25.rész Új kapcsolat?!

" Leforgott előttem az egész életem, azt hittem megfogok halni. Az orromból, számból folyt a vér, nem tudtam mi történik körülöttem, mert elájultam. Egyedül attól féltem, hogy a fiaimnak esett valami baja, őket jobban féltettem, mint magamat! " - Anastasia Moon

~ Harry Styles ~ 

Hiába szólítom, hiába rázom a vállát, nem mozdul. Bármit elkövethetek nem megyek semmire, aminek köszönhető, hogy teljesen kiborulok. A szemeim könnytől homályosak, ezért akaratosan törlöm meg őket, majd már csak azt veszem észre, hogy valaki felrángat a földről és a kanapéhoz vonszol. Teljesen meg vagyok rémülve, a szívem erősen kalapál és rettegek attól, hogy Ana-nak nagy baja esett. Azt biztos nem élném túl, nem veszíthetem el. Ijedten nézek a felém tornyosuló Dave-re, aki valamit mond, de nem hallom, nem akarom hallani. Annyit érzékelek a dolgokból, hogy menyasszonyom anyukája telefonnal a kezében szaladgál, Peter őrjöng, Bella a lépcsőre hanyatlik és sír, míg a nagyszülők, Mia és a szülei sokkosan állnak egy helyben és meredten figyelik a padlón fekvő, vérző nőt. Ahogy én is ránézek eltörik a mécses és felzokogok, mire az előttem álló férfi biztatóan megszorítja a vállamat. Reménytelenül nézek fel rá, mire leül mellém és hangosan felsóhajt. Megállapításom szerint ő is sírna, mint én, de nem teszi, erősen tartja magát férfihez híven. Én nem bírom megállni, hogy ne hullajtsam a könnyeimet, most túl gyenge vagyok.
- Nyugodj meg, Harry, minden rendben lesz - mondja magabiztosan, de a szemeiből nem ezt olvasom ki, ő is fél.
- Érzem, hogy lesz valami gond - reagálok a mondatára, mire kételkedve megrázza a fejét.
Ahogy felesége hangosan kiabálva szaladgál minden fele, nem bírja tovább elviselni, feláll a helyéről és hozzá siet, hogy megtudja nyugtatni, ami minden bizonnyal lehetetlen. Erősen zárja kezei közé a vergődő nőt és hangosan beszél hozzá, hogy valamennyire felébressze a sokkból. A vörös hajú lány édesanyja kezét szorongatva sír, de nem mozdul, nem beszél csak üveges tekintettel nézi legjobb barátnőjét. Az előttem álló karácsonyfa, az ablakokat díszítő tárgyak, a nappaliban lévő ünnepi hangulatot megadó dolgok még jobban felidegesítenek. Nem így terveztem el az idei karácsonyt, azt hittem, hogy az életem legfontosabb nőjével fogok ünnepelni, teljes boldogságban és szerelemben. Nem tudom miért, de a párkapcsolatokban sosincs szerencsém, mindig történik valami rossz. Ha nem a kapcsolatunkkal, akkor valamelyikőnkkel és ez most is így van. Attól is rettegek, hogy a fiaimmal is lett valami, ha így lesz, akkor teljességgel megörülök, nem fogom kibírni, ha elveszítem őket azelőtt, hogy megszülessenek, felneveljem őket és a gyermekeiket dajkáljam. Nem tudom mennyi idő telhet el, a bejárati ajtó kicsapódik és két férfi jelenik meg, minden bizonnyal mentősök. Betolnak egy hordágyat, amire óvatosan teszik fel Ana-t, majd egy vastag takaróval betakarják és Dave-vel váltott néhány szó után ugyan olyan óvatossággal viszik a kocsihoz. Velük kellene mennem, de nincs erőm felállni, a könnyeim tovább hullanak, nem bírom megállítani az áradatot.
- Édes, Fiam... - hallom meg menyasszony nagyijának, Laura-nak a hangját, mire ránézek.
A szemei neki is könnyesek és pirosak, a festék lefolyt az arcára, mégis biztatóan mosolyog rám, majd helyet foglal. Puha kezével megfogja az enyémet, míg másik végtagjával az arcomat érinti. Hatalmas kék szemeiből árad a szeretet, még annak ellenére is, hogy alig egy órája ismert meg. Tudom, hogy Anastasia mennyire fontos neki, ha lehet így foglalkozni, akkor ő a mindene. Menyasszonyom sokat mesélt róla és a nagypapájáról is, amit élvezet volt hallgatni, olyan boldogan és szeretetteljesen beszélt róluk.
- Minden rendben lesz - jelenti ki ő is, mire csak megrázom a fejemet, nem hiszek benne, érzek valamit. - Nem legyél negatív, Harry, gondolj arra, hogy nem lesz semmi gond - szorítja meg a kezemet.
- Gyertek gyorsan, menjünk! - hallom meg Sarah akadozó hangját, mire ránézek és megpillantom, hogy görcsösen szorongatja férje kezét.
Jó látni, hogy előző férje halálát feltudta dolgozni, még úgy is, hogy nem tudja a valós okot a férfi haláláról. Ha Ana-val lesz valami én biztos, hogy nem fogok tudni tovább lépni, inkább örökre egyedül maradok, mint más nővel. Vagy Anastasia, vagy senki.
- Csak három ember mehet be a kórházba - mondja Dave és mélyen a szemembe néz. - Gyere, öltözz fel, te leszel a harmadik - mosolyog rám, amit nem tudok viszonozni, de jól esik, hogy rám gondol.
