2014. december 29., hétfő

23.rész Sok dolog egyszerre

" Sok idő kellett ahhoz, hogy helyre jöjjön az életem. Rehabra jártam, ami segített, nagyon is sokat. Sikerült letennem a drogokat, a cigit és az italt, ezáltal jobb ember lettem, vagyis reméltem, hogy így volt. Minden áron látni akartam Ana-t, mert jó barátom volt, szerettem, szinte a testvéremnek tekintettem, amit ő nem tudott. És mikor megláttam beugrott valami...! " - Peter Warell



~ Anastasia Moon ~ 

Ahogy Harry kezei között zokogok, érzem, hogy ő is pontosan így tesz. Most már biztosan lesz jövőnk a gyerekek miatt, de még mindig nem tudom mit tegyek. Maradjak vele és boldogan várjuk együtt a gyermekeinket vagy engedjem és járjunk két külön úton? Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy szeretem. Eltávolodok tőle, ujjaimmal letörlöm hatalmas könnyeit az arcáról, majd egy apró csókot hintek ajkaira, amit egyből viszonoz. Elmosolyodok, ahogy ő is, mire észbe kapunk és rájövünk arra, hogy ez idáig az orvos folyamatosan figyel minket. 
- Örülök, hogy ilyen pozitívan fogják fel a dolgokat - lágyul el a tekintete még az eddiginél is jobban és előre hajolva megsimítja a lábamat. - Nem mondom biztosra, de lehet, hogy már most megtudom mondani, hogy a picik fiúk, lányok vagy ilyen is, olyan is - neveti el magát, mire egyszerre bólintunk barátommal, hogy igen, szeretnénk tudni a nemüket. 
Hosszú perceken át tologatja a kezében lévő műszert a zselés anyagon, ami a hasamat borítja, miközben Hazza kezét szorongatom és erősen nézem a monitort. Két apró alakot tudok kivenni a sötét képből, mégis a könnyeim továbbra is cikáznak az arcomon. Hihetetlen, hogy anya leszek ilyen hamar, de örülök neki. Nem akadok ki, mint más velem egykorú nők, elfogadom, hogy terhes vagyok, főleg attól az embertől, akit annyira szeretek. Ráadásul nem egy baba bizonyítja a szerelmünket, hanem kettő, ami mindent kétszeresen pecsétel meg. Tényleg nem tudom mi lesz ezután, gondolkodom, mégsem tudok dűlőre jutni. Egyedül édesanyám tud majd segíteni, ha az ünnepekre haza jön, addig nekem és barátomnak is várni kell a helyes döntésre. 
- Örömmel közlök, hogy mind a ketten kisfiúk! - néz mélyen a szemembe a nő, mire eddigi sírásom felerősödik és azon kapom magam, hogy újra Harry kezei között vagyok.
- Kisfiaink lesznek! - kiált fel teljes boldogsággal, mire próbálom csitítani, de felesleges, mert a doktornő mosolyogva  legyint egyet, mikor ránézek. - Nagyon szeretlek! - veszi kezei közé az arcomat és olyan csókban részesít, amit még nem éltem meg.
Annyi érzelem, ragaszkodás, törődés fedezhető fel benne, hogy  a szívem olyan iramot diktál, amit csak nehezen bírok elviselni. Selymes hajába vezetem rövid ujjaimat, majd mikor ajkaink elválnak egymástól, nyakhajlatába nyomom arcomat és mély levegőt veszek. Megint annyi minden történt kis idő elteltével, hogy mindent fel kell fognom. Két apró baba növekszik a hasamba, Harry és az én gyermekeim. Mikor még fiatalabb voltam, azt mondtam, hogy csak is kizárólag lány gyermeket akarok, de most... Mérhetetlen boldogságot érzek még úgy is, hogy két fiúval vagyok várandós.
- Én is szeretlek! - válaszolok hosszú percek után és zöld szemeibe nézek, amik máshogy csillognak, mint eddig.
- Velem maradsz? - kérdezi reménykedve, mire továbbra is könnyeimmel küszködve felnevetek.
- Majd otthon megbeszéljük - simítom meg puha arcát, mire lehunyt szemmel bólint egyet.
Ahogy elengedjük egymást, pillanatok alatt eltűnik hasamról a kocsonyás anyag, lehúzom a felsőmet, majd felülök a keskeny ágyon és barátom kezét szorongatva hallgatom a velünk szemben ülő nőt. Mindent elmond, amiről tudnom kell, amit figyelmesen hallgatok végig, olykor kérdezek, amire előszeretettel válaszol. Amíg hallgatom, szabadon lévő kezemet hasamra vezetem, ami még most nem nagy, de kissé érezhető a domborodó felület. Nem gondoltam volna, hogy itt fogok kikötni és meg kell tudnom, hogy terhes vagyok, de örülök, hogy Hazz egyből cselekedett, mikor rosszul lettem, hiszen akkor nem lennék ennyire boldog. Annyi furcsaságok észleltem a két hónap alatt, hogy nem jött meg a menstruációm, de nem igazán foglalkoztam vele, hiszen volt olyan, amikor egy vagy több hónap is kimaradt.
- Nagyon vigyázzon magára, ha bármi gond van hívjon! - ad a kezembe egy aprócska papírlapot, amin a neve és a telefon száma szerepel, mire mosolyogva elveszem tőle és a nadrágzsebembe rejtem.
- Köszönöm! - nézek hálásan a szemébe, miközben kabátom ujjába dugom a kezemet, amit Harry ad rám hűségesen.
Begombolom rajta a gombokat, kezemet a velem tartó férfi tenyerébe rejtem, majd köszönés után elhagyjuk a kórtermet és a kijárat fel ballagunk. Nem beszélgetünk csak sétálunk a csendes és hosszú folyosón, míg a lifthez nem érünk. Harry egy gyors mozdulattal nyomja meg a lefelé irányító gombot, majd amíg várjuk a felvonót csak mélyen néz a szemembe, de nem tudom, hogy miért. Szólásra nyitnám a számat, de nem tudok beszélni, mert a lift megérkezik, majd kinyílik a vasajtó és beszállunk. Ismét szóhoz akarok jutni, de megint nem megyek sok sikerre, mert ezúttal szorosan magához ölel, de úgy mint, aki nem akar elengedni. A gyomrom továbbra is garázdálkodik, de messze nem annyira még mielőtt bejöttünk ide. Kis émelygést érzek, semmi mást, amire ha beveszek egy gyógyszert, talán jobb lesz.
Ahogy elhagyjuk a kórházat megcsap a hideg szél, az arcomnak ütköznek a hópelyhek, ezért rögvest kiráz a hideg. Szabad kezemmel összébb húzom nyakamnál a kabát anyagát, résnyire összehúzom a szemeimet, mivel a hó nagy pelyhekben esik, a szél minden felé kavarja őket, ezért nem szeretném, ha a szemembe menne. Ahogy a nagy, fekete kocsihoz érünk barátom gyakorlott mozdulatokkal nyitja ki, tárja ki nekem az ajtót és segít beülni. Annyiszor eljátszotta már ezeket az aranyos gesztusokat, hogy már nem köszönöm meg csak hálásan nézek a szemébe és mosolygok, amit mindig viszonoz és puszit nyom az arcomra, ahogy most is.
- Szeretlek! - mondja mielőtt elhajolna tőlem, de nem tudok válaszolni, mert rám csukja az ajtót.
Ruganyos mozdulatokkal kerüli meg az autót, majd beül a volán mögé és beindítja a motort. Figyelmesen vezet, de nem mond semmit, én meg már meguntam, hogy beszélni akarok, de nem megy, mert valami mindig közbejátszik. Fejemet a hideg üvegnek döntöm és elmélázva nézem a havas utcákat, parkokat, amik annyira hívogatóak, úgy sétálnék, de ilyen időben, főleg terhesen Harry biztosan nem engedné. Sóhajtok egyet, miközben gondolkodok a mai napon történt dolgokon, ránézek a rádióra, ami mutatja az időt és rájövök, hogy még csak tíz óra van, még is annyi minden felmerült ebben a néhány órában. Ismét az ablaknak nyomom a homlokom, mire az egyik kezemre egy nagy és meleg kéz csusszan. Egyből elemelem az átlátszó tárgytól a fejem és halványan mosolyogva nézek barátom nagy szemeibe. Nem sokáig tart a szemkontaktus, mivel az útra kapja a tekintetét. Egészen hazáig fogjuk egymás kezét, ha váltani akar, akkor az én kezemet is teszi a sebváltóra és együtt nyomjuk el a kart. Nem a múlt estére szolgáló házhoz megyünk, hanem a Mia-éhoz, minden bizonnyal sejti Harry, hogy megakarom a legjobb barátnőmmel osztani, hogy milyen örömteli dolog történt velem és vele is. A kocsi szépen lassan megáll, mire nyitnám az ajtót, de nem tudom, mert Harry gyorsabb és segít a talajra lépni.
- Vigyázz, mert csúszik! - figyelmeztet a síkos járda miatt, majd átkarolja a derekamat és egészen, sőt még, ahogy belépünk a bejárati ajtón se enged el. - Mia! - kiált helyettem, mire az emeletről dübögést hallok, már jön is.
- Ana! - emeli fel a hangját a lány, majd idesiet hozzám és kezébe kapva agyon szorongat. - Szia, Harry! - int gyorsan a fiúnak, mire felnevetek szelekótyaságán. - Minden rendben volt? Hogy érzetétek magatokat? Ugye nem huncutkodtatok? - néz rám sunyi, miközben továbbra is erősen von magához, már alig kapok levegőt.
- Mindent elmondunk csak engedd el, nem szabad ennyire szorítani - szól rá nevetve Harry, mire barátnőm ijedten elenged és hátrál néhány lépést.
- Miért? Mi a bajod, rosszul vagy? - halmoz el újra a kérdéseivel, mire megfordítom a tengelye körül és a nappali felé kezdem tolni.
- Semmi baj, ülj le - bökök a kanapéra, mire én is leülnék, de Hazz az egyik fotelbe helyezkedve megfogja a kezemet és finoman az ölébe húz.
- Beszéljen már valamelyikőtök, mert kezdek megijedni! - beszél ingerülten és szabadon hagyott hajába túr.
Én is hallgatok, barátom is hallgat, amivel csak tetőzzük a lány idegeit, amit az mutat, hogy rettentő csúnyán néz ránk. Nem olyan egyszerű beszélni egy ilyen dologról, pedig azzal voltam, hogy az lesz. Görcsösen ölelem Harry derekam körüli kezeit, mire vállamra helyezi a fejét és biztatóan rám mosolyog. Egy hangos és hosszú sóhajtás után, mégis beszédre nyitja a száját:
- Ana terhes - mondja olyan boldogan, szeretetteljesen ezt az egy szót, hogy megmelengeti a szívem minden zugát.
- Micsoda? - kérdezi suttogva és meredten néz a szemembe.
Kezdek megijedni a reakciójától, de mikor sikítva felpattan a helyéről és háromszor körbe szaladja a nappalit, akkor minden kételyem elszáll és Harry-vel együtt hangosan nevetünk rajta. Lihegve foglalja el előbbi helyét és levakarhatatlan mosollyal néz hol rám, hol barátomra.
- Akkor ez azt jelenti, hogy a babátoknak a keresztanyukája leszek? - kérdezi reménykedve, mire kacagva megrázom a fejem, ettől egyből elmegy a jókedve.
- Nem, mert két babának leszel a keresztanyukája - állok fel a fiú öléből és csodálkozó barátnőm mellé ülök. - Ikreket várok, két kisfiút - karolom át a vállát, mire sírva fakad, amit nem tudok mire vélni csak előszeretettel viszonzom ölelését, ami ennyi érzelmet sugároz, hogy az valami hihetetlen.
- Istenem... - suttogja zokogva, mire simogatni kezdem a hátát és félszemmel a fotelben ülő férfire nézek, aki oldalra biccentett fejjel, mosolyogva néz minket.
- Örülsz? - tolom el magamtól és a nadrágom zsebéből előkapott zsebkendővel megtörlöm az arcát és a szemeit.
- Nagyon - nevet fel és hangosan felszipog. - Ennyire boldog nem mostanában voltam - vallja be és újra kezei közé zár.
Mindent elmondunk neki a mai nap kezdetétől egészen mostanáig, amit figyelmesen hallgat végbe, olykor felnevet, újra sírni kezd, egy halom érzelem feltör belőle a beszédünk alatt.
- Tényleg, míg el nem felejtem! - kiált fel, amit meglepetten fogadok, még úgy is, hogy hozzá vagyok szokva az ilyesfajta természetéhez. - Holnap jönnek anyukádék, a nagyszüleid és egy régi barátod.


