2014. december 29., hétfő

23.rész Sok dolog egyszerre

" Sok idő kellett ahhoz, hogy helyre jöjjön az életem. Rehabra jártam, ami segített, nagyon is sokat. Sikerült letennem a drogokat, a cigit és az italt, ezáltal jobb ember lettem, vagyis reméltem, hogy így volt. Minden áron látni akartam Ana-t, mert jó barátom volt, szerettem, szinte a testvéremnek tekintettem, amit ő nem tudott. És mikor megláttam beugrott valami...! " - Peter Warell



~ Anastasia Moon ~ 

Ahogy Harry kezei között zokogok, érzem, hogy ő is pontosan így tesz. Most már biztosan lesz jövőnk a gyerekek miatt, de még mindig nem tudom mit tegyek. Maradjak vele és boldogan várjuk együtt a gyermekeinket vagy engedjem és járjunk két külön úton? Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy szeretem. Eltávolodok tőle, ujjaimmal letörlöm hatalmas könnyeit az arcáról, majd egy apró csókot hintek ajkaira, amit egyből viszonoz. Elmosolyodok, ahogy ő is, mire észbe kapunk és rájövünk arra, hogy ez idáig az orvos folyamatosan figyel minket. 
- Örülök, hogy ilyen pozitívan fogják fel a dolgokat - lágyul el a tekintete még az eddiginél is jobban és előre hajolva megsimítja a lábamat. - Nem mondom biztosra, de lehet, hogy már most megtudom mondani, hogy a picik fiúk, lányok vagy ilyen is, olyan is - neveti el magát, mire egyszerre bólintunk barátommal, hogy igen, szeretnénk tudni a nemüket. 
Hosszú perceken át tologatja a kezében lévő műszert a zselés anyagon, ami a hasamat borítja, miközben Hazza kezét szorongatom és erősen nézem a monitort. Két apró alakot tudok kivenni a sötét képből, mégis a könnyeim továbbra is cikáznak az arcomon. Hihetetlen, hogy anya leszek ilyen hamar, de örülök neki. Nem akadok ki, mint más velem egykorú nők, elfogadom, hogy terhes vagyok, főleg attól az embertől, akit annyira szeretek. Ráadásul nem egy baba bizonyítja a szerelmünket, hanem kettő, ami mindent kétszeresen pecsétel meg. Tényleg nem tudom mi lesz ezután, gondolkodom, mégsem tudok dűlőre jutni. Egyedül édesanyám tud majd segíteni, ha az ünnepekre haza jön, addig nekem és barátomnak is várni kell a helyes döntésre. 
- Örömmel közlök, hogy mind a ketten kisfiúk! - néz mélyen a szemembe a nő, mire eddigi sírásom felerősödik és azon kapom magam, hogy újra Harry kezei között vagyok.
- Kisfiaink lesznek! - kiált fel teljes boldogsággal, mire próbálom csitítani, de felesleges, mert a doktornő mosolyogva  legyint egyet, mikor ránézek. - Nagyon szeretlek! - veszi kezei közé az arcomat és olyan csókban részesít, amit még nem éltem meg.
Annyi érzelem, ragaszkodás, törődés fedezhető fel benne, hogy  a szívem olyan iramot diktál, amit csak nehezen bírok elviselni. Selymes hajába vezetem rövid ujjaimat, majd mikor ajkaink elválnak egymástól, nyakhajlatába nyomom arcomat és mély levegőt veszek. Megint annyi minden történt kis idő elteltével, hogy mindent fel kell fognom. Két apró baba növekszik a hasamba, Harry és az én gyermekeim. Mikor még fiatalabb voltam, azt mondtam, hogy csak is kizárólag lány gyermeket akarok, de most... Mérhetetlen boldogságot érzek még úgy is, hogy két fiúval vagyok várandós.
- Én is szeretlek! - válaszolok hosszú percek után és zöld szemeibe nézek, amik máshogy csillognak, mint eddig.
- Velem maradsz? - kérdezi reménykedve, mire továbbra is könnyeimmel küszködve felnevetek.
- Majd otthon megbeszéljük - simítom meg puha arcát, mire lehunyt szemmel bólint egyet.
Ahogy elengedjük egymást, pillanatok alatt eltűnik hasamról a kocsonyás anyag, lehúzom a felsőmet, majd felülök a keskeny ágyon és barátom kezét szorongatva hallgatom a velünk szemben ülő nőt. Mindent elmond, amiről tudnom kell, amit figyelmesen hallgatok végig, olykor kérdezek, amire előszeretettel válaszol. Amíg hallgatom, szabadon lévő kezemet hasamra vezetem, ami még most nem nagy, de kissé érezhető a domborodó felület. Nem gondoltam volna, hogy itt fogok kikötni és meg kell tudnom, hogy terhes vagyok, de örülök, hogy Hazz egyből cselekedett, mikor rosszul lettem, hiszen akkor nem lennék ennyire boldog. Annyi furcsaságok észleltem a két hónap alatt, hogy nem jött meg a menstruációm, de nem igazán foglalkoztam vele, hiszen volt olyan, amikor egy vagy több hónap is kimaradt.
- Nagyon vigyázzon magára, ha bármi gond van hívjon! - ad a kezembe egy aprócska papírlapot, amin a neve és a telefon száma szerepel, mire mosolyogva elveszem tőle és a nadrágzsebembe rejtem.
- Köszönöm! - nézek hálásan a szemébe, miközben kabátom ujjába dugom a kezemet, amit Harry ad rám hűségesen.
Begombolom rajta a gombokat, kezemet a velem tartó férfi tenyerébe rejtem, majd köszönés után elhagyjuk a kórtermet és a kijárat fel ballagunk. Nem beszélgetünk csak sétálunk a csendes és hosszú folyosón, míg a lifthez nem érünk. Harry egy gyors mozdulattal nyomja meg a lefelé irányító gombot, majd amíg várjuk a felvonót csak mélyen néz a szemembe, de nem tudom, hogy miért. Szólásra nyitnám a számat, de nem tudok beszélni, mert a lift megérkezik, majd kinyílik a vasajtó és beszállunk. Ismét szóhoz akarok jutni, de megint nem megyek sok sikerre, mert ezúttal szorosan magához ölel, de úgy mint, aki nem akar elengedni. A gyomrom továbbra is garázdálkodik, de messze nem annyira még mielőtt bejöttünk ide. Kis émelygést érzek, semmi mást, amire ha beveszek egy gyógyszert, talán jobb lesz.
Ahogy elhagyjuk a kórházat megcsap a hideg szél, az arcomnak ütköznek a hópelyhek, ezért rögvest kiráz a hideg. Szabad kezemmel összébb húzom nyakamnál a kabát anyagát, résnyire összehúzom a szemeimet, mivel a hó nagy pelyhekben esik, a szél minden felé kavarja őket, ezért nem szeretném, ha a szemembe menne. Ahogy a nagy, fekete kocsihoz érünk barátom gyakorlott mozdulatokkal nyitja ki, tárja ki nekem az ajtót és segít beülni. Annyiszor eljátszotta már ezeket az aranyos gesztusokat, hogy már nem köszönöm meg csak hálásan nézek a szemébe és mosolygok, amit mindig viszonoz és puszit nyom az arcomra, ahogy most is.
- Szeretlek! - mondja mielőtt elhajolna tőlem, de nem tudok válaszolni, mert rám csukja az ajtót.
Ruganyos mozdulatokkal kerüli meg az autót, majd beül a volán mögé és beindítja a motort. Figyelmesen vezet, de nem mond semmit, én meg már meguntam, hogy beszélni akarok, de nem megy, mert valami mindig közbejátszik. Fejemet a hideg üvegnek döntöm és elmélázva nézem a havas utcákat, parkokat, amik annyira hívogatóak, úgy sétálnék, de ilyen időben, főleg terhesen Harry biztosan nem engedné. Sóhajtok egyet, miközben gondolkodok a mai napon történt dolgokon, ránézek a rádióra, ami mutatja az időt és rájövök, hogy még csak tíz óra van, még is annyi minden felmerült ebben a néhány órában. Ismét az ablaknak nyomom a homlokom, mire az egyik kezemre egy nagy és meleg kéz csusszan. Egyből elemelem az átlátszó tárgytól a fejem és halványan mosolyogva nézek barátom nagy szemeibe. Nem sokáig tart a szemkontaktus, mivel az útra kapja a tekintetét. Egészen hazáig fogjuk egymás kezét, ha váltani akar, akkor az én kezemet is teszi a sebváltóra és együtt nyomjuk el a kart. Nem a múlt estére szolgáló házhoz megyünk, hanem a Mia-éhoz, minden bizonnyal sejti Harry, hogy megakarom a legjobb barátnőmmel osztani, hogy milyen örömteli dolog történt velem és vele is. A kocsi szépen lassan megáll, mire nyitnám az ajtót, de nem tudom, mert Harry gyorsabb és segít a talajra lépni.
- Vigyázz, mert csúszik! - figyelmeztet a síkos járda miatt, majd átkarolja a derekamat és egészen, sőt még, ahogy belépünk a bejárati ajtón se enged el. - Mia! - kiált helyettem, mire az emeletről dübögést hallok, már jön is.
- Ana! - emeli fel a hangját a lány, majd idesiet hozzám és kezébe kapva agyon szorongat. - Szia, Harry! - int gyorsan a fiúnak, mire felnevetek szelekótyaságán. - Minden rendben volt? Hogy érzetétek magatokat? Ugye nem huncutkodtatok? - néz rám sunyi, miközben továbbra is erősen von magához, már alig kapok levegőt.
- Mindent elmondunk csak engedd el, nem szabad ennyire szorítani - szól rá nevetve Harry, mire barátnőm ijedten elenged és hátrál néhány lépést.
- Miért? Mi a bajod, rosszul vagy? - halmoz el újra a kérdéseivel, mire megfordítom a tengelye körül és a nappali felé kezdem tolni.
- Semmi baj, ülj le - bökök a kanapéra, mire én is leülnék, de Hazz az egyik fotelbe helyezkedve megfogja a kezemet és finoman az ölébe húz.
- Beszéljen már valamelyikőtök, mert kezdek megijedni! - beszél ingerülten és szabadon hagyott hajába túr.
Én is hallgatok, barátom is hallgat, amivel csak tetőzzük a lány idegeit, amit az mutat, hogy rettentő csúnyán néz ránk. Nem olyan egyszerű beszélni egy ilyen dologról, pedig azzal voltam, hogy az lesz. Görcsösen ölelem Harry derekam körüli kezeit, mire vállamra helyezi a fejét és biztatóan rám mosolyog. Egy hangos és hosszú sóhajtás után, mégis beszédre nyitja a száját:
- Ana terhes - mondja olyan boldogan, szeretetteljesen ezt az egy szót, hogy megmelengeti a szívem minden zugát.
- Micsoda? - kérdezi suttogva és meredten néz a szemembe.
Kezdek megijedni a reakciójától, de mikor sikítva felpattan a helyéről és háromszor körbe szaladja a nappalit, akkor minden kételyem elszáll és Harry-vel együtt hangosan nevetünk rajta. Lihegve foglalja el előbbi helyét és levakarhatatlan mosollyal néz hol rám, hol barátomra.
- Akkor ez azt jelenti, hogy a babátoknak a keresztanyukája leszek? - kérdezi reménykedve, mire kacagva megrázom a fejem, ettől egyből elmegy a jókedve.
- Nem, mert két babának leszel a keresztanyukája - állok fel a fiú öléből és csodálkozó barátnőm mellé ülök. - Ikreket várok, két kisfiút - karolom át a vállát, mire sírva fakad, amit nem tudok mire vélni csak előszeretettel viszonzom ölelését, ami ennyi érzelmet sugároz, hogy az valami hihetetlen.
- Istenem... - suttogja zokogva, mire simogatni kezdem a hátát és félszemmel a fotelben ülő férfire nézek, aki oldalra biccentett fejjel, mosolyogva néz minket.
- Örülsz? - tolom el magamtól és a nadrágom zsebéből előkapott zsebkendővel megtörlöm az arcát és a szemeit.
- Nagyon - nevet fel és hangosan felszipog. - Ennyire boldog nem mostanában voltam - vallja be és újra kezei közé zár.
Mindent elmondunk neki a mai nap kezdetétől egészen mostanáig, amit figyelmesen hallgat végbe, olykor felnevet, újra sírni kezd, egy halom érzelem feltör belőle a beszédünk alatt.
- Tényleg, míg el nem felejtem! - kiált fel, amit meglepetten fogadok, még úgy is, hogy hozzá vagyok szokva az ilyesfajta természetéhez. - Holnap jönnek anyukádék, a nagyszüleid és egy régi barátod.


