2014. szeptember 24., szerda

12.rész Eleanor és Gemma

" Elegem volt, tényleg mindent föl adtam! Szerettem Eleanor-t, de Anastasia iránt is éreztem valamit és nem kis dolgot, nagyon nem kicsit. Tetszett a lány, elbűvölt és nem bírtam feldolgozni azt, hogy nem lehetett az enyém. Zavart, hogy ennyire szerették egymást Harry-vel, még úgy is, hogy soha nem mondták ki a bűvös szót, vagyis én az hittem... " - Louis Tomlinson



- Harry... - pattanok fel a helyemről és elé sietek, mire ő is mozdul és kezei közé zár. - Gyere menjünk ki innen, ne veszekedjetek - fogom meg a kezét, mikor eltávolodok tőle, de nem mozdul, áll, mint egy kőszikla és mereven nézi Louis-t, aki szintén így tesz csak tekintetében felfedezek egy kis félelmet is.
- Hányszor kell neked elmondani, hogy Ana soha nem lesz a tied? - emeli fel a hangját barátom és ökölbe szorult kezekkel megy beljebb az ajtóból az apró szobába. - Miért akarsz minden áron minket szét szakítani? Szeretjük egymást, ezt nem bírod felfogni? Mindig azt akarod, ami a másé, de ezt nagyon jól jegyezd meg... Ana soha nem lesz másé, csak az enyém, mert kiegészítjük egymást és vele akarom leélni az életemet! Több, mint fél éve együtt vagyunk nem igaz, hogy nem bírod ezt felfogni. Az enyém, Tomlinson, az enyém és senki másé! - kiabál torka szakadtából, mire nem bírom tovább és futólépésben hagyom el az emeletet, majd a házat és az udvarra megyek.
Nem foglalkozok azzal, hogy hideg van, a legközelebbi fa tövébe kucorodok és sírni kezdek, mert elegem van abból, hogy ezt kell hallgatni. Miattam veszekednek, ami bánt, mert én azt akarom a legjobb, hogy szeressék egymást. Én nem érek egyikőjüknek sem annyit, mint ők egymásnak. Sokszor megfordul a fejemben, hogy miért hozott össze velük a sors, de utána rájövök, hogy Harry miatt. Őt adta nekem az ég, aki szeret, támogat és mindenben számíthatok rá. Louis-t is nagyon szeretem, de mint egy barátot, a vallomása teljesen a földbe tiport, egyszerűen nem bírom felfogni, hogy miattam hagyott fel egy tökéletes kapcsolatot El-el. Hajamba túrva vetem hátra fejemet és a fa törzsének döntöm, miközben könnyeim potyognak. Mélyet sóhajtok, majd kezeimmel átölelem a lábaimat és mereven nézek magam elé. Hátam mögül lépteket hallok, lábai alatt zörögnek a száraz levelek, de nem foglalkozok vele, egyedül akarok lenni. Hirtelen mellettem terem egy gyönyörű, hosszú hajú lány, akinek mikor meglátom az arcát, rájövök, hogy ő Gemma. Rendezem vonásaimat és kényszer mosolyogva fordulok felé, mire hatalmas meglepetésemre körém fonja a kezeit és figyelmesen ölel magához. Nagy önuralom kell ahhoz, hogy el ne zokogjam magam, de erőt veszek magamon és viszonzom gesztusát. Orromat egyből megcsapja kellemes illata, amit a haja és bőre áraszt és a testén lévő kabát melegíti csupasz kezeimet, mivel csak egy póló van rajtam. Néhány percig tart a kezei között, ami elegendő idő ahhoz, hogy valamelyest megnyugodjak és a szemébe tudjak nézni.
- Sajnálom, Gemma... - kezdenék el szabadkozni, de nem tudom tovább folytatni, mert közbe szól, aminek örülök, mert így nem kell szavaimmal újra eszembe juttatni az előbbi dolgokat.
- Semmi baj, Ana - mosolyog rám, amitől úgy, mint öccsének, előbújnak gödröcskéi. - Örülök, hogy végre megismerhetlek - folytatja, mire arcomra nekem is őszinte mosoly húzódik, jó hallani ezt tőle.
- Én is örülök - bólintok mondandóm mellé, mire hátunk mögül egy halkabb krákogást hallunk meg.
Egyszerre fordulunk a hang felé, ezáltal meglátjuk Harry-t, ahogy lehajtott fejjel piszkálja lábával a talajt. Elmosolyodok ábrázatán, annak ellenére, hogy haragszom rá, de tudom milyen, nagyon féltékeny és ezt lehet, hogy nehezen bírom elviselni, de attól eltekintve örülök, amiért ennyire kimutatja az érzelmeit.
- Gem, beszélhetnék Ana-val? - kérdezi halkan és óvatosan ránk néz, mire nővére egy ölelés után feláll mellőlem és testvére mellett elmenve tipeg be a házba.
Visszafordulok és nézem az udvaron lévő fákat és bokrokat, Theo játékait, amiket kint felejtett, mikor legutóbb itt volt nagybátyjánál. Lábaimat ismét átölelem kezeimmel, mert fázok, amit nem érzek sokáig, mivel barátom rám teríti vastag pulóverét. Egyből ujjába bújtatom kezeimet, összehúzom magamon és erősen beszívom gazdájának finom illatát, amit mindig képes lennék szagolni. A fiú lassan ereszkedik le mellém, de nem ér hozzám csak halkan szuszogva néz előre, ahogy én is. Nem bírom tovább, ezért megszólalok:
- Miért csináljátok ezt, Harry? - kérdezem kétségbeesetten, de nem nézek rá, túl mérges vagyok ahhoz.
- Mit, Angyal? - kérdez vissza, mire megforgatom a szememet. - Azt, hogy leállítom Tomlinson-t, amiért elakar tőlem venni téged? - emeli fel a hangját, de ahogy meglepett szemekkel ránézek, egyből levesz a hangerejéből és sután lesüti szemeit. - Ahogy mondtam, senkinek nem fogom hagyni azt, hogy elvegyen tőlem - jelent ki mérges, egyben elszánt hangon, mire betelik nálam a pohár.
- Nem bírod azt felfogni, hogy senkié nem leszek rajtad kívül? - fordulok felé teljes testtel és kezeim közé veszem az arcát. - Szeretlek, Harry, mindenkinél jobban! Ezt még soha nem mondtam ki, de remélem megérted, amit mondok és el is hiszed - nem mond rá semmit csak átölel hosszú karjaival és ajkait az enyémekre nyomja.
Ahogy nyelveink találkoznak, minden mérgem elszáll és csak arra tudok gondolni, hogy minden porcikámmal azt érzem ez iránt a fiú iránt, amit az előbb mondtam. Tiszta szívemből szeretem és se Louis, se senki nem vehet el tőle és őt se tőlem. Úgy vagyunk jók együtt, ahogy vagyunk és hiába a rajongók, akik a mai napig sem tudnak elfogadni, nem foglalkozok velük, mert kell nekem ez a fiú és senki miatt nem fogom elhagyni. Nagyot sóhajtva döntöm homlokomat az övének, mikor elválunk egymástól és melegséggel tölt el, hogy mancsai két oldalt pihennek derekamon a póló alatt.
- Én is szeretlek, Szépségem! - leheli halkan és egy apró csókot hint duzzadt számra, ami szüntelenül vágyik további érintésére. - Esküszöm, nem veszekszek Tomlinson-nal többet - ígéri, miközben szemeimbe néz, amikből süt az őszinteség és ez megmosolyogtat.
- Köszönöm - nyomom fejemet a nyakához és puszit nyomok rá, amitől jól érezhetően kirázza a hideg. - Gyere, menjünk be, mert megfogsz fázni - állok fel mellőle és őt is húzom magammal, majd megközelítjük az ajtót.
Arcomról egyből lehervad a mosoly, amikor meglátom El-t a nappaliba, ahogy a többiekkel beszélget. Rögvest Harry oldalához simulok és lesütöm szememet, mert képtelen vagyok a lányra nézni. Gyors léptekben próbálok elvonulni a társaságából, de nem jutok sikerrel, mert a lány hangja és barátom csuklómat megfogó kezei megállítanak.
- Ne menj el, Ana - kéri kedves hangon, mire megfordulok és sután nézek hatalmas szemeibe. - Kérlek maradj - áll fel a kanapéról és felém közeledik, ami meglep, de legjobban szavai. - Nem haragszom rád, mert semmi rosszat nem tettél. Már a barátnőmnek tekintelek és nem akarom, hogy ilyen legyen a kapcsolatunk - fogja meg a kezemet, mikor ide ér hozzám, amit legszívesebben elrántanék onnan, de nem teszem.
- Rendben - egyezek bele halkan, mire arcára mosoly kerekedik és erősen megölel.
- Elmegyünk egy kicsit csavarogni, nem jössz velünk? - hallom meg Gemma felém idézett szavait, mire Eleanor válla felett ránézek. - Mármint, ha nem akarsz, akkor... - húzza el a száját, de gyorsan megrázom a fejemet.
- Semmi gond, szívesen megyek - dúrok bele kiengedett hajamba, mivel a tincsek a szemebe lógnak. - Jó lesz egy kicsit kimozdulni - mosolyodok el halványan.
- Rendben, akkor szedd össze a dolgaidat és mehetünk - lelkesedik fel a szőke hajú lány, ami mondatát megfogadom és sarkon fordulva indulok meg az emelet felé.
Gyorsan szedem a fokokat és mikor Harry szobájába térek, felveszem a vajszínű kabátomat és vállamra akasztom a táskámat, amiben minden szükséges cuccom benne van. Már fordulnék ki az ajtón, mikor egy izmos mellkasba ütközök bele. Felnézek a személyre, aki nem más, mint Louis, akitől sóhajtva hátrálok arrébb.
- Ne haragudj rám, Ana - néz mélyen a szemembe, ami hatalmas kékségben majdhogy elveszek. - Sajnálom, nem akartam ezt - kezdi el tördelni az ujjait, miközben lábával az emeleti folyosó szőnyegét piszkálja.
- Hagyjuk - rántom meg a vállamat. - De az kérlek értsd meg, hogy én Harry-t szeretem és nem is fogok mást - simítom meg a vállát, majd elakarok menni mellette, de egy gyors mozdulattal visszaránt egyenest a mellkasára.
- Köszönöm - mormolja a hajamba, majd egy arcomra hintett puszi után elenged.
Kétségek merülnek fel bennem, amiért így ott hagyom a fiút, de tudom, hogy mi lenne a vége, ezért megyek tovább. Harry megharagudna, Eleanor valószínűleg nem nézné jó szemmel és a fiúk csak továbbra hallgatnák a cirkuszt, amit nem akarok. Jobb a békesség és mostantól ehhez fogom tartani magam.
- Itt is vagyok - ugrok le az utolsó lépcsőfokról és csatlakozok az ajtóban álló lányokhoz.
- Vigyázzatok rá! - emeli ki barátom nővérének és El-nek, majd erősen megölel, miután felveszem a csizmámat. - Szeretném, ha egyben látnám ismét - neveti el magát, ahogy a két lány és én is, miközben nyakába bújtatom az arcom. - Szeretlek, Angyal! - fogja kezei közé arcomat és hint egy óvatos csókot a számra.
- Én is téged! - lehelem erőtlenül, mert még nem vagyok ahhoz szokva, hogy ilyen közvetlenül mondjuk egymásnak ezt az apró, de annál nagyobb erővel bíró szót.
- Olyan aranyosak vagytok - mondja Gem kislányos hangon, miközben oldalra dönti a fejét. - Öcsi, te tényleg megtaláltad az igazit - mosolyodik el halványan, mire Harry még közelebb von magához.
- Az biztos - mondja halkan, mire egy utolsó csók után elenged.
- Sziasztok! - köszönünk egyszerre a két lánnyal, mire a válasz egyöntetű üdvözlés lesz.
Ahogy beülünk Eleanor kocsijába, a motor hamar felbődül és míg elől a két lány beszélget, én addig az ablaknak döntött fejjel nézem az elsuhanó tárgyakat. A mai napon is túl sok minden történt, de Mia orvosa még nem hívott, pedig minden nap megteszi és ez aggaszt. Zavar, hogy nem tudok a legjobb barátnőmről semmit, főleg úgy, hogy tudom, még mindig kómában van. Nem azt mondom, hogy kezdem feladni, hanem lelkileg teljesen elfáradtam. Ha nem lennének mellettem a fiúk, a családom, Kris-ék és végül Harry, akkor biztosra veszem, hogy most is Cara régi szobájába lennék bezárkózva és nem két lány társaságában mennék valahova, amiről semmit nem tudok.
- Minden oké, Ana? - hallom meg El aggódó hangját, mire megrázom a fejemet, ezzel elérve, hogy kimásszak a gondolataimból.
- Persze, csak egy kicsit elgondolkodtam - mosolygok rá, amit a visszapillantó tükörből viszonoz is.
Észre se veszem, hogy meddig elvoltam magammal, amíg az autó meg nem áll egy aranyos kis kávézó előtt. A pavilon alatt nincsenek kint az asztalok és székek, mivel hideg van és senki nem akar ott üldögélni. Kiszállunk a kocsiból, majd a gazdája lezárja és a kulcsot mélyen a táskájába rejti. Az úttesten nem jön sok kocsi, ezért könnyen átjutunk a túloldalra. Amikor betérünk a megcélzott épületbe a szemeim elkerekednek és arcomra mosoly kúszik. Minden annyira szép és hívogató, a falak világoskékek, míg a bútorok fehérek vagy feketék. A parketta olyan tiszta, hogy szinte látom benne magamat, amiért félve lépek rá. Egy pillanat alatt megtetszik a hely és örülök, amiért Eleanor elhozott ide minket. Gemma is épp olyan ábrázattal nézelődik, mint én, neki is tetszik az egész kávézó, amit csillogó szemeiből és mosolyából tudok megállapítani.
- Ide mindig Danielle-l jártam, de amióta nem tartjuk a kapcsolatot, nem voltam itt - húzza el a száját El és egy eldugottabb box felé megy.
Követjük a lányt és csatlakozunk hozzá, mire egyből mellettünk terem egy pincér lány, aki már kéri is a rendelést. Gyorsan kezünkbe veszünk egy-egy itallapot, mire én kevés gondolkodás után már tudom is, hogy mit akarok.
- Egy citromos teát kérek - nézek fel a fekete hajú lányra, aki mosolyogva írja is fel füzetébe a kérésemet.
- Nekem is jó lesz az, köszönöm - hallatja meg Gemma is a hangját, majd El is, hogy neki is jó lesz egy meleg ital.
Amíg nem jön a kért teánk, addig minden lényegtelen dolgot felhozunk, olykor hangosan fel is nevetünk, de érdekes módon ez senkit nem zavar, mert nem teszik szóvá. Illedelmesen megköszönjük pincérünknek a nagy bögre, sötét italt, majd lassan kezdjük elfogyasztani.
- Nem akarom elrontani a hangulatot, de még mindig kórházban van a barátnőd? - kérdezi Gem és kezeit az asztalra téve figyel.
Veszek egy nagy levegőt, mert tényleg nem könnyű erről beszélnem, de tudom, hogy ez a két lány teljes mértékben megért és még ha nem is annyira, de ismernek.
- Igen - kezdem el kavargatni bögrém tartalmát és sután nézek rájuk. - Ma még nem beszéltem az orvosával, ami zavar, mert ilyenkor már értesíteni szokott a hogylétéről - rázom meg a fejemet hitetlenkedve.
- Biztos sok dolga van - érvel a hosszú, barna hajú leányzó, mire elmosolyodok, mert lehet, hogy így történt és feleslegesen aggódok.
- És mióta van bent? - érdeklődik tovább barátom testvére.
- Már fél éve - sóhajtok fel és lesütöm szemeimet, mert nem bírom elviselni a sajnálkozó pillantásaikat.
- Sajnálom - engedi el utolsó szavát, majd mellém siet és vállamat átölelve kezd el vigasztalni.
- Semmi baj, csak ez a téma nehezen érint, mert Mia a legjobb a barátnőm, majdhogy a testvéremnek tekintem. Sokat segített, mindig mellettem volt és még most se tudom felfogni, hogy kómában fekszik - veszem arcomat kezeim közé egy pillanatra, majd ismét rájuk nézek.
- Nyugodj meg, Ana - biztat El és az asztalon keresztül megfogja az egyik kezemet.
Táskámban csörögni kezd a telefon, mire elnézést kérve arrébb vonulok, mert így is elég nagy a hangzavar a sok vendég miatt. Nagy nehezen kezemben tudom a készüléket, majd mikor Mia orvosának a számát fedezem fel a kijelzőn, megkönnyebbülten felsóhajtok.
- Jó napot, Mr. Kress! - köszöntöm illedelmesen és várom a mai fejleményeket a barátnőmről.
- Jó napot, Anastasia! - üdvözöl vidáman, már szinte nevet a telefonba, amit nem értek.
- Minden rendben? - kérdezem bizonytalanul és egyik lábamról a másikra állok.
- Nagyon jó hírrel tudok szolgálni - örvendezik magas hangon. - Fél év után a barátnője felébredt a kómából! - kiálltja el magát, mire minden mozdulatomban megállok és próbálom felfogni, amit mond. - Minden rendben vele, teljesen jól van és magát akarja látni, minél hamarabb - folytatja, mire szememből hónapok után öröm könnyek kezdenek potyogni.
Arcomra egy hatalmas nagy levakarhatatlan mosoly kúszik és a tudat, hogy a legjobb barátnőm felébredt, egyszerűen az egekbe visz. Végre visszakapom őt épen és egészségesen.


