17.rész Mindennél jobban szeretlek!

" Sokáig tartott, de sikerült Harry-t a helyes útra terelnem. A fiamnak Ana mellett volt a helye és tudtam, hogy a haragja és sértettsége ellenére szerette a lányt, nagyon is. Makacs volt, nehezen lehetett vele szót érteni, de a végére annak a személynek az oldalán volt ismét, ahol lennie kellett. " - Anne Cox

~ Harry Styles ~

Volt időm gondolkodni és arra a döntésre jutni, hogy ez nem mehet így tovább. Nekem szükségem van Ana-ra, jobban, mint hittem és nem hagyhatom, hogy másé legyen, mikor mellettem van a helye. Összetartozunk, kiegészítjük egymást, akár két puzzle darab, ahogy édesanyám mondta. Ő biztatott, hogy igenis menjek el a lányhoz, kérjek tőle bocsánatot, mert valamilyen szinten neki is igaza volt, amire egy kisebb idő elteltével rá is jöttem. Az otthon töltött egy hét alatt ő is és nevelőapám is folyton azt ecsetelte, hogy ne legyek ilyen, ne hagyjak elveszni egy nagy kincset, az én kincsemet. Megfogadtam a tanácsukat, átgondoltam mindent és határozottan, tisztán látom a dolgokat. Nem haragszok, nem duzzogok csak bánom, hogy nem lehet a menyasszonyom. Igaza volt akkor, tényleg nagyon fiatalok vagyunk még ehhez és ha bár nem egyből vettem volna feleségül, mégis nagy lépés és döntés lett volt az életünkben, ami mindent megváltoztatott volna. Sokszor kezembe vettem a neki szánt aranygyűrűt és elképzeltem, ahogy remegő kézzel csinos ujjára húzom, ami nem történt meg, de nem bánom, most már csak azt akarom, hogy a kezeim között legyen és újra a magaménak tudhassam. Nem bőgtem, hisztiztem egyszer sem, tartottam magam, ahogy most is, de bennem van egy űr, ami a hiányától jött el, akkor mikor ott hagytam a vidámparkban. Hiányoznak azok a pillanatok, amikor velem volt, amikor ölelt, csókolt és formás ajkaival azt mondta, hogy szeretett. Ez a bűvös szó mindig a tudtomra adta, hogy tényleg így volt és nem csak a vakvilágba mondta. Hiányoznak hatalmas barna szemei, apró kezei, a finom illata és az egész lénye. Nélküle nem tudok élni, lehetetlen. Most már nem érdekel semmi, se Louis, se más, csak ő. Egyedül őt fogom figyelembe venni, egyedül ő mellette leszek és egyedül csak őt fogom úgy szeretni, ahogy senki mást nem tudok csak őt. Mikor azt mondtam neki, hogy hagyjon békén örökre, azt a kijelentésemet már ezerszer megbántam, nem akartam ilyet mondani csak túl mérges voltam és nem tudtam magamat lefékezni. Persze, hogy nem akarom ezt, ellenkezőleg, azt akarom, hogy örökre mellettem legyen. Már teljességgel rajongok a lányért, mindig ő van a fejembe, előttem és nem vágyok másra csak arra, hogy még egyszer hallhassam dallamos hangját. 

Kezemben a telefonommal, hátam mögött a kocsimmal állok a verandán Mia házánál és meredten nézem a vastag fából készült bejárati ajtót. Mikor megunom a tétlenséget, megnyomom a zöld gombot és hívni kezdem azt a nőt, akit már annyira látni akarok. A vonal túlsó végéről sokáig csak búgás hallatszik, idegességemben már rágom a számat, dobolok a lábammal és a szívem olyan tempóban ver, hogy majd' kiugrik a helyérről. Teljesen azzal a véleménnyel vagyok, hogy már fel sem veszi, nem kíváncsi rám, mikor meghallom halk és bizonytalan hangját:

- Harry? - kérdezi remegő hangon, mire elmosolyodok és felsóhajtok, amiért végre ezt az angyalhoz hasonlító baritont hallhatom. 

- Szia, Ana! - mormolom mély hangomon, mire meghallom, hogy elkezd sírni, amit nem akarok, mert egyedül az ő sírásától tudok elgyengülni. - Ne sírj, kérlek csak nyisd ki a bejárati ajtót - utasítom, mire egy apró hümmögést hallok, majd bontja a vonalat. 

Bentről léptek és beszéd hangját vélem felfedezni, majd kattan a zár, lenyomódik a kilincs és meglátom őt. Piros, könnyes szemekkel, pizsamában, copfba kötött hajjal. Így is annyira gyönyörű, hogy nem bírom róla levenni a szememet csak nézem, ő is engem, így telik el jó néhány perc. Annyira hihetetlen, hogy itt van előttem egy hónap után. Legszívesebben azonnal magamhoz ölelném, de nem merem, túlzottan félek a reakciójától. Ahogy néz a szemembe, hatalmas könnyek csorognak le az arcán, egyik lábáról a másikra lépked, amiket aranyos, szőrmés mamusza takar el előlem. Szaporán veszi a levegőt, végére elfordul tőlem és az ajtófélfának dőlve zokog tovább, amit nem bírok nézni, utálom, mikor sír, főleg, ha miattam. Óvatosan mellé lépkedek, vállára teszem a kezemet, mire összerezzen, ezért elveszem onnan a mancsomat és magam mellé ejtem. Hátrálok néhány lépést és hajamba vezetett ujjakkal sóhajtok fel, mivel az történt, amire számítottam. Már nem vonzódik annyira, hozzám, mint akkor, mindent elrontottam azzal az egy átkozott mondattal. Mérgemben ordítanék egy hatalmasat, annyi feszültség és kétség van bennem, nem akarom elveszíteni ezt a lányt, nem bírnám ki. Soha nem éreztem ilyet, soha nem szerettem ennyire egy nőt sem, ennyi szenvedéllyel és érzelemmel. Azt akarom, hogy majd egyszer tényleg a feleségem legyen, a gyermekeim anyja és az unokáim nagymamája. Tudom, hogy ilyen fiatalon felesleges és butaság ilyenekre gondolni, de vele már az egész életemet elképzeltem, ami a gondoltaimban annyira szép és hibátlan volt. De sajnos csak ott volt ennyire jó. 

- Mia, gyere légy szíves! - szólal meg rekedten és erőtlenül, mire a rég látott, vörös hajú lányt megpillantom, ahogy kijön a konyhából a kerekes székével együtt.

Elmosolyodok, amikor megpillantom és örömmel veszem észre, hogy elfogadta a széket, amit annyira nem akart. Szemeiben most is öröm csillog, arca ki van pirulva, mint mindig, de mikor meglát engem, mindezek a dolgok eltűnnek és helyét átveszi az aggodalom és meglepettség. Ahogy közelebb ér hozzánk, Ana rögvest el is megy és felszalad a lépcsőn, mire csak lehajtom a fejemet és biztosra veszem, hogy itt nincs mit tenni. Mia nem mond semmit csak néz, akár csak a barátnője, mire tehetetlenségemben nem tudok mást tenni csak azt, hogy fogom magam és leülök a tornác lépcsőjének legmagasabb fokára. Kezeim közé temetem az arcomat, mély levegőt veszek, hogy valamelyest lenyugtassam magam. Nehéz ezt az egészet végig nézni és szó nélkül tűrni, egy rakás szerencsétlenségnek érzem magam. Hátam mögül zörgést hallok, mire megfordulok és meglátom, ahogy a velem maradt lány mankók segítségével lábra áll, majd átlépi a küszöböt és mellém biceg. Egyből felállok és segítek neki leülni a lépcsőre, majd bemegyek az előszobába és a fogasról lekapok egy kabátot, ami remélhetőleg az övé. Gyorsan a hátára terítem, miután becsukom az ajtót, mivel hideg van és nem akarom, hogy megfázzon. Lomha mozdulatokkal ülök le előbbi helyemre és nézem, ahogy apró pelyhekben hullik a hó. Nem meglepő, hiszen mindjárt karácsony, ilyenkor illő, hogy essen. Hideg van, még kabátban és csizmában is fázok, de a mellettem ülő személy nem panaszkodik csak néz maga elé. 

- Miért jöttél, Harry? - szólal meg és ahogy beszél látszik lehelete a levegőben. 

Hosszú percekig gondolkodok a kérdésen, nem találok értelmes választ, vagy is lenne csak ha elmondanám neki, akkor teljesen bolondnak nézne. Inkább csöndben maradok és nézem, ahogy az előttünk húzódó, kapuhoz vezető járdát kezdi beborítani a friss hó. Kezeimet mélyen a zsebembe rejtem, mivel fáznak és teljesen pirossá válnak. A lány mellettem csak hümmög egyet szótlanságom miatt, de semmi más hangot nem ad ki. Kínos a helyzetem, soha nem éreztem magam ilyen zavarban, de úgy gondolom, hogy Ana-ért ennyit vagy többet is képes lennék megtenni. 

- Kérdeztelek - szól rám és fejét felém fordítva mélyen a szemembe néz. - Azt mondtad Ana-nak, hogy örökre hagyjon békén - nevet fel cinikusan, mire megrázom a fejemet és megszakítom a szemkontaktust. 

- Szóval már te is tudod... - mormolom az orrom alatt, de nem elég halkan, mert meghallja. 

- Persze, hogy tudom, a legjobb barátnőmről van szó - világosít fel, majd megböki a vállamat így kénytelen vagyok újra ránézni. - Elmondod miért jöttél azon kívül, hogy újra megforgasd a kést szegény lány szívében? - emeli fel íves szemöldökeit és nagy szemekkel mered rám. 

- Vissza akarom kapni - válaszolok halkan és lehajtott fejjel, mire újra ránézek, de értetetlen tekintetéből ítélve nem hallotta, amit mondtam. - Szükségem van Ana-ra - ejtem ki hangosabban és talán határozottabban is a szavakat, mire elneveti magát, amit nem tudok mire vélni. 

- És erre most jöttél rá? - lepődik meg teljes megjátszottsággal, ami kezd felidegesíteni. 

- Ne csináld már ezt, Mia! - állok fel a helyemről és hangomat kissé megemelem, ami láthatóan meglepi. - Tudom, hogy hibáztam, ezt már rég beláttam. Nem kell megvetni, nagyon szeretem Ana-t és szeretném, ha újra a barátnőm lenne, mert ő a mindenem. Elhiheted, hogy ebben az egy hónapban nem jártam öröm táncot minden nap, amiért nem láthatom, nem hallhatom a hangját és nem lehettem mellette - tárom szét a kezeimet és kikerekedett szemekkel nézek le rá. - Azt is tudom, hogy mennyire fontos neked és mennyire szereted, de nálam jobban nem. Már ismersz egy ideje és ezt pontosan tudod - bökök rá a mutatóujjammal, mire felsóhajt és mutatja, hogy üljek le mellé, amit meg is teszek. 

- Figyelj... - fordul felém teljes testével és mélyen a szemembe néz. - Nem akartam veled így viselkedni, bocsánat és ahogy mondtad tényleg tudom, hogy mennyire ragaszkodsz hozzá. Összeilletek ez nem vitás, de, Harry, nem kellett volna úgy viselkedned vele. Teljesen összetörted a szívét és az biztos, hogy ha visszaakarod kapni, akkor nagyon sokat kell küzdened. Most már bizonytalan, nem bízik benned annyira, mint akkor - sóhajt fel és hosszú haját kisepri az arcából. - Menj fel hozzá - nógat mosolyogva és megsimogatja a vállamat. - Az emeleten 2. ajtó balra - mondja el, hogy hol találom a számomra oly' fontos lányt, mire lassan felállok a lépcsőről. 

- Nem kell segíteni? - kérdezem meg tőle a felállására gondolva a lépcsőről, mire legyint egyet.

- Megleszek, csak menj és hozz rendbe mindent - veszi kezeibe a mankókat, miközben beszél, mire indulnék is be a házba, de egyből meg is állok és ismét felé fordulok. 