***

Gyorsan trappolva rohangálok a Super Market hosszú sorain, miközben Harry és Mia a hátam mögött próbálják velem tartani az iramot. Azt tudtam, hogy jönni fog a családom, de azt nem, hogy már holnap és ráadásul barátnőm szülei is. Amit szimpatikusnak, felhasználhatónak vélek azt a kosárba dobom, olykor megállok és fújtatva kapok a hajamba. Görcsben van a gyomrom, félek, hogy nem fogok elkészülni, mivel már holnap reggel Angliában lesznek, ezért egész éjjel főznöm kell. Nem hibáztatom Mia-t, amiért nem szólt hamarabb, mivel anyukám már hívni akart tegnap csak kikapcsoltam a telefonomat, hogy amíg Harry-vel vagyok, addig még a létezésemről se tudjon senki. Kezembe van az a papír, amire gyorsan ráfirkantottam a nagyon szükséges dolgokat és szememmel a nagy polcokat kutatom.
- Anastasia! - szól rám erélyesen Harry, mire a lábaim gyökeret vetnek és ránézek. - Elég lesz, fejezd most már be! Nagyon jól tudod, hogy mit mondott a doktornő! - néz mélyen a szemembe, mire megrántom a számat és egyet értek vele. - Minden meg lesz, időben elfogunk készülni, Mia is meg én is segíteni fogok csak vedd lassabbra a figurát, mert nem szeretném, ha történne veled valami! - figyelmeztet és kinyújtja az egyik kezét, mire mellé ballagok és megfogom azt. - Nyugalom - nyom egy puszit az arcomra aranyosan mosolyogva.
- Oké, de már lassan egy éve nem láttam a családomat és a legjobbat akarom kihozni mindenből - hajtom le a fejemet bánatosan, mire barátnőm Harry háta mögött átnyúlva megsimogatja a vállamat.
- Értem, Szépségem, de terhes vagy, nem szabad szaladgálnod - dönti fejét az enyémnek, majd szabad kezével megböki az orromat.
- Igaza van Harry-nek, Ana - szólal meg Mia is, miközben a barátomtól átvett kocsit tolja. - Ne csináld ezt, mert az nem segít semmin, de nem csak egy babával vagy terhes, hanem kettővel. Ha az egyiknek baja lesz, akkor a másiknak is, ne gyerekeskedj - beszél kedvesen, ami szavai egy cseppet sem bántanak meg, mosolyogva nézek rá.
- Rendben - egyezek bele, abba, amit mondanak, majd szépen nyugodtan mindent megveszünk, szerencsére minden van, amire szükségünk lehet.
Ahogy a kocsi leparkol a házunknál, lassan kiszállok és a csomagtartóhoz menve kivennék egy szatyrot, de se barátom, se Mia nem engedi, ami idegesít, de nem mondok semmit, igazuk van, terhes vagyok és nem játszadozhattok ezzel a dologgal. Jobban oda kell figyelnem, mint eddig, mivel két fiam növekszik a szívem alatt és figyelembe kell vennem őket. Már csak akkor megyek be én is a házba, mikor kiürítették a kocsi hátsó részét és az utolsó csomagokkal előre engedve őket becsukom az ajtót.
Egyből munkának látunk, sütünk, főzünk, legfőképp olyan ételeket, amiket biztosan mindenki szeret. Nem kivételezünk, hogy Mia szülei ezt szeretik, akkor ilyen is legyen, az én családom meg mást szeret, ezért ilyet is készíteni kell. Egyöntetűen gondolunk mindenkire, egyedül az a kivétel, hogy a nővéremnek nem húsos kaját készítünk, hanem zöldségekből, mivel vegetáriánus. Négy vagy talán öt órát szenvedünk a konyhában, mire mindennel készen leszünk, jól elfáradunk, sőt még az örökké pörgő Mia is, amin jól elcsodálkozok. Azt hittem, hogy tovább fog tartani a főzés, de tévedtem, délután négy óra van és mindennel készen vagyunk.
Sóhajtva hanyatlok le a kanapéra, mire egyből mellém szegődik Harry és kezeit átfonja a derekamon. Halványan elmosolyodok, amikor arcát a hajamba nyomja, majd puszit ad a nyakamra. Kiráz a hideg, amit könnyen észrevesz, mivel a háromnegyedes ujjú felsőmből jórészt kilátszódik a karom.
- Ne haragudjatok, de nekem mennem kell dolgozni - hallom meg barátnőm hangját, mire felkapom a fejem és csodálkozva nézek rá. - Tegnap beszéltem Cara-val és mondta, hogy ha tényleg jól vagyok, akkor mehetek dolgozni.
- És délelőtt ki dolgozott? - kérdezem, mivel csak ő és én vagyok a dolgozója, ő pedig a többi munkája miatt nem tudja irányítani a dolgokat a boltban.
- Valamelyik nap felvett egy helyettesítő fiút - rántja meg a vállát, mire én is így teszek.
Egy apró mosoly után felszalad a lépcsőn és néhány perc múlva már csak az látjuk, hogy másik öltözetben, kifestve, összekötött hajjal ballag elénk. Felakarok állni, hogy megöleljem, de ő gyorsabb, könnyedén veti bele magát a kezeim közé, miközben barátomat lelöki rólam.
- Hé! - morgolódik a férfi és csúnyán néz a vörös hajú lányra, aki csak kacarászik reakcióján.
- Nyugi, Styles, nem veszem el tőled - kacsint felé, majd nyom egy puszit az arcomra és a durcás fiút is megöleli. - Vigyázz rá és ne hagyd, hogy a saját feje után menjen! - emeli fel a mutatóujját, mire megforgatom a szememet. - Ne forgasd, mert kiesik. Néha rosszabb vagy, mint én - böki meg a vállamat.
- Vigyázok rá - néz Harry a lányra szelíden, ami megmosolyogtat.
Sokszor elszoktam őket nézni, mindig piszkálják egymást, mégis testvéreknek tekintik egymást. Ahogy én őket, úgy ők is annyira féltik egymást, főleg, ha nagy dologról van szó. Mikor Mia a kórházban volt, nem egyszer láttam, hogy barátom szeme bekönnyezett, ahogy a magatehetetlen leányzót nézte. Nem tettem szóvá, de láttam és valamelyest jól esett, hogy ennyire érdekelte a számomra egyik legfontosabb személy sorsa.
- Sziasztok! - int egy utolsót még mielőtt kimenne a hideg, téli időbe, majd csak a csend telepedik ránk, sokszor úgy érzem, ha ez a lány nincs körülöttem, akkor hiány érzetem van, ahogy most is.
Óvatos mozdulatokkal felállok a göndör hajú fiú mellől és a konyhába lépkedek, majd az egyik szekrényhez, kiveszem barátom megszokott, kék, míg az én sárga bögrémet. A csaphoz menve engedek beléjük vizet és a mikróba teszem, hogy jó meleg legyen. Percek múlásával a masina hangos sípolással jelez és ahogy a bögréket kiveszem belőle, filtert és cukrot teszek bele. Kezemben két meleg itallal térek vissza a fiúhoz, aki egyből rám kapja a tekintetét és mosolyogva veszi el tőlem a neki szánt teát.
Nem beszélünk semmit csak hol előre, hol egymásra nézünk, szeretem az ilyen pillanatokat. Nem kellenek szavak, ahhoz, hogy kimutassuk az érzelmeinket, egymáshoz bújunk, puszit adunk a másiknak, kéz a kézben ülünk, amik néha többet érnek, mint a szavak.
- Mellettem maradsz? - kérdezi hosszú idő után csendesen, mire felsóhajtok, vártam már, hogy megkérdezze ezt és ez legyen a téma tárgya.
Gondolkodok, az agyamban lévő fogaskerekek gyorsan zakatolnak, nem tudom, hogy mit csináljak. Tehetetlen vagyok ezen a téren, de nem várhatok holnapig anyukámra, hogy mindent megbeszéljek vele, tanácsot adjon nekem, mert Hary-nek most kell a válasz, azonnal. Minden lehető dolgok felhozok magamban, elgondolkodok azon, hogy az eddig vele töltött majd' egy év, hogy telt és nem tudok másra jutni csak arra, hogy szeretem. Senkivel nem volt ilyen erős, végeláthatatlan kapcsolatom, benne megtaláltam az igazit és úgy gondolom, ha ennyire küzd értem, akkor ő is bennem. Ráadásul itt vannak a fiaink, akik nem nőhetnek fel apa nélkül, most már rájuk is gondolnom kell. Az agyam a nem szavat kántálja, míg a szívem az igent és nem tudok mást tenni, a szívemre hallgatok, abban a szervemben jobban bízok.
- Igen - válaszolok, mire teljes testébe megfeszül és mikor ránézek a szemei tágra vannak nyitva.
- Ugye most nem viccelsz vagy szórakozol velem? - teszi fel újabb kérdését teljes csodálkozással, mire felnevetek.
- Szórakoztam én eddig veled? - simítom meg az arcát és megfordulok ölelő kezei között. - Nem viccelek, Harry, teljesen komolyan gondolom - döntöm homlokomat az övének, mire látszólag végre elhiszi, amit mondok, mert ajkai mosolyra kunkorodnak és magához ölel.
- Annyira szeretlek, Anastasia! - mondja, de olyan halkan, mintha attól félne, valaki meghallaná.
- Én is téged! - válaszolok és ahogy ezt kimondom a szívem nagyot dobban.
- Elutasítanál, ha megkérném a kezed? - teszi fel hirtelen a kérdését, mire gyorsan eltávolodok tőle és hitetlenkedve nézek bőszen csillogó szemeibe.
- Nem - nevetek fel, mire feláll, elkezd a zsebében kotorászni, amitől kezdek megijedni, majd előveszi azt a gyűrűt, amit már egyszer megpróbált az ujjamra húzni. - Na ne! - lesz hangosabb a nevetésem, mire bazsalyogva megfogja a kezemet és felállít a helyemről.
- De igen! - kacsint és mély levegőt vesz. - Nem kezdek el megint beszédet mondani... - vakarja meg a tarkóját szégyenlősen, amin csak mosolyogni tudok. - csak annyit, hogy van a hasadban két apró baba, ami bizonyítja, hogy összetartozunk, a szerelmük gyümölcsei. Azt akarom, hogy együtt neveljük fel őket, egy szép család legyünk, akik együtt maradnak a legrosszabb helyzetekben is. Ismét megkérdezem: Anastasia Loreen Moon, hozzám jönnél feleségül? - térdel le elém, mire ahogy régebben, úgy most is elsírom magam, de ezúttal másképp felelek.
- Igen, hozzád megyek - törlöm meg szemeimet, hogy lássam az arcát, amin hatalmas mosoly van.
Felemelkedik, ráhúzza az ujjamra a gyűrűt, ami minden bizonnyal a pontos helyén van, nálam van a helye. Ezt kapom cserébe, amiért neki adtam a szívemet úgy, ahogy van. Ő is nekem adta és a kulcs mind a két szervhez; a szerelmünk. Hosszas csókba forrunk össze és ez idő alatt lepereg előttem az egész életem, amit vele és a fiainkkal töltök majd el.
Másnap reggel a csengő hangos morajára kelek fel és villámcsapásként érint a tény, hogy elaludtunk, biztosan a családom jött és Mia szülei. Kibújok mostanra a vőlegényemnek mondható férfi kezei közül, felveszek egy köntöst és az ő oldalára sietek.
- Kicsim - piszkálom meg a vállát, amire nem reagál, biztosan mélyen alszik. - Harry - nyomok egy puszit az arcára, amire egyik szemét résnyire nyitja.
- Tessék? - mormolja reggeli, rekedtes hangján.
- Ébresztő, elaludtunk - nevetek fel. - Már itt vannak anyáék - teszem hozzá, mire a szemei kipattannak és gyorsan felül, de úgy, hogy majdnem fellök.
- Bocsánat! - szabadkozik egyből. - Mit fognak mondani a szüleid, hogy az első találkozásnál egy boxerben látnak meg? - akad ki és elkezd szaladgálni a szobában.
- Semmit - nevetem ki, mire csúnyán néz rám. - Lemegyek, addig öltözz fel, tedd rendbe magad - pipiskedek fel, hogy vele egy magasságba legyek és nyomok egy csókot formás ajkaira.
- Rendben - sóhajt fel megkönnyebbülten, mire gyorsan lábamra húzom a mamuszomat és kilépek a szobából.
Fürgén megyek le a lépcsőn, mégis odafigyelve, hogy ne essek el, majd az utolsó foknál meg is állok és nagy szemekkel nézem a nappaliban álló személyt, Peter-t. Mit keres itt, ő lenne a Mia által felavatott régi "barátom"?



~.~.~.~


Halihóó! :3
Igaz, még nem telt el egy hét, de már nagyon felakartam tenni ezt a részt. Talán ebben történik a legtöbb dolog. Nem tudom, hogy emlékeztek-e még Peter-re, ha nem az sem baj, ezentúl neki is nagy szerepe lesz a történetben. Remélem tetszett ez az irományom, kérlek titeket, hogy írjatok véleményt, nagyon hálás lennék érte. :) 
Vigyázzatok magatokra! <3

Have a nice day: Fanny

2014. december 23., kedd

22.rész Kórház

" Megrémültem, de boldog voltam. Boldog voltam, mert ő is az volt, pedig azt hittem, ha megtudja a dolgot, akkor teljesen kifog akadni. Egymást ölelve sírtunk és ebben az volt a legnagyobb baj, hogy döntenem kellett; vele maradjak vagy sem! " - Anastasia Moon 