~.~.~.~

Hi Drágáim! *.*
Hihetetlen, hogy már a 12. résznél tartunk. Nem tudom, hogy láttátok-e a változtatást, de 50 helyett csak 30 rész lesz. Nem akarom csűrni-csavarni a történtet, mivel megvannak az ötleteim, amihez ez az arány pont megfelel. 
Kinek hogy megy az iskola? Minden rendben veletek? Velem nem igazán, mivel visszaestem a betegségbe és jobban köhögök, mint eddig. Elég borzasztó ugatni, mint a kutya. -,- :D 
Köszönöm a kommenteket, nagyon aranyosak vagytok és rettentő jól esik! :3

Have a nice day: Fanny

2014. szeptember 18., csütörtök

11.rész Gumicukor és vallomás

" Utáltam látni, hogy Ana megint rosszul érezte magát! Tényleg mindig az volt, ha jött valami jó, utána a rossz következett. Nagyon sajnáltam, hiszen szeretettem, de ezt a kijelentésemet nem mertem neki elmondani, főleg akkor nem. És Louis... Nem gondoltam volna, hogy mindent előröl fog kezdeni, főleg nem így! " - Harry Styles


Remegő végtagokkal lépem át a kórház bejáratát, miközben Harry kezét szorítom a megnyugtatásom végett. Szememből szüntelenül potyognak a könnyek és hiába beszél hozzám kedvesen és megnyugtatóan a mellettem lépkedő férfi, nem ér el vele semmit, mert bennem van a tudat, hogy a barátnőm megsérült. Neki is rengeteg mindent köszönhetek, a rosszabb napjaimon mellettem volt ő is és Hazza-val egyetemben erőt lehelt belém. Egy életre való, aranyos lány a műtőasztalon fekszik és küzdenek az életért, mert egy idióta kocsi orbitális módon elgázolta. Nem bírom elhinni! Hihetetlen, hogy mindig azokkal történik a lehető legrosszabb, akik fontosak nekem, a legfontosabbak. Bánatom ellenére elébem kerül a vörös hajú, zöld szemű és hihetetlenül aranyos mosolyú lány, aki szeleburdi viselkedésével mindenkit levesz a lábáról. Ahogy ezekre gondolok sokkot kapok és ha a velem lévő férfi nem kapja el a derekamat, akkor a földre rogyok. Minden erőm elfogy, a szívem összezsugorodik és a könnyektől rosszul látok.
- Nyugodj meg, Szépségem - ölel magához szorosan Harry, ami egyben jól és rosszul esik.
Legszívesebben kiszabadulnék a kezei közül, hogy egy kicsit egyedül legyek, de másrészt rettentő jól esik, hogy ennyire támogat, legyen bármiről is szó.
- Nem bírom... - zokogok fel és amennyire tőlem telik sóhajtok egy nagyot, mert már ez a cselekedet is nehezemre esik. - A barátnőm, Harry. A barátnőmet próbálják megmenteni a haláltól - mondom kétségbe esve és erősen szorítom a vállát.
- Tudom, Ana, de ne erre gondolj, hanem arra, hogy meg fog gyógyulni és minden rendben lesz vele - biztat határozottan és próbál velem valamit kezdeni, de most nem tud, még ő sem.
- Menj haza kérlek, megleszek egyedül is - kérem megtörten és szemeibe nézek, amik meglepetten néznek vissza rám.
- Biztos nem! - köti ki és kezei arcomra simulnak. - Szükséged van valakire - magyarázza meg érve okát, amiben igaza van, de egyedül akarok lenni most az egyszer.
- Kérlek - suttogom és homlokának döntöm a fejemet. - Esküszöm felhívlak - kérlelem tovább, ami hatásosnak bizonyul, mert megadóan felsóhajt és egy kicsit eltávolodik tőlem.
- Ha egyszer is nem veszed fel a telefont, akkor ne lepődj meg, ha itt leszek - mondja szigorúan, egyben megértően is, majd nedves számhoz hajol és hint rá egy apró csókot.
- Rendben - bólintok erőtlenül, majd én mozdulok meg, de az én esetemben arcához közeledek. - Köszönöm - nézek fel rá hálásan, majd egy pillanatra hozzá bújok.
- Vigyázz magadra - biztosít, majd egy utolsó homlok puszi és ölelés után a kijárat felé indul.
Egészen addig figyelem, amíg a magától működő ajtón kilép, utána már egy kicsit megnyugodva a recepciós pulthoz lépkedek.
- Jó napot! - üdvözlöm a középkorú nőt, aki mosolyogva néz fel rám a számítógép mögül.
- Jó napot! - villantja meg fogait, de ahogy észre veszi, hogy nem a legjobb kedvemben vagyok, lejjebb vesz a jókedvéből és mondhatni együtt érzően méreget.
- Megszeretném tudni, hogy Mia Steff melyik kórteremben van - törlöm meg a szememet egy gyors mozdulattal, mert a könnyek ismét kezdik ellepni a szememet és elég rosszul látok.
- Egy pillant - idéz felém egy enyhe mosolyt, majd kezeivel pötyögni kezd a billentyűzeten. - Meg is van - néz rám ismét néhány perc múlva, mire felkapom a fejemet és figyelmesen hallgatom. - Az 5. emeleten van a 18-as szobában.
- Köszönöm szépen - intek neki, majd gyors léptekkel közelítem meg a liftet.
Elég nehezen megy a mozgás, mert a lelkem súlyától és fejem kótyagosságától nehezen bírom szedni végtagjaimat, annak ellenére hamar odaérek a vas felvonóhoz. Szerencsére senki nem áll ott, ezért könnyűszerrel jutok be az apró helyiségbe, aminek 5. gombját megnyomva, arra az emeletre visz, ahova menni szeretnék. A vaskos ajtó kinyílik a halk csengőszó után, mire szemeimet egyből elkezdem legeltetni az ajtók sorszámozásain. Néhány méter után rátalálok a megfelelőre, ami előtt veszek egy nagy levegőt és szememet megtörölve kopogok be rajta.
- Egy pillanat - hallok meg egy női hangot, mire hátrálok egy kicsit és várok.
Percek múlása után a faszerkezet kinyílik és szembe találom magam egy szőke hajú, vékony ápoló nővel, aki maga után egyből becsukja az ajtót és rám néz.
- Üdvözlöm! - jön hozzám közelebb és arca elől elveszi a száj maszkot és halványan elmosolyodik.
- Jó napot! - nyújtom felé a kezemet, amit egyből el is fogad és párszor megrázza. - Anastasia Moon vagyok és a lány, aki bent van a szobában a legjobb barátnőm - világosítom fel, mire bólint egyet, hogy érti, amit mondok. - Nem rég értesítettek arról, hogy megsérült... - csuklik el a hangom, mire néhány pillanatra becsukom a számat. - szeretnék hozzá bemenni, ha szabad - fúrom kérlelő tekintetemet az övébe, mire megfogja a kezemet és az egyik műanyag székre ültet, ami a fal mentén húzódik többi társával együtt.
- Figyeljen, Anastasia - foglal ő is helyet mellettem és hatalmasat sóhajt, ami számomra csak a legrosszabbat jelentheti. - A barátnője nagyon súlyosan megsérült, bordái, csuklója tört, de legjobban a fejét érte a baj. Emiatt kellett megműteni, mert a koponyája egy része megrepedt - fogja meg a kezemet, miközben beszél, én pedig ismét zokogni kezdek, mert ezek azok a dolgok, amiket nem akartam hallani. - Most természetes altatásban van, de lehet, hogy kómába esik, amiből nem tudjuk megmondani, hogy mikor ébred fel. Lehetnek napok, hetek, de akár évek is, mert megütötte az agyát és azaz a szerv, ami mindenét irányítja. Mindent megteszünk érte, de nem tudok még most biztosan mondani, sajnálom! - simítja meg a vállamat, majd lassú mozdulatokkal feláll. - Addig lehet bent nála, amíg akar, ha gondolja ágyat is adhatunk magának - áll a rendelkezésemre, ami figyelmessége jól esik, mert most szükségem van rá.
- Köszönöm - mondom szinte suttogva, mire biztatóan rám mosoly és lábait szedve eltűnik a folyosón.
Vállamra akasztom a táskámat, majd oda megyek az ajtóhoz és óvatosan lenyomva a kilincset kinyitom. Ezt a cselekedetemet egyből megbánom, mert megpillantom az ágyon barátnőmet olyan állapotban, amiben soha nem akartam tudni. Bőre sápadt, már-már fehér, a haja kócos, ami csak egy kicsit látszik, mert a fején egy hatalmas nagy kötés éktelenkedik, ami majdhogy az orcáját is eltakarja. Kezei magatehetetlenül pihennek teste mellett, lábai is jól látszódnak a takaró által is, hogy szét vannak vetve. Közelebb merészkedek hozzá, a táskámat az övétől nem messze álló ágyra helyezem, majd az egyik székre leülve tovább figyelem. Arca nem csak kórosan fehér, hanem sebes és foltos is az ütések miatt. Nehezen veszem a levegőt, tüdőm teljes mértékben elszorul a sírástól és arra gondolok, hogy most inkább én szeretnék a helyében lenni. Lehet, hogy ostoba ötlet, de én kevésbé vagyok szerethető ember, mint ő. Az ő háta mögött szerető család, biztos háttér van, ami nekem is meglenne, hanem rontottam volna el mindent. Óvatosan megfogom a kezét, ami annyira hidegnek bizonyul, hogy kételyek fognak el, majd fejemet az ágyra döntöm és megállás nélkül sírok. Nem akarom, hogy bármi baja is legyen, látni akarom szemeiben a csillogást és az életet, mozdulataiban a gyermekded örömöt és csintalanságot, hangjában a boldogságot és azokat az érzelmeket, amik az enyémben nagyon régen nincsenek meg. Mia egy olyan különleges lány, amilyennel szerintem még soha nem találkoztam és érdekes, de én is olyan akarok lenni, mint ő. Egy olyan ember, aki mindenben a jót látja, a legkisebb dolognak is képes örülni és korának ellenére meséket néz, kicsikkel játszik és úgy nevet, akár egy baba. Lehet, hogy mások rigolyásnak, szinte örültnek tartják, de ha megtudnák, hogy ezek a gesztusok mennyire jól állnak neki, akkor ezek a gondolataik menten eltűnnének. Ő úgy jó, ahogy van és úgy szeretem, ahogy van. Nem mostanában imádkoztam, de most könyörgök az Úrhoz, hogy hozza vissza nekem ezt a lányt, aki minden pillanatomat szebbé teszi és akit mára már a legjobb barátnőmnek mondhatok.



