21.rész Utolsó nap

" Nem mondtam, hogy örültem, de érezhettem azt, hogy esélyem volt arra, hogy megszerezhessem Ana szívét. Semmit nem akartam még annyira, mint azt a nőt, túlzottan magához láncolt érzelmileg és ezzel nem tudtam mit kezdeni. Akartam és kész! " - Louis Tomlinson

Megakarom a mai nap végén szakítani a kapcsolatomat Harry-vel, mégis fáj olvasni az újság sorait.  Szemem könnybe lábad, nem tudom kontrollálni az érzelmeimet, azért a pultra teszem a lapokat és kimegyek a konyhából. Nem foglalkozok barátom szavaival, csak megyek, mert egyedül akarok lenni, ez a hír túl váratlanul ér még akkor is, ha a többség azt szeretné, ha göndör hajú bálványukkal maradnék. Lassú, mégis megfontolt léptekkel ballagok fel az emeltre, majd mikor átlépem a szobám küszöbét és becsukom az ajtót, az egyből kinyitódik és meglepődésemre Louis-t pillantom meg. Nem mond semmit csak idejön hozzám és erősen a kezei közé zár, mire nekem ennyi elég, hangosan elsírom magam. Alig kapok levegőt, görcsösen szorítom a fiú felsőjét, amit nem bán, mivel nem teszi szóvá. Halk és megnyugtató szavakat súg a fülembe, miközben puszikat hint a hajamba. Valamelyest segít abban, hogy megnyugodjak, mégis enyhén szipogva válok el tőle és nyomok egy csókot az arcára. Cselekedetemtől elmosolyodik, majd megfogja a kezemet és lehúz az ágyra, miközben ő is helyet foglal. Hosszú percekig nem szólal meg, hagyja, hogy rendezzem a gondolataimat, amit hálásan fogadok, még ha nem is teszem szóvá. Egyik kezemet az övéi közé veszi  és apró köröket ír le rá le a hüvelykujjával, amit elgondolkodva nézek.  Annyira aranyos és figyelmes ez a férfi, annyi hosszú idő óta küzd azért, hogy észre vegyem, mégis kőszívű vagyok vele és állandóan elutasítom. Szeretem, de nem úgy, mint Harry-t, hanem, mint egy jó barátot vagy testvért. Lehet, hogy tudnék érezni iránta valamit, de nem most. Időbe fog telni, mire elengedem a barátját, mire tudok érezni valaki iránt hasonló érzelmeket. Nem könnyű egy olyan kapcsolatot megszakítani, ami szebb volt egy tündér mesénél vagy egy valóra vált álomnál. Harry mellett egésznek érezhetem magam, nem kell másnak lennem, csakis önmagamnak, amit minden bizonnyal a most is engem támogató fiú mellett is megtudnék tenni, de jelenleg nem akarom. Figyelem, ahogy végtagja a kezemről felkúszik az arcomra, majd óvatos simogatásokat mér rá, amitől egy pillanatra behunyom a szememet.

- Ne törj meg, Ana - szólal meg halkan és tapintatosan, mire kinyitom a szememet és ránézek.  - Ez csak egy cikk, egy ocsmány iromány, aminek nincs is valóság alapja csak valaki kitalálta, hogy pénzt kapjon érte. Tudod én hány ilyet olvastam, mikor együtt voltam Eleanor-ral? - neveti el magát, mire elgondolkodok szavain, hiszen igazat mond. - Rengeteget, az egyik rosszabb volt, mint a másik. Ha már megláttak egy idegen nővel, kombináltak, hülyeségeket kürtöltek el rólam, sőt még olyan is volt, hogy azt hitték Lottie az új barátnőm - rázza meg a fejét hüledezve, mire elnevetem magam ábrázatán. - A saját húgomra azt hitték, hogy a szeretőm.

- Ne már! - húzom fel a szemöldökömet, miközben cinikusan felnevetek.

- De - biztosít és szemeit az égnek emeli. - Mikor megtudtam azt hittem, hogy dobok egy hátast - tárja szét a kezeit, mire kacajom hangosabbá válik, egy szavába kerül és máris jobb lesz a kedvem.
Ismét széles mellkasára hajtom a fejemet és óráknak tűnő percekig hallgatom szívének heves dobogását. Nem teszem szóvá, hogy miért reagál ilyen hevesen szerve, hiszen az érzési nem változtak egy röpke nap alatt. Szemeimet lehunyom, orromba kúszik parfümjének finom illata és egy kis időre az érezhetem, hogy semmi gond, baj nem érhet.
- Szeretlek, Angyal! - súgja hajam közé, mire akaratom ellenére kiráz a hideg és ezúttal az én szívem is ütemesebben kezd el dobogni.
Az ő közelébe ilyet még soha nem éreztem, mikor kimondta ezt a szót, úgy hatott, mintha Bella mondaná vagy egy jó barát és nem úgy, mint egy férfi. Hirtelen ér ez a felkavaró érzelem, de nem mondok semmit csak ránézek, majd egy apró csókot hintek az arcára, amit mosolyogva fogad.
- Mi zavar jobban? A cikk vagy maga a tény, hogy a legjobb barátnődet összehozták Harry-vel? - érdeklődik kedvesen, ami nem zavar, örülök, hogy neki kiadhatom magamból, mindazt, ami annyira gyötör.
- Maga a tény - vallom be halkan és lehajtott fejjel. - Tudom, hogy badarság, mivel már csak a mai napon vagyok együtt Harry-vel, de akkor is...
- Zavar, mert szereted - fejezi be és azáltal elmondja azt, amit én is gondolok. - Engem is zavar, hogy csak úgy ott hagytam Eleanor-t - sóhajt fel bánatosan, majd megsimogatja az arcomat.
- Tudsz róla valamit? - merül fel benne a kérdés és némi kíváncsiság is.
- Semmit - torzul el az arca egy pillanatra, de nem tovább, rögvest mosolyt erőltet ajkaira. - Lottie se mond semmit, pedig tegnap nála aludt. Gondolom El ráparancsolt, hogy tartsa a száját - rántja meg a vállát, de az arca nem azt sugallja, mintha annyira nem érdekelné a dolog.
- Szereted még? - döntöm oldalra a fejemet és úgy nézem jellegzetes vonásokkal megáldott arcát.
Percekig nem mond semmit, minden bizonnyal gondolkodik, ezért időt adok neki és kezét megfogva, nógatás nélkül várom meg, amíg ismét beszélni kezd. Egy meggondolatlan cselekedettől vezérelve összekulcsolom ujjaimat és összeszorított ajkakkal nézem, ahogy kezeink összesimulnak és egyé válnak. Ő is végtagjainkat nézi, majd hatalmas kék szemeivel rám néz, ahogy én is rá, mire megszólal és olyat mond, amitől a szívem majd kiesik a helyéről, annyira verni kezd.
- Szeretem, de téged jobban - mosolyodik el halványan, majd felemeli kezeiket és enyémnek a tetejére hint egy puszit.
- Én is szeretlek - bújok ismét hozzá, de annyira, mint ha attól félnék valaki elvenné tőlem ezt a férfit.
Most először mondom ki ezt a szót úgy, hogy érzek valamit. A szívem hevesen kalapál, bizsergést érzek a gyomromban és érzem, ahogy arcom kipirul. Nem értem már saját magam sem, szeretem Hazza-t, de ahogy ez a fiú támogat, figyel rám, eláraszt a szeretetével, felébreszt bennem valami megmagyarázhatatlant. Annyira eltelik felettünk az idő, hogy már csak azt veszem észre, elalszok. Nem tudom meddig tarthatom csukva szemeimet, de mikor kinyitom őket, egy göndör hajú, rikító zöld szemű férfivel találom szembe magam. Elmosolyodok a látványtól és akár egy kiscica hozzábújok, mire rögvest megérzem magam körül izmos karjait. Puszit hint a homlokomra, míg én vastag pulóverrel fedett mellkasára hajtom a fejemet és élvezem, hogy vele lehetek. Ha választanom kellene a két fiú közül, természetesen Harry-t választanám, de Louis is fontos nekem. Már nem értek semmit, teljesen összezavarodtam.
- Mennyi az idő? - kérdezem meg rekedt hangon és felnézek lágy pillantásokkal megjutalmazó szemeire.
- Délután egy óra lehet - mosolyodik el aranyosan. - Lassan indulnunk kellene, már nem sok időnk maradt - húzza el a száját, majd velem együtt ülésbe tornázza magát, arcomból elsepri az oda nem való tincseket és formás ajkait az enyémekre illeszti.
Előszeretettel viszonzom gesztusát, majd selymes hajába vezetem ujjaimat, ahogy ő is teszi. Nehezen válunk el egymástól, de tényleg szorít minket az idő és az igazat megvallva kíváncsi vagyok, hogy ezúttal mit talált ki randi hely gyanánt.
- Szeretlek! - formálja meg ajkaival ezt a rövid, mégis sokat jelentő szót, mire halványan mosolyogva homlokának döntöm az enyémet.
- Én is szeretlek! - nyomok rövid puszit a szájára, majd kimászok az öléből és a ruhás szekrényhez megyek. - Csinos, elegáns vagy laza ruhát vegyek fel? - fordulok meg tengelyem körül és a még mindig ágyon helyezkedő fiúra nézek.
- Laza - rántja meg a vállát mosolyogva, ami nem utalhat sok jóra, már ismerem ennyire. - Legalább azt majd könnyebben letudom venni rólad - lép a hátam mögé és azt a mondatot súgja a fülembe, amit nem rég szó szerint elmondtam magamban.
- Olyan mocskos vagy Styles! - csapok rá az egyik kezembe akadó felsővel, mire nevetve hátrál néhány lépést. - Inkább segíts választani - húzom magam mellé, ahogy megfogom a csuklóját.
- Lássuk - csapja össze tenyereit és először szemeivel, majd kezeivel kezd kutakodni a ruhák között. - Miért van neked ilyen sok ruhád? - kérdezi felháborodottan, mégis nevetve, de nincs időm válaszolni, mert ő hamarabb megteszi. - Bocsánat, nő vagy - forgatja meg a szemeit, majd hátat fordítva nekem folytatja tovább cselekedeteit. 

Elnevetem magam mondatán és az ágyra leülve figyelem, ahogy görnyedt testtartással keresgél még mindig. Az ő öltözetét megfigyelve, tényleg nem forgalmas helyre fogunk menni, mert lábait egy fekete farmer, míg felsőtestét egy egyszerű szürke póló fedi. A kíváncsiság kezd egyre jobban a markába csalni, de nem mondok semmit türelmesen várok, azzal többre megyek, mintha megállás nélkül kérdezgetném. Úgy se mondaná el.
- Meg is van! - emeli fel a hangját és vele együtt mind a két kezét, amiben a kiszemelt darabokat tartja.
Idelépked elém és ölembe helyezi a fekete, tapadós nadrágot és a szürke inget. Elmélkedve nézem őket, mire rájövök, hogy egyforma színekbe leszünk öltözve. Ő is szürke feketében van, ezért esett ezekre a textilekre a választása.
- Cseles vagy - kuncogom el magam és megrángatom pólójának szegélyét, mire somolyogva megrántja a vállát.
- Ha meglátnak minket, amit nagyon remélek, akkor lássák, hogy hozzám tartozol - fogja meg egyik kezemet, a ruhákat kiveszi az ölemből, majd ragaszkodóan magához húz.
- Várj! - fagyok meg egy pillanatra, mire pupillái kitágulnak és meglepetten figyeli arcomat. - Miért akarod, hogy meglássanak minket? - húzom fel szemöldökömet, mire tekintete ellágyul, majd egyik keze arcomra vándorol.
- Olvastam a cikket és nem csak te meg Mia akadt ki, hanem én is - rázza meg bosszúsan a fejét. - Egyből felhívtam Paul-t és mondtam neki, hogy azonnal tüntessék el az újságokból azt a nagy marhaságot, de azt mondta nem tehet semmit - sóhajt fel gondterhelten. - Ezért akarom, hogy lássanak minket és ne higgyenek ezeknek a szennylapoknak.
- Mia? - érdeklődök barátnőm felől magas hangon, mire elneveti magát és arcomat kezei közé veszi.
- Minden rendben van vele, a szobájában van, Louis-szal és Lottie-val beszélget - hint egy puszit az arcomra, amitől ellágyulnak izmaim. - Eléggé kiborult, de sikerült lenyugodni, miután beszélt vele Paul - kuncog fel, mire mosolyogva megrázom a fejemet.
- Köszönöm, hogy segítettek neki - mondom hálásan, mire a válasza egy újabb puszi.
- Öltözz nyugodtan, a nappaliban találkozunk - kacsint felém, majd kinyitja a szoba ajtót és távozik.
A fürdőbe megyek a Harry által kiválasztott ruhadarabokkal, majd ahogy leveszem a mostanit, gyorsan felveszem őket. Mivel a fürdő mellett van a szobám, ezért hallom, ahogy valaki nagy hanggal belép, de valószínűleg nem talál, ezért csend lesz. Kis idő elteltével kicsapódik annak a helységnek az ajtaja, ahol most vagyok és meglátom Mia-t. Szemei könnyesek, pirosak, a haja kócos, amit nem tudok mire vélni, ezért gyorsan odasietek hozzá. Erősen szorítom kezeim közé remegő testét, miközben halkan kérdezgetem állapota okát.
- Sajnálom! - hajtogatja már sokadjára, amit nem bírok tovább elviselni, kezénél fogva a csaphoz vezetem és megmosom az arcát.
Kezébe adok egy törölközőt, amivel engedelmesen megtörli testrészeit, majd a fogasra akasztja és felém fordul.
- A cikk miatt vagy ilyen? - kérdezem meg, mire lehajtott fejjel bólint egyet. - Nem kell vele foglalkoznod, Mia - fogom meg vállat és halvány elmosolyodok. - Nem mondom azt, hogy jó érzés volt olvasni, de nem tudok mit tenni. Az egész egy nagy hülyeség, ráadásul ma vagyok együtt az utolsó napot Harry-vel, utána már felesleges ezen agyalni - rántom meg a vállamat, miközben a szívem összeszorul, ahogy ezek a szavak elhagyják a számat. - Holnapra már el is felejtik.
- Értem, de akkor is rossz - szipog fel, majd zöld szemeit megtörli. - Pont engem szedtek elő, a legjobb barátnődet. Ana, soha nem lennék Harry-vel csak azért, hogy eleget tegyek a sajtónak - emeli fel mutatóujját megerősítésképpen, mire halkan felnevetek, de csak is kínomban. - Tiszteletben tartom az érzéseidet és az övét is. Ha nem most, de idővel újra együtt kell lennetek, egymásnak vagytok teremtve - húzza el a száját, bizonyára a sírástól nincs ereje mosolyogni.
- Felejtsük el, Mia. Idővel minden jobb lesz - vonom erősen mellkasomhoz, mire belemarkol a felsőmbe és hangosan felsóhajt. - Szeretlek és ezen egy hülye cikk sem tud változtatni! - mormolom kiengedett hajába.
- Én is szeretlek, Ana! - emeli rám nagy szemeit. - El se tudod képzelni, hogy milyen hálás vagyok, amiért Cara felvett a boltba dolgozni és megismerhettelek - mosolyodik el végre, mire én is így teszek és hintek egy puszit a homlokára.
- Segítesz megcsinálni a hajamat? - váltok témát és ezzel lezártnak tekintem az előzőt, majd kezembe veszem a hajgöndörítő vasat.
- Persze - egyez bele egyből, majd elveszi tőlem a segítő eszközt és munkának lát.
Amíg dús hajamat széppé varázsolja, addig hosszasan beszélgetünk, nevetünk és ezt akkor is folytatjuk, mikor szememet kezdi el festeni, ezért kétszer is le kell mosni a festéket, mert nevetéstől rázkódó kezével a homlokomig felkeni a csillogós anyagot. Élvezet vele lenni, kiegészítjük egymást, szinte már a testvéremnek tekintem. Egy kicsit úgy érezhetem, mintha Bella lenne velem, ezért a nővérem iránt előjövő hiány minimálissá válik. Mind természetre, mind külsőre hasonlítanak, még akkor is, ha Bell-nek barna szeme és szőke haja van. A vörös hajú lány édesanyja olyan akár egy angyal, amiben tud segít és úgy érzem az is közbe játszik, amiért lánya mellett vagyok és nem nézem le, mint más ember. Továbbra is azt állítom, hogy semmivel sem különb, mint egy átlag lány csak azért, mert sokat viccelődik, a nap 24 órájából 12-őt végig nevet, egy életvidám lány, ami nekem csak jó, ilyen barátnő kell mellém. Az elmúlt hónapokban jóval többet voltunk együtt a betegsége miatt, a napom nagy részét ő töltötte be, olykor Harry-re kevesebb időt szántam, mint rá. Örülök, amiért összehozott vele a sors és ezt nem tudom elégszer megköszönni.
- Kész vagy? - lép be barátom egy apró kopogás után a helységbe, mire mosolyogva nézek a tükrön keresztül a szemébe. - Wow. Mese szép vagy! - lágyul el a tekintete és az ajtófélfának dőlve néz meg tetőtől-talpig.
Érzem, ahogy arcom pírba borul és ezt ő is észre veszi, ezért kisfiús mosolyával jutalmaz meg. Megfordulok tengelyem körül és ahelyett, hogy Harry-hez mennék, barátnőm felé fordulok és hintek egy nagy puszit az arcára.
- Köszönöm, hogy segítettél és harmadik próbálkozásra sikerült kifestened a szemem - csípem meg az arcát, mire dallamosan felnevet.
- Szívesen - kuncog tovább, majd megölel. - Csak ügyesen! - súgja a fülembe, úgy, hogy az ajtóban álló férfi meg ne hallja.
Mondatára csak bólintok, majd indulni készül és ahogy megveregeti a göndör hajú fiú vállát, kilép a helységből. Gyorsan helyére teszem az eddig használt tárgyakat, majd barátom kezét megfogva a szobámba megyek, ahol előkeresem a táskámat, amiben beleteszem a szükséges dolgaimat. Miután kezét ismét az enyémbe tudom, lemegyünk a nappaliba, ahol Lou, Lottie és most már Mia is tartózkodik. A két lány bőszen mosolyogva, míg Louis bánatosan néz a szemembe. Nem akarom kiolvasni íriszeiből az érzelmeit, ezért gyorsan elkapom róla tekintetemet, majd húga elé lépek.
- Remélem találkozunk még! - szólítom meg, mire feláll a kanapéról. - Örülök, hogy megismerhettelek - mosolyodok el kedvesen.
- Én is örülök - vetődik kezeim közé és hosszasan megölel. - Ma már megyünk haza, de remélem, hogy mihamarabb lehetek újra veled - mutatja meg hófehér fogait mosolygás közben, majd nyomok egy nagy puszit az arcára, ahogy ő is az enyémre, majd testvére elé lépek.
- Szia, Louis! - húzom fel kezénél fogva a fiút, majd erősen hozzábújok. - Mindent köszönök - mormolom pulóverébe, mire derekam körüli kezeinek szorítása erősödik.
- Vigyázz magadra, Angyal! - beszél ő is halkan, majd eltávolodok tőle és nyomok egy csókot az arcára.
Ő is így tesz és látszólag nehezen enged el és valamiért én is így érzek. Nem akarom elengedni, azt meg főleg nem, hogy már a mai napon haza menjen, örülnék, ha az ünnepeket velem töltené. Most jött el az a pillanat, amikor végképp nem tudok magamon eligazodni, ilyen még soha nem történt velem. Akarom is ezt a fiút magam mellett tudni, meg nem is. Enyhén megrázom a fejemet, majd végleg elengedem, majd a mind a két részünkről jelentős pillantás után Mia-hoz lépek. Őt is megölelem, biztosítom, hogy minden rendben lesz, ha nagyon későn jönnék haza, akkor ne maradjon fent, mint mindig, hanem aludjon nyugodtan. A búcsú után felöltözünk, majd kilépünk az ajtón és elindulunk arra a helyre, amit csak Harry tud, hogy merre található.

