25.rész Új kapcsolat?!

" Leforgott előttem az egész életem, azt hittem megfogok halni. Az orromból, számból folyt a vér, nem tudtam mi történik körülöttem, mert elájultam. Egyedül attól féltem, hogy a fiaimnak esett valami baja, őket jobban féltettem, mint magamat! " - Anastasia Moon

~ Harry Styles ~ 

Hiába szólítom, hiába rázom a vállát, nem mozdul. Bármit elkövethetek nem megyek semmire, aminek köszönhető, hogy teljesen kiborulok. A szemeim könnytől homályosak, ezért akaratosan törlöm meg őket, majd már csak azt veszem észre, hogy valaki felrángat a földről és a kanapéhoz vonszol. Teljesen meg vagyok rémülve, a szívem erősen kalapál és rettegek attól, hogy Ana-nak nagy baja esett. Azt biztos nem élném túl, nem veszíthetem el. Ijedten nézek a felém tornyosuló Dave-re, aki valamit mond, de nem hallom, nem akarom hallani. Annyit érzékelek a dolgokból, hogy menyasszonyom anyukája telefonnal a kezében szaladgál, Peter őrjöng, Bella a lépcsőre hanyatlik és sír, míg a nagyszülők, Mia és a szülei sokkosan állnak egy helyben és meredten figyelik a padlón fekvő, vérző nőt. Ahogy én is ránézek eltörik a mécses és felzokogok, mire az előttem álló férfi biztatóan megszorítja a vállamat. Reménytelenül nézek fel rá, mire leül mellém és hangosan felsóhajt. Megállapításom szerint ő is sírna, mint én, de nem teszi, erősen tartja magát férfihez híven. Én nem bírom megállni, hogy ne hullajtsam a könnyeimet, most túl gyenge vagyok.
- Nyugodj meg, Harry, minden rendben lesz - mondja magabiztosan, de a szemeiből nem ezt olvasom ki, ő is fél.
- Érzem, hogy lesz valami gond - reagálok a mondatára, mire kételkedve megrázza a fejét.
Ahogy felesége hangosan kiabálva szaladgál minden fele, nem bírja tovább elviselni, feláll a helyéről és hozzá siet, hogy megtudja nyugtatni, ami minden bizonnyal lehetetlen. Erősen zárja kezei közé a vergődő nőt és hangosan beszél hozzá, hogy valamennyire felébressze a sokkból. A vörös hajú lány édesanyja kezét szorongatva sír, de nem mozdul, nem beszél csak üveges tekintettel nézi legjobb barátnőjét. Az előttem álló karácsonyfa, az ablakokat díszítő tárgyak, a nappaliban lévő ünnepi hangulatot megadó dolgok még jobban felidegesítenek. Nem így terveztem el az idei karácsonyt, azt hittem, hogy az életem legfontosabb nőjével fogok ünnepelni, teljes boldogságban és szerelemben. Nem tudom miért, de a párkapcsolatokban sosincs szerencsém, mindig történik valami rossz. Ha nem a kapcsolatunkkal, akkor valamelyikőnkkel és ez most is így van. Attól is rettegek, hogy a fiaimmal is lett valami, ha így lesz, akkor teljességgel megörülök, nem fogom kibírni, ha elveszítem őket azelőtt, hogy megszülessenek, felneveljem őket és a gyermekeiket dajkáljam. Nem tudom mennyi idő telhet el, a bejárati ajtó kicsapódik és két férfi jelenik meg, minden bizonnyal mentősök. Betolnak egy hordágyat, amire óvatosan teszik fel Ana-t, majd egy vastag takaróval betakarják és Dave-vel váltott néhány szó után ugyan olyan óvatossággal viszik a kocsihoz. Velük kellene mennem, de nincs erőm felállni, a könnyeim tovább hullanak, nem bírom megállítani az áradatot.
- Édes, Fiam... - hallom meg menyasszony nagyijának, Laura-nak a hangját, mire ránézek.
A szemei neki is könnyesek és pirosak, a festék lefolyt az arcára, mégis biztatóan mosolyog rám, majd helyet foglal. Puha kezével megfogja az enyémet, míg másik végtagjával az arcomat érinti. Hatalmas kék szemeiből árad a szeretet, még annak ellenére is, hogy alig egy órája ismert meg. Tudom, hogy Anastasia mennyire fontos neki, ha lehet így foglalkozni, akkor ő a mindene. Menyasszonyom sokat mesélt róla és a nagypapájáról is, amit élvezet volt hallgatni, olyan boldogan és szeretetteljesen beszélt róluk.