~ Harry Styles ~ 

Mikor kinyitom a szemeimet és oldalra fordítom a fejemet, megpillantom a világ legszebb nőjét, amitől egyből elmosolyodok. Még most se tudom felfogni, hogy a mai napon el kell engednem. Ennyire egy lányt még soha nem szerettem és ennyi érzelem sem tolongott a testemben. Egyben büszkeséget, hatalmas szerelmet és ragaszkodást ismerek fel, ami előtte egyszer sem volt. Voltak kapcsolataim, nem is egy, de ez más... Más az egész, mert nem egy híres személy iránt érzem ezeket, hanem egy teljesen átlagos, londoni lány iránt. Most visszagondolva ő sokkal szebb, mint egy modell, lehet, hogy tömzsibb a lába, szélesebb a dereka, de ezek is olyan dolgok, amik tetszenek benne. Nem akar másnak megfelelni csak magának és elmondása szerint nekem. De erre nincs szükség, úgy imádom, ahogy van, a hibáival, megszokott természetével együtt. Ahogy ezek a gondolatok felmerülnek bennem, könnybe lábad a szemem, de nem hagyom, hogy kijussanak onnan, ennél erősebb vagyok. Túl fogok lépni rajta, mert tudom, hogy idővel újra mellettem lesz, nem hagyjuk el egymást ilyen könnyen. Van egy hosszú múltunk és ha rajtam múlik, a jövőnk még messzibbre fog elnyúlni. 
Mozgolódni kezd kezeim között, szempillái megrebbenek, ajkai ásításra nyílnak, amin jót mosolygok, ilyenkor annyira gyámoltalan. Eddig magam mellett pihenő kezemet dereka köré zárom, beszívom hajának illatát, miközben nyakhajlatába rejtem arcomat. Kis idő elteltével meglátom hatalmas, barna íriszeit, amik úgy csillognak, mint az égen lévő legnagyobb csillag. 
- Jó reggelt! - mormolja halkan, hangja, akár egy angyalé. 
- Jó reggelt, Szépségem! - húzom mosolyra ajkaimat, majd lágy csókot hagyok az övéin. - Jól aludtál? - érdeklődök, mire ő is elmosolyodik. 
- Melletted csak jót lehet aludni - simul hozzám, akár egy kis állatka és kezeit a nyakam köré kulcsolja. 
Mélyen nézünk egymás szemébe, így alkalmam van arra, hogy minden érzelmet kinézhessek sötét látószerveiből. Félelem, szerelem és gyámoltalanság az, ami látszódik, ami elég nekem, ahhoz, hogy elhatározzam magamban, velem kell maradnia. Homlokomat az övének döntöm, a szemkontaktust meg nem szakítva. Nem tudom ő mit olvashat le rólam, mivel elhúzza a száját és fejét elfordítva hozzám bújik és ujjait kócos hajamba vezeti. Mély levegőt vesz, ami érinti fedetlen testemet, ezért kiráz a hideg. Elgondolkodva tartom kezeim között, miközben takarón keresztül hozzám préselődik, amitől a szívem hevesebben kezd verni, mint eddig. Nem lehet tudni, hogy mit hoz a sors, de nem akarom azt, hogy mást szeressen, másra nézzen úgy, mint rám és mással legyen reggel összebújva az ágyban, ahogy most velem. Nem akarok semmi olyat, ami rá és egy másik férfira vonatkozik, azt akarom, hogy velem együtt felneveljük közös gyermekeinket, velem meséljen az unokáinknak és velem együtt hunyja le örökre a szemét, amikor eljön az idő. Azt akarom, hogy minden fontos pillanatban támogasson, ha bajban vagyok segítsen, ha nehéz helyzet előtt állok, akkor a jó útra tereljen. Hiába vagyok 20 éves, olyan vagyok, akár egy gyerek és ha édesanyám nem tud mellettem lenni mindig, akkor legalább ő tegye meg. Biztos vagyok abban, hogy rá mindig hallgatnék, hiszen eddig is így tettem, minden szavára figyeltem és meg is fogadtam. 
- Szeretlek, Harry! - szólal meg hosszú percek után, mire eltávolodok tőle és szép arcát kezdem el nézni.
- Én is téged, Ana! - hintek apró csókot a homlokára, amitől lehunyja a szemét. - Nem foglak elengedni, nem érdekel mit akarsz. Most az egyszer nem - mormolom mély hangomon, mire szemei egyből kinyitódnak és meglepetten néz velük az enyémekbe. 
- Muszáj... Ne csináld ezt, kérlek - sóhajt fel és fejét a vállamnak dönti. - Minden áron megakarod nehezíteni a dolgomat? - emeli rám újra a tekintetét. 
- Nem akarom, de rájöttem, hogy nem engedhetlek el ilyen könnyen - mondom el kijelentésem okát, mire lelök magáról, ülő helyzetbe tornázza magát, maga köré csavarja a takarót, én meg csak megilletődve pislogok rá, ilyet még egyszer sem csinált. 
- Az Isten áldjon meg, Harry! - emeli fel a hangját, megakarom fogni a kezét, de elkapja, így nincs rá lehetőségem. - Szerinted nekem ennyire egyszerű? - néz rám feldúltan, mire én is felülök és úgy figyelem, miközben várom, hogy folytassa, mivel fogja. - Amióta veled vagyok, elterveztem az egész életemet, magam elé képzeltem az esküvőnket, gyerekeinket, az egész jövőnket. Szerinted, ha nem szeretnélek annyira, amennyire kimutatom, akkor álmodoztam volna ezekről? - kérdez, de nem hagyja, hogy válaszoljak, mondjuk nem is akarok, hagyom beszélni. - Senkit nem szerettem ennyire, mint téged és ezt pontosan tudod. Mindig is kimutattam az érzéseimet irántad, ahogy most is. Eddig minden gondot megoldottunk, de belefáradtam. Nekem is betelik egyszer a pohár és ez most történt meg. Ha elfogadod, ha nem, szakítanunk kell, még akkor is, ha ez lesz életem legnagyobb hibája! - halkul el végére a hangja, patakokban kezdenek el potyogni szeméből a könnyek, majd feláll is kiviharzik a szobából.
Megsemmisülve ülök tovább és nézek magam elé, majd gondterhelten felsóhajtok és eldűlök az ágyon. Fejemre húzom a takarót, az arcomba nyomom és hangosan ordítok egyet, ami csak nekem zavarja a fülemet, másnak, alig hallatszik a vastag textil miatt. Miért ilyen nehéz?! Az elején pozitívan fogadtam az elgondolásait, most meg makacskodok, akár egy kisgyerek. Hiába, ha nem akarok elengedni, mert szeretem. Nagyon szeretem, az életemnél is jobban. Lehet, hogy sok mindenben segítettem neki, de ő is nekem. A majd' egy év alatt, vele megbirkóztam minden rossz dologgal, mivel támogatott, mellettem volt és nem hagyta, hogy elgyengüljek. De most itt vagyok a szakadék végén és bármikor a mélybe zuhanhatok, egy aprócska lökés kellene.
Megunom a tehetetlenséget néhány perc után és felállok a helyemről, majd a komódhoz sétálok. Kihúzom a legfelső fiókot, amiben női és az én ruháim foglalnak helyet. Már tegnap idehoztam ezeket, Ana gardróbjából kivettem a legszimpatikusabb darabokat és elhoztam. Meztelen testemre felveszek egy alsónadrágot, farmert, egy fehér pólót és végül a vastag pulóveremet. Kezembe veszem barátnőm dolgait és az szobát elhagyva a keresésére indulok.
- Angyal! - kiabálok a folyosón menetelve, miközben minden szobának az ajtaját kinyitom és benézek a sötét helyiségekbe. - Ana! - szólítom ismét, de semmi válasz, csend van minden hol.
Már csak egy hely maradt, ahol megtalálhatom, a fürdőszoba. Ahogy oda érek, az ajtón halkan kopogok, de megint nem kapok választ. Leakarom nyomni a kilincset, de nem tudom, mert az ajtót bezárta, most már biztos itt van.
- Ne csináld már ezt! - mordulok fel és az ajtóra csapok. - Nyisd ki, légyszíves.
- Menj innen, Harry! - szólal meg, de ezt követően már csak öklendezést hallok, amivel betelik a pohár, teljes erőmből kezdem verni a faszerkezetet.
- Mi a baj? - rémülök meg és hangosan beszélek neki az ajtón keresztül. - Nyisd ki, Anastasia vagy kitöröm ezt a szart! - fenyegetem meg, ami hat, mert néhány pillanat múlva zörgést hallok és alkalmam van arra, hogy végre lenyomja ezt a francos kilincset.
Ahogy átlépem a küszöböt, a magamnál tartott ruhái kiesnek a kezemből és halk puffanással érnek földet. Öklendezve görnyed a wc felett, miközben hangosan zokog és elfehéredett ujjaival a csészét szorítja. Gyorsan odaszaladok hozzá és lehanyatlok mellé, miközben simogatni kezdem a hátát, ami a takarón keresztül is tiszta víz. Nem értem hirtelen rosszul létét, hiszen eddig semmi baja nem volt, jól érezte magát.
- Menj ki, kérlek - suttogja elhalóan és könnyes szemeit rám emeli.
- Dehogy megyek ki, ne viccelj már! - emelem fel a hangom és közre fogom a derekát. - Szerinted itt hagynálak? - teszem fel a költői kérdést, amire egyáltalán nem várok választ, itt leszek vele és kész.
Egy idő után abba marad az öklendezés, lomhán feláll a földről és a mosdókagylóhoz lépked. Az arca teljesen fehér, karikás a szeme alja és a lábait is alig bírja rakni egymás elé. Minden mozdulatát követem, egy pillanatra se engedem el, mert bármikor összeeshet. Alaposan kimossa a száját, megmossa az arcát és a tarkóját, meg sem törli testrészeit, vizesen hagyja, majd ismét a wc-hez megy, de ezúttal lehajtja a tetejét és ráül. Óvatosan elé guggolok és combjain megtámasztom a kezeimet. Folyamatosan nézem szemeit, amik rémületben úsznak.
- Jobban vagy? - simítom meg az arcát, mire lehunyja a szemét és megrázza a fejét.
- Nem, talán még rosszabb, mint eddig - panaszolja és kezeivel eltakarja az arcát.
- Akkor megyünk a kórházba! - jelentem ki, felemelkedek és lábai alá nyúlva felveszem, majd erősen szorítom mellkasomhoz.
Nem mond semmit, halkan hümmög és egészen addig simul hozzám, amíg a szobába nem viszem. Leteszem az ágyra, majd gyorsan visszaszaladok a fürdőbe a földön heverő ruháiért és már sietek is hozzá. A lehető legóvatosabban adom rá a textileket, hogy a hidegtől védjék a testét. Ahogy felöltöztetem, oda adom neki a telefonját, amit zsebre tesz, majd ismét a kezembe veszem és leballagok vele a lépcsőn. Az előszobába ráadom a kabátot és a cipőt, utána én is elkészülök, majd mikor kezeim között tudom, kilépek az ajtón. Míg én őt fogom, addig bezárja a bejárati ajtót, ezután majdhogy futólépésben közelítem meg az autómat. Óvatosan ültetem be az anyós ülésre, nem akarom, hogy még rosszabbul legyen. Ahogy én is elfoglalom helyemet a volán mögött, egyből beindítom a motort és a legközelebbi kórház felé hajtok. Idegesen markolom a kormányt, el se tudom képzelni, hogy mi a baja lehet Ana-nak, egyik pillanatról a másikra lett ilyen állapotba. Végtagomat levezetem a kormányról és megfogom egyik hideg kezét, majd simogatni kezdem azt. Felé pillantok, ahogy ő is felém és egyszerre mosolyodunk el, de nem az örömtől. Ahogy megpillantom a magas épületet még jobban kezdem nyomni a gázt, majd ahogy a parkolóba érek, a legközelebbi helyen állok meg. Sietősen hagyom el a volánt és sietek az ő oldalára, miközben hangosan veszi a levegőt és fel-felnyögdécsel a fájdalmaktól.
- Mid fáj? - érdeklődök, miközben szapora léptekkel közelítem meg a bejáratot, ahogy lezárom a járművet.
- A hasam, de nagyon - torzul el az arca, ami mutatja, hogy tényleg így van, mivel kezei az említett testrészén helyezkednek el.
- Mindjárt bent leszünk, nyugodj meg, Életem! - biztosítom, de nem csak őt, hanem engem is, muszáj lesz megnyugodnom.
Ahogy beérünk az idegesítő szaggal ellátott épületbe, egyből hozzánk siet egy férfi.
- Mi történt? - kérdezi sürgetően, egyben megértően is.
- Hirtelen rosszul lett, hányt és nagyon fáj a hasa - válaszolok, mire bólint egyet és elszalad az egyik irányba, majd visszatér egy tolókocsival.
- Ültesse bele, de nagyon óvatosan - parancsol rám a fekete hajú, idősebb férfi, mire így cselekszek.
- Most hova viszi? - rémülök meg, mikor már indulna is, de szavaimmal megállítom.
- Kivizsgálásra - néz rám fél szemmel, majd hosszú léptekkel tűnik el a szemem elől a barátnőmmel.
Követni kezdem őket és leülök annak a teremnek az ajtaja előtt, ahova bevitték a lányt. Hangosan felsóhajtok és arcomat a kezeimbe temetem, nem gondoltam volna, hogy ez a nap így fog kezdődni. A zsebemben lévő telefon csörögni kezd, ezért gyorsan előveszem és tudatosulok arról, hogy Liam keres.
- Csá! - szólok bele kedvetlenül, nincs kedvem beszélgetni, de nem akarom megsérteni.
- Csá! - komorul el a hangja. - Úgy hallom nagyon örülsz nekem - nevet fel cinikusan, mire sóhajtok egyet, tudtam, hogy félre fogja érteni. - Mi ez a sóhaj, mi a baj? - változik meg a hangja érdeklődővé, mintsem sértődötté.
- Itt vagyok a kórházba, Ana rosszul lett - túrok bele a hajamba, amit nem láthat, de a hangomból leveheti, hogy nem vagyok jó kedvemben.
- Mi csoda? - szökik magasba a hangja és az eddig hallatszó háttérzajok megszűnnek.
- Reggel rosszul lett, hányt és most nagyon fáj a hasa - vázolom fel a helyzetet kétségbeesve. - Nem tudom, hogy mi lett vele, most vizsgálják, engem meg nem engedtek be a kórterembe, itt kell ülnöm a folyosón - beszélek tovább, olyan vagyok akár egy betojt kisgyerek.
- Az kemény... - suttogja és magam előtt látom, ahogy elbambulva néz maga elé. - Nem lehet, hogy...? - kérdezi, de a közepénél abba hagyja a mondatot.
- Nem lehet, hogy mi? - kérdezek vissza, mire felsóhajt.
- Hogy terhes? - teszi hozzá, mire a szemem kikerekedik és mélyen elgondolkodok a feltételezésén. - Akkor mi lesz? - kérdezi hosszú percek után.
- Semmi! - vágom rá, talán túl gyorsan. - A közös gyerekünk lesz és nagyon örülni fogok, ha tényleg terhes - mosolyodok el, ahogy elképzelem, hogy a szíve alatt egy kislány vagy egy kisfiú növekszik, a közös babánk.
- Túl lazán veszed a dolgokat, Hazza - sóhajt fel ismét és elképzelem, ahogy rosszallóan megrázza a fejét. - Fiatalok vagytok, később kellene gyereketeknek lennie, sőt Ana elutasított, mikor megkérted a kezét - beszél, de nem okoskodik, csak elmondja, amit gondol. - Itt a banda, a turnék, azt meg biztos nem hagynád, hogy egyedül nevelje a picit, akkor kilépsz a bandából vagy mi?
- Nem lépek ki, de értsd meg a helyzetet, ha tényleg babát vár - kezdem el én is kifejteni, amit gondolok. - Ha most Sophia terhes lenne, akkor te is így vélekednél. Nem akarnád, hogy elvetesse, nem hagynád el és nem lennél mérges, mert ebben te is benne lennél. Ketten kellenétek ahhoz, hogy növekedjen a hasába az a baba és ezt el kell fogadni mindenféle képen. Szeretem Ana-t és lehet, hogy fiatal vagyok, de örülnék, ha apa lehetnék. Főleg úgy, hogy ez a kicsi az övé és az enyém lenne - ül mosoly az arcomra és a fantáziám szárnyra kap, pedig nem is biztos, hogy úgy van a helyzet, ahogy mi most megbeszéljük Liam-mel.
- Igazad van - ért egyet és észre veszem a hangjában, ahogy mosolyog. - Örülök, hogy így vélekedsz - folytatja, mire bólintok egyet, de csak magamnak. - Nem zavarlak, Harry, puszilom Ana-t és vigyázzon magára vagy ha ő nem is, akkor te! - utasít, amit akkor is megtennék, ha nem hozná fel és nem parancsolna rám.
- Rendben, csá, Tesó! - köszönök el tőle, majd ő is tőlem és bontjuk a vonalat.
Talán egy órát is ülhetek a műanyag széken, mikor kinyílik az ajtó és megpillantok egy idős nőt, aki mosolyogva néz felém.
- Maga Harry Styles? - kérdezi kedvesen, mire bólintok és felállok a helyemről. - Jöjjön be kérem, ezt biztosan látni és tudni akarja - szélesedik meg a mosolya és kitárja az ajtót, hogy bemehessek rajta.
- Köszönöm - mormolom halkan és mikor beljebb tudom magam a fehér falakkal ellátott helységben, egyből meglátom barátnőmet.
Odasietek hozzá, egy ágyon fekszik, a hasán fel van húzva a felső és valami zselés anyag borítja a testrészét. Halkan hüppög, miközben mosolyog és ahogy leülök mellé, a nyakamba borul. Nem értem, hogy mi történik, mégis visszhangzik a fülembe, amiket Liam mondott. A nő leül a helyére, egy műszert Ana hasára tesz és tologatni kezdi, amit érdeklődve figyelek. A doki a felettünk lévő monitorra bök, amire egyből rákapom a tekintetem.
- Örülök, Uram, a gyermekei már két hónaposak - néz rám boldogan, láthatóan ő is annyira örül neki, mint én.
- Gyermekeim? - lepődök meg és nagy szemekkel nézek rá.
- Igen, a barátnőjének a hasában ikrek növekednek - válaszol teljes nyugalommal.
- És azt, hogy érti, hogy két hónaposak? - kérdezek tovább, ami nem zavarja, mert aranyosan válaszol.
- Ana azért lett rosszul, mert terhes és már két hónapja. Minden bizonnyal a rosszul lét most jött elő, ami gyakori eset. Az első egy hónapban nincs rosszul lét, majd csak utána, ami lehet, hogy rövid, de az is megeshet, hogy sokáig fog tartani. Ezért nem vették észre, mert a hasa még kicsi és a tünetek is később jöttek elő - beszél és hol rám, hol a barátnőmre néz.
A szemembe könnyek gyűlnek és mivel nem tudom tartani tovább magam, hagyom, hogy legördüljenek az arcomon. Zokogva nyomom arcomat Anastasia nyakába és összekulcsolom ujjainkat. Apa leszek, két gyermekem növekszik a számomra legfontosabb személynek a hasában, a szerelmünk gyümölcsei. Ezek után biztosan mellettem marad, még akkor is, ha nem akar és most már a feleségem is lesz, nem csak a barátnőm!