- Mia? - szólítom meg, mire kíváncsian néz fel rám. - Köszönöm! - mondom neki hálásan, mire csak egy mosoly a válasza.
Ahogy leveszem a cipőmet és kabátom, majd a helyükre teszem őket, beljebb merészkedek a lakásba, ami kifejezetten teszik. Élénk színek, nőies sítus jellemzi, ami nem csoda hiszen két lány bitorolja. A falakon, polcokon Ana-ról és Mia-ról készült képeket pillantok meg, köztük megállapításom szerint a vörös hajú lány családjáról is, amit egy nő, férfi és egy lány alkot, bizonyára a testvére, de még így is a két barátnőről látok több keretbe foglalt lapot. Elmosolyodok, hiszen nagyon erős kapocs van közöttük, hihetetlen, hogy mennyire megtalálták a közös hangot, de legalább nyugodt lehetek, hogy Ana biztos, védelmező kezek között van, hiszen Mia mindig mellette van, támogatja még helyettem is. A lépcsőn lassan megyek, mert bár mindent megakarok Ana-val beszélni, de az őszintét megmondva félek. Félek a reakciójától, attól, hogy mit fog mondani és kételkedek az érzéseiben. Biztos, hogy csökkent és megbillent, de minden erőmmel azon leszek, hogy elérjem azt, újra úgy és annyira szeressen, mint egy hónappal ezelőtt. Az emeletre felérve, ahogy a ház egyik úrnője mondta, balra fordulok és a második ajtóig meg sem állok. Sokáig játszok azzal, hogy ráteszem a kilincsre a kezemre, majd leveszem és egymás után többször is eljátszom ezt. Végül remegő kezeimet felemelem és illedelmesen bekopogok, mire nem jön válasz. Újra cselekszem, megkopogtatom a faszerkezetet, mire kis idő elteltével az ajtó kinyílik. A lánynak még pirosabbak a szemei, mint az imént, az orra is ilyen színben pompázik, olyan akár egy aranyos, gyámoltalan kislány. Ismét nem mond semmit, már csak azt veszem észre, hogy a nyakamba ugrik és erősen ölel. Meglepettségemet nem tudom leplezni, néhány másodpercig fel sem tudom fogni, hogy ezt teszi, majd mikor észhez térek, kezeimet dereka köré fonom, amit már olyan régóta megakartam tenni. Beszívom hajának jellegzetes, bármelyik közül felismerhető illatát, élvezettel ölelem magamhoz és tapasztalom, hogy a szívem épp olyan tempóban dobog, mint régebben. Hangosan zokog a pulóverembe, a vállai erősen rázkódnak, mire kezeim közé veszem és beviszem a szobába. Egyik lábammal berúgom az ajtót, majd az ágyhoz lépkedek, amire leülök vele együtt az ölembe helyezve. Ekkor sem hagyja abba a sírást, akaratosan bújik a mellkasomba, miközben simogatom a hátát, ezzel próbálva elérni azt, hogy egy kicsit megnyugodjon.
- Ana, nyugodj meg! - kérlelem már hosszú idő elteltével és kezeim közé veszem kipirult arcát. - Kérlek... - nyomok egy puszit a homlokára, mire újra hozzám bújik, de ezúttal ezért, hogy ténylegesen is abba hagyja a pityergést.
Végre nem rázkódnak a vállai, nem veszi hangosan a levegőt csak halkan szuszogva préselődik a felsőmbe és fogja a kezemet. Ez idő alatt nem beszélek, hagyom, hogy magától rakja rendbe az érzelmeit. Óvatosan eltávolodik tőlem és úgy néz a szemembe, mint talán még soha. Annyi érzelem, annyi szín jellemzi íriszeit, hogy egyiket sem tudom megfejteni.
- El sem hiszem, hogy itt vagy - ejti halkan a szavakat, szinte teljesen el van varázsolódva. - Hihetetlen! - rázza meg szaporán a fejét, mire megfogom azt, így kezeim között tudom.
- Mindenért elnézést kérek, nem akartalak megbántani, azt meg pláne nem, hogy szenvedj - kezdem el a beszédemet, amit nem tanultam be, ezért nehezen jönnek számra a szavak. - Azt a mondatomat sem gondoltam komolyan csak ideges voltam, de még magam sem tudom, hogy miért, mivel igazad volt. Fiatalok vagyunk mind a ketten, itt a banda, a turnék és egyéb dolgok és ezt akkor láttam be, mikor anyu beszélt a fejemmel - nevetem el magam cinikusan, mire mosolyogva megfogja a kezemet és annak a tetejét simogatni kezdi hüvelykujjával. - Annyira szeretlek, hogy akkor nem is gondolkodtam csak megvettem a gyűrűt és egyből elhatároztam, hogy megkérem a kezedet. Bocsánat mindenért és tudom, hogy csalódtál bennem és már nem szeretsz annyira, de... - beszélek, mire félbe szakít azzal, hogy mutatóujját a számra helyezi.
- Nem változott semmi, Harry - mosolyodik el, akár egy angyal és ekkor jövök rá, hogy ezek a gesztusai menyire is hiányoztak. - Nem mondom azt, hogy jól voltam és nem törődtem a velünk megtörtént dolgokkal, de az érzéseim nem változtak. Sőt! Inkább erősödtek. Ugyan úgy és annyira szeretlek, számomra te vagy a nagy ő, a legmegfelelőbb társ és ezen semmi nem változtat - simítja meg enyhén borostás arcomat, mire lehunyom a szememet és élvezem a pillanatot, érintését. - Mindennél jobban szeretlek! - mondja halkan, mire nekem sem kell több, rögvest ajkaira tapasztom az enyéimet.
Erőszakosan tépjük egymás száját, kiélvezzük az, hogy hosszú idő eltelte után végre együtt lehetünk, úgy, hogy mindent megbeszéltünk, hogy az érzelmeinket hagyjuk kibontakozni, ami ez én esetemben nem nehéz. Hátát, derekát simogatom, míg ő a hajamat és tarkómat kényezteti, amitől kiráz a hideg. Levegőhiányában pihegve válunk el egymástól és homlokunkat a másikénak döntve rendezzük levegővételünket. A szívem repes az örömtől, amiért újra az enyém, amiért itt van a kezemben és érezhetem csókjának ízét. Túl negatív voltam, azt hittem, hogy elküld a francba, de szerencsére nem így lett. Az imádott nő itt ül az ölemben, mosolyogva néz a szemembe, amiből a boldogságon és mérhetetlen szerelmen kívül nem tud semmit sem kiolvasni. Ezt váltja ki belőlem, a jelenlétében nem tudok mást érezni csak ezeket. Elképesztő, hogy a rengeteg hibám és bűnöm ellenére, egyből megbocsájtott és képes mosolyogva rám nézni, méghozzá nem akárhogy, hanem szerelmesen, ami számomra mindennél fontosabb.

***

Immáron az autóban ülünk, mivel Mia-t ma kell vinni a kórházba, hogy végleg kijelentsék, meggyógyult. A lány hátul ül és néz ki az ablakon, míg Ana mellettem és ő is éppen ezt teszi. Fejét az üvegnek döntve nézelődik és látszólag mélyen a gondoltaimba merül. Kissé távolságtartó, összerezzen az érintésimtől, de ezt teljesen megértem. Ahogy beültünk a kocsiba és megfogtam a kezét, összerezzent, amin csak mosolyogtam. Még mindig nem fogom fel, hogy ismét mellettem van és azt mondhatom, hogy a barátnőm. A srácok közül, egyedül Louis kivételével biztattak, hogy jöjjek haza és beszéljek meg vele mindent. Holmes Chapel-ből vezettem idáig, mivel hamarosan jönnek az ünnepek, ezért mindenki a családjához ment ünnepelni. Kis idő elteltével leparkolok a hatalmas épület előtt, majd Ana egyből kiszáll és segít barátnőjének. Erősen fogja a derekát, míg ő a fejére húzza szőrmés sapkáját, majd átfogja segítője nyakát, miközben én bezárom a járművet. A két lány előttem lépked, míg én a hátuk mögött és figyelem párosukat. Annyira aranyosak együtt és belegondolok, hogy egykor én is ilyen voltam Louis-szal. Ennyire támogattuk egymást, mindenben kitartottunk a másik mellett, de most... Nem is beszélünk, ha mégis csak veszekedünk, de úgy gondolom, hogy nem az én hibámból. Ő az oka mindennek, mivel neki az a nő kell, aki számomra a mindenséget jelenti. Minden erejével próbálja megszerezni a szívét, de nem sikerül neki. Nem értem, hogy miért dobott el magától olyan lányt, mint Eleanor-t, hiszen szerették egymást, olykor irigyeltem a kapcsolatukat, annyira mesébe illő volt. Most én érzem ezt egy szőke hajú, felettébb csinos és nagyszívű lány mellett, akit talán egy órája kaptam vissza. A lépcsőn még lassabban közlekedünk, mint eddig, mivel Mia már úgy ahogy rendben van, de elmondása szerint még egy kicsit fáj a lába. Nem kell lifteznünk vagy lépcsőznünk, mivel a földszinten található Mr. Kress rendelője. A nagy, fehér ajtó előtt megállva a vörös hajú lány kopog rajta néhányat, mire az egyből kinyílik és megpillantjuk a mosolygós doktort.
- Sziasztok! - köszönt minket lelkesen, a két lányt megöleli, míg velem kezet fog. - De régóta nem láttalak - idézi nekem szavait és megveregeti a vállamat.
- Hát... - nevetem el magam, mire csak mosolyog a férfi. - Én is bemehetek? - kérdezem kételkedve, mivel ott bent nekem semmi keresnivalóm, de tudni akarom, hogy mi van Mia-val.
- Persze - nyitja ki jobban az ajtót és beenged minket a barátságos terembe.
A falak fehérek, íróasztal, egy bőr kanapé, szekrények és egy orvosi ágy tölti be a teret. Mia egyből a fehér pléddel lefedett ágyhoz lépked, míg Ana folyamatosan fogja közre kezeivel. Segít neki levenni a kabátját és cipőjét, majd helyet ad az idősebb férfinak, aki egyből munkához lát. Oda megyek barátnőmhöz és óvatosan átkarolom a vállát, mire felnéz rám és halvány mosolyt villant felém. Az orvos beszél a lányhoz, de nem hallunk belőle semmit, mert túl halk, a lábait emelgeti, nyomogatja, próbál megbizonyosodni arról, hogy minden rendben van-e. Végül felegyenesedik és úgy helyezkedik, hogy minket és Mia-t is láthassa.
- Van egy kis gond - mondja halkan, mire a beteg személy lehajtja a fejét, Ana izmai pedig megfeszülnek és szakadozottan felsóhajt.

~.~.~.~

Halihóóó Manók! :D
Íme az új rész, remélem tetszeni fog. Ahogy mondtam az egyik imádott olvasómnak is, Louis-nak még nagyon sok szerepe lesz a történetben és ezt csak ezért írom, nehogy valaki kétségbe essen. ;)
Aki szeretne jelentkezni a blogon elindult fejléc versenyre, az tegye meg, próbáljon szerencsét! 
További jó szünetet és Halloween-ozást kívánok, már, aki megy és tartja ezt az ünnepet! <3

Have a nice day: Fanny

Fejléc verseny - Lezárult!

Sziasztok! :)

Olyan elgondolásra jutottam, hogy elindítok egy versenyt, mivel az előző blogomon is többször megtettem ezt és nagyon sikeresen végződött mindegyik. Ezúttal csak fejléceket szeretnék bírálni és minél többet látni, ami remélem meg is fog történni. Aki akar, jelentkezzen, szeretettel várok mindenkit! :)

Jelentkezési feltételek: 

- Egy személy maximum három bloggal jelentkezhet.

- A képet ki kell tenned az oldaladra, lehetőleg jól látható helyre, természetesen linkkel együtt, amit ellenőrizni fogok, hogy megtetted-e.

- Jelentkezni kommentben lehet. 

Kategóriák:

- Saját készítésű fejléc

• Aux Eliza - Szövetséges megszállás, Bellatrix Black Halenka

• Katherine SprayBerry - Goth angel, Torment 

- Más által készült fejléc

• Laura Sipos - Truth or Lie?  

• Csilla Benedek

   - Who is my blonde Prince?

• Melcsi A. M. - My life..., The changes in my life
• Reason L. - Your music is my reason for everything

Tudnivalók:

- A versenyt csak akkor fogom elindítani, ha legalább három személy jelentkezik a megadott kategóriákba. 

- Jelentkezési határidő: 2014. november 13.

- Eredményhirdetés: 2014. november 21. 

Díjak: 

- Emléklap /résztvevőknek/
- Oklevél /helyezetteknek/ 

- Hirdetés /helyezetteknek/ 

Mindenkinek sok sikert és versenyzést kívánok! :)

xx, Fanny

16.rész Minden rosszban van valami jó

" Mindent a legjobb barátnőmnek, Ana-nak köszönhettem. Ő volt a hősöm, ő volt mellettem akkor, amikor fel akartam adni és biztatott még akkor is, ha sokszor nem foglalkoztam a szavaival. Egy életre hálás voltam neki és én is bármit megtettem volna azért, hogy újra boldog legyen, de nem tudtam mihez kezdeni csak megmutatni neki, hogy én nagyon szerettem. " - Mia Steff

- Szia! - köszöntöm bizonytalanul és leülök a legközelebbi helyre, mivel a lábaim kezdtek
összerogyni. 

- Rendben vagy? - kérdezi halkan és kedvesen, ami egy pillanatra megmosolyogtat. 

- Nem - válaszolok bánatosan és egy hirtelen ötlettől vezérelve felállok a kanapéról és az emeletre megyek. 

Megállok Harry ajtaja előtt, óvatosan lenyomom a kilincset, majd átlépem a küszöböt. A szobába még érezni lehet parfümjének finom illatát, az ágy nincs rendbe rakva, ruhák pihennek a földön, amiket minden bizonnyal tegnap használt. Óvatosan leereszkedek az íróasztalához tartózó székre és kezembe veszem azt a képet, ami velem szembe foglal helyett, amin Harry és én vagyok. Boldogan, szerelmesen öleljük egymást, már olyannyira majd' összetörjük a másikat, szemeink bőszen csillognak, le se tagadhattuk volna, hogy akkor is mennyire ragaszkodtunk egymáshoz. 

- Sajnálom - mondja hosszú percek után egy nagy sóhajtás kíséretében. - Ne haragudj, Drágám, amiért ilyen későn zargatlak, de a Harry által hallottak után muszáj volt tudnom, hogy minden rendben van-e veled - beszél nyugodtan és kibírom venni a hangjából, hogy mosolyog. - Merre vagy most? - érdeklődik és egy pillanatra úgy érzem, hogy engem többe néz, mint a fiát. 

