22.rész Kórház

" Megrémültem, de boldog voltam. Boldog voltam, mert ő is az volt, pedig azt hittem, ha megtudja a dolgot, akkor teljesen kifog akadni. Egymást ölelve sírtunk és ebben az volt a legnagyobb baj, hogy döntenem kellett; vele maradjak vagy sem! " - Anastasia Moon 

~ Harry Styles ~ 

Mikor kinyitom a szemeimet és oldalra fordítom a fejemet, megpillantom a világ legszebb nőjét, amitől egyből elmosolyodok. Még most se tudom felfogni, hogy a mai napon el kell engednem. Ennyire egy lányt még soha nem szerettem és ennyi érzelem sem tolongott a testemben. Egyben büszkeséget, hatalmas szerelmet és ragaszkodást ismerek fel, ami előtte egyszer sem volt. Voltak kapcsolataim, nem is egy, de ez más... Más az egész, mert nem egy híres személy iránt érzem ezeket, hanem egy teljesen átlagos, londoni lány iránt. Most visszagondolva ő sokkal szebb, mint egy modell, lehet, hogy tömzsibb a lába, szélesebb a dereka, de ezek is olyan dolgok, amik tetszenek benne. Nem akar másnak megfelelni csak magának és elmondása szerint nekem. De erre nincs szükség, úgy imádom, ahogy van, a hibáival, megszokott természetével együtt. Ahogy ezek a gondolatok felmerülnek bennem, könnybe lábad a szemem, de nem hagyom, hogy kijussanak onnan, ennél erősebb vagyok. Túl fogok lépni rajta, mert tudom, hogy idővel újra mellettem lesz, nem hagyjuk el egymást ilyen könnyen. Van egy hosszú múltunk és ha rajtam múlik, a jövőnk még messzibbre fog elnyúlni. 

Mozgolódni kezd kezeim között, szempillái megrebbenek, ajkai ásításra nyílnak, amin jót mosolygok, ilyenkor annyira gyámoltalan. Eddig magam mellett pihenő kezemet dereka köré zárom, beszívom hajának illatát, miközben nyakhajlatába rejtem arcomat. Kis idő elteltével meglátom hatalmas, barna íriszeit, amik úgy csillognak, mint az égen lévő legnagyobb csillag. 

- Jó reggelt! - mormolja halkan, hangja, akár egy angyalé. 

- Jó reggelt, Szépségem! - húzom mosolyra ajkaimat, majd lágy csókot hagyok az övéin. - Jól aludtál? - érdeklődök, mire ő is elmosolyodik. 

- Melletted csak jót lehet aludni - simul hozzám, akár egy kis állatka és kezeit a nyakam köré kulcsolja. 

Mélyen nézünk egymás szemébe, így alkalmam van arra, hogy minden érzelmet kinézhessek sötét látószerveiből. Félelem, szerelem és gyámoltalanság az, ami látszódik, ami elég nekem, ahhoz, hogy elhatározzam magamban, velem kell maradnia. Homlokomat az övének döntöm, a szemkontaktust meg nem szakítva. Nem tudom ő mit olvashat le rólam, mivel elhúzza a száját és fejét elfordítva hozzám bújik és ujjait kócos hajamba vezeti. Mély levegőt vesz, ami érinti fedetlen testemet, ezért kiráz a hideg. Elgondolkodva tartom kezeim között, miközben takarón keresztül hozzám préselődik, amitől a szívem hevesebben kezd verni, mint eddig. Nem lehet tudni, hogy mit hoz a sors, de nem akarom azt, hogy mást szeressen, másra nézzen úgy, mint rám és mással legyen reggel összebújva az ágyban, ahogy most velem. Nem akarok semmi olyat, ami rá és egy másik férfira vonatkozik, azt akarom, hogy velem együtt felneveljük közös gyermekeinket, velem meséljen az unokáinknak és velem együtt hunyja le örökre a szemét, amikor eljön az idő. Azt akarom, hogy minden fontos pillanatban támogasson, ha bajban vagyok segítsen, ha nehéz helyzet előtt állok, akkor a jó útra tereljen. Hiába vagyok 20 éves, olyan vagyok, akár egy gyerek és ha édesanyám nem tud mellettem lenni mindig, akkor legalább ő tegye meg. Biztos vagyok abban, hogy rá mindig hallgatnék, hiszen eddig is így tettem, minden szavára figyeltem és meg is fogadtam. 