~.~.~.~


Sziasztok Drágáim!^^
Ismét itt vagyok, remélem tetszett a rész, mert nekem elnyerte a tetszésemet és ez ritka eset, mert nem mindig vagyok megelégedve az irományommal. Nem lett olyan hosszú, mint az eddigiek, de kárpótlásul a következő nem ilyen lesz! Nagy lépés következett be Ana és Harry életébe, az igazat megvallva nem így terveztem ezt az egész dolgot, de így jött ki. :)
Írjátok le véleményeteket, nagyon jól esne, egy leányzótól szoktam kommenteket kapni, amik mindig feldobják a napomat, de más véleményére is kíváncsi vagyok. 
Így előre is Nagyon Boldog, Békés Karácsonyt Kívánok Nektek! <3 Mamám Jézuskája már megjött és megkaptam a One Direction - Four albumot. *.* 
Legyetek jók, remélem sok ajándékot fogtok kapni! ;)

Have a nice day: Fanny

2014. december 17., szerda

21.rész Utolsó nap

" Nem mondtam, hogy örültem, de érezhettem azt, hogy esélyem volt arra, hogy megszerezhessem Ana szívét. Semmit nem akartam még annyira, mint azt a nőt, túlzottan magához láncolt érzelmileg és ezzel nem tudtam mit kezdeni. Akartam és kész! " - Louis Tomlinson


Megakarom a mai nap végén szakítani a kapcsolatomat Harry-vel, mégis fáj olvasni az újság sorait.  Szemem könnybe lábad, nem tudom kontrollálni az érzelmeimet, azért a pultra teszem a lapokat és kimegyek a konyhából. Nem foglalkozok barátom szavaival, csak megyek, mert egyedül akarok lenni, ez a hír túl váratlanul ér még akkor is, ha a többség azt szeretné, ha göndör hajú bálványukkal maradnék. Lassú, mégis megfontolt léptekkel ballagok fel az emeltre, majd mikor átlépem a szobám küszöbét és becsukom az ajtót, az egyből kinyitódik és meglepődésemre Louis-t pillantom meg. Nem mond semmit csak idejön hozzám és erősen a kezei közé zár, mire nekem ennyi elég, hangosan elsírom magam. Alig kapok levegőt, görcsösen szorítom a fiú felsőjét, amit nem bán, mivel nem teszi szóvá. Halk és megnyugtató szavakat súg a fülembe, miközben puszikat hint a hajamba. Valamelyest segít abban, hogy megnyugodjak, mégis enyhén szipogva válok el tőle és nyomok egy csókot az arcára. Cselekedetemtől elmosolyodik, majd megfogja a kezemet és lehúz az ágyra, miközben ő is helyet foglal. Hosszú percekig nem szólal meg, hagyja, hogy rendezzem a gondolataimat, amit hálásan fogadok, még ha nem is teszem szóvá. Egyik kezemet az övéi közé veszi  és apró köröket ír le rá le a hüvelykujjával, amit elgondolkodva nézek.  Annyira aranyos és figyelmes ez a férfi, annyi hosszú idő óta küzd azért, hogy észre vegyem, mégis kőszívű vagyok vele és állandóan elutasítom. Szeretem, de nem úgy, mint Harry-t, hanem, mint egy jó barátot vagy testvért. Lehet, hogy tudnék érezni iránta valamit, de nem most. Időbe fog telni, mire elengedem a barátját, mire tudok érezni valaki iránt hasonló érzelmeket. Nem könnyű egy olyan kapcsolatot megszakítani, ami szebb volt egy tündér mesénél vagy egy valóra vált álomnál. Harry mellett egésznek érezhetem magam, nem kell másnak lennem, csakis önmagamnak, amit minden bizonnyal a most is engem támogató fiú mellett is megtudnék tenni, de jelenleg nem akarom. Figyelem, ahogy végtagja a kezemről felkúszik az arcomra, majd óvatos simogatásokat mér rá, amitől egy pillanatra behunyom a szememet.
- Ne törj meg, Ana - szólal meg halkan és tapintatosan, mire kinyitom a szememet és ránézek.  - Ez csak egy cikk, egy ocsmány iromány, aminek nincs is valóság alapja csak valaki kitalálta, hogy pénzt kapjon érte. Tudod én hány ilyet olvastam, mikor együtt voltam Eleanor-ral? - neveti el magát, mire elgondolkodok szavain, hiszen igazat mond. - Rengeteget, az egyik rosszabb volt, mint a másik. Ha már megláttak egy idegen nővel, kombináltak, hülyeségeket kürtöltek el rólam, sőt még olyan is volt, hogy azt hitték Lottie az új barátnőm - rázza meg a fejét hüledezve, mire elnevetem magam ábrázatán. - A saját húgomra azt hitték, hogy a szeretőm.
- Ne már! - húzom fel a szemöldökömet, miközben cinikusan felnevetek.
- De - biztosít és szemeit az égnek emeli. - Mikor megtudtam azt hittem, hogy dobok egy hátast - tárja szét a kezeit, mire kacajom hangosabbá válik, egy szavába kerül és máris jobb lesz a kedvem.
Ismét széles mellkasára hajtom a fejemet és óráknak tűnő percekig hallgatom szívének heves dobogását. Nem teszem szóvá, hogy miért reagál ilyen hevesen szerve, hiszen az érzési nem változtak egy röpke nap alatt. Szemeimet lehunyom, orromba kúszik parfümjének finom illata és egy kis időre az érezhetem, hogy semmi gond, baj nem érhet.
- Szeretlek, Angyal! - súgja hajam közé, mire akaratom ellenére kiráz a hideg és ezúttal az én szívem is ütemesebben kezd el dobogni.
Az ő közelébe ilyet még soha nem éreztem, mikor kimondta ezt a szót, úgy hatott, mintha Bella mondaná vagy egy jó barát és nem úgy, mint egy férfi. Hirtelen ér ez a felkavaró érzelem, de nem mondok semmit csak ránézek, majd egy apró csókot hintek az arcára, amit mosolyogva fogad.
- Mi zavar jobban? A cikk vagy maga a tény, hogy a legjobb barátnődet összehozták Harry-vel? - érdeklődik kedvesen, ami nem zavar, örülök, hogy neki kiadhatom magamból, mindazt, ami annyira gyötör.
- Maga a tény - vallom be halkan és lehajtott fejjel. - Tudom, hogy badarság, mivel már csak a mai napon vagyok együtt Harry-vel, de akkor is...
- Zavar, mert szereted - fejezi be és azáltal elmondja azt, amit én is gondolok. - Engem is zavar, hogy csak úgy ott hagytam Eleanor-t - sóhajt fel bánatosan, majd megsimogatja az arcomat.
- Tudsz róla valamit? - merül fel benne a kérdés és némi kíváncsiság is.
- Semmit - torzul el az arca egy pillanatra, de nem tovább, rögvest mosolyt erőltet ajkaira. - Lottie se mond semmit, pedig tegnap nála aludt. Gondolom El ráparancsolt, hogy tartsa a száját - rántja meg a vállát, de az arca nem azt sugallja, mintha annyira nem érdekelné a dolog.
- Szereted még? - döntöm oldalra a fejemet és úgy nézem jellegzetes vonásokkal megáldott arcát.
Percekig nem mond semmit, minden bizonnyal gondolkodik, ezért időt adok neki és kezét megfogva, nógatás nélkül várom meg, amíg ismét beszélni kezd. Egy meggondolatlan cselekedettől vezérelve összekulcsolom ujjaimat és összeszorított ajkakkal nézem, ahogy kezeink összesimulnak és egyé válnak. Ő is végtagjainkat nézi, majd hatalmas kék szemeivel rám néz, ahogy én is rá, mire megszólal és olyat mond, amitől a szívem majd kiesik a helyéről, annyira verni kezd.
- Szeretem, de téged jobban - mosolyodik el halványan, majd felemeli kezeiket és enyémnek a tetejére hint egy puszit.
- Én is szeretlek - bújok ismét hozzá, de annyira, mint ha attól félnék valaki elvenné tőlem ezt a férfit.
Most először mondom ki ezt a szót úgy, hogy érzek valamit. A szívem hevesen kalapál, bizsergést érzek a gyomromban és érzem, ahogy arcom kipirul. Nem értem már saját magam sem, szeretem Hazza-t, de ahogy ez a fiú támogat, figyel rám, eláraszt a szeretetével, felébreszt bennem valami megmagyarázhatatlant. Annyira eltelik felettünk az idő, hogy már csak azt veszem észre, elalszok. Nem tudom meddig tarthatom csukva szemeimet, de mikor kinyitom őket, egy göndör hajú, rikító zöld szemű férfivel találom szembe magam. Elmosolyodok a látványtól és akár egy kiscica hozzábújok, mire rögvest megérzem magam körül izmos karjait. Puszit hint a homlokomra, míg én vastag pulóverrel fedett mellkasára hajtom a fejemet és élvezem, hogy vele lehetek. Ha választanom kellene a két fiú közül, természetesen Harry-t választanám, de Louis is fontos nekem. Már nem értek semmit, teljesen összezavarodtam.
- Mennyi az idő? - kérdezem meg rekedt hangon és felnézek lágy pillantásokkal megjutalmazó szemeire.
- Délután egy óra lehet - mosolyodik el aranyosan. - Lassan indulnunk kellene, már nem sok időnk maradt - húzza el a száját, majd velem együtt ülésbe tornázza magát, arcomból elsepri az oda nem való tincseket és formás ajkait az enyémekre illeszti.
Előszeretettel viszonzom gesztusát, majd selymes hajába vezetem ujjaimat, ahogy ő is teszi. Nehezen válunk el egymástól, de tényleg szorít minket az idő és az igazat megvallva kíváncsi vagyok, hogy ezúttal mit talált ki randi hely gyanánt.
- Szeretlek! - formálja meg ajkaival ezt a rövid, mégis sokat jelentő szót, mire halványan mosolyogva homlokának döntöm az enyémet.
- Én is szeretlek! - nyomok rövid puszit a szájára, majd kimászok az öléből és a ruhás szekrényhez megyek. - Csinos, elegáns vagy laza ruhát vegyek fel? - fordulok meg tengelyem körül és a még mindig ágyon helyezkedő fiúra nézek.
- Laza - rántja meg a vállát mosolyogva, ami nem utalhat sok jóra, már ismerem ennyire. - Legalább azt majd könnyebben letudom venni rólad - lép a hátam mögé és azt a mondatot súgja a fülembe, amit nem rég szó szerint elmondtam magamban.
- Olyan mocskos vagy Styles! - csapok rá az egyik kezembe akadó felsővel, mire nevetve hátrál néhány lépést. - Inkább segíts választani - húzom magam mellé, ahogy megfogom a csuklóját.
- Lássuk - csapja össze tenyereit és először szemeivel, majd kezeivel kezd kutakodni a ruhák között. - Miért van neked ilyen sok ruhád? - kérdezi felháborodottan, mégis nevetve, de nincs időm válaszolni, mert ő hamarabb megteszi. - Bocsánat, nő vagy - forgatja meg a szemeit, majd hátat fordítva nekem folytatja tovább cselekedeteit. 
Elnevetem magam mondatán és az ágyra leülve figyelem, ahogy görnyedt testtartással keresgél még mindig. Az ő öltözetét megfigyelve, tényleg nem forgalmas helyre fogunk menni, mert lábait egy fekete farmer, míg felsőtestét egy egyszerű szürke póló fedi. A kíváncsiság kezd egyre jobban a markába csalni, de nem mondok semmit türelmesen várok, azzal többre megyek, mintha megállás nélkül kérdezgetném. Úgy se mondaná el.
- Meg is van! - emeli fel a hangját és vele együtt mind a két kezét, amiben a kiszemelt darabokat tartja.
Idelépked elém és ölembe helyezi a fekete, tapadós nadrágot és a szürke inget. Elmélkedve nézem őket, mire rájövök, hogy egyforma színekbe leszünk öltözve. Ő is szürke feketében van, ezért esett ezekre a textilekre a választása.
- Cseles vagy - kuncogom el magam és megrángatom pólójának szegélyét, mire somolyogva megrántja a vállát.
- Ha meglátnak minket, amit nagyon remélek, akkor lássák, hogy hozzám tartozol - fogja meg egyik kezemet, a ruhákat kiveszi az ölemből, majd ragaszkodóan magához húz.
- Várj! - fagyok meg egy pillanatra, mire pupillái kitágulnak és meglepetten figyeli arcomat. - Miért akarod, hogy meglássanak minket? - húzom fel szemöldökömet, mire tekintete ellágyul, majd egyik keze arcomra vándorol.
- Olvastam a cikket és nem csak te meg Mia akadt ki, hanem én is - rázza meg bosszúsan a fejét. - Egyből felhívtam Paul-t és mondtam neki, hogy azonnal tüntessék el az újságokból azt a nagy marhaságot, de azt mondta nem tehet semmit - sóhajt fel gondterhelten. - Ezért akarom, hogy lássanak minket és ne higgyenek ezeknek a szennylapoknak.
- Mia? - érdeklődök barátnőm felől magas hangon, mire elneveti magát és arcomat kezei közé veszi.
- Minden rendben van vele, a szobájában van, Louis-szal és Lottie-val beszélget - hint egy puszit az arcomra, amitől ellágyulnak izmaim. - Eléggé kiborult, de sikerült lenyugodni, miután beszélt vele Paul - kuncog fel, mire mosolyogva megrázom a fejemet.
- Köszönöm, hogy segítettek neki - mondom hálásan, mire a válasza egy újabb puszi.
- Öltözz nyugodtan, a nappaliban találkozunk - kacsint felém, majd kinyitja a szoba ajtót és távozik.
A fürdőbe megyek a Harry által kiválasztott ruhadarabokkal, majd ahogy leveszem a mostanit, gyorsan felveszem őket. Mivel a fürdő mellett van a szobám, ezért hallom, ahogy valaki nagy hanggal belép, de valószínűleg nem talál, ezért csend lesz. Kis idő elteltével kicsapódik annak a helységnek az ajtaja, ahol most vagyok és meglátom Mia-t. Szemei könnyesek, pirosak, a haja kócos, amit nem tudok mire vélni, ezért gyorsan odasietek hozzá. Erősen szorítom kezeim közé remegő testét, miközben halkan kérdezgetem állapota okát.
- Sajnálom! - hajtogatja már sokadjára, amit nem bírok tovább elviselni, kezénél fogva a csaphoz vezetem és megmosom az arcát.
Kezébe adok egy törölközőt, amivel engedelmesen megtörli testrészeit, majd a fogasra akasztja és felém fordul.
- A cikk miatt vagy ilyen? - kérdezem meg, mire lehajtott fejjel bólint egyet. - Nem kell vele foglalkoznod, Mia - fogom meg vállat és halvány elmosolyodok. - Nem mondom azt, hogy jó érzés volt olvasni, de nem tudok mit tenni. Az egész egy nagy hülyeség, ráadásul ma vagyok együtt az utolsó napot Harry-vel, utána már felesleges ezen agyalni - rántom meg a vállamat, miközben a szívem összeszorul, ahogy ezek a szavak elhagyják a számat. - Holnapra már el is felejtik.
- Értem, de akkor is rossz - szipog fel, majd zöld szemeit megtörli. - Pont engem szedtek elő, a legjobb barátnődet. Ana, soha nem lennék Harry-vel csak azért, hogy eleget tegyek a sajtónak - emeli fel mutatóujját megerősítésképpen, mire halkan felnevetek, de csak is kínomban. - Tiszteletben tartom az érzéseidet és az övét is. Ha nem most, de idővel újra együtt kell lennetek, egymásnak vagytok teremtve - húzza el a száját, bizonyára a sírástól nincs ereje mosolyogni.
- Felejtsük el, Mia. Idővel minden jobb lesz - vonom erősen mellkasomhoz, mire belemarkol a felsőmbe és hangosan felsóhajt. - Szeretlek és ezen egy hülye cikk sem tud változtatni! - mormolom kiengedett hajába.
- Én is szeretlek, Ana! - emeli rám nagy szemeit. - El se tudod képzelni, hogy milyen hálás vagyok, amiért Cara felvett a boltba dolgozni és megismerhettelek - mosolyodik el végre, mire én is így teszek és hintek egy puszit a homlokára.
- Segítesz megcsinálni a hajamat? - váltok témát és ezzel lezártnak tekintem az előzőt, majd kezembe veszem a hajgöndörítő vasat.
- Persze - egyez bele egyből, majd elveszi tőlem a segítő eszközt és munkának lát.
Amíg dús hajamat széppé varázsolja, addig hosszasan beszélgetünk, nevetünk és ezt akkor is folytatjuk, mikor szememet kezdi el festeni, ezért kétszer is le kell mosni a festéket, mert nevetéstől rázkódó kezével a homlokomig felkeni a csillogós anyagot. Élvezet vele lenni, kiegészítjük egymást, szinte már a testvéremnek tekintem. Egy kicsit úgy érezhetem, mintha Bella lenne velem, ezért a nővérem iránt előjövő hiány minimálissá válik. Mind természetre, mind külsőre hasonlítanak, még akkor is, ha Bell-nek barna szeme és szőke haja van. A vörös hajú lány édesanyja olyan akár egy angyal, amiben tud segít és úgy érzem az is közbe játszik, amiért lánya mellett vagyok és nem nézem le, mint más ember. Továbbra is azt állítom, hogy semmivel sem különb, mint egy átlag lány csak azért, mert sokat viccelődik, a nap 24 órájából 12-őt végig nevet, egy életvidám lány, ami nekem csak jó, ilyen barátnő kell mellém. Az elmúlt hónapokban jóval többet voltunk együtt a betegsége miatt, a napom nagy részét ő töltötte be, olykor Harry-re kevesebb időt szántam, mint rá. Örülök, amiért összehozott vele a sors és ezt nem tudom elégszer megköszönni.
- Kész vagy? - lép be barátom egy apró kopogás után a helységbe, mire mosolyogva nézek a tükrön keresztül a szemébe. - Wow. Mese szép vagy! - lágyul el a tekintete és az ajtófélfának dőlve néz meg tetőtől-talpig.
Érzem, ahogy arcom pírba borul és ezt ő is észre veszi, ezért kisfiús mosolyával jutalmaz meg. Megfordulok tengelyem körül és ahelyett, hogy Harry-hez mennék, barátnőm felé fordulok és hintek egy nagy puszit az arcára.
- Köszönöm, hogy segítettél és harmadik próbálkozásra sikerült kifestened a szemem - csípem meg az arcát, mire dallamosan felnevet.
- Szívesen - kuncog tovább, majd megölel. - Csak ügyesen! - súgja a fülembe, úgy, hogy az ajtóban álló férfi meg ne hallja.
Mondatára csak bólintok, majd indulni készül és ahogy megveregeti a göndör hajú fiú vállát, kilép a helységből. Gyorsan helyére teszem az eddig használt tárgyakat, majd barátom kezét megfogva a szobámba megyek, ahol előkeresem a táskámat, amiben beleteszem a szükséges dolgaimat. Miután kezét ismét az enyémbe tudom, lemegyünk a nappaliba, ahol Lou, Lottie és most már Mia is tartózkodik. A két lány bőszen mosolyogva, míg Louis bánatosan néz a szemembe. Nem akarom kiolvasni íriszeiből az érzelmeit, ezért gyorsan elkapom róla tekintetemet, majd húga elé lépek.
- Remélem találkozunk még! - szólítom meg, mire feláll a kanapéról. - Örülök, hogy megismerhettelek - mosolyodok el kedvesen.
- Én is örülök - vetődik kezeim közé és hosszasan megölel. - Ma már megyünk haza, de remélem, hogy mihamarabb lehetek újra veled - mutatja meg hófehér fogait mosolygás közben, majd nyomok egy nagy puszit az arcára, ahogy ő is az enyémre, majd testvére elé lépek.
- Szia, Louis! - húzom fel kezénél fogva a fiút, majd erősen hozzábújok. - Mindent köszönök - mormolom pulóverébe, mire derekam körüli kezeinek szorítása erősödik.
- Vigyázz magadra, Angyal! - beszél ő is halkan, majd eltávolodok tőle és nyomok egy csókot az arcára.
Ő is így tesz és látszólag nehezen enged el és valamiért én is így érzek. Nem akarom elengedni, azt meg főleg nem, hogy már a mai napon haza menjen, örülnék, ha az ünnepeket velem töltené. Most jött el az a pillanat, amikor végképp nem tudok magamon eligazodni, ilyen még soha nem történt velem. Akarom is ezt a fiút magam mellett tudni, meg nem is. Enyhén megrázom a fejemet, majd végleg elengedem, majd a mind a két részünkről jelentős pillantás után Mia-hoz lépek. Őt is megölelem, biztosítom, hogy minden rendben lesz, ha nagyon későn jönnék haza, akkor ne maradjon fent, mint mindig, hanem aludjon nyugodtan. A búcsú után felöltözünk, majd kilépünk az ajtón és elindulunk arra a helyre, amit csak Harry tud, hogy merre található.