***

Gyorsan trappolva rohangálok a Super Market hosszú sorain, miközben Harry és Mia a hátam mögött próbálják velem tartani az iramot. Azt tudtam, hogy jönni fog a családom, de azt nem, hogy már holnap és ráadásul barátnőm szülei is. Amit szimpatikusnak, felhasználhatónak vélek azt a kosárba dobom, olykor megállok és fújtatva kapok a hajamba. Görcsben van a gyomrom, félek, hogy nem fogok elkészülni, mivel már holnap reggel Angliában lesznek, ezért egész éjjel főznöm kell. Nem hibáztatom Mia-t, amiért nem szólt hamarabb, mivel anyukám már hívni akart tegnap csak kikapcsoltam a telefonomat, hogy amíg Harry-vel vagyok, addig még a létezésemről se tudjon senki. Kezembe van az a papír, amire gyorsan ráfirkantottam a nagyon szükséges dolgokat és szememmel a nagy polcokat kutatom.
- Anastasia! - szól rám erélyesen Harry, mire a lábaim gyökeret vetnek és ránézek. - Elég lesz, fejezd most már be! Nagyon jól tudod, hogy mit mondott a doktornő! - néz mélyen a szemembe, mire megrántom a számat és egyet értek vele. - Minden meg lesz, időben elfogunk készülni, Mia is meg én is segíteni fogok csak vedd lassabbra a figurát, mert nem szeretném, ha történne veled valami! - figyelmeztet és kinyújtja az egyik kezét, mire mellé ballagok és megfogom azt. - Nyugalom - nyom egy puszit az arcomra aranyosan mosolyogva.
- Oké, de már lassan egy éve nem láttam a családomat és a legjobbat akarom kihozni mindenből - hajtom le a fejemet bánatosan, mire barátnőm Harry háta mögött átnyúlva megsimogatja a vállamat.
- Értem, Szépségem, de terhes vagy, nem szabad szaladgálnod - dönti fejét az enyémnek, majd szabad kezével megböki az orromat.
- Igaza van Harry-nek, Ana - szólal meg Mia is, miközben a barátomtól átvett kocsit tolja. - Ne csináld ezt, mert az nem segít semmin, de nem csak egy babával vagy terhes, hanem kettővel. Ha az egyiknek baja lesz, akkor a másiknak is, ne gyerekeskedj - beszél kedvesen, ami szavai egy cseppet sem bántanak meg, mosolyogva nézek rá.
- Rendben - egyezek bele, abba, amit mondanak, majd szépen nyugodtan mindent megveszünk, szerencsére minden van, amire szükségünk lehet.
Ahogy a kocsi leparkol a házunknál, lassan kiszállok és a csomagtartóhoz menve kivennék egy szatyrot, de se barátom, se Mia nem engedi, ami idegesít, de nem mondok semmit, igazuk van, terhes vagyok és nem játszadozhattok ezzel a dologgal. Jobban oda kell figyelnem, mint eddig, mivel két fiam növekszik a szívem alatt és figyelembe kell vennem őket. Már csak akkor megyek be én is a házba, mikor kiürítették a kocsi hátsó részét és az utolsó csomagokkal előre engedve őket becsukom az ajtót.
Egyből munkának látunk, sütünk, főzünk, legfőképp olyan ételeket, amiket biztosan mindenki szeret. Nem kivételezünk, hogy Mia szülei ezt szeretik, akkor ilyen is legyen, az én családom meg mást szeret, ezért ilyet is készíteni kell. Egyöntetűen gondolunk mindenkire, egyedül az a kivétel, hogy a nővéremnek nem húsos kaját készítünk, hanem zöldségekből, mivel vegetáriánus. Négy vagy talán öt órát szenvedünk a konyhában, mire mindennel készen leszünk, jól elfáradunk, sőt még az örökké pörgő Mia is, amin jól elcsodálkozok. Azt hittem, hogy tovább fog tartani a főzés, de tévedtem, délután négy óra van és mindennel készen vagyunk.
Sóhajtva hanyatlok le a kanapéra, mire egyből mellém szegődik Harry és kezeit átfonja a derekamon. Halványan elmosolyodok, amikor arcát a hajamba nyomja, majd puszit ad a nyakamra. Kiráz a hideg, amit könnyen észrevesz, mivel a háromnegyedes ujjú felsőmből jórészt kilátszódik a karom.
- Ne haragudjatok, de nekem mennem kell dolgozni - hallom meg barátnőm hangját, mire felkapom a fejem és csodálkozva nézek rá. - Tegnap beszéltem Cara-val és mondta, hogy ha tényleg jól vagyok, akkor mehetek dolgozni.
- És délelőtt ki dolgozott? - kérdezem, mivel csak ő és én vagyok a dolgozója, ő pedig a többi munkája miatt nem tudja irányítani a dolgokat a boltban.
- Valamelyik nap felvett egy helyettesítő fiút - rántja meg a vállát, mire én is így teszek.
Egy apró mosoly után felszalad a lépcsőn és néhány perc múlva már csak az látjuk, hogy másik öltözetben, kifestve, összekötött hajjal ballag elénk. Felakarok állni, hogy megöleljem, de ő gyorsabb, könnyedén veti bele magát a kezeim közé, miközben barátomat lelöki rólam.
- Hé! - morgolódik a férfi és csúnyán néz a vörös hajú lányra, aki csak kacarászik reakcióján.
- Nyugi, Styles, nem veszem el tőled - kacsint felé, majd nyom egy puszit az arcomra és a durcás fiút is megöleli. - Vigyázz rá és ne hagyd, hogy a saját feje után menjen! - emeli fel a mutatóujját, mire megforgatom a szememet. - Ne forgasd, mert kiesik. Néha rosszabb vagy, mint én - böki meg a vállamat.
- Vigyázok rá - néz Harry a lányra szelíden, ami megmosolyogtat.
Sokszor elszoktam őket nézni, mindig piszkálják egymást, mégis testvéreknek tekintik egymást. Ahogy én őket, úgy ők is annyira féltik egymást, főleg, ha nagy dologról van szó. Mikor Mia a kórházban volt, nem egyszer láttam, hogy barátom szeme bekönnyezett, ahogy a magatehetetlen leányzót nézte. Nem tettem szóvá, de láttam és valamelyest jól esett, hogy ennyire érdekelte a számomra egyik legfontosabb személy sorsa.
- Sziasztok! - int egy utolsót még mielőtt kimenne a hideg, téli időbe, majd csak a csend telepedik ránk, sokszor úgy érzem, ha ez a lány nincs körülöttem, akkor hiány érzetem van, ahogy most is.
Óvatos mozdulatokkal felállok a göndör hajú fiú mellől és a konyhába lépkedek, majd az egyik szekrényhez, kiveszem barátom megszokott, kék, míg az én sárga bögrémet. A csaphoz menve engedek beléjük vizet és a mikróba teszem, hogy jó meleg legyen. Percek múlásával a masina hangos sípolással jelez és ahogy a bögréket kiveszem belőle, filtert és cukrot teszek bele. Kezemben két meleg itallal térek vissza a fiúhoz, aki egyből rám kapja a tekintetét és mosolyogva veszi el tőlem a neki szánt teát.
Nem beszélünk semmit csak hol előre, hol egymásra nézünk, szeretem az ilyen pillanatokat. Nem kellenek szavak, ahhoz, hogy kimutassuk az érzelmeinket, egymáshoz bújunk, puszit adunk a másiknak, kéz a kézben ülünk, amik néha többet érnek, mint a szavak.
- Mellettem maradsz? - kérdezi hosszú idő után csendesen, mire felsóhajtok, vártam már, hogy megkérdezze ezt és ez legyen a téma tárgya.
Gondolkodok, az agyamban lévő fogaskerekek gyorsan zakatolnak, nem tudom, hogy mit csináljak. Tehetetlen vagyok ezen a téren, de nem várhatok holnapig anyukámra, hogy mindent megbeszéljek vele, tanácsot adjon nekem, mert Hary-nek most kell a válasz, azonnal. Minden lehető dolgok felhozok magamban, elgondolkodok azon, hogy az eddig vele töltött majd' egy év, hogy telt és nem tudok másra jutni csak arra, hogy szeretem. Senkivel nem volt ilyen erős, végeláthatatlan kapcsolatom, benne megtaláltam az igazit és úgy gondolom, ha ennyire küzd értem, akkor ő is bennem. Ráadásul itt vannak a fiaink, akik nem nőhetnek fel apa nélkül, most már rájuk is gondolnom kell. Az agyam a nem szavat kántálja, míg a szívem az igent és nem tudok mást tenni, a szívemre hallgatok, abban a szervemben jobban bízok.
- Igen - válaszolok, mire teljes testébe megfeszül és mikor ránézek a szemei tágra vannak nyitva.
- Ugye most nem viccelsz vagy szórakozol velem? - teszi fel újabb kérdését teljes csodálkozással, mire felnevetek.
- Szórakoztam én eddig veled? - simítom meg az arcát és megfordulok ölelő kezei között. - Nem viccelek, Harry, teljesen komolyan gondolom - döntöm homlokomat az övének, mire látszólag végre elhiszi, amit mondok, mert ajkai mosolyra kunkorodnak és magához ölel.
- Annyira szeretlek, Anastasia! - mondja, de olyan halkan, mintha attól félne, valaki meghallaná.
- Én is téged! - válaszolok és ahogy ezt kimondom a szívem nagyot dobban.
- Elutasítanál, ha megkérném a kezed? - teszi fel hirtelen a kérdését, mire gyorsan eltávolodok tőle és hitetlenkedve nézek bőszen csillogó szemeibe.
- Nem - nevetek fel, mire feláll, elkezd a zsebében kotorászni, amitől kezdek megijedni, majd előveszi azt a gyűrűt, amit már egyszer megpróbált az ujjamra húzni. - Na ne! - lesz hangosabb a nevetésem, mire bazsalyogva megfogja a kezemet és felállít a helyemről.
- De igen! - kacsint és mély levegőt vesz. - Nem kezdek el megint beszédet mondani... - vakarja meg a tarkóját szégyenlősen, amin csak mosolyogni tudok. - csak annyit, hogy van a hasadban két apró baba, ami bizonyítja, hogy összetartozunk, a szerelmük gyümölcsei. Azt akarom, hogy együtt neveljük fel őket, egy szép család legyünk, akik együtt maradnak a legrosszabb helyzetekben is. Ismét megkérdezem: Anastasia Loreen Moon, hozzám jönnél feleségül? - térdel le elém, mire ahogy régebben, úgy most is elsírom magam, de ezúttal másképp felelek.
- Igen, hozzád megyek - törlöm meg szemeimet, hogy lássam az arcát, amin hatalmas mosoly van.
Felemelkedik, ráhúzza az ujjamra a gyűrűt, ami minden bizonnyal a pontos helyén van, nálam van a helye. Ezt kapom cserébe, amiért neki adtam a szívemet úgy, ahogy van. Ő is nekem adta és a kulcs mind a két szervhez; a szerelmünk. Hosszas csókba forrunk össze és ez idő alatt lepereg előttem az egész életem, amit vele és a fiainkkal töltök majd el.
Másnap reggel a csengő hangos morajára kelek fel és villámcsapásként érint a tény, hogy elaludtunk, biztosan a családom jött és Mia szülei. Kibújok mostanra a vőlegényemnek mondható férfi kezei közül, felveszek egy köntöst és az ő oldalára sietek.
- Kicsim - piszkálom meg a vállát, amire nem reagál, biztosan mélyen alszik. - Harry - nyomok egy puszit az arcára, amire egyik szemét résnyire nyitja.
- Tessék? - mormolja reggeli, rekedtes hangján.
- Ébresztő, elaludtunk - nevetek fel. - Már itt vannak anyáék - teszem hozzá, mire a szemei kipattannak és gyorsan felül, de úgy, hogy majdnem fellök.
- Bocsánat! - szabadkozik egyből. - Mit fognak mondani a szüleid, hogy az első találkozásnál egy boxerben látnak meg? - akad ki és elkezd szaladgálni a szobában.
- Semmit - nevetem ki, mire csúnyán néz rám. - Lemegyek, addig öltözz fel, tedd rendbe magad - pipiskedek fel, hogy vele egy magasságba legyek és nyomok egy csókot formás ajkaira.
- Rendben - sóhajt fel megkönnyebbülten, mire gyorsan lábamra húzom a mamuszomat és kilépek a szobából.
Fürgén megyek le a lépcsőn, mégis odafigyelve, hogy ne essek el, majd az utolsó foknál meg is állok és nagy szemekkel nézem a nappaliban álló személyt, Peter-t. Mit keres itt, ő lenne a Mia által felavatott régi "barátom"?



