24.rész Megbotlás

" Mikor megláttam Peter-t, mit gondoltam? Semmit. Nem voltam mérges, elfogadtam, hogy a menyasszonyom régi ismerőse volt és bár Ana-nak nem hiányzott, úgy hiányzott ő a férfinak. Valamiféle ragaszkodást fedeztem fel benne, de nem vonzódást, hanem, mintha a húgára tekintene vagy egy olyan személyre, aki nagyon fontos neki. Utána a baleset, azt hittem megőrülök! " - Harry Styles 

Ana! - suttogja a fiú maga elé és közeledni kezd felém.

Automatikusan hátrálok meg és majdnem hátraesek, mikor a fekete hajú férfi futásnak ered és még mielőtt jobban megnézhetném a lépcsőfokokat, a hátam alá nyúl. Érintésétől összerezzenek, de nem tudok reagálni, a lábaimnál felkapva egészen a kanapéig visz. Akár egy rémült állatka nézek még mindig gyönyörű kék szemeibe, miközben halványan elmosolyodik. Én is így akarok tenni, de nem tudok, mert eszembe jut, hogy megakart erőszakolni, annak ellenére, hogy akkor már több, mint egy éve ő vette el a szüzességemet. Ostoba módon bíztam benne és neki adtam magam, pedig nem kellett volna, egy életre megbántam. Neki köszönhetem, hogy drogos voltam, hiszen ő tömte belém, ha nem akartam bekapni a pirulákat, akkor olykor pofont is adott. Ez mind olyan dolog számomra, amik mély sebet hagytak benne, egy könnyen nem tudom elfelejteni. Igaz, én is szedtem magamtól a károsítókat, de ha nem akartam, ő tett róla, hogy ismét a tudatlanság világába kerüljek.

- Anya... - nézek könyörgően szülőmre, most ő az egyetlen, aki megtud menteni ettől a helyzettől. 

- Beszélgessetek, Édesem, velem majd később is tudsz - mosolyodik el kedvesen, látszólag nem is zavarja, hogy régen emiatt a fiú miatt voltam olyan, amilyen. 

- De... - esedeznék tovább, mire mostohaapám megszólal és egyúttal meg is nyugtat. 

- Nem lesz semmi baj. Bízz bennem, Kicsim - simítja meg a vállamat méretes kezével, mire nagy nehezen, de eltudok mosolyodni. 

- Jó reggelt! - hallom meg vőlegényem kedves és illemtudó hangját, mire rákapom a tekintetemet és őszintén elmosolyodok. 

- Harry! - köszönti először nővérem, aki hatalmas mosollyal az arcán lép elé. - Bella Moon vagyok - nyújtja felé a kezét, amit a fiú szívesen el is fogad. 

- Harry Styles - veszi elő aranyos mosolyát. - Már sokat hallottam rólad - néz rám félszemmel, mire testvérem felnevet. 

- De ugye csak is jót? - kérdezi összehúzott szemekkel, majd felém fordul. 

- Csak is - válaszolok nevetve, mire az előttem guggoló Peter is hallat egy kisebb nevetést. 