***


Talán egy órát is ülhetünk a kocsiban, mire a kitűzött célhoz érünk, amit mikor meglátok enyhén eltátom a számat. A hatalmas, aranyozott kapu, a havas növények és maga az egész látvány, egyből levesz a lábamról. Harry a kezébe vesz egy kulcsot, amin megnyom egy gombot és rögvest kinyílik a nagy vasszerkezet. Lassan indul meg alattunk a jármű, amit nem bánok, hiszen álmodozva nézhetem az előttünk húzódó hosszú utat, a rengeteg fát, amik mese szépek az őket borító, vastag hóréteg miatt. Bokrok sokasága kicsinyül a tömzsi törzsű, hosszú ágú társaik mellett, majd mikor az autó fordulni kezd, még a szemeim is kitágulnak. Egy filmbe illő, emeletes házat pillantok meg, aminek minden egyes ablakánál erkély található, a bajárat egy nagy faajtóból áll és nem bírom elhinni, hogy ez a férfi idehozott engem, egy ilyen lányt, aki eldobja magától és egy napnál nem adok többet a kapcsolatunknak. Kilehetne küszöbölni a gondokat, bajokat, mégse teszem meg, hagyom, hogy az agyam vezéreljen és ne a szívem. 
- Tetszik? - hallom meg mély hangját egészen közelről, mire felé fordulok és teljes boldogsággal bólintok egy nagyot. 
- Gyönyörű! - válaszolok halkan, még mindig a látvány hatása alatt vagyok. - Meg sem érdemlem - hajtom le a fejemet és hangom lejtése, egyből megváltozik. 
- Dehogy nem! - jelenti ki határozottan, majd kiszáll a volán mögül és az én oldalamra siet. - Gyere, Szépségem - nyújtja felém a kezét, amit gondolkodás nélkül fogadok el, miután vállamra akasztom az eddig ölemben csücsülő táskámat. 
Amíg a bejárathoz nem érünk, a hóban lépkedünk, ami hangosan ropog talpunk alatt, majd mikor fellépkedünk az öt fokból álló, kőlépcsőn, kihúzza kabátja zsebéből az ajtóhoz szükséges kulcsot, amit egyből a zárba tesz és el is fordítja. Ha eddig egy filmben éreztem magam, akkor most már egy mesében, annyira tökéletes minden. Az előszobából egy nappali nyílik, mellette egy aranyos konyhával, több ajtót látok, ami csukva van, azért nem tudom mi van mögötte és végül egy kígyózó lépcsőt pillantok meg, ami minden bizonnyal az emeletre vezet. Annyira lekötöm magam a nézelődéssel, észre sem veszem, hogy a velem tartó férfi nógat, mert segíteni akar levenni a kabátomat. 
- Ennyire tetszik? - kérdezi kacarászva, miközben felakasztja az ő és az én kabátomat is. 
- Igen - válaszolok, majd leveszem a csizmámat és rendezetten a cipős szekrénybe teszem. 
- Örülök - karolja át a vállamat, majd beljebb megyünk a hatalmas helyiségek sokaságába. 
Mindent megmutogat, úgy mozog mindenhol, mintha nem először járna itt, de nem mondok semmit, még azt sem kérdezem meg, hogy kié ez a ház vagy esetleg az övé-e. Megmondom őszintén nem is érdekel, csak egyedül az, hogy vele lehetek egy ilyen mesés házban és megnyugtató környezetben. 
Már sok időt töltünk a kanaepén ülve, miközben beszélgetünk, filmet nézünk, de az utóbbi nem igazán megy, nem tudjuk megállni, hogy csendben maradjunk. Egy idő után felpattan mellőlem és a konyhába siet, ahonnan hamarosan visszatér két nagy bögre kakaóval. Gesztusán elmosolyodok, majd ölébe férkőzök és úgy iszom finom italomat. Eközben olyan témákat hozunk fel, amiket eddig egyszer sem, miközben figyelmesen hallgatjuk a másikat, amikor beszél. Mindent részletes megbeszélünk, kitagolunk és ezáltal még többet tudhatom meg erről a férfiről. Mindig és mindig újabb dolgokkal lep meg, ezáltal a rajongásom is nagyobb lesz irányába. Néhány percnyi csend áll be közénk, míg mellkasának döntött fejjel nézem, ahogy a kandallóban ég a tűz. Lehunyom a szememet és élvezem a fiú közelségét, mire ismét megszólal és olyat kérdez, amire egyből tudom a választ, még gondolkodnom se kell.
- Miért véded ennyire Mia-t? - érdeklődik halkan, mire féloldalasan felé fordulok, hogy láthassam szép arcát.
- Olyan nekem, mint a testvérem - mosolyodok el és ujjammal játszadozni kezdek göndör fürtjeivel. - Lehet, mindig azt bizonygatja, hogy mennyire hálás nekem és mennyi mindennel tartozik, de ez nincs így - rázom meg hevesen a fejemet, miközben bőszen csillogó szemeibe nézek. - Én tartozok neki nagyon sokkal, mivel ő adott nekem otthont, részben ő is segített, hogy elfelejtsem az ital, a drogot és azt a rengeteg bulizást, amit le műveltem. Ő ébresztett rá arra, hogy ezeknél a hülyeségeknél vannak sokkal jobb dolgok is, mint például az ő barátsága és a te szerelmed - döntöm oldalra a fejemet és ajkaim újra felfele görbülnek.
Szavaim hallatán csak ő is mosolyog, majd kezeit derekam köré fonja és mellkasára húz. Egyből lehunyom a szememet és kihasználok minden percet, amíg vele lehetek, utána ezt már nem tehetem meg. Én is erősen fonom köré végtagjaimat és úgy ölelem, mint egy kislány a legkedvesebb játékát. Nekem is ilyen Harry, egy olyan dolog, akit örökre magam mellett akarok tudni, akit egészen életem végégig szeretni akarok. Ez biztos így lesz, hiszen ennyi hosszú időt és ennyi érzelmet nem lehet könnyen lefelejteni, de már nem lehet mellettem, neki is lesz egy új élete és nekem is.
- Biztos vagy a tervedben? Nem fogod megbánni? - mormolja göndör hajam közé, mire szorításom erősödik körülöttem és akaratosan összezárom a szemeimet.
- Lehet, hogy megfogom bánni, sőt biztos, de most így érzem jónak - válaszolok szinte suttogva és akadozó hangon. - Ne ezen gondolkodj, hanem azon, hogy mi lesz ezután, előre nézz és ne hátra - húzódok el tőle és arcát megfogva idézem neki szavaimat.
- De ha én hátra akarok nézni és nem előre? - húzza el a száját, mire hangosan felsóhajtok és homlokomat az övének döntöm.
- Akkor sokkal rosszabb lesz - beszélek szinte ajkaira, mire lehunyja szemeit és így hallgat végbe. - Én is előre fogok nézni és bízni fogok abban, hogy ezzel a döntésemmel neked isÜLouis-nak is és nekem is jót teszek. Nem ilyen életet érdemeltek, főleg nem te - simítom meg hüvelykujjammal puha bőrét, mire ismét láthatom meseszép íriszeit.
- De a bajok és gondok ellenére is szeretlek, talán jobban, mint eddig - mondja dörmögős, mégis szeretetteljes hangján.
- Én is szeretlek, Harry, nem is tudod, hogy mennyire - vallom be neki már rengetegszerre és ezzel együtt kicsordul az első könnycsepp is a szememből.
- Akkor adj egy utolsó közös pillanatot kettőnknek! - kérlel és pillantását mélyen az én könnyes szemeimbe vési.
- Rendben - mosolyodok el bánatosan és ellenkezni sincs erőm, pedig lehetne, mert ez így nem helyes.
Minden kertelés nélkül feláll velem, miközben fenekemnél tart és lépkedni kezd a lépcső felé. Szemeim csukva vannak és hallgatom, ahogy lábai kopognak a fából készült fokokon. Nem sok ideig ballag velem a kezében, kinyitja a legelső ajtót, majd becsukja és hátamat annak támasztja. Mohón kapunk egymás ajkai után, bőrünk pillanatok alatt felforrósodik, mégis érezzük, hogy ez az utolsó ilyen együttlétünk, talán egy életre. Nem lesz több ilyen, nem vihetjük át egymást a gyönyör kapuján, nem mondhatom neki azt, hogy szeretem, mennyire fontos nekem és mennyi mindenre tanított meg. Ha ő nem lenne, minden bizonnyal olyan életem lenne, mint a találkozásunk előtt, egy csatangoló nő lennék, aki próbál valamit kezdeni magával, de nem megy neki. Ahogy testünk ütemesen mozog és leheletünk sokasága tölti be a szoba terét, rájövök, hogy most van itt igazán mindennek vége. Vége az egész tündérmesének!


