26.rész Bekövetkezett

" Mikor megtudtam, hogy mi történt Ana-val, egyből Londonba siettem. Nem akartam elhinni, hogy leesett a lépcsőről és akár amnéziába is eshetett. Mellette akartam lenni, hogy támogassam és éreztessem vele, hogy rám számíthatott még akkor is, ha ő irántam nem azt érezte, amit én iránta. " - Louis Tomlinson

Mérgesen csörtetek fel Paul irodájába, erősen verem lábamat a lépcső fokainak, miközben magamban csúnya szavakat mormolok. Nem értem honnan jött ez az ötlete, főleg úgy, hogy tudja, Mia a menyasszonyom legjobb barátnője. Kopogás nélkül rontok be menedzserem birodalmába, az ajtót hangosan vágom ki és csukom be. A vörös hajú lány már itt van, megszeppenve ül az egyik fotelben és az ujjaival babrál. A medvéhez hasonló férfi csak elneveti magát, majd mosolyogva sóhajt egyet és az asztala előtt helyezkedő székek egyikére bök. Hosszasan nézek a szemébe, soha nem voltam vele rossz viszonyba, de most legszívesebben megölném. Tekintetemet Mia-ra vezetem, aki rám néz és szánakozva pillant íriszeimbe. Bizonyára neki se könnyű, hiszen Ana az egyik legfontosabb személy az életében és nem akarna neki szántszándékából rosszat tenni.

- Neked is szia, Harry! - üdvözöl a főnököm mély hangján, majd hátra dűl a fekete bőrrel fedett székében, mire összehúzott szemekkel nézek rá, nincs kedvem viszonozni a köszöntését. - Ülj le! - utasít, majd a lányra néz, aki feláll és elfoglalja az egyik ülőalkalmatosságot.

Én is így kezdek tenni, közelebb megyek, de annak ellenére, hogy tudom nem ennek a nőnek a hibája, hogy itt vagyunk, arrébb teszem a széket mellőle és majd csak utána foglalok helyet. Cselekedetemre ő is és Paul is felsóhajt, de ezúttal nem mosolyogva, hanem ahogy szemeibe nézek megbánást látok bennük. Könyökeit az asztalra helyezi, megdörzsöli az arcát, majd beszélni kezdene, de nem hagyom.

- Mégis, hogy a francba jutott ez az egész az eszedbe?! - kérdezem hangosan és indulatosan dúrok bele a hajamba. - Engem és Mia-t is hülye helyzetbe hozod, miközben tudod, hogy ő Ana legjobb barátnője, én meg a vőlegénye vagyok! - folytatom és nem is akarom abba hagyni. - Nem érdekel a sajtó, nem érdekelsz te se, akkor sem fogom elhagyni azt a nőt, akit a világon a legjobban szeretek! Mindig azzal nyaggattál, hogy találjam meg az igazit, ne legyek minden hónapban más nővel és tessék... Teljesítettem a kérésedet, lassan egy éve boldog kapcsolatban vagyok, lesz két fiam és hamarosan az esküvőm is - tárom szét a kezeimet tágra nyílt szemekkel, mire ő is így tesz, meglepetten néz vissza rám.

- Esküvő, gyerekek? Mi történik körülötted, Fiam? - áll fel a helyéről és járkálni kezd jobbra-balra.

- Ana terhes és ikreket vár, két kisfiút. Az esküvő pedig úgy történt, hogy tegnap este megkértem a kezét és igent mondott. Elhatároztam, hogy elkötelezem magam, mert szerelmes vagyok, úgy, mint még soha és nem fogom hagyni, hogy bárki is tönkre tegye ezt. Nem elég, hogy a menyasszonyom kórházban van, mert lesett a lépcsőről és elájult, még te is előállsz egy ilyen idióta ötlettel, ami felesleges, Paul, nem teszek eleget se neked, se senkinek! - jelentem ki határozottan, mire a férfi megáll minden mozdulatában és meredten néz rám.

Hosszú perceken át csak néz, nem mond semmit, látszólag valamin nagyon gondolkodik, majd felsóhajt és lehajtja a fejét.