~.~.~.~


Halihóó! :3
Igaz, még nem telt el egy hét, de már nagyon felakartam tenni ezt a részt. Talán ebben történik a legtöbb dolog. Nem tudom, hogy emlékeztek-e még Peter-re, ha nem az sem baj, ezentúl neki is nagy szerepe lesz a történetben. Remélem tetszett ez az irományom, kérlek titeket, hogy írjatok véleményt, nagyon hálás lennék érte. :) 
Vigyázzatok magatokra! <3

Have a nice day: Fanny

2014. december 23., kedd

22.rész Kórház

" Megrémültem, de boldog voltam. Boldog voltam, mert ő is az volt, pedig azt hittem, ha megtudja a dolgot, akkor teljesen kifog akadni. Egymást ölelve sírtunk és ebben az volt a legnagyobb baj, hogy döntenem kellett; vele maradjak vagy sem! " - Anastasia Moon 



~ Harry Styles ~ 

Mikor kinyitom a szemeimet és oldalra fordítom a fejemet, megpillantom a világ legszebb nőjét, amitől egyből elmosolyodok. Még most se tudom felfogni, hogy a mai napon el kell engednem. Ennyire egy lányt még soha nem szerettem és ennyi érzelem sem tolongott a testemben. Egyben büszkeséget, hatalmas szerelmet és ragaszkodást ismerek fel, ami előtte egyszer sem volt. Voltak kapcsolataim, nem is egy, de ez más... Más az egész, mert nem egy híres személy iránt érzem ezeket, hanem egy teljesen átlagos, londoni lány iránt. Most visszagondolva ő sokkal szebb, mint egy modell, lehet, hogy tömzsibb a lába, szélesebb a dereka, de ezek is olyan dolgok, amik tetszenek benne. Nem akar másnak megfelelni csak magának és elmondása szerint nekem. De erre nincs szükség, úgy imádom, ahogy van, a hibáival, megszokott természetével együtt. Ahogy ezek a gondolatok felmerülnek bennem, könnybe lábad a szemem, de nem hagyom, hogy kijussanak onnan, ennél erősebb vagyok. Túl fogok lépni rajta, mert tudom, hogy idővel újra mellettem lesz, nem hagyjuk el egymást ilyen könnyen. Van egy hosszú múltunk és ha rajtam múlik, a jövőnk még messzibbre fog elnyúlni. 
Mozgolódni kezd kezeim között, szempillái megrebbenek, ajkai ásításra nyílnak, amin jót mosolygok, ilyenkor annyira gyámoltalan. Eddig magam mellett pihenő kezemet dereka köré zárom, beszívom hajának illatát, miközben nyakhajlatába rejtem arcomat. Kis idő elteltével meglátom hatalmas, barna íriszeit, amik úgy csillognak, mint az égen lévő legnagyobb csillag. 
- Jó reggelt! - mormolja halkan, hangja, akár egy angyalé. 
- Jó reggelt, Szépségem! - húzom mosolyra ajkaimat, majd lágy csókot hagyok az övéin. - Jól aludtál? - érdeklődök, mire ő is elmosolyodik. 
- Melletted csak jót lehet aludni - simul hozzám, akár egy kis állatka és kezeit a nyakam köré kulcsolja. 
Mélyen nézünk egymás szemébe, így alkalmam van arra, hogy minden érzelmet kinézhessek sötét látószerveiből. Félelem, szerelem és gyámoltalanság az, ami látszódik, ami elég nekem, ahhoz, hogy elhatározzam magamban, velem kell maradnia. Homlokomat az övének döntöm, a szemkontaktust meg nem szakítva. Nem tudom ő mit olvashat le rólam, mivel elhúzza a száját és fejét elfordítva hozzám bújik és ujjait kócos hajamba vezeti. Mély levegőt vesz, ami érinti fedetlen testemet, ezért kiráz a hideg. Elgondolkodva tartom kezeim között, miközben takarón keresztül hozzám préselődik, amitől a szívem hevesebben kezd verni, mint eddig. Nem lehet tudni, hogy mit hoz a sors, de nem akarom azt, hogy mást szeressen, másra nézzen úgy, mint rám és mással legyen reggel összebújva az ágyban, ahogy most velem. Nem akarok semmi olyat, ami rá és egy másik férfira vonatkozik, azt akarom, hogy velem együtt felneveljük közös gyermekeinket, velem meséljen az unokáinknak és velem együtt hunyja le örökre a szemét, amikor eljön az idő. Azt akarom, hogy minden fontos pillanatban támogasson, ha bajban vagyok segítsen, ha nehéz helyzet előtt állok, akkor a jó útra tereljen. Hiába vagyok 20 éves, olyan vagyok, akár egy gyerek és ha édesanyám nem tud mellettem lenni mindig, akkor legalább ő tegye meg. Biztos vagyok abban, hogy rá mindig hallgatnék, hiszen eddig is így tettem, minden szavára figyeltem és meg is fogadtam. 
- Szeretlek, Harry! - szólal meg hosszú percek után, mire eltávolodok tőle és szép arcát kezdem el nézni.
- Én is téged, Ana! - hintek apró csókot a homlokára, amitől lehunyja a szemét. - Nem foglak elengedni, nem érdekel mit akarsz. Most az egyszer nem - mormolom mély hangomon, mire szemei egyből kinyitódnak és meglepetten néz velük az enyémekbe. 
- Muszáj... Ne csináld ezt, kérlek - sóhajt fel és fejét a vállamnak dönti. - Minden áron megakarod nehezíteni a dolgomat? - emeli rám újra a tekintetét. 
- Nem akarom, de rájöttem, hogy nem engedhetlek el ilyen könnyen - mondom el kijelentésem okát, mire lelök magáról, ülő helyzetbe tornázza magát, maga köré csavarja a takarót, én meg csak megilletődve pislogok rá, ilyet még egyszer sem csinált. 
- Az Isten áldjon meg, Harry! - emeli fel a hangját, megakarom fogni a kezét, de elkapja, így nincs rá lehetőségem. - Szerinted nekem ennyire egyszerű? - néz rám feldúltan, mire én is felülök és úgy figyelem, miközben várom, hogy folytassa, mivel fogja. - Amióta veled vagyok, elterveztem az egész életemet, magam elé képzeltem az esküvőnket, gyerekeinket, az egész jövőnket. Szerinted, ha nem szeretnélek annyira, amennyire kimutatom, akkor álmodoztam volna ezekről? - kérdez, de nem hagyja, hogy válaszoljak, mondjuk nem is akarok, hagyom beszélni. - Senkit nem szerettem ennyire, mint téged és ezt pontosan tudod. Mindig is kimutattam az érzéseimet irántad, ahogy most is. Eddig minden gondot megoldottunk, de belefáradtam. Nekem is betelik egyszer a pohár és ez most történt meg. Ha elfogadod, ha nem, szakítanunk kell, még akkor is, ha ez lesz életem legnagyobb hibája! - halkul el végére a hangja, patakokban kezdenek el potyogni szeméből a könnyek, majd feláll is kiviharzik a szobából.
Megsemmisülve ülök tovább és nézek magam elé, majd gondterhelten felsóhajtok és eldűlök az ágyon. Fejemre húzom a takarót, az arcomba nyomom és hangosan ordítok egyet, ami csak nekem zavarja a fülemet, másnak, alig hallatszik a vastag textil miatt. Miért ilyen nehéz?! Az elején pozitívan fogadtam az elgondolásait, most meg makacskodok, akár egy kisgyerek. Hiába, ha nem akarok elengedni, mert szeretem. Nagyon szeretem, az életemnél is jobban. Lehet, hogy sok mindenben segítettem neki, de ő is nekem. A majd' egy év alatt, vele megbirkóztam minden rossz dologgal, mivel támogatott, mellettem volt és nem hagyta, hogy elgyengüljek. De most itt vagyok a szakadék végén és bármikor a mélybe zuhanhatok, egy aprócska lökés kellene.
Megunom a tehetetlenséget néhány perc után és felállok a helyemről, majd a komódhoz sétálok. Kihúzom a legfelső fiókot, amiben női és az én ruháim foglalnak helyet. Már tegnap idehoztam ezeket, Ana gardróbjából kivettem a legszimpatikusabb darabokat és elhoztam. Meztelen testemre felveszek egy alsónadrágot, farmert, egy fehér pólót és végül a vastag pulóveremet. Kezembe veszem barátnőm dolgait és az szobát elhagyva a keresésére indulok.
- Angyal! - kiabálok a folyosón menetelve, miközben minden szobának az ajtaját kinyitom és benézek a sötét helyiségekbe. - Ana! - szólítom ismét, de semmi válasz, csend van minden hol.
Már csak egy hely maradt, ahol megtalálhatom, a fürdőszoba. Ahogy oda érek, az ajtón halkan kopogok, de megint nem kapok választ. Leakarom nyomni a kilincset, de nem tudom, mert az ajtót bezárta, most már biztos itt van.
- Ne csináld már ezt! - mordulok fel és az ajtóra csapok. - Nyisd ki, légyszíves.
- Menj innen, Harry! - szólal meg, de ezt követően már csak öklendezést hallok, amivel betelik a pohár, teljes erőmből kezdem verni a faszerkezetet.
- Mi a baj? - rémülök meg és hangosan beszélek neki az ajtón keresztül. - Nyisd ki, Anastasia vagy kitöröm ezt a szart! - fenyegetem meg, ami hat, mert néhány pillanat múlva zörgést hallok és alkalmam van arra, hogy végre lenyomja ezt a francos kilincset.
Ahogy átlépem a küszöböt, a magamnál tartott ruhái kiesnek a kezemből és halk puffanással érnek földet. Öklendezve görnyed a wc felett, miközben hangosan zokog és elfehéredett ujjaival a csészét szorítja. Gyorsan odaszaladok hozzá és lehanyatlok mellé, miközben simogatni kezdem a hátát, ami a takarón keresztül is tiszta víz. Nem értem hirtelen rosszul létét, hiszen eddig semmi baja nem volt, jól érezte magát.
- Menj ki, kérlek - suttogja elhalóan és könnyes szemeit rám emeli.