~.~.~.~



Üdvözletem, Drága Olvasóim! ^.^
Visszatértem és most már számíthattok rám. :) Elnézést kérek, ha vannak a részben helyesírási hibák, kifogom javítani csak iparkodtam, hogy minél hamarabb tudjátok olvasni a történet következő részét. 
Remélem még velem vagytok és a kis szünet miatt nem mentetek el! Ez az irományom elég hosszú lett, ezzel kárpótollak titeket. <3
Vigyázzatok magatokra! 

Have a nice day: Fanny

2014. november 30., vasárnap

Szünet

Sziasztok Manók! :3

Tudom, hogy régen hoztam részt, amit nagyon röstellek, de légy szíves ne haragudjatok rám! Az évet nem valami fényes kezdtem a tanulás szempontjából, ezért most javítani szeretnék, ami kezd alakulni, szóval a téli szünet kezdetéig nem várható új rész. :/
Remélem megértitek a helyzetemet, tényleg nagyon szeretném helyre hozni a tanulmányomat, mert erős iskolába vagyok, rendőrnek tanulok és oda nem járhat egy bolond lány. :D
Nagyon szeretlek titeket és amíg nem jelentkezek, vigyázzatok magatokra! <3

Have a nice day: Fanny

2014. november 21., péntek

Eredmény hirdetés

Halihóó! :3
Íme, itt lenne az eredmény hirdetés, ami nehezen született meg, de sikerült. Rengeteget gondolkodtam, nézegettem a fejléceket, mire dűlőre jutottam, mivel mind nagyon szép munka. Remélem elfogadjátok a döntésemet és most közlöm, hogy számomra mindenki győzött, mert irtó szép kidolgozásokat láthattam. Nem volt sok jelentkező, mégis örülök, amiért ennyien összegyűltetek. 
Nem is húzom tovább az időt, íme a helyezettek:


Saját készítésű fejlécek: 

1.
http://gothangelkritika.blogspot.hu/

2.
http://hosasotetben.blogspot.hu/

3.
http://szovetsegesmegszallas.blogspot.hu/



Más által készült fejlécek:

1.
http://idontknowwhyiloveusomuch.blogspot.hu/

2.
http://the-song-of-truths-and-lies.blogspot.hu/

3.
http://whoismyblondeprince.blogspot.hu/


Emléklap:

Melcsi A. M.: http://eletem28.blogspot.hu/
 http://mileycyruschanges.blogspot.hu/


Gratulálok mindenkinek, köszönöm, hogy jelentkeztetek és kipróbáltátok magatokat ebben a versenyben! :)

Have a nice day: Sz. Fanny

2014. november 18., kedd

20.rész Az a bizonyos cikk

" Nem akartam elengedni, egy életre magam mellett akartam tudni, de belegyeztem ebbe az egészbe. Ő rá nem, annál inkább arra az idióta Tomlinson-ra haragudtam, megtudtam volna ölni. Azzal tisztába voltam, hogy kellett neki Ana, de hogy ennyire...? Utána meg jött az a szennylap és mindennek vége lett, talán örökre! " - Harry Styles 



~ Anastasia Moon ~ 



Ahogy kimondom ezt a mondatot, a lelkem megszűnik létezni, mivel enélkül a férfi nélkül egy senki vagyok. Felállok az öléből, megfogom a kezét és húzni kezdem magammal az emelt felé, egy kicsit kettesben akarok vele lenni. Nem mond semmit, hűségesen követ, majd kinyitom a szobám ajtaját, ahogy oda érünk. Előre engedem, majd én is átlépem a küszöböt, becsukom a faszerkezetet, de nem megyek beljebb, hanem hátamat annak döntöm és egy mélyet sóhajtok. Érzem magamon égető pillantásait, még se nézek rá, dacosan figyelem a sötét parkettát.
- Miért? - kérdezi megtörten, mire az eddig erősen tartott könnyeim kicsurrannak a szememből.
Íriszeimet rá vezetem, görnyedten ül az ágy szélén, szemei bánatot mutatnak, amitől elszorul a torkom, de lábaimat mozgatni kezdem és bizonytalanul megállok előtte. Tekintete fel siklik az arcomra, majd lassan feláll és ujjaival megérinti testrészemet. Cselekedetétől lehunyom a szememet és élvezem, hogy még most hozzám érhet. Annyira nehéz megszakítani vele ezt a különleges kapcsot, mivel közöttünk ez van, de nem tehetek mást.
- Nagyon jól tudod, Harry, hogy mennyire szeretlek,... - kezdem el és mélyen zöld szemeibe nézek, mire óvatosan biccent egyet. - de ezt nem bírom tovább. Inkább szenvedek amiatt, hogy nem lehetsz mellettem, mint, hogy a te és a Louis harctüze között legyek - sóhajtok fel és homlokomat széles mellkasának döntöm. - Érts meg kérlek!
- Megértelek, de nem akarom ezt! - közli velem halkan, mégis erővel a hangjába, mire csak megrázom a fejemet és kezeimet dereka köré kulcsolom. - Nem akarlak elveszíteni! - suttogja a fülembe, amitől kiráz a hideg és bánatosan mosolyogva sírni kezdek.
- Én se - válaszolok elfúló hangon, mire megérzem magam körül erős végtagjait, amikkel birtoklóan ölel egyre jobban magához.
- Legalább akkor még egy utolsó napot adj kettőnknek - kérlel, mire mondatára felemelem a fejemet és ránézek.
- Nem tudom, Harry... - esek kétségbe, mire ismét hozzám ér, egy kósza tincset a fülem mögé tűr.
- Kérlek, Életem! - becéz és lehelete súrolja az arcomat, amitől nem bírom tovább és ajkaimat az övéire illesztem.
Belemosolyog csókunkba, nyugtázza magába, hogy ő győzött, amit most nem bánok. Dacos csókcsatába kezdünk, nyelveink gyors táncot lejtenek, amitől a lábaim megrogynak, amit ő is észre vesz, ezért még erősebben von testéhez. Ahogy elválunk egymástól, homlokunkat összeérintjük és így rendezzük levegővételünket.
- Ígérd meg, hogy nem fogsz veszekedni Louis-szal a döntésem miatt! - tűzöm ki és a leghatározottabban nézek rá és beszélek neki.
- Nem... - kezdené, de ennyi bővel elég ahhoz, hogy tudja, úgy is balhét fog rendezni.
- Csak ezt kérem, semmi mást, Harry - vezetem kezeimet arcára, mire lehunyja a szemeit és aprót bólint.
- Ha te kérhetsz tőlem dolgokat, akkor én tőled miért nem? - kérdezi és leül az ágyra, húzva magával engem is.
- Miért, mit akarsz tőlem kérni? - bújok hozzá, mire kezei egyből körém fonódnak, de úgy, mintha soha nem akarna elengedni.
- Hogy maradj velem - közli határozottan, mégis halkan, mire szavaitól a szívem erősen össze szorul, ilyet még soha nem éreztem.
- Harry... - suttogom és ismét ránézek, miközben homlokából eltüntetem rakoncátlan tincseit.
- Tudom, nem lehet, de ha nem most, akkor egyszer ezért úgyis megfogom ölni Tomlinson-t. Elveszi tőlem azt, aki a legfontosabb - csuklik el a hangja és mély zöld szemeit lesüti.
- Azt kérted legyünk együtt egy utolsó napot, igaz? - kérdezem, mire sután bólint egyet. - Akkor tegyük ezt a legszebb napunkká - mosolyodok el és nyakába temetem arcomat, ezzel elérve, hogy érezhetem finom illatát, amit annyira szeretek.
- Olyan különleges vagy, Anastasia - mormolja a hajamba, mire minden porcikámat átjárja a melegség és a boldogság, még ha egy kis időre is. - Akkor holnap estétől csak barátok leszünk? - kérdezi csalódottan, mire óvatosan bólintok egyet.
- Ezzel a témával kapcsolatban miért vagy ilyen nyugodt? - távolodok el tőle és nagy szemekkel nézek rá.
Ez a kérdés most jutott az eszembe, hiszen ha Louis-ról van szó, könnyen felkapja a vizet és képes lenne a szemével megölni a fiút. De most... Annyira nyugodt és megértő, egy rossz szava sincs, akár egy engedelmes kisfiú belegyezett a tervembe. Teljes meggyőződésemmel azt gondoltam, hogy megakarja majd verni a bandatársát, de nem. Hihetetlen, hogy egy mondat mennyi mindent változtat.
- Mert azt veszem figyelembe, ami neked a legjobb. Ha úgy gondolod nélkülem jobb lesz, akkor nekem is jó - mosolyodik el halványan és nyom egy hosszú puszit a homlokomra. - Lehet, hogy nehéz lesz megbirkóznom a helyzettel, már most nehéz, de érted bármire képes vagyok - folytatja mondandóját, amitől könnybe lábad a szemem.
Sós könnyim újra végig szántják arcomat és egészen a kék takaróig meg sem állnak. Életemben nem gondoltam volna, hogy lesz egy ilyen társam, mint ő. És már megint hálátlan vagyok, eldobom magamtól, minthogy inkább megoldanám a gondokat. Már lassan egy éve ezt teszem és belefáradtam. Se a szavaimmal, se a tetteimmel nem érek el semmit, csak egyedül azzal, ha kilépek Harry és Louis életéből is. Barátok lehetünk, de semmi több. Most így érzem jónak, de, hogy idővel mi lesz, azt nem tudom.
- Annyira jó ember vagy! - súgom ajkaira, majd nedves csókot hagyok rajta és ezzel elindítok egy lavinát.
Levetkőzzük gátlásainkat és már hiába szeretkeztünk a kapcsolatunk alatt többször is, ez más. Ez az utolsó, ilyen talán már soha többet nem lesz. Egy érzelmi hegyomlás alakul ki közöttünk, ajkaink vadul játszanak a másikéval, a ruhák lekerülnek rólunk és nem foglalkozunk mással csak azzal, hogy kettesben vagyunk. Utoljára minden porcikáját megsimítom, megpuszilom és eggyé válok velük. Annyira fog hiányozni a ilyesfajta vonzalmak tőle, a becézései és a tudat, hogy az enyém és én az övé vagyok. Nem lesz Hanastasia páros, csak Harry és Anastasia és nem egy álompár, hanem két jó barát. A gyönyörben úszkálva ráhúzza fedetlen testünkre a takarót és mellkasomra hajtott fejjel hangosan szuszog. Tekintetemet a plafonra emelem, miközben emlékek ezrei játszódnak le a fejemben. Óvatosan simogatom selymes haját, miközben meztelen testünk a textil alatt egybe forr és érzem, ahogy egy nagy kövér könnycsepp csurdogál ki a szememből a párnára. Ez a kapcsolat nem olyan lesz, hogy egy nap alatt elfelejtjük, ez egy életre fog szólni mind a kettőnknek. Nekem ő volt az első nagy és igazi szerelemem, neki köszönhetem azt, hogy megtanultam ennyire szeretni. Idős koromba is eszembe fognak jutni a vele töltött percek, órák, napok, hetek és hónapok, miközben az akkori férjem kezét fogom szorongatni. Tudom, hogy annyira, mint őt, senkit nem fogok tudni szeretni. Számomra Harry Styles lesz a szerelem és a nagy Ő.
- Örökre szeretni foglak, Ana! - hallom meg szakadozott hangját, majd fejét felém fordítja és meglátom, hogy az ő szemei is könnyesek, minden bizonnyal ugyan azok a gondolatok marcangolják őt is, amik engem.
- Én is téged, Harry! - válaszolok és szomorúan elmosolyodok, majd nyomok egy puszit izzadt homlokára.
Reggel, ahogy felkelek, meleg kezeket érzek a derekam körül, nyakam forró lehelettől borzong meg. Elmosolyodok, hiszen a világ legfantasztikusabb ember kezei között vagyok, ennél jobb helyen nem is lehetnék. Óvatosan lefejtem magamról végtagjait és ahogy kiszállok az ágyból, az egyik fotel karfáján pihenő hálóingemért megyek. Ahogy magamra veszem, vissza lépkedek fekvőhelyünkhöz és leguggolok a bútor mellé. Álmodozva nézem a párnák között fekvő férfi arcát és nem bírom ki, óvatosan megsimítom puha bőrét. Olyan hibátlan, minden porcikája tökéletes. Szempillái meg-meg rezdülnek, halkan veszi a levegőt és ahogy helyettem a takarómat öleli magához, olyan gyámoltalan. Elképesztő, hogy képes vagyok magamtól eldobni ezt az angyalt, de nem tehetek mást. Sóhajtva emelkedek fel és indulok meg a fürdő szoba felé. Mivel ki kell mennem a szobából, ezért magamhoz veszek egy fehérnemű szettet és a mai napi ruhámat, ami egy farmerből és egy lenge felsőből áll. Ahogy kinyitom az ajtót, egyből meg is állok, mert egy szőke hajú, mosolygós lánnyal találom magam szemben, aki nem más, mint Louis húga.
- Lottie! - szólítom meg, mire mosolya nagyobb lesz és már csak azt veszem észre, hogy erősen préselődik a testemhez.
Egyik kezem még mindig a kilincsen pihen, de gyorsan változtatok rajta és inkább a lány hátán pihentetem meg. Sokáig von magához és meglepő, mivel melegség jár át a jelenlététől. Ahogy eltávolodik tőlem hosszasan megnézem és nyugtázom magamban, hogy tényleg meseszép, ahogy bátyja elmondta és ahogy a képeken láttam.
- Annyira örülök, hogy láthatlak - szólal meg és mélyen szemeimbe néz az ő hatalmas kék és testvéréére hasonlító íriszeivel.
- Én is örülök - simítom meg a vállát és kissé feszülten érzem magam, amiért az első találkozásnál egy szál köntösben állok előtte.
- Látom, megismerkedtetek - hallom meg Lou kedves és boldog hangját, mire rákapom a tekintetem és egyszerre bólintok egy nagyot Lottie-val. - Jó reggelt, Angyal! - üdvözöl egy szeretetteljes öleléssel, ahogy ideér hozzám.
- Jó reggelt! - mormolom felsőjébe, miközben beszívom kellemes illatát. - Ne haragudjatok, de elmennék fürödni, ha nem baj - szabadkozok, ahogy elengedem a fiút, mire megértően bólintanak és már indulni készülnek, de hangommal megállítom őket. - Mia fent van már?
- Igen - neveti el magát a barna hajú férfi. - Ne aggódj, vigyázunk rá - biztosít, majd átkarolja húga vállát és elhagyják az emeletet.
A fürdéssel nem töltök sok időt, percek alatt megmosakodok és mikor elhúzom a kabin ajtaját, meglepetten figyelem, ahogy Harry a wc tetején ül és mosolyogva figyel, most már engem és nem a padlót. Gyorsan testem köré tekerem a törölközőt, mire elkuncogja magát és elém lépked.
- Este már mindent láttam - mormolja a fülembe, majd a mögötte lévő érzékeny ponton hagy egy puszit, amitől rögvest kiráz a hideg. - Sőt, már rég óta ismerem minden pontodat - folytatja és ezúttal nyakamat kezdi kényeztetni.
- Neked is jó reggelt! - nevetem el magam pirosodó arccal és kissé kócos hajába vezetem ujjaimat.
- Jó reggelt, Egyetlenem! - köszönt ő is és a szemembe néz, ezért zöld íriszeivel egyből megbabonáz. - Ma egész nap az enyém vagy. Tényleg, hova szeretnél menni? - kérdezi kíváncsian és teljes beleéléssel, ami elnyeri a tetszésemet, ilyenkor olyan aranyos.
- Teljesen mindegy, csak az utolsó veled töltött nap csodálatos legyen - döntöm oldalra a fejemet halványan mosolyogva, miközben megsimogatom puha arcát.
- Rendben, akkor kitalálok valamit - hint egy puszit a számra, amit egyből elmélyítek, nem érem be ennyivel.
Azt a kezemet, amivel az engem takaró textilt fogom, elveszi onnan és olyan közel húz magához, hogy az anyagnak esélye sincs leesnie rólam. Nem foglalkozik azzal, hogy még minden porcikám nedves, ahol ér simogat, ahogy én is őt. Ezt nem nehéz megtennem, hiszen egy boxeren kívül nincs rajta semmi, ezért előszeretettel érinthetem meg izmos felsőtestét. Hosszú ideig játszanak ajkaink, de sajnos levegőhiány miatt el kell válnunk egymástól.
- Köszönöm a tegnap estét - mondom kissé kapkodva a levegőt, mire elmosolyodik és ujjai derekamról felvándorolnak az arcomra.
- Én köszönöm - mormolja és lehelete cirógatja arcomat.
- Hagylak, menj fürödni - hámozom le magamról a kezeit és megpaskolom a fenekét, mire fél szemmel rám néz, miközben arcára huncut mosoly kerekedik.
Könnyed mozdulattal húzza le magáról az egyetlen ruhadarabot, majd belép a kabinba és a víz csobogása egyből megcsapja a fülemet. Miközben magamra veszem a ruhákat hallgatom, ahogy énekel vagy dúdol és elgondolkodok azon, hogy mennyire fognak ezek a reggelek is hiányozni. Nem kapok tőle jó reggelt csókot és ölelést, nem figyelhetem azt, ahogy alszik és nem lehet abban sem részem, hogy nézzem, ahogy a konyhában sürögve-forogva reggelit készít. Amikor otthon volt és nem dolgozott, rendszerint készített nekem valamit, ezzel is kedveskedve, ami minden egyes alkalommal jól esett, mert kimutatta, hogy törődött velem, ahogy a mai napig is. Az biztos, hogy aki mellett megfog állapodni ez a férfi, annak a nőnek arany élete lesz és én akkor már nem tehetek semmit. Az én hibám lesz és tudom, hogy akkor azt fogom gondolni, rosszul cselekedtem régen, de most még nem ezzel a véleménnyel vagyok. Továbbra is azzal érvelek, hogy így mindenkinek jobb lesz.
- Lent leszek a konyhában - szólok oda neki, mikor végzek az öltözködéssel.
- Rendben, én is nem soká megyek - válaszol, mire nekem ennyi elég ahhoz, hogy elhagyjam a párás fürdőszobát.
Ahogy a földszintre érek elmosolyodok, mert kedves beszélgetés és nevetések hada üti meg a fülemet. Nem akarom megszakítani a kialakított kedélyeket, de a hasam vezérel, jelezve, hogy éhes vagyok. Míg a helységbe nem érek, megnézem a nappali egyik falán lógó órát és megtudom, hogy tíz óra múlt. Ahogy meglököm az ajtót, a hangok megszűnnek, helyette három pár szem szegeződik rám.
- Jó reggelt, Ana! - áll fel egyből helyéről barátnőm és a megszokott, erős ölelésével együtt üdvözöl.
- Neked is! - nevetem el magam és megpiszkálom kontyba kötött haját.
Mérgelődni és haja megigazításába kezd, mire csak tovább nevetek és a hűtőhöz lépkedek. Ahogy kinyitom, egyből felcsillan a szemem és meglátom a Kris által készített málna lekvárt. Hihetetlen, de amit ez a nő készít, azt csak is szeretni tudom.
- Lottie, Louis, reggeliztetek már? - fordulok feléjük, mire megrázzák a fejüket. - Akkor esztek velem - rázom meg a kezemben lévő üveget, majd becsukom a hűtő ajtaját.
- Az micsoda? - érdeklődik a lány és furán nézi a kezemben lévő finomságot.
- Málna lekvár - nevetek fel, mire elmosolyodik.
Amíg készítem a pirítósokat, addig Harry is megjelenik, akit úgy veszek észre, hogy hangosan felsóhajt.
- Te már megint itt vagy? - torzul el az arca és beletúr mind a két kezével a hajába.
- Szia, Styles! - mosolyodik el Louis, túl kedves az ilyesfajta megszólításhoz képest, amivel barátom jutalmazta meg.
- Oh, Lottie! - vált hangszínt, mikor meglátja a szőke hajú lányt. - Hogyhogy itt vagy, Kicsi lány? - áll meg mellette, mire a kisebbik Tomlinson csemete feláll és megöleli testvérének régen látott barátját.
- Elhozott Lou, mert már nagyon szerettem volna látni Ana-t - néz rám Harry válla felett, mire a fiú megfordul és ő is nézni kezd.
- Ugye milyen gyönyörű? - kérdezi a lánytól, de a tekintetét egy pillanatra se veszi le rólam.
- Igen - válaszol Lottie, mire zavaromba elnevetem magam és inkább tovább készítem a reggelit.
- Te is eszel, Hazza? - kérdezem, mire két kéz fonódik a derekamra, majd orromba kúszik egy mind közül megismert illat.
- Igen, köszönöm - teszi vállamra az állát, majd egy apró puszit hint az arcomra és mellém szegődve segíteni kezd.
Amíg a kenyereket készítjük, vagyis Harry, mert ő teszi őket a pirítóba, addig én vajjal és lekvárral kenem meg az elkészült szeleteket. Louis, Lottie és Mia halkan beszélgetnek, néha hallom, ahogy a szőke hajú lány felkuncog. Már egy ideje elvagyunk barátommal, mikor megszólal Louis és olyat kérdez, ami szíven üt.
- Bocsi, de ti nem szakítottatok tegnap este? - beszél bizonytalanul és meggyőződésem, hogy nem akar megsérteni, mégis fájnak a szájából távozó szavak.
- Mi a jó büdös...? - kezdi el még jelenlegi barátom megfogalmazni válaszát, mire kezemet a szájára tapasztom, ezzel elérem, hogy csendben marad.
- Még a mai napon együtt maradunk, mert kérte, hogy adjak neki egy utolsó napot - mosolyodok el keserűen, mire a férfi csak bólint egyet és mind aki megbánta kérdését, lesüti a szemét.
- Ez mi lenne? - kérdezi barátnőm hüledezve és szinte suttogva, miközben erősen szuggerál egy kezében lévő újságot. - Ez mi a szar? - ordítja el magát és földhöz vágja a lapokat.
Gyorsan oda megyek és felveszem a padlóról, majd olvasni kezdem, miközben a szemem majd' kiesik, a szám O alakot formál és nem akarom felfogni, amit olvasok.