- A fiúknál - válaszolok sután, majd az eddig kezemben tartott és nézett képet visszarakom a helyére. - Louis ide hozott - beszélek tovább, mire a fiú neve hallatán a nő felsóhajt.
- Louis... - ízlelgeti a nevet, mire összeráncolom a szemöldökömet, nem értem, hogy miért lett hirtelen ilyen furcsa. - Figyelj, Anne. Nem szeretem őt csak egy nagyon jó barát, én Harry-be vagyok szerelmes, de annyira, hogy azt nem tudom szavakba foglalni. A fiad annyira belopta magát a szívembe, hogy ha akarnám se tudnám kiűzni magamból ezt az érzést. Gondolom nem kell ezt ecsetelnem, boldog házasságban élsz Robin mellett és tudod, hogy miről beszélek - állok fel a székről és az erkélyajtót kinyitva megyek ki oda.
Rögvest megcsap a hideg szél, ami nagyon jól esik, a fázás gondolta sem jut az eszembe. Ismét nem hallok a vonal végéről mást csak szuszogást, azért a korláthoz lépkedek és egyik kezemet rárakva nézem az elébem terülő tájat. Az autók moraja, a csillagos ég és az emberi életet mutató hangok megnyugtatnak.
- Értem, Drágám - lesz ugyan olyan a hangja, nyugalmat és szeretetet sugárzó. - Itt van mellette Harry, ő is mindent hall, amit mondasz - világosít fel, mire teljes testemben megdermedek és legszívesebben bontanám a vonalat, amit hamarosan meg is teszek.
- Jobb lesz, ha letesszük. Én is fáradt vagyok és biztos már ti is pihennétek - kezdem akadozva és a kezem remegni kezd, ahogy ujjaim között tartom a telefont.
- Ne csináld ezt... - kérlel a nő, mire szaporán megrázom a fejemet, amit nem láthat.
- Anne, a fiad nem kíváncsi rám, azt mondta örökre hagyjam békén, szóval nincs értelme tovább ezt csinálni. Sziasztok! - köszönök el tőlük a sírás határán és megnyomom a piros gombot.
Amint zsebembe lesz a telefonom, elhagyom az erkélyt és a szobát is, mert úgy érzem nem bírok tovább itt lenni, felemésztenek az érzelmeim. Legszívesebben újra sírnék, ordítanák, de nem teszem. Próbálok mosolyogni és pozitívan nézni a dolgokat, még ha nem is megy ez olyan egyszerűen. Nehéz nem gondolni arra a személyre, akit tiszta szívedből szeretsz és akire rá bíznád az egész életedet. Lassan ballagok le a lépcsőn, majd a nappaliba megyek, ahol ott vannak a fiúk, társaságukban most már Zayn-el. Amint meglát, feláll és odajön hozzám, majd részesít egy hosszú, szeretetteljes ölelésben, amivel mutatja, hogy ő is támogat. Kezemet széles hátára teszem és óvatosan simítok végig rajta, mire arcát jobban a hajamba rejti.
- Minden rendben lesz, Angyal - mondja határozottan, mikor a szemembe néz, majd nyom egy puszit a homlokomra.
- Úgy legyen... - sóhajtok fel és egy pillanatra vállára ejtem a fejemet.
Elengedjük egymást, majd ő az egyik fotelbe, míg én a kanapéra ülők le Louis mellé. Ahogy derekamra teszi a kezét hirtelen ér, de nem mondok semmit csak nyugtázom magamban, hogy örülök, amiért érezteti velem az odafigyelését. Figyelem, ahogy Liam és Niall jókat nevetnek valami viccen, néha én is felkuncogok gyerekeskedésiken, míg Zayn csak néz maga elé és jól láthatóan valamin nagyon gondolkodik. Louis mellettem ülve nézi a halkan szóló tévét, amiben a késő esti híradó megy. A falon kattogó órára nézek, ami fél 11-et mutat, soká van, de az iménti álmosságom elmúlik, véleményem szerint az Anne-el való beszélgetés miatt.
- Ana, szerinted piros vagy vajszín? - szólal meg a félig arab fiú és halványan mosolyogva néz a szemebe.
Egy pillanatig sem gondolkodok a kérdése okán, mivel Perrie-vel már hónapok óta szervezik az esküvőt, amiben nagy örömömre én is segítettem és szerencsére meg is fogadták azokat a tanácsokat, amiket adtam nekik. Igaz, a szőke hajú lánnyal nem találkozunk sokat, de rettentő kedves és aranyos. Sokszor hallgatott meg rosszabb napjaimon és támogatott, ami mindennél többet jelentett. Teljes egészében összeillenek Zayn-el és bátran kimerem jelenteni, hogy fantasztikus párost alkotnak ők ketten.
- Vajszín - válaszolok egy kis gondolkodás után. - Egy esküvőhöz jobban illik, mint a piros, az túl erős szín - érvelek, mire együtt értően bólogatni kezd.
- Köszönöm - mereszt rám hálás pillantást, mire csak legyint egyek, szívesen segítek neki mindenben.
Az óra ketyeg, már éjfél is elmúlik, de a fiúk továbbra is mellettem vannak és lehet, hogy álmosak, mégsem teszik szóvá. Ásításukat próbálják elrejteni előlem, de hasztalanul, mert már a bőszen csillogó szemeikből is kitudom olvasni, hogy nagyon fáradtak.
- Menjetek aludni, már nem bírom nézni, hogy szenvedtek - adok hangot magamnak mosolyogva, mire kisgyerekek módjára bólintanak mondatomra és a helyükről rögvest fel is tápászkodnak.
- Jó éjszakát, Angyal! - lép elsőnek elém Niall és megjutalmaz aranyos mosolyával.
- Neked is - nyomok egy puszit puha arcára és kezei közé vetem magam.
Egy apró csókot hint fejem búbjára, majd helyet ad másik két barátjának, akik szintél elbúcsúznak és elindulnak a lépcső felé, hogy végre menjenek megfürödni, majd aludni. Louis nem mozdul, tovább ül a kanapén és nagy szemeivel engem figyel. Álló helyzetemen egyből változtatok és lerogyok mellé, mire halványan elmosolyodik.
- Te miért nem mész pihenni? - simítom meg enyhén borostás arcát, amitől egy pillanatra lehunyja a szemét.
- Nem hagylak itt - fogja meg arcán lévő kezemet, majd elveszi onnan és lábára téve simogatni kezdi.
- Köszönök mindent, Louis! - mondom halkan és mérhetetlen hálával a hangomban. - Nem tudom ki jött volna el értem a város másik végébe - sóhajtok fel és fürkésző szemeibe nézek.
- Rám bármikor számíthatsz, Ana - ejti ki halkan, még is határozottan szavait, ezért halványan elmosolyodok. - A barátod vagyok még akkor is, ha ennél többet érzek irántad. Tudom, hogy Harry-t szereted és ezt tiszteletben tartom. Nem akarok az életedbe férkőzni úgy, hogy azt nem akarod - ül hozzám közelebb és kezeivel védelmezően átölel. - Nagyon remélem, hogy azzal a bolonddal kibékültök, de ha még se, akkor ezt most kijelentem, hogy küzdeni fogok érted. Küzdeni fogok a szívedért, mert neked szeretetre és törődésre van szükséged, a legjobb dolgokra, Angyal - mormolja a hajamba, amitől kiráz a hideg és a szavai szíven ütnek.
Képes lenne azért küzdeni értem, hogy boldognak lásson. Nem is arra törekszik, hogy szeressem őt, hanem, hogy nekem jó legyen. Hihetetlen egy férfi, de tisztában vagyok azzal, hogy neki Eleanor mellett, míg nekem Harry mellett van a helyem. Lehet, hogy egy bizonyos idő elteltével más szemmel tudnék rá nézni, de én mást szeretek, mást akarok szeretni. Nem mondok semmit csak erősebben bújok hozzá, amitől jól halhatóan felsóhajt.
- Menjünk aludni, már te is álmos vagy - távolodok el tőle és kezét megfogva, felhúzom a helyéről.
Mondatomra csak bólint egyet és engedelmesen követ az emeletre, majd mikor elérünk a szobájához, megelőz és kinyitja nekem az ajtót. Gesztusán elmosolyodok, majd átlépem a küszöböt, ahogy ő is és már csak azt hallom, hogy becsukja a faszerkezetet. Felkapcsolja a lámpát és egyből a ruhás szekrényéhez megy, majd kis kutakodás után mosolyogva fordul felém.
- Tudom, hogy Hazza szobájába van ruhád, de egy estére ez is megteszi - nyújt felém egy kék nadrágot és egy fekete felsőt. - Eleanor-é - vált hangszínt, majd lehajtja a fejét.
Elveszem tőle a ruhadarabokat, majd egyből le is teszem az ágyra és közelebb megyek hozzá. Állánál fogva felemelem a fejét és könnybe lábadt szemeibe nézek, amitől rögvest meghasad a szívem. El se tudná titkolni a benne tomboló érzelmeket.
- Ugye szereted még? - kérdezem és kezeim közé veszem az arcát.
- Persze, hogy szeretem - válaszol szinte suttogva, majd engem magával húzva leül a fehér huzattal fedett takarójára. - Nagyon szeretem, de képtelen voltam vele azt megtenni, hogy vele lakok, vele alszok és a legtöbb időmet vele töltöm, miközben irántad is táplálok érzelmeket. Úgy éreztem, hogy ezzel elárultam és inkább én szenvedek, mint ő. Túl fontos nekem ahhoz, hogy tönkre tegyem. Annyira törékeny és érzékeny, nem akartam végbe nézni, ahogy gyanakszik és kételkedik az iránta táplált szerelmemben - mondja kétségbeesetten és a szemeiből azt bírom kiolvasni, hogy segítséget akar kapni.
- Figyelj... - sóhajtok fel és teljes testtel felé fordulok, mire ő is így tesz. - Ne értem küzdj, hanem magadért, értetek. Lehet, hogy érzel irántam valamit, de te is nagyon jól tudod, hogy El-re van szükséged. Ő életed szerelme, ő vele osztottad meg az életedet három évig. Az nagyon hosszú idő, Louis, ne dobd el magadtól a boldogságot. Eleanor az a lány, aki teljes egészében boldoggá tud tenni és az a baj, hogy ezt én nem bírom megtenni. Mondhatnám azt neked, hogy szeretlek, miközben nincs így. Ez ugyan az lenne, mint neked. Szereted azt, aki melletted van, de azt is, aki nincs. Én Harry-t szeretem, rá van szükségem, de neked arra a lányra, aki még most is szeret - mosolyodok el és megfogom az egyik kezét. - És a legfontosabb az, hogy teljes szívből és odaadásból. Tisztel, elfogad úgy, ahogy vagy, bármikor kiáll melletted és ő az, akire bármikor számíthatsz. Neked ez kell, egy biztos háttér, amit mellettem nem kapnál meg, de ő mellette igen - nézek mélyen a szemébe, mert azt akarom, hogy, amit mondok felfogja és elgondolkodjon rajta.
- Igazad lehet - mondja néhány perc csönd után, majd mozgásra bírja magát és ahogy ma már olyan sokszor, újra megölel.
A beszélgetésünk után gyorsan megfürdünk, pizsamába bújunk, majd előbb én, után ő bújik a takaró alá. Az éjjeli szekrényen lévő lámpát lekapcsolja, majd még hosszú ideig mozgolódik mellettem. Én kifele fordulva várom, hogy abba hagyja, miközben abban reménykedek, hogy azon gondolkodik, amiket mondtam neki, mert ami szavak elhagyták a számat az mind igaz, még akkor is, ha ő nem ezt gondolja. Egy idő után abba hagyja a mocorgást, majd meleg kezét érzem meg a derekamon. Érintése hirtelen érint, gondolkodok azon, hogy elvegyem onnan nagy mancsát vagy ne, de utána meggondolom magam és izmaimat kiengedve sóhajtok egy aprót, hogy ő meg ne hallja.
- Jó éjt, Ana! - mormolja a hátamba és ölelése erősödik körülöttem.
- Neked is! - válaszolok és néhány perc elteltével már az álomvilágba találom magam.

***

Pontosan egy hónap telik el. December 20-át írunk, négy nap múlva karácsony, amit rettentő módon várok. Anyuék haza jönnek és igaz nem az egykori közös házunkba, hanem Mia-hoz, de ez mellékes dolog, hiszen csak az számít, hogy velem legyenek. Harry-vel továbbra sem beszélek és emiatt rengeteget sírok és magamba fordulok, de próbálom magam túltenni rajta valahogy. Legjobb barátnőm rengeteget segít, támogat, ami bőven elég ahhoz, hogy pozitívan lássam a dolgokat. A banda már egy hónapja turnén van és ötőjük közül négyel beszélek, míg közülük egyel talán túl sokat is. Louis-nak hiába mondtam el a véleményemet, miszerint El mellett van a helye, úgy néz ki, hogy nem foglalkozik vele, mert amint van szabadideje felhív és órákig mesél, amit öröm hallgatni, de én inkább egy oly' ismert, karcos, férfias hangot hallgatnék, akinek a tulajdonosa egy göndör hajú, zöld szemű férfi. Hiányzik a jelenléte, a gesztusai és az a szeretet, amit csak ő tudott megadni. Annyira különleges és megmagyarázhatatlan kapocs volt közöttünk, hogy sokszor még én sem értettem az egészet. Vele villámgyorsan telt az idő, teljes mértékben önmagam tudtam lenni, mivel úgy fogadott el, ahogy vagyok. Mia-ra visszatérve, kerekes székben van, de nem sokáig. Az egy hónap leforgása alatt minden nap vittem kezelésekre és gyógytornákra, aminek az lett a hatása, hogy a lábát már tudja mozgatni és olykor már bennem kapaszkodva is tudja szedni a végtagjait, nem kell a kerekes tákolmány. Hatalmas akarat ereje van, aminek megvan az eredménye, rohamosan gyógyul. Visszamentem Cara-hoz dolgozni, mivel barátnőm otthon van, így nem tudnánk fizetni a csekkeket és egyéb dolgokat, hogy ha örökösen mellette lennék. Az elejében féltem magára hagyni, de mikor biztosított arról, hogy minden rendben lesz, nem teljesen, de nyugodtabban mentem dolgozni. 

Reggel mikor felkelek egyből ki is ugrok az ágyból, mert a földszintről éles hangokat hallok. Gyorsan lábamra veszem a mamuszomat és futva közelítem meg a lépcsőt. Ahogy a nappaliba érek tovább megyek, mert ott nem látom a vörös hajú lányt, inkább a konyhába tartok. Mikor kinyitom az ajtót, egyből meg is állok és hajamba vezetem a kezeimet, mert Mia a lábán állva kapaszkodik a konyhaszekrénybe és szemezik a padlón hevert üvegszilánkokkal, amik néhány perccel ezelőtt még egy poharat alkottak. 

- Mia... - sóhajtok fel és közelebb megyek hozzá. 

- Bocsánat csak inni akartam - mondja bűnbánóan, mire halkan felnevetek. 

- Ez már hanyadik pohár a héten? - állok meg mellette és kezét megfogva vezetem a kerekes székhez. 

- Nem tudom - rántja meg a vállát kuncogva és úgy néz fel rám, immáron ülve.

- Most már szóljál nekem, mert lassan oda az egész készleted - simítom meg a fejét mosolyogva, majd hintek egy puszit az arcára. - Jól aludtál? - kérdezem, miközben megkeresem a seprűt és a lapátot, majd elkezdem felseperni a szilánkokat, mielőtt belelépnék. 

- Igen csak már unalmas a kanapé - húzza el a száját, mire elnevetem magam. - Ne nevess, tényleg az - dorgál meg. 

Helyére teszem a kezemben lévő tárgyakat, miután az üvegdarabokat a kukába süllyesztem, majd odamegyek hozzá és magamhoz véve egy széket, leülök elé. 

- Már ma este nem kell azon aludnod - fogom meg a kezét és boldogságtól csillogó szemeibe nézek. - Ma már elfelejted ezt,... - bökök a székre, amiben ül. - a szenvedést és minden rossz dolgot. 

- Mindent köszönök neked, Ana! - mondja hálásan és mosolyogva, amitől nekem is ezt kell tennem. - Ha te nem nem vagy velem, akkor szerintem már őrültnek nyilvánítottak volna ki - rázza meg a fejét somolyogva. 

- Ez nem csak rajtam függött, hanem rajtad is, Mia - tűrök egy szemébe lógó tincset a füle mögé. - Erős vagy és ezt most bizonyítottad be a legjobban. Senki nem fogadta volna el ilyen könnyen a tényt, hogy nem tud járni, mint te - ölelem magamhoz szorosan, amit egyből viszonoz is. 

- Ha te nem vagy, akkor nem bírtam volna elfogadni - mormolja a hajamba, mire kezeim erősebben vonják közre a hátát. 

- Jaj te... - távolodok el tőle és megsimogatom fehér arcát. - Szeretlek! - mondom halkan és teljesen őszintén.

- Én is téged! - válaszol és újra hozzám bújik, ami jól esik, mert ő az, aki mindig és mindig mellettem van, történjen bármi.
Az emeleten hagyott telefonom olyan hangosan kezd el zenélni, hogy még a konyhába is behallatszik, ezért magára hagyom barátnőmet és futva megyek a készülékért. Ahogy betrappolok a szobámba, egyből keresni kezdem, mire az ágy alatt meg is találom. A kijelzőn annak az embernek a neve villog, akire nem számítok. A szemeim elkerekednek, a kezem és az egész testem remegni kezd a félelemtől. Tartok attól, hogy minden ugyan úgy marad, ahogy eddig.

~.~.~.~

Üdvözlök Mindenkit!

Megjöttem kisebb-nagyobb késéssel, amiért elnézést kérek, de sokat kellett tanulnom. Remélem elnyeri a tetszéseteket ez a rész! :)

Köszönöm a kommenteket, rettentő hálás vagyok mindenért! <3

Jó szünetet és időtöltést kívánok nektek, ebben a kicsivel kevesebb, mint két hétben!