- Nem gond? - néz párom anyukája egykori férje szüleire, akik egyszerre rázzák meg a fejüket.
- Semmi baj, Sarah, de azért azonnal értesíts, ha van valami - mondja Robert, a mellettem ülő nő férje.
- Okvetlen - egyezik bele a szőke hajú asszony és máris siet az előszobába, hogy mihamarabb feltudjon öltözni.
Én is lassan feltápászkodok a kanapéról, de nem tudok tovább menni, mert Laura is feláll és magához szorít, ami rettentő jól esik. Lassan simogatja a hátamat, miközben becsukom a szememet és beszívom parfümjének kellemes illatát.
- Ha pozitív vagy, úgy sokkal könnyebb - fogja kezei közé arcomat, mikor eltávolodik tőlem.
Kijelentésére csak bólintok egyet és hálásan nézek a szemeibe, mindennél többet jelent, hogy a mostani helyzetet tekintetbe véve ennyire támogat. Az előszobába megyek, lomhán veszem fel a cipőmet és kabátomat, miközben már Sarah és Dave az ajtóban toporognak és rám várnak. Mikor felegyenesedek, már le is nyomja a kilincset és távozna, de egy hang megállítja.
- Sarah? - hallom meg Peter hangját, mire én is megfordulok. - Nem mehetnék én is? - kérdezi reménykedve, mire a történtek után most mosolyodok el először.
Pontosan tudom, hogy miket tett ez a srác a menyasszonyommal, mégse ellenzem, hogy jöjjön, mert látom rajta az igyekezetet. Iparkodik abban, hogy rendbe tegyen mindent és ezt az bizonyítja a legjobban, hogy felmondott a drogokkal, italokkal és minden egyéb dologgal, ami majdnem tönkre tette az életét.
- Sajnálom, Drágám, de csak hárman lehet menni - sóhajt fel a nő és beletúr hosszú hajába.
- Nem hiszem, hogy gond lenne, ha egyel többen mennénk - hallatok hangot és a nőre nézek, aki leereszti vállait. - Gyere - intek fejemmel a fiúnak, aki egyből mozdul és már siet is az öltözködéssel.
Pillanatok alatt felveszi a kabátját és a csizmáját, majd ténylegesen elindulunk, hogy minél hamarabb a kórházban legyünk.
- Köszönöm! - mondja a mellettem lépkedő személy, mire ránézek és csak legyintek egyet.
Nem az a gond, hogy utálom vagy megvetem, hanem az a baj, hogy még beszélgetni sincs erőm. Egyedül azt akarom, hogyha bemegyünk abba az átkozott kórházba, akkor azzal a hírrel fogadjanak, hogy Ana-nak és a fiaimnak semmi baja sincs. Görnyedten közelítem meg a kocsit, ami hasonlít az enyémhez, elnyeri a tetszésemet. Kinyitom az egyik hátsó ajtót és elfoglalom a helyemet, a másik oldalról Peter száll be, majd felmordul a motor és elindulunk. Fejemet a hideg üvegnek döntöm és figyelem a havas utakat, tetőket. Kezeimet magam köré fonom, közben imádkozok, hogy az életemben lévő legfontosabb személynek ne legyen semmi baja. Meredten figyelem az elém táruló tájat, az emberek mindenhol nyüzsögnek, míg én egyedül érzem magam és belülről őrlődök. Senki nem beszél, néma csend van, ami tetőzik így is romokban heverő hangulatomat.
- Hát ezt a karácsonyt se így terveztem - szólal meg végre Sarah, majd hangosan felsóhajt.
- Szerintem Ana se - reagál a mellettem ülő férfi és bosszúsan megrázza a fejét.
A nő és az én érdeklődésemet is felkelti kijelentése, ezért ránézünk, mire elhúzza a száját és kinéz az ablakon. Nem hatja meg, hogy folytonosan nézzük, csak csendben néz ki a fejéből és az arcát látva valamin nagyon gondolkodik.
- Ezt mire értetted, Peter? - kérdezi menyasszonyom anyukája a fiútól.
Ismét nem mond semmit csak megrántja a vállát, nagyon remélem, hogy nem az idegeinkkel akar játszani, mert az enyém már így is hadilábon áll. Nem akarok semmi olyat mondani neki, amivel megbántanám és meg is bánnám. Várom, hogy beszéljem, ami hosszú percek után meg is történik.
- Harry te már tudod - néz rám és halványan elmosolyodik. - A lányotok terhes - mondja halkan és lesüti a szemeit, olyan ábrázata van, mint aki szégyelli magát.
Nem jön válasz, Sarah láthatóan megfeszül, a hangulat szinte fagyos lesz, majd már csak azt lehet hallani, hogy a szőke hajú nő hangosan felsír. Óvatosan vállára teszem a kezemet és lazán megszorítom. Minden bizonnyal nem akarta elmondani, mert Ana szerette volna, már alig várta, hogy megérkezzen a családja és elújságolhassa a nagy hírt.
- Ikreket vár, két kisfiút - adok hangot magamnak, mire a síró személy felém fordul és tekintetét mélyen az enyémbe fúrja. - Már két hónapja terhes, de csak tegnap tudtuk meg. Rosszul lett, azért bevittem a kórházba és akkor derült ki. A kezét is megkértem tegnap este és igent mondott, a menyasszonyom lett - zárom össze egyenes vonallá a számat és a cipőm orrát kezdem el nézni.