- Igazad van, Harry, sajnálom! - mondja halkan, majd mellém lép és megszorítja a vállamat. - Mindig azért könyörögtem neked, hogy találd meg végre a megfelelő lányt és megtaláltad. Eddig nem mondtam, de örülök nektek és hatalmas hálával tartozom Ana-nak. Tényleg nem értem, honnan jött ez az ötletem. Hihetetlen, hogy mikor felkaroltalak titeket még tinik voltatok, akkor kezdtétek a karriereteket, most meg... Zayn-nek hamarosan itt az esküvője, te apa leszel és te is összekötöd az életedet azzal, akit a legjobban szeretsz. Gratulálok, Fiam, büszke vagyok rád! - mondja teljes együttérzéssel, majd megölel, amit viszonzok is, mivel belátta a hibáját. - Én is megyek veled a kórházba, tudni akarom, hogy mi van Ana-val! - mondja határozottan, mire bólintok, majd a továbbra is székén ülő lányhoz lép.

- Ne haragudj, Mia a kellemetlenség miatt, tőled is elnézést kérek! - mosolyodik el, mire a társaságunkban lévő egyetlen nő feláll a helyéről.

- Semmi gond, valahogy sejtettem, hogy Harry mindent elsimít - mosolyodik el és félszemmel rám néz. - Bármit kérhetsz tőlem, kivéve azt, hogy Ana-nak fájdalmat okozzak. Ezt senki nem kérheti, mert nagyon szeretem és rengeteg mindent köszönhetek neki - húzza el a száját, mire az izmos férfi magához húzza és szorosan megöleli.

- Jó hallani, hogy ezt gondolod - simít végig az arcán, mikor eltávolodik tőle. - Gyorsan felveszem a kabátot és már mehetünk is - idézi utolsó mondatát, majd kiviharzik az irodából.

Mi is megindulunk, Mia-t előre engedem az ajtónál, majd ahogy én is átlépem a küszöböt, becsukom azt. A lány lehajtott fejjel ballag a hosszú folyosón, minden bizonnyal megbántottam a cselekedetemmel, de akkor úgy éreztem helyesnek, túl mérges voltam. Óvatosan megfogom a kezét és megállítom, mire hatalmas, zöld szemeit rám elemi és halványan elmosolyodik.

- Ne haragudj rám, Mia, nem akartalak megbántani - engedem el végtagját, mire nem mond semmit csak megölel.

Viszonzom a gesztusát és átfonom vékony derekát kezeimmel, mire hallom, hogy hangosan felsóhajt. Nem értem miért csinálja ezt és ahogy eltávolodik tőlem, majd a szemembe néz még jobban összezavarodok. Olyan csillogást látok benne, amit menyasszonyoméba szoktam, amikor rám néz. Az arc vonásai teljesen megváltoznak, ha nem ismerném, akkor azt hinném, hogy szerelmes belém. Minden bizonnyal rátör a felismerés, mert elhátrál tőlem több lépésnyire, majd hosszú hajába túr.

- Figyelj, Harry... - engedi le vállait és teljesen elgyámoltalanodik. - Nem akarok hazudni, a hülye is látja rajtam...

- De mit? - teszem fel a lényegre törő kérdést, kezdek kétségbe esni.

- Szerelmes vagyok beléd - mondja ki hosszú perc hezitálás után, mire a szemeim majd' kiesnek a hirtelen vallomástól. - Már azóta érzek irántad valamit, amikor elsőnek megláttalak a boltban - húzza el a száját, az arca teljes pírba borul, ezért eltakarja előlem kezeivel.