- Minden rendben lesz - jelenti ki ő is, mire csak megrázom a fejemet, nem hiszek benne, érzek valamit. - Nem legyél negatív, Harry, gondolj arra, hogy nem lesz semmi gond - szorítja meg a kezemet.
- Gyertek gyorsan, menjünk! - hallom meg Sarah akadozó hangját, mire ránézek és megpillantom, hogy görcsösen szorongatja férje kezét.
Jó látni, hogy előző férje halálát feltudta dolgozni, még úgy is, hogy nem tudja a valós okot a férfi haláláról. Ha Ana-val lesz valami én biztos, hogy nem fogok tudni tovább lépni, inkább örökre egyedül maradok, mint más nővel. Vagy Anastasia, vagy senki.
- Csak három ember mehet be a kórházba - mondja Dave és mélyen a szemembe néz. - Gyere, öltözz fel, te leszel a harmadik - mosolyog rám, amit nem tudok viszonozni, de jól esik, hogy rám gondol.
- Nem gond? - néz párom anyukája egykori férje szüleire, akik egyszerre rázzák meg a fejüket.
- Semmi baj, Sarah, de azért azonnal értesíts, ha van valami - mondja Robert, a mellettem ülő nő férje.
- Okvetlen - egyezik bele a szőke hajú asszony és máris siet az előszobába, hogy mihamarabb feltudjon öltözni.
Én is lassan feltápászkodok a kanapéról, de nem tudok tovább menni, mert Laura is feláll és magához szorít, ami rettentő jól esik. Lassan simogatja a hátamat, miközben becsukom a szememet és beszívom parfümjének kellemes illatát.
- Ha pozitív vagy, úgy sokkal könnyebb - fogja kezei közé arcomat, mikor eltávolodik tőlem.
Kijelentésére csak bólintok egyet és hálásan nézek a szemeibe, mindennél többet jelent, hogy a mostani helyzetet tekintetbe véve ennyire támogat. Az előszobába megyek, lomhán veszem fel a cipőmet és kabátomat, miközben már Sarah és Dave az ajtóban toporognak és rám várnak. Mikor felegyenesedek, már le is nyomja a kilincset és távozna, de egy hang megállítja.
- Sarah? - hallom meg Peter hangját, mire én is megfordulok. - Nem mehetnék én is? - kérdezi reménykedve, mire a történtek után most mosolyodok el először.
Pontosan tudom, hogy miket tett ez a srác a menyasszonyommal, mégse ellenzem, hogy jöjjön, mert látom rajta az igyekezetet. Iparkodik abban, hogy rendbe tegyen mindent és ezt az bizonyítja a legjobban, hogy felmondott a drogokkal, italokkal és minden egyéb dologgal, ami majdnem tönkre tette az életét.
- Sajnálom, Drágám, de csak hárman lehet menni - sóhajt fel a nő és beletúr hosszú hajába.
- Nem hiszem, hogy gond lenne, ha egyel többen mennénk - hallatok hangot és a nőre nézek, aki leereszti vállait. - Gyere - intek fejemmel a fiúnak, aki egyből mozdul és már siet is az öltözködéssel.
Pillanatok alatt felveszi a kabátját és a csizmáját, majd ténylegesen elindulunk, hogy minél hamarabb a kórházban legyünk.
- Köszönöm! - mondja a mellettem lépkedő személy, mire ránézek és csak legyintek egyet.
Nem az a gond, hogy utálom vagy megvetem, hanem az a baj, hogy még beszélgetni sincs erőm. Egyedül azt akarom, hogyha bemegyünk abba az átkozott kórházba, akkor azzal a hírrel fogadjanak, hogy Ana-nak és a fiaimnak semmi baja sincs. Görnyedten közelítem meg a kocsit, ami hasonlít az enyémhez, elnyeri a tetszésemet. Kinyitom az egyik hátsó ajtót és elfoglalom a helyemet, a másik oldalról Peter száll be, majd felmordul a motor és elindulunk. Fejemet a hideg üvegnek döntöm és figyelem a havas utakat, tetőket. Kezeimet magam köré fonom, közben imádkozok, hogy az életemben lévő legfontosabb személynek ne legyen semmi baja. Meredten figyelem az elém táruló tájat, az emberek mindenhol nyüzsögnek, míg én egyedül érzem magam és belülről őrlődök. Senki nem beszél, néma csend van, ami tetőzik így is romokban heverő hangulatomat.
- Hát ezt a karácsonyt se így terveztem - szólal meg végre Sarah, majd hangosan felsóhajt.
- Szerintem Ana se - reagál a mellettem ülő férfi és bosszúsan megrázza a fejét.
A nő és az én érdeklődésemet is felkelti kijelentése, ezért ránézünk, mire elhúzza a száját és kinéz az ablakon. Nem hatja meg, hogy folytonosan nézzük, csak csendben néz ki a fejéből és az arcát látva valamin nagyon gondolkodik.
- Ezt mire értetted, Peter? - kérdezi menyasszonyom anyukája a fiútól.
Ismét nem mond semmit csak megrántja a vállát, nagyon remélem, hogy nem az idegeinkkel akar játszani, mert az enyém már így is hadilábon áll. Nem akarok semmi olyat mondani neki, amivel megbántanám és meg is bánnám. Várom, hogy beszéljem, ami hosszú percek után meg is történik.
- Harry te már tudod - néz rám és halványan elmosolyodik. - A lányotok terhes - mondja halkan és lesüti a szemeit, olyan ábrázata van, mint aki szégyelli magát.
Nem jön válasz, Sarah láthatóan megfeszül, a hangulat szinte fagyos lesz, majd már csak azt lehet hallani, hogy a szőke hajú nő hangosan felsír. Óvatosan vállára teszem a kezemet és lazán megszorítom. Minden bizonnyal nem akarta elmondani, mert Ana szerette volna, már alig várta, hogy megérkezzen a családja és elújságolhassa a nagy hírt.
- Ikreket vár, két kisfiút - adok hangot magamnak, mire a síró személy felém fordul és tekintetét mélyen az enyémbe fúrja. - Már két hónapja terhes, de csak tegnap tudtuk meg. Rosszul lett, azért bevittem a kórházba és akkor derült ki. A kezét is megkértem tegnap este és igent mondott, a menyasszonyom lett - zárom össze egyenes vonallá a számat és a cipőm orrát kezdem el nézni.
- Ne szégyelld magad, Édesem! - fogja meg az egyik kezemet és keserűen elmosolyodik. - Nagyon örülök, csak nem így szerettem volna megtudni ezeket a fantasztikus híreket. Tudtam, hogy idővel ezek befognak következni, mert nagyon erős szerelmi kapcsolat van köztetek csak ezzel az a baj, hogy most már nem csak a lányomért, de az unokáimért is aggódnom kell - vezeti fel ujjait az arcomra és finoman megsimogatja azt, másik kezével pedig könnyező szemeit törli meg.
Próbálok elmosolyodni szavaitól, de nem megy, ezért csak megszorítom az ujjait, ezzel jelezve, hogy köszönöm a támogatását. Ezután hamar a kórházhoz érünk, gyorsan elhagyjuk a járművet és a hatalmas bejárati ajtón belépve egyből a recepcióhoz megyünk. A pult mögött egy fiatalabb nő foglal helyet, miközben szorgosan gépel valamit, de ahogy megpillant minket, abba hagyja eddigi munkáját. - Jó reggelt, miben segíthetek? - kérdezi kedvesen a fekete hajú dolgozó.
- Jó reggelt, Anastasia Moon kórtermét keressük - mondja illemtudóan Dave, miközben felesége derekát öleli.
- Máris, egy pillanat - kezd el pötyögni a billentyűzeten és kattogni az egér gombjával. - 3. emelet 45-ös szoba - mosolyodik el, amit csak az imént beszélő férfi tud viszonozni, majd egy gyors köszönet után sietünk is a lifthez.
Szerencsére a felvonó lent van, ezért könnyedén beszállunk és a hármas számmal ellátott gomb megnyomása után emelkedni kezdünk. Halk csengetéssel jelez, mikor elérjük a kijelölt emeletet, majd kinyílik az ajtó és lábainkat gyorsan szedve keressük meg menyasszonyom szobáját. Ahogy megállunk a fehér ajtó előtt, Sarah óvatosan kopog, mire egy mély férfi hangot hallunk meg, miszerint egy pillanatot kér. Meghátrálunk a faszerkezettől és várjuk, hogy a bent tartózkodó engedélyt adjon a belépéshez. Percek telnek el, a lábammal hangosan dübögök a padlón, Peter nem tud egy pillanatra se megállni, járkál minden fele, míg a két felnőtt egymáshoz bújva, egy helyben áll. Idegesen túrok a hajamba, legszívesebben betörnék a terembe, de nem teszem, türtőztetem magam. Egy idő elteltével az ajtó mégis csak kinyílik és megpillantok egy idősebb, ősz hajú doktort. Fehér köpenyt, kék nadrágot visel, egy mappát tart a kezébe, miközben a felsőtestét fedő lepel zsebébe teszi egy tollat.