- Ne szégyelld magad, Édesem! - fogja meg az egyik kezemet és keserűen elmosolyodik. - Nagyon örülök, csak nem így szerettem volna megtudni ezeket a fantasztikus híreket. Tudtam, hogy idővel ezek befognak következni, mert nagyon erős szerelmi kapcsolat van köztetek csak ezzel az a baj, hogy most már nem csak a lányomért, de az unokáimért is aggódnom kell - vezeti fel ujjait az arcomra és finoman megsimogatja azt, másik kezével pedig könnyező szemeit törli meg.
Próbálok elmosolyodni szavaitól, de nem megy, ezért csak megszorítom az ujjait, ezzel jelezve, hogy köszönöm a támogatását. Ezután hamar a kórházhoz érünk, gyorsan elhagyjuk a járművet és a hatalmas bejárati ajtón belépve egyből a recepcióhoz megyünk. A pult mögött egy fiatalabb nő foglal helyet, miközben szorgosan gépel valamit, de ahogy megpillant minket, abba hagyja eddigi munkáját. - Jó reggelt, miben segíthetek? - kérdezi kedvesen a fekete hajú dolgozó.
- Jó reggelt, Anastasia Moon kórtermét keressük - mondja illemtudóan Dave, miközben felesége derekát öleli.
- Máris, egy pillanat - kezd el pötyögni a billentyűzeten és kattogni az egér gombjával. - 3. emelet 45-ös szoba - mosolyodik el, amit csak az imént beszélő férfi tud viszonozni, majd egy gyors köszönet után sietünk is a lifthez.
Szerencsére a felvonó lent van, ezért könnyedén beszállunk és a hármas számmal ellátott gomb megnyomása után emelkedni kezdünk. Halk csengetéssel jelez, mikor elérjük a kijelölt emeletet, majd kinyílik az ajtó és lábainkat gyorsan szedve keressük meg menyasszonyom szobáját. Ahogy megállunk a fehér ajtó előtt, Sarah óvatosan kopog, mire egy mély férfi hangot hallunk meg, miszerint egy pillanatot kér. Meghátrálunk a faszerkezettől és várjuk, hogy a bent tartózkodó engedélyt adjon a belépéshez. Percek telnek el, a lábammal hangosan dübögök a padlón, Peter nem tud egy pillanatra se megállni, járkál minden fele, míg a két felnőtt egymáshoz bújva, egy helyben áll. Idegesen túrok a hajamba, legszívesebben betörnék a terembe, de nem teszem, türtőztetem magam. Egy idő elteltével az ajtó mégis csak kinyílik és megpillantok egy idősebb, ősz hajú doktort. Fehér köpenyt, kék nadrágot visel, egy mappát tart a kezébe, miközben a felsőtestét fedő lepel zsebébe teszi egy tollat.
- Jó napot! - mosolyodik el és egyből kezét nyújtja mind a négyünknek. - Eric Carell vagyok - mutatkozik be.
- Dave Peterson vagyok, Anastasia Moon-t keressük - mondja az izmos férfi, mire a doktor bólint egyet.
- Ebben a szobában van, de még alszik - bök az ajtó felé. - Csúnyán beverte a fejét, vérzett is neki, de elállítottuk és bekötöttük a sebet, ahogy a szájából és orrából folyó vért is sikerült eltávolítani. Nem tudjuk az esésnek milyen következményei lesznek, de nagyot esett és még az amnézia se kizárt. Majd' két métert zuhant, ami károsíthatta az agyát, de ez nem valószínű. A vizsgálatok folyamán megtudtuk, hogy terhes, a babáknak semmi baja nem esett, jól vannak - mondja nyugtatás képen. - Viszont azt had kérdezzem meg, hogy ki az a Louis? - néz mindannyiunkra, mire megáll bennem az ütő, teljes testemben megfeszülök.
- A lányom egy nagyon jó barátja - mondja halkan Sarah, miközben egy zsebkendővel törölgeti a szemeit.
- Mindig őt emlegette, mikor egy pillanatra felébredt. Elmondta a fiú nevét és után újra képszakadás - tárja szét a kezeit és meghökkenve néz ránk.
Az arcom teljesen elsápad, a kezem remegni kezd. Tudtam, hogy lesz valami gond, éreztem, de hogy ez?! Erre nem számítottam. Mérgemben fogom magam és nagy léptekkel haladok a folyosón, miközben hallom, ahogy Sarah kétségbeesetten kiabál utánam, de nem foglalkozok vele. A z épület hátsókijáratát veszem célba és nem törődve azzal, hogy hideg van, esik a hó, kimegyek az udvarra. A legtávolabbi padot közelítem meg, majd a havat leseperve róla, ráülök. Kezeim közé fogom arcomat és mélyeket lélegzek, hogy lenyugtassam magam, ami egyáltalán nem megy. Csak a doktor szavait hallom, nem értem, hogy miért azt a marhát emlegeti és nem engem. Végre elértem azt, hogy Tomlinson miatt nem szakított velem és megtudtam kérni a kezét, most pedig újra a képbe kerül és mindent felforgat. Elegem van az egészből, még soha nem volt ilyen érzelmes, mégis bonyolult kapcsolatom. A zsebemben lévő telefon hangosan zenélni kezd, amit észre se veszek, nincs kedvem senkivel sem beszélni. Már egy jó ideje kint ülök a padon és hallgatom a csengőhangomat, ami már kezd idegesíteni, ezért kiveszem a zsebemből. A kijelzőn Liam nevét pillantom meg. Érzem, hogy ez hosszú beszélgetés lesz, de az vigasztal, hogy biztos szavaival segíteni fog, az ilyen dolgokat mindig a szívén viseli.
- Háló? - szólok bele kedvetlenül.