Have a nice day: Fanny 

15.rész Hatalmas hiba

" Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a válasza, rosszul érintett. Reménykedtem abban, hogy ő is szeretett engem annyira, mint én őt. Nem tudtam mit mondani, ezért fogtam magam és haza mentem még az sem érdekelt, hogy ő hogyan jutott haza, egyedül akartam lenni! " - Harry Styles

~ Anastasia Moon ~

Érdekes dolog a részemről, hogy én nem a boldogságtól zokogok, hanem a szomorúságtól. Én még nem akarom ezt, 20 éves vagyok és túl fiatal ahhoz, hogy feleség legyek. Egyáltalán nem készültem fel erre a helyzetre, arra pedig főleg nem, hogy Harry-nek ilyen ötlete fog támadni. Nem mondok semmit csak szám előtt tartom a kezemet és mélyen a szemébe nézek, amiből kétely és idegesség csillog. Nem akarom megbántani, de azt se, hogy az ujjamra húzza a kezében tartott gyűrűt. Szerintem ő sem gondolja komolyan ezt az egészet, mivel híres ember és még nincs szüksége menyasszonyra, vagy mégis? Nem tudom az ő fejében mi játszódik le, de nekem azt, hogy ez nem helyes még most, talán majd később, mikor már érettebbek leszünk. 

- Ne haragudj, Harry, de... - mondom akadozva és lecsukom a selyem borítású doboza tetején. - én ez még nem akarom - rázom meg a fejem és egy zsebkendővel letörlöm kibuggyanó könnyimet. 

Válaszomra az arca eltorzul, szemei kikerekedek és idegesen mustrál velük. Ez az, amit nem akarok. Megbántani, mert nagyon szeretem és úgy érzem, hogy ezt egy arany ékszer nélkül is megtehetem. Ingerülten rakja el a nekem szánt gyűrűt, majd újra rám néz és olyat mond, amit soha nem gondoltam volna, hogy esetleg a fejében is megfordulna:

- Értem - bólogat szaporán. - Én mindent megteszek neked, teljesen beléd habarodtam, te meg nem is érzed ezt irántam. Feleslegesen csinálok bármit is, mert semmibe nézed - neveti el magát cinikusan és sebesen vezeti bele ujjait göndör hajába. 

- Ez nem igaz! - reagálok egyből és hangom magasabb lesz, mint eddig. - Nagyon jól tudod, hogy milyen fontos vagy nekem és mennyire szeretlek. Előtted soha nem volt tartós kapcsolatom, már azt is lehet mondani, hogy te tanítottál meg szeretni. Túl gyors ez az egész, Harry, mind a ketten fiatalok vagyunk még ehhez - érvelek, miközben fel-fel szipogok a könnyeimtől.

- Rendben - mondja egyszerűen és mikor megáll velünk a kerék kabinja, egyből kiszáll és gyors léptekkel közelíti meg a vidámpark kijáratát. 

- Most hova mész? - futok utána és kezénél fogva fordítom magam felé, ezáltal kénytelen rám nézni. - Haragszol rám? - kérdezem hüledezve, mire kezét kitépi a szorításomból és meghátrál tőlem egy kicsit. 

- Haza megyek - rántja meg a vállát közömbösen. - Utoljára még azt szeretném mondani, hogy engem hagyjál békén örökre! - mondja rezzenéstelen arccal, mégis erővel a hangjában, majd hátat fordít nekem és elmegy.
Megkövülten és könnybe lábadt szemekkel figyelem távolodó alakját, majd egy közeli padhoz megyek és leülök rá. Minden annyira jól kezdődött, minden percet imádtam itt vele, de elment. Kezembe temetem az arcom és hangosan veszem a levegőt, hogy ne sírjam el magam ismét. Csalódtam Harry-ben, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen dolog miatt felkapja a vizet és itt hagy. Szerintem teljesen jogosak voltak az érveim és biztos vagyok benne, hogy ha ő is jobban belegondol, akkor egyet fog velem érteni. Fájnak azok a szavak, amiket mondott az imént, de ennek ellenére elhatározom magamban, hogy teljesítem a kérését és békén hagyom egy életre, még ha nehezemre is fog esni. Nagyon szeretem, ő az egyik legfontosabb ember az életemben, de ha ő ezt akarja, akkor nem tehetek semmit csak annyit, hogy tiszteletben tartom a kérését. Vállamra akasztom a deszkákra hullott táskámat, majd a kijárat felé kezdek ténferegni. A hatalmas kapuból arrébb megyek, hogy ne legyek senkinek sem az útjában, majd kezembe veszem a telefonomat és egy olyan férfi számát kezdem tárcsázni, akire jelenleg szükségem van. Ez a személy nem más, mint Louis. A kőfalnak dűlve várom, hogy felvegye és halljam a hangját, ami hamarosan meg is történik.
- Szia, Ana! - köszön meglepetten, még is aranyosan, ami megmosolyogtat.
- Szia, Lou! - üdvözlöm halkan és cipőm orrát kezdem el nézni, miközben azt veszem észre, hogy szemeimből könnyek kezdenek el hullani. - Szükségem lenne egy olyan személyre, aki mellettem van és támogat. Rád számíthatok? - döntöm oldalra a fejemet és várom válaszát, ami először csak egy nagy sóhajtás, ezért kezdek megijedni, hogy ő sem kíváncsi rám.
- Persze, hogy számíthatsz - nevet fel halkan, mire én sóhajtok fel, csak én a megkönnyebbüléstől. - Hol vagy most? - érdeklődik, mire elmondom neki, hogy hol talál jelen pillanatban.
Azon az úton indulok meg, mikor elteszem a készüléket, amin Harry-vel jöttünk ide, ezzel megkönnyítve a kék szemű fiú dolgát, hogy ne kelljen annyi kocsi között szlalomoznia. A parkoló sorok végére érek, mikor megpillantom a hatalmas, fekete kocsit, aminek oldalának dőlve a gazdáját is. Futni kezdek és nem foglalkozva a sok emberrel és netalántán rajongókkal, a nyakába vetem magam és ha eddig nem, akkor most sírva fakadok, de teljes igazából. Erőteljesen ráz a zokogás, alig bírom venni a levegőt, amiben Louis kabátja is közre játszik, mert akaratosan nyomom bele az arcomat és az sem segít, hogy hatalmas kezeivel simogatja a hátamat és próbál vigasztalni. Óvatosan eltol magától, kezei közé veszi az arcomat és beszél hozzám, de nem értek belőle semmit, kizárom az egész világot magam körül. Már csak azt veszem észre, hogy fájdalommentesen paskolja orcámat, ezzel arra ösztönözve, hogy figyelembe vegyem őt és a szavait is. Nehezen, de észhez térek a sokkból és nagy szemekkel nézek fel a fiúra.
- Anastasia, mi a baj? - kérdezi hüledezve és hogy ne figyeljen fel ránk senki, segít a kocsiba ülni.
Ő is gyorsan elfoglalja a helyét, beindítja a motort és azt hiszem, hogy ennyiben marad a téma, de nagyot tévedek, mert csak nyugodtabb helyre parkol le, ahol nincs annyi autó.
- Hol van Harry? - kérdez tovább, mire a férfi neve hallatán mély levegőt veszek.
- Haza ment - válaszolok halkan és körmeimet kezdem el piszkálni, hogy ne kelljen Louis szemébe nézni.
- Mi az, hogy haza ment? - emeli feljebb a hangját. - Nézz rám, Ana, kérlek! - kérlel aggodalmasan, mire így teszek és szembekerülök tudatlan ábrázatával, ezért egy hatalmas sóhaj után beszélni kezdek és mindent elmondok neki. - Hát ez hülye! - mondja idegesen, mikor befejezem beszédemet és akaratosan megrázza a fejét.
- Most már mindegy, soha többet nem akar látni - rántom meg a vállam és próbálok úgy állni a dologhoz, mintha nem érdekelne, pedig ez nem így van nagyon is aggaszt a dolog.
- Nem mindegy, Ana! - horkant fel és a kormányra csapja a kezét. - Mindent tönkre tesz egy ilyen hülyeséggel, miközben mindenben igazad volt. Nem akarok beleszólni, de ennek tényleg nem most jött el az ideje. 20 évesek vagytok és ismerem Harry-t, még nincs felkészülve egy házasságra - halkul el a hangja és óvatosan megfogja az egyik kezemet.
- Tudom, Louis, de nem bírja megérteni és inkább felkapta a vizet, minthogy elgondolkodna ezen - sóhajtok fel lemondóan, mire a fiú együtt érzően néz a szemembe és beindítja a motort, ami halk morajt hallat.
Néhány perce megyünk az utcákon, mikor kezébe veszi a telefonját és hívni kezd valakit. Aggodalmasan figyelem, ahogy csak egyik kezével fogja a kormányt, de tudom, hogy jól vezet, ezért rögvest meg is nyugszok, mert nem vagyok baleset veszélyben mellette.
- Csá! - köszönti hanyagul a vonal túlsó végén lévő személyt, majd hangosan felsóhajt. - Nyugodj már le ember, mi a szarért csinálod ezt? - emeli fel a hangját, mire nagy szemekkel nézek rá és figyelem arcát, ami elég idegesen fest. - Merre vagy? - érdeklődik, mire minden bizonnyal megkapja a választ, mert köszönés nélkül nyomja meg a piros gombot és a kesztyűtartóhoz dobja a telefont.
Egyből elveszem onnan és kezembe veszem, hogy ne érje több ütődés, mire fél szemmel mosolyogva rám néz, amit úgy ahogy viszonzok is. Hirtelen ötlettől vezérelve inkább táskámba süllyesztem a fekete Iphone-t, így még nagyobb biztonságba tudom. Rettentő kíváncsi vagyok, hogy kivel beszélhetett, miközben van egy sejtésem, de mégis megszólalok:
- Kivel beszéltél? - nézek rá, mire halkan felkuncog. - Mi ilyen vicces? - emelem magasba szemöldökömet egy halvány mosoly kíséretével.
- Még mindig nagyon kíváncsi vagy - rázza meg a fejét és rám néz hatalmas kék szemeivel. - Amúgy Harry-vel, megkérdeztem tőle, hogy hol van.
- És hol van? - kérdezek tovább, ami már meg se lepi és kertelés nélkül válaszol.
- Elindul haza, Holmes Chapel-be és állítása szerint egy hétig haza se jön - rántja meg a vállát nem törődöm stílusba, ami az én részemről nem mondható el az, hogy ennyire nem érdekel.
Üveges szemekkel meredek az előttem húzódó útra, meg sem szólalok csak Lou szavai járnak a fejemben. Nem akartam elűzni innen, miattam nem is kellene elmennie, elég ha csak elkerül, én meg békén hagyom. Hirtelen bűntudat tör rám, a szívem annyira összeszorul, mint még soha és egy kérdés kering az elmémbe, hogy miért nem mondtam igent a lánykérésére? Hatalmas hibát követtem el, ezt már most tudom, mert elveszítettem azt a férfit, akit annyira szeretek és szeretni is fogok mindig. Harry nekem nem az első barátom volt, de ő felé irányítottam a legőszintébb és intenzívebb érzéseimet, teljes szívemből szerettem. Neki tudtam teljes igazából azt mondani, hogy szeretem, az ő csókját élveztem a legjobb és mikor becézett eltudtam volna olvadni. Nála különlegesebb és szeretni valóbb férfi nincs a világon és ezt az angyalhoz hasonló személyt a magaménak tudhattam, de elveszítettem. Lehet, hogy fiatalok vagyunk, de szeretem és illett volna a kérdésére a legboldogabban azt mondani, hogy igen, hozzád megyek, Harry feleségül, mert mindennél jobban szeretlek. Eddig azt hittem, hogy csak nekem, de neki is igaza van, talán jobban, mint nekem. Hibáztam, egy hatalmas nagy hibát követtem el, amit már nem tudok helyre hozni.
- Ana? - hallom meg Louis hangját és mikor megrázom a fejemet arcával találom szembe magam. - Minden rendben? - kérdezi bizonytalanul és ujjaival egy pillanatra megérinti az arcomat.
- Igen - mondom halkan és ekkor veszem észre, hogy a házuknál vagyunk, tudja, hogy ide kell hoznia, mert itt biztos jobb kedvre derülök és ez igaz is.
Lassan, lomhán szállok ki a kocsiból, majd követem a bejárati ajtó felé, amit kinyit és illedelmesen előre enged, ami aranyos gesztus tőle, de nem tudok megszólalni, mosolyogni meg főleg nem. Leveszem a bakancsomat és kabátomat, a táskámat a fogasra akasztom, miután kiveszem belőle a férfi mobilját. Megvárom, amíg ő is megszabadul lábbelijétől és kabátjától, majd mikor felegyenesedik minden szó nélkül nyomom az orra alá a kezemben tartott tárgyat.
- Köszönöm - veszi magához, majd zsebébe csúsztatja, de ismét nem mondok semmit, nincs hozzá erőm.
Elől menve térek a nappaliba, ahol egyedül Liam tartózkodik a kanapén fekve, miközben nézi a tévét. Meg se szólalok csak leülök az egyik fotelba és arcomat kezeim közé fogva helyezkedek el. Hallom, ahogy Lou valamit susmorog a barátjának, aki egyből mozgolódni kezd és már csak azt veszem észre, hogy elém guggol és végtagjaimat eltávolítja az arcomról.
- Angyal... - mondja lágyan, mire újra eltörik a mécses és sírva vetem kezei közé magam.
Erőse markolom hátán a fehér pulóvert, halkan hüppögök, miközben felemelkedik velem együtt, az előbbi helyemre ül és az ölébe csücsültetve von a mellkasára.
- Mindent elrontottam, Liam, mindent - ejtem ki akadozva a szavakat, mire óvatosan ringatózni kezd velem, akár egy babával.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj - jelenti ki, amiről én tudom, hogy nem lesz így, de inkább csendben maradok.
Halkan hüppögve ülök az ölében, hallgatom, amiket mond, de nem ér el az agyamig, mert ott más uralkodik, teljes káosz. Leforog előttem az egész nap, Harry ábrázata, amikor visszautasítottam és az, hogy most megint a földre kerültem a magasból. A barna szemű fiú hűen simogatja a hátamat, míg Louis a kanapén ül és térdére támasztott kezekkel figyel minket. Annyira nehéz, nem akarok sírni, de egyszerűen nem bírom abba hagyni. A könnyek szüntelenül jönnek, szánkáznak az arcomon, amik Liam pólójába rejtőznek el, ahogy beleívódnak a textilbe. Fejemet felemelve megtörlöm a szememet, majd újra támogatómhoz bújok, aki kezeit egyből körém fonja.
- Ki van itt? - halljuk meg Niall hangját, majd lábai dobogást a lépcsőfokokon.
Lihegve áll meg a nappaliban, hatalmas mosollyal az arcán, amit most irigyelek, hogy ilyen boldog, ellenben velem. Ahogy szemébe nézek a görbület eltűnik ajkairól és aggodalommal az arcán jön hozzám közelebb. Ahogy nem rég Liam tette, ő is leereszkedik elém és hatalmas, kék szemeivel engem vizslat.
- Mi a baj, Angyal? - hallat halk hangot és megfogja az egyik kezemet. - Mi történt? - kérdet tovább, de képtelen vagyok beszélni, ezért még jobban barátjához bújok, aki egyből szavaival a segítségemre siet.
- Niall, most ne, hagyjad - beszél társához, aki sután bólint egyet, majd törökülésbe helyezkedik és továbbra sem engedi el a kezemet.
- Kérsz egy csésze teát? - szólal meg Lou és mikor felnézek rá, együtt érző pillantásokat küld felém.
- Igen, köszönöm - mondom akadozva és kezemmel újra megtörlöm a szememet, mert további könnyek áztatják az arcomat.
Mondatomat hallva egyből föl áll és a konyhába siet, miközben a szőke fiú zsebében kutat, majd felém nyújt egy zsebkendőt, amit egy grimaszra hasonlító mosoly kíséretében fogadok el tőle. Egy kicsit eltávolodva Liam-től fújom ki az orromat a fehér anyagba, mire aki adta, minden undor nélkül veszi vissza magához és újra nadrágjába dugja el. Képtelen vagyok beszélni, még a pislogás is nehézkesnek bizonyul, ezét csak Li mellkasán pihentetem a fejemet és halkan szuszogok. Már majdnem lehunyom szemeimet az álmosságtól, mikor az előszobában lévő fogasra akasztott táskámban megszólal a telefonom. Niall szó nélkül áll fel és megy érte, majd gyorsan vissza is jön a továbbra is hangosan zenélő masinával.
- Kris az - jelenti be, mire sóhajtok egy nagyot, nincs erőm beszélni vele és elmondani mindent, most nincs.
- Vedd fel, kérlek - beszélek akadozva, mire bólint egyet és megnyomja a zöld gombot, ezáltal füléhez emeli a készüléket.
- Szia! - köszönti aranyosan a vonal túlsó végén lévő nőt. - Persze, minden rendben vele, csak most éppen fürdik és ha nem gond, akkor ma itt aludna nálunk - folytatja, mire meg sem lepődök mondatán, ha bármi gondom, bajom van, soha nem engednek haza, itt kell maradnom velük. - Rendben, jó éjt, Kris! - búcsúzik hasonló, kedves hangnemben, majd bontja a vonalat.
Lassan csúztatja az asztalra a telefont, majd leül a másik fotelba és csendben nézelődik a házban. Ez esetben nekem is van rá alkalmam, minden részét megfigyelem a helységnek, ahol vagyunk. A falak barackvirág színűek, a parketta világos barna, a bútorok vagy barna vagy fekete színűek. A keretekben megpillantok fényképeket, amiken a fiúk vagy azok családjai vannak, mindenki önfeledten mosolyog, de akaratom ellenére is, Harry családján akad meg a szemem. A göndör hajú férfi középen áll, édesanyja, nevelőapja és nővére őt öleli, örülnek annak, hogy velük van és nem távol tőlük. Virágok, dísztárgyak tarkítják a polcok sorait, még soha nem néztem meg ilyen tünetesen a nappalit, pedig számtalanszor jártam benne. Fülemben hallom Liam szívének egyenletes dobbanását, ami megnyugtat és alább hagy a sírás, helyét átveszi a gondolkodás. Gondolkodom azon, hogy Hazza vajon mit csinálhat Holmes Chapel-ben, mit szólhat ahhoz Anne, hogy elutasítottam a fiát, annak ellenére, hogy neki is számtalanszor elmondtam, mennyire szeretem és tisztelem egyetlen fiú gyermekét.
A fejemben lévő gondolatok rögvest eltűnnek, ahogy Liam felemel a combjáról, a helyére ültet, ő pedig a fotel karfáján foglal helyet, majd Louis előttem állva adja kezembe a nagy bögre, gőzölgő teát.
- Köszönöm - nézek rá hálásan, mire válasza egy aranyos mosoly, amit mindig megmutat nekem.
Óvatosan emelem számhoz az átlátszó tárgyat és inni kezdem a kellemesen meleg italt, ami mikor a számba kerül elégedetten hümmögök egyet. A finom, citromos folyadék úgy gördül le a torkomon, hogy kiráz a hideg. Amikor elfogyasztom, a bögrét a dohányzóasztalra teszem és a fotel támlájának döntöm a hátamat. A mellettem ülő fiú egyik kezemet az övéi közé veszi, minden pillanatban hozzám ér, figyel rám és gesztusaival támogat, ami rettentő jól esik.
- Szeretnél velem aludni, vagy inkább Harry szobájában? - szól hozzám Lou, mire rákapom a tekintetemet, Liam pedig hangosan felmordul.
- Ezt nem éppen most kellene - mormolja az orra alatt a fiú és megrázza a fejét.
- Nincs semmi hátsó szándékom, Liam csak nem akarom, hogy itt aludjon ezen a kemény kanapén - paskolja meg a bútort, amin ül és így beszél barátjához magyarázatot adva.
- Veled alszok, Louis - mondom a szemébe nézve és egy kisebb mosollyal, ami a fiú meglepettségét hozza elő.
- De, ha gondold ott van Harry szobája is vagy... - kezd el hadonászni, mire szőke barátja halkan elneveti magát és Liam is így tesz, mivel elég vicces látvány, ahogy zavarba jön a beszélő fiú.
- Nem - rázom meg szaporán a fejem. - Az ő szobájában nem akarok aludni, így is túl sokat gondolok rá és egyre rosszabb ez az egész - húzom el számat, miközben Li oldalához dűlök, ő pedig egyből átveti kezét a vállamon.
- Rendben - mosolyodik el szerényen, még nem láttam ilyen gyermetegnek a mosolyát, mindig önfeledten, boldogan görbíti felfele ajkait.
Éppen állnék fel, hogy menjek fürödni és lassacskán az ágyba bújjak, mikor a telefonom újra megszólal, ezért megállok a mozgásban. A kijelzőre pillantva idegen számot fedezek fel, ezért tétovázok, hogy felvegyem vagy ne, de végül az első opciót viszem véghez.
- Háló? - szólok bele bizonytalanul, mikor fülemhez emelem a készüléket.
- Szia, Ana! - hallok meg egy felettébb ismerős hangot, de hirtelen nem tudom memorizálni, hogy ki is lehet ő. - Anne vagyok - teszi hozzá, mire elkerekedik a szemem és a szám O alakot formál.

