2015. május 16., szombat

38.rész Megpróbáljuk?

" Nem tehettem mást csak azt, hogy sodródtam az árral és élveztem a testemben tomboló boldogságot. Régen éreztem olyat, annak ellenére, hogy a fiaim mindig mellettem voltak, náluk jobb támaszt nem is kívánhattam volna. Aztán minden megfordult, ténylegesen megoldódott az életem és nagyon reméltem, hogy véglegesen, nem időlegesen. " - Anastasia Moon



Harry Styles 

Másnap reggel, amikor felkelek, elégedett mosoly árad szét az arcomon. Boldogság jár át, ha a tegnap estére gondolok, jobban nem is alakulhatott volna. Hihetetlen, hogy ezt érzem, hiszen megtudtam, hogy a lányomnak hitt Amelia valójában nem is az. Düh és csalódottság kap el, ha Mia-ra gondolok, tegnap reggel kellően kiengedtem a haragomat, életemben nem beszéltem olyan csúnyán senkivel, nem hogy egy nővel. Csak is kizárólag lányomra gondoltam, akit továbbra is töretlenül szeretek, mivel mellettem nőtt fel és büszkeség jár át, ha arra gondolok, hogy hozzám tartozik még akkor is, ha a vérünk nem egyezik meg. Talpra esett, okos és gyönyörű nővé cseperedett a szárnyaim alatt, aki a 17 év alatt az életem egyik legfontosabb személyévé vált. Ha gondom van, elég tőle egy mosoly és minden megoldódik, ha megölel elmagyarázhatatlan, amit érzek és amikor azt mondja, hogy szeret, ténylegesen megsemmisülök, mivel rettentően szeretem. És a gondokat eltekintve azt érzem, hogy ennél jobb nem is lehetne a sorsom, mivel tudom és érzem, van lehetőségem arra, hogy visszakapjam életem szerelmét. Azt a nőt, aki a mindenem, a másik felem és az, aki úgy szeret, ahogy vagyok. Hosszú éveken keresztül szenvedtem a hiányától, folytonosan magamat okoltam, ahogy ez a mai napig érvényes. Mindent én rontottam el, nem szabadott volna hagynom, hogy eleget tegyen egykori legjobb barátnőjének és előrébb nézze, mint saját magát. Küzdenem kellett volna, harcolni a szerelmünkért, de nem tettem meg, túl szomorú voltam és teljesen elgyengültem. Minden napom rossz volt és ahogy telt az idő, ez egyre rosszabb lett. Látnom kellett volna azt, hogy ő is mennyire szenvedett, de nem vettem észre, túl jól színlelete az érzelmeit. Amennyire csak lehet, úgy nézek fel rá, akár fiú a szüleire, hatalmas erő és elhatározás van benne, amit sokszor irigyelek tőle. Nekem nem volt ennyi erőm, ezért nem is álltam elé és mondtam el a konkrét dolgokat, féltem a visszautasítástól. Mia kijátszotta, mégis az ő pártján maradt, amikor kiderült, hogy állapotos, pedig nem úgy lett volna rendjén, nem érdemelte meg azt a viselkedést és hozzáállást. Tegnap este fellobbant bennem a láng, az a csóva, amit az első találkozásnál éreztem, minden porcikámat átjárta a melegség és nem gondoltam semmire csak arra, amit a szívem diktált. Sokszor volt olyan, hogy a szívemre hallgattam, pedig nem kellett volna, de a tegnapi napon helyesen diktálta az ütemet, elértem, amit akartam. És, amit a kezemben tartok az a remény. Remény ahhoz, hogy ismét egy pár lehetünk, nevelhetjük együtt a gyermekeinket és mint a dédelgetett álmaimban együtt öregedhetünk meg szorosan egymás kezét fogva. Éreztem, hogy ő is úgy vélekedik a dolgokról, mint én, hiányzom neki és ezt tagadni se tudná. Szerencsére nem is teszi, hiszen mimikájából, szeme csillogásából és érintéséből mindent megtudtam. Ennyi egyenlőre elég volt, de nem állok meg, ezúttal küzdeni fogok értünk, nem hagyhatom veszni a boldogságomat és az életemet. 