Rákapom a tekintetemet, mire lesüti a szemeit és szégyenlősen megvakarja a tarkóját. Nem láttam még ilyen helyzetben, azt se tudtam volna elképzelni régebben, hogy fogom ilyen gyámoltalannak látni. Újra barátomra nézek, aki nem régi kétségbeesése ellenére elegánsan feltudott öltözni. Fekete farmert, hosszú ujjú, kockás inget visel, a haja fel van zselézve és a félelmének már nyoma sincs. Ahogy ezen gondolkodok, arca eltorzul, mikor édesanyám mellé szegődik. Halkan elnevetem magam ábrázatán, látszólag fél egyetlen szülőm reakciójától.
- Szia, Harry! - szólítja meg a szőke hajú nő kedvesen, mire elmosolyodik. - Sarah Peterson vagyok, nagyon örülök, hogy végre találkozunk - beszél tovább anyukám és a megszeppent fiút egy meleg ölelésben részesíti.
- Én is nagyon örülök, Asszonyom - beszél Harry, de úgy, mintha egy felettébb híres személy állna előtte.
- Ugyan - neveti el magát anyukám az elnevezésen. - Nyugodtan szólíts Sarah-nak - simítja meg a vállát, mire minden bizonnyal a fiú megkönnyebbül, mert a mellkasa egy pillanatra erősen felemelkedik.
Nővérem és anya volt a könnyebb eset, nagyon jól tudtam, hogy így fognak a barátomhoz alkalmazkodni, de Dave véleményére én is kíváncsi vagyok. Rettentően félt, régebben is, ha egy fiú volt a közelembe nem szólt semmit, de a fél szeme mindig rajtam volt, nem hagyott szabad utat az engem megkörnyékező személynek. Igaz, nem voltam akkoriba vele jóban, mégis megnyugodtam, mikor tudomást szereztem arról, hogy figyelt és ha bármi baj adott volna, akkor egy szempillantás alatt mellettem termett volna.
- Jó napot! - férkőzik Hazz az izmos és nála magasabb férfi mellé, mire hatalmas meglepésemre az arcára mosoly kerekedik és rögvest jobb kezét nyújtja neki.
- Szervusz, Fiam, örülök, hogy végre találkozhatok azzal, aki ennyire ellopta a Kis angyalunk szívét - veregeti meg a fiú vállát, mire levakarhatatlan mosoly kerekedik az arcára.
Mikor nagyszüleimmel is megismerkedik és kis idő elteltével mindenkivel megtalálja a közös hangot, akkor a mellettem ülő fiúnak megbököm a vállát és az emelet felé indulok. Ő is így tesz, követ egészen a szobámig, majd mikor kinyitom az ajtót és előre engedem, irányít felém egy aranyos mosolyt. A szoba rendbe van rakva, nincsenek ruhák minden fele, az ágynemű össze van hajtogatva, a függönyök el vannak húzva, Harry-nek még erre is volt ideje és türelme. A fehér huzattal lefedett ágy felé irányítom, mire leül, ahogy én is. Percekig fogalmazom magamban a kérdéseket, mivel nem akarom megbántani, ahogy régen, úgy most is azt érzem, hogy fontos nekem. Régen nem hiába feküdtem le vele, ő volt először az életemben az, akiben megbíztam. Valamilyen érzelmi kapcsolat van közöttünk, ami természetesen nem szerelem vagy egymás iránti vonzódás, hanem valami más.
- Miért jöttél ide? - teszem fel azt a kérdést, ami nem a legintelligensebb, de erre vagyok kíváncsi.
- Látni akartalak - ad egyszerű választ, majd hatalmas szemeivel felnéz rám. - Tudom, hogy hülyeségnek hangzik, de így van - nevet fel szégyenlősen, ami megmosolyogtat, hozzá kell szoknom ahhoz, hogy Peter-nek ilyen oldala is van. - Mindent elkezdek az elejéről, ha megengeded - kér engedélyt, mire bólintok egyet és figyelmesen hallgatni kezdem, amit mond. - Azon az estén, mikor elhívtalak a Devil-be és a közeli parkban megakartalak erőszakolni, akkor rájöttem arra, hogy ez nem mehet így tovább. Biztosra veszem, hogy nem tudtad, nem is lehetett, mert nem mutattam ki, de nagyon fontos voltál nekem, ahogy most is, egyedül te tartottad bennem a lelket. Mikor Dave leállított és megmentett tőlem, akkor haza mentem, összepakoltam az összes cuccomat és az