~.~.~.~

Sziasztok Csajszik! :)

Még se tűntem el, anyuék engedik, hogy gépezzek, de csak egy keveset, ezért időhiányában, de összehoztam ezt a részt. Biztosan meglepődtetek Ana válaszán és az egész helyzeten, de lesznek még következményei, az már biztos! ;)

További szép hete és legyetek jók! <3

Have a nice day: Fanny

14.rész A kérdés

" Gond, gond és gond. Ez övezte az életem minden pillanatát. Kezdett elegem lenni belőlem, de Mia együttműködése és Harry támogatása segített. Kris és Gerg is kifejtette a véleményét, ami további erőt adott, mert nagyon jól tudtam, hogy igazuk volt, Mia képes volt a gyógyulásra. És a randevú... Harry mindig megtudott lepni valamivel, de nem gondoltam volna, hogy ilyen dologgal. Nem akartam elhinni!" - Anastasia Moon

~ Harry Styles ~

Meredten figyelem a két lányt, ahogy Mia sír, szerelmem pedig próbálja őt megvigasztalni. Nyugtató dolgokat mond neki, folyton megpuszilja valahol, amit öröm nézni, hiszen frenetikus barátnő, de számomra párnak még jobb. Hihetetlen, hogy majd' egy éve az én birtokomban van ez a gyönyörű, angyalra hasonlító lány. Nem gondoltam volna, hogy az életben fogok úgy szeretni valakit, mint őt. Ezennel az ismertető jeleim, hogy nőcsábász, szoknyavadász el is tűnhetnek, mert tartós kapcsolatban élek, ami olyan akár egy tündérmese. Lehet, hogy sok rossz dolgok történtek eddig velünk és még lesznek is ilyenek, de mindent megoldottunk és meg is fogunk. Ana nekem olyan, mint a másik felem és erre akkor jöttem rá, mikor elsőnek több napig nem volt mellettem. Nem találtam a helyem, állandóan vele akartam beszélni és a hiánya kezdett megőrjíteni, pedig csak néhány napra mentem el Amerikába a bandával egy megbeszélésre. A legnagyobb baj pedig az, hogy hamarosan indul a következő turnénk, 6 hónapig járjuk a világot és nem tudom, hogy hogyan oldjam meg azt, hogy velem legyen. Erről ő még nem tud, de mihamarabb elmondom neki, mert szorít az idő, cirka egy hónapom van hátra.
- Én most megyek, mert dolgom van, de hamarosan visszajövök - szólal meg az orvos és a választ meg sem várva, kimegy a szobából.
Mia tovább zokog, Ana már nem tud mit csinálni, azért leül mellé az ágyra és kezét fogva nézi. Én is közelebb megyek, barátnőm vállát megfogom és enyhén megszorítom, hogy jelezzem neki, én is itt vagyok, számíthatnak rám. Nem igazán ismerem ezt a vörös hajú lányt, de sajnálom, nagyon is. Annyira életvidám és bohókás személyisége van, hogy nem bírom elképzelni egy tolókocsiban, a fenekén nyugodtan ülni. Hiába, ezt kell tennie, még ha nem is akarja, de biztosra veszem, hogy a barátnője mellett mindent kifog bírni, mert Ana bármire képes érte.
- A fene egye meg, béna lettem! - mondja mérgesen a síró lány és a mellette ülő személy vállára hajtja a fejét. - Nem hiszem el! - néz mereven maga elé és szinte suttogva beszél, előbbi hangerejének már semmi nyoma.
- Nem vagy az, Mia, ezt fejezd be! - szól rá erélyesen Anastasia és felemeli a fejét, majd kezei közé fogja. - Csak egy ideig kell tolószékben lenned és a doktor egy szóval sem mondta, hogy béna vagy! - emeli fel még jobban a hangját, hogy hatni tudjon kétségbeesett barátnőjére.
- De meddig kell abban a szarban lennem? - kérdez vissza ő is hangosan és lehámozza magáról Ana kezeit.
- Az kit érdekel, ha szükséged van rá a gyógyuláshoz? Nem járhatsz, Mia, érted?! Ha lábra állsz a szék nélkül, akkor tényleg béna leszel! - kiabálja és feláll a helyéről, majd fej rázva kimegy a teremből.
Ezúttal én ülők le Ana helyére és figyelem a lányt, ahogy újra síni kezd, de szerintem nem a lába miatt, hanem a távozó személy az oka. Megfogom a kezét és simogatni kezdem, mire hatalmas, zöld szemeivel rám mered, majd sóhajt egy nagyot.
- Miért csinálod ezt? - kérdezem halkan és lehajtott fejjel. - Ő csak segíteni akar, nagyon szeret téged - mosolyodok el és immár ránézek, ahogy ő is rám.
- Nem rá haragszom, mindenben igaza van, de Harry, én egy tolókosiban? - kérdezi hüledezve és cinikusan nevetve. - Lehetetlen, én nem bírok egy helyben ülni, főleg úgy, hogy azt se tudom meddig kell abban a szarban szerencsétlenkednem - rázza a fejét, ezzel haja is követ mozdulatait.
- Elhiszem, de fogadd meg Ana tanácsát, mert tényleg igaza van - döntöm oldalra a fejemet és enyhén megrántom a vállam. - Ha kibírod, ahogy te mondod, abban a szarban, akkor helyre jössz és újra tudni fogsz járni - mosolyodok el, mire ő is így tesz. - Ne legyél ilyen a legjobb barátnőddel, mert ez nagyon rosszul esik neki. Tudod, mikor kómában voltál, akkor minden nap bejött hozzád, virágot hozott neked és volt olyan is, hogy itt éjszakázott. Senki nem bírt vele, mindig itt akart lenni melletted. A telefonján annyiszor megnézte a közös képeiteket, hogy mindig sírt tőlük, ezért el kellett tőle vennem és eldugnom, hogy ne ostorozza magát - mesélem, mire a lány szemei kikerekednek és teljes testtel felém fordulva hallgat tovább. - Legtöbbször úgy kellett kirángatni a szobájából enni meg inni, az udvarra a kezembe vittem ki, mert oda se akart menni, hogy legalább egy kicsit levegőzzön - nevetem el magam egy kicsit, ahogy eszembe jut ez az emlék. - Most lehet viccesnek hangzik, de akkor nem volt az, teljes depresszióba esett. Állandóan sírt, a szemei alatt hatalmas karikák voltak, mert nem aludt normálisan és a kedve egyenlő volt a nullával - húzom el a számat és mélyen a szemébe nézek, amik tiszta könnyesek. - Imád téged, Mia, te vagy neki az egyik legfontosabb ember a világon, szinte a testvérének tekint - tájékoztatom és letörlöm kibuggyanó könnyeit az arcáról.
- Istenem... - suttogja és inkább magának mondja, mintsem nekem. - Teljesen bolond vagyok - ingatja meg a fejét és eltakarja az arcát.
Felállok a helyemről, az ajtóhoz megyek és mikor kinyitom, egyből barátnőmet látom meg, ahogy előre hajolva, kezei közé rejtett arccal ül. A hangra felkapja a fejét, szemei könnyesek, de nem megyek oda hozzá, mert ismerem és tudom, hogy akkor jobban sírva fakadna.
- Bejönnél, kérlek? - kérdezem és az ajtófélfának dőlve várom a válaszát.
- Lenyugodott? - válaszol kérdésemre kérdéssel, a hangja teljesen rekedt, ezért köhint egyet.
- Mondhatni - adok választ, mire feláll a műanyag ülőalkalmatosságról és kinyújtott kezemet elfogadva lépi át a kórterem küszöbét.
Mia szemei is pirosak és könnyesek, ahogy a mellettem álldogáló leányzónak is és mikor az ágyban fekvő int egyet, barátnőm oda megy hozzá, de nem ül le, nem ér hozzá és csak áll és figyeli. A lány felsóhajt, leereszti a kezét, pedig az akarta, hogy barátnője megfogja.
- Sajnálom! - böki ki halkan Mia és félve néz a szőke hajú nőre, akinek vonásai meglágyulnak és újra leül mellé, ma már sokadjára.
- Nem haragszom, csak annyira önfejű vagy. Hitesd el magaddal, hogy igen is megfogsz gyógyulni, rendben leszel, mert tényleg így lesz, tudom - mondja határozottan és szorosan megöleli az immár mosolygó lányt.
- Rendben - bólint egy nagyot, mikor elválnak egymástól és puszit nyom Ana arcára. - Annyira jó, hogy vagy nekem! - teszi hozzá és úgy néz barátnőjére hatalmas, zöld szemeivel, akár egy hősre.