***

Fél év múlva

Hihetetlen és félelmetes, de Mia még mindig nem kelt fel. Az orvosok szerint ez még normális, de ami bennem lejátszódik az nem. Minden nap bőgök, már nem tudom elrejteni az érzéseimet és mikor meglátom a kórházat minden bajom lesz. Barátnőm ugyan úgy fekszik, mint mikor elsőnek láttam, a bőre még fehérebb és hidegebb, a szemei alatt hatalmas karikák éktelenkednek, ami elborzaszt. Nem telik el úgy nap, hogy ne kérdezzem meg az orvosát, hogy mikor ébred fel, szegény embernek már az agyára megyek, de nem tudok mit csinálni, rettentő fontos nekem ez a lány és erre ez utóbbi időben jöttem rá a legjobban. A telefonomat egy nap kétszer is fel kell tölteni, mert a benne lévő képek miatt állandóan nyomkodom. Csodálom a vörös hajú leányzó mosolyt, amit már annyira régen láttam és hiányzik. Harry már sokszor elveszi a készüléket, hogy ne ostorozzam magam és mélyen elrejti egy szekrénybe és csak akkor adja vissza, mikor látja, hogy valamelyest jobban lettem. Fél év alatt még közelebb kerültünk egymáshoz a fiúval és szerencsére Louis-szal is minden rendeződött, mint köztem és mint barátja között. Végre tudnak normálisan beszélgetni minden felhánytorgatás nélkül és ami a legfontosabb, hogy ismét a legjobb barátoknak tekintik egymást. Igaz a srácok nem igazán ismerik Mia-t, mégis beszoktak jönni a kórházba és érdeklődnek az állapotáról, engem pedig próbálnak vigasztalni, ami sokszor sikerül is. Velük is közelebb kerültünk egymáshoz, főleg Liam-mel, aki apáskodó természetével és kedves hangjával épp annyi erőt lehet belém, akár csak göndör hajú barátom. Megtudták a titkaimat, elmondtam nekik mindent, amit meglepő módon nagyon jól fogadtak és az első perctől elfogadnak úgy, ahogy vagyok és eszükbe nem jut az, hogy elítéljenek. Ebből is jöttem rá, hogy másabbak, mint a többi ember, bennük igazi barátokra találtam.
Kint szakad az eső, mivel november van és nem a legjobb az időjárás. Tegnap este Harry kérésére itt maradtam nála, ezért az ágyában fekve, nyakig takarózva nézem az ablakot, aminek hangosan koppannak a nagy esőcseppek. A fehér falak, barna-fekete bútorok és férfias cuccok megmosolyogtatnak, ahogy tekintetem végig legeltetem a kicsiny helységen és meglátom párom ruháit a földön, képeket a falon és polcokon, amik között már magamat is felfedezem, csak mosolyogva, boldogan és nem olyan állapotban, mint most, hogy be vagyok zárkózva a szobába, gondolkodok Mia-n, hogy vajon mikor ébred fel és mikor ölelhetem ismét magamhoz hangosan nevetve. Igaz ez nem az én szobám, de egyedül vagyok benne, mert Haz elment Gemma elé az állomásra, mert a lány újra Londonba jön meglátogatni az öccsét és barátait, akivel még személyesen nem találkoztam, de már képeken láttam. Olyan, mint Harry csak lányba, a hangját is volt szerencsém hallani telefonon keresztül, ami kedves és selymes, ezért nincs félni valóm az ismerkedéstől. Anne is pontosan ilyen, ő is már csak hallásból megszerette magát velem és tudom, hogy barátom családjával nagyon jól kifogok jönni, vagyis remélem.
A puha textilt még jobban az arcomba fúrom, mélyeket lélegzek és azokat a gondoltatokat, amik hosszú ideje a fejembe vannak, próbálom onnan kiűzni, de hasztalanul. Mindig a vörös hajú lánynál lyukadok ki és a szüleinél, akik minden nap hívnak, hogy értesüljenek a lányukról. Ők nem tudják bármikor meglátogatni, mivel Birmingham-ben laknak és nem egyszerű a közlekedés a távolság és munka miatt. Nehezemre esik velük beszélni, a lány édesanyjának, Karen-nek a sírását és Tom-nak az édesapjának akadozó hangját hallgatni. Megbíznak bennem, ami jól esik csak kár, hogy ilyen formában és helyzetben kellett velük megismerkednem.
Az ajtón halk kopogást hallok, mire suta mozdulatokkal kimászok a takaró alól és az ajtóhoz vánszorgok. Elfordítom a kulcsot, majd lenyomom a kilincset és meglátom Liam-et, aki mosolyogva figyeli az arcomat.
- Bejöhetek? - kérdezi halkan és egyik lábáról a másikra áll, úgy néz ki, mint ha feszélyeztetve érezné magát előttem.
- Persze - lépek arrébb és figyelem, hogy óvatosan átlépi a küszöböt és felém fordul. - Ne csináld már ezt, Liam, nem eszlek meg - nevetem el magam halkan, majd megsimítom a vállát, mire arca felderül és szemei is erősebben kezdenek csillogni.
Visszahelyezem magam az ágyra, lábaimra húzom a meleget biztosító anyagot és kezemmel jelzem, hogy ő is így tegyen, amit nem kell neki kétszer mondani. Megkerüli a fekvőhelyet, leül rá és hátát a támlának vetve takarja be magát. Vállának döntöm a fejemet, mire mocorogni kezd, ezért felemelkedek és kérdőn nézek rá.
- Hoztam neked egy kis kedv csinálót - nyújt felém egy kisebb tál gumicukrot, amit mosolyogva veszek magamhoz és ölembe helyezve veszek ki belőle egyet és számba veszem.
- Köszönöm - hanyatlok újra rá, mire puszit nyom a hajamba és fejét az enyémre dönti.
- Minden rendben? - kérdezi meg egy kis csönd után, ami kérdését minden nap hallok.
- Fogjuk rá - vallom be, majd ránézek és törökülésbe helyezem magam, majd felé nyújtom az édességet, amiből rögvest vesz is. - Mindig Mia jár a fejembe és akármennyire nem akarok rá gondolni, nem megy - sóhajtok fel és lehajtom a fejemet, ezzel elérve azt, hogy ne fakadjak sírva.
- Mert szereted, Ana - fogja meg az egyik kezemet és szájához emelve hint rá egy apró csókot. - Ez természetes, hogy rá gondolsz, mert nagyon szeretnéd, hogy felépüljön, ami meg is fog történni, hidd el - biztat lelkesen, ami mint mindig, most is segít, nagyon is sokat.
- Nem tudom, Liam - ingatom meg a fejemet. - Attól félek, hogy a doktorok feladják és lekapcsolják a gépekről - buggyan ki szememből egy könnycsepp, amit gyorsan le is törlök.
- Ne, Angyal! - sóhajt fel és azzal a becenévvel illet, amivel mindig is szokott, majd erősen magához ölel. - Ez nem fog megtörténni, Mia erős, nem adja fel - súgja a fülembe és nyugtatóan simogatja a hátamat.
- Biztos? - kérdezem kétségbeesetten és arcomat még jobban pulóverrel borított mellkasába rejtem.
- Biztos! - válaszol határozottan, mire valamelyest megnyugodok és nem engedem meg magamnak, hogy többet sírjak.
Az idő telik, mi pedig mindenféle témát felhozunk, rengeteget nevetünk és az egy tál cukor mellé további édességek kerülnek, amit beszélgetésünk közben el is tüntetünk. Liam olyan nekem, akár a testvérem, megbízok benne és tudom, hogy neki bármit elmondhatok, magában tarja jó mélyen. Aranyos mosolya, boci szemei és frenetikus humora hatására egyből jobb kedvre derít, ahogy most is. Dülöngélve nevetek azon, ahogy szájába akar dobni egy kocka csokit, de annyira feldobja, hogy muszáj előre hajolnia, amitől sikeresen leesik az ágyról. Már fáj a hasam a kacagástól, régen nem éreztem magam ilyen jól. Potyognak a könnyeim, de most nem a bánattól, hanem a hatalmas örömtől, amit ez a fiú okoz számomra. Nem bírom tovább, arcomba nyomok egy párnát és úgy próbálok megnyugodni, de ahogy meghallom a fiú hangját, ismét úrrá lesz rajtam a törvénytelen nevetés.
- Félre nyeltem ezt a szart - nyávog a földön fekve és nem hogy felülne, tovább szenved hanyatt fekve. - Biztos, hogy nem eszek többet ilyen szarságot! - ül fel nagy nehezen és fejét az ágynak dönti, majd felnéz rám és mikor meglátja, hogy milyen jól szórakozok rajta, ő is hangosan nevetni kezd.
Elterülök az ágyon, hajam az arcomba omlik, mire felém kerül az izmos férfi és csípőmre ülve csikizni kezd, ami csak hab a tortára. Szüntelenül rugdalózok alatta, próbálok megszabadulni kezeitől és szinte visítva nevetek, miközben azt hajtogatom, hogy ezt még vissza fogja kapni. Nagy nehezen abba hagyja a kínzásomat és mellém fekve a mellkasára húz, miközben elrendezi rakoncátlan tincseimet. Hangosan szuszogok és olykor halkan felnevetek, ahogy előttem lebeg ez a fiú, miközben eszi a csokit. Az biztos, hogy nem csak kanál, de az olvadós édesség sem való a kezébe, mert képes vele magát megölni, amit egyáltalán nem akarok. Neki is néha meg-meg rezzen a mellkasa fejem alatt, ahogy kacarászik. Csendben nézzük a plafont, rendezzük levegővételünket, mikor kicsapódik az ajtó és megjelenik a többi három srác. Mosolyogva nézik párosunkat, majd csatlakoznak hozzánk és ki a földön, ki az ágy szabad részén elterülve helyezkedik el.
- Látom jobb kedved van, Angyal - jegyzi meg Niall boldogan mosolyogva, miközben a szőnyegen fekve nézi az arcomat.
- Hála ennek az észlénynek - bököm meg nevetve Liam hasát, mire halkan felnyög, de csak a dráma kedvéért, mert nem ütöttem nagyot. - Ne adjatok neki többet csokit, mert most is majd nem megfulladt tőle - jelentem be, mire az említett hangosan felnevet, amit én is követek, a többiek meg csak értetlenül merednek ránk.
- Vagy két órája itt vagy bent haver, mit csináltatok ti? - kérdezi Zayn kíváncsian és hasra vágja magát az ágyon és úgy méregeti hol barátját, hol engem.
- Jó kedvre derítettem, Ana-t - rántja meg a vállát Li, majd engem is magával húzva felül és az ölébe helyez, mire fejemet a mellkasán pihentetem, mint eddig.
- Velünk mikor leszel egy kicsit? - kérdezi halkan Louis, akinek ezidáig még nem hallottam a hangját, miközben Niall-re és Zayn-re mutat, köztük magára is.
- Most is veletek vagyok - tárom szét a kezeimet és elkuncogom magam.
- Nem így értettem - forgatja meg a szemeit és egyik kezével a hajába túr. - Hiányzol, Angyal - ejti ki a szavakat, szinte suttogva, majd feláll a helyéről és kimegy a szobából.
Értetlenül nézek utána, nem értem most mi rosszat mondtam, eddig semmi baja nem volt. Vele is épp annyi időt töltök, mint a többiekkel, kivétel Harry, mivel ő a szerelmem. Kikerekedett szemekkel nézek körbe, mire Liam és Zayn egyszerre rántja meg a vállát, egyedül Niall kezd el beszélni.
- Menj után, nincs a legjobb kedvében - sóhajt fel és összekulcsolja lábait török ülésbe a földön tartózkodva. - Tegnap összeveszett Eleanor-ral - rázza meg a fejét, mire nekem se kell több, kimászok Liam öléből és gyors léptekkel megyek utána.
Tudom, hogy hol lehet, mivel ha maga alatt van csak is kizárólag a szobájába megy, ahol egyedül lehet, mint ahogy én csinálni szoktam. Ajtaja elé érve óvatosan kopogok, mire megkapom a választ, hogy bemehetek. Lenyomom a kilincset és meglátom, ahogy a mindig vidám fiú, teljesen összetörten ül az ágyán és kezei közé temetett arccal nézi a földet. Gyorsan mellé lépkedek, leülök a kék huzattal borított takaróra és vállaira simítom a kezemet. Nem kell többet tennem, pillanatok alatt a kezeim között találom és egyből az jut az egyembe, hogy több, mit fél évvel ezelőtt én is így tettem vele, mikor megtalált abban a parkban. Erősen ölel, arca hajam és nyakam között pihen, miközben simogatom a hátát és olykor puszit nyomok feje búbjára. Tudom, hogy mennyire szereti El-t, ezért sajnálom, hogy most nem a legjobb időt élik át együtt, de bízom benne, hogy kibékülnek és újra láthatom az irigylésre méltó álompárt.
- Nyugalom, Louis - súgom a fülébe, mire akár egy kisfiú, még jobban hozzám simul.
- Nem bírom tovább... - leheli erőtlenül, majd eltávolodik tőlem és könnyes szemeivel az enyémekbe néz, ami megrémiszt, mert még soha nem láttam ilyennek.
- Biztos, hogy kibékültök Eleanor-ral csak idők kérdése - simítom meg az arcát, mire becsukj a szemét és erőszakosan megrázza a fejét.
- Nem erről van szó, Angyal! - pattan fel a helyéről és két kezével a hajába dúr, ami már nekem is fáj, olyan erősen teszi mozdulatait. - Azért szakítottam El-el, mert beléd vagyok szerelmes, már amióta megismertelek! - néz rám végül, mire én csak megsemmisülten ülök és figyelem a fiút. - És már azt nem bírom tovább, hogy Harry-vel vagy, őt szereted és nem engem! Hányszor gondoltam már arra, hogy milyen lehet téged megcsókolni, veled aludni, de nem tudhatom meg, mert Harry iránt táplálsz érzelmeket, engem meg észre sem veszel! - sziszegi halkan, mire megszeppenve és nagyra nyílt szemekkel, szinte pislogás nélkül hallgatom szavait. - Elegem van abból, hogy nekem semmi nem sikerül, de Harry-nek igen, mert egy olyan barátnője van, mint te! - rogy le az ágyra, amitől egy kicsit én is megmozdulok hirtelen érkezésétől, de nem nézek rá csak mereven előre.
És ekkor következik az, amit nem akarok, Harry az ajtóban áll, maga mellett logó kezekkel és olyan mérgesen, amilyennek talán még soha nem láttam.
- Jó ezeket a dolgokat tudni, Tomlinson! - dörmögi karcos hangján, ami nem hogy a kék szemű fiút, de engem is megijeszt.



~.~.~.~

Üdvözlet Manók! :D
Ismét megjöttem egy újabb résszel. Ezt most könnyen megírtam, mivel beteg lettem és nem menten iskolába. Remélem elnyeri a tetszéseteket és kapok néhány visszajelzést! :)
Vigyázzatok magatokra és jó olvasást! 

Have a nice day: Fanny

2014. szeptember 12., péntek

10.rész Micsoda?