- Jó napot! - mosolyodik el és egyből kezét nyújtja mind a négyünknek. - Eric Carell vagyok - mutatkozik be.
- Dave Peterson vagyok, Anastasia Moon-t keressük - mondja az izmos férfi, mire a doktor bólint egyet.
- Ebben a szobában van, de még alszik - bök az ajtó felé. - Csúnyán beverte a fejét, vérzett is neki, de elállítottuk és bekötöttük a sebet, ahogy a szájából és orrából folyó vért is sikerült eltávolítani. Nem tudjuk az esésnek milyen következményei lesznek, de nagyot esett és még az amnézia se kizárt. Majd' két métert zuhant, ami károsíthatta az agyát, de ez nem valószínű. A vizsgálatok folyamán megtudtuk, hogy terhes, a babáknak semmi baja nem esett, jól vannak - mondja nyugtatás képen. - Viszont azt had kérdezzem meg, hogy ki az a Louis? - néz mindannyiunkra, mire megáll bennem az ütő, teljes testemben megfeszülök.
- A lányom egy nagyon jó barátja - mondja halkan Sarah, miközben egy zsebkendővel törölgeti a szemeit.
- Mindig őt emlegette, mikor egy pillanatra felébredt. Elmondta a fiú nevét és után újra képszakadás - tárja szét a kezeit és meghökkenve néz ránk.
Az arcom teljesen elsápad, a kezem remegni kezd. Tudtam, hogy lesz valami gond, éreztem, de hogy ez?! Erre nem számítottam. Mérgemben fogom magam és nagy léptekkel haladok a folyosón, miközben hallom, ahogy Sarah kétségbeesetten kiabál utánam, de nem foglalkozok vele. A z épület hátsókijáratát veszem célba és nem törődve azzal, hogy hideg van, esik a hó, kimegyek az udvarra. A legtávolabbi padot közelítem meg, majd a havat leseperve róla, ráülök. Kezeim közé fogom arcomat és mélyeket lélegzek, hogy lenyugtassam magam, ami egyáltalán nem megy. Csak a doktor szavait hallom, nem értem, hogy miért azt a marhát emlegeti és nem engem. Végre elértem azt, hogy Tomlinson miatt nem szakított velem és megtudtam kérni a kezét, most pedig újra a képbe kerül és mindent felforgat. Elegem van az egészből, még soha nem volt ilyen érzelmes, mégis bonyolult kapcsolatom. A zsebemben lévő telefon hangosan zenélni kezd, amit észre se veszek, nincs kedvem senkivel sem beszélni. Már egy jó ideje kint ülök a padon és hallgatom a csengőhangomat, ami már kezd idegesíteni, ezért kiveszem a zsebemből. A kijelzőn Liam nevét pillantom meg. Érzem, hogy ez hosszú beszélgetés lesz, de az vigasztal, hogy biztos szavaival segíteni fog, az ilyen dolgokat mindig a szívén viseli.
- Háló? - szólok bele kedvetlenül.
- Szia, Harry! - üdvözöl barátom, a hangja nyugodt és boldog. - Mi újság veletek? - érdeklődik és ekkor jön el a pillanat. hogy teljesen összetörök.
Felállok eddigi helyemről és sétálni kezdek a keskeny, havas járdán, ami nem tudom hova vezet, de lépkedek tovább.
- Tegnap, amikor felhívtál és a kórházban voltunk, akkor igazad volt - sóhajtok fel és sapkával nem fedett hajamba túrok.
- Miben? - kérdezi meglepetten.
- Hogy Ana terhes - mondom halkan. - Ikreket vár, két fiam lesz - mosolyodok el, mivel magam előtt látom a sötét monitort, amin két apró test van.
- Ez már biztos? - kérdezi, de a hangjában nem gúnyt, hanem örömöt fedezek fel.
- Igen, már két hónapos csak eddig nem vettük észre - vázolom fel, mire hümmög egyet.
- De hát ez egy fantasztikus hír, akkor miért vagy ilyen mogorva? - kérdezi meglepetten. - Gratulálok, Haver, legyetek nagyon boldogok - nevet fel, ami megmosolyogtatna, de nem most.
- De nem vagyunk boldogok - csuklik el a hangom és szakadozottan felsóhajtok a torkomat gyötrő gombóc miatt.
- Ne keljen már mindent egyesével kihúzni belőled, mi történt? - kérdezi ingerülten és az eddigi háttérzajok megszűnnek.