***

Reggel mikor felkelek az arcomon mosoly pihen, teljesen boldog vagyok, mivel ma egy szép estét fogok eltölteni életem szerelmével. A terveim meg vannak, olyan helyre fogom vinni Ana-t, ami biztosra veszem, hogy tetszeni fog neki. Ahogy lábam a talajra ér, lerázom magamról a takarót és egyből a ruhásszekrényemhez megyek, amiből kiveszek, egy melegítőnadrágot, pólót és pulóvert. Gyorsan magamra veszem őket, majd a konyhába indulok, mivel 10 óra lévén éhes vagyok. A reggeli teendőket elhalasztom későbbre, most nincs kedvem hozzájuk. A lépcsőn menet meghallom nővérem hangját, ahogy barátnőm nevét mondja, ezért azt hiszem, hogy itt van és futva megyek tovább. Leugrok az utolsó fokról és a nappaliba sietek, de ott nincs a barátnőm csak testvérem a kanapén fekve, miközben telefonál valakivel. 

- Rendben, 4-re ott vagyok - mondja mosolyogva Gemma és felül a bútoron. - Puszi, szia! - köszön el az illetőtől, majd megnyomja a piros gombot és telefonját elhelyezi a dohányzóasztalon. 

- Kivel beszéltél? - kérdezem meg egyből teljes kíváncsisággal, mire a lány sután lábra áll. 

- Neked is szép jó reggelt, öcsi - ad egy puszit az arcomra, ami aranyos, de nem erre vagyok kíváncsi. 

- Jó, szia, de mondd már! - sürgetem és összehúzott szemekkel nézek rá, kimondottan élvezi, hogy kötekedhet velem egy kicsit. 

- A barátnőddel, Harry, megyek majd neki segíteni - sóhajt fel és megrántja a vállát, majd a konyha felé tipeg, ahova követem. 

- Segíteni? Minek? - bombázom a kérdéseimmel és mikor bemegyünk a helységbe figyelembe se veszem az ott tartózkodó barátaimat, csak megyek testvérem után. 

- Randitok lesz - tárja szét a kezeit, mikor leül az egyik bárszékre és végre rám néz. - És felajánlottam, hogy segítek neki elkészülődni - forgatja meg a szemeit. - Mióta lettél te ilyen kíváncsi? - neveti el magát és megpaskolja az arcomat. 

- Hagyjál már - nevetem el magam én is és a konyhaszekrényhez megyek. - Jó reggelt! - fordulok meg egy pillanatra és köszöntöm a srácokat, mire ők is így tesznek. 

- Randizol Ana-val? - hallom meg Louis hangját, mire leteszem kezemből a müzlis dobozt és lassan fordulok felé. 

- Igen, miért bajod van vele? - kérdezem cinikusan nevetve. - Inkább ne is szólj hozzám - jegyzem meg olyan hangnemben, amit nagyon ritkán használok, de ezzel az emberrel nem tudok máshogy tárgyalni. 

- Bocs - mondja, majd kitolja maga alól a széket és kimegy a konyhából. 

Ingerülten felsóhajtok, újra kezembe veszem a papír dobozt és színes golyókkal töltöm meg a tálamat, majd öntök hozzá némi tejet. Leülök az étkezőasztalhoz, mire észre veszem, hogy mindenki engem néz, minden bizonnyal az előbbi beszólásom miatt. 

- Mi van? - kérdezem nagyra nyílt szemekkel és a számba teszek egy kanállal a reggelimből. 

- Ezt most miért kellett? - hördül fel Zayn és hátra dűl székében, miután letette kezéből a kanalat. 

- Azt ne mondd, hogy neki adsz igazat! - egyenesedek fel és mélyen a szemébe nézek, mikor lenyelem a falatot. - Te nem így tennél, ha ezt csinálná Pezz-el? - kérdezem, mire lehajtja a fejét, innen már tudom, hogy nekem ad igazat. - Elakarja venni tőlem azt, aki a legfontosabb. Ti tudjátok a legjobban, hogy mennyire szeretem Ana-t és ezzel ő is tisztába van, de már harmadjára próbálkozik azzal, hogy elcsábítsa tőlem. Elegem van most már! - adom ki magamból és már állni akarok fel, de Zayn újra megszólal:

- Nem kell elmenned, ülj le. Igazad van bocs - vakarja meg a tarkóját zavartan, majd újra kezébe veszi a kanalat, ahogy én is és folytatjuk a reggelinket. 

A többiek csak egyöntetűen felsóhajtanak, de ők is esznek tovább, nem foglalkozunk ezzel a témával. Egyedül Niall morog magában, mivel őt idegesíti ez a helyzet a legjobban. Nem bírja elviselni, ha valami nem oké a bandában és ennek hangot is szokott adni, talán most csak türtőzteti magát. 

A szobámba állok teljesen készen arra, hogy induljak Ana-ért, de még gyorsan megnézem magam a tükörben. Hajam úgy áll, mint mindig, jó borzos, kapucnis pulóver, fekete farmer és a szokás csizmám van rajtam, ami ruhákat kényelmesnek és melegnek nyilvánítok a mai estéhez. Fújok magamra egy kis parfümöt, zsebembe rejtem a telefonomat, majd mikor kezembe tudom autóm kulcsát, elhagyom a szobát. Ahogy a nappaliba érek, mindenki ott van, kivéve Gemma, mivel ő már rég elment barátnőmhöz, hogy segítsen neki. Liam, Zayn és Niall kiterülve ülnek a kanapén és úgy nézik a tévét, egyedül Tomlinson nyomorog az egyik fotelban és jól láthatóan nem a filmet nézi, hanem gondolkodik. Magamra veszem a kabátomat, majd vissza megyek, hogy elköszönjek és már sietek is az utcán álló Range Rover-hez. Nem laknak tőlünk messze Kris-ék, ezért hamar oda érek a kedves házhoz, ahol olyan sokat szoktam lenni, szinte már engem is családtagjuknak tartanak az itt lakók. Kocogva közelítem meg a bejárati ajtót, majd mikor csöngetek egyből lábdobogásokat hallok. Azt remélem, hogy szépséges barátnőm nyit ajtót, de tévedek, mert Gemma mosolygós arcával találom szembe magam. 

- Szia, Harry! - ölel meg, majd beljebb enged a házba. 

- Szia, Gem! - követem és szememmel Ana-t keresem, de nem találom. 

- Mindjárt jön - súgja fülembe nővérem, mire bólintok, majd a nappaliban lévő kanapéra ül le. 

- Sziasztok! - köszöntöm hatalmas örömmel a két felnőttet, akik mikor meglátnak egyből elmosolyodnak. 

- Harry! - kiállja a nő, majd ideszalad hozzám és erősen megölel. - Nagyon sármos vagy, Drágám - jegyzi meg és pajkosan kacsint egyet, mire hangosan felnevetek. 

- Köszönöm - karolom át a vállát, de egyből el is veszem onnan, mert Greg is előttem terem. 

- Szervusz, Fiam! - nyújtja felém a kezét, amit egyből el is fogadok. - Tényleg jól nézel ki, de Ana szebb - neveti el magát és megütögeti a vállamat. 

- Abban biztos vagyok - értek vele egyet, majd a férfi a lépcső felé bök, ahova rögvest oda is nézek. 

Szerelmemet pillanatom meg, ahogy a lépcső utolsó fokán áll és mosolyog. Lábán barna, gyöngyös bakancs van, csinos combjait egy fehér farmerbe, míg felsőtestét egy szintén gyöngyös, barna felsőbe és fehér mellénybe rejti. Mese szép, de ha szakadt ruhákban állna előttem, még akkor is így vélekednék róla, ő nekem mindenhogy gyönyörű. Hosszú, szőke haja most nem kiengedve omlik a vállára, hanem aranyos kontyba fogva ékeskedik a buksiján, amitől arca vonásai még jobban kiemelkednek. Nővérem jó munkát végzett, az már biztos.
- Én megmondtam - súgja a fülembe Greg előbbi kinyilvánulása miatt, mire bőszen elmosolyodok.
Mikor észhez térek közelebb megyek a lányhoz, aki szintén így tesz, így könnyen a kezeim között tudhatom. Erősen ölelem közre formás derekát és mikor orromba szökik mámorító illata, kiráz a hideg. Nem tudom mi lenne velem nélküle, talán most is egyedül ülnék otthon és nézném a szobám négy falát. Ettől a gondolattól elkomorodok, de mikor eszembe juttatom, hogy kit ölelek magamhoz, egyből felcsillan a szemem.
- Szia! - köszönt kedves hangján, mikor már a szemembe néz, mire megsimogatom puha arcát.
- Szia, Angyal! - szólalok meg én is, majd nem bírom tovább és összeérintem ajkainkat.
Nem viszem túlzásba, nem hagyom, hogy az érzés magával ragadjon és akármennyire kívánom és vágyok az érintésére, nagy nehezen elválok tőle. Elmosolyodok csillogó szemei, angyalra hasonlító arca és utánozhatatlan mosolya láttán. Ő számomra egy kincs, egy olyan kincs, akit életem végégig és talán még tovább is őriznem kell, mert az enyém és amit a birtokomba tudok, azt soha nem engedem el.
- Mehetünk? - kérdezem lelkesedve, mire ő is ilyen buzgón kezd bólogatni.
Ahogy elköszönünk a többiektől, ujjainkat összekulcsolva lépjük át a küszöböt és célba vesszük a sötét utcán álló autót. Illedelmesen nyitom ki neki az ajtót, amit édes mosolyával köszön meg, ez a gesztus tőle számomra megunhatatlan. Én is elfoglalom a helyemet és mikor egyik kezem a kormányon, másik a kulcson van, beindítom a motort. A mellettem ülő lány öt perc eltelte után mocorogni kezd az ülésben, innen tudom, hogy kíváncsi és izgatott. Én is az vagyok, mivel a lehető legjobb estét akarom vele tölteni úgy, hogy se paparazzik, se rajongók vagy egyéb tényezők zavarnának minket. Úgy akarok vele lenni, hogy ne a sztárt lássa bennem, hanem azt a Harry-t, aki valójában vagyok, még ha tudja is, hogy milyen az. Minden oldalamat ismeri, úgy kitud fejteni, akár a tenyere vonalait, miközben én minden egyes alkalommal újabb és újabb dolgokat fedezek fel rajta és benne. Hihetetlen egy nő, aki bearanyozza az életemet már csak a jelenlétével. Ahogy a vidámpark utcájába fordulok, Ana szinte az ablak üvegre tapad és úgy kémleli a fényeket. Messziről látszódnak a forgók, hullámvasutak és a rengeteg autó is elárulja, hogy itt bizony szórakozásra alkalmas hely van. Még soha nem jöttem ide vele, biztosra veszem, hogy ő már volt itt, ahogy én is, de így más lesz. Együtt jövünk, nem külön-külön és lesznek közös élményeink, amiket később boldogan idézhetünk vissza. Sokan vannak és nem a legjobb hely egy randihoz, de már a lány tekintetéből tudom, hogy jó ötlet volt idejönni és tetszik neki. Nekem már azért megérte idáig elkocsikázni. Ahogy eszembe jut a mai tervem főbb szakasza, a gyomrom görcsbe rándul és egy pillanatra elszorul a torkom. Még én se hiszem el, hogy erre készülök, de biztos vagyok magamba, talán életembe most először a legjobban.
- Utoljára Bella-val és apával voltam itt - jegyzi meg könnyes szemekkel és rám néz, mire a mosolyom lekonyul.
- Sajnálom, nem akartalak elkeseríteni! - kezdek szabadkozni, mire mutató ujját a szám elé teszi és elmosolyogja magát.
- Semmi gond, Kicsim, csak boldog vagyok - töröl le egy kósza könnycseppet az arcáról és kezei az arcomra vándorolnak. - Szép emlékek fűznek ide, köszönöm, hogy elhoztál - mondja halkan, mire megkönnyebbülten felsóhajtok és ajkaimat a homlokára nyomom és hosszú puszit hagyok rajta.
- Jaj, Szépségem... - sóhajtok fel és kezeim közé zárom. - Kezdtem kétségbe esni - vallom be nevetve, mire ő is így tesz.
- Pedig nem kell - nyom egy puszit az arcomra, mikor eltávolodik tőlem.
Mosolyogva szállok ki a járműből és az ő oldalához érve, segítek neki kiszállni. Eddig nyitott kabátját felcipzározza, majd mikor megigazítja magán lehetőségem lesz arra, hogy megfogjam apró kezét. Ahhoz képest, hogy este van, sokan vannak, ezért a parkoló helyünktől jó néhány métert kell sétálnunk a bejáratig. Eddig sem vesztegettük az időt, így most se, ezért megállás nélkül beszélgetünk, egymáshoz bújunk és megmutatjuk másoknak, hogy mi igenis együtt vagyunk. Mikor nálam fiatal srácok mennek el mellettünk és jobban megnézik barátnőmet, erősebben vonom magamhoz, miközben olyan cselekedeteket teszek, amivel mutatom, hogy elmehetnek a francba, ő az enyém. Lehet, hogy ez már rigolyás dolog, de nem érdekel, senki ne nézze meg őt, csak én tehetem ezt.
Ahogy megvesszük a jegyeket és bejutást nyerünk a nagy területen fekvő parkba, újra csak mosolyogni tudok, mert a lány ábrázata miatt nem tudok másképp tenni. Annyira aranyos, ahogy gyermekded örömmel, ragyogó tekintettel nézi a játékokat és embereket, talán jobban örül ennek, mint a körülöttünk lévő, kicsi gyerekek. Ezt is annyira szeretem benne, mindennek tud örülni, ha csak reggelit csinálok neki, már attól is a fellegekben érzi magát, ahogy én is, mert örömet tudok neki okozni.
Minden lehető játékot kipróbálunk, rengeteget nevetünk, főleg akkor, mikor veszünk vattacukrot és a beszéd közbeni hadonászása miatt az arcába nyomja az egészet. Remegő kezekkel, könnyező szemekkel próbálja kiszedni a hajából a ragadós édességet, én képtelen vagyok bármit is csinálni, mert annyira nevetek. Ő is így tesz, alig bír mozogni és elkönyvelem magamban, hogy rég nevettem ilyen jót. Mikor valamelyest lenyugszom, próbálok rajta és a haján segíteni, de mikor fintorogva és grimaszolva ügyködik a kinézetén, újra kiborul a bili és röhögő görcsöt kapok. A hullámvasutat inkább kihagyjuk, mert annyi mindent eszünk, hogy félünk annak a veszélyétől, hogy minden kijön belőlünk, ezért inkább abban maradunk, hogy máskor is eljövünk és akkor használatba vesszük a hatalmas és kacskaringós tákolmányt. Mikor elmegyünk egy kimaszkírozott bohóc mellett, nem bírom megállni, hogy ne nézzem meg közelebbről. Meg se mozdul, még pislogni se pislog, akárhogy csápolok előtte és beszélek hozzá, meg se mozdul, olyan akár egy szobor.
- Ez nem fog megmozdulni, Kicsim - tájékoztat barátnőm, mire duzzogva hátra fordulok hozzá, majd újra a bohócra nézek.
- Mozdulj már meg! - ripakodok rá, mire továbbra sem csinál semmit csak mosolyogva néz rám, biztosra veszem, hogy teljesen hülyének néz. - Ez bolond - nevetem el magam és Ana felé fordulok, mire valaki megfogja hátulról a vállamat és megráz.
Úgy megijedek, hogy azt se tudom mit csináljak, teljesen megfagyok és csak nagyokat pislogva meredek magam elé. A velem tartó lány úgy elkezd nevetni, hogy majdnem a földön fekszik, a bohóc is így tesz, míg én csak állok, akár egy nagy rakás szerencsétlenség. Megbánom, hogy idejöttem ehhez a beöltözött emberhez, nagyon hülye ötlet volt, ezért magamat összehúzva megindulok egy irányba. Barátnőm is követni kezd, de továbbra is jót szórakozik rajtam, amitől néha én is elmosolyodok, mert nagyon aranyosan kacag.
- Most már megnyugodtál? - kérdezi akadozva és kezét a vállamra teszi.
- Nagyon vicces vagy! - jegyzem meg tetetett haraggal, mire elkomorodik és így mered rám.
Ezután én kezdek nevetni, mire mosolyogva megböki a hasam ezért, hogy kiengeszteljem magamhoz ölelem, szembe fordítom magammal és megcsókolom. Ajkai az enyémmel együtt kezdenek el mozogni, ami jelzi, hogy egyáltalán nem haragszik, ezért elmosolyodok, mire felmordul. Örülök, hogy végre úgy csókolhatom meg, hogy nem veszi figyelembe senki, egy rajongó sem jött még ide hozzánk, még ha fel is ismertek vagy észre vettek.
- Te meg gonosz - mondja somolyogva, mikor ajkaink elválnak egymástól.
- Gyere - fogom meg a kezét és magammal húzom az előttünk lévő óriáskerékhez.
Elérünk oda, ahova akartam egész nap, egy olyan helyre, ami biztosra veszem, hogy nagy nyomot hagy bennünk, de főleg bennem. Mivel nem állnak sokan a sorban, ezért hamar bejutunk az egyik kabinba, ami majd a magasba visz minket. Elfoglaljuk a helyünket, majd Ana egyből az ablak felé fordul és úgy néz ki rajta. Már majdnem a legtetején járunk, ahonnan mindent lehet látni, mire halkan megszólal:
- Nem változott semmi - mosolyodik el bágyadtan, mire kezemet a derekára teszem, fejemet pedig a vállán támasztom meg és így húzom közelebb magamhoz. - Minden ugyan olyan, mint 10 évvel ezelőtt - beszél tovább és hangjában érződik a bánat és boldogság egyvelege.
Úgy érzem itt az idő, még ha mindenem remeg is, a szívem háromszor gyorsabban ver, a tenyerem izzad, de biztos vagyok abban, hogy jól döntök, semmit nem fogok megbánni.
- Ana? - szólítom meg, mire hümmögve jelzi, hogy mondjam nyugodtan, amit akarok. - Mondhatok valamit? - remeg meg a hangom, mire érdeklődve felém fordul, ezzel elszakadva a táj látványától.
- Persze - helyesel egyből és kíváncsi szemekkel mered rám.
- Azt már tapasztaltad, hogy az érzéseimről nehezen beszélek, de előtted nincs így. Nyíltan kimerem mondani, hogy mit érzek irántad, mennyire fontos vagy nekem. Minden pillanatban szükségem van rád, biztos vagyok benne, hogy te vagy nekem a másik felem, rád vártam ennyi ideig - beszélek lassan és halkan, mert a torkom nem enged többet, teljesen elszorul az izgalomtól. - Nekem nem elég, ha csak a barátnőmnek mondhatlak el, ennél többre vágyom, ezért felteszem a nagy kérést - jelentem ki bátrabban, mire Ana szemei kikerekednek és hangosan felsóhajt.
Kabátzsebemből előkeresem az apró, tűzpiros dobozkát és a tetejét felnyitva nézek mélyen a szemébe, miközben felteszem a lényegre törő kérdést:
- Anastasia Moon, hozzám jönnél feleségül és boldoggá tennél azzal, hogy a feleségemnek mondhassalak? - kérdezem halványan mosolyogva és remegő kezekkel, mire a lány hangosan felzokog és szája elé kapja a kezét.