- Szeretlek, Harry! - szólal meg hosszú percek után, mire eltávolodok tőle és szép arcát kezdem el nézni.

- Én is téged, Ana! - hintek apró csókot a homlokára, amitől lehunyja a szemét. - Nem foglak elengedni, nem érdekel mit akarsz. Most az egyszer nem - mormolom mély hangomon, mire szemei egyből kinyitódnak és meglepetten néz velük az enyémekbe. 

- Muszáj... Ne csináld ezt, kérlek - sóhajt fel és fejét a vállamnak dönti. - Minden áron megakarod nehezíteni a dolgomat? - emeli rám újra a tekintetét. 

- Nem akarom, de rájöttem, hogy nem engedhetlek el ilyen könnyen - mondom el kijelentésem okát, mire lelök magáról, ülő helyzetbe tornázza magát, maga köré csavarja a takarót, én meg csak megilletődve pislogok rá, ilyet még egyszer sem csinált. 

- Az Isten áldjon meg, Harry! - emeli fel a hangját, megakarom fogni a kezét, de elkapja, így nincs rá lehetőségem. - Szerinted nekem ennyire egyszerű? - néz rám feldúltan, mire én is felülök és úgy figyelem, miközben várom, hogy folytassa, mivel fogja. - Amióta veled vagyok, elterveztem az egész életemet, magam elé képzeltem az esküvőnket, gyerekeinket, az egész jövőnket. Szerinted, ha nem szeretnélek annyira, amennyire kimutatom, akkor álmodoztam volna ezekről? - kérdez, de nem hagyja, hogy válaszoljak, mondjuk nem is akarok, hagyom beszélni. - Senkit nem szerettem ennyire, mint téged és ezt pontosan tudod. Mindig is kimutattam az érzéseimet irántad, ahogy most is. Eddig minden gondot megoldottunk, de belefáradtam. Nekem is betelik egyszer a pohár és ez most történt meg. Ha elfogadod, ha nem, szakítanunk kell, még akkor is, ha ez lesz életem legnagyobb hibája! - halkul el végére a hangja, patakokban kezdenek el potyogni szeméből a könnyek, majd feláll is kiviharzik a szobából.
Megsemmisülve ülök tovább és nézek magam elé, majd gondterhelten felsóhajtok és eldűlök az ágyon. Fejemre húzom a takarót, az arcomba nyomom és hangosan ordítok egyet, ami csak nekem zavarja a fülemet, másnak, alig hallatszik a vastag textil miatt. Miért ilyen nehéz?! Az elején pozitívan fogadtam az elgondolásait, most meg makacskodok, akár egy kisgyerek. Hiába, ha nem akarok elengedni, mert szeretem. Nagyon szeretem, az életemnél is jobban. Lehet, hogy sok mindenben segítettem neki, de ő is nekem. A majd' egy év alatt, vele megbirkóztam minden rossz dologgal, mivel támogatott, mellettem volt és nem hagyta, hogy elgyengüljek. De most itt vagyok a szakadék végén és bármikor a mélybe zuhanhatok, egy aprócska lökés kellene.
Megunom a tehetetlenséget néhány perc után és felállok a helyemről, majd a komódhoz sétálok. Kihúzom a legfelső fiókot, amiben női és az én ruháim foglalnak helyet. Már tegnap idehoztam ezeket, Ana gardróbjából kivettem a legszimpatikusabb darabokat és elhoztam. Meztelen testemre felveszek egy alsónadrágot, farmert, egy fehér pólót és végül a vastag pulóveremet. Kezembe veszem barátnőm dolgait és az szobát elhagyva a keresésére indulok.
- Angyal! - kiabálok a folyosón menetelve, miközben minden szobának az ajtaját kinyitom és benézek a sötét helyiségekbe. - Ana! - szólítom ismét, de semmi válasz, csend van minden hol.
Már csak egy hely maradt, ahol megtalálhatom, a fürdőszoba. Ahogy oda érek, az ajtón halkan kopogok, de megint nem kapok választ. Leakarom nyomni a kilincset, de nem tudom, mert az ajtót bezárta, most már biztos itt van.