" Jó volt látni, hogy a barátom boldog volt. Ana teljes egészében visszahozta azt a Harry-t, aki régen volt. Ezért nagyon hálás voltam neki, de az nem tetszett, hogy a lány miatt veszekedett a legjobb barátjával Hazz. Nem értettem a dolgot, hiszen Louis-nak ott volt Eleanor. " - Zayn Malik



Több, mint egy hónapja élek Cara szüleivel, járok dolgozni és még egy dolgot teszek, ami mind közül a legfontosabb. Ez idő alatt rengeteg időt töltök Harry-vel és az érzéseim ellenére azt tudom mondani, hogy ő a legjobb barátom, hiszen csak az lehet, semmi több. Mindenben segít, amiben csak tud, a munkája ellenére sokat van velem és a legfontosabb, hogy elfogad úgy, ahogy vagyok. Rettentő különleges fiú, aki minden erejével azzal van, hogy az ígéretét betartva folytonos boldogságban lásson. Felesleges küszködnie, mivel ha már csak a közelembe van, az arcomon mosoly ülhet, de ha már a kezei között tart, a fellegekben járok. Olyan nekem ez a fiú, mint egy gyógyszer, aki minden gondomra, bajomra ellenszer, a társaságában nem tudok a boldogságon kívül mást érezni. Vele feltudtam dolgozni az apámmal történt dolgokat, a házam leégését és azt, hogy Louis szinte utál. Soha nem veszi fel a telefont, ha hívom, mikor a fiúkhoz megyek sosincs otthon, a próbákról meg ne is beszéljünk... Nem szól hozzám, ha megpróbálok vele beszélni, elcsapja a fejét és elmegy a közelemből. Hihetetlenül fáj, amiért ezt csinálja, mivel ő mentett meg, neki köszönhetem, hogy most jól vagyok, de nem értem az irántam táplált hatalmas dühét. Nem tettem semmi rosszat, csak próbáltam neki és Hazza-nak segíteni, hogy újra jóban legyenek és szeressék egymást. Göndör hajú barátomnak is számtalanszor elmondom az óhajomat, miszerint béküljön ki vele, mert így nem mennek semmire, de hasztalanul, mert túl makacs és kiáll amellett, hogy okkal teszi azt, amit. Mai napig nem értem a viszályuk tárgyát, de már nem is akarom, belefáradtam az örökös szentbeszédekbe, majd megoldják maguk, ha akarják. 
- Szia, Angyalom! - hallok meg a hátam mögött egy mély, de annál inkább ismert hangot és a pult mögött gyorsan megfordulva találom szembe magam a hang forrásával. 
- Szia, Szupersztár! - mosolyodok el röptében és a kasszától kilépve vetem magam a kezei közé. 
Ahogy nyakába fúrom az arcomat, lehunyom a szemeimet és beszívom a már oly' ismert parfümjének az illatát, amit száz közül is felismernék. A szívem annyira dobog, hogy félek, ő is megérzi, a lábam egy pillanatra meginog, amit szerencsére nem vesz észre a körém font kezei miatt, amik erősen tartanak. Ő is így tesz, csak ő éppen a hajamba rejti orcáját, miközben érzem levegővételét, amitől kiráz a hideg, fejem búbjától a lábujjam hegyéig. Elfelejtem, hogy mik és kik vannak körülöttem, nem foglalkozunk azzal, hogy egy ismert boltban vagyunk, ahol sokan látnak, csak egymással, vagyis én csak őt veszem figyelembe. 
- Hiányoztál - mondja gyermekded hangon, mikor elválok tőle, majd egy hosszú és meleg puszit ad az arcomra. 
- Te is nekem - simítom meg az arcát és pipiskedve hintek egy apró csókot a homlokára. - Mi járatban erre fele? - mosolyodok el és boldogan veszem figyelembe azt, hogy továbbra is közel vonva mellkasához tart, ami megbolondít, mert arcunk között alig van néhány centiméter. 
- Mivel egy szépséges lánynak lejárt a munka ideje, elhatároztam, hogy a nap hátralévő részét vele akarom tölteni - ecseteli lelkesen, amitől a szívem egy hatalmasat dobban és még feljebb leszek az égben, mint eddig. 
- Igen? - kérdezek vissza és érzem, hogy az arcom erősebb színt vesz fel, amit jelen esetben sehogy sem tudok eltakarni. - És ez a lány miért nem tud erről? - nevetem el magam és figyelem arcát, aminek minden részét tökéletesnek vélek. 
- Mert ez az ötlet csak most jutotta az eszembe - dönti oldalra a fejét és figyeli reakciómat, ami csupán csak egy bólintás, mert örömmel megyek vele bárhova. 
- Mindjárt jövök csak átöltözök - próbálok kiszabadulni a kezei közül, ami nem tűnik egyszerű feladatnak, mivel sokkal erősebb nálam. 
- Egy feltétellel mehetsz el - makacsolja meg magát és rezzenéstelen arccal mondja el szavait. 
- Mégpedig? - húzom össze szemeimet somolyogva és mélyen nézek hatalmas, zöld íriszeibe. 
- Ha kapok egy puszit ide - teszi mutatóujját a szájára és ezek azok a kinyilvánulásai, amiket nem értek. 
- Meg a nagy francokat! - kacagom el magam és hátra vetem a fejemet. - Az arcodra kapsz, de semmi több - rázom meg a kobakomat, ami nehezemre esik, mert ezer örömmel adnék neki oda puszit, ahova akarja, de nem szabad. 
- Egy ideig az is megfelel - rántja meg a vállát és elfordítja a fejét, mire már mozdulok is arca felé. - De csak egy ideig! - néz rám megint, mire gyorsan hátra hőkölök, mielőtt a kérése teljesül és tényleg oda menne a puszi, ami már veszélyes zónának minősül. 
- Oké-oké, Styles úr - nevetem el magam ismét és kezemmel megfogva a fejét, oldalra fordítom és megteszem azt, ami után könnyűszerrel mehetek az öltözőbe.
Szinte futva közelítem meg a kicsiny helységet, ahova belépve meglátom Mia-t, ahogy az egyik készen ül és készségesen pötyög a telefonján.
- Hoppá, bocsánat - hátrálok vissza nevetve és kopogtatok kettőt az ajtón, mire rám kapja a tekintetét és szélesen elmosolyodik.
- Semmi baj, csak üzenetet írok - legyint egyet és újra belemerül ujjaival való mozgatással a koncentrálásba, mire becsukom a faszerkezetet és gyorsan a táskámhoz megyek. - Mi ez a sietség? - kacagja el magát és észre veszem, hogy időközben a székben hátradőlve figyel.
- Itt... - kezdenék bele, de nagy hanggal és boldogan közbe szól:
- Igen, tudom, itt van Harry - áll fel a helyéről és mellém lépked, mire teljes testtel felé fordulok. - Ilyenkor teljesen más vagy, szinte ragyogsz, onnan tudom - simítja meg a vállamat, mire helyeslően bólogatok, mert ez tényleg így van és nem is tudnám ezt megcáfolni.
- Igazad van - mondom halkan és pirosló arccal lehajtom a fejemet.
- Persze, hogy igazam van, de most már nagyon remélem, hogy egy pár lesztek és nem csak hülyítitek egymást - vált kissé dühös hangnembe, de továbbra is mosolyog és mielőtt mondhatnék valamit, kimegy.
Még hogy hülyítjük egymást! Ez nincs így, vagy mégis? Fogalmam sincs, már semmit nem tudok csak egyedül azt, hogy rettentő fontos nekem ez a fiú, aki annak ellenére, hogy sztár, olyan, mint egy hétköznapi ember és rengeteget törődik velem, ami az egyik legjobb dolog jelen esetben az életemben. Gondolataimat elhessegetem a fejemből és fürgén átöltözök munkásból az utcai ruháimba, ami egy térdig érő, virágos szoknyából, fehér fűzőből és egy farmer blézerből áll, ami ruhákat nyugodtan hordhatok, mert a májusi időt figyelembe véve, a Nap hét ágra süt és a kedvenc szandálomat is boldogan viselhetem a lábamon. Egyenruhámat és sport cipőmet beteszem a nevemmel ellátott szekrénybe, vállamra akasztom a táskámat és gyorsan hagyom el a szobát, barátomhoz sietve.
- Itt is vagyok - lépek Harry mellé, aki ez idő alatt Mia-val beszélget és mikor észre vesz egyik kezét röptében a derekam köré fonja.
- Mese szép vagy! - súgja a fülembe, mire zavaromba csak makogva tudom megköszönni a bókját. - Mehetünk? - kérdezi aranyosan mosolyogva, mire bólintok egy nagyot és ellépve tőle, barátnőmhöz fordulok.
- Csak ügyesen! - kacsint rám a vörös hajú lány, mire kuncogva megforgatom a szemeimet.
- Ez nem randi lesz, Mia - világosítom fel, mire csak egy amolyan ő védjegyének számító mosolyával jutalmaz meg.
- Én meg hülye vagyok, Ana - mondja hüledezve, majd erősen kezei közé zár, ami gesztusát egyből viszonzom is.
- Szia, Dilinyós, majd estére hívlak - hagyom annyiban a témát, most ő győzött, de azért mosolyogva idézem neki szavaimat.
- Rendben, sziasztok! - integet aranyosan, miközben kedvesen fogadja a mellettem lépkedő fiú búcsúzását.
Harry ujjait kis idő elteltével az enyémek köré fonja, ami cselekedete után csillogó szemekkel és felfele görbülő ajkakkal nézek fel rá, mire ő is így tesz és hint egy apró csókot fejem búbjára. Amíg ki nem érünk a hatalmas épületből nem szólunk egymáshoz semmit csak átlagos tempóban lépkedünk és az én esetembe nézelődök az üzletsorok között. Az egyik ékszeres, órás kirakatban meglátok egy férfi karórát, amit nem tudok nem nézni, mert erről a tárgyról csak is kizárólag az a fiú jut az eszembe, aki most is mellettem van. Elhatározom, hogy minél hamarabb megveszem neki hálám jeléül, mivel letisztult, egyedi óra, amilyet Hazza is hord, de már többször is szóvá tette, hogy a mostanit leakarja cserélni, amiről majd én gondoskodok. Nem teszek feltűnő mozdulatokat, nehogy észre vegye és szóvá tegye, hogy mit nézek annyira, ezért inkább fejemet előre fordítom. Ahogy kienged a hatalmas, üveg ajtón, újra érzem tenyeremnél az ő puha bőrét, amin magamba jót mosolygok és szárnyalok a boldogságtól. Nem tudok most már mit csinálni, teljesen beleszerettem Harry Styles-ba, még ha ez egy hatalmas nagy bűnnek is bizonyul. Az érzéseimnek és a szívemnek nem tudok parancsolni, teljesen elvette az eszemet ez a barna, göndör hajú és csodálatosan smaragdzöld szemű férfi.
- Minden rendben? - hallom meg lágy hangját egész közelről, mire lassan felé fordulok és határozottan bólintok egyet. - Biztos? - érdeklődik tovább, ami annyira aranyosnak bizonyul tőle, hogy muszáj elnevetnem magam.
- Biztos - bólintok ismét, hogy megnyugodjon és óvatosan megsimogatom selymes arcát. - Ha veled vagyok, akkor minden rendben van velem - teszem hozzá halkan, amit meghall, mert megtorpan és szembe fordít magával.