***

Talán egy órát is ülhetünk a kocsiban, mire a kitűzött célhoz érünk, amit mikor meglátok enyhén eltátom a számat. A hatalmas, aranyozott kapu, a havas növények és maga az egész látvány, egyből levesz a lábamról. Harry a kezébe vesz egy kulcsot, amin megnyom egy gombot és rögvest kinyílik a nagy vasszerkezet. Lassan indul meg alattunk a jármű, amit nem bánok, hiszen álmodozva nézhetem az előttünk húzódó hosszú utat, a rengeteg fát, amik mese szépek az őket borító, vastag hóréteg miatt. Bokrok sokasága kicsinyül a tömzsi törzsű, hosszú ágú társaik mellett, majd mikor az autó fordulni kezd, még a szemeim is kitágulnak. Egy filmbe illő, emeletes házat pillantok meg, aminek minden egyes ablakánál erkély található, a bajárat egy nagy faajtóból áll és nem bírom elhinni, hogy ez a férfi idehozott engem, egy ilyen lányt, aki eldobja magától és egy napnál nem adok többet a kapcsolatunknak. Kilehetne küszöbölni a gondokat, bajokat, mégse teszem meg, hagyom, hogy az agyam vezéreljen és ne a szívem. 

- Tetszik? - hallom meg mély hangját egészen közelről, mire felé fordulok és teljes boldogsággal bólintok egy nagyot. 

- Gyönyörű! - válaszolok halkan, még mindig a látvány hatása alatt vagyok. - Meg sem érdemlem - hajtom le a fejemet és hangom lejtése, egyből megváltozik. 

- Dehogy nem! - jelenti ki határozottan, majd kiszáll a volán mögül és az én oldalamra siet. - Gyere, Szépségem - nyújtja felém a kezét, amit gondolkodás nélkül fogadok el, miután vállamra akasztom az eddig ölemben csücsülő táskámat. 

Amíg a bejárathoz nem érünk, a hóban lépkedünk, ami hangosan ropog talpunk alatt, majd mikor fellépkedünk az öt fokból álló, kőlépcsőn, kihúzza kabátja zsebéből az ajtóhoz szükséges kulcsot, amit egyből a zárba tesz és el is fordítja. Ha eddig egy filmben éreztem magam, akkor most már egy mesében, annyira tökéletes minden. Az előszobából egy nappali nyílik, mellette egy aranyos konyhával, több ajtót látok, ami csukva van, azért nem tudom mi van mögötte és végül egy kígyózó lépcsőt pillantok meg, ami minden bizonnyal az emeletre vezet. Annyira lekötöm magam a nézelődéssel, észre sem veszem, hogy a velem tartó férfi nógat, mert segíteni akar levenni a kabátomat. 

- Ennyire tetszik? - kérdezi kacarászva, miközben felakasztja az ő és az én kabátomat is. 

- Igen - válaszolok, majd leveszem a csizmámat és rendezetten a cipős szekrénybe teszem. 

- Örülök - karolja át a vállamat, majd beljebb megyünk a hatalmas helyiségek sokaságába. 

Mindent megmutogat, úgy mozog mindenhol, mintha nem először járna itt, de nem mondok semmit, még azt sem kérdezem meg, hogy kié ez a ház vagy esetleg az övé-e. Megmondom őszintén nem is érdekel, csak egyedül az, hogy vele lehetek egy ilyen mesés házban és megnyugtató környezetben. 