első géppel elutaztam Los Angeles-be a nagyszüleimhez - beszél halkan, én pedig szinte pislogás nélkül figyelem nyugtalan arcát és hallgatom mindazt, amit mond. - Amint lehetett befeküdtem egy rehabilitációs osztályra, mert megakartam gyógyulni, nem akartam olyan életet, amit akkor éltem. Majd' egy évig feküdtem egy fehér, elzárt szobába, de kibírtam, még ha nehezen is. Az egyik ok, amiért most tiszta vagyok, az te vagy. Miattad hagytam magam mögött mindent és vonultam be a kórházba, mert előttem lebegett a gondolat, hogy akkor mit akartam veled csinálni. Ahogy elhagytam a rehabot az utazótáskámat szorongatva sétáltam az ismeretlen utcákon, mikor megláttam anyukádékat. Egy meseszép, emeletes házból jöttek ki és bár nem akartam, hogy felismerjenek, a nővéred mégis megállított és kérdezte, hogy mit keresek ott. Behívtak a házukba, Dave az majdnem megölt olyan mérges volt rám, de mikor elmondtam nekik is mindent, akkor ő is megértett és megdicsért, amiért tettem az ügy érdekében és talpra álltam - mosolyodik el, jól látszódik rajta, hogy ő is büszke magára, ami nem csoda, hiszen én is az voltam, mikor minden egyéb dolog nélkül eltudtam hagyni a károsítókat. - Akkor mondták, hogy hamarosan jönnek ide hozzád és felajánlották, hogy én is tartsak velük, neked is mondjak el mindent. Ott Los Angeles-be megismerkedtem egy gyönyörű lánnyal, tiszta lelkű, a múltam ellenére is megkedvelt, de ott kellett hagynom, mert mások a terveim és ahova én akarok menni, oda ő nem jöhet és valószínűleg nem is akarna - húzza el a száját és teljesen átérzem, amit ő, ezért közelebb ülök hozzá és szorosan megölelem.
- Nagyon büszke vagyok rád, Peter! - súgom a fülébe, mire hangosan felsóhajt és szorítása erősödik körülöttem.
- Csak ennyit akartam hallani, nekem ez mindennél többet ér - mormolja a köntösömbe és ekkor jövök rá, hogy még mindig pizsamában vagyok. - Megtudsz nekem bocsátani mindenért, amit tettem veled vagy ellened? - kérdezi reménykedve, mikor eltávolodik tőlem és bólintok egy nagyot.
- Igen - mosolyodok el és nyomok egy puszit az arcára. - Végre az a Peter vagy, akit régen megismertem. Egy csupa szív, megértő, aranyos férfi, akinek örömmel vagyok a barátja - simítom el homlokából az oda nem illő tincseket, mire úgy elmosolyodik, hogy a szemei is másképp kezdenek el csillogni, mint eddig.
- Tudom, hogy még nem ajándékozunk, de ezt most akarom neked odaadni - kezd el motoszkálni a nadrágja zsebében, majd előhúz belőle egy apró, aranyozott dobozkát. - Ezt akkor adta ide nekem a nagyim, mielőtt eljöttem tőlük és azt mondta, hogy adjam oda neked, mert megérdemled. Mikor fiatal volt, akkor hordta, de annak már sok éve. Nagyon sokat meséltem nekik rólad és egy angyalnak tekintenek a tőlem hallottak miatt - nevet fel férfias hangján, ami az idő múlásával sokat változott. - Boldog karácsonyt, Ana! - adja a kezembe a kicsiny tárgyat, mire teljes kíváncsisággal felnyitom a tetejét.
Arcomra meglepettség ül, mikor megpillantom a gyönyörű arany nyakláncot, aminek a közebén egy angyalt mintázó medál foglal helyet. Teljes csodálattal veszem ki rövid ujjaimmal helyéről az ékszert és a levegőbe emelve nézem. A fiúk és Harry is angyalnak szokott szólítani, amit a mai napig nem értek, hogy miért, de nem szólok rájuk, örülök, hogy becéznek.
- Peter, ezt nem kellett volna. Ez egy nagyon drága ékszer és a nagymamád tulajdona - nézek rá riadtan, túl megtisztelő lenne, ha ezt nekem adná, úgy érzem, hogy nem fogadhatom el.
- Csak volt és mellesleg nagyon szívesen adta neked. Azt mondta, hogy te nagyobb hasznát veszed, mint ő - dönti oldalra a fejét és előveszi kisfiús mosolyát, amivel egyből eléri, hogy igazat adjak neki, amit egy nagy sóhajtással adok a tudtára.