- Tudod milyen jó ezt hallani tőled? - mosolyog bágyadtan és arca közeledik az enyém felé, de azon kívül, hogy a homlokát az enyémnek dönti, nem tesz semmi mást. - Hogy megismertelek, az volt életem egyik legjobb pillanata - mormolja halkan, ami szavait hallom, de nem bírom feldolgozni.
- Harry... - veszek egy mély levegőt, de nem tudok többet mondani, bennem reked a szó.
- Nem beszélek hülyeségeket, Anastasia, tényleg komolyan gondolom - simogatja meg ujjaival az arcomat, amitől egyből lehunyom a szememet és úgy hallgatom tovább, hogy mit mond. - Kivételes lány vagy, de ezt már számtalanszor elmondtam. Nagyon fontos vagy nekem - emeli fel államnál fogva a fejemet és kéri, hogy hatalmas szemeibe nézzek, amik őszintén csillognak.
Fejemet megrázva ölelem meg és próbálom visszanyelni a könnyimet, amik a meghatottságtól és attól akarnak kiszökni, amiért eszembe jutnak, hogy ez a férfi mennyi mindent tett velem egy hónap alatt. Úgy érezhetem magam mellette, mintha a régi lennék és visszakaptam a makulátlan és szép életemet.
- Köszönöm - mondom akadozva és egy kicsit eltávolodva tőle felnézek rá, mire elmosolyodik és azt teszi, amit annyira szeretek, a homlokomra ad egy édes csókot.
- Gyere, menjünk - fogja meg a kezemet és újra menésre bírjuk magunkat.
- Van kitűzött cél? - kíváncsiskodok, mire rám néz és elneveti magát.
- Igen, de... - emeli fel a mutatóujját és már tudom, hogy mit akar, ezért illetlen módon közbe szólok:
- De nem mondod el és ne is kérdezzek többet, mert úgy se tudom belőled kihúzni - beszélek dalolva és ez a szöveg már betanultnak minősül.
- Pontosan - helyesel egyből és bólint egy nagyot. - Látod, tudsz te valamit - böki meg oldalamat a könyökével, mire hangosan felnevetek.
- Igen, mert már ezt a mondatot több százszor hallottam - forgatom meg a szemeimet és ezúttal én bököm meg őt, ami látszólag szórakoztatja őt.
- Témaváltásként annyit elárulok, hogy kocsival megyünk oda, mert messze van a belvárostól, szóval tessék beülni hölgyem - nyitja ki nekem autója ajtaját, mikor odaérünk, ami gesztusát nagy mosollyal fogadok.
- Köszönöm - ülök be az ülésre és egyből bekötöm magam az övvel.
Villámgyorsan megkerüli a járgányt és mellém ülve indítja be a motort, mikor ő is maga elé helyezi a biztonsági övet. A kerekek viszonylag sokáig gurulnak alattunk, mire célunkhoz érünk, ami nem tudom mi az, de izgatottan várom a végkifejletet. Óvatosan tolat be Harry a parkoló egyik részébe, majd mikor már kezében van a kulcs, az én oldalamra siet és segít kiszállni a járműből, amit ismét csak megköszönni tudok neki, hiszen örömmel tölt el a folytonos figyelme velem szemben. Mikor biztonságban tudja fekete Range Rover-ét a kulcsot eltünteti a zsebében, majd keze az enyémet veszi birtokba, ami nem lep meg, de a szívemet igen, mert erőteljesen kezd el dobogni. Talán egy percet sétálhatunk, mikor tudatosulok arról, hogy egy parkban vagyunk, egy gyönyörű parkban. Ez teljesen más, mint a többi, rengeteg bokor és fa övezi be a területet, különböző állatok éldegélnek itt, amit akkor tudok meg, mikor galamb után mókust, azután hattyút, majd kacsát pillantok meg, akik boldogan járnak-kelnek a számukra tökéletes övezetben. Annyira elbűvöl a látvány és a környezet, hogy észre se veszem a további dolgokat, amiről Harry világosít fel, mikor fülemhez hajolva megszólal:
- Nézz fel - kéri kedves hangon, mire így teszek és a lélegzetem elakad.
Egy hatalmas nagy és hosszú rózsapavilon alatt lépkedünk, amit meseszép virágok díszítenek, ami annyira elnyeri a tetszésemet, hogy nem bírom elvenni onnan a tekintetemet. Ámuldozva és mosolyogva élvezem a látványt, miközben fejemet Hazza vállára döntöm és erősebben szorítom a kezét, mint eddig.
- Tetszik? - szólal meg ismét, mire ránézek és a legőszintébben és boldogan bólintok egy nagyot.
- Nagyon - nézek fel újra, majd szemeibe, amik annyira csillognak a Nap fénytől, hogy egyből elveszek bennük. - Köszönöm, hogy elhoztál ide - simítom meg az arcát, mire szemeit lecsukja, amit meglepődve fogadok, hiszen ilyet még nem csinált érintésemtől.
- Érted bármit megtennék, Anastasia - néznek szemembe az ő hatalmas íriszei, mire a szó bennem akad és nem bírok megszólalni. - Kérlek ülj le ide - vezet egy közeli padhoz és nem engedi, hogy helyet foglaljak a fából készült tákolmányon, mivel könnyed mozdulattal ültet az ölébe. - Szeretnék neked mondani valamit, mert már nem bírom magamban tartani - neveti el magát hitetlenül és lopva tarkójához nyúl, ahonnan egyből elvezeti kezét és az enyémet kezdi el simogatni. - Nem akarok kertelni, nehezen beszélek az érzéseimről, de azt könnyedén eltudom mondani, hogy teljesen beléd szerettem, Ana. Hatalmas szükségem van rád és én lennék a világ legboldogabb embere, ha a barátnőmnek mondhatnálak az egész világ előtt - ejti ki lassan szavait, amiket nehezen fogok fel és még nehezebbnek bizonyul reagálni rá, hiszen ilyet nekem még egy férfi sem mondott.
Nagyot sóhajtok, amitől arcára kétely és félelem ül ki, mire nem bírok tovább a szemébe nézni, ezért mellkasának döntöm homlokomat és gondolkodni kezdek. Jó lesz nekem az, ha Harry lesz a párom? Abban teljesen biztos vagyok, de ő sztár, nem én mellettem kellene leragadnia, nálam sokkal szebb lányt is találhatna. Én is ugyan ezt érzem iránta, de félek. Félek attól, hogy nem vagyok még felkészülve egy kapcsolatra, arra, hogy az emberek megnéznek az utcán, mert a barátom egy sztár, sem arra, hogy a média és a rajongók rólam beszélnek, rosszabb esetben gyűlölködnek. Hirtelen bevillan az, hogy ez a fiú nem hiába mondta ezeket, valami olyat látott meg bennem, ami megtetszett neki, ezért minden ostobaságot kiverek a fejemből és csak arra gondolok, hogy szükségem van rá, kell nekem az a férfi. Tekintetemben a lehető legnagyobb magabiztossággal nézek fel rá, miközben ő türelmesen várja a válaszomat. Kezeim közé veszem az arcát, homlokomat az övének döntöm és halkan, szinte az ajkaira kezdek el beszélni.
- Én is örülnék neki, Harry - mosolyodok el halványan, mire arca rögtön felderül és reménykedve teszi fel kérdését, amit már olyan régóta várok.
- Lennél a barátnőm, Ana? - durozsolja rekedt hangján és ajkai olyan szépen formálják meg a szavakat, hogy csak azokat bírom nézni és gyönyörű szemeit.
- Igen - bólintok egyet kijelentésemhez, mire ajkai egyből az enyémre találnak és eltart néhány pillanatig, amíg reagálni tudok mozdulatára.
Kezeim rögvest hajába fúródnak, egy kissé megszédülök és a hasamban lévő pillangók annyira mozognak, hogy félek, kifognak onnan szabadulni. Soha életemben nem éreztem még ilyet, ahogy egy férfi csókol és gyengéd mozdulatokkal simogatja az oldalamat és hátamat. Nem akarom, hogy ennek vége legyen, örökre érezni akarom csókja ízét és ezt a közelséget, már szinte egyé válunk, annyira simulunk egymáshoz. Mindent kizárok magam körül csak Harry és én vagyok, senki más. Szerelemes vagyok, ezt le se tagadhatom, de hihetetlen, hogy egy olyan fiú a barátom, mint ő. Fel kell fognom ezt az egészet és elhitetni magammal, hogy egymáséi vagyunk és nagyon remélem, hogy minél több ideig. Levegőhiány miatt elválunk egymástól, hangosan szuszogunk és bár ajkaim erősen felduzzadtak, tovább akarom, hogy érintsen. Nem bírok vele betelni és félő, hogy ezt hamarosan ki is fogom mutatni. Kissé elválunk egymástól, a fonatomból kiálló tincseket könnyed mozdulattal a fülem mögé tűri, majd hatalmas mosollyal néz rám. Szemei másképp csillognak, mint eddig, arca más lesz és érintése is. Egy csók után minden így megváltozik, akkor mi lesz ezután?
- Köszönöm, Angyalom! - szólal meg néhány perc csend után, majd mellkasára húz, így hallhatom szívének egyenletlenen ütemét, amitől elmosolyodok, bár az enyém sem viselkedik másképpen.
- Én köszönök neked mindent, Harry! - nézek rá hálásan és bátortalanul, de hintek egy apró csókot formás szájára, amit boldogan fogad és egyből viszonoz.
- Ahogy mondtam: érted bármit megtennék - cirógatja arcomat, ami annyira jól esik, hogy muszáj lehunynom a szememet.
- Minden rendben lesz? - kérdezem félve, ami nem hiába van, mert rengeteg tényező övezi ezt a fiút.
- Minden - biztosít azonnal és oldalamnál lévő keze simogatni kezdi a testemet. - Ígérem! Nem hagyom, hogy bárki is bántson - cirógatja kézfejemet másik végtagjával, ami érintéseit a legnagyobb örömmel élvezek.
Szótlanul élvezzük a másik érintését és társaságát, mikor a táskámban lévő telefonom megszólal és hangosan zenélni kezd. Gyorsan megkeresem a készüléket és a zöld gombot megnyomva a fülemhez emelem.
- Jó napot! - köszönök illedelmesen, mivel egy ismeretlen számról hívnak.
- Jó napot, Hölgyem! - hallok meg a vonal túlsó végéről egy karcos férfi hangot, mire meglepődve hallgatom további beszédét. - A barátnőjét, Mia Steff-et elütötte egy autó és súlyosan megsérült, a műtőben operálják és mivel a telefonkönyvében önt hívtam nem régen, ezért jogunkban áll értesíteni az esetről valakit - tájékoztat, mire mindenem remegni kezd, teljesen megfagyok és minden erő egy szempillantás alatt kiszáll belőlem.
- Micsoda? - kérdezek vissza halkan és sírós hangon, mire barátom aggódva kémleli az arcomat és tudatlanul néz rám.
- Sajnálom! - idézi felém a férfi együtt érző szavait, majd elköszön és bonja a vonalat, míg én csak magam elé meredek és nem akarom elhinni, hogy ez történt azzal a személlyel, aki az életem egyik legfontosabb része.