- Apa? - hallok meg egy kellemes baritont az ajtó felől, mire fejemet annak irányába fordítom és, amikor meglátom lányomat, mosolyom nagyobb lesz. 
Kezemmel intek egy aprót, mire akár csak régen, gyorsan szedni kezdi lábait és mint egy kislány, mellém kucorodik. Vékony testére húzom a takarót és megpuszilom feje búbját, amikor azt fedetlen mellkasomra hajtja. Kezeimet pizsamába bújtatott teste köré fonom és erősebben vonom magamhoz, nincs ennél jobb, amikor reggel a lányom társaságát élvezhetem. Lassan lehunyom szemeimet és élvezem, hogy a kezeim között van, úgy gondolom, erről nem fog leszokni, én pedig nem fogom megunni, amikor gyermekded mosollyal mellém fekszik. Hajának kellemes illata egyből orrüregembe szökik, ami teljességgel ellazítja izmaimat. Meleg lehelete csiklandozza bőrömet, miközben óvatosan simogatom a hátát. 
- Jó reggelt, Szépségem! - mormolom hosszú hajkoronájába és ismét csókot hintek rá. 
- Neked is! - mozdítja meg kobakját és aranyosan néz fel rám, majd lassan felemelkedve puszit nyom az arcomra. - Jól aludtál? - érdeklődik és még az íriszeiben bujkáló álmosság miatt nagyobbakat pislog a kelleténél. 
- Tizenhét év után most a legjobban - nevetem el magam és megsimogatom puha orcáját. 
- Annyira jó, hogy ilyen boldog vagy, vártam már ezt a pillanatot - sóhajt fel mosolyogva és apró ujjaival azt a tetoválást kezdi el piszkálni a mellkasomon, ami az ő nevét szimbolizálja. 
- Nem haragszol? - kérdezek rá, mivel kíváncsi vagyok a véleményére annak ellenére, hogy már régóta tudja, hogy nem szerettem az édesanyját egy pillanatig sem. 
- Nem - válaszol halkan és szelíden néz szemeimbe. - Nagyon jól tudom, hogy Anastasia a világ legcsodálatosabb nője és nem is kívánhatnék melléd jobb társat. Olyan akár egy angyal és az a legnagyobb baj, hogy én is ilyen anyukáról álmodok - húzza el a száját, hirtelen átfut arcán a szomorúság, de amilyen gyorsan megjelenik, olyan gyorsan el is tűnik. - Olyan jó Lucas-nak és Leon-nak - vallja be és lesüti sötét szemeit egy pillanatra. 
- Hidd el, hogy Ana nagyon szeret téged - biztosítom és mélyen vésem tekintetemet az övébe, hogy tényleg elhiggye, mivel ez így van. - Olyan vagy számára, akár a lánya. Nem hiába törődik veled ekkora anyai szerettel, ha nem számítanál neki, akkor nem tett volna meg érted ennyi mindent. Hatalmas szíve van és abban a nagy szervben te is elférsz, Kicsim, ettől nem kell félned. Szomorú dolog, hogy ezt kell mondanom, de anyukád helyett anyukád, de az is lehet, hogy mindig is ő volt az - görbülnek le ajkaim, hiszen nem szép ilyet mondani a gyermekednek, de ez az igazság, Ana rettentően szereti ezt a lányt és ezt számtalanszor bizonyította. 
