7.rész Más, mint a többi férfi

" Nagyon furcsa volt nekem Louis! Mindig Anastasia-t nézte, próbált a közelébe férkőzni, de amikor az nem neki, hanem Harry-nek sikerült, ideges lett. Kedvelte a lányt, azt nem is tudta volna letagadni, de félő volt, ha El ezt megtudja, akkor nagy bajok lesznek! " - Niall Horan

~ Anastasia Moon ~

Váratlanul ér, ahogy Harry magához ölel és az is, amikor Louis dühösen a konyhába megy és hangosan becsapja maga mögött az ajtót. 
- Ne foglalkozz vele - rántja meg vállát a szőke fiú és aranyosan mosolyog rám. - Niall Horan vagyok - lép közelebb hozzám, majd szúrósan Harry-re néz, aki grimaszolva arrébb lépked tőlem. 
- Örülök, Anastasia Moon - nyújtanám a kezemet, hogy üdvözöljem, de helyette megfogja végtagomat és magához húz, hogy megtudjon ölelni. 
Nem mondok újat azzal, hogy váratlanul és furcsán érint a fiú közvetlensége, de nagyon jól esik, hogy így áll hozzám. Aranyos gesztus tőle és az is, mikor Harry ezt tette bemutatkozása után. Valamiért megnyugtatott a közelsége, ahogy kezei körém zárultak, amit nem tudtam hova tenni és most se tudok. Ezzel nem azt mondom, hogy ennek a szőke srácnak az ölelés nem tetszik, hanem a barátjáé más volt, teljesen más.
- Én Liam Payne lennék - váltja le társát a rövid hajú fiú, akinek a szemei hatalmasak és szép barnák, amik kedvesen csillognak. - A banda apja vagyok - mondja komolyan, mire furcsán nézek rá, ezért hangosan elneveti magát. - Ne értsd félre, csak én vagyok ötünk közül a jó fiú és ezért mondják ezt rólam - formál idézőjeleket az őt jellemző két szónál, majd ő is megszorongat, amitől mosolyognom kell, hiszen örülök, amiért elfogadják, hogy itt vagyok náluk. - És végül ő lenne Zayn Malik - mutat a fekete hajú barátjára, aki mosolyogva int egyet.
- Én is betudok mutatkozni, még mindig tudom a nevemet - szólal meg ironikusan és fej rázva néz Liam-re, aki kezeit védekezően emeli fel. - Szia, Kislány! - mosolyog rám aranyosan, ezzel megmutatva hófehér fogait, majd ő is, ahogy a többiek, szorosan megölel. - Jó újra látni - kacsint egyet, mikor eltávolodik tőlem, majd egy lépést hátrál.
Kissé megszeppenve tűröm a négy fiú pillantását, egyik lábamról a másikra állok, majd végül lenézek a padlóra és tekintetemet ott is hagyom. Kínomba már a Louis-tól kapott póló alját babrálom, csavargatom és ekkor tudatosul bennem, hogy csak ebben a ruhadarabban és francia bugyiban állok előttük. Igaz, hogy a felsőtestemet takaró textil, majdhogy a combom közepéig ér, de így is túl sokat lehet látni belőlem. A gondolatra érzem, hogy elpirulok, ezért még jobban leszegem a fejemet, hogy ne vegyék észre zavaromat. Lassan emelem rájuk tekintetemet, az arcomba lógó tincseket a fülem mögé tűröm és ismét találkozik pillantásom a fiúkéval. Akaratom ellenére Harry zöld íriszeibe tovább nézek, mint kellene és erre csak akkor jövök rá, mikor megmutatja félmosolyát.
- