23.rész Sok dolog egyszerre

" Sok idő kellett ahhoz, hogy helyre jöjjön az életem. Rehabra jártam, ami segített, nagyon is sokat. Sikerült letennem a drogokat, a cigit és az italt, ezáltal jobb ember lettem, vagyis reméltem, hogy így volt. Minden áron látni akartam Ana-t, mert jó barátom volt, szerettem, szinte a testvéremnek tekintettem, amit ő nem tudott. És mikor megláttam beugrott valami...! " - Peter Warell

~ Anastasia Moon ~ 

Ahogy Harry kezei között zokogok, érzem, hogy ő is pontosan így tesz. Most már biztosan lesz jövőnk a gyerekek miatt, de még mindig nem tudom mit tegyek. Maradjak vele és boldogan várjuk együtt a gyermekeinket vagy engedjem és járjunk két külön úton? Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy szeretem. Eltávolodok tőle, ujjaimmal letörlöm hatalmas könnyeit az arcáról, majd egy apró csókot hintek ajkaira, amit egyből viszonoz. Elmosolyodok, ahogy ő is, mire észbe kapunk és rájövünk arra, hogy ez idáig az orvos folyamatosan figyel minket. 

- Örülök, hogy ilyen pozitívan fogják fel a dolgokat - lágyul el a tekintete még az eddiginél is jobban és előre hajolva megsimítja a lábamat. - Nem mondom biztosra, de lehet, hogy már most megtudom mondani, hogy a picik fiúk, lányok vagy ilyen is, olyan is - neveti el magát, mire egyszerre bólintunk barátommal, hogy igen, szeretnénk tudni a nemüket. 

Hosszú perceken át tologatja a kezében lévő műszert a zselés anyagon, ami a hasamat borítja, miközben Hazza kezét szorongatom és erősen nézem a monitort. Két apró alakot tudok kivenni a sötét képből, mégis a könnyeim továbbra is cikáznak az arcomon. Hihetetlen, hogy anya leszek ilyen hamar, de örülök neki. Nem akadok ki, mint más velem egykorú nők, elfogadom, hogy terhes vagyok, főleg attól az embertől, akit annyira szeretek. Ráadásul nem egy baba bizonyítja a szerelmünket, hanem kettő, ami mindent kétszeresen pecsétel meg. Tényleg nem tudom mi lesz ezután, gondolkodom, mégsem tudok dűlőre jutni. Egyedül édesanyám tud majd segíteni, ha az ünnepekre haza jön, addig nekem és barátomnak is várni kell a helyes döntésre. 

- Örömmel közlök, hogy mind a ketten kisfiúk! - néz mélyen a szemembe a nő, mire eddigi sírásom felerősödik és azon kapom magam, hogy újra Harry kezei között vagyok.
- Kisfiaink lesznek! - kiált fel teljes boldogsággal, mire próbálom csitítani, de felesleges, mert a doktornő mosolyogva  legyint egyet, mikor ránézek. - Nagyon szeretlek! - veszi kezei közé az arcomat és olyan csókban részesít, amit még nem éltem meg.
Annyi érzelem, ragaszkodás, törődés fedezhető fel benne, hogy  a szívem olyan iramot diktál, amit csak nehezen bírok elviselni. Selymes hajába vezetem rövid ujjaimat, majd mikor ajkaink elválnak egymástól, nyakhajlatába nyomom arcomat és mély levegőt veszek. Megint annyi minden történt kis idő elteltével, hogy mindent fel kell fognom. Két apró baba növekszik a hasamba, Harry és az én gyermekeim. Mikor még fiatalabb voltam, azt mondtam, hogy csak is kizárólag lány gyermeket akarok, de most... Mérhetetlen boldogságot érzek még úgy is, hogy két fiúval vagyok várandós.
- Én is szeretlek! - válaszolok hosszú percek után és zöld szemeibe nézek, amik máshogy csillognak, mint eddig.
- Velem maradsz? - kérdezi reménykedve, mire továbbra is könnyeimmel küszködve felnevetek.
- Majd otthon megbeszéljük - simítom meg puha arcát, mire lehunyt szemmel bólint egyet.
Ahogy elengedjük egymást, pillanatok alatt eltűnik hasamról a kocsonyás anyag, lehúzom a felsőmet, majd felülök a keskeny ágyon és barátom kezét szorongatva hallgatom a velünk szemben ülő nőt. Mindent elmond, amiről tudnom kell, amit figyelmesen hallgatok végig, olykor kérdezek, amire előszeretettel válaszol. Amíg hallgatom, szabadon lévő kezemet hasamra vezetem, ami még most nem nagy, de kissé érezhető a domborodó felület. Nem gondoltam volna, hogy itt fogok kikötni és meg kell tudnom, hogy terhes vagyok, de örülök, hogy Hazz egyből cselekedett, mikor rosszul lettem, hiszen akkor nem lennék ennyire boldog. Annyi furcsaságok észleltem a két hónap alatt, hogy nem jött meg a menstruációm, de nem igazán foglalkoztam vele, hiszen volt olyan, amikor egy vagy több hónap is kimaradt.
- Nagyon vigyázzon magára, ha bármi gond van hívjon! - ad a kezembe egy aprócska papírlapot, amin a neve és a telefon száma szerepel, mire mosolyogva elveszem tőle és a nadrágzsebembe rejtem.
- Köszönöm! - nézek hálásan a szemébe, miközben kabátom ujjába dugom a kezemet, amit Harry ad rám hűségesen.
Begombolom rajta a gombokat, kezemet a velem tartó férfi tenyerébe rejtem, majd köszönés után elhagyjuk a kórtermet és a kijárat fel ballagunk. Nem beszélgetünk csak sétálunk a csendes és hosszú folyosón, míg a lifthez nem érünk. Harry egy gyors mozdulattal nyomja meg a lefelé irányító gombot, majd amíg várjuk a felvonót csak mélyen néz a szemembe, de nem tudom, hogy miért. Szólásra nyitnám a számat, de nem tudok beszélni, mert a lift megérkezik, majd kinyílik a vasajtó és beszállunk. Ismét szóhoz akarok jutni, de megint nem megyek sok sikerre, mert ezúttal szorosan magához ölel, de úgy mint, aki nem akar elengedni. A gyomrom továbbra is garázdálkodik, de messze nem annyira még mielőtt bejöttünk ide. Kis émelygést érzek, semmi mást, amire ha beveszek egy gyógyszert, talán jobb lesz.
Ahogy elhagyjuk a kórházat megcsap a hideg szél, az arcomnak ütköznek a hópelyhek, ezért rögvest kiráz a hideg. Szabad kezemmel összébb húzom nyakamnál a kabát anyagát, résnyire összehúzom a szemeimet, mivel a hó nagy pelyhekben esik, a szél minden felé kavarja őket, ezért nem szeretném, ha a szemembe menne. Ahogy a nagy, fekete kocsihoz érünk barátom gyakorlott mozdulatokkal nyitja ki, tárja ki nekem az ajtót és segít beülni. Annyiszor eljátszotta már ezeket az aranyos gesztusokat, hogy már nem köszönöm meg csak hálásan nézek a szemébe és mosolygok, amit mindig viszonoz és puszit nyom az arcomra, ahogy most is.
- Szeretlek! - mondja mielőtt elhajolna tőlem, de nem tudok válaszolni, mert rám csukja az ajtót.