- Olyan, mint a védőangyalom - derül fel ismét arca és szemei bőszen csillogni kezdenek, amit a szóban forgó nő gondolata vált ki belőle. - Nagyon szeretem - mondja kislányos zavarral, pedig nem kell ezt tennie, köztudott, hogy Ana-t nem lehet nem szeretni és ezt lányom is tapasztalja, akár egy hősre, úgy néz fel rá. 
- Ő is nagyon szeret téged - bizonygatom tovább, nem akarom, hogy édesanyja hiánya bármi problémát okozzon neki, hiszen azt a személyt több fantasztikus ember tudja pótolni, nincs szüksége szomorkodásra.
- Mész ma valamerre? - kérdez tovább és minden mintán végig simít, amik felsőtestemet tarkítják.
- Igen, de az titok, hogy hova - mosolyodok el, miközben enyhén göndör hajával játszadozom.
- Rendben - hagyja ennyiben, nem kíváncsi fajta, ha valamit nem mondok el neki, nem zavarja, úgy is tudja, hogy egy idő után megbeszélem vele a dolgokat. - Hiányzik anya - mondja hirtelen, mire teljes testemben megfeszülök és amikor felül, sürgetve követem cselekedeteit.
- Kicsim... - fogom meg apró kezeit és figyelem, ahogy török ülésben, lehajtott fejjel pásztázza a hófehér takarót.
- Tudom, apa - emeli rám lassan tekintetét, amiből ezernyi érzelmet bírok kiolvasni, de legjobban a fájdalmat. - Nagyon jól tudom, hogy egyáltalán nem számítok neki, de mégis... - sóhajt fel gondterhelten, mire nem bírom tovább és egy könnyed mozdulattal az ölembe ültetem, ahogyan kiskorában is tettem. - Mindig is arról álmodtam, hogy jó legyen a kapcsolatunk, olyan igazi anya-lánya kapocs kössön össze minket, amit senki nem tud szétszakítani, de annyira nagyon akartam, hogy nem valósult meg. Régen is ha bármi gondom, bajom volt te és Ana volt mellettem, ahogy most is. Csak rátok számíthatok - szipog fel, szeretetteljesen hozzám simul és vékony karjait derekam köré fonja.
- Ez így van, Angyalom - kezdek vele dülöngélni, hogy sírása ne erősödjön fel. - Mi mindig itt voltunk melletted, itt is vagyunk és leszünk is. Ana-ra és rám mindig számíthatsz és a testvéreidre is, ők is nagyon szeretnek téged - emelem fel állánál fogva a fejét, hogy rám nézzem és higgye el, amit mondok neki, miközben mar a bűntudat, amiért nem mondom el neki az igazat, de nem szabad, most biztos nem. - Ne sírj, Szépségem, anyukád miatt felesleges szomorkodni, rajta kívül még nagyon sok ember melletted van és nem hagynak cserben - hintek apró csókot a homlokára, majd keserűen elmosolyodok, amikor fejét ismét mellkasomra hajtja és halkan sírdogál tovább.
Amikor felöltözve és boldogan belépek a konyhába, mosoly terül el az arcomon, ahogy meglátom lányomat az gáztűzhely előtt finom palacsintát sütni, aminek erős illata belengi az egész helyiségét. Édesanyámtól tanulta meg elkészíteni és azóta örömmel készíti el nekem a finomságot, én pedig annál is nagyobb örömmel ülök le, hogy jó ízűen megegyem, ahogyan most is. Elfoglalom megszokott helyemet az asztalnál és elégedetten nyugtázom magamban, hogy Amelia rettentően ismer. Lehet, hogy felnőtt vagyok, mégis előszeretettel iszok kakaót és ezt figyelembe véve mosolyogva szemezek egy nagy bögre langyos itallal. Oldalra döntött fejjel figyelem lányomat, ahogy dúdolászva és csípőjét enyhén mozgatva készíti a reggelit. Minden bizonnyal nem vette észre, ahogy betértem a konyhába, azért egy kis idő