Már sok időt töltünk a kanaepén ülve, miközben beszélgetünk, filmet nézünk, de az utóbbi nem igazán megy, nem tudjuk megállni, hogy csendben maradjunk. Egy idő után felpattan mellőlem és a konyhába siet, ahonnan hamarosan visszatér két nagy bögre kakaóval. Gesztusán elmosolyodok, majd ölébe férkőzök és úgy iszom finom italomat. Eközben olyan témákat hozunk fel, amiket eddig egyszer sem, miközben figyelmesen hallgatjuk a másikat, amikor beszél. Mindent részletes megbeszélünk, kitagolunk és ezáltal még többet tudhatom meg erről a férfiről. Mindig és mindig újabb dolgokkal lep meg, ezáltal a rajongásom is nagyobb lesz irányába. Néhány percnyi csend áll be közénk, míg mellkasának döntött fejjel nézem, ahogy a kandallóban ég a tűz. Lehunyom a szememet és élvezem a fiú közelségét, mire ismét megszólal és olyat kérdez, amire egyből tudom a választ, még gondolkodnom se kell.
- Miért véded ennyire Mia-t? - érdeklődik halkan, mire féloldalasan felé fordulok, hogy láthassam szép arcát.
- Olyan nekem, mint a testvérem - mosolyodok el és ujjammal játszadozni kezdek göndör fürtjeivel. - Lehet, mindig azt bizonygatja, hogy mennyire hálás nekem és mennyi mindennel tartozik, de ez nincs így - rázom meg hevesen a fejemet, miközben bőszen csillogó szemeibe nézek. - Én tartozok neki nagyon sokkal, mivel ő adott nekem otthont, részben ő is segített, hogy elfelejtsem az ital, a drogot és azt a rengeteg bulizást, amit le műveltem. Ő ébresztett rá arra, hogy ezeknél a hülyeségeknél vannak sokkal jobb dolgok is, mint például az ő barátsága és a te szerelmed - döntöm oldalra a fejemet és ajkaim újra felfele görbülnek.
Szavaim hallatán csak ő is mosolyog, majd kezeit derekam köré fonja és mellkasára húz. Egyből lehunyom a szememet és kihasználok minden percet, amíg vele lehetek, utána ezt már nem tehetem meg. Én is erősen fonom köré végtagjaimat és úgy ölelem, mint egy kislány a legkedvesebb játékát. Nekem is ilyen Harry, egy olyan dolog, akit örökre magam mellett akarok tudni, akit egészen életem végégig szeretni akarok. Ez biztos így lesz, hiszen ennyi hosszú időt és ennyi érzelmet nem lehet könnyen lefelejteni, de már nem lehet mellettem, neki is lesz egy új élete és nekem is.
- Biztos vagy a tervedben? Nem fogod megbánni? - mormolja göndör hajam közé, mire szorításom erősödik körülöttem és akaratosan összezárom a szemeimet.
- Lehet, hogy megfogom bánni, sőt biztos, de most így érzem jónak - válaszolok szinte suttogva és akadozó hangon. - Ne ezen gondolkodj, hanem azon, hogy mi lesz ezután, előre nézz és ne hátra - húzódok el tőle és arcát megfogva idézem neki szavaimat.
- De ha én hátra akarok nézni és nem előre? - húzza el a száját, mire hangosan felsóhajtok és homlokomat az övének döntöm.
- Akkor sokkal rosszabb lesz - beszélek szinte ajkaira, mire lehunyja szemeit és így hallgat végbe. - Én is előre fogok nézni és bízni fogok abban, hogy ezzel a döntésemmel neked isÜLouis-nak is és nekem is jót teszek. Nem ilyen életet érdemeltek, főleg nem te - simítom meg hüvelykujjammal puha bőrét, mire ismét láthatom meseszép íriszeit.
- De a bajok és gondok ellenére is szeretlek, talán jobban, mint eddig - mondja dörmögős, mégis szeretetteljes hangján.
- Én is szeretlek, Harry, nem is tudod, hogy mennyire - vallom be neki már rengetegszerre és ezzel együtt kicsordul az első könnycsepp is a szememből.
- Akkor adj egy utolsó közös pillanatot kettőnknek! - kérlel és pillantását mélyen az én könnyes szemeimbe vési.
- Rendben - mosolyodok el bánatosan és ellenkezni sincs erőm, pedig lehetne, mert ez így nem helyes.
Minden kertelés nélkül feláll velem, miközben fenekemnél tart és lépkedni kezd a lépcső felé. Szemeim csukva vannak és hallgatom, ahogy lábai kopognak a fából készült fokokon. Nem sok ideig ballag velem a kezében, kinyitja a legelső ajtót, majd becsukja és hátamat annak támasztja. Mohón kapunk egymás ajkai után, bőrünk pillanatok alatt felforrósodik, mégis érezzük, hogy ez az utolsó ilyen együttlétünk, talán egy életre. Nem lesz több ilyen, nem vihetjük át egymást a gyönyör kapuján, nem mondhatom neki azt, hogy szeretem, mennyire fontos nekem és mennyi mindenre tanított meg. Ha ő nem lenne, minden bizonnyal olyan életem lenne, mint a találkozásunk előtt, egy csatangoló nő lennék, aki próbál valamit kezdeni magával, de nem megy neki. Ahogy testünk ütemesen mozog és leheletünk sokasága tölti be a szoba terét, rájövök, hogy most van itt igazán mindennek vége. Vége az egész tündérmesének!

~.~.~.~

Üdvözletem, Drága Olvasóim! ^.^
Visszatértem és most már számíthattok rám. :) Elnézést kérek, ha vannak a részben helyesírási hibák, kifogom javítani csak iparkodtam, hogy minél hamarabb tudjátok olvasni a történet következő részét. 
Remélem még velem vagytok és a kis szünet miatt nem mentetek el! Ez az irományom elég hosszú lett, ezzel kárpótollak titeket. <3
Vigyázzatok magatokra! 

Have a nice day: Fanny