Ruganyos mozdulatokkal kerüli meg az autót, majd beül a volán mögé és beindítja a motort. Figyelmesen vezet, de nem mond semmit, én meg már meguntam, hogy beszélni akarok, de nem megy, mert valami mindig közbejátszik. Fejemet a hideg üvegnek döntöm és elmélázva nézem a havas utcákat, parkokat, amik annyira hívogatóak, úgy sétálnék, de ilyen időben, főleg terhesen Harry biztosan nem engedné. Sóhajtok egyet, miközben gondolkodok a mai napon történt dolgokon, ránézek a rádióra, ami mutatja az időt és rájövök, hogy még csak tíz óra van, még is annyi minden felmerült ebben a néhány órában. Ismét az ablaknak nyomom a homlokom, mire az egyik kezemre egy nagy és meleg kéz csusszan. Egyből elemelem az átlátszó tárgytól a fejem és halványan mosolyogva nézek barátom nagy szemeibe. Nem sokáig tart a szemkontaktus, mivel az útra kapja a tekintetét. Egészen hazáig fogjuk egymás kezét, ha váltani akar, akkor az én kezemet is teszi a sebváltóra és együtt nyomjuk el a kart. Nem a múlt estére szolgáló házhoz megyünk, hanem a Mia-éhoz, minden bizonnyal sejti Harry, hogy megakarom a legjobb barátnőmmel osztani, hogy milyen örömteli dolog történt velem és vele is. A kocsi szépen lassan megáll, mire nyitnám az ajtót, de nem tudom, mert Harry gyorsabb és segít a talajra lépni.
- Vigyázz, mert csúszik! - figyelmeztet a síkos járda miatt, majd átkarolja a derekamat és egészen, sőt még, ahogy belépünk a bejárati ajtón se enged el. - Mia! - kiált helyettem, mire az emeletről dübögést hallok, már jön is.
- Ana! - emeli fel a hangját a lány, majd idesiet hozzám és kezébe kapva agyon szorongat. - Szia, Harry! - int gyorsan a fiúnak, mire felnevetek szelekótyaságán. - Minden rendben volt? Hogy érzetétek magatokat? Ugye nem huncutkodtatok? - néz rám sunyi, miközben továbbra is erősen von magához, már alig kapok levegőt.
- Mindent elmondunk csak engedd el, nem szabad ennyire szorítani - szól rá nevetve Harry, mire barátnőm ijedten elenged és hátrál néhány lépést.
- Miért? Mi a bajod, rosszul vagy? - halmoz el újra a kérdéseivel, mire megfordítom a tengelye körül és a nappali felé kezdem tolni.
- Semmi baj, ülj le - bökök a kanapéra, mire én is leülnék, de Hazz az egyik fotelbe helyezkedve megfogja a kezemet és finoman az ölébe húz.
- Beszéljen már valamelyikőtök, mert kezdek megijedni! - beszél ingerülten és szabadon hagyott hajába túr.
Én is hallgatok, barátom is hallgat, amivel csak tetőzzük a lány idegeit, amit az mutat, hogy rettentő csúnyán néz ránk. Nem olyan egyszerű beszélni egy ilyen dologról, pedig azzal voltam, hogy az lesz. Görcsösen ölelem Harry derekam körüli kezeit, mire vállamra helyezi a fejét és biztatóan rám mosolyog. Egy hangos és hosszú sóhajtás után, mégis beszédre nyitja a száját:
- Ana terhes - mondja olyan boldogan, szeretetteljesen ezt az egy szót, hogy megmelengeti a szívem minden zugát.
- Micsoda? - kérdezi suttogva és meredten néz a szemembe.
Kezdek megijedni a reakciójától, de mikor sikítva felpattan a helyéről és háromszor körbe szaladja a nappalit, akkor minden kételyem elszáll és Harry-vel együtt hangosan nevetünk rajta. Lihegve foglalja el előbbi helyét és levakarhatatlan mosollyal néz hol rám, hol barátomra.
- Akkor ez azt jelenti, hogy a babátoknak a keresztanyukája leszek? - kérdezi reménykedve, mire kacagva megrázom a fejem, ettől egyből elmegy a jókedve.
- Nem, mert két babának leszel a keresztanyukája - állok fel a fiú öléből és csodálkozó barátnőm mellé ülök. - Ikreket várok, két kisfiút - karolom át a vállát, mire sírva fakad, amit nem tudok mire vélni csak előszeretettel viszonzom ölelését, ami ennyi érzelmet sugároz, hogy az valami hihetetlen.
- Istenem... - suttogja zokogva, mire simogatni kezdem a hátát és félszemmel a fotelben ülő férfire nézek, aki oldalra biccentett fejjel, mosolyogva néz minket.
- Örülsz? - tolom el magamtól és a nadrágom zsebéből előkapott zsebkendővel megtörlöm az arcát és a szemeit.
- Nagyon - nevet fel és hangosan felszipog. - Ennyire boldog nem mostanában voltam - vallja be és újra kezei közé zár.
Mindent elmondunk neki a mai nap kezdetétől egészen mostanáig, amit figyelmesen hallgat végbe, olykor felnevet, újra sírni kezd, egy halom érzelem feltör belőle a beszédünk alatt.
- Tényleg, míg el nem felejtem! - kiált fel, amit meglepetten fogadok, még úgy is, hogy hozzá vagyok szokva az ilyesfajta természetéhez. - Holnap jönnek anyukádék, a nagyszüleid és egy régi barátod.