után kiengedi gyönyörű hangját, amit nagyon ritkán tesz meg. A rádióból szűrődő zenét elnyomja, amit egy pillanatig sem bánok, neki sokkal szebb hangja van, mint az előadónak. Halkan sóhajtva dűlök hátra székemben és alaposan megnézem lényét. Piros kockás inget, fekete rövidnadrágot és szintén fekete cipőt visel, kétségkívül Anastasia stílusát követi. Nagyon sok hasonlóság van közöttük, ezért is volt egy fokkal könnyebb elviselnem egykori menyasszonyom hiányát, amikor Amelia nagyobb lett. Tíz éves kora óta szorgosan figyelemmel követi Ana öltözködési módját, sminkelési trükkjeit, megszokott dolgait, amiket a nő előszeretettel oszt meg vele, mindenben támogatja. Nagyon hasonlítanak egymásra.
- Jaj! - kiált fel lányom, amikor egy hirtelen mozdulattal megfordul és zöld szemeimbe néz. - Nem tudtam, hogy itt vagy - neveti el magát és nem tudok neki mondani semmit, mert hatalmas mosollyal az arcán teszi elém a nagy tányér palacsintát, aminek tetejét sűrű juharsziruppal hint meg. - Jó étvágyat! - nyom egy nagy puszit az arcomra.
- Köszönöm, Kicsim! - veszem kezembe az evőeszközöket és felhümmögök, amikor ízlelgetni kezdem az első falatot. - Isteni, mint mindig - dicsérem, mire válla felett rám nézve angyalian elmosolyodik.
- Lehet egy kérdésem? - ül le mellém a saját tányérjával, amikor végez a sütéssel, mire érdeklődve nézek rá két falat között. - Elmehetek ma a lányokkal vásárolni? - kezdi el enni reggelijét, miközben rám-rám néz várva válaszomat.
- Bankkártyád meg van? - állok meg egy pillanatra az evésben és szemeibe nézek, mire szaporán bólogatni kezd. - Akkor igen - mosolyodok el, mire helyéről felemelkedve újabb pusziban részesít.
- Írt anya üzenetet - mondja néhány perc után, mire ténylegesen abba hagyom az evést, ezáltal leteszem a villát és a kést.
- Mit? - kérdezem feszülten, miközben ujjaimat összekulcsolom és szüntelenül figyelem minden mozdulatát.
Óráknak tűnő percekig nem mond semmit, villájával megmaradt palacsintáját tologatja, miközben kontrollálom magam, hogy ne kiáltsam el magam idegességemben. Minden erőmmel megbántam, hogy szóba álltam régen az édesanyjával és bármilyen kapcsolatot is ápoltam vele. Teljes szívemből megvetem, amiért ezt teszi a lányával, velem és Ana-val. Mindenkit megbánt, átver és utána másokat állít be gonosznak, pedig ő maga a megtestesült gonoszság. Hangosan felsóhajtok, ezzel jelezve, hogy szólaljon meg, tudni akarom mit írt, még úgy is, hogy tudom mennyire nehéz neki erről beszélni. Tegnap óta az édesanyja lett a gyenge pontja ennek az életerős, örök vidám lánynak.
- Hogy eltitkolsz előlem valamit, amit már ideje lenne elmondanod - néz rám hatalmas őszike szemeivel, amivel a szívemet hasítja meg és bár teljes erejéből kínoz a bűntudat, még mindig nem mondhatom el neki a történteket, de az igazat megvallva nem is nekem kellene, hanem Mia-nak.
- Hamarosan elmondom, Drágám - beszélek hozzá egészen halkan és idegesen, miközben kitolom magam alól a széket és felállok. - Köszönöm a reggelit, nagyon finom volt - hintek egy apró csókot a homlokára, ezáltal el kell viselnem megtört, csalódott tekintetét.