- Dehogy megyek ki, ne viccelj már! - emelem fel a hangom és közre fogom a derekát. - Szerinted itt hagynálak? - teszem fel a költői kérdést, amire egyáltalán nem várok választ, itt leszek vele és kész.
Egy idő után abba marad az öklendezés, lomhán feláll a földről és a mosdókagylóhoz lépked. Az arca teljesen fehér, karikás a szeme alja és a lábait is alig bírja rakni egymás elé. Minden mozdulatát követem, egy pillanatra se engedem el, mert bármikor összeeshet. Alaposan kimossa a száját, megmossa az arcát és a tarkóját, meg sem törli testrészeit, vizesen hagyja, majd ismét a wc-hez megy, de ezúttal lehajtja a tetejét és ráül. Óvatosan elé guggolok és combjain megtámasztom a kezeimet. Folyamatosan nézem szemeit, amik rémületben úsznak.
- Jobban vagy? - simítom meg az arcát, mire lehunyja a szemét és megrázza a fejét.
- Nem, talán még rosszabb, mint eddig - panaszolja és kezeivel eltakarja az arcát.
- Akkor megyünk a kórházba! - jelentem ki, felemelkedek és lábai alá nyúlva felveszem, majd erősen szorítom mellkasomhoz.
Nem mond semmit, halkan hümmög és egészen addig simul hozzám, amíg a szobába nem viszem. Leteszem az ágyra, majd gyorsan visszaszaladok a fürdőbe a földön heverő ruháiért és már sietek is hozzá. A lehető legóvatosabban adom rá a textileket, hogy a hidegtől védjék a testét. Ahogy felöltöztetem, oda adom neki a telefonját, amit zsebre tesz, majd ismét a kezembe veszem és leballagok vele a lépcsőn. Az előszobába ráadom a kabátot és a cipőt, utána én is elkészülök, majd mikor kezeim között tudom, kilépek az ajtón. Míg én őt fogom, addig bezárja a bejárati ajtót, ezután majdhogy futólépésben közelítem meg az autómat. Óvatosan ültetem be az anyós ülésre, nem akarom, hogy még rosszabbul legyen. Ahogy én is elfoglalom helyemet a volán mögött, egyből beindítom a motort és a legközelebbi kórház felé hajtok. Idegesen markolom a kormányt, el se tudom képzelni, hogy mi a baja lehet Ana-nak, egyik pillanatról a másikra lett ilyen állapotba. Végtagomat levezetem a kormányról és megfogom egyik hideg kezét, majd simogatni kezdem azt. Felé pillantok, ahogy ő is felém és egyszerre mosolyodunk el, de nem az örömtől. Ahogy megpillantom a magas épületet még jobban kezdem nyomni a gázt, majd ahogy a parkolóba érek, a legközelebbi helyen állok meg. Sietősen hagyom el a volánt és sietek az ő oldalára, miközben hangosan veszi a levegőt és fel-felnyögdécsel a fájdalmaktól.
- Mid fáj? - érdeklődök, miközben szapora léptekkel közelítem meg a bejáratot, ahogy lezárom a járművet.
- A hasam, de nagyon - torzul el az arca, ami mutatja, hogy tényleg így van, mivel kezei az említett testrészén helyezkednek el.
- Mindjárt bent leszünk, nyugodj meg, Életem! - biztosítom, de nem csak őt, hanem engem is, muszáj lesz megnyugodnom.
Ahogy beérünk az idegesítő szaggal ellátott épületbe, egyből hozzánk siet egy férfi.
- Mi történt? - kérdezi sürgetően, egyben megértően is.
- Hirtelen rosszul lett, hányt és nagyon fáj a hasa - válaszolok, mire bólint egyet és elszalad az egyik irányba, majd visszatér egy tolókocsival.
- Ültesse bele, de nagyon óvatosan - parancsol rám a fekete hajú, idősebb férfi, mire így cselekszek.
- Most hova viszi? - rémülök meg, mikor már indulna is, de szavaimmal megállítom.
- Kivizsgálásra - néz rám fél szemmel, majd hosszú léptekkel tűnik el a szemem elől a barátnőmmel.
Követni kezdem őket és leülök annak a teremnek az ajtaja előtt, ahova bevitték a lányt. Hangosan felsóhajtok és arcomat a kezeimbe temetem, nem gondoltam volna, hogy ez a nap így fog kezdődni. A zsebemben lévő telefon csörögni kezd, ezért gyorsan előveszem és tudatosulok arról, hogy Liam keres.
- Csá! - szólok bele kedvetlenül, nincs kedvem beszélgetni, de nem akarom megsérteni.
- Csá! - komorul el a hangja. - Úgy hallom nagyon örülsz nekem - nevet fel cinikusan, mire sóhajtok egyet, tudtam, hogy félre fogja érteni. - Mi ez a sóhaj, mi a baj? - változik meg a hangja érdeklődővé, mintsem sértődötté.
- Itt vagyok a kórházba, Ana rosszul lett - túrok bele a hajamba, amit nem láthat, de a hangomból leveheti, hogy nem vagyok jó kedvemben.
- Mi csoda? - szökik magasba a hangja és az eddig hallatszó háttérzajok megszűnnek.
- Reggel rosszul lett, hányt és most nagyon fáj a hasa - vázolom fel a helyzetet kétségbeesve. - Nem tudom, hogy mi lett vele, most vizsgálják, engem meg nem engedtek be a kórterembe, itt kell ülnöm a folyosón - beszélek tovább, olyan vagyok akár egy betojt kisgyerek.
- Az kemény... - suttogja és magam előtt látom, ahogy elbambulva néz maga elé. - Nem lehet, hogy...? - kérdezi, de a közepénél abba hagyja a mondatot.
- Nem lehet, hogy mi? - kérdezek vissza, mire felsóhajt.
- Hogy terhes? - teszi hozzá, mire a szemem kikerekedik és mélyen elgondolkodok a feltételezésén. - Akkor mi lesz? - kérdezi hosszú percek után.
- Semmi! - vágom rá, talán túl gyorsan. - A közös gyerekünk lesz és nagyon örülni fogok, ha tényleg terhes - mosolyodok el, ahogy elképzelem, hogy a szíve alatt egy kislány vagy egy kisfiú növekszik, a közös babánk.
- Túl lazán veszed a dolgokat, Hazza - sóhajt fel ismét és elképzelem, ahogy rosszallóan megrázza a fejét. - Fiatalok vagytok, később kellene gyereketeknek lennie, sőt Ana elutasított, mikor megkérted a kezét - beszél, de nem okoskodik, csak elmondja, amit gondol. - Itt a banda, a turnék, azt meg biztos nem hagynád, hogy egyedül nevelje a picit, akkor kilépsz a bandából vagy mi?
- Nem lépek ki, de értsd meg a helyzetet, ha tényleg babát vár - kezdem el én is kifejteni, amit gondolok. - Ha most Sophia terhes lenne, akkor te is így vélekednél. Nem akarnád, hogy elvetesse, nem hagynád el és nem lennél mérges, mert ebben te is benne lennél. Ketten kellenétek ahhoz, hogy növekedjen a hasába az a baba és ezt el kell fogadni mindenféle képen. Szeretem Ana-t és lehet, hogy fiatal vagyok, de örülnék, ha apa lehetnék. Főleg úgy, hogy ez a kicsi az övé és az enyém lenne - ül mosoly az arcomra és a fantáziám szárnyra kap, pedig nem is biztos, hogy úgy van a helyzet, ahogy mi most megbeszéljük Liam-mel.
- Igazad van - ért egyet és észre veszem a hangjában, ahogy mosolyog. - Örülök, hogy így vélekedsz - folytatja, mire bólintok egyet, de csak magamnak. - Nem zavarlak, Harry, puszilom Ana-t és vigyázzon magára vagy ha ő nem is, akkor te! - utasít, amit akkor is megtennék, ha nem hozná fel és nem parancsolna rám.
- Rendben, csá, Tesó! - köszönök el tőle, majd ő is tőlem és bontjuk a vonalat.
Talán egy órát is ülhetek a műanyag széken, mikor kinyílik az ajtó és megpillantok egy idős nőt, aki mosolyogva néz felém.
- Maga Harry Styles? - kérdezi kedvesen, mire bólintok és felállok a helyemről. - Jöjjön be kérem, ezt biztosan látni és tudni akarja - szélesedik meg a mosolya és kitárja az ajtót, hogy bemehessek rajta.
- Köszönöm - mormolom halkan és mikor beljebb tudom magam a fehér falakkal ellátott helységben, egyből meglátom barátnőmet.
Odasietek hozzá, egy ágyon fekszik, a hasán fel van húzva a felső és valami zselés anyag borítja a testrészét. Halkan hüppög, miközben mosolyog és ahogy leülök mellé, a nyakamba borul. Nem értem, hogy mi történik, mégis visszhangzik a fülembe, amiket Liam mondott. A nő leül a helyére, egy műszert Ana hasára tesz és tologatni kezdi, amit érdeklődve figyelek. A doki a felettünk lévő monitorra bök, amire egyből rákapom a tekintetem.
- Örülök, Uram, a gyermekei már két hónaposak - néz rám boldogan, láthatóan ő is annyira örül neki, mint én.
- Gyermekeim? - lepődök meg és nagy szemekkel nézek rá.
- Igen, a barátnőjének a hasában ikrek növekednek - válaszol teljes nyugalommal.
- És azt, hogy érti, hogy két hónaposak? - kérdezek tovább, ami nem zavarja, mert aranyosan válaszol.
- Ana azért lett rosszul, mert terhes és már két hónapja. Minden bizonnyal a rosszul lét most jött elő, ami gyakori eset. Az első egy hónapban nincs rosszul lét, majd csak utána, ami lehet, hogy rövid, de az is megeshet, hogy sokáig fog tartani. Ezért nem vették észre, mert a hasa még kicsi és a tünetek is később jöttek elő - beszél és hol rám, hol a barátnőmre néz.
A szemembe könnyek gyűlnek és mivel nem tudom tartani tovább magam, hagyom, hogy legördüljenek az arcomon. Zokogva nyomom arcomat Anastasia nyakába és összekulcsolom ujjainkat. Apa leszek, két gyermekem növekszik a számomra legfontosabb személynek a hasában, a szerelmünk gyümölcsei. Ezek után biztosan mellettem marad, még akkor is, ha nem akar és most már a feleségem is lesz, nem csak a barátnőm!


~.~.~.~


Sziasztok Drágáim!^^
Ismét itt vagyok, remélem tetszett a rész, mert nekem elnyerte a tetszésemet és ez ritka eset, mert nem mindig vagyok megelégedve az irományommal. Nem lett olyan hosszú, mint az eddigiek, de kárpótlásul a következő nem ilyen lesz! Nagy lépés következett be Ana és Harry életébe, az igazat megvallva nem így terveztem ezt az egész dolgot, de így jött ki. :)
Írjátok le véleményeteket, nagyon jól esne, egy leányzótól szoktam kommenteket kapni, amik mindig feldobják a napomat, de más véleményére is kíváncsi vagyok. 
Így előre is Nagyon Boldog, Békés Karácsonyt Kívánok Nektek! <3 Mamám Jézuskája már megjött és megkaptam a One Direction - Four albumot. *.* 
Legyetek jók, remélem sok ajándékot fogtok kapni! ;)

Have a nice day: Fanny

2014. december 17., szerda

21.rész Utolsó nap

" Nem mondtam, hogy örültem, de érezhettem azt, hogy esélyem volt arra, hogy megszerezhessem Ana szívét. Semmit nem akartam még annyira, mint azt a nőt, túlzottan magához láncolt érzelmileg és ezzel nem tudtam mit kezdeni. Akartam és kész! " - Louis Tomlinson