Nem tudok semmit mondani csak hátat fordítok neki és nagy léptekkel megyek végig a folyosón. Írok egy gyors sms-t Paul-nak, hogy egyedül megyek, vele menjen Mia. Nem gondoltam volna, hogy így érez irántam, hiszen mindig támogatta Ana-t is és engem is, ha valami gond adódott a kapcsolatunkba, ő volt az, aki nem adta fel, erőt csempészet belénk. Még mindig nem bírom felfogni azt, amit mondott. Üveges tekintettem,összezavarodva ülök be a kocsiba és indítom be a motort, hogy indulni tudjak. Próbálom elűzni fejemből azt az egy mondatot, mivel nekem nem jelent semmit, de az a baj, hogy Mia-nak igen, nagyon is sokat. Felmordulok és bekapcsolom a rádiót abban reménykedve, hogy egy kis zene eltereli a gondolataimat, de mikor felcsendül egy szerelmes szám, nyomban kikapcsolom a masinát. Egyedül Ana iránt érzek szerelmet, de biztos vagyok benne, hogy menyasszonyom barátnőjének vallomása rendesen felkavar és napokig, rosszabbik esetben hetekig fogok őrlődni ezen. Kezemmel hangosan dübögök a kormányon minden egyes piros lámpa előtt, olykor káromkodok is egy sort a bennem tomboló feszültség miatt. Ahogy a hatalmas épület területére érek, felsóhajtok és villám gyorsan hagyom el és zárom le a kocsit. Szinte futok a bejáratig és még utána se lassítok a tempómon. A liftet láb dobogva várom, sietve lépek be a fülkébe és nyomom meg a harmadik emeletre invitáló gombot. Ahogy elérem a megfelelő szintet, az a szobát környékezem meg, ahogy Ana fekszik. A székek sokaságának egyikén Dave ül, lehajtott fejjel, kezei ökölbe vannak szorulva, de ahogy meghallja cipőmnek hangos találkozását a padlóval, felfigyel rám és rendezi vonásait. Ha akarnám se tudnám tartani magam ennyire, mint ő. Nem lepődök meg, hiszen FBI-os, ott nem megengedettek az érzelmek, beleedződött a munkájába. Ahogy elé érek, feláll és kezeit nyújt, amit rögvest el is fogadok, majd leülök mellé.
- Minden rendben? - kérdezi tapintatosan, mire ránézek és elhúzom a számat.
- Semmi sincs rendben - adok tömör választ, most nincs kedvem ilyesmikről beszélni. - Mi a helyzet Ana-val? - terelem a témát, mire arca eltorzul és tagadni se tudná az aggodalmát.
- Most ment be hozzá nem rég Sarah és Peter - sóhajt fel és kezeivel megdörzsöli borostás arcát. - Még mindig nem kelt fel, mélyen alszik. Az orvos azóta nem jött vissza.
- Az boldogít a legjobban, hogy legalább a fiaimnak nem lett semmi baja - mosolyodok el halványan, utána vonásaim újra hűvösek lesznek. - Ana-val se kellett volna ennek történnie, otthon kellene lennünk és ünnepelni a karácsonyt - mondom ingerülten.
- Senki nem akarta, hogy ez legyen, Fiam - mondja halkan, majd megszorítja a vállamat biztatásképpen. - Amikor elmentél, felhívtam Louis-t, azt mondta nem sok itt van - beszél tovább, de nem néz, ami nagy szerencse, mert az ideg kiül az arcomra és nem is akar eltűnni.
- Minek kellett idehívni? - szűröm ki fogaim között és göndör tincseimbe vezetem ujjaimat.
- Ana mindig őt emlegeti, nagyon jó barátok és mellesleg neked is a haverod - néz rám nagy szemekkel, minden bizonnyal nem tudja, hogy mik történtek Tomlinson és köztem.
- Rosszul hiszed, Dave! - dörrenek fel és felállok eddigi helyemről. - Utálom azt a gyereket, amióta a lányotokkal vagyok, megkeseríti az életemet. Nem tudja felfogni, hogy Ana engem szeret és nem őt, minden áron elakarja tőlem venni - hadonászok minden fele, miközben a férfi arcára egyre jobban kiül a döbbenet.