***


- Sikerült? - kérdezem izgatottan, mikor Louis visszaül mellém a kocsiba az anyósülésre.
- Minden a legnagyobb rendben, ott lesz - veregeti meg a vállamat, mire megkönnyebbülten felsóhajtok és fejemet néhány pillanatra hátra vetem. - Láttad volna, hogy mennyire boldog volt, amikor kinyitotta a borítékot - neveti el magát és testét a biztonsági övvel keresztezi.
- Köszönöm, Louis - nyújtom felé jobb kezemet, mire mosolyogva nyújtja az övét megrázza méretes mancsomat.
- Remélem többet nem kell ilyet csinálnom - néz ki az ablakon egy pillanatra, mikor elindítom az autót és a kerekek lassan gurulni kezdenek. - Most már boldogoknak kell lennetek! - jelenti ki elkötelezve, mire somolyogva megrázom a fejemet, miközben az utat figyelem.
- Én is remélem, tesó, unom ezt az egész hülye helyzetet - húzom el a számat és rátaposok a fékre, amikor megpillantom az előttem magasodó piros lámpát. - Minden a ma estétől függ - emlékeztetem magam és amit mondok nem is barátomnak szól, hanem nekem, hogy ne szúrjam el, sikerülnie kell mindennek.
- A legjobb estétek lesz, nyugi - néz rám együtt érzően és kedvesen elmosolyodik. - Szeretitek egymást, nem játszhattok tovább macska-egér játékot - emeli fel mutatóujját, mindennél jobban szeretné, hogy együtt legyünk, mivel belátta, hogy Ana-nak mellettem van a helye, neki pedig Eleanor oldalán.
Ahogy kiteszem a házuknál, még egyszer megköszönöm neki a segítséget, neki hála remélhetőleg ma olyan estét tudhatok a hátam mögött, amit már tizenhét éve várok. Feszülten vezetek a város másik végén található házamig, ami az elmúlt időben menedékként szolgált számomra. Mindig ide jöttem, ha egyedül akartam lenni és kiakartam zárni a világot. Mia mellett rengeteget szenvedtem, nem volt olyan nap, amikor nem szenvedtünk és boldogsággal töltött el a tudat, hogy volt egy hely, ahova elbújhattam. Ahogyan leparkolok az emeletes épület előtt, nagy léptekkel közelítem meg a bejáratot és amikor átlépem a küszöböt, tudatosulok arról, hogy sürgősen ki kell szellőztetnem, mert a levegő állott, talán egy hete voltam itt és emiatt kellemetlen szag fogad. Az alsó, majd a felsőn szinten is kinyitom a hatalmas ablakokat, majd megállok a falon függő polc előtt és elmélkedve veszem kezembe az egyik fényképet. Ana és én vagyok rajta, az egyik koncertünk előtt készült, amikor a kezeim között tartom és magasan a levegőbe emelem. Liam-nek köszönhetem ezt a megörökített pillanatot, amikor meglátott minket egy szó nélkül lefotózta párosunkat. Arcomra fanyar mosoly szökik, ujjaimmal megsimítom a képet védő üveget és azt kívánom, bárcsak visszamehetnék az időben. Újra átakarom élni minden egyes együtt töltött percünket, nem gondoltam volna, hogy valakit ennyire lehet szeretni, hogy én tudok valaki iránt ilyen erős érzelmeket táplálni. Ahogy a keretet nézem, az elejétől kezdve a mai napig minden nap lepereg előtt, hirtelen úgy érzem, mintha hamarosan meghalnék és láthatom a múltban történt eseményeket. De ezeknek a pillanatoknak az egyik főszereplője Ana, aki az életem szerelmévé nőtte ki magát. Visszateszem helyére a kezemben tartott tárgyat, majd elhagyom a szobát és levonulok a nappaliba. Leülök a kanapéra és szemezni kezdek az előttem lévő asztallal, amin a mai estéhez szükséges kellékek foglalnak helyet fehér színű zacskókban. Annyira tökéletesen szeretnék megcsinálni mindent, hogy azt sem tudom hol kezdjem, túl ideges vagyok és az agyam nem úgy jár, ahogy kellene. Nagyot sóhajtva felemelkedek és kezeimet használatba véve kiteszem a terítőre az estéhez létfontosságú tárgyakat. Szív alakú és egyszerű, fehér színű gyertyákat, illatosított művirágokat, füstölőket, majd legvégül a piros rózsákat. Elgondolkodom, hogy mivel is kezdjem, majd arra jutok, hogy elkezdem elválasztani a virág szirmait a szárától. Gondosan rakosgatom őket egymás mellé, figyelve arra, hogy nehogy elszakítsam őket.