Megakarom a mai nap végén szakítani a kapcsolatomat Harry-vel, mégis fáj olvasni az újság sorait.  Szemem könnybe lábad, nem tudom kontrollálni az érzelmeimet, azért a pultra teszem a lapokat és kimegyek a konyhából. Nem foglalkozok barátom szavaival, csak megyek, mert egyedül akarok lenni, ez a hír túl váratlanul ér még akkor is, ha a többség azt szeretné, ha göndör hajú bálványukkal maradnék. Lassú, mégis megfontolt léptekkel ballagok fel az emeltre, majd mikor átlépem a szobám küszöbét és becsukom az ajtót, az egyből kinyitódik és meglepődésemre Louis-t pillantom meg. Nem mond semmit csak idejön hozzám és erősen a kezei közé zár, mire nekem ennyi elég, hangosan elsírom magam. Alig kapok levegőt, görcsösen szorítom a fiú felsőjét, amit nem bán, mivel nem teszi szóvá. Halk és megnyugtató szavakat súg a fülembe, miközben puszikat hint a hajamba. Valamelyest segít abban, hogy megnyugodjak, mégis enyhén szipogva válok el tőle és nyomok egy csókot az arcára. Cselekedetemtől elmosolyodik, majd megfogja a kezemet és lehúz az ágyra, miközben ő is helyet foglal. Hosszú percekig nem szólal meg, hagyja, hogy rendezzem a gondolataimat, amit hálásan fogadok, még ha nem is teszem szóvá. Egyik kezemet az övéi közé veszi  és apró köröket ír le rá le a hüvelykujjával, amit elgondolkodva nézek.  Annyira aranyos és figyelmes ez a férfi, annyi hosszú idő óta küzd azért, hogy észre vegyem, mégis kőszívű vagyok vele és állandóan elutasítom. Szeretem, de nem úgy, mint Harry-t, hanem, mint egy jó barátot vagy testvért. Lehet, hogy tudnék érezni iránta valamit, de nem most. Időbe fog telni, mire elengedem a barátját, mire tudok érezni valaki iránt hasonló érzelmeket. Nem könnyű egy olyan kapcsolatot megszakítani, ami szebb volt egy tündér mesénél vagy egy valóra vált álomnál. Harry mellett egésznek érezhetem magam, nem kell másnak lennem, csakis önmagamnak, amit minden bizonnyal a most is engem támogató fiú mellett is megtudnék tenni, de jelenleg nem akarom. Figyelem, ahogy végtagja a kezemről felkúszik az arcomra, majd óvatos simogatásokat mér rá, amitől egy pillanatra behunyom a szememet.
- Ne törj meg, Ana - szólal meg halkan és tapintatosan, mire kinyitom a szememet és ránézek.  - Ez csak egy cikk, egy ocsmány iromány, aminek nincs is valóság alapja csak valaki kitalálta, hogy pénzt kapjon érte. Tudod én hány ilyet olvastam, mikor együtt voltam Eleanor-ral? - neveti el magát, mire elgondolkodok szavain, hiszen igazat mond. - Rengeteget, az egyik rosszabb volt, mint a másik. Ha már megláttak egy idegen nővel, kombináltak, hülyeségeket kürtöltek el rólam, sőt még olyan is volt, hogy azt hitték Lottie az új barátnőm - rázza meg a fejét hüledezve, mire elnevetem magam ábrázatán. - A saját húgomra azt hitték, hogy a szeretőm.
- Ne már! - húzom fel a szemöldökömet, miközben cinikusan felnevetek.
- De - biztosít és szemeit az égnek emeli. - Mikor megtudtam azt hittem, hogy dobok egy hátast - tárja szét a kezeit, mire kacajom hangosabbá válik, egy szavába kerül és máris jobb lesz a kedvem.
Ismét széles mellkasára hajtom a fejemet és óráknak tűnő percekig hallgatom szívének heves dobogását. Nem teszem szóvá, hogy miért reagál ilyen hevesen szerve, hiszen az érzési nem változtak egy röpke nap alatt. Szemeimet lehunyom, orromba kúszik parfümjének finom illata és egy kis időre az érezhetem, hogy semmi gond, baj nem érhet.
- Szeretlek, Angyal! - súgja hajam közé, mire akaratom ellenére kiráz a hideg és ezúttal az én szívem is ütemesebben kezd el dobogni.
Az ő közelébe ilyet még soha nem éreztem, mikor kimondta ezt a szót, úgy hatott, mintha Bella mondaná vagy egy jó barát és nem úgy, mint egy férfi. Hirtelen ér ez a felkavaró érzelem, de nem mondok semmit csak ránézek, majd egy apró csókot hintek az arcára, amit mosolyogva fogad.
- Mi zavar jobban? A cikk vagy maga a tény, hogy a legjobb barátnődet összehozták Harry-vel? - érdeklődik kedvesen, ami nem zavar, örülök, hogy neki kiadhatom magamból, mindazt, ami annyira gyötör.
- Maga a tény - vallom be halkan és lehajtott fejjel. - Tudom, hogy badarság, mivel már csak a mai napon vagyok együtt Harry-vel, de akkor is...
- Zavar, mert szereted - fejezi be és azáltal elmondja azt, amit én is gondolok. - Engem is zavar, hogy csak úgy ott hagytam Eleanor-t - sóhajt fel bánatosan, majd megsimogatja az arcomat.
- Tudsz róla valamit? - merül fel benne a kérdés és némi kíváncsiság is.
- Semmit - torzul el az arca egy pillanatra, de nem tovább, rögvest mosolyt erőltet ajkaira. - Lottie se mond semmit, pedig tegnap nála aludt. Gondolom El ráparancsolt, hogy tartsa a száját - rántja meg a vállát, de az arca nem azt sugallja, mintha annyira nem érdekelné a dolog.
- Szereted még? - döntöm oldalra a fejemet és úgy nézem jellegzetes vonásokkal megáldott arcát.
Percekig nem mond semmit, minden bizonnyal gondolkodik, ezért időt adok neki és kezét megfogva, nógatás nélkül várom meg, amíg ismét beszélni kezd. Egy meggondolatlan cselekedettől vezérelve összekulcsolom ujjaimat és összeszorított ajkakkal nézem, ahogy kezeink összesimulnak és egyé válnak. Ő is végtagjainkat nézi, majd hatalmas kék szemeivel rám néz, ahogy én is rá, mire megszólal és olyat mond, amitől a szívem majd kiesik a helyéről, annyira verni kezd.
- Szeretem, de téged jobban - mosolyodik el halványan, majd felemeli kezeiket és enyémnek a tetejére hint egy puszit.
- Én is szeretlek - bújok ismét hozzá, de annyira, mint ha attól félnék valaki elvenné tőlem ezt a férfit.
Most először mondom ki ezt a szót úgy, hogy érzek valamit. A szívem hevesen kalapál, bizsergést érzek a gyomromban és érzem, ahogy arcom kipirul. Nem értem már saját magam sem, szeretem Hazza-t, de ahogy ez a fiú támogat, figyel rám, eláraszt a szeretetével, felébreszt bennem valami megmagyarázhatatlant. Annyira eltelik felettünk az idő, hogy már csak azt veszem észre, elalszok. Nem tudom meddig tarthatom csukva szemeimet, de mikor kinyitom őket, egy göndör hajú, rikító zöld szemű férfivel találom szembe magam. Elmosolyodok a látványtól és akár egy kiscica hozzábújok, mire rögvest megérzem magam körül izmos karjait. Puszit hint a homlokomra, míg én vastag pulóverrel fedett mellkasára hajtom a fejemet és élvezem, hogy vele lehetek. Ha választanom kellene a két fiú közül, természetesen Harry-t választanám, de Louis is fontos nekem. Már nem értek semmit, teljesen összezavarodtam.
- Mennyi az idő? - kérdezem meg rekedt hangon és felnézek lágy pillantásokkal megjutalmazó szemeire.
- Délután egy óra lehet - mosolyodik el aranyosan. - Lassan indulnunk kellene, már nem sok időnk maradt - húzza el a száját, majd velem együtt ülésbe tornázza magát, arcomból elsepri az oda nem való tincseket és formás ajkait az enyémekre illeszti.
Előszeretettel viszonzom gesztusát, majd selymes hajába vezetem ujjaimat, ahogy ő is teszi. Nehezen válunk el egymástól, de tényleg szorít minket az idő és az igazat megvallva kíváncsi vagyok, hogy ezúttal mit talált ki randi hely gyanánt.
- Szeretlek! - formálja meg ajkaival ezt a rövid, mégis sokat jelentő szót, mire halványan mosolyogva homlokának döntöm az enyémet.
- Én is szeretlek! - nyomok rövid puszit a szájára, majd kimászok az öléből és a ruhás szekrényhez megyek. - Csinos, elegáns vagy laza ruhát vegyek fel? - fordulok meg tengelyem körül és a még mindig ágyon helyezkedő fiúra nézek.
- Laza - rántja meg a vállát mosolyogva, ami nem utalhat sok jóra, már ismerem ennyire. - Legalább azt majd könnyebben letudom venni rólad - lép a hátam mögé és azt a mondatot súgja a fülembe, amit nem rég szó szerint elmondtam magamban.
- Olyan mocskos vagy Styles! - csapok rá az egyik kezembe akadó felsővel, mire nevetve hátrál néhány lépést. - Inkább segíts választani - húzom magam mellé, ahogy megfogom a csuklóját.
- Lássuk - csapja össze tenyereit és először szemeivel, majd kezeivel kezd kutakodni a ruhák között. - Miért van neked ilyen sok ruhád? - kérdezi felháborodottan, mégis nevetve, de nincs időm válaszolni, mert ő hamarabb megteszi. - Bocsánat, nő vagy - forgatja meg a szemeit, majd hátat fordítva nekem folytatja tovább cselekedeteit. 
Elnevetem magam mondatán és az ágyra leülve figyelem, ahogy görnyedt testtartással keresgél még mindig. Az ő öltözetét megfigyelve, tényleg nem forgalmas helyre fogunk menni, mert lábait egy fekete farmer, míg felsőtestét egy egyszerű szürke póló fedi. A kíváncsiság kezd egyre jobban a markába csalni, de nem mondok semmit türelmesen várok, azzal többre megyek, mintha megállás nélkül kérdezgetném. Úgy se mondaná el.
- Meg is van! - emeli fel a hangját és vele együtt mind a két kezét, amiben a kiszemelt darabokat tartja.
Idelépked elém és ölembe helyezi a fekete, tapadós nadrágot és a szürke inget. Elmélkedve nézem őket, mire rájövök, hogy egyforma színekbe leszünk öltözve. Ő is szürke feketében van, ezért esett ezekre a textilekre a választása.
- Cseles vagy - kuncogom el magam és megrángatom pólójának szegélyét, mire somolyogva megrántja a vállát.
- Ha meglátnak minket, amit nagyon remélek, akkor lássák, hogy hozzám tartozol - fogja meg egyik kezemet, a ruhákat kiveszi az ölemből, majd ragaszkodóan magához húz.
- Várj! - fagyok meg egy pillanatra, mire pupillái kitágulnak és meglepetten figyeli arcomat. - Miért akarod, hogy meglássanak minket? - húzom fel szemöldökömet, mire tekintete ellágyul, majd egyik keze arcomra vándorol.
- Olvastam a cikket és nem csak te meg Mia akadt ki, hanem én is - rázza meg bosszúsan a fejét. - Egyből felhívtam Paul-t és mondtam neki, hogy azonnal tüntessék el az újságokból azt a nagy marhaságot, de azt mondta nem tehet semmit - sóhajt fel gondterhelten. - Ezért akarom, hogy lássanak minket és ne higgyenek ezeknek a szennylapoknak.
- Mia? - érdeklődök barátnőm felől magas hangon, mire elneveti magát és arcomat kezei közé veszi.
- Minden rendben van vele, a szobájában van, Louis-szal és Lottie-val beszélget - hint egy puszit az arcomra, amitől ellágyulnak izmaim. - Eléggé kiborult, de sikerült lenyugodni, miután beszélt vele Paul - kuncog fel, mire mosolyogva megrázom a fejemet.
- Köszönöm, hogy segítettek neki - mondom hálásan, mire a válasza egy újabb puszi.
- Öltözz nyugodtan, a nappaliban találkozunk - kacsint felém, majd kinyitja a szoba ajtót és távozik.
A fürdőbe megyek a Harry által kiválasztott ruhadarabokkal, majd ahogy leveszem a mostanit, gyorsan felveszem őket. Mivel a fürdő mellett van a szobám, ezért hallom, ahogy valaki nagy hanggal belép, de valószínűleg nem talál, ezért csend lesz. Kis idő elteltével kicsapódik annak a helységnek az ajtaja, ahol most vagyok és meglátom Mia-t. Szemei könnyesek, pirosak, a haja kócos, amit nem tudok mire vélni, ezért gyorsan odasietek hozzá. Erősen szorítom kezeim közé remegő testét, miközben halkan kérdezgetem állapota okát.
- Sajnálom! - hajtogatja már sokadjára, amit nem bírok tovább elviselni, kezénél fogva a csaphoz vezetem és megmosom az arcát.
Kezébe adok egy törölközőt, amivel engedelmesen megtörli testrészeit, majd a fogasra akasztja és felém fordul.
- A cikk miatt vagy ilyen? - kérdezem meg, mire lehajtott fejjel bólint egyet. - Nem kell vele foglalkoznod, Mia - fogom meg vállat és halvány elmosolyodok. - Nem mondom azt, hogy jó érzés volt olvasni, de nem tudok mit tenni. Az egész egy nagy hülyeség, ráadásul ma vagyok együtt az utolsó napot Harry-vel, utána már felesleges ezen agyalni - rántom meg a vállamat, miközben a szívem összeszorul, ahogy ezek a szavak elhagyják a számat. - Holnapra már el is felejtik.
- Értem, de akkor is rossz - szipog fel, majd zöld szemeit megtörli. - Pont engem szedtek elő, a legjobb barátnődet. Ana, soha nem lennék Harry-vel csak azért, hogy eleget tegyek a sajtónak - emeli fel mutatóujját megerősítésképpen, mire halkan felnevetek, de csak is kínomban. - Tiszteletben tartom az érzéseidet és az övét is. Ha nem most, de idővel újra együtt kell lennetek, egymásnak vagytok teremtve - húzza el a száját, bizonyára a sírástól nincs ereje mosolyogni.
- Felejtsük el, Mia. Idővel minden jobb lesz - vonom erősen mellkasomhoz, mire belemarkol a felsőmbe és hangosan felsóhajt. - Szeretlek és ezen egy hülye cikk sem tud változtatni! - mormolom kiengedett hajába.
- Én is szeretlek, Ana! - emeli rám nagy szemeit. - El se tudod képzelni, hogy milyen hálás vagyok, amiért Cara felvett a boltba dolgozni és megismerhettelek - mosolyodik el végre, mire én is így teszek és hintek egy puszit a homlokára.
- Segítesz megcsinálni a hajamat? - váltok témát és ezzel lezártnak tekintem az előzőt, majd kezembe veszem a hajgöndörítő vasat.
- Persze - egyez bele egyből, majd elveszi tőlem a segítő eszközt és munkának lát.
Amíg dús hajamat széppé varázsolja, addig hosszasan beszélgetünk, nevetünk és ezt akkor is folytatjuk, mikor szememet kezdi el festeni, ezért kétszer is le kell mosni a festéket, mert nevetéstől rázkódó kezével a homlokomig felkeni a csillogós anyagot. Élvezet vele lenni, kiegészítjük egymást, szinte már a testvéremnek tekintem. Egy kicsit úgy érezhetem, mintha Bella lenne velem, ezért a nővérem iránt előjövő hiány minimálissá válik. Mind természetre, mind külsőre hasonlítanak, még akkor is, ha Bell-nek barna szeme és szőke haja van. A vörös hajú lány édesanyja olyan akár egy angyal, amiben tud segít és úgy érzem az is közbe játszik, amiért lánya mellett vagyok és nem nézem le, mint más ember. Továbbra is azt állítom, hogy semmivel sem különb, mint egy átlag lány csak azért, mert sokat viccelődik, a nap 24 órájából 12-őt végig nevet, egy életvidám lány, ami nekem csak jó, ilyen barátnő kell mellém. Az elmúlt hónapokban jóval többet voltunk együtt a betegsége miatt, a napom nagy részét ő töltötte be, olykor Harry-re kevesebb időt szántam, mint rá. Örülök, amiért összehozott vele a sors és ezt nem tudom elégszer megköszönni.
- Kész vagy? - lép be barátom egy apró kopogás után a helységbe, mire mosolyogva nézek a tükrön keresztül a szemébe. - Wow. Mese szép vagy! - lágyul el a tekintete és az ajtófélfának dőlve néz meg tetőtől-talpig.
Érzem, ahogy arcom pírba borul és ezt ő is észre veszi, ezért kisfiús mosolyával jutalmaz meg. Megfordulok tengelyem körül és ahelyett, hogy Harry-hez mennék, barátnőm felé fordulok és hintek egy nagy puszit az arcára.
- Köszönöm, hogy segítettél és harmadik próbálkozásra sikerült kifestened a szemem - csípem meg az arcát, mire dallamosan felnevet.
- Szívesen - kuncog tovább, majd megölel. - Csak ügyesen! - súgja a fülembe, úgy, hogy az ajtóban álló férfi meg ne hallja.
Mondatára csak bólintok, majd indulni készül és ahogy megveregeti a göndör hajú fiú vállát, kilép a helységből. Gyorsan helyére teszem az eddig használt tárgyakat, majd barátom kezét megfogva a szobámba megyek, ahol előkeresem a táskámat, amiben beleteszem a szükséges dolgaimat. Miután kezét ismét az enyémbe tudom, lemegyünk a nappaliba, ahol Lou, Lottie és most már Mia is tartózkodik. A két lány bőszen mosolyogva, míg Louis bánatosan néz a szemembe. Nem akarom kiolvasni íriszeiből az érzelmeit, ezért gyorsan elkapom róla tekintetemet, majd húga elé lépek.
- Remélem találkozunk még! - szólítom meg, mire feláll a kanapéról. - Örülök, hogy megismerhettelek - mosolyodok el kedvesen.
- Én is örülök - vetődik kezeim közé és hosszasan megölel. - Ma már megyünk haza, de remélem, hogy mihamarabb lehetek újra veled - mutatja meg hófehér fogait mosolygás közben, majd nyomok egy nagy puszit az arcára, ahogy ő is az enyémre, majd testvére elé lépek.
- Szia, Louis! - húzom fel kezénél fogva a fiút, majd erősen hozzábújok. - Mindent köszönök - mormolom pulóverébe, mire derekam körüli kezeinek szorítása erősödik.
- Vigyázz magadra, Angyal! - beszél ő is halkan, majd eltávolodok tőle és nyomok egy csókot az arcára.
Ő is így tesz és látszólag nehezen enged el és valamiért én is így érzek. Nem akarom elengedni, azt meg főleg nem, hogy már a mai napon haza menjen, örülnék, ha az ünnepeket velem töltené. Most jött el az a pillanat, amikor végképp nem tudok magamon eligazodni, ilyen még soha nem történt velem. Akarom is ezt a fiút magam mellett tudni, meg nem is. Enyhén megrázom a fejemet, majd végleg elengedem, majd a mind a két részünkről jelentős pillantás után Mia-hoz lépek. Őt is megölelem, biztosítom, hogy minden rendben lesz, ha nagyon későn jönnék haza, akkor ne maradjon fent, mint mindig, hanem aludjon nyugodtan. A búcsú után felöltözünk, majd kilépünk az ajtón és elindulunk arra a helyre, amit csak Harry tud, hogy merre található.