***

Gyorsan trappolva rohangálok a Super Market hosszú sorain, miközben Harry és Mia a hátam mögött próbálják velem tartani az iramot. Azt tudtam, hogy jönni fog a családom, de azt nem, hogy már holnap és ráadásul barátnőm szülei is. Amit szimpatikusnak, felhasználhatónak vélek azt a kosárba dobom, olykor megállok és fújtatva kapok a hajamba. Görcsben van a gyomrom, félek, hogy nem fogok elkészülni, mivel már holnap reggel Angliában lesznek, ezért egész éjjel főznöm kell. Nem hibáztatom Mia-t, amiért nem szólt hamarabb, mivel anyukám már hívni akart tegnap csak kikapcsoltam a telefonomat, hogy amíg Harry-vel vagyok, addig még a létezésemről se tudjon senki. Kezembe van az a papír, amire gyorsan ráfirkantottam a nagyon szükséges dolgokat és szememmel a nagy polcokat kutatom.
- Anastasia! - szól rám erélyesen Harry, mire a lábaim gyökeret vetnek és ránézek. - Elég lesz, fejezd most már be! Nagyon jól tudod, hogy mit mondott a doktornő! - néz mélyen a szemembe, mire megrántom a számat és egyet értek vele. - Minden meg lesz, időben elfogunk készülni, Mia is meg én is segíteni fogok csak vedd lassabbra a figurát, mert nem szeretném, ha történne veled valami! - figyelmeztet és kinyújtja az egyik kezét, mire mellé ballagok és megfogom azt. - Nyugalom - nyom egy puszit az arcomra aranyosan mosolyogva.
- Oké, de már lassan egy éve nem láttam a családomat és a legjobbat akarom kihozni mindenből - hajtom le a fejemet bánatosan, mire barátnőm Harry háta mögött átnyúlva megsimogatja a vállamat.
- Értem, Szépségem, de terhes vagy, nem szabad szaladgálnod - dönti fejét az enyémnek, majd szabad kezével megböki az orromat.
- Igaza van Harry-nek, Ana - szólal meg Mia is, miközben a barátomtól átvett kocsit tolja. - Ne csináld ezt, mert az nem segít semmin, de nem csak egy babával vagy terhes, hanem kettővel. Ha az egyiknek baja lesz, akkor a másiknak is, ne gyerekeskedj - beszél kedvesen, ami szavai egy cseppet sem bántanak meg, mosolyogva nézek rá.
- Rendben - egyezek bele, abba, amit mondanak, majd szépen nyugodtan mindent megveszünk, szerencsére minden van, amire szükségünk lehet.
Ahogy a kocsi leparkol a házunknál, lassan kiszállok és a csomagtartóhoz menve kivennék egy szatyrot, de se barátom, se Mia nem engedi, ami idegesít, de nem mondok semmit, igazuk van, terhes vagyok és nem játszadozhattok ezzel a dologgal. Jobban oda kell figyelnem, mint eddig, mivel két fiam növekszik a szívem alatt és figyelembe kell vennem őket. Már csak akkor megyek be én is a házba, mikor kiürítették a kocsi hátsó részét és az utolsó csomagokkal előre engedve őket becsukom az ajtót.
Egyből munkának látunk, sütünk, főzünk, legfőképp olyan ételeket, amiket biztosan mindenki szeret. Nem kivételezünk, hogy Mia szülei ezt szeretik, akkor ilyen is legyen, az én családom meg mást szeret, ezért ilyet is készíteni kell. Egyöntetűen gondolunk mindenkire, egyedül az a kivétel, hogy a nővéremnek nem húsos kaját készítünk, hanem zöldségekből, mivel vegetáriánus. Négy vagy talán öt órát szenvedünk a konyhában, mire mindennel készen leszünk, jól elfáradunk, sőt még az örökké pörgő Mia is, amin jól elcsodálkozok. Azt hittem, hogy tovább fog tartani a főzés, de tévedtem, délután négy óra van és mindennel készen vagyunk.
Sóhajtva hanyatlok le a kanapéra, mire egyből mellém szegődik Harry és kezeit átfonja a derekamon. Halványan elmosolyodok, amikor arcát a hajamba nyomja, majd puszit ad a nyakamra. Kiráz a hideg, amit könnyen észrevesz, mivel a háromnegyedes ujjú felsőmből jórészt kilátszódik a karom.