Az idő lassan, mégis rohamosan telik és már azon kapom magam, hogy az emeleten vagyok és mivel mindent elkészítettem, lassú mozdulatokkal öltözök fel. Óvatosan veszem fel hófehér ingemet, majd fekete nadrágomat és végül szintén fekete színű cipőmet, amit az ágy szélére leülve kötök be. Ahogy felállok, lomha léptekkel megyek a tükör elé és hajamat megigazítva végig mérem magam. A kezeim remegnek, a gyomrom görcsben van, a szívem eszeveszett tempót diktál, úgy érzem magam, mint az első randink előtt. Mindent átgondolok, aggodalom kap el, amikor elmélkedni kezdek azon, hogy nehogy valamit rosszul csináljak vagy elfelejtsek, de erősen megdörzsölöm az arcom és kizárom a rossz, zavaró tényezőket. Tükörképemet pislogás nélkül nézve gondolkodok az elmúlt időszakon, ezt tényleg nem ronthatom el, szükségem van Anastasia-ra, jobban, mint valaha bárki másra. Erőt veszek magamon, lemegyek a nappaliba és halvány mosollyal az arcomon nyugtázom magamban, hogy jól dolgoztam, minden úgy alakult, ahogy szerettem volna. A nappalit virágok és gyertyák árazzák el, amik hangulatos fényt és kinézetet adnak a helységnek, a lámpát eszem ágában sincs felkapcsolni, így a legjobb az összhang. A konyha felől finom illatok áramlanak az orromba, szerencsére a vacsorát is precízen és gond nélkül tudtam elkészíteni. A bejárattól egészen a konyháig rózsaszirmok mutatják az utat, majd az étkezőasztalnál eltűnik az ösvény. A gondolt helyiségbe megyek és ott is megfigyelem munkám gyümölcsét és amikor mindent rendben találok, arcomon még nagyobb lesz a mosoly. Itt is hangulatvilágításként gyertyák szolgálnak, az asztal gondosan meg van terítve, minden mozdulatra kétszer jobban figyeltem, mint általában, a tökéletességre koncentráltam a legjobban. A legszebb tányérokat és evőeszközöket vettem elő, amikor készülődtem úgy éreztem maga, mint tizenhat éves koromban, amikor egy lányt száz százalékosan le akartam nyűgözni és most is ez a célom csak ezt életem szerelménél szeretném elérni.
Gondolatmenetemet a csengő zavarja meg, mire hirtelen kihúzom maga és csak nagyokat pislogok. Egy hatalmas levegővétel után a bejárati ajtó felé sétálok, amit remegő ujjakkal nyitok ki. Szemeim elkerekednek, amikor meglátom az ajtóban álló gyönyörű nőt, akinek a mai este folyamán minden áron visszaakarom szerezni a szívét. Haja enyhén hullámosan omlik vállára, meseszép piros ruhát visel, ami kiemeli tökéletes alakját, szemei ízlésesen vannak kifestve, ajkai csillognak a szájfénytől. Tetőtől talpig végig mérem és nem bírok betelni látványával, olyan akár egy királynő.
- Szia! - köszönök csendesen és félre állok az útból, hogy betudjon jutni a házba.
- Szia, Harry! - mosolyodik el és kecses mozdulatokkal lépi át a küszöböt, miközben minden mozzanatát árgus szemekkel figyelem.
- Meseszép vagy - bókolok, mikor szembe fordul velem és mély barna szemeit csodálhatom.
- Köszönöm - mutatja meg hófehér fogait és orcái enyhén pirosak lesznek, ami kifejezetten jól áll neki.
A közöttünk lévő távolságot átszeli és kezeit használva megigazítja ingem gallérját, amit enyhén mosolyogva nézek végbe, majd bátorságot veszek magamon és mancsaimmal átkulcsolom derekát. Nem ellenkezik, tekintet más lesz és hatalmas kő esik le a szívemről, amikor azokat az érzelmeket fedezem fel benne, amiket régen. Amilyen közel csak lehet, magamhoz ölelem és homlokomat az övének döntve szüntelenül nézem íriszeit. Elveszek a sötét örvényben, hihetetlen, hogy a kezeim között tarthatom és ezt nem gátolja meg senki és semmi. Óvatosan teszem ajkaimat az övére, nem mélyítem el a csókot, csak könnyed puszit hagyok formás száján, de jól láthatóan ez mind a kettőnknek elég, egyenlőre. Eltávolodok tőle és összekulcsolom ujjainkat, majd a nappali felé kezdem vezetni. Figyelem reakcióját a díszlet láttán, ajkain mosoly csücsül, szemei eszeveszetten csillognak és közelebb araszol hozzám, csípőink összeérnek. Kapok az alkalom és kezét elengedve, átölelem derekát és lágy csókot hintek selymes haja közé. Ámulattal szemléli meg a nappali minden centijét, ami örömmel tölt el, elértem a célomat, tetszik neki az összhatás.
- Minden olyan tökéletes - szólal meg halkan és szép arcát felém fordítja, majd egyik kezével megsimogatja állam vonalát. - Még mindig nem hiszem el, hogy itt vagyok, veled - kuncog fel édesen, tekintetem issza arcának minden milliméterét és erősen megjegyzi a jellegzetes vonásokat.
- Én sem, hogy így tarthatlak a kezeim között - mosolyodok el és ezúttal én cirógatom meg puha bőrét. - Gyere - vezetem tovább és a konyhába megállva ismét figyelni kezdem mimikáját.
Ugyan olyan ábrázattal, mint az előbb szemlél meg minden tárgyat, majd nagyot sóhajt és amikor felnéz rám, szinte csodálatot látok bennük.
- Megpróbáljuk? - kérdezi aranyosan mosolyogva, hirtelen nem értem kérdését, utána áramütésként ér el a felismerés, amitől szívem ismételten kétszer gyorsabban kezd el verni.
- Meg, most esküszöm nem fogom elrontani! - mondom határozottan, ismét apró csókkal jutalmazom meg és erőteljesen ölelem magamhoz csinos testét, miközben a boldogság minden porcikámat átjárja. 