- Szia, Harry! - üdvözöl barátom, a hangja nyugodt és boldog. - Mi újság veletek? - érdeklődik és ekkor jön el a pillanat. hogy teljesen összetörök.
Felállok eddigi helyemről és sétálni kezdek a keskeny, havas járdán, ami nem tudom hova vezet, de lépkedek tovább.
- Tegnap, amikor felhívtál és a kórházban voltunk, akkor igazad volt - sóhajtok fel és sapkával nem fedett hajamba túrok.
- Miben? - kérdezi meglepetten.
- Hogy Ana terhes - mondom halkan. - Ikreket vár, két fiam lesz - mosolyodok el, mivel magam előtt látom a sötét monitort, amin két apró test van.
- Ez már biztos? - kérdezi, de a hangjában nem gúnyt, hanem örömöt fedezek fel.
- Igen, már két hónapos csak eddig nem vettük észre - vázolom fel, mire hümmög egyet.
- De hát ez egy fantasztikus hír, akkor miért vagy ilyen mogorva? - kérdezi meglepetten. - Gratulálok, Haver, legyetek nagyon boldogok - nevet fel, ami megmosolyogtatna, de nem most.
- De nem vagyunk boldogok - csuklik el a hangom és szakadozottan felsóhajtok a torkomat gyötrő gombóc miatt.
- Ne keljen már mindent egyesével kihúzni belőled, mi történt? - kérdezi ingerülten és az eddigi háttérzajok megszűnnek.
- Tegnap, ahogy haza értünk a kórházból, elmentünk vásárolni, mert ma reggel érkezett Ana és Mia családja, ezért előre megfőztünk mindent - beszélek halkan, szinte suttogok. - Mikor mindennel kész lettünk Mia elment dolgozni, mi meg ketten maradtunk otthon, ezért elhatároztam, hogy végre megkérem a kezét - sóhajtok fel ismét, ez a mai napon már szokásommá vált.
- És? - emeli fel a hangját, lerí róla a kíváncsiság.
- Igent mondott - görbítem egy kicsit felfelé az ajkaimat, mire a vonal túlsó végéről egy megkönnyebbült sóhajtást hallok. - Aztán reggel, mikor felkeltünk bemutatkoztam a szüleinek, nagyszüleinek, megvolt a karácsonyi hangulat, tegnap este mindent feldíszítettünk és abban reménykedtem, hogy ez lesz a legjobb karácsonyom, de tévedtem - mordulok fel és kezemet ingerülten ökölbe szorítom.
- Hogy érted azt, hogy tévedtél? - kérdezi és magam előtt látom, ahogy hozzá híven felhúzza íves szemöldökeit.
- Lezuhant a lépcsőről, az orrából, szájából és a fejéből folyt a vér és elájult - válaszolok a kérdésére és nem bírom tovább a mai napon másodjára elbőgöm magam.
Hosszú perceken keresztül nem jön válasz, miközben csak zokogok és zokogok, úgy nézhetek ki egy kívülállónak, mint egy hisztis férfi, akinek sírás a mániája. Nem tudok mit tenni, így tudom magamból legjobban kiadni a feszültséget, még akkor is, ha ez szégyenletes dolog. Megpróbáltam tartani magam, de nem ment, ezért utat adok könnyeimnek.
- Édes Istenem - hallom meg bandatársam halk és erőtlen hangját, bizonyára váratlanul éri a hír, hiszen ő épp annyira szereti a barátnőmet, mint a többiek. - Ezt nem hiszem el! - suttogja és hangosan szívja be a levegőt.
- És tudod mi az érdekes? - kérdezem fellengős hangon, ennek a témának a terén nem tudom türtőztetni magam.
- Micsoda? - hallat meggyötört hangot, úgy néz ki ezek után már semmi nem érdekli.
- Nem az én nevemet, hanem az idióta Tomlinson-ét emlegeti magában, mikor felkel egy pillanatra. Azt mondták, hogy amnéziája is lehet - beszélek tovább, egyre rosszabb híreket osztok meg a barátommal.
- Már bánom, hogy felhívtalak - közli mérgesen, ami nem miattam van, hanem a számat elhagyott mondatok miatt. - Ha van valami, azonnal értesíts! - parancsol rám, majd még néhány szóváltás után elköszönünk egymástól és bontjuk a vonalat.
Még mielőtt kinyomja a telefont biztat és jó tanácsokat ad, amit előszeretettel köszönök meg neki, sokat jelent, hogy ő is támogat. Tudtam, hogyha ő hív, akkor ezt nem fogja kihagyni, mindig apáskodik felettünk, főleg feletettem, mert én vagyok a legfiatalabb.
Már zsebembe akarom tenni a lapos mobilt, mikor újra csörögni kezd. Ingerülten nézem meg ki keres már megint és meglepetésemre Paul az. Kíváncsi vagyok, hogy mit akar, a szabadságunk alatt nem szokta egyikünket se felhívni.
- Szia! - üdvözlöm és megállok a menésben.
- Szia, Harry! - köszönt ő is, de a hangja teljesen más, mint amilyen általában. - Vagy egy rossz hírem - mondja hivatalosan, mégis együtt érzően.
- Mi lenne az? - kérdezem unottan, a mai nap történtei után már nem jöhet rosszabb.
- Nem régiben feljött rólad és Mia-ról egy pletyka - vázolja, mire dünnyögök, hogy így van. - Arra a döntésre jutottam, hogy szakítanod kell Ana-val és Mia-val kell együtt lenned, hogy eleget tegyünk a sajtónak - mondja határozottan, mire teljesen lefagyok, erre aztán tényleg nem számítottam és semmi szükségem rá.
Új kapcsolat?! Ha rajtam múlik soha!

~.~.~.~

Hejhóó Olvasóim! <3

Tudom, megint késtem, nagyon sajnálom! Mostantól kezdve a részek hétvégén fognak jönni, mivel így talán időben feltudom tenni, és nem kell napokat várnotok arra, hogy elolvassátok a friss fejezetet. Semmi időm nincs írni, hétköznap a laptop közelébe se tudok menni. 

Ennek ellenére remélem tetszeni fog a mostani irományom, iparkodtam, hogy elnyerje a tetszéseteket! :)

Vigyázzatok magatokra Manók és nagyon örülnék, ha leírnátok a véleményeteket. ;)

Have a nice day: Fanny

24.rész Megbotlás

" Mikor megláttam Peter-t, mit gondoltam? Semmit. Nem voltam mérges, elfogadtam, hogy a menyasszonyom régi ismerőse volt és bár Ana-nak nem hiányzott, úgy hiányzott ő a férfinak. Valamiféle ragaszkodást fedeztem fel benne, de nem vonzódást, hanem, mintha a húgára tekintene vagy egy olyan személyre, aki nagyon fontos neki. Utána a baleset, azt hittem megőrülök! " - Harry Styles 

Ana! - suttogja a fiú maga elé és közeledni kezd felém.

Automatikusan hátrálok meg és majdnem hátraesek, mikor a fekete hajú férfi futásnak ered és még mielőtt jobban megnézhetném a lépcsőfokokat, a hátam alá nyúl. Érintésétől összerezzenek, de nem tudok reagálni, a lábaimnál felkapva egészen a kanapéig visz. Akár egy rémült állatka nézek még mindig gyönyörű kék szemeibe, miközben halványan elmosolyodik. Én is így akarok tenni, de nem tudok, mert eszembe jut, hogy megakart erőszakolni, annak ellenére, hogy akkor már több, mint egy éve ő vette el a szüzességemet. Ostoba módon bíztam benne és neki adtam magam, pedig nem kellett volna, egy életre megbántam. Neki köszönhetem, hogy drogos voltam, hiszen ő tömte belém, ha nem akartam bekapni a pirulákat, akkor olykor pofont is adott. Ez mind olyan dolog számomra, amik mély sebet hagytak benne, egy könnyen nem tudom elfelejteni. Igaz, én is szedtem magamtól a károsítókat, de ha nem akartam, ő tett róla, hogy ismét a tudatlanság világába kerüljek.

- Anya... - nézek könyörgően szülőmre, most ő az egyetlen, aki megtud menteni ettől a helyzettől. 

- Beszélgessetek, Édesem, velem majd később is tudsz - mosolyodik el kedvesen, látszólag nem is zavarja, hogy régen emiatt a fiú miatt voltam olyan, amilyen. 

- De... - esedeznék tovább, mire mostohaapám megszólal és egyúttal meg is nyugtat. 

- Nem lesz semmi baj. Bízz bennem, Kicsim - simítja meg a vállamat méretes kezével, mire nagy nehezen, de eltudok mosolyodni. 

- Jó reggelt! - hallom meg vőlegényem kedves és illemtudó hangját, mire rákapom a tekintetemet és őszintén elmosolyodok. 

- Harry! - köszönti először nővérem, aki hatalmas mosollyal az arcán lép elé. - Bella Moon vagyok - nyújtja felé a kezét, amit a fiú szívesen el is fogad. 

- Harry Styles - veszi elő aranyos mosolyát. - Már sokat hallottam rólad - néz rám félszemmel, mire testvérem felnevet. 

- De ugye csak is jót? - kérdezi összehúzott szemekkel, majd felém fordul. 

- Csak is - válaszolok nevetve, mire az előttem guggoló Peter is hallat egy kisebb nevetést. 

Rákapom a tekintetemet, mire lesüti a szemeit és szégyenlősen megvakarja a tarkóját. Nem láttam még ilyen helyzetben, azt se tudtam volna elképzelni régebben, hogy fogom ilyen gyámoltalannak látni. Újra barátomra nézek, aki nem régi kétségbeesése ellenére elegánsan feltudott öltözni. Fekete farmert, hosszú ujjú, kockás inget visel, a haja fel van zselézve és a félelmének már nyoma sincs. Ahogy ezen gondolkodok, arca eltorzul, mikor édesanyám mellé szegődik. Halkan elnevetem magam ábrázatán, látszólag fél egyetlen szülőm reakciójától.
- Szia, Harry! - szólítja meg a szőke hajú nő kedvesen, mire elmosolyodik. - Sarah Peterson vagyok, nagyon örülök, hogy végre találkozunk - beszél tovább anyukám és a megszeppent fiút egy meleg ölelésben részesíti.
- Én is nagyon örülök, Asszonyom - beszél Harry, de úgy, mintha egy felettébb híres személy állna előtte.
- Ugyan - neveti el magát anyukám az elnevezésen. - Nyugodtan szólíts Sarah-nak - simítja meg a vállát, mire minden bizonnyal a fiú megkönnyebbül, mert a mellkasa egy pillanatra erősen felemelkedik.
Nővérem és anya volt a könnyebb eset, nagyon jól tudtam, hogy így fognak a barátomhoz alkalmazkodni, de Dave véleményére én is kíváncsi vagyok. Rettentően félt, régebben is, ha egy fiú volt a közelembe nem szólt semmit, de a fél szeme mindig rajtam volt, nem hagyott szabad utat az engem megkörnyékező személynek. Igaz, nem voltam akkoriba vele jóban, mégis megnyugodtam, mikor tudomást szereztem arról, hogy figyelt és ha bármi baj adott volna, akkor egy szempillantás alatt mellettem termett volna.
- Jó napot! - férkőzik Hazz az izmos és nála magasabb férfi mellé, mire hatalmas meglepésemre az arcára mosoly kerekedik és rögvest jobb kezét nyújtja neki.
- Szervusz, Fiam, örülök, hogy végre találkozhatok azzal, aki ennyire ellopta a Kis angyalunk szívét - veregeti meg a fiú vállát, mire levakarhatatlan mosoly kerekedik az arcára.
Mikor nagyszüleimmel is megismerkedik és kis idő elteltével mindenkivel megtalálja a közös hangot, akkor a mellettem ülő fiúnak megbököm a vállát és az emelet felé indulok. Ő is így tesz, követ egészen a szobámig, majd mikor kinyitom az ajtót és előre engedem, irányít felém egy aranyos mosolyt. A szoba rendbe van rakva, nincsenek ruhák minden fele, az ágynemű össze van hajtogatva, a függönyök el vannak húzva, Harry-nek még erre is volt ideje és türelme. A fehér huzattal lefedett ágy felé irányítom, mire leül, ahogy én is. Percekig fogalmazom magamban a kérdéseket, mivel nem akarom megbántani, ahogy régen, úgy most is azt érzem, hogy fontos nekem. Régen nem hiába feküdtem le vele, ő volt először az életemben az, akiben megbíztam. Valamilyen érzelmi kapcsolat van közöttünk, ami természetesen nem szerelem vagy egymás iránti vonzódás, hanem valami más.
- Miért jöttél ide? - teszem fel azt a kérdést, ami nem a legintelligensebb, de erre vagyok kíváncsi.
- Látni akartalak - ad egyszerű választ, majd hatalmas szemeivel felnéz rám. - Tudom, hogy hülyeségnek hangzik, de így van - nevet fel szégyenlősen, ami megmosolyogtat, hozzá kell szoknom ahhoz, hogy Peter-nek ilyen oldala is van. - Mindent elkezdek az elejéről, ha megengeded - kér engedélyt, mire bólintok egyet és figyelmesen hallgatni kezdem, amit mond. - Azon az estén, mikor elhívtalak a Devil-be és a közeli parkban megakartalak erőszakolni, akkor rájöttem arra, hogy ez nem mehet így tovább. Biztosra veszem, hogy nem tudtad, nem is lehetett, mert nem mutattam ki, de nagyon fontos voltál nekem, ahogy most is, egyedül te tartottad bennem a lelket. Mikor Dave leállított és megmentett tőlem, akkor haza mentem, összepakoltam az összes cuccomat és az első géppel elutaztam Los Angeles-be a nagyszüleimhez - beszél halkan, én pedig szinte pislogás nélkül figyelem nyugtalan arcát és hallgatom mindazt, amit mond. - Amint lehetett befeküdtem egy rehabilitációs osztályra, mert megakartam gyógyulni, nem akartam olyan életet, amit akkor éltem. Majd' egy évig feküdtem egy fehér, elzárt szobába, de kibírtam, még ha nehezen is. Az egyik ok, amiért most tiszta vagyok, az te vagy. Miattad hagytam magam mögött mindent és vonultam be a kórházba, mert előttem lebegett a gondolat, hogy akkor mit akartam veled csinálni. Ahogy elhagytam a rehabot az utazótáskámat szorongatva sétáltam az ismeretlen utcákon, mikor megláttam anyukádékat. Egy meseszép, emeletes házból jöttek ki és bár nem akartam, hogy felismerjenek, a nővéred mégis megállított és kérdezte, hogy mit keresek ott. Behívtak a házukba, Dave az majdnem megölt olyan mérges volt rám, de mikor elmondtam nekik is mindent, akkor ő is megértett és megdicsért, amiért tettem az ügy érdekében és talpra álltam - mosolyodik el, jól látszódik rajta, hogy ő is büszke magára, ami nem csoda, hiszen én is az voltam, mikor minden egyéb dolog nélkül eltudtam hagyni a károsítókat. - Akkor mondták, hogy hamarosan jönnek ide hozzád és felajánlották, hogy én is tartsak velük, neked is mondjak el mindent. Ott Los Angeles-be megismerkedtem egy gyönyörű lánnyal, tiszta lelkű, a múltam ellenére is megkedvelt, de ott kellett hagynom, mert mások a terveim és ahova én akarok menni, oda ő nem jöhet és valószínűleg nem is akarna - húzza el a száját és teljesen átérzem, amit ő, ezért közelebb ülök hozzá és szorosan megölelem.