- Köszönöm szépen! - omlok a nyakába, hosszasan megölelem és bár sokat vétett, örülök, hogy itt van és újra az életem részese.
- A nyakadba tegyem? - kérdezi figyelmesen, mire bólintok és kezébe adom a vékony láncot.
Elsepri nyakamról a hajamat, amit elől megfogva nem engedem, hogy újra hátra csússzon, majd csak akkor veszem észre, hogy végez, mikor ujjaival végig simít a hátamon. Felállok a helyemről és a falon lévő tükörhöz megyek, hogy megnézhessem, hogy áll a nyakamban ez a szép ajándék.
- Nem hiába szánta neked a nagyi - szólal meg és felébreszt elmélkedésemből a hangja, mire megfordulok és rámosolyogok.
- Olyan sokat változtál - vallom be, mire feláll ő is és elém lépked.
- De te is - simogatja meg az arcomat. - Mesélj magadról. Mi történt veled az elmúlt időben? - érdeklődik és kezemet megfogva újra a nagy ágyhoz vezet.
Mindent elmondok neki, ami csak az eszembe jut, amit nevetve, sajnálkozva, mérgesen hallgat végbe, röpke idő alatt annyi érzelmet fedezek fel rajta, mint egész ismeretségünk alatt egyszer sem. Tényleg megváltozott és boldogsággal tölt el, hogy nem csinál most már semmi rosszat, mert így egyel több ember van körülöttem, akiben bízhatok és számíthatok rá. Egyedül a tegnapi esetet hagyom ki, a terhességemet az egész családdal tudatni akarom, de úgy, hogy mindenki együtt van és nem külön hívom félre a szeretteimet. Ennyit, mint most szerintem egyszer sem beszélgettünk, de jól esik felemlíteni a múltat, mert nekem is, úgy neki is sok jó dolog történt az utolsó találkozásunk óta. Hirtelen hányinger tör rám, de nem mondok semmit, kontrollálom magam, hogy ne vegye észre, de hiába, az arcom eltorzul a rossz érzéstől. Felállok a helyemről és a szobám mellett lévő fürdőszobába sétálok, ahova hűségesen követ. Nem görnyedek le a wc elé, hanem a mosdókagylóhoz megyek és bevizezem az arcom. Hangosan veszem a levegőt, hogy könnyítsek a helyzetemen, nem így terveztem ezt az egészet. Vagy már sejti, hogy terhes vagyok vagy csak azt hiszi romlottat ettem és azért vagyok rosszul.
- Minden rendben? - kérdezi halkan és hátamra simítja kicsinek nem mondható kezét.
- Persze - nézek fel rá és egy halvány mosolyt erőltetek az arcomra.
- Valami rosszat ettél vagy mi a baj? Vagy egyáltalán hányingered van? - érdeklődik tovább, ami jól esik, mégse akarok válaszolni, de végül megteszem.
- Nem tudom - hazudok és lesütöm a szememet, amiből sejtheti, hogy füllentek és elég nagyot.
- Mondd el az igazat, Anastasia! - parancsol rám, az arca megkeményül és ebből tudom, hogy aggódik, régen is ezt csinálta ilyenkor.
Tétovázok, mivel nem akartam ilyen hamar és ilyen helyzetben mesélni neki erről, de nem tehetek mást, rám parancsolt. Kezemet tördelve leülök a kád szélére, mire becsukja az ajtót, majd elé guggol. Nagy, kék szemeivel szüntelenül nézi az arcomat, miközben én a padlód fedő, fehér csempéket szemlélem.
- Ana! - szól rám ismét, hangja kimért, amitől lassan felemelem a fejemet és ránézek.
- Terhes vagyok - mondom el végül és kezeim közé temetem arcomat.
Hirtelen fenekére huppan, lábait kinyújtja és kitágult íriszekkel néz tovább. Valami ilyesmi reakcióra vártam, mégse bírok a szemébe nézni. Felállok a helyemről és már távozni akarok, de hirtelen feláll, megfogja a csuklómat és óvatosan mellkasához húz.
- Kislány vagy kisfiú? - kérdezi és arcára mosoly kerekedik, teljesen őszintén görbülnek felfele ajkai.
- Két kisfiú - válaszolok halkan és vállának döntöm homlokomat. - Ikreket várok - folytatom, mire kezei derekam köré kulcsolódnak és erősebben, mégis figyelmesen szorít egyre jobban magához.
- Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, de örülök - kezdi, mire felemelem a fejemet és mélyen a szemeibe nézek. - Két fiad lesz - ízlelgeti a mondatot, mire halkan felnevetek. - Legalább megtaníthatom őket focizni, csajozni, bulizni... - lelkesedik fel, mire egyre hangosabban nevetve, hátra döntött fejjel hallgatom végbe, amit mond.
- Ne ugorj ennyire előre - szólok rá és mosolyogva simogatom meg az arcát. - Még csak két hónapos vagyok - húzom el a számat, mire oldalra döntött fejjel a fülem mögé tűr egy rakoncátlan tincset.
- Az idő gyorsan telik - világosít fel arról, amivel teljesen egyetértek. - Az a maradék hét hónap így elfog telni - csettint egyet, majd kezét újra derekamra helyezi és megölel.
Gesztusát előszeretettel viszonzom, beszívom parfümjének illatát, ami pontosan olyan, mint régen. Ragaszkodóan simulok a testéhez, kiélvezem minden pillanatát annak, hogy most itt van velem. Lehunyom a szememet, kezeimmel erősebben vonom közre izmos hátát, nem olyan ölelni, mint Harry-t, de az biztos, hogy jó. Úgy érezhetem, hogy biztonságban vagyok és valójában ebben a helyzetben vagyok, mellette nem bánthat senki.
Az ajtón halk kopogást hallok meg, mire sóhajtva válok el Peter-től és engedélyt adok a faszerkezet túlsó oldalán álló személynek, hogy bejöjjön. Nővérem göndör, szőke fürtökkel ellátott buksiját pillantom meg, mire kisebb zsörtölődés a zavarás miatt elszáll és nagy mosolyt irányítok felé. Ő is így tesz, majd beljebb lépked a kicsiny helységbe.
- Gyere le, légyszíves, Nagyiék már nagyon várnak - nyújtja felém a kezemet, mire elengedem a továbbra is engem ölelő fiút. - Minden oké köztetek? - idézi mondatát Peter-nek.
- Igen - mondja boldogan és egy nagy bólintás kíséretében.
- Örülök neki - kacsint felé testvérem és mind a kettőnkbe karolva kihúz minket a fürdőből. - De most már tényleg menjünk le, mert mindenki megakar ölelgetni - szorongatja meg az arcomat hosszú műkörmökkel felszerelt ujjaival, ami eléggé megszúrja az arcomat, de most eltűröm, mert régen láttam és hiányzott még ez a fajta viselkedése is.
- Értem, de még fel kéne öltöznöm, pizsamában vagyok - mutatok végig magamon a szabad kezemmel. - Csak ne köntösbe álljak eléjük - nézek rá nagy szemekkel, mire megrántja a vállát és a szobám előtt elhúzva vezet tovább.
- Senki nem fog foglalkozni azzal, hogy miben vagy - nevet fel és előre enged a lépcsőn.
Lassan veszem a fokokat, a hátam mögött Peter és Bella vált néhány szót, majd már csak azt veszem észre, hogy megbotlok és minden forog körülöttem, az oldalam erősen csapódik a lépcső éles szegélyeinek. A hosszú szakaszon végig gurulok, arra még van időm, hogy a hasam elé tegyem a kezemet, amivel valamelyest megtudom védeni a benne növekvő fiaimat. Hallom ahogy tesóm felsikít, Peter üvölt egy nagyot, majd mikor a nappali padlózatára érek meglátom, a családomat, ahogy erősen artikulálva, hadonászva szaladnak felém. Azt még észlelem, ahogy Harry leguggol mellém és rémülten néz a szemembe, de nem hallok semmit, a testem teljesen elernyed és ezután képszakadás, elájulok.

~.~.~.~

Üdvözöllek Titeket Drága Olvasóim! ^.^

Itt lenne a 24. rész, amit soká tettem fel, nagyon sajnálom. A héten rengeteg tanulnivalóm volt és mivel megígértem a szüleimnek, hogy a 2. félévben javítani fogok, ezért tartom magam a szavamhoz és a gép közelébe se mentem csak a könyveket, füzeteket bújtam. :)

Remélem a késés ellenére tetszik a rész, vagyis örülnék, ha így lenne, mert mindenáron a kedvetekben akarok járni. <3

Vigyázzatok magatokra és legyetek jók! 

Have a nice day: Fanny

Ui.: A hibákért elnézést, amint lesz annyi időm kijavítom mindet!