~.~.~.~



Sziasztok Lányok! :)
Ez a rész elég hosszú lett, de úgy vélem ez nem okozott gondot. A visszaszámlálás megkezdődött, már csak két rész plusz epilógus és Ana szerelmi élete befejeződik Harry mellett. 
Nagyon köszönöm a kedves szavakat és támogatást, rettentő jól esett! Frenetikusak vagytok! <3
Vigyázzatok magatokra! 

Have a nice day: Fanny

4 megjegyzés:

  1. És írói utószó nem lesz? :c
    Te, hogy én mindig gondban vagyok azzal, hogy mit biggyesszek neked ide xD de komolyan. jó, jöhetnék a sablondumával meg minden, de... ajj. *szenved*
    most, hogy egy kellemes sétából hazatérvén épp azon vagyok, hogy a lábam ne szakadjon le, kiváltképp élvezetes volt ezt olvasni, pihenésképp XD
    Hát már azért én is remélem, hogy Ana és Harry végre boldog lesz, eleget szenvedtek már, megérdemlik a boldogságot :D és természetesen azt is, hogy Amelia kellőképpen fel fogja tudni dolgozni, hogy Harry nem az édesapja, de nem is számítok rá különösen :)
    Nah, hirtelen most így ennyi jutott eszembe, még írnom kell a liamesbe is XD
    ciao CupCake :D xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Niki! :)
      Lesz írói utószó, a kedvedért írok! :D
      Én pedig már ott tartok, hogy nem bírom elégszer megköszönni, hogy ennyire támogatsz! Nagyon szépen köszönöm! <3
      xx, Fanny

      Törlés
  2. Drága Fanny, ez megint csodás lett. Ahj, ne legyen már vége. De most komolyan mondjuk várom már a Liaes blog fejleményeit is.
    xxSophia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Sophia!^^
      Köszönöm, rettentő jól esik, hogy így gondolod! *.* Lassacskán, de azt a történetet is írom, bár nem sok időm van, valahogy úgy is megfogom oldani. ;)
      Puszi: Fanny

      Törlés