Harry Styles új barátnőre talált?

Vajon a fiatal énekesnek nem tetszett az élet Anastasia mellett? Bár a lány velük tartott, mikor vörös hajú kiszemeltjével sétált az utcán, mégse lehetett látni közöttük a szikrát, ugyanis Ana legjobb barátnőjének derekát ölelte Harry. Nem lehet tudni, hogy milyen ügyek folynak a fiatalok között, mindenesetre sokan azt szeretnék, ha a szívtipró a szőke hajú lánnyal maradna, mivel szerintük nagyon összeillenek és aranyosak együtt. Az igazat megvallva mi is a Hanastasia csoportba tartozunk. A pár nyomában leszünk és mihamarabb érkezünk a friss hírekkel!

A cikk írója: Stella Hyden



~.~.~.~


Sziasztok Babák! ^^
Itt lenne a 20. rész, remélem tetszeni fog. Elindítottam egy újabb szavazást azzal kapcsolatban, hogy Anastasia ki mellett állapodjon meg. A döntés a tiétek, lehet szavazni nyugodtan. ;)
Nem is untatlak titeket tovább, vigyázzatok magatokra! És nem utolsó sorban köszönöm a támogatásotokat, nagyon jól esik! *.*

Have a nice day: Fanny

2014. november 11., kedd

19.rész Érte tényleg bármire képes

" Nem bírtam megérteni, hogy Harry-nek és Louis-nak miért volt jó az, hogy tönkre tegyék Ana-t! Hiába volt a göndör hajú férfi barátnője, ha a másiknak is kellett és nem bírtak megmaradni egymás mellett. Majd, ami ezután történt azt nem akartam elhinni, sem felfogni. " - Mia
Steff 