~.~.~.~

Sziasztok Manók! *.*
Itt lenne a 10. rész, ami nem olyan hosszú, mint az eddigiek, de attól eltekintve remélem tetszeni fog. Kinek hogy megy az iskola, a tanulást elnézve szerettek menni? Én nagyon, mert frenetikus osztályom és tanáraim vannak. :)
Jó olvasást és kellemes időtöltést a hétvégére! 

Have a nice day: Fanny

Ui.: Nagyon örülnék néhány visszajelzésnek, mert így azzal a véleménnyel vagyok, hogy nem tetszik a történet. :/

2014. szeptember 6., szombat

9.rész Egy jó tanács

" Fortyogtam a dühtől, de még én magam sem tudtam, hogy miért. Egyszerűen irritált, hogy Harold mindig Ana-val volt és a témája sem volt más, csak a lány. Én akartam a helyében lenni, még akkor is, hogy volt barátnőm és ő volt a legjobb barátom! " - Louis Tomlinson



~ Anastasia Moon ~

Reggel homályos tekintettel ébredek fel és mikor lassan felülök az ágyban szemeim alá nyúlva rájövök, hogy fel vannak dagadva a tegnapi sírás miatt. Ahogy Harry elment és jó éjszakát kívántam Greg-nek és Kris-nek, befészkeltem magam a takaróba és tovább folytattam az önsanyargatást azzal, hogy itattam az egereket. Nem szép és példamutató dolog, hogy egy majd' 21 éves lány szüntelenül bőg, de nem bírtam mást tenni, túl sok minden a fejemre szakadt már megint. Hihetetlen és még most se fogom fel, hogy az apám rákos volt és nem szólt erről senkinek. Kezelésekkel, gyógyszerekkel segíthettek volna rajta, de nem foglakkozott ilyenekkel, inkább most fentről nézi, ahogy az egykori családja szenved. Míg én igen, addig anyám és nővérem nem mutatják ki, de még ők se heverték ki a halálát. Anyámat rengetegszer hallottam sírni, mikor még itthon volt, ahogy a szobája előtt elmentem. Sajnáltam, de nagyobb volt annál a makacsságom és haragom, mint hogy bemenjek hozzá és megvigasztaljam. Ezt a feladatot mindig Bella végezte el és akkor azt jónak is láttam. A büszkeségem irányított és nem a szívem, pedig volt, amikor az belesajdult a fájdalomba, ahogy hallottam az egyetlen szülőmet szenvedni. Tegnap szerencsére tudtam velük beszélni, öröm volt hallgatni, ahogy Bell az iskoláról, anyám a városról, míg Dave a munkájáról áradozott. Legalább ők boldogok. Nehezemre esett visszatartani a könnyeimet, de az segített, hogy arra gondoltam, nekik minden jó és szeretnek Los Angelesben lenni. Hiányoznak, mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, de így jobb, hogy nem látják mi van velem. Se a testvéremnek, se anyunak nem említettem meg a naplót, ez a dolog a házban lakó két felnőtté, Harry-é és az én titkom marad. Elég, ha én szenvedek, nekik nem kell, jobb, ha arról tudnak, amiről eddig is.
Suta mozdulatokkal dobom le magamról a meleget biztosító takarót, majd, ahogy két lábamra állok, szörnyülködve nézem a földön heverő, sok zsebkendőt, amiket este használtam el. Lehajolva szedem fel az összeset és a szoba egyik sarkában álló kukába dobom. Ahogy a fürdőbe lépkedek, azon dolgok jutnak az eszembe, hogy már napok óta nem cigarettáztam, ittam, se drogoztam és ebben az a legjobb, hogy egyik cselekedet sem fordult meg a fejemben. Úgy érzem, hogy nincs rájuk szükségem és abban biztos vagyok, hogy amíg Harry mellettem lesz, ez így is marad. Olyan nekem ez a fiú, mint egy őrangyal, aki vigyáz rám és félt a bajtól. Tegnap ismertem meg, mégis teljesen megbízok benne és rettentően ragaszkodok hozzá, ami érzelmet még mindig nem értek meg. Soha nem voltam igazán szerelmes, nem is tekintettem úgy egy fiúra se, hogy komoly kapcsolatba szeretnék vele bonyolódni, de Harry göndör fürtjei, káprázatosan zöld szemei, aranyos mosoly és maga az egész férfi, teljesen megfogott, amit nem akarok. Nem, mert ő sztár, én nem, neki szinte csodásnak mondható az élete, míg nekem szinte romokban hever és lehet, hogy nagyon sok mindenben egyezünk és egyetértünk, de ez kevés. Ennek a fiúnak nem egy olyan párra van szüksége, mint én vagyok, hanem egy makulátlan, kedves és tiszta lelkű lányra, aki feltétel nélkül tudja szeretni és a végsőkig kitartani mellette. Ő egy tipikus hibátlan és talpra esett férfi, akinek joga van, sőt kötelező megválogatni a maga igénye szerinti partnereket, hiszen megteheti. Sármos, gazdag, híres és a legfontosabb, hogy rettentő kedves és megbízható. Nem nekem való és én se neki, ennyi az egész.
Ahogy a fürdőszobai tükörhöz érek és meglátom magamat, inkább megrázom a fejemet és lassú mozdulatokkal megnyitom a csapot, majd hideg vízzel megmosom az arcomat, ami piros és hevült bőrömnek rendkívül jól esik. Felsóhajtok, amikor a puha törölközővel megtörlöm testrészemet és enyhén hátra vetett fejjel kiengedett hajamba túrok. Vissza megyek a kicsiny helységbe és Cara egykori ruhás szekrényét kinyitva találok magamnak egy farmernadrágot és egy egyszerű, mégis szép felsőt, ami ruhadarabok jóknak is bizonyulnak, hiszen a sötét bőrű nővel majdhogy egy méretünk van. Fehérnemű szettet az egyik földön heverő zacskóból veszek ki, amit a tűzoltók hoztak át, mivel csak ezek maradtak meg, semmi más ruhám. Gyors mozdulatokkal öltöm magamra a textileket, majd elhatározom, hogy a hajamat nem hagyom továbbra is kiengedve, ezért lazán befonom és úgy engedem egyik vállamra. Ahogy végzek további reggeli teendőimmel, kifele veszem az irányt a szobából, de amikor kinyitom az ajtót hangokat hallok, ezért szaporábban szedem lépteimet a lépcső felé.
- Jó reggelt! - köszönök meglepetten, mikor a konyhába lépek és az étkezőasztalnál meglátom Louis-t egy hosszú, barna hajú lány társaságában, akiről már első látásra megállapítom, hogy nagyon szép.
- Jó reggelt, Bogaram! - tipeg mellém Kris és egy nagy puszit nyom az arcomra. - Hogy aludtál? - érdeklődik kedvesen, ami egyből megmosolyogtat, hiszen örülök, amiért ő és a férje vannak nekem.
- Jól, köszönöm - ölelem magamhoz és egy pillanatra elrejtem arcomat a nyakánál.
- Szia! - jön oda hozzám helyéről felállva az ismeretlen lány és barátságosan mosolyog rám. - Eleanor Calder vagyok, Lou barátnője - nyújtja felém a kezét és úgy veszem észre, hogy az ölelés még csak gondolata sem fordul meg a fejében.
- Szia, nagyon örülök! - mosolygok rá, mire az elgondolásom ellenkezőjét csinálja és erősen magához ölel.
- Sajnálom, ami veled történt - súgja a fülembe együtt érzően, ami mondata meglep, de egyből rájövök, hogy Louis a barátja, ezért nyilvánvaló, hogy mindenről tud.
- Köszönöm, majdcsak rendbe jövök - válok el tőle és szemébe nézve beszélek hozzá.
- Szia, Louis! - lépek a fiúhoz, aki egyből feláll székéről és kezei közé zár. - Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - érdeklődök kíváncsian, hiszen neki egy szóval sem említettem meg a címet és utcát, ahol ez a ház található.
- Vannak kapcsolataim - rántja meg a vállát egy széles mosoly kísértében, mire halkan nevetve és szem forgatva reagálok mondatára. - Harry mondta meg - vallja be a végére egy kis dühvel a hangjában, ami cseppet sem tetszik.
- Tomlinson! - mondom halkan, mégis ellentmondást nem tűrő hangnemben és én is kezdek mérges lenni. - Fejezd be! - teszem hozzá, mire gyors mozdulatokkal megfogja a kezemet és elnézést kérve a hátsó kertbe vezet, ahol az egyik vastag fa tövében meg is áll.
- Miért véded ennyire azt a balfácánt? - szűri ki fogai között, úgy, hogy szüntelenül a szemembe néz, ami most zavar, nagyon is.
- Nem védek senkit, de azt nem fogom hallgatni és elviselni, hogy miattam veszekedtek, mikor állítólag legjobb barátok vagytok! - emelem fel hangomat és szét tárom a kezeimet.
- Már régebb óta rossz a kapcsolatunk, szóval... - mondja lazán, ami abban a pillanatban kiveri nálam a biztosítékot.
- Óh és ezt ilyen könnyedén mondod? - nevetek fel cinikusan. - Milyen barát vagy te? Lehet, hogy nem is kellene benned megbíznom, majd engem is eldobsz magadtól mikor megunsz. Aljas vagy, Louis, nagyon aljas és nem gondoltam volna, hogy te ilyen vagy. Az ég szerelmére Harry a legjobb barátod, de erre akkor fogsz a legjobban rájönni, mikor egyedül maradsz és ezt tapasztalatból mondom. Ne akard azt, mert borzasztó, főleg mikor a magány kezd lerántani a francba! - kelek ki magamból, amit az előttem álló srác megszeppenve hallgat végig.
- Sajnálom! - mondja néhány perc csend után, miközben szüntelenül nézem lehajtott fejét és hallgatom hatalmas sóhajait.
- Ezt ne nekem mondd, hanem a barátodnak, mert ő fontosabb számodra, mint én, akit nem is ismersz - ütögetem meg a vállát, majd nagy léptekkel távozok mellőle, minden bizonnyal egy kis magányra van szüksége.
Erőltetett mosolyt varázsolok az arcomra, mikor elhúzom a házba vezető üvegajtót, amit egyből be is csukok magam után, hiszen kint nem a legmelegebb idő van, már-már nevezhető hűvösnek, annak ellenére, hogy tavasz van. Nem lepődök meg, amikor a konyhába érve csak Eleanor-t és Kris-t látom, hiszen a ház ura, Greg már kora reggel elment dolgozni.
- Louis? - érdeklődik a lány, miközben leteszi a kezében lévő poharat, amiben narancslé lötykölődik.
- Kint van - ejtek meg felé egy kis mosolyt, mire bólint egyet. - Mindjárt jön - teszem hozzá, mire újra biccent egyet mosolyogva.
Éppen a hűtőhöz készülök, hogy egyek valamit, mert már kezdek éhes lenni, mikor meghallom a csengő hangos moraját.
- Majd én megyek, maradj csak - ültetem vissza helyére Kris-t és nyomok az arcára egy puszit, mire hálásan mosolyog rám.
Gyorsan szedem lábaimat a bejárati ajtó felé és amikor kinyitom az arcomra egy hatalmas nagy mosoly kerekedik és mérhetetlen boldogság az előttem álló személy láttán. Kinézete most is, ahogy mindig hibátlan, haja kissé kusza, de így is jól áll neki és a megszokott gesztusok felfedezhetők rajta, amiket annyira szeretek. A mosolyát, a pillantását és az azokban rejlő érzelmeket, amikről nem tudom, hogy mik azok.
- Szia, Szépség! - dönti oldalra egy kicsit a fejét és úgy üdvözöl, mire egyből kezei közé vetem magam.
- Szia, Harry! - mormolom a nyakába, mire halkan felnevet, amitől mellkasa egy kissé rázkódik, de nem gátol abba, hogy öleljem.
- Minden rendben, jól aludtál? - távolodik el tőlem, kezei közé veszi arcomat és úgy érdeklődik hogylétem felől.
- Igen - bólintok egy aprót. - Még este, ahogy elmentél bőgtem egy sort, de jelen pillanatban a helyzethez képest jól vagyok - mosolyodok el halványan, amit ő is megtesz. - De gyere be, ne csak az ajtóban állj - húzom be kezénél fogva, becsukom az ajtót és megvárom, amíg leveszi a kabátját és cipőjét, amiket gondosan elrendez el a fogason és a fal tövén.
- A síráshoz visszatérve, ne csináld, Ana - sóhajt fel és derekamnál fogva húz közelebb magához. - Ha kell egész nap nevettetlek csak ne sírj - néz mélyen a szemembe, ahogy én is az övébe, de elkapom onnan tekintetemet, amíg el nem veszek ismét zöld szemeiben.
- Köszönöm - pipiskedek arcához és egy apró puszit hagyok rajta.
- Mit keres itt Louis? - torzul el az arca és mereven nézi barátja fogasra akasztott pulóverét. - Ezt nem hiszem el! - dúr bele erőszakosan a hajába és hátra veti fejét.
- Nyugi, ha megint az csinálja, mint tegnap, akkor majd én lerendezem, ma már így is kapott tőlem egy fejmosást - rántom meg a vállamat, mire értetlenül néz rám. - Majd elmesélem - hagyom ennyiben a dolgot, mire belegyezően bólint.
Ujjait enyémek köré fonja és úgy megyünk a konyhába, ahova belépve meglátjuk Louis-t, aki időközben bejött az udvarról. Kék tekintete egyből meglátja kezeinket, mire fanyar arcot vág, amit nem értek, hogy miért tesz, főleg úgy, hogy a barátnője ott ül mellette.
- Helló! - köszön bandatársának és annak párjának, mire az utóbbi személy mosolyogva int egyet, de az előző csak egy lenéző pillantást intéz felé.
- Szia, Kris! - lépked Harry a nőhöz, majd egy meleg öleléssel és puszival üdvözli, amit egyből viszonoz is.
- Szia, Harry! - simogatja meg a fiú arcát. - Hogy vagy? - érdeklődik és hellyel kínálja, amit egyből el is fogad és leül rá. - Kérsz málnás süteményt? Elmondásod szerint nagyon ízlik - nevet fel az asszony, amit mosolyogva nézek végbe, hiszen örülök, amiért ennyire kedveli azt a személyt, aki nekem már egy nap után is ennyire fontos.
- Ez tényleg így van, de most köszönöm nem kérek, mert mielőtt idejöttem reggeliztem - utasítja vissza az ajánlatot, ami Kris-t egy cseppet sem lomboz le, megérti a fiú szavait.
- Gyere - nyújtja felém kezeit göndör hajú barátom, amit el is fogadok és nem kezdek el tiltakozni, mikor egy könnyed mozdulattal az ölébe húz és hosszú végtagjaival átfonja a derekamat.
Míg El érdeklődve és vidáman nézi végbe a cselekedeteinket, addig barátja csak húzogatja a száját és grimaszol, amit nem bírok szó nélkül hagyni.
- Valami gond van? - nézek rá nagy szemekkel, mire megrázza a fejét, miszerint nem. - Akkor jó - mosolyodok el gúnyosan, mire csak megforgatja a szemét és hátra dől a székében, miközben Harry halk nevetését hallom a fülemben, mivel közel hajolt az arcomhoz.
- Menjünk, El - jelenti ki Lou, mire a lány csak bólint egyet és feláll a helyéről.
- Örülök, hogy megismerhettelek, Ana - áll meg előttem a kék szemű srác barátnője. - Szia! - ölel magához, amit gondolkodás nélkül viszonzok.
- Én is örülök, szia! - mosolygok rá úgy, hogy észre ne vegye a haragomat, ami azóta bennem van, amióta Louis-t kiosztottam.
- Szia, Hazza! - búcsúzik el a mellettem álló fiútól is, míg barátja csak int egyet, egyedül Kris-től köszön el normálisan, majd távoznak a nővel a nyomukba, aki intelligensen kikíséri őket.
Mikor meghalljuk az utcán álló kocsi moraját, a mellettem álló fiú hangosan felsóhajt és lerogyik az egyik közelében lévő székre.
- Minden oké? - guggolok le elé szerényen mosolyogva, mire feláll a helyéről, magához von és szorosan fog közre kezeivel.
- Most már igen - mormolja a fülembe, mire újra elmosolyodok és simogatni kezdem a hátát. - Elegem van ebből a srácból, amennyire szerettem, most annyira utálom - válik hangja dühössé, mire eltolom magától és vállánál fogva megrázom egy kicsit.
- Fejezd ez be, Harry! Nem mondasz igazat, ezt én is tudom - vezetem kezemet az arcára és hüvelykujjammal simogatni kezdem puha bőrét. - Most is szereted, csak még te magad sem tudod, hogy miért haragszol rá ennyire - döntöm oldalra a fejemet és halványan elmosolyodok.
- De tudom, hogy miért - vágja rá határozottan és tekintetét az enyémbe vájja.
- Akkor mond el, miért? - kérdezem meg röptében, mire halkan nevetve megrázza a fejét.
- Hagyjuk, Ana, nem lényeges - legyint egyet, majd arcán megjelenik az a mosoly, amit annyira szeretek.
- Akkor megyünk ma a fiúkhoz? - váltok inkább témát és az előbbi helyére vissza ültetem, majd combjaira ereszkedek.
- Nem - jelenti ki, mire nagy szemekkel meredek rá és indokot várok egyszavas válaszára. - Ma moziba megyünk - neveti el magát ábrázatomon, mire sóhajtva hajtom egy pillanatra mellkasára a fejemet és én is kuncogni kezdek.
- Renden és mikor? - érdeklődök izgatottan, mert nem volt tervben az, hogy együtt megyünk valahova, az meg főleg nem, hogy moziba.
- Most - adja meg a választ somolyogva, ami ismét csak meglep, titokzatos ez a fiú.
- Rendben, akkor felmegyek a szobába, mindjárt jövök - állok fel az öléből és már menni akarok tovább, de csuklómnál fogva megállít.
- Nem szükséges átöltözni, kifesteni magad, mert így is gyönyörű vagy - kezdi ecsetelni, mire hangosan felnevetek szavain, hiszen ezek a dolgok még az eszembe se jutnak.
- Csak a táskámért megyek - simítom meg a buksiját, mire ő is felkacag.
Már a konyhaajtónál állok, hogy az emelet felé tartsak, mikor megtorpanok és visszafordulok hozzá, mivel még mindig a helyén ül.
- Szóval gyönyörű vagyok? - dűlök az ajtófélfának és úgy idézem felé szavaimat, mire felém fordul.
- Igen - válaszol teljesen nyugodtan és mosolyogva. - Nálad szebb lánnyal még nem találkoztam - teszi hozzá, mire az egész arcom pírba borul és a torkom is elszorul egy pillanatra.
- Köszönöm - nyögöm ki akadozva és halkan, majd lábaimat nagy nehezen menésre bírom, mivel a mozgás is szörnyűnek bizonyul jelen pillanatban.
Lábaimat gyorsan szedem a lépcsőn és nagy hévvel nyitom ki az ajtót, de abban a pillanatban le is cövekelek, mivel Kris-t pillantom meg, ahogy az ágyon ül és mindent alaposan megnéz a szobában.
- Minden rendben? - kérdezem meg tőle, mire bólint egyet és mosolyogva kéri, hogy foglaljak helyet mellette.
- Minden rendben, Csillagom - fogja meg a kezemet és ujjai közé zárja. - Nagyon aranyos fiú ez a Harry - jegyzi meg, mire kíváncsian kémlelem az arcát, hiszen ismerem és tudom, hogy még akar valamit mondani, nem ennyivel kívánja lezárni a mondandóját. - Figyelj, Kincsem nem akarlak kioktatni, de most hallgass meg, tanácsot akarok adni - mosolyodik el szerényen, mire én is így teszek és bólintok egyet, hogy így teszek és figyelek rá. - Azt tudnod kell, hogy ez a fiú nagyon vonzódik hozzád. Sokszor elnéztem tegnap és ma is, ahogy viselkedett veled, rád nézett és beszélt hozzád. Nem hülyeségeket fecsegek össze, ezt én is átéltem, mivel Greg is pontosan ezt csinálta. Először csak barátok voltunk, de nem ment sokáig, hiszen ő is és én is nagyon jól tudtuk, hogy nekünk együtt kell lennünk és nézd meg, már 30 éve együtt vagyunk. Harry kivételes fiú, nagyon aranyos és teljes egészében hozzád való. Tudom, hogy még soha nem volt tartós kapcsolatod, de ha vele az lesz, akkor ne ijedj meg, mert mellette a lehető legjobb helyed lesz - mélyeszti tekintetét az enyémbe, amiben csak a jóságot és az együttérzést vélem felfedezni. - Készülj fel ezekre, Csillagom, mert ő biztosra veszem, hogy nem csak a barátod akar lenni, hanem annál több. Sokkal több - mondja el utolsó mondatát, mire kezei közé férkőzök és akár az anyámhoz, úgy simulok hozzá.
- Köszönöm, Kris - mormolom a felsőjébe és erősen fogom közre a derekát, már-már úgy, hogy az nekem is fáj.
- Ugyan - görbíti felfelé ajkait, mikor egymás szemébe nézünk. - Olyan vagy, akár a második lányom, fontos vagy nekem és azt akarom, hogy boldog legyél és tudom, hogy ennek a fickónk az oldalán az leszel - neveti el magát, ahogy én is és egy nagy puszit nyomok az arcára, amibe minden érzelmemet belesűrítem.