- Ne csináld már ezt! - mordulok fel és az ajtóra csapok. - Nyisd ki, légyszíves.
- Menj innen, Harry! - szólal meg, de ezt követően már csak öklendezést hallok, amivel betelik a pohár, teljes erőmből kezdem verni a faszerkezetet.
- Mi a baj? - rémülök meg és hangosan beszélek neki az ajtón keresztül. - Nyisd ki, Anastasia vagy kitöröm ezt a szart! - fenyegetem meg, ami hat, mert néhány pillanat múlva zörgést hallok és alkalmam van arra, hogy végre lenyomja ezt a francos kilincset.
Ahogy átlépem a küszöböt, a magamnál tartott ruhái kiesnek a kezemből és halk puffanással érnek földet. Öklendezve görnyed a wc felett, miközben hangosan zokog és elfehéredett ujjaival a csészét szorítja. Gyorsan odaszaladok hozzá és lehanyatlok mellé, miközben simogatni kezdem a hátát, ami a takarón keresztül is tiszta víz. Nem értem hirtelen rosszul létét, hiszen eddig semmi baja nem volt, jól érezte magát.
- Menj ki, kérlek - suttogja elhalóan és könnyes szemeit rám emeli.
- Dehogy megyek ki, ne viccelj már! - emelem fel a hangom és közre fogom a derekát. - Szerinted itt hagynálak? - teszem fel a költői kérdést, amire egyáltalán nem várok választ, itt leszek vele és kész.
Egy idő után abba marad az öklendezés, lomhán feláll a földről és a mosdókagylóhoz lépked. Az arca teljesen fehér, karikás a szeme alja és a lábait is alig bírja rakni egymás elé. Minden mozdulatát követem, egy pillanatra se engedem el, mert bármikor összeeshet. Alaposan kimossa a száját, megmossa az arcát és a tarkóját, meg sem törli testrészeit, vizesen hagyja, majd ismét a wc-hez megy, de ezúttal lehajtja a tetejét és ráül. Óvatosan elé guggolok és combjain megtámasztom a kezeimet. Folyamatosan nézem szemeit, amik rémületben úsznak.
- Jobban vagy? - simítom meg az arcát, mire lehunyja a szemét és megrázza a fejét.
- Nem, talán még rosszabb, mint eddig - panaszolja és kezeivel eltakarja az arcát.
- Akkor megyünk a kórházba! - jelentem ki, felemelkedek és lábai alá nyúlva felveszem, majd erősen szorítom mellkasomhoz.
Nem mond semmit, halkan hümmög és egészen addig simul hozzám, amíg a szobába nem viszem. Leteszem az ágyra, majd gyorsan visszaszaladok a fürdőbe a földön heverő ruháiért és már sietek is hozzá. A lehető legóvatosabban adom rá a textileket, hogy a hidegtől védjék a testét. Ahogy felöltöztetem, oda adom neki a telefonját, amit zsebre tesz, majd ismét a kezembe veszem és leballagok vele a lépcsőn. Az előszobába ráadom a kabátot és a cipőt, utána én is elkészülök, majd mikor kezeim között tudom, kilépek az ajtón. Míg én őt fogom, addig bezárja a bejárati ajtót, ezután majdhogy futólépésben közelítem meg az autómat. Óvatosan ültetem be az anyós ülésre, nem akarom, hogy még rosszabbul legyen. Ahogy én is elfoglalom helyemet a volán mögött, egyből beindítom a motort és a legközelebbi kórház felé hajtok. Idegesen markolom a kormányt, el se tudom képzelni, hogy mi a baja lehet Ana-nak, egyik pillanatról a másikra lett ilyen állapotba. Végtagomat levezetem a kormányról és megfogom egyik hideg kezét, majd simogatni kezdem azt. Felé pillantok, ahogy ő is felém és egyszerre mosolyodunk el, de nem az örömtől. Ahogy megpillantom a magas épületet még jobban kezdem nyomni a gázt, majd ahogy a parkolóba érek, a legközelebbi helyen állok meg. Sietősen hagyom el a volánt és sietek az ő oldalára, miközben hangosan veszi a levegőt és fel-felnyögdécsel a fájdalmaktól.