- Nagyon büszke vagyok rád, Peter! - súgom a fülébe, mire hangosan felsóhajt és szorítása erősödik körülöttem.
- Csak ennyit akartam hallani, nekem ez mindennél többet ér - mormolja a köntösömbe és ekkor jövök rá, hogy még mindig pizsamában vagyok. - Megtudsz nekem bocsátani mindenért, amit tettem veled vagy ellened? - kérdezi reménykedve, mikor eltávolodik tőlem és bólintok egy nagyot.
- Igen - mosolyodok el és nyomok egy puszit az arcára. - Végre az a Peter vagy, akit régen megismertem. Egy csupa szív, megértő, aranyos férfi, akinek örömmel vagyok a barátja - simítom el homlokából az oda nem illő tincseket, mire úgy elmosolyodik, hogy a szemei is másképp kezdenek el csillogni, mint eddig.
- Tudom, hogy még nem ajándékozunk, de ezt most akarom neked odaadni - kezd el motoszkálni a nadrágja zsebében, majd előhúz belőle egy apró, aranyozott dobozkát. - Ezt akkor adta ide nekem a nagyim, mielőtt eljöttem tőlük és azt mondta, hogy adjam oda neked, mert megérdemled. Mikor fiatal volt, akkor hordta, de annak már sok éve. Nagyon sokat meséltem nekik rólad és egy angyalnak tekintenek a tőlem hallottak miatt - nevet fel férfias hangján, ami az idő múlásával sokat változott. - Boldog karácsonyt, Ana! - adja a kezembe a kicsiny tárgyat, mire teljes kíváncsisággal felnyitom a tetejét.
Arcomra meglepettség ül, mikor megpillantom a gyönyörű arany nyakláncot, aminek a közebén egy angyalt mintázó medál foglal helyet. Teljes csodálattal veszem ki rövid ujjaimmal helyéről az ékszert és a levegőbe emelve nézem. A fiúk és Harry is angyalnak szokott szólítani, amit a mai napig nem értek, hogy miért, de nem szólok rájuk, örülök, hogy becéznek.
- Peter, ezt nem kellett volna. Ez egy nagyon drága ékszer és a nagymamád tulajdona - nézek rá riadtan, túl megtisztelő lenne, ha ezt nekem adná, úgy érzem, hogy nem fogadhatom el.
- Csak volt és mellesleg nagyon szívesen adta neked. Azt mondta, hogy te nagyobb hasznát veszed, mint ő - dönti oldalra a fejét és előveszi kisfiús mosolyát, amivel egyből eléri, hogy igazat adjak neki, amit egy nagy sóhajtással adok a tudtára.
- Köszönöm szépen! - omlok a nyakába, hosszasan megölelem és bár sokat vétett, örülök, hogy itt van és újra az életem részese.
- A nyakadba tegyem? - kérdezi figyelmesen, mire bólintok és kezébe adom a vékony láncot.
Elsepri nyakamról a hajamat, amit elől megfogva nem engedem, hogy újra hátra csússzon, majd csak akkor veszem észre, hogy végez, mikor ujjaival végig simít a hátamon. Felállok a helyemről és a falon lévő tükörhöz megyek, hogy megnézhessem, hogy áll a nyakamban ez a szép ajándék.
- Nem hiába szánta neked a nagyi - szólal meg és felébreszt elmélkedésemből a hangja, mire megfordulok és rámosolyogok.
- Olyan sokat változtál - vallom be, mire feláll ő is és elém lépked.
- De te is - simogatja meg az arcomat. - Mesélj magadról. Mi történt veled az elmúlt időben? - érdeklődik és kezemet megfogva újra a nagy ágyhoz vezet.
Mindent elmondok neki, ami csak az eszembe jut, amit nevetve, sajnálkozva, mérgesen hallgat végbe, röpke idő alatt annyi érzelmet fedezek fel rajta, mint egész ismeretségünk alatt egyszer sem. Tényleg megváltozott és boldogsággal tölt el, hogy nem csinál most már semmi rosszat, mert így egyel több ember van körülöttem, akiben bízhatok és számíthatok rá. Egyedül a tegnapi esetet hagyom ki, a terhességemet az egész családdal tudatni akarom, de úgy, hogy mindenki együtt van és nem külön hívom félre a szeretteimet. Ennyit, mint most szerintem egyszer sem beszélgettünk, de jól esik felemlíteni a múltat, mert nekem is, úgy neki is sok jó dolog történt az utolsó találkozásunk óta. Hirtelen hányinger tör rám, de nem mondok semmit, kontrollálom magam, hogy ne vegye észre, de hiába, az arcom eltorzul a rossz érzéstől. Felállok a helyemről és a szobám mellett lévő fürdőszobába sétálok, ahova hűségesen követ. Nem görnyedek le a wc elé, hanem a mosdókagylóhoz megyek és bevizezem az arcom. Hangosan veszem a levegőt, hogy könnyítsek a helyzetemen, nem így terveztem ezt az egészet. Vagy már sejti, hogy terhes vagyok vagy csak azt hiszi romlottat ettem és azért vagyok rosszul.
- Minden rendben? - kérdezi halkan és hátamra simítja kicsinek nem mondható kezét.
- Persze - nézek fel rá és egy halvány mosolyt erőltetek az arcomra.
- Valami rosszat ettél vagy mi a baj? Vagy egyáltalán hányingered van? - érdeklődik tovább, ami jól esik, mégse akarok válaszolni, de végül megteszem.