~ Louis Tomlinson ~


Teljesen tisztába voltam azzal, hogy Harry itt lesz Ana-nál, ezért is állok most az ajtóban idiótán mosolyogva. Azt akarom, hogy érezze nekem is milyen szar, amikor ezzel a lánnyal van, legyen az érzés kölcsönös. A szőke és a háta mögött lévő vörös hajú lány csak meredten néz, ami kezd zavarni, ezért felveszem a vázát, amiben pontosan negyven szál rózsa foglal helyet. Ana cselekedeteimet látva kihúzza magát, majd hátra fordul és néma kommunikációt folytat barátjával. Míg a lány bólogat, addig bandatársam rázza a fejét és kemény néz hol rám, hol rá. Végül mind a ketten felsóhajtanak, majd Ana újra felém fordul és arrébb áll, hogy betudjak lépni a házba. 
- Gyere - teszi hozzá, a hangja kimért és ideges, amit nem tudok mire vélni. 
Meglepődve adom a virágokat Mia kezébe, aki szem forgatva elveszi tőlem és lábait kapkodva eltűnik az egyik helységbe. Leveszem a kabátomat és cipőmet, ami cselekedeteimet minél gyorsabban teszek meg, mert a velem maradt két személy folyamatosan engem néz. Felegyenesedek és szemezni kezdek velük, nem mondanak semmit csak néznek, ami kezd zavarni, nagyon is. Súlyomat egyik lábamról a másikra helyezem, az elképzelésemben valahogy nem így alakultak a dolgok, mint jelen pillanatban. Azt hittem, hogy Hazz fogja magát és mérgében elmegy, míg Ana sírva borul a vállamra, de helyette ez van. Látszólag mind a ketten haragszanak rám és akárhogy nem szeretem, mikor ez a leányzó sír, most azt kívánom, hogy így tegyen, mert magamhoz akarom ölelni. Egy hónapja nem láttam és bár a hangját hallottam, az teljesen más. Így, hogy szemtől, szembe vagyunk a másikkal sokkal jobb. Bevallom, hogy hiányzott és ha eddig szerettem, most imádom. Ahogy egyre kevesebbet találkozunk és beszélgetünk, ezzel együtt egyre jobban érzem azt is, hogy nekem kell ez a nő, magamnak akarom tudni. 
- Tetszik a virág? - kérdezem meg halkan, néhány perc csönd után, mire összeszorított ajkakkal csak sután bólint egyet. 
- Köszönöm - mormolja, mire lemosolyodok, majd Harry-re nézek, aki tekintetével majd' megöl. 
Soha nem féltem tőle, ahogy most sem, tartom magam ahhoz, hogy megmutassam neki milyen az ha fáj. Lassan egy éve ismerem Ana-t és azóta szenvedek. Ennyi ideig tűrtem azt, hogy együtt vannak, szeretik egymást, míg én egyedül vagyok és azért epedezek, hogy mellettem legyen ez a barna szemű, szőke hajú és angyalra hasonlító lány. 
- Ana? - halljuk meg Mia hangját, mire a keresett megfordul és várja, hogy barátnője folytassa, amit szeretne. - Hova vigyem a virágokat, a szobádba? 
- Várj, megyek - válaszol és már el is tűnik, így kitéve egy halk veszekedésnek az egykori legjobb barátommal. 
Néhány másodpercig nem mond semmit csak mélyen néz a szemembe, minden bizonnyal ezzel azt hiszi, hogy megijeszthet, de hiába. Nem félek tőle és nem is fogok, mert ismerem és nem tudna ártani senkinek. Lehet, hogy szívből utál, szinte biztos, de nem bántana és nem nyomna nyakamnál fogva a hűtőhöz, ahogy én tettem vele. Már bánom, mivel verekedéssel semmit nem lehet elintézni, főleg azzal nem, aki az egyik legfontosabb ember az életedben. A bandában mindenkit a testvéremnek tartok, de különösen Harry-t, hiszen nagyon sok közös van bennünk, ezért is lettünk ilyen jóba már az X Faktor kezdetekor. Annyi minden köt össze minket és emiatt nem tudom utálni, még ha annyira akarom is. 
- Mi a szarért jöttél? - szűri ki fogai között és közelebb jön hozzám. - Továbbra sem lesz Ana a tied! - emeli fel mutatóujját és mikor elém ér, majd megböki a mellkasomat. 
- Meglátjuk! - kacsintok rá sejtelmesen mosolyogva, mire arca jobban eltorzul, amit örömmel nézek. 
- Menj a francba, Tomlinson! - ordítja el magát, felveszi a kabátját és cipőjét, majd kinyitja az ajtót, de ebben a pillanatban meg is áll. - Életemben nem utáltam még embert, de téged most már tiszta szívemből gyűlöllek! - mondja halkan és lassan, miközben tartja a szemkontaktust és ezzel eléri, hogy szavai szíven üssenek. 
Hangosan vágja be maga után az ajtót, mire az emeltről dübörgést hallok, majd megpillantom Ana-t, ahogy kikerekedett szemekkel néz rám.
- Már megint mit csináltál? - sóhajt fel és leereszti vállait, miközben közelebb jön hozzám.
- Nem csak én voltam! - emelem fel a hangom, de felszökő szemöldökei láttán, inkább csendben maradok.
- Tudod, Louis ebből már nagyon elegem van! - kezd el beszélni, majd megfordul tengelye körül és beljebb megy, mire követem, így végre hosszú percek után elhagyhatom az előszobát.
A nappaliba érve elmosolyodok, mert a látvány olyan, amilyenre számítottam. Teljesen tükröződik, hogy a ház urai nők, mivel virágok, apró tárgyak, keretbe foglalt képek és egyéb női eszméhez hasonló dolgok töltik be a teret. Ahogy elmegyek a kanapé mellett, nem ülök mellé, hanem az egyik polchoz somfordálok, mivel megragad egy kép, amit muszáj megnéznem. A fakeretes papír lapot a kezembe veszem és elgondolkodva figyelem, ahogy három szőke hajú nő és egy barna hajú férfi tömörül össze, miközben boldogan mosolyogva ölelik egymást. Hiába ismerem ezt a lány régóta, semmit nem tudok a családjáról, soha nem beszélt róluk. Fontos eseményen lehettek, mivel szépen felöltözve, csinosan néztek a kamerába és akaratom ellenére az elől álló, világos hajú lányt szemlélem, aki élőben a hátam mögött ül.
- A családod? - kérdezem, de nem fordulok meg, szüntelenül nézem a kezemben lévő tárgyat.
- Igen - válaszol, de hangja hangosabb, ezért oldalra nézek és tudatosulok arról, hogy mellettem áll. - Ő Dave - mutat az egyetlen férfira, miközben halványan elmosolyodik. - Ő pedig az édesapám - vesz magához egy másik képet, ami nincs keretben, se kirakva valahová, hogy, aki ide jön az lássa, hanem egy füzetből veszi elő, majd megmutatja nekem is. - Nem teszem ki, mert úgy mindig látnám - húzza el a száját, mire megérinteném, de nem teszem meg, most először félek tőle és a reakciójától.
A képet nézve rájövök, hogy teljesen olyan, mint az apukája, a szőke haj, barna szem, fehér bőr és azok a jellegzetes vonások, mind ezt sugallja. A kép egy kislányt is mutat, aki minden bizonnyal ő lehet, mire lemosolyodok. Míg akkor aranyos volt, most szívdöglesztő és már csak azon kapom magam, hogy újra róla álmodozok.
- Nagyon hasonlítasz rá - jegyzem meg, mire a szemembe néz és végre őszintén elmosolyodik.
- Mindenki ezt mondja - fordul el, majd elteszi a féltve őrzött képet a helyére. - Miért jöttél? - kérdezi ismét, úgy, ahogy nem olyan rég, majd újra leül a garnitúrára, ahova ezúttal követem, miután visszateszem az eddig markomban tartott keretet.
- Szerintem azt pontosan tudod - fordulok felé, mire rám néz, de bár ne tenné.
- Miért csináljátok ezt? - sóhajt fel és ölébe ejti kezeit. - Állandóan azt kell hallgatnom, hogy Harry-vel veszekedtek, mást se tudtok csinálni csak bántani engem - utolsó két szavára megfagyok és nagy szemekkel nézek rá. - Ne nézz így, mert ezt csináljátok! Észre se veszitek, de ezzel az idiótaságokkal teljesen tönkre tesztek - lábad könnybe a szeme, amit nem tudok nézni, azért szorosan magamhoz ölelem. - Meg kell tennem egy nagy lépést - mormolja a mellkasomba, miközben a szívem vadul zakatol és élvezem a közelségét, de szavait hallva, mégis eltolom magamtól.
- Milyen lépést? - lepődök meg és megsimogatom nedves arcát, amit néhány könnycsepp borít.
Halkan szuszog, lesüti a szemeit és morzsolni kezdi az ujjait, mire állánál fogva felemelem a fejét és kényszerítem, hogy nézzen rám. Látom rajta, hogy szenved, magában őröli le a gondjait, amit nem akarok, inkább nekem mondja el.
- Szakítok Harry-vel és így vége lesz a köztetek lévő civakodásnak - szipog fel, mire az én időm jön el abban, hogy nem tudok mit mondani. - Ezt már nem bírom tovább elviselni, elegem van - zokogja el magát a végén és feláll a helyéről.
Nem mozdulok csak hallgatom, ahogy gyorsan felszalad a lépcsőn, majd már csak az ajtó csapódását észlelem. Hihetetlen, hogy részben miattam is képes szakítani azzal az emberrel, akit annyira szeret. Életemben nem gondoltam volna, hogy én egy nőt bántani fogok, de azzal csináltam ezt, akivel a legkevésbé sem akartam. Ahogy Ana mondta, nem vettem észre, hogy bántom és szenvedést okozok neki. Harry-nek akartam ezt az érzést, de ez nem így lett. Ahogy észhez térek gyorsan kiveszem a zsebemben lévő telefonomat és tárcsázni kezdem bandatársam számát.
- Mi a szart akarsz? - morog bele a vonalba, mikor felveszi, de nem tudok foglalkozni a megszólításával, ennél fontosabbal kell törődnöm, ahogy neki is.
- Azonnal gyere ide Ana-hoz, ha nem akarod elveszíteni - hadarom, majd kinyomom a telefont és elteszem a készüléket.
Hirtelen azt érzem, hogy jót cselekedek, ennek így kell lennie, hiszen a lány Harry-t szereti és nem engem. Akármennyire akarom, hogy az én barátnőm legyen, azt nem bírnám elviselni, ha miattam szenvedne. Én kezdtem el ezt a balhét, mindig én tettem fát a tűzre és hiába gondolom azt, hogy a göndör hajú srác a hibás, míg én vagyok az. Lassan állok fel a helyemről és a lépcsőhöz sétálok, hogy felmenjek hozzá és megvigasztaljam, lebeszéljem erről, de nem tudok tovább menni, mert meghallom Mia hangját:
- Ne menj utána! - utasít, miközben kilép a konyhából kezében egy bögrével. - Amit akar már teljesen elhatározta, én se tudtam tenni semmit - rántja meg a vállát. - Kérsz egy teát? - vált hirtelen témát, mire bólintok, majd lábamat leveszem az első fokról.
- Köszönöm - mondom, mire bólint egyet és követem a konyhába. - Mikor döntötte el, hogy szakít Harry-vel? - érdeklődök, mire egy pillanatra megáll, majd felém fordul és csípőjét a szekrénynek dönti.
- Amikor megjöttél - sóhajt fel és hátat fordít nekem, majd magához vesz egy kék színű bögrét. - Mennyi cukrot kérsz bele?
- Két kanállal - válaszolok és folytatnám tovább a kérdezősködést, de nem tudom, mert ismét megszakít.
- Citromlé? - fordul felém és fél szemmel rám néz, mire hümmögve egyezek bele, hogy azt is kérek. - Én se tudok többet, Louis - mondja és leteszi elém a forró italt, miközben elgondolkodok azon, hogy honnan tudja, kérdezősködni akarok.
- De én ezt nem akarom - fonom át ujjaimmal a törékeny tárgyat és lesütöm a szememet. - Az egy tény, hogy nem akarom Harry oldalán látni, de ha boldog vele, akkor képes vagyok elfogadni - öntöm ki a szívemet a lánynak, aki végig hallgat és figyel, mert érzem magamon a tekintetét.
- Képes vagy rá, de nehezen - simítja meg a vállamat, mire ránézek. - Elhiszem, hogy tetszik Ana vagy már szereted is, de ő Harry iránt érzi ezt. Nagyon szereti a fiút, míg téged is, de csak barátként - húzza el a száját és beleiszik az italába, ami cselekedetét én is követem. - Miért nem próbálod meg Eleanor-nál ismét? - kérdezi félve, mire összehúzott szemöldökkel nézek a szemébe. - Ana mindent elmond - legyinti meg kezét halványan mosolyogva, mire megértően bólintok egyet, hiszen legjobb barátnők.
- Fel sem veszi a telefont - vallom be halkan, kínos nekem erről beszélni, főleg vele, akit alig ismerek. - Jött velem Lottie is a húgom és elvittem hozzá, de még a kocsiból sem szálltam ki, inkább ide jöttem. Nem akarom látni, hogy szenved - sóhajtok fel hangosan és elkezdem piszkálni az italomban lévő kanalat.
- De már majd nem egy éve, hogy szakítottatok - ébreszt rá a tényre, amit én is pontosan tudok. - Nem akarlak felzaklatni, de próbáld meg. Már biztos megenyhült ennyi idő elteltével - biztat kedves hangon, ami jól esik, főleg ennyi rossz dolog után.
Mondatára csak bólintok és hümmögök, nem mondok semmit, inkább azon gondolkodok, hogy Ana miatt már mennyit szenvedtem. Annyi rossz dolgot tettem, annyi mindenkit bántotta meg, de nem érdekel. Hiszek abban, hogy a rossz után jó következik és abban is, hogy méltó vagyok a boldogságra és tudom, hogy ezt csak is Anastasia mellett találom meg. Hihetetlen, de ennyire még Eleanor-t sem szerettem, pedig vele három évig voltam együtt, ami nem kevés idő. Gondoltaimból az ajtó csapódása, majd szöszmötölés ébreszt fel, ezért enyhén megrázom a fejemet. A konyha ajtóban megpillantom göndör hajú társamat, akinek szemeiben most először látok mérhetetlen félelmet. Lassan jön közelebb hozzánk, rendezi vonásait és az örök komoly Harold-ot elővéve áll meg előttünk.
- Mi a baj, Tomlinson? - kérdezi rekedt hangján, mire felállok, de ezzel a mozdulattal Mia vissza is nyom a székre.
- Majd én lehívom - mondja halkan, majd Harry-t megkerülve távozik a kicsiny helységből.
A velem maradt férfi is leül, természetes a tőlem lévő legtávolabbi helyre és kezei közé temetett arccal várja, hogy lejöjjön barátnője. Ez idő alatt van alkalmam megfigyelni kinézetét és meg kell állapítanom, hogy változott. Mind külsőre, mind belsőre. Eddig nagy és zavaró haját levágatta, ugyan olyan stílusúra, ami őt jellemzi, arcán halványan láthatók a borosták és talán hízott is. Minden bizonnyal jót tesz neki Ana jelenléte, mivel ha vele van, ki van virulva, csak mosolyogni tud és az a gond, hogy én is erre vágyok. Egy olyan nőre, mint ez a szőke hajú lány és egy olyan életre, amit vele lehet élni. Meghitt és szeretetteljes, amiről már kicsi koromban is álmodoztam. A falon kattogó órára nézek, ami fél hatot mutat és rájövök, hogy már régóta eljöttem Doncaster-ből. Amíg a ház lakói nem jöttek haza, három órát ültem a kocsiba és vártam. Már kezdtem megbolondulni és arra a döntésre jutni, hogy hagyom az egészet a fenébe és elmegyek, mikor megjöttek. Ahogy nézelődök a konyhába, a pulton megakad a tekintetem és gyorsan fel is állok. Ahogy oda érek kezembe veszem az újságot, aminek a címlapján Mia és Harry kacsingat vissza rám. Egy pillanatra megáll bennem az ülő, hiszen ez mai rovat, nem olyan régen nyomtatták ki. Már éppen megszólalnék és kérdőre vonnám Styles-t, mikor meglátom Ana-t kisírt szemekkel, ahogy besegíti barátnője hozzánk.
- Harry... - suttogja, mire a fiú feláll és kezei közé vonja az apró teremtést.
Úgy simul a kezébe, akár egy kisállat és úgy öleli magához barátját, akár egy kislány a féltett játékát. Hátam mögé nyomom a szennylapot, eldöntöm, hogy most inkább nem mondok semmit, van ennél nagyobb gondunk is. Percekig ölelik egymást, teljes csöndbe burkolózva, amit halványan mosolyogva nézek, hiszen így még nem láttam őket és aranyosak. Hihetetlen, hogy így vélekedek, de nem tudok másképp, összeillenek, de ez nem változtatja meg az érzéseimet.
- Minden rendben, Életem? - kérdezi a bandatársam és kezei közé veszi a lány könnyes arcát, aki halkan hüppögve rázza meg a fejét. - Mi a baj? - kérdez újra, majd leül a legközelebbi székre és ölébe húzza kedvesét.
- Ne haragudj rám, kérlek - kezd egyre jobban sírni Ana, amit egyáltalán nem jó végbe nézni és hallgatni.
- Miért haragudnék? - kérdezi meglepetten Harry és rám, majd Mia-ra néz, de csak néhány pillanatra.
- Mert így eldoblak magamtól és már megint nem gondolok rád - sóhajt fel és hosszú hajába vezeti ujjait.
- Most már végképp nem értek semmit - vallja be a fiú és megszeppenve, félve nézi Ana-t.
- Istenem... - suttogja, majd erőt vesz magán és kimondja azt, ami olyan nehezen megy neki. - Szakítanunk kell, Harry!



~.~.~.~


Üdvözlet Drága Olvasóim! :*
Bocsánat a késért, nem akartam ilyen soká hozni a részt, de nagyon sok tanulni valóm van és nem úgy jöttek össze a számításaim, ahogy terveztem. Ennek ellenére remélem tetszeni fog a legújabb irományom és előre lenézést kérek, amiért mindent felborítottam -ismét-. :D 
Vigyázzatok magatokra és kitartást a hét további napjára! <3

Have a nice day: Fanny