- Mid fáj? - érdeklődök, miközben szapora léptekkel közelítem meg a bejáratot, ahogy lezárom a járművet.
- A hasam, de nagyon - torzul el az arca, ami mutatja, hogy tényleg így van, mivel kezei az említett testrészén helyezkednek el.
- Mindjárt bent leszünk, nyugodj meg, Életem! - biztosítom, de nem csak őt, hanem engem is, muszáj lesz megnyugodnom.
Ahogy beérünk az idegesítő szaggal ellátott épületbe, egyből hozzánk siet egy férfi.
- Mi történt? - kérdezi sürgetően, egyben megértően is.
- Hirtelen rosszul lett, hányt és nagyon fáj a hasa - válaszolok, mire bólint egyet és elszalad az egyik irányba, majd visszatér egy tolókocsival.
- Ültesse bele, de nagyon óvatosan - parancsol rám a fekete hajú, idősebb férfi, mire így cselekszek.
- Most hova viszi? - rémülök meg, mikor már indulna is, de szavaimmal megállítom.
- Kivizsgálásra - néz rám fél szemmel, majd hosszú léptekkel tűnik el a szemem elől a barátnőmmel.
Követni kezdem őket és leülök annak a teremnek az ajtaja előtt, ahova bevitték a lányt. Hangosan felsóhajtok és arcomat a kezeimbe temetem, nem gondoltam volna, hogy ez a nap így fog kezdődni. A zsebemben lévő telefon csörögni kezd, ezért gyorsan előveszem és tudatosulok arról, hogy Liam keres.
- Csá! - szólok bele kedvetlenül, nincs kedvem beszélgetni, de nem akarom megsérteni.
- Csá! - komorul el a hangja. - Úgy hallom nagyon örülsz nekem - nevet fel cinikusan, mire sóhajtok egyet, tudtam, hogy félre fogja érteni. - Mi ez a sóhaj, mi a baj? - változik meg a hangja érdeklődővé, mintsem sértődötté.
- Itt vagyok a kórházba, Ana rosszul lett - túrok bele a hajamba, amit nem láthat, de a hangomból leveheti, hogy nem vagyok jó kedvemben.
- Mi csoda? - szökik magasba a hangja és az eddig hallatszó háttérzajok megszűnnek.
- Reggel rosszul lett, hányt és most nagyon fáj a hasa - vázolom fel a helyzetet kétségbeesve. - Nem tudom, hogy mi lett vele, most vizsgálják, engem meg nem engedtek be a kórterembe, itt kell ülnöm a folyosón - beszélek tovább, olyan vagyok akár egy betojt kisgyerek.
- Az kemény... - suttogja és magam előtt látom, ahogy elbambulva néz maga elé. - Nem lehet, hogy...? - kérdezi, de a közepénél abba hagyja a mondatot.
- Nem lehet, hogy mi? - kérdezek vissza, mire felsóhajt.
- Hogy terhes? - teszi hozzá, mire a szemem kikerekedik és mélyen elgondolkodok a feltételezésén. - Akkor mi lesz? - kérdezi hosszú percek után.
- Semmi! - vágom rá, talán túl gyorsan. - A közös gyerekünk lesz és nagyon örülni fogok, ha tényleg terhes - mosolyodok el, ahogy elképzelem, hogy a szíve alatt egy kislány vagy egy kisfiú növekszik, a közös babánk.
- Túl lazán veszed a dolgokat, Hazza - sóhajt fel ismét és elképzelem, ahogy rosszallóan megrázza a fejét. - Fiatalok vagytok, később kellene gyereketeknek lennie, sőt Ana elutasított, mikor megkérted a kezét - beszél, de nem okoskodik, csak elmondja, amit gondol. - Itt a banda, a turnék, azt meg biztos nem hagynád, hogy egyedül nevelje a picit, akkor kilépsz a bandából vagy mi?
- Nem lépek ki, de értsd meg a helyzetet, ha tényleg babát vár - kezdem el én is kifejteni, amit gondolok. - Ha most Sophia terhes lenne, akkor te is így vélekednél. Nem akarnád, hogy elvetesse, nem hagynád el és nem lennél mérges, mert ebben te is benne lennél. Ketten kellenétek ahhoz, hogy növekedjen a hasába az a baba és ezt el kell fogadni mindenféle képen. Szeretem Ana-t és lehet, hogy fiatal vagyok, de örülnék, ha apa lehetnék. Főleg úgy, hogy ez a kicsi az övé és az enyém lenne - ül mosoly az arcomra és a fantáziám szárnyra kap, pedig nem is biztos, hogy úgy van a helyzet, ahogy mi most megbeszéljük Liam-mel.