- Ne haragudjatok, de nekem mennem kell dolgozni - hallom meg barátnőm hangját, mire felkapom a fejem és csodálkozva nézek rá. - Tegnap beszéltem Cara-val és mondta, hogy ha tényleg jól vagyok, akkor mehetek dolgozni.
- És délelőtt ki dolgozott? - kérdezem, mivel csak ő és én vagyok a dolgozója, ő pedig a többi munkája miatt nem tudja irányítani a dolgokat a boltban.
- Valamelyik nap felvett egy helyettesítő fiút - rántja meg a vállát, mire én is így teszek.
Egy apró mosoly után felszalad a lépcsőn és néhány perc múlva már csak az látjuk, hogy másik öltözetben, kifestve, összekötött hajjal ballag elénk. Felakarok állni, hogy megöleljem, de ő gyorsabb, könnyedén veti bele magát a kezeim közé, miközben barátomat lelöki rólam.
- Hé! - morgolódik a férfi és csúnyán néz a vörös hajú lányra, aki csak kacarászik reakcióján.
- Nyugi, Styles, nem veszem el tőled - kacsint felé, majd nyom egy puszit az arcomra és a durcás fiút is megöleli. - Vigyázz rá és ne hagyd, hogy a saját feje után menjen! - emeli fel a mutatóujját, mire megforgatom a szememet. - Ne forgasd, mert kiesik. Néha rosszabb vagy, mint én - böki meg a vállamat.
- Vigyázok rá - néz Harry a lányra szelíden, ami megmosolyogtat.
Sokszor elszoktam őket nézni, mindig piszkálják egymást, mégis testvéreknek tekintik egymást. Ahogy én őket, úgy ők is annyira féltik egymást, főleg, ha nagy dologról van szó. Mikor Mia a kórházban volt, nem egyszer láttam, hogy barátom szeme bekönnyezett, ahogy a magatehetetlen leányzót nézte. Nem tettem szóvá, de láttam és valamelyest jól esett, hogy ennyire érdekelte a számomra egyik legfontosabb személy sorsa.
- Sziasztok! - int egy utolsót még mielőtt kimenne a hideg, téli időbe, majd csak a csend telepedik ránk, sokszor úgy érzem, ha ez a lány nincs körülöttem, akkor hiány érzetem van, ahogy most is.
Óvatos mozdulatokkal felállok a göndör hajú fiú mellől és a konyhába lépkedek, majd az egyik szekrényhez, kiveszem barátom megszokott, kék, míg az én sárga bögrémet. A csaphoz menve engedek beléjük vizet és a mikróba teszem, hogy jó meleg legyen. Percek múlásával a masina hangos sípolással jelez és ahogy a bögréket kiveszem belőle, filtert és cukrot teszek bele. Kezemben két meleg itallal térek vissza a fiúhoz, aki egyből rám kapja a tekintetét és mosolyogva veszi el tőlem a neki szánt teát.
Nem beszélünk semmit csak hol előre, hol egymásra nézünk, szeretem az ilyen pillanatokat. Nem kellenek szavak, ahhoz, hogy kimutassuk az érzelmeinket, egymáshoz bújunk, puszit adunk a másiknak, kéz a kézben ülünk, amik néha többet érnek, mint a szavak.
- Mellettem maradsz? - kérdezi hosszú idő után csendesen, mire felsóhajtok, vártam már, hogy megkérdezze ezt és ez legyen a téma tárgya.
Gondolkodok, az agyamban lévő fogaskerekek gyorsan zakatolnak, nem tudom, hogy mit csináljak. Tehetetlen vagyok ezen a téren, de nem várhatok holnapig anyukámra, hogy mindent megbeszéljek vele, tanácsot adjon nekem, mert Hary-nek most kell a válasz, azonnal. Minden lehető dolgok felhozok magamban, elgondolkodok azon, hogy az eddig vele töltött majd' egy év, hogy telt és nem tudok másra jutni csak arra, hogy szeretem. Senkivel nem volt ilyen erős, végeláthatatlan kapcsolatom, benne megtaláltam az igazit és úgy gondolom, ha ennyire küzd értem, akkor ő is bennem. Ráadásul itt vannak a fiaink, akik nem nőhetnek fel apa nélkül, most már rájuk is gondolnom kell. Az agyam a nem szavat kántálja, míg a szívem az igent és nem tudok mást tenni, a szívemre hallgatok, abban a szervemben jobban bízok.
- Igen - válaszolok, mire teljes testébe megfeszül és mikor ránézek a szemei tágra vannak nyitva.