- Mindenről tudok, Harry - mosolyodik el és ő is feláll. - Ana mindent elmond nekünk, semmit nem titkol el, a lányunk számunkra egy nyitott könyv. Nem értem miért kapod fel ennyire a vizet - nevet fel, amit nem értek, semmi vicces nincs abban, amit mondtam. - Ezt biztosan nem tudod, de Sarah előtt volt egy feleségem - sóhajt fel és mimikáján változtat, szomorúság ül ki arcára. - Én is hosszú ideig küzdöttem a szerelméért és végül a feleségem lett. Összeházasodtunk, teherbe esett, egy aprócska lány cseperedett a szíve alatt - csuklik el a hangja. - Utána a szülés közben mind a kettejüket elveztettem, meghaltak - szökik könnybe a szeme és lehajtja a fejét, miközben megfagyva hallgatom, amit mond. - Ezzel arra célzok, Harry, hogy ne mással foglalkozz, ne idegeskedj a semmin, Ana téged szeret és ezt az bizonyítja a legjobban, hogy a menyasszonyod lett, gyermekeitek lesznek és már lassan egy éve hű társad - néz mélyen a szemembe, minden szavát komolyan gondolja. - Ha valaki szerelmes, az nem tágít és Louis hiába küzd, ha nem ér el semmit. Nem tudhatjátok, hogy mi lesz veletek, élvezzétek a jelent és ne a jövőn gyötrődj - mosolyodik el és én is így teszek, örülök, hogy ezeket az elgondolásait megosztotta velem.
- Igazad van - értek vele egyet és egy kicsit jobban érzem magam a szavaitól.
Az ajtó halkan nyílik ki, majd kilép a küszöbön az eddig bent tartózkodó két személy. A szőke hajú nő halkan hüppög, Peter lehajtott fejjel vánszorog el egy székig és telepedik le rá. Arcaik meggyötörtek, testtartásuk görnyedt, ezek szerint nagyobb a baj, mint hittem.
- Állandóan Louis-t emlegeti, már háromszor felkelt és nem mond semmit csak a fiú nevét - tárja szét kezeit a nő, miközben szemeiből folytonosan hullanak a könnyek. - Történt valami, amiről nem tudunk, Drágám? - lép mellém és megfogja a kezemet.
- Ez az, hogy semmi nem történt! - emelem fel a hangom és szabad kezemmel a tarkómhoz kapok. - Nem értem, miét őt emlegeti, már napok óta nem is beszéltek, sőt még emlegetni se emlegette - mondom kétségbeesetten, teljesen összekuszálódtak a szálak.
- Nyugodj meg, minden rendbe fog jönni - húz magához és szeretetteljesen megölel. - Ne add fel ilyen könnyen - mormolja a fülembe lágyan, mégis parancsolóan.
- Sziasztok! - hallom meg Mia hangját, mire összerezzenek, nem akarok a társaságában lenni.
- Jó napot, Paul Higgins vagyok! - lép halványan mosolyogva menedzserem Ana szülei és Peter elé, akik egyből köszöntik és viszonozzák gesztusát. - Nagy a baj? - kérdezi figyelmesen, majd félszemmel rám néz és bólint egyet.
- Nagy - sóhajt fel akadozva Sarah és férje oldalához préselődik.
Mit meg nem adnék, ha most a lánya is így férkőzne közelebb hozzám, ahogy mindig teszi édes szavakat suttogjon a fülembe, megpuszilja a nyakamat és a fülem mögötti érzékeny pontot, miközben a hajamba vezeti csinos ujjait. Ezek azok a mozdulatok tőle, amik az őrületbe kergetnek. Látni akarom szemeinek élénk csillogást, ajkainak felfele görbülését, ami akkor történik meg, ha rám néz. Azt akarom, hogy a mellkasára hajthassam a fejemet és hallgathassam szívének gyors ütemét, miközben kezeim formás combjain játszadoznak. Annyi mindent akarok egyszerre, de az igazat megvallva az is elég lenne, ha felébredne, engem hívna és azt mondaná, hogy szeret. Ehelyett őrlődök, mert az idióta bandatársam nevét ismételgeti és nem az enyémet, amit még most se értek, hogy miért.