- Igazad van - ért egyet és észre veszem a hangjában, ahogy mosolyog. - Örülök, hogy így vélekedsz - folytatja, mire bólintok egyet, de csak magamnak. - Nem zavarlak, Harry, puszilom Ana-t és vigyázzon magára vagy ha ő nem is, akkor te! - utasít, amit akkor is megtennék, ha nem hozná fel és nem parancsolna rám.
- Rendben, csá, Tesó! - köszönök el tőle, majd ő is tőlem és bontjuk a vonalat.
Talán egy órát is ülhetek a műanyag széken, mikor kinyílik az ajtó és megpillantok egy idős nőt, aki mosolyogva néz felém.
- Maga Harry Styles? - kérdezi kedvesen, mire bólintok és felállok a helyemről. - Jöjjön be kérem, ezt biztosan látni és tudni akarja - szélesedik meg a mosolya és kitárja az ajtót, hogy bemehessek rajta.
- Köszönöm - mormolom halkan és mikor beljebb tudom magam a fehér falakkal ellátott helységben, egyből meglátom barátnőmet.
Odasietek hozzá, egy ágyon fekszik, a hasán fel van húzva a felső és valami zselés anyag borítja a testrészét. Halkan hüppög, miközben mosolyog és ahogy leülök mellé, a nyakamba borul. Nem értem, hogy mi történik, mégis visszhangzik a fülembe, amiket Liam mondott. A nő leül a helyére, egy műszert Ana hasára tesz és tologatni kezdi, amit érdeklődve figyelek. A doki a felettünk lévő monitorra bök, amire egyből rákapom a tekintetem.
- Örülök, Uram, a gyermekei már két hónaposak - néz rám boldogan, láthatóan ő is annyira örül neki, mint én.
- Gyermekeim? - lepődök meg és nagy szemekkel nézek rá.
- Igen, a barátnőjének a hasában ikrek növekednek - válaszol teljes nyugalommal.
- És azt, hogy érti, hogy két hónaposak? - kérdezek tovább, ami nem zavarja, mert aranyosan válaszol.
- Ana azért lett rosszul, mert terhes és már két hónapja. Minden bizonnyal a rosszul lét most jött elő, ami gyakori eset. Az első egy hónapban nincs rosszul lét, majd csak utána, ami lehet, hogy rövid, de az is megeshet, hogy sokáig fog tartani. Ezért nem vették észre, mert a hasa még kicsi és a tünetek is később jöttek elő - beszél és hol rám, hol a barátnőmre néz.
A szemembe könnyek gyűlnek és mivel nem tudom tartani tovább magam, hagyom, hogy legördüljenek az arcomon. Zokogva nyomom arcomat Anastasia nyakába és összekulcsolom ujjainkat. Apa leszek, két gyermekem növekszik a számomra legfontosabb személynek a hasában, a szerelmünk gyümölcsei. Ezek után biztosan mellettem marad, még akkor is, ha nem akar és most már a feleségem is lesz, nem csak a barátnőm!

~.~.~.~

Sziasztok Drágáim!^^

Ismét itt vagyok, remélem tetszett a rész, mert nekem elnyerte a tetszésemet és ez ritka eset, mert nem mindig vagyok megelégedve az irományommal. Nem lett olyan hosszú, mint az eddigiek, de kárpótlásul a következő nem ilyen lesz! Nagy lépés következett be Ana és Harry életébe, az igazat megvallva nem így terveztem ezt az egész dolgot, de így jött ki. :)

Írjátok le véleményeteket, nagyon jól esne, egy leányzótól szoktam kommenteket kapni, amik mindig feldobják a napomat, de más véleményére is kíváncsi vagyok. 

Így előre is Nagyon Boldog, Békés Karácsonyt Kívánok Nektek! <3 Mamám Jézuskája már megjött és megkaptam a One Direction - Four albumot. *.* 

Legyetek jók, remélem sok ajándékot fogtok kapni! ;)

Have a nice day: Fanny