~.~.~.~

Halihóó Mindenki! :D
Ismét itt lennék, de megmondom őszintén egy kicsit csalódott vagyok. A múltkori részhez semmi visszajelzést nem kaptam és nehogy azt higgyétek, hogy telhetetlen vagyok, de örültem volna néhány kedves szónak, mivel nekem ezek nagyon sokat jelentenek. 
Nem is beszélek többet, jó olvasást és a következő hétre kitartást az iskolában! :)

Have a nice day: Fanny

2014. szeptember 1., hétfő

8.rész Túl hamar felszínre tört dolgok

" Egy napló. Egy nyavalyás naplóból kellett megtudnom, hogy az apám miben halt meg! Nem bírtam felfogni és a tudat, hogy tehetettem volna az ellen, hogy távozzon az élők közül, egyszerűen felemésztett! Teljes egészében összeroppantam és csak Ő tudott segíteni, senki más! " - Anastasia Moon


~ Harry Styles ~


A kezeim között tartok egy tűz piros, pánt nélküli ruhát, amit csak is kizárólag Ana-n tudnák elképzelni, de ezek a gondolataim hamar eltűnnek, mikor a szőke hajú lány könnyes szemekkel fut ki az öltözőfülkéből, amit nem tudok mire vélni, hiszen az előbb még semmi baja nem volt. Hihetetlen gyorsasággal férkőzik a kezeim közé és olyan erősen fogja közre a derekamat, hogy szerintem még senki nem csinálta így. Rettegve ölel, mire gondolkodás nélkül ölelem át én is őt és arcomat hajába rejtem, ezáltal orromba egyből beleszökik a zuhatag finom illata. Ahogy a közelemben van a szívem szaporábban ver, mint általában, csak őt tudom nézni és arra gondolok, hogy milyen lenne vele. Senki nem fogott még így meg első látásra, ami furcsa, hiszen nem vagyok híres a tartós kapcsolataimról meg egyáltalán nem is szeretem őket. Szabad akarok lenni, a magam dolgát végezni és nem a másik kívánságát lesni és tudom, hogy ez így disznóságnak hangzik, de így van. De most... Ha ránézek erre a lányra, ezeket a dolgokat elfelejtem és egy szempillantás alatt azt gondolom, hogy igenis mellette a végsőkig kitartanék, szeretném és talán még az életemnél is jobban. Lehet, hogy elhamarkodott vagyok, de ilyet még soha nem éreztem, pedig már volt jó pár barátnőm. 
- Mi a baj? - súgom halkan a fülébe, mire egy kicsit eltávolodik tőlem és hatalmas szemeivel felnéz rám. 
- Kérlek, Harry vigyél el Kris-hez - kéri kétségbeesetten és erősen markolni kezdi hátamon a pólót. 
- Ki az a Kris? - húzom össze a szememet, mire sóhajtva megrázza a fejét, de azért válaszol. 
- A szomszédom. A tűzoltók oda vitték hozzájuk a házamban maradt épp dolgokat és megtalált köztük egy nagyon fontos tárgyat, amit azonnal magamnál akarok tudni. Könyörgök vigyél oda - hajtja egy pillanatra fejét a vállamra, majd újra rám néz, mire egy halványat bólintok. 
Gyors léptekkel megyek oda a kasszához, kifizetem azokat a ruhákat, amiket már Ana felpróbált és jóknak bizonyulnak, majd futva közelítem meg őt és kezét az enyém közé fogva hagyjuk el a boltot. Szüntelenül figyelem az arcát, ami gondterhelt, szomorú és fáradt. Nem tudom mi lehet vele, de azt igen, hogy segíteni akarok neki még akkor is, ha az a hülye Louis ezt nem engedi. Nem szólhat bele, hogy mit csinálok és ha meg is teszi, nem fogom figyelembe venni. A kezemben lévő három szatyrot gyorsan bedobom a hátsó ülésre, mikor már az autónál állunk, majd kinyitom azt az ajtót is, ahova Ana akar beülni. Futva térek az én oldalamra, majd a kocsit villám gyorsan indítom be mikor beszállok és a lány navigálásával vezetek egy szép kertes házig. Míg ez szinte tündököl, addig a mellette lévő korom fekete, rendőrségi szalaggal körbe van kerítve, hogy még véletlenül se térjen senki az életveszélyes övezetbe. Ezúttal nem kell neki kinyitnom az ajtót, magától megteszi, majd villám gyorsan szaladni kezd egy sötét bőrű nő felé, aki már tárt karokkal várja a bejárati ajtónál. Ha nem lennénk ilyen kiszámíthatatlan helyzetben, akkor mosolyogva nézném a párosukat, de így semmi esetre sem csinálom ezt, hanem lassú léptekkel közelítem meg őket. 
- Jó napot asszonyom, Harry Styles vagyok! - mutatkozok be a nőnek, aki halványan mosolyogva, mégis bánatosan néz rám. 
- Szervusz, Harry! Mrs. Bruce vagyok, de szólíts nyugodtan Kris-nek - rázza meg a felé nyújtott kezemet, majd engem és Ana-t maga elé engedve invitál be a házba. 
Ahogy átlépjük a küszöböt az összhang egyből elnyeri a tetszésemet, hiszen a régies és a modern dolgok kavalkádja fogad, ami kifejezetten tetszik. Minden helység más színű, rengeteg kép lóg a falon és a látszat csal, mert aki bejön ide azt hinné, hogy egy fiatal házas pár bitorolja ezt a házat, miközben nincs így, mivel az idősebbeknek is lehet ízlésük és nekik nagyon is van. 
- Szia, Greg! - öleli magához Ana a szintén sötét bőrű férfit, aki kedvesen simogatja a hátát és puszikkal hinti be a feje búbját. 
- Szia, Kicsim! - távolodik el a lánytól és kezei közé fogja az arcát. - Jól vagy? - érdeklődik tapintatosan a férfi és hosszú ujjaival finoman simogatja Ana bőrét. 
- Nem! - jelenti ki kertelés nélkül a kérdezett és sután lehajtja a fejét. - Most először vallom be, hogy semmi nincs rendben. Kezdek megőrülni és az a legnagyobb baj, hogy mikor azt veszem észre valami kezd rendbe jönni, akkor akad egy másik dolog, amitől minden összedől. Elegem van az egész életemből! - zokog fel a lány és akár egy kislány úgy bújik a kissé pocakos férfihoz, aki készségesen szorítja magához és próbálja vigasztalni.
- Minden rendbe jön, Drágám, semmi baj - mormolja a fülébe és ez idáig Kris-szel egymás mellett állva néztük őket, majd a nő kényszer mosolyával kéri, hogy foglaljak helyet az egyik széken és ne álljak. 
- Ana - szólítja meg az asszony a síró lányt és néhány lépéssel közelebb merészkedik hozzá. - Menj fel Cara régi szobájában, ott megtalálod a naplót. Jogod van megtudni az igazat - szedi ki férje kezei közül, majd haját megigazítva nyom egy puszit a homlokára. 
- Milyen igazat? - kérdez vissza Ana összehúzott szemekkel.
- Csak menj fel - nógatja tovább a nő, mire a lány menésre bírja magát és bizonytalan léptekkel szedi a lépcsőfokokat az emelet felé. 
- Jaj, édes Istenem - sóhajt fel Greg és fej rázva ül le mellém. - Hihetetlen, hogy mennyi mindenen kell keresztül mennie ennek a szegény lánynak - folytatja, mire felesége is csatlakozik hozzánk.
- Egy kis sütemény meg limonádé - teszi le elém az egyiket egy nagy tálcával, a másikat pedig egy nagy kancsóval és egy pohár társaságában. 
- Köszönöm - mosolygok rá szerényen, majd figyelem, ahogy párja mellé ül, aki egyből ölébe helyezi egyik kezét és simogatni kezdi. 
- Egészségedre, remélem ízleni fognak - neveti el magát egy kicsit, ami mosolygásra késztet. 
- Nagyon jól tud sütni - mondom két falat között, mikor már majdnem megeszem a krémes sütemény egyik kisebb darabját. 
- Örülök, hogy ezt mondod - kacsint felém, amitől muszáj elnevetne magam, mikor Ana-ra tekintettel nem is lehetne. 
Talán egy órát beszélgetek velük minden érdektelen dolgokról, de nem bánom, mert élvezem a társaságukat, nagyon rendes emberek. Tetszik, hogy ilyen fiatalosak, életvidámak és a legkisebb dolgon is tudnak nevetni, míg a legrosszabbon átugrani és pozitívan nézni. Nem nevetünk, halkan beszélgetünk, így váltunk eszme cserét, de ez hamar abba marad, mikor az emeletről sikítást, zokogást és további hangos zajokat hallunk meg. Mind a hárman egyből felpattanunk a helyünkről és gyors léptekkel közelítjük meg azt a szobát, amibe Ana tartózkodik. Greg villámgyorsan nyitja ki az ajtót és meglátjuk a lányt, ahogy az ágyon ülve kiabál és azt hajtogatja, hogy ez lehetetlen. Kikerekedett szemekkel figyelem, az igazat megvallva azt sem tudom, hogy mitévő legyek, inkább hagyom, hogy Kris hozzá szaladva vonja nagy nehezen a mellkasára. 
- Nyugalom, Csillagom, semmi baj - hajtogatja szüntelenül, amivel nem segít, mert az így is sokkos állapotban lévő lány, még rosszabbul lesz. 
- Semmi baj?! - pattan fel a nő mellől és torkaszakadtából üvölt. - Az ég szerelmére, az apám nem is balesetben halt meg, megmenthettem volna! Nem mondott semmit, most is szenvedek, mikor még a mai napig velem lehetne! - folytatja és úgy vezeti kezeit a haja közé, hogy az még nekem is fáj. 
Egyikőnk se mond semmit, hagyjuk, hogy kitombolja magát és kiadja magából, mindazt, ami benne van. Igaz, nem értek semmit a hallott szavakból, de azt letudom belőle venni, hogy nagy és rossz dolog van a témában. Magatehetetlenül figyelem, ahogy Greg is csatlakozik feleségéhez és próbál a számukra annyira fontos személynek segíteni, még ha az nem is megy egykönnyen. 
- Ti tudtatok erről? - bök az ágyon heverő, virágos füzetre, mire mindannyian annak az irányába kapjuk a tekintetünket. - Tudtatok arról, hogy az apámnak tüdőrákja volt? - kérdez tovább, mire a férfi és a nő egyszerre csóválják meg a fejüket. 
- Nem, Kincsem, mi is ma tudtuk meg - sóhajt fel a férfi és lomha mozdulatokkal ül le párja mellé, akinek szemeiből szüntelenül potyognak a könnyek, ezzel még nehezebbé téve az amúgy is fennálló helyzetet. 
- Elegem van mindenből! - mutatja meg ismét hangját Ana és fél szemmel rám néz, amiből sugárzik a harag és a bánat. - Az életemből, azzal ami mindig körülöttem forog és abból is, hogy ekkora szerencsétlenség vagyok, egy rakás szar! - káromkodik, ami meglep, mert nem gondoltam volna, hogy egy ilyen lány a buta szón kívül tud más jelzőt is. - Menjetek ki kérlek, egyedül szeretnék lenni - sóhajt fel a végén és hangja szinte suttogássá válik, miközben ő is leül az ágyra és mereven néz maga elé. 
- Rendben, de ha szükséged van ránk, csak szólj - biztosítja az őszülő férfi, majd miután adott egy puszit a lány homlokára felkarolja a feleségét és lassan kisétál vele a helységből, aki továbbra is zokog és úgy néz ki, hogy nem is bírja abba hagyni. 
Én is átlépem a küszöböt és már követném az előttem lépkedő két személyt, mikor Ana ismét hangot ad magának, de ezúttal én felém irányulnak szavai. Sietősen fordulok meg tengelyem körül és szemébe nézek, mire int egyet, amiből tudom azt akarja, hogy maradjak. Kérését készségesen teljesítem, óvatosan becsukom az ajtót, majd kissé zavarodottan lépkedek az ágy felé, amin ül. Ahogy odaérek, leveszem a cipőmet, majd gesztusomból látva arrébb megy, ezért letudok feküdni a puha takaróra, amit csak nagy szemekkel néz végbe. Enyhén megütögetem a mellkasomat, hogy feküdjön oda, mire néhány pillanat tétovázás után azt is teszi. Hosszú haja elterül a pólómon, ahogy fejét elhelyezi rajta, illata ismét megcsap, amit soha nem tudnék megunni. Kezeimet egyből köré fonom, ezzel próbálva megnyugtatni, mivel továbbra is sír és teste emiatt szüntelenül rezeg. Kis idő elteltével már csak szipogását vélem felfedezni, ezért kezemet hátára helyezem és lassan simogatni kezdem. Ahogy nézem a szobát több helyen felfedezem a kezeim között lévő lány fényképeit, ami számomra csak annyit sugall, hogy ez a család nagyon szeretheti őt. Egy szintén sötét bőrű, fekete hajú nő társaságában látható több helyen, aki minden bizonnyal Kris és Greg lány lehet. Halványan elmosolyodok, ahogy tekintetem az íróasztalra téved és meglátom Ana-t két kisfiú társaságában, miközben önfeledten mosolyognak, ami tetszik. Jó látni ezt a lány boldognak és én nem is akarok mást csak ezt. Boldognak és nem összetörten látni. Ha mosolyog, akkor én is úgy teszek, ha nevet a szívem meglódul és ezt onnan tudom, hogy ma már ez sokszor megtörtént. Még saját maga se tudja, hogy mennyire különleges, amiről én tudatosultam, mert elég volt egy nap is arra, hogy erre rájöjjek. Nem szoktam ilyen hamar ennyi mindent felfedezni valakiben, de ő más. Úgy érzem, hogy nem tudok rá barátként tekinteni, mert többre van szükségem, sokkal többre. Lehet ostobának tűnök, amiért ilyenek gondolkodok, de én lennék a legboldogabb ember, ha olyan társat tudnék magam mellett, mint ő. Egyedi, káprázatos és csodálatra méltó, mert ő az. Semmi rosszat nem tudok mondani vagy gondolni róla, hiszen az első perctől fogva elkápráztatott és most, hogy ennyire közel van hozzám, ez csak tetőzi a dolgot. Boldog vagyok, pedig tekintettel rá együtt érzőnek kellene lennem, de az is vagyok csak közben örülök, hogy én ölelhetem és mellette lehetek. 
- Mi ez az egész, Ana? - kérdezem meg halkan, mire egy kicsit megrezzen, majd sóhajt egyet, de nem mond semmit. - Személyes dolog? - nógatom tovább, mire sután bólint egyet és a válaszát látva nem kérdezősködnék tovább, de nem is kell, mert magától kezd el beszélni. 
Óvatosan felemelkedik rólam, ami rosszul érint, mert így már nincs olyan közel hozzám, mint ahogy szeretném, majd még enyhén könnyes szemeit megtörli egy hosszú sóhaj kíséretében. 
- Tudni kell rólam, hogy világéletemben apás voltam, ellenben a nővéremmel, Bella-val. Ő anyuhoz ragaszkodott inkább, ahogy még a mai napig is, de én... - csuklik el a hangja, mire én is ülőhelyzetbe tornázom magam és kezeit az enyémek közé fogva nézek a szemébe. - mindig apám körül lődörögtem, szinte már csodáltam és rettentő jó kapcsolat volt közöttünk. Ő egy gyárban dolgozott, ahol nehéz gépekkel dolgoztak és hatalmas fizikai erő kellett a munkájához. Egyik nap, mikor elment dolgozni, néhány óra elteltével a cégtől hívták anyámat, hogy az apám meghalt, mert egy gerenda rázuhant és agyon ütötte - beszél halkan, miközben minden szavára figyelek és a tekintetem egy pillanatra se hagyja el az ő piros, mégis káprázatosan csillogó, barna íriszeit. - Anyámnak nehezére esett elmondania nekem a dolgot, mivel tudta, hogy mi fog történni és úgy is lett. Kérlek, Harry amiket most elmondok, azok hallatán ne ítélj el, ne undorodj tőlem, könyörgöm - gyűltek ismét könnyek a szemeibe és kezei erősen fonódtak az ujjaim köré, mire lassan bólintottam egyet kikötésére. - Apám segítségével jutottam be London leghíresebb zeneiskolájába, amit a halála után ott is hagytam, elzárkóztam mindenkitől, bulizni, cigizni és drogozni kezdtem és még efelett rossz társaságba keveredtem, ami miatt elveszítettem az összes barátomat, mert szégyelltek a viselkedésem miatt. Teljesen felfordult az életem, a makulátlan, szép és intelligens Anastasia-ból egy roncs lett, ami most is vagyok - kezd el sírni, mire a hallottakat próbálom feldolgozni, ami nehezemre megy, mivel csalódnom kell benne és nem is kicsit. - Rengeteget veszekedtem a családommal, senkit nem hallgattam meg, azt csináltam, amit jónak véltem és most itt vagyok, a semmi közepén. Számtalanszor megbántam a bűneimet, szinte minden nap kijárok apám sírjához a bocsánatáért esedezni, mivel azt gondoltam és gondolom most is, hogy ezzel neki ártottam a legjobban, még ha nem is él - vált át sírása zokogásba, amit nem bírok tovább nézni, ezért erősen magamhoz ölelem, még ha mérges is vagyok rá, amiért ezt tette. - Sajnálom, Harry, én ezt nem akartam, esküszöm, hogy nem - mondja a nyakhajlatomba, amitől akaratom ellenére is kiráz a hideg, mert meleg lehelete csiklandozza a bőrömet és bizsergés járja át a testemet. 
- Cssss, semmi baj, Ana - simogatom a hátát és ringatózni kezdek vele együtt, hogy hagyja abba a sírást, mert ennek nem lesz jó vége, ha továbbra is ezt csinálja. - Felejts el mindent, már elmúlt és arra koncentrálj, hogy ne tegyél többet ilyen rossz dolgokat - súgom a fülébe és feje búbjára nyomok egy nagy puszit. 
Hosszú percekig tartom a kezeim között, mire viszonylag megnyugszik, majd lassan eltolom magamtól és arcát kezem közé véve beszélni kezdek:
- Rettentően haragszom rád és csalódott vagyok, amiért ezt tetted magaddal, de eltekintek ezekről. Soha többet ne csinálj ilyet, mert nem ezt érdemled, Ana. Te nem tudod, de rettentő különleges lány vagy, akinek boldognak kéne lennie és nem úgy sírni, mint most. Bármit megteszek, azért, hogy mindig mosolyogni és nevetni lássalak, mindent, Anastasia - jelentem ki és arcára nyomok egy lágy puszit, miközben lehunyom a szememet, ahogy puha bőre az ajkaimhoz ér. 
- Az apám pedig nem is abban halt... - kezdene újra beszélni, de mutató ujjamat a szájára helyezem, hogy ne tudja folytatni. 
- Majd elmondod máskor, mikor már nyugodtan eltudod mondani - mosolyodok el halványan, mire kezeim közé férkőzik és ragaszkodóan ölel magához. 
- Köszönöm, Harry - mondja halkan, amit a csendes szobában tisztán hallok, mire elmosolyodok, amit nem láthat. 
- Én mindig itt leszek melletted - húzom az ölembe és eldűlök vele az ágyon, így szembe találom magam hibátlan arcával. 
Kis idő elteltével szép szemei lecsukódnak és rendezetlen levegővétele nyugodttá válik, ezzel jelezve, hogy elaludt, ezért az egyik hozzám közeli pléddel betakarom. Eszem ágában sincs elmenni mellőle, figyelem hibátlan arcát, amin rózsaszín, formás ajkai, apró orra és hatalmas szempillákkal megáldott szemei foglalnak helyet, amelyek ezúttal csukva vannak. Kiengedett haja a párnán minden fele megtalálható, beteríti vele az egész teret a textilen. Mosolyogva nézem nyugodt pihenését, annyira szép és annyira védtelen, de nem szabad... Nem gondolhatok ilyenekre, hiszen híres vagyok és nem bírna vele egy kapcsolatot. Túl sok minden folyik körülöttem, rengeteget utazok és a rajongók is jelen vannak. Nagyon szeretem őket, de tudom, hogy milyenek és nem akarom azt, hogy ennek a gyönyörű lánynak a mindennapjait megkeserítsék az utálkozásaikkal. Nem bírnám ki, ha miattam szenvedni, így is elég gondja van szegénynek, de hiába próbálom ezeket a dolgokat bemesélni magamnak, hogy nem szabad, nem jó ötlet, még jobban megakarom ismerni. Túl titokzatos, kedves és szeretni való, ahhoz, hogy magára hagyjam és ne vegyem figyelembe. Segítek rajta, ha tetszik neki, hanem és ha kell minden hová magammal viszem csak, hogy tudjam mi van vele.
Szemei enyhén megrebbennek, mikor ujjammal megérintem puha arcát, de nem ébred fel, ezért nem kapom el onnan a kezemet, tovább élvezem bőre selymességét. Akaratom ellenére mozdulok meg és hintek apró csókot a homlokára, majd az arcára, amitől mozgolódni kezd, de nem azért, mert felakar ébredni, hanem, mert mellkasomra helyezi fejét, ezzel elérve azt, hogy a szívem kétszer gyorsabb ütemet diktáljon. Túl nagy hatással van rám ez a lány és az a baj, hogy engem ez nem zavar, sőt! Kifejezetten élvezem, mikor ilyen közel van hozzám, amikor érezhetem az illatát vagy akár csak egy ujjal is hozzáérhetek. Egy napja ismerem, mégis ezt érzem, akkor mi lesz később? Annyira belefogok szeretni, hogy senki és semmi nem fogja tudni majd kiűzni belőlem azt az érzést és ettől megmondom őszintén, hogy egy kicsit félek. Nem volt tartós kapcsolatom még soha, nem igazán tudom, hogy mi az igazi szerelem, de azt igen, hogy amennyire Ana-nak rám, úgy nekem is annyira van rá szükségem. Vele eltudnám képzelni az életemet, akár egy tündérmesét, minden gond és baj nélkül, mert tudnám szeretni, talán jobban, mint eddig bárkit mást.