- Ugye most nem viccelsz vagy szórakozol velem? - teszi fel újabb kérdését teljes csodálkozással, mire felnevetek.
- Szórakoztam én eddig veled? - simítom meg az arcát és megfordulok ölelő kezei között. - Nem viccelek, Harry, teljesen komolyan gondolom - döntöm homlokomat az övének, mire látszólag végre elhiszi, amit mondok, mert ajkai mosolyra kunkorodnak és magához ölel.
- Annyira szeretlek, Anastasia! - mondja, de olyan halkan, mintha attól félne, valaki meghallaná.
- Én is téged! - válaszolok és ahogy ezt kimondom a szívem nagyot dobban.
- Elutasítanál, ha megkérném a kezed? - teszi fel hirtelen a kérdését, mire gyorsan eltávolodok tőle és hitetlenkedve nézek bőszen csillogó szemeibe.
- Nem - nevetek fel, mire feláll, elkezd a zsebében kotorászni, amitől kezdek megijedni, majd előveszi azt a gyűrűt, amit már egyszer megpróbált az ujjamra húzni. - Na ne! - lesz hangosabb a nevetésem, mire bazsalyogva megfogja a kezemet és felállít a helyemről.
- De igen! - kacsint és mély levegőt vesz. - Nem kezdek el megint beszédet mondani... - vakarja meg a tarkóját szégyenlősen, amin csak mosolyogni tudok. - csak annyit, hogy van a hasadban két apró baba, ami bizonyítja, hogy összetartozunk, a szerelmük gyümölcsei. Azt akarom, hogy együtt neveljük fel őket, egy szép család legyünk, akik együtt maradnak a legrosszabb helyzetekben is. Ismét megkérdezem: Anastasia Loreen Moon, hozzám jönnél feleségül? - térdel le elém, mire ahogy régebben, úgy most is elsírom magam, de ezúttal másképp felelek.
- Igen, hozzád megyek - törlöm meg szemeimet, hogy lássam az arcát, amin hatalmas mosoly van.
Felemelkedik, ráhúzza az ujjamra a gyűrűt, ami minden bizonnyal a pontos helyén van, nálam van a helye. Ezt kapom cserébe, amiért neki adtam a szívemet úgy, ahogy van. Ő is nekem adta és a kulcs mind a két szervhez; a szerelmünk. Hosszas csókba forrunk össze és ez idő alatt lepereg előttem az egész életem, amit vele és a fiainkkal töltök majd el.
Másnap reggel a csengő hangos morajára kelek fel és villámcsapásként érint a tény, hogy elaludtunk, biztosan a családom jött és Mia szülei. Kibújok mostanra a vőlegényemnek mondható férfi kezei közül, felveszek egy köntöst és az ő oldalára sietek.
- Kicsim - piszkálom meg a vállát, amire nem reagál, biztosan mélyen alszik. - Harry - nyomok egy puszit az arcára, amire egyik szemét résnyire nyitja.
- Tessék? - mormolja reggeli, rekedtes hangján.
- Ébresztő, elaludtunk - nevetek fel. - Már itt vannak anyáék - teszem hozzá, mire a szemei kipattannak és gyorsan felül, de úgy, hogy majdnem fellök.
- Bocsánat! - szabadkozik egyből. - Mit fognak mondani a szüleid, hogy az első találkozásnál egy boxerben látnak meg? - akad ki és elkezd szaladgálni a szobában.
- Semmit - nevetem ki, mire csúnyán néz rám. - Lemegyek, addig öltözz fel, tedd rendbe magad - pipiskedek fel, hogy vele egy magasságba legyek és nyomok egy csókot formás ajkaira.
- Rendben - sóhajt fel megkönnyebbülten, mire gyorsan lábamra húzom a mamuszomat és kilépek a szobából.
Fürgén megyek le a lépcsőn, mégis odafigyelve, hogy ne essek el, majd az utolsó foknál meg is állok és nagy szemekkel nézem a nappaliban álló személyt, Peter-t. Mit keres itt, ő lenne a Mia által felavatott régi "barátom"?

~.~.~.~

Halihóó! :3

Igaz, még nem telt el egy hét, de már nagyon felakartam tenni ezt a részt. Talán ebben történik a legtöbb dolog. Nem tudom, hogy emlékeztek-e még Peter-re, ha nem az sem baj, ezentúl neki is nagy szerepe lesz a történetben. Remélem tetszett ez az irományom, kérlek titeket, hogy írjatok véleményt, nagyon hálás lennék érte. :) 

Vigyázzatok magatokra! <3

Have a nice day: Fanny