- Bemehetek hozzá? - bökök fejemmel a fehér ajtó felé, miközben megállok Sarah előtt.
- Persze, Drágám, most rád van szüksége - simítja meg az arcomat puha kezével, amitől egy pillanatra olyan érzésem lesz, mintha anya tenné ezt. - Beszélj hozzá, hallja - szipog fel, mire közelebb hajolok hozzá és nyomok egy hosszú puszit a homlokára.
Érzem, hogy a vörös hajú lány folyamatosan figyel, de megpróbálok nem foglalkozni velem, annak ellenére, hogy vesémig hatol pillantása. Megváltozott a véleményem róla, csalódtam benne. Azt állítja, hogy tiszteli a barátnője érzéseit és nem ártana neki, mégis bevallotta az irántam táplált szerelmét, amit mélyen magában kellet volna tartania. Ahogy csak tudom, kerülni fogom és nem engedem meg neki azt, hogy szeressen, nem lenne méltó Ana-val szemben.
Lassan nyomom le az arany színű kilincset, átlépem a küszöböt, majd a néma csendbe férkőzök azzal, hogy becsukom az ajtót magam mögött. Legyökerezett lábakkal nézem az ágyban fekvő angyalt, aki mélyen alszik és bizonyára valamit álmodhat. Elmosolyodok lényétől és lábaimat lomhán szedve egészen a fekvőhelyéig megyek és leülök a mellette lévő apró székre. Ujjaimat összekulcsolom az övéivel, miközben szüntelenül nézem falfehér arcát. Az orrából és szájából csövek lógnak ki, a feje sokszorosan van bekötve és ennek ellenére a fehér géz még így is elszíneződött, halványan látszik rajta a piros árnyalata. Szemeimbe könnyek gyűlnek, soha az életben nem akartam így látni és tessék... Itt fekszik, nem tudom mikor kel fel és tarthatom ismét a kezeim között. A szája mélyen fel van szakadva, amit csókommal gyógyítanék be, de nem lehet, a csövek nem engedik, hogy formás ajkaihoz érjek. Annyi mindent elterveztem vele kapcsoltban, de ezt nem. Eszembe se jutott, hogy így fogom látni, inkább én lennék itt, mintsem ő. Tehetetlen vagyok, akármennyire is akarok nem tudok mit kezdeni se magammal, se vele. Reménykedni tudok és álmodozni. Reménykedni abban, hogy ha megszólal engem fog emlegetni, álmodozni pedig arról, hogy pár nap múlva újra ölelhetem, csókolhatom és vigyázhatok rá és a gyermekeinkre. Apró ujjai megszorítják az enyémeket, mire a szívemen erősebben kezd dobogni, a torkom elszorul, a pulzusom az eget verdesi. Óvatosan végig simítok hüvelykujjammal puha bőrén és minden mozdulatát figyelem. Fejét jobbra-balra forgatja, morgolódik, olykor felszisszen és szemöldökeit erősen húzza össze.
- Louis... - mondja annak az átkozott férfinak a nevét, mire elönt az ideg, de nem csinálok parádét, nem tudja mit beszél.
- Nem, Egyetlenem, Harry vagyok - bizonygatom reménykedve, mire résnyire nyitja a szemeit, amitől mosoly árad szét az arcomra, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnik.
- Nem ismerek semmiféle Harry-t. Ki az? - beszél akadozva és szinte suttogva, miközben a szívem ketté törik, minden reményem elszáll és teljesen megsemmisülök.
Bekövetkezik, amit az orvos mondott, amnéziába esett. Nem csinálok semmit, nem mondok semmit, üveges tekintettel nézek a szemeibe és azt kérdezem magamba: miért pont engem ver ennyire a sors?

~.~.~.~

Hi Darlings! :3

Nem fűzök ehhez a részhez semmit, már mindent leírtam tegnap csak abban reménykedek, hogy továbbra is támogattok és tetszik a rész. Próbáltam úgy írni, hogy ne legyen kivetnivaló benne, remélem sikerült így tennem. :) 

Nem is fárasztalak tovább titeket, vigyázzatok magatok és jó hétvégét. <3

Have a nice day: Fanny