***


Este tízkor mosolyogva lépek be a fiúkkal közös házamba, mivel a gondokat eltekintve nagyon jó napom volt. Ahogy Ana megnyugodott, minden jobb lett és a nappaliba beszélgetve töltöttük el az időt Kris és Greg társaságában, akiket már most nagyon kedvelek, hiszen fantasztikus emberek. A sötét bőrű nő sürgött-forgott a konyhában, nagyon finom ételek és süteményeket csinált, azzal a címszóval, hogy ma ismertek meg és erre enni kell, amit mikor elmondott jót nevettem rajta. A szőke hajú lány folyamatosan a közelemben volt, ahogy én is az övében és mikor a kanapén ülve szorosan az oldalamhoz vontam, Greg egy somolygással jelezte, hogy észre vette. Hiába ma ismertem meg őket is, nem voltam a jelenlétükben zavarodott, nem féltem Ana-hoz érni, mivel a tekintetükből kibírtam olvasni, hogy örülnek, amiért a lány mellett vagyok. Ana nem jött vissza hozzánk, amit mikor kijelentett meg is értettem, hiszen most olyanok mellett van a helye, akiket ismer, szeret és azok is őt, egy családias érzetre. Kijelentette, hogy holnap átjön megköszönni a fiúknak is, hogy elfogadták, amiért egy éjszakát itt töltött, de megbeszéltük, hogy a mai nap leforgásairól egy szót sem szólunk, mivel csak az idióta Lou tud mindent, de Ana bizonygatta, hogy ő sem fog semmit mondani. Na majd meglátjuk. 
- Mi ez a nagy öröm, Harold? - hallom meg a gondolt személy cinikus hangját, mikor belépek a nappaliba. 
A kanapén fetreng, a tévét bámulja, de az arcán ott van az a gúnyos, levakarhatatlan mosoly, amit egyből meg is próbálok eltüntetni. 
- Mi közöd van hozzá? - ejtem a szavakat a hozzá hasonló hangnemben, mire komor tekintettel felül és lábait a földre helyezve úgy is marad. 
- Hagyjuk - legyint és kusza hajába túr, amit már le kéne vágni, amit én is megtettem néhány napja, mikor elegem lett a célozgatásokból. - Inkább az a másik kérdésem, hogy hol van Ana? - kezd el nézni minden felé a lányt keresve, amin magamban jót mosolygok, mert ettől a balfácántól nem köszönt el, míg tőlem igen, sőt, még egy egész napot is velem töltött. 
- Nekem meg az a másik válaszom, hogy mi közöd van hozzá? - vágom zsebre a kezeimet és enyhén oldalra döntöm a fejemet, mire egyből feláll a helyéről és elém siet. 
- Ne szórakozz velem, Styles, hol van Anastasia? - sziszegi és szemeiben csillog az irántam táplált dühe. 
- Hívd fel telefonon és kérdezd meg tőle - indulok el a konyha felé, nem is foglalkozva vele, mire a padlón hallom talpa csattogását, ahogy követ. 
- Nem is tudom a telefonszámát! - csattan fel, mire gyorsan megfordulok és rezzenéstelen arccal szemébe mondom a szavakat. 
- Sajnálom, Tomlinson, így jártál - rántom meg a vállamat, majd nem bírom tovább, elnevetem magam és folytatom tovább utamat a megcélzott helységbe. 
Ahogy kinyitom a konyha ajtaját, hirtelen lökést érzek meg a testemen, majd megfordítanak a tengelyem körül és Louis pirosodó fejjel nyom torkomnál fogva a hűtőhöz, ami megrázkódik a hirtelen csapódástól. 
- Na most mit akarsz, seggfej, megverni? - mondom akadozva, mivel szóritása erősödik a nyakam körül. - Hajrá - legyintek és várom a csattanást, de csak azt veszem észre, ahogy Zayn hangosan üvöltve szedi le rólam és kilökdösi a nappaliba. 
Niall és Liam odajönnek hozzám, majd mikor leülök egy székre, szöszke barátom a kezembe nyom egy nagy pohár vizet. 
- Kösz - nézek rá hálásan, mire biccent egyet és, ahogy Liam, úgy ő is leül velem szembe. 
- Komolyan mondom ez a Louis bolond! - akad ki a rövid hajú, barna szemű srác és hüledezve tárja szét a kezeit. - Lassan már olyan lesz, mint egy elmebeteg - folytatja, de legyint egyet és jobbnak látja, ha nem beszél tovább, inkább csak a fejét rázza. 
- Miért ment neked? - kérdezi Nialler a térdére támaszkodva és kíváncsi szemeket villant rám. 
Pár perc alatt elmondok nekik mindent, mire Liam újra kiakar fakadni, de ír barátunk egy 'Kuss!' szóval csendre bírja, ami hatásosnak látszik. Percekig hallgatjuk még, ahogy Zayn kioktatja ezt a nagy marhát, majd újra belökdösi a konyhába és utolsó szava után leül közénk és mérgesen figyeli az együl álló szerencsétlenséget. 
- Bocs, Styles - dörmögi unottan, mire a hátam mögött helyet foglaló Malik erőteljesen krákog egyet, ami még engem is megijeszt. 
- Ne haragudj, Harry, hülye voltam és nem kellett volna ezt csinálnom! Sajnálom! - visz egy kis életet a mondandójába, ami cseppet sem hat meg, az egyik fülemen bemegy, a másikon kijön. 
- Én meg azt sajnálom, hogy ennyi ideig neveztelek a legjobb barátomnak! - állok fel a helyemről feldúltan és mikor elmegyek mellette erősen a vállának ütközök.
Mikor kinyitom a konyha ajtót, hogy távozzak és felmenjek a szobámba, a részéről csak egy sóhajtást hallok, amit én is megcsinálok, mert elegem van ebből az emberből.



~.~.~.~

Sziasztok Bogárkák! :)
Itt lenne a 8. rész, ami nehezen született meg, mert alig volt időm írni, de itt van, olvashatjátok. 
Ma volt az évnyitó -vagyis nekünk ma-, nem tudom kinek mikor, szóval holnaptól jön a rossz világ. Újra be kell ülni az iskolapadba, jönnek a könyvek, füzetek és azok a szerencsétlen dolgozatok, amiket annyira utálunk! :/ Sok sikert kívánok mindenkinek és amennyire nem szeretitek ezeket a dolgokat, annyira tanuljatok, mert én is azt fogom tenni. 
Vigyázzatok magatokra és jó olvasást! :3

Have a nice day: Fanny