- Tegnap, ahogy haza értünk a kórházból, elmentünk vásárolni, mert ma reggel érkezett Ana és Mia családja, ezért előre megfőztünk mindent - beszélek halkan, szinte suttogok. - Mikor mindennel kész lettünk Mia elment dolgozni, mi meg ketten maradtunk otthon, ezért elhatároztam, hogy végre megkérem a kezét - sóhajtok fel ismét, ez a mai napon már szokásommá vált.
- És? - emeli fel a hangját, lerí róla a kíváncsiság.
- Igent mondott - görbítem egy kicsit felfelé az ajkaimat, mire a vonal túlsó végéről egy megkönnyebbült sóhajtást hallok. - Aztán reggel, mikor felkeltünk bemutatkoztam a szüleinek, nagyszüleinek, megvolt a karácsonyi hangulat, tegnap este mindent feldíszítettünk és abban reménykedtem, hogy ez lesz a legjobb karácsonyom, de tévedtem - mordulok fel és kezemet ingerülten ökölbe szorítom.
- Hogy érted azt, hogy tévedtél? - kérdezi és magam előtt látom, ahogy hozzá híven felhúzza íves szemöldökeit.
- Lezuhant a lépcsőről, az orrából, szájából és a fejéből folyt a vér és elájult - válaszolok a kérdésére és nem bírom tovább a mai napon másodjára elbőgöm magam.
Hosszú perceken keresztül nem jön válasz, miközben csak zokogok és zokogok, úgy nézhetek ki egy kívülállónak, mint egy hisztis férfi, akinek sírás a mániája. Nem tudok mit tenni, így tudom magamból legjobban kiadni a feszültséget, még akkor is, ha ez szégyenletes dolog. Megpróbáltam tartani magam, de nem ment, ezért utat adok könnyeimnek.
- Édes Istenem - hallom meg bandatársam halk és erőtlen hangját, bizonyára váratlanul éri a hír, hiszen ő épp annyira szereti a barátnőmet, mint a többiek. - Ezt nem hiszem el! - suttogja és hangosan szívja be a levegőt.
- És tudod mi az érdekes? - kérdezem fellengős hangon, ennek a témának a terén nem tudom türtőztetni magam.
- Micsoda? - hallat meggyötört hangot, úgy néz ki ezek után már semmi nem érdekli.
- Nem az én nevemet, hanem az idióta Tomlinson-ét emlegeti magában, mikor felkel egy pillanatra. Azt mondták, hogy amnéziája is lehet - beszélek tovább, egyre rosszabb híreket osztok meg a barátommal.
- Már bánom, hogy felhívtalak - közli mérgesen, ami nem miattam van, hanem a számat elhagyott mondatok miatt. - Ha van valami, azonnal értesíts! - parancsol rám, majd még néhány szóváltás után elköszönünk egymástól és bontjuk a vonalat.
Még mielőtt kinyomja a telefont biztat és jó tanácsokat ad, amit előszeretettel köszönök meg neki, sokat jelent, hogy ő is támogat. Tudtam, hogyha ő hív, akkor ezt nem fogja kihagyni, mindig apáskodik felettünk, főleg feletettem, mert én vagyok a legfiatalabb.
Már zsebembe akarom tenni a lapos mobilt, mikor újra csörögni kezd. Ingerülten nézem meg ki keres már megint és meglepetésemre Paul az. Kíváncsi vagyok, hogy mit akar, a szabadságunk alatt nem szokta egyikünket se felhívni.
- Szia! - üdvözlöm és megállok a menésben.
- Szia, Harry! - köszönt ő is, de a hangja teljesen más, mint amilyen általában. - Vagy egy rossz hírem - mondja hivatalosan, mégis együtt érzően.
- Mi lenne az? - kérdezem unottan, a mai nap történtei után már nem jöhet rosszabb.
- Nem régiben feljött rólad és Mia-ról egy pletyka - vázolja, mire dünnyögök, hogy így van. - Arra a döntésre jutottam, hogy szakítanod kell Ana-val és Mia-val kell együtt lenned, hogy eleget tegyünk a sajtónak - mondja határozottan, mire teljesen lefagyok, erre aztán tényleg nem számítottam és semmi szükségem rá.
Új kapcsolat?! Ha rajtam múlik soha!

~.~.~.~

Hejhóó Olvasóim! <3

Tudom, megint késtem, nagyon sajnálom! Mostantól kezdve a részek hétvégén fognak jönni, mivel így talán időben feltudom tenni, és nem kell napokat várnotok arra, hogy elolvassátok a friss fejezetet. Semmi időm nincs írni, hétköznap a laptop közelébe se tudok menni. 

Ennek ellenére remélem tetszeni fog a mostani irományom, iparkodtam, hogy elnyerje a tetszéseteket! :)

Vigyázzatok magatokra Manók és nagyon örülnék, ha leírnátok a véleményeteket. ;)

Have a nice day: Fanny