~.~.~.~

Üdvözöllek titeket drága olvasóim! :3
Biztosra veszem, hogy meglepett titeket ez a fordulat, de minden kiforrja magát, csak maradjatok velem továbbra is. Gonosz vagyok, tudom, amiért itt hagytam abba, de kell egy kis izgalom és az hogy kíváncsivá tegyelek titeket. ;) 
Köszönöm a támogatás és szavazzatok, ha szeretnétek, hogy 30-nál több rész legyen! :D

Have a nice day: Fanny

13.rész Végre valahára!

" Amikor  Anastasia könnyes szemekkel, mosolyogva jött vissza hozzám és Gemma-hoz, nagyon meglepődtem. Nem tudtam miért örült annyira, mikor a legjobb barátnője kórházban volt és nem olyan régen beszélt róla. Utána mikor megtudtam, hogy mi volt a boldogsága oka, a szemeimbe könnyek gyűltek és Ana-val együtt örültem, de a baj mindig csőstül jött, ahogy akkor is. " - Eleanor Calder 

**Zene**

Az szívem ezerrel zakatol, ahogy a kórház felé közeledek és már olyan sokadjára átlépem a küszöbét, de ez most más... Más, mert itt egy nagyon fontos személy vár rám, aki végre valahára felébredt és visszajött hozzám. A hátam mögött haladó két lány nem bírja velem tartani a lépést, mert szinte futok a lifthez, aminek a gombját egyből meg is nyomom. Dobogó lábbal várom, hogy a vasajtó kinyíljon, majd mikor ez megtörténik besietek és majd csak akkor nyomom meg ismét a gombot, mikor Gemma-t és Eleanor-t is magam mellett tudom.
- Látom nagyon örülsz - jegyzi meg Gemma mosolyogva, mire szaporán bólogatni kezdek, mert nem is lehetnék ennél jobban az.
- Fél év után végre magamhoz ölelhetem - sóhajtok fel ármánykodva, mire a két lány egymásra néz és kedvesen elmosolyogják magukat.
- Szerencsés lány ez a Mia - néz mélyen a szemebe El és mondatát egyáltalán nem értem, ezért furán meredek rá. - Összeteheti a két kezét, amiért olyan barátnője van, mint te - húzza össze ajkait és úgy bólint néhányat.
- Én is így teszek, amiért ő van nekem - nevetek fel halkan, ezzel együtt megáll velünk a felvonó szerkezet, azért lábaimat újra használatba veszem és futok a 18-as kórteremig.
Az ajtó előtt lefagyok, félek rátenni kezemet a kilincsre és a levegő is bennem szorul. És ha ez csak egy álom? Az nem lehet, lehetetlen! Ahogy a lányok mellém érnek mind a ketten megsimítják a vállamat, majd Gem egy apró kopogás után kinyitja az előttem lévő akadályt. Egyedül ez a fa tákolmány választ el Mia-tól, semmi más. Hangosan fújom ki a levegőt még mielőtt belépnék, de mikor meglátom a barátnőmet az ágyában ülve, még mindig kissé sápadt arccal, gépekre kötve, de annál ragyogóbb szemekkel, nem teszek egy lépést sem csak az veszem figyelembe, ahogy arcomon végig csordul egy hatalmas könnycsepp. A velem tartó lányok egyike óvatosan megtol hátulról, ezért kénytelen vagyok beljebb menni, ezzel elérve, hogy a vörös hajú lány mocorogni kezdjen a takaró alatt, majd lecsatolja magáról a műszereket és lábát a padlóra téve felém közeledjen.
- Mia... - sietek oda hozzá és megfogom mind a két kezét, miközben alig bírok beszélni a sírástól.
- Nem érdekel! - jelenti ki határozottan, majd kezeit nyakam köré fonja és úgy ölel magához, mint még soha.
Érzem szívének dobbanását, minden érzelme átjön hozzám, ezért erősen lehunyom a szememet és zokogva vonom közre a derekát. Nem változott, a hangja ugyan olyan, szemei káprázatosan zöldek és a stílusa... Megmaradt az a határozott, biztos Mia Steff, akinek annyi mindent köszönhetek. Érzem, hogy lábai megremegnek, ezért erősebben tartom, majd óvatosan az ágyhoz viszem és leültetem rá.
- Istenem... - fogom kezeim közé nedves arcát, majd apró csókot nyomok a homlokára. - Azt hittem nem láthatlak többet - vallom be halkan, mire kórházi ruhája ujjával megtörli a szemét és rám néz.
- Egy pillanatra én is azt hittem, de itt vagyok - nevet fel, ami zene füleimnek. - Szeretlek, Ana! - bújik a mellkasomhoz, akár egy kislány, mire simogatni kezdem kissé kócos haját.
- Én is téged, Mia! - súgom a fülébe, majd oldalra nézek, ahol meglátom a két lányt, miközben sírnak, főleg Eleanor.
Hatalmas könnyek potyognak a szeméből, arcán folytonos mosoly ül és szüntelenül minket néz. Kezemmel jelzek nekik, hogy jöjjenek közelebb, mire így tesznek, ezért eltolom magamtól barátnőmet, hogy maga is lássa őket. Szemöldöke a magasba szalad, ahogy szembe kerül velük, mire halkan kuncogni kezdek, mert mindig így reagál, ha meglepődik.
- Bemutatok neked két nagyon aranyos lányt, ő Eleanor Calder, Louis barátnője - mutatok a barna hajú nőre.
- Volt barátnője - javít ki lehajtott fejjel és halkan, majd közelebb lépked barátnőmhöz. - Nagyon örülök - szipog fel, miközben odahajol hozzá és megöleli.
- Én is örülök, Mia Steff vagyok - mosolyodik el a lány, majd Gemma-ra néz, aki ezáltal közelebb férkőzik hozzá. - Te bizonyára Harry nővére vagy - mondja összehúzott szemekkel és somolyogva.
- Igen - helyesel a lány és ő is megöleli Mia-t. - Honnan tudtad? - kíváncsiskodik és egy széket véve magához leül rá.
- Nagyon hasonlítotok - mondja egyszerűen és megrántja a vállát.
- Nem vagy fáradt? - kérdezem meg tőle, mire lassan bólint egy párat. - Gyere, feküdj le, ne erőltesd meg magad - takargatom be, mikor elhelyezkedik a cseppet sem kényelmesnek tűnő ágyon, majd orrába és ujjaira helyezem azokat a fránya kütyüket, amikkel hónapok óta látom.
- Köszönöm - néz rám hálásan az immáron fekvő leányzó, majd lehúz az egyik székre és megfogja a kezemet.
- Nem soká hozok neked ruhát meg tisztálkodó cuccokat, mert gondolom nem valami kényelmes ilyenben lenni - húzogatom meg grimaszolva a kezén lévő, büdös ruhadarabot vagy még annak se mondható textilt, mire hangosan elneveti magát.
- Nem is olyan rossz - mondja komolyan, mire kikerekedett szemekkel nézek, ezáltal jobban kacagni kezd. - Csak vicceltem, tényleg undorító - húzza el végére a száját és felsóhajt.
A három lány eszmecserébe fognak, miközben én meg se szólalok csak Mia-t nézem. Olyan jó így látni, hallani a nevetését és szorosan magamhoz ölelni. Rengeteg idő telt el, majd egy év és ezalatt az idő alatt a poklot jártam meg, de nem bánom, mert megérte. Visszakaptam őt, a legjobb barátnőmet és az a két szó úgy megmelengeti a szívemet, hogy sokszor az már fáj. Hosszú ideig senkit nem nevezhettem így, egyedül voltam, de ahogy megismertem ezt a lányt, minden megváltozott. És bár lehet, hogy tudja régen miket csináltam, továbbra is szeret, támogat, amit nem tudok elégszer meghálálni neki. Ahogy neki, úgy mindenkinek féltem bevallani az igazságot, mert nem akartam őket elveszíteni, de szerencsére ez nem is következett be. Mellettem vannak és számomra ennél nincs fontosabb. Elmosolyodok, amikor a lány hangosan felnevet, öröm nézni minden mozdulatát, mert él és virul.
- Mi most már megyünk, magatokra hagyunk titeket - mondja Eleanor és feláll az ágy egyik széléről, majd Mia-hoz sétál. - Nagyon örülök, hogy megismerhettelek, remélem még találkozunk - adnak egymásnak két puszit és szorosan megölelik egymást.
- Én is örülök és biztosan fogunk még - mosolyodik el, majd mikor elengedi a barna hajú lány, Gem és kezei közé zárja.
- Vigyázz magadra - emeli fel mutatóujját a lány és összehúzott szemekkel néz barátnőmre. - Ana-val minden nap beszélek és ha valami rosszat mond rólad, hidd el megtalállak - teszi hozzá, de mind a négyen elnevetjük magunkat, ezért a fenyegetés nem igazán hatja meg a lábadozó személyt.
- Értettem - helyesel Mia, majd kezei közé zárja Harry nővérét.
- Sziasztok! - köszönnek el, mikor engem is megszeretgetnek, ami El-nek annyira jól megy, hogy majdnem elesünk a dülöngélésbe.
Mi is elbúcsúzunk tőlük, majd mikor becsukódik az ajtó, az egyből ki is nyílik és göndör hercegem lép be rajta, ami nem kicsit lep meg. Arcomra mosoly kerekedik és odasietek hozzá, miközben a nyakába kapaszkodok, amit nevetve és erős kezeivel fogad. Illata egyből megkábít és mikor ajkaink megtalálják egymást, ez csak nagyobbodik és egy kicsit megszédülök. Régóta együtt vagyunk, de még mindig nem sikerült megszoknom az érintésit és szeretetét.
- Szia, Angyalom! - hint egy puszit a homlokra és édesen elmosolyodik.
- Szia, Szupersztár! - simítom meg arcát, mire összehúzott szemekkel néz rám, mert utálja, ha így hívom, ami engem nem nagyon izgat, előszeretettel mondom neki.
Elkezdi csikizni az oldalamat, mire nevetni kezdek, de nem tud sokáig kínozni, mert a hátunk mögül meghallunk egy hangos krákogást és mikor megfordulunk egy bőszen mosolygó Mia-val találjuk szembe magunkat.
- Szia, Harry! - kezd el integetni, mint egy kislány, de csak viccből csinálja és azt is tudom, hogy miért.
- Szia, Mia! - siet oda hozzá és kezei közé zárja. - Jó újra hallani a hangodat - mondja őszintén, ami mondata a lányt is és engem is megmosolyogtat. - Azt hittem nem beszélünk már soha egymással, de szerencsére most is azt tesszük - ül le a székre és folyamatosan a szemeibe néz.
- Először is lenne egy kérdésem - emeli fel a mutatóujját és jobban felül. - Ti most együtt vagytok? - neveti el magát és tekintete kettőnk között cikázik.
- Már hét hónapja - adja meg büszkén a választ Harry és hátra pillant rám, mivel ez idő alatt továbbra is az ajtó előtt állok.
- Mióta? - kerekedik el a lány szeme, ezért lábaimat használatba véve közelebb megyek hozzájuk és leülök barátom mellé egy székre.
- Azóta, amióta megtudtuk, hogy elütött a kocsi - mondom halkan, mire a fiú egyből megfogja a kezemet és nyugtatóan simogatni kezdi. - Kijelentetted, hogy akkor mi igen is randira mentünk, amin akkor csak nevettem, de mikor Harry bevallotta az érzéseit, már nem nevettem ennyire - nézek barátnőmre, aki figyelmesen hallgatja, amit mondok és bágyadtan elmosolyodik.
- Hihetetlen - suttogja és folyton minket néz, miközben óriásiakat pislog. - Nagyon szép pár vagytok - hümmög és hátát a párnának dönti.
- Köszönjük - szólal meg Hazza és kezét a derekamra teszi, ezzel közelebb vonva magához.
- Beszéltél már a szüleiddel - érdeklődök, mire Mia feje megmozdul, miszerint nem.
- Lemerült a telefonom - húzza el a száját, mire zsebemből előveszem az enyémet és máris tárcsázni kezdem Karen számát. - Mit csinálsz? - lepődik meg.
- Hívom anyukádat - hangosítom ki a készüléket és a búgás jelzi, hogy tényleg ezt teszem.
- Szia, Csillagom! - hallom meg a nő kedves, egyben szomorú hangját.
- Szia! - üdvözlöm én is és lánya mocorgásán elmosolyodom. - Lenne egy fontos mondanivalóm - görbülnek még feljebb ajkaim.
- Hallgatlak - sóhajt fel, amiből tudom, hogy most is Mia miatt szomorkodik, de már feleslegesen.
- Ezt inkább más mondja el - döntök így és a vörös hajú lány kezébe nyomom a kicsiny telefont.
- Szia, Anya! - köszönti halkan szülőjét.
Néhány percig nem jön válasz a másik oldalról, már én is kezdem az hinni, hogy az én telefonom is lemerült vagy megszakadt a vonal, de mikor meghallom a nő hüppögését, ezeket az ötleteket inkább elvetem. Harry vállnak dőlve nézem barátnőmet, akinek szemeiből könnyek kezdenek el legördülni.