***


Talán egy órát is ülhetünk a kocsiban, mire a kitűzött célhoz érünk, amit mikor meglátok enyhén eltátom a számat. A hatalmas, aranyozott kapu, a havas növények és maga az egész látvány, egyből levesz a lábamról. Harry a kezébe vesz egy kulcsot, amin megnyom egy gombot és rögvest kinyílik a nagy vasszerkezet. Lassan indul meg alattunk a jármű, amit nem bánok, hiszen álmodozva nézhetem az előttünk húzódó hosszú utat, a rengeteg fát, amik mese szépek az őket borító, vastag hóréteg miatt. Bokrok sokasága kicsinyül a tömzsi törzsű, hosszú ágú társaik mellett, majd mikor az autó fordulni kezd, még a szemeim is kitágulnak. Egy filmbe illő, emeletes házat pillantok meg, aminek minden egyes ablakánál erkély található, a bajárat egy nagy faajtóból áll és nem bírom elhinni, hogy ez a férfi idehozott engem, egy ilyen lányt, aki eldobja magától és egy napnál nem adok többet a kapcsolatunknak. Kilehetne küszöbölni a gondokat, bajokat, mégse teszem meg, hagyom, hogy az agyam vezéreljen és ne a szívem. 
- Tetszik? - hallom meg mély hangját egészen közelről, mire felé fordulok és teljes boldogsággal bólintok egy nagyot. 
- Gyönyörű! - válaszolok halkan, még mindig a látvány hatása alatt vagyok. - Meg sem érdemlem - hajtom le a fejemet és hangom lejtése, egyből megváltozik. 
- Dehogy nem! - jelenti ki határozottan, majd kiszáll a volán mögül és az én oldalamra siet. - Gyere, Szépségem - nyújtja felém a kezét, amit gondolkodás nélkül fogadok el, miután vállamra akasztom az eddig ölemben csücsülő táskámat. 
Amíg a bejárathoz nem érünk, a hóban lépkedünk, ami hangosan ropog talpunk alatt, majd mikor fellépkedünk az öt fokból álló, kőlépcsőn, kihúzza kabátja zsebéből az ajtóhoz szükséges kulcsot, amit egyből a zárba tesz és el is fordítja. Ha eddig egy filmben éreztem magam, akkor most már egy mesében, annyira tökéletes minden. Az előszobából egy nappali nyílik, mellette egy aranyos konyhával, több ajtót látok, ami csukva van, azért nem tudom mi van mögötte és végül egy kígyózó lépcsőt pillantok meg, ami minden bizonnyal az emeletre vezet. Annyira lekötöm magam a nézelődéssel, észre sem veszem, hogy a velem tartó férfi nógat, mert segíteni akar levenni a kabátomat. 
- Ennyire tetszik? - kérdezi kacarászva, miközben felakasztja az ő és az én kabátomat is. 
- Igen - válaszolok, majd leveszem a csizmámat és rendezetten a cipős szekrénybe teszem. 
- Örülök - karolja át a vállamat, majd beljebb megyünk a hatalmas helyiségek sokaságába. 
Mindent megmutogat, úgy mozog mindenhol, mintha nem először járna itt, de nem mondok semmit, még azt sem kérdezem meg, hogy kié ez a ház vagy esetleg az övé-e. Megmondom őszintén nem is érdekel, csak egyedül az, hogy vele lehetek egy ilyen mesés házban és megnyugtató környezetben. 
Már sok időt töltünk a kanaepén ülve, miközben beszélgetünk, filmet nézünk, de az utóbbi nem igazán megy, nem tudjuk megállni, hogy csendben maradjunk. Egy idő után felpattan mellőlem és a konyhába siet, ahonnan hamarosan visszatér két nagy bögre kakaóval. Gesztusán elmosolyodok, majd ölébe férkőzök és úgy iszom finom italomat. Eközben olyan témákat hozunk fel, amiket eddig egyszer sem, miközben figyelmesen hallgatjuk a másikat, amikor beszél. Mindent részletes megbeszélünk, kitagolunk és ezáltal még többet tudhatom meg erről a férfiről. Mindig és mindig újabb dolgokkal lep meg, ezáltal a rajongásom is nagyobb lesz irányába. Néhány percnyi csend áll be közénk, míg mellkasának döntött fejjel nézem, ahogy a kandallóban ég a tűz. Lehunyom a szememet és élvezem a fiú közelségét, mire ismét megszólal és olyat kérdez, amire egyből tudom a választ, még gondolkodnom se kell.
- Miért véded ennyire Mia-t? - érdeklődik halkan, mire féloldalasan felé fordulok, hogy láthassam szép arcát.
- Olyan nekem, mint a testvérem - mosolyodok el és ujjammal játszadozni kezdek göndör fürtjeivel. - Lehet, mindig azt bizonygatja, hogy mennyire hálás nekem és mennyi mindennel tartozik, de ez nincs így - rázom meg hevesen a fejemet, miközben bőszen csillogó szemeibe nézek. - Én tartozok neki nagyon sokkal, mivel ő adott nekem otthont, részben ő is segített, hogy elfelejtsem az ital, a drogot és azt a rengeteg bulizást, amit le műveltem. Ő ébresztett rá arra, hogy ezeknél a hülyeségeknél vannak sokkal jobb dolgok is, mint például az ő barátsága és a te szerelmed - döntöm oldalra a fejemet és ajkaim újra felfele görbülnek.
Szavaim hallatán csak ő is mosolyog, majd kezeit derekam köré fonja és mellkasára húz. Egyből lehunyom a szememet és kihasználok minden percet, amíg vele lehetek, utána ezt már nem tehetem meg. Én is erősen fonom köré végtagjaimat és úgy ölelem, mint egy kislány a legkedvesebb játékát. Nekem is ilyen Harry, egy olyan dolog, akit örökre magam mellett akarok tudni, akit egészen életem végégig szeretni akarok. Ez biztos így lesz, hiszen ennyi hosszú időt és ennyi érzelmet nem lehet könnyen lefelejteni, de már nem lehet mellettem, neki is lesz egy új élete és nekem is.
- Biztos vagy a tervedben? Nem fogod megbánni? - mormolja göndör hajam közé, mire szorításom erősödik körülöttem és akaratosan összezárom a szemeimet.
- Lehet, hogy megfogom bánni, sőt biztos, de most így érzem jónak - válaszolok szinte suttogva és akadozó hangon. - Ne ezen gondolkodj, hanem azon, hogy mi lesz ezután, előre nézz és ne hátra - húzódok el tőle és arcát megfogva idézem neki szavaimat.
- De ha én hátra akarok nézni és nem előre? - húzza el a száját, mire hangosan felsóhajtok és homlokomat az övének döntöm.
- Akkor sokkal rosszabb lesz - beszélek szinte ajkaira, mire lehunyja szemeit és így hallgat végbe. - Én is előre fogok nézni és bízni fogok abban, hogy ezzel a döntésemmel neked isÜLouis-nak is és nekem is jót teszek. Nem ilyen életet érdemeltek, főleg nem te - simítom meg hüvelykujjammal puha bőrét, mire ismét láthatom meseszép íriszeit.
- De a bajok és gondok ellenére is szeretlek, talán jobban, mint eddig - mondja dörmögős, mégis szeretetteljes hangján.
- Én is szeretlek, Harry, nem is tudod, hogy mennyire - vallom be neki már rengetegszerre és ezzel együtt kicsordul az első könnycsepp is a szememből.
- Akkor adj egy utolsó közös pillanatot kettőnknek! - kérlel és pillantását mélyen az én könnyes szemeimbe vési.
- Rendben - mosolyodok el bánatosan és ellenkezni sincs erőm, pedig lehetne, mert ez így nem helyes.
Minden kertelés nélkül feláll velem, miközben fenekemnél tart és lépkedni kezd a lépcső felé. Szemeim csukva vannak és hallgatom, ahogy lábai kopognak a fából készült fokokon. Nem sok ideig ballag velem a kezében, kinyitja a legelső ajtót, majd becsukja és hátamat annak támasztja. Mohón kapunk egymás ajkai után, bőrünk pillanatok alatt felforrósodik, mégis érezzük, hogy ez az utolsó ilyen együttlétünk, talán egy életre. Nem lesz több ilyen, nem vihetjük át egymást a gyönyör kapuján, nem mondhatom neki azt, hogy szeretem, mennyire fontos nekem és mennyi mindenre tanított meg. Ha ő nem lenne, minden bizonnyal olyan életem lenne, mint a találkozásunk előtt, egy csatangoló nő lennék, aki próbál valamit kezdeni magával, de nem megy neki. Ahogy testünk ütemesen mozog és leheletünk sokasága tölti be a szoba terét, rájövök, hogy most van itt igazán mindennek vége. Vége az egész tündérmesének!


~.~.~.~



Üdvözletem, Drága Olvasóim! ^.^
Visszatértem és most már számíthattok rám. :) Elnézést kérek, ha vannak a részben helyesírási hibák, kifogom javítani csak iparkodtam, hogy minél hamarabb tudjátok olvasni a történet következő részét. 
Remélem még velem vagytok és a kis szünet miatt nem mentetek el! Ez az irományom elég hosszú lett, ezzel kárpótollak titeket. <3
Vigyázzatok magatokra! 

Have a nice day: Fanny