- Nem tudom - hazudok és lesütöm a szememet, amiből sejtheti, hogy füllentek és elég nagyot.
- Mondd el az igazat, Anastasia! - parancsol rám, az arca megkeményül és ebből tudom, hogy aggódik, régen is ezt csinálta ilyenkor.
Tétovázok, mivel nem akartam ilyen hamar és ilyen helyzetben mesélni neki erről, de nem tehetek mást, rám parancsolt. Kezemet tördelve leülök a kád szélére, mire becsukja az ajtót, majd elé guggol. Nagy, kék szemeivel szüntelenül nézi az arcomat, miközben én a padlód fedő, fehér csempéket szemlélem.
- Ana! - szól rám ismét, hangja kimért, amitől lassan felemelem a fejemet és ránézek.
- Terhes vagyok - mondom el végül és kezeim közé temetem arcomat.
Hirtelen fenekére huppan, lábait kinyújtja és kitágult íriszekkel néz tovább. Valami ilyesmi reakcióra vártam, mégse bírok a szemébe nézni. Felállok a helyemről és már távozni akarok, de hirtelen feláll, megfogja a csuklómat és óvatosan mellkasához húz.
- Kislány vagy kisfiú? - kérdezi és arcára mosoly kerekedik, teljesen őszintén görbülnek felfele ajkai.
- Két kisfiú - válaszolok halkan és vállának döntöm homlokomat. - Ikreket várok - folytatom, mire kezei derekam köré kulcsolódnak és erősebben, mégis figyelmesen szorít egyre jobban magához.
- Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, de örülök - kezdi, mire felemelem a fejemet és mélyen a szemeibe nézek. - Két fiad lesz - ízlelgeti a mondatot, mire halkan felnevetek. - Legalább megtaníthatom őket focizni, csajozni, bulizni... - lelkesedik fel, mire egyre hangosabban nevetve, hátra döntött fejjel hallgatom végbe, amit mond.
- Ne ugorj ennyire előre - szólok rá és mosolyogva simogatom meg az arcát. - Még csak két hónapos vagyok - húzom el a számat, mire oldalra döntött fejjel a fülem mögé tűr egy rakoncátlan tincset.
- Az idő gyorsan telik - világosít fel arról, amivel teljesen egyetértek. - Az a maradék hét hónap így elfog telni - csettint egyet, majd kezét újra derekamra helyezi és megölel.
Gesztusát előszeretettel viszonzom, beszívom parfümjének illatát, ami pontosan olyan, mint régen. Ragaszkodóan simulok a testéhez, kiélvezem minden pillanatát annak, hogy most itt van velem. Lehunyom a szememet, kezeimmel erősebben vonom közre izmos hátát, nem olyan ölelni, mint Harry-t, de az biztos, hogy jó. Úgy érezhetem, hogy biztonságban vagyok és valójában ebben a helyzetben vagyok, mellette nem bánthat senki.
Az ajtón halk kopogást hallok meg, mire sóhajtva válok el Peter-től és engedélyt adok a faszerkezet túlsó oldalán álló személynek, hogy bejöjjön. Nővérem göndör, szőke fürtökkel ellátott buksiját pillantom meg, mire kisebb zsörtölődés a zavarás miatt elszáll és nagy mosolyt irányítok felé. Ő is így tesz, majd beljebb lépked a kicsiny helységbe.
- Gyere le, légyszíves, Nagyiék már nagyon várnak - nyújtja felém a kezemet, mire elengedem a továbbra is engem ölelő fiút. - Minden oké köztetek? - idézi mondatát Peter-nek.
- Igen - mondja boldogan és egy nagy bólintás kíséretében.
- Örülök neki - kacsint felé testvérem és mind a kettőnkbe karolva kihúz minket a fürdőből. - De most már tényleg menjünk le, mert mindenki megakar ölelgetni - szorongatja meg az arcomat hosszú műkörmökkel felszerelt ujjaival, ami eléggé megszúrja az arcomat, de most eltűröm, mert régen láttam és hiányzott még ez a fajta viselkedése is.
- Értem, de még fel kéne öltöznöm, pizsamában vagyok - mutatok végig magamon a szabad kezemmel. - Csak ne köntösbe álljak eléjük - nézek rá nagy szemekkel, mire megrántja a vállát és a szobám előtt elhúzva vezet tovább.
- Senki nem fog foglalkozni azzal, hogy miben vagy - nevet fel és előre enged a lépcsőn.
Lassan veszem a fokokat, a hátam mögött Peter és Bella vált néhány szót, majd már csak azt veszem észre, hogy megbotlok és minden forog körülöttem, az oldalam erősen csapódik a lépcső éles szegélyeinek. A hosszú szakaszon végig gurulok, arra még van időm, hogy a hasam elé tegyem a kezemet, amivel valamelyest megtudom védeni a benne növekvő fiaimat. Hallom ahogy tesóm felsikít, Peter üvölt egy nagyot, majd mikor a nappali padlózatára érek meglátom, a családomat, ahogy erősen artikulálva, hadonászva szaladnak felém. Azt még észlelem, ahogy Harry leguggol mellém és rémülten néz a szemembe, de nem hallok semmit, a testem teljesen elernyed és ezután képszakadás, elájulok.

~.~.~.~

Üdvözöllek Titeket Drága Olvasóim! ^.^

Itt lenne a 24. rész, amit soká tettem fel, nagyon sajnálom. A héten rengeteg tanulnivalóm volt és mivel megígértem a szüleimnek, hogy a 2. félévben javítani fogok, ezért tartom magam a szavamhoz és a gép közelébe se mentem csak a könyveket, füzeteket bújtam. :)

Remélem a késés ellenére tetszik a rész, vagyis örülnék, ha így lenne, mert mindenáron a kedvetekben akarok járni. <3

Vigyázzatok magatokra és legyetek jók! 

Have a nice day: Fanny

Ui.: A hibákért elnézést, amint lesz annyi időm kijavítom mindet!