- Mia - suttogja Karen, ezért jobbnak látom, ha magára hagyjuk a lányt, hogy tudjon az édesanyjával beszélgetni.
Megfogom Harry kezét, felhúzom a székről és mikor nyomok barátnőm homlokára egy puszit, magára hagyjuk. Rengeteg beszélni valója van a szüleivel, majd' egy évig nem beszélhettek vele, nem ölelhették meg és minden napos félésben kellett élni, mert ez a lány bármikor meghalhatott volna. Óvatosan csukom be az ajtót, majd követem barátomat a folyosó végén lévő kávé automata felé. Az üres folyosón csak cipőnk talpának kopogása hallattszódik, majd mikor a férfi aprót tesz a gépbe és kiválaszt magának egy tejes kávét, a szerkezet hangos búgása. A falnak dőlve figyelem, ahogy újra pénz tesz az apró résbe és megnyomja azt a gombot, ami után egy pohár citromos tea kezd készülődni. Elmosolyodok figyelmességén, hiszen nem szóltam neki, mégis kezembe adja a gőzölgő italt.
- Köszönöm! - hitek egy apró puszit formás ajkaira, amitől bőszen mosolyogni kezd és rálátást nyerek hófehér fogaira.
- Egészségedre - iszik bele a koffeinnel dús italába, miközben a fal mentén sorakozó székek felé megyünk.
Mind a ketten leülünk és egészen addig nem váltunk egymással szót, amíg a műanyag poharak ki nem ürülnek. Leteszem a mellettem lévő ülőalkalmatosságra a kukába való tárgyat, majd meglepetten figyelem, ahogy barátom megfogja mind a két lábamat és a combjára fekteti azokat. Fejemet a vállának döntve sóhajtok egy nagyot, amivel minden rossz érzelmet kiadok magamból, mert végre minden rendben van.
- Jól vagy? - hallom meg Hazza halk hangját és mikor felnézek rá, keze egyből az arcomra simul.
- Persze - válaszolok egyből és teljesen őszintén. - Ennél jobban nem is lehetnék. Végre minden rendben van Mia-val - férkőzök jobban kezei közé és mellkasára döntöm a fejemet.
- Megmondom őszintén, nem gondoltam volna, hogy ennyire jóban lesztek - mondja elgondolkodva, mire nem bírom tovább, ezért újra ránézek. - Teljesen másak vagytok, mégis kiegészítek egymást - mosolyodik el aranyosan.
- Én se gondoltam volna - kuncogom el magam. - Azt hittem, hogy egy elkényeztetett kislány, de nagyot tévedtem, nála jobb barátnőm még nem volt. Nagyon fontos nekem - kezdek el bólogatni, mire barátom az arcomra hajol és hagy rajta egy édes puszit.
- Témaváltásképpen lenne egy kérdésem - hallat sejtelmes hangot, mire somolyogva nézek a szemébe.
- Ki vele - fogom meg a kezét és összekulcsolom az ujjainkat.
- Eljönnél velem randizni holnap? - kérdezi aranyosan és akár egy kisgyerek, mire lenevetem magam és bólintok egy nagyot.
- Igen, elmennék, de Harry, már sokszor mentünk randizni, akkor miért vagy ilyen félős? - simogatom meg kacagva az arcát, mire megrántja a vállát.
- Tudom, de veled minden másabb, mint a többi lánnyal - dönti oldalra a fejét és így beszél hozzám, ami annyira aranyosnak minősül tőle, hogy nem bírom megállni, ezért megcsókolom.
Úgy adok engedélyt nyelvének a számba jutásra, mint egy régi jó barátnak és mikor azok táncolni kezdenek, mind a ketten elmosolyodunk. Kezeimmel bele dúrok selymes, göndör hajába, míg ő tarkómat és derekamat simogatja. Pihegve válunk el egymástól, majd homlokunkat összeérintjük és úgy nézünk egymás szemébe. Pillanatok alatt megbabonáznak zöld szemei, csak azokat bírom nézni, mert szinte kiáltják, hogy ezt tegyem. Elmosolyodik reakciómon, majd keze arcomra simul és ott is marad. Úgy nyomom bele orcámat a tenyerébe, mint egy engedelmes kiskutya, mivel minden érintésére kivagyok éhezve. Eltávolodok tőle és hirtelen olyat mondok, ami eszembe jut, de tudom, hogy nem véletlenül.
- Mia-hoz költözök.
Arca más mimikát vesz fel, teljesen meglepődik, ami megnevetett. Nagy szemekkel mustrál tovább, hogy elmondjam miért jutottam erre a döntésre, ezért beszélni kezdek:
- Szüksége van valakire, egyedül nem boldogulna - húzom el a számat. - És ha máshogy nem is, így visszatudom neki mindazt, amit ő tett értem - mosolyodok el halványan, mire ő is így tesz.
- Ezt szeretem benned annyira - mondja halkan és lábaira ültet, így még közelebb tudom magam hozzá. - Hatalmas szíved van és mindenkire figyelsz. Ezt Mia is nagyra fogja becsülni - hint arcomra egy csókot és összekulcsolja ujjainkat.
- A legjobb barátnőm, ennyivel tartozom neki, ha nem többel - dőlök mellkasának, így hallhatom szívének egyenletes dobbanását.
- A randira visszatérve; nem kell elegánsan öltözni, hanem kényelmesen, jó meleg ruhákba és ha neked is jó, akkor érted megyek 6 órakor - vázolja fel, amit figyelmesen hallgatok végig, miközben egyszer-kétszer bólintok.
- Rendben - egyezek bele és elmosolyodik, amiért ennyire lelkes a holnapi nappal kapcsolatban. - Örülök, hogy nem egy puccos étterembe és olyan helyre megyünk, ahol a rajongók láthatnak, mivel utálnak engem - nevetem el magam cinikusan és megigazítanám a hajamat, de Harry nem engedi, megfogja a kezemet és a ő helyezi fülem mögé a rakoncátlan tincseket.
- Dehogy utálnak, Szépségem! Téged nem lehet nem szeretni - bizonygatja, ami jól esik, de ő is tudja, hogy a Directioner-eknek nem éppen én vagyok a szíve csücske. - Furcsa nekik a helyzet, mert nagyon régen nem volt tartós kapcsolatom és remélem, hogy több nem is lesz - suttogja aranyosan a fülembe, amitől a szívem nagyot dobban.
- De már több, mint hét hónap eltelt, Kicsim... - sóhajtok fel és legyintek egyet, mert az igazat megvallva nem nagyon érdekel, de valamilyen részen mégis, mivel egy világsztár barátnője vagyok már mondhatni hosszú ideje.
- Megfognak változni, hidd el. Nagyon jól tudod, hogy milyenek - néz rám együtt érzően, majd kezei a derekam köré fonódnak, ezzel jobban ölelve magához.
- Tudom - mondom halkan és megrázom a fejemet, mert akárhogy nem akarom figyelembe venni ezt az egészet, mindig rádöbbenek erre, mikor twitteren kapok olyan üzeneteket, amik elrontják az egész napomat.
- Kaptál mostanában üzeneteket? - kérdezi és ezzel pont a közepébe trafál.
- Igen, rengeteget. Az egyik ocsmányabb, mint a másik - nevetek fel újra és fülembe visszhangozni kezdenek a bántó megjegyzések.
- Ne olvasd el őket, Angyal! Meg se nézd azokat a szarságokat, csak egyből töröld ki őket! Nem akarom, hogy emiatt menjünk szét, mint Danielle és Liam. Tudom, hogy mind a ketten mennyit szenvedtek és én azt akarom, hogy mindig mellette legyél! - kéri könyörgő hangon és kezei közé veszi az arcomat. - Kérlek! - suttogja a számra, amitől egyből kiráz a hideg.
- Engem nem veszítesz el, Harry ilyen kicsinyes dolgok miatt - jelentem ki határozottan és tincseit elsöpröm homlokáról, majd puszit nyomok puha bőrére. - Szeretlek és ezen nem fognak változtatni azok az üzenetek! - mosolyodok el, mire kezeimet nyaka köré fonja és így jelzi, hogy öleljem meg.
Egyből mozdulok, fejemet a vállára hajtom és szememet becsukva élvezem, hogy most is itt van mellettem. Mélyet sóhajtok, ahogy kezei megnyugtatóan mozognak az oldalamon és bevillan az a gondolatom, hogy áldom az eget, amiért nekem van ez a férfi. Ő a mindenem, rettentően szeretem és soha nem akarom elveszíteni. Olyan, akár a védőangyalom, követ, mint egy árnyék és mellette még a szél sem érhet, úgy óv. Nem hittem volna, hogy van még olyan férfi a világon, mint ő.
Egy idő után felállunk a helyünkről és odalépkedünk az ajtóhoz, amit mikor kinyitok, meglátjuk, ahogy Mia a szoba közepén áll és hangosan zokog. Rögvest odaszaladok hozzá és hóna alatt tartom meg, nehogy összeessen.
- Mi a baj? - kérdezem sokkosan és még erősebben fogom közre, mert egyre rogynak lábai. - Mia? Mi történt? - szólongatom tovább, de nem mond semmit csak sír.
Megunom a tudatlanságot, ezért lassan az ághoz vezetem, megvárom, amíg lefekszik, majd mikor a takaró is rákerül futva hagyom őket ott egy orvost kezdek keresni. Villámsebességgel robogok le a lépcsőn, a liftet inkább most hanyagolom és a recepciós pulthoz érve, sóhajtozva kutatok az ott dolgozó után.
- Jó napot! - köszönök és lábammal dobogok, mert sürget az idő, ezért örülnék, ha minél hamarabb jönne valaki.
- Jó napot! - jelen meg egy idős hölgy, kezében egy kávés csészével, amit legszívesebben kivernék a kezéből, amiért ilyen jól el és nem a dolgával foglakozik.
- Mr. Kress-t merre találom? - kérdezem gyorsan, mire a nő gondolkodni kezd, az én agyam pedig egyre dagadni az idegességtől. - Itt - mondja és a hátam mögé mutat.
Azonnal megfordulok és szembe találom magam a viszonylag fiatal főorvossal, mire odarohanok hozzá és azonnal mondani kezdem neki a történteket.
- Jó napot, Doktor úr! - nyújtom a kezemet, amit mosolyogva rögvest el is fogad.
- Üdvözlöm, Anastasia! - simítja meg a vállam, miközben egyik lábamról a másikra állok. - Miben segíthetek? - érdeklődik kedvesen.
- Nagyon gyorsan meg kell néznie Mia-t, mert nem tud járni! - vázolom le neki, miközben a szemem könnyben lábad.
- Micsoda? - torzul el az arca és a kezében lévő aktatáskát is majdnem elejti. - Az nem lehet! - suttogja maga elé, majd megindul, de olyan gyorsan, hogy alig bírom követni.
A lépcsőfokokat kettesével szedi, magában morog és ebből csak azt bírom leszűrni, hogy nagy a gond, amiből már elegem van, volt épp elég baja a lánynak és nekem is. Mikor már azon a folyosón vagyunk, ahol a célzott kórterem található. Mr. Kress kopogás nélkül ront be az ajtón és mikor meglátja barátnőmet abban az állapotban, amiben az ágyban fekszik, azonnal odasiet hozzá.
- Mia! - áll meg az ágy mellett és megsimogatja a fejét. - Tényleg nem tudsz járni? - hajol le hozzá, míg én Harry oldalához préselődök és úgy figyelem őket.
- Nem! - kiáltja el magát a lány és nagy nehezen felül. - Nem bírom mozgatni a lábamat! Nem tudok járni, nyomorék lettem! - kap a hajába és hisztérikusan beszél az orvosához.
- Nem lettél, az nyugodj meg! - kérleli a férfi és leül az egyik székre. - Minden bizonnyal elzáródtak az erek és ez a baj. Vizsgálatokkal helyre lehet hozni, de van egy rossz hírem - sóhajt fel és hátát a támlának dönti.
- Micsoda? - ijed meg még jobban Mia és szemeit törölgeti, amikből folyamatosan potyognak a könnyek.
- Kerekes székben kell lenned egy darabig - közli meggyötört arccal és látszik rajta, hogy mennyire sajnálja a lányt, miközben az említett még jobban sírni kezd, ezért nem bírom tovább és odamenve hozzá, erősen a mellkasomra vonom, hogy megnyugodjon.

~.~.~.~

Halihó Bogárkák! :D
Ismét jelentkezem és megmondom őszintén, hogy most valahogy így író szemmel elnyerte a tetszésemet ez a rész. Nem igazán történnek benne érdekes dolgok, de valamiért tetszik, ne kérdezzétek, hogy miért. ;) 
Remélem ti is ezzel a véleménnyel lesztek és ismét megszeretném köszönni a kommenteket, cukik vagytok! *.*
Jó olvasást és legyetek rosszak -na jó mégse-! :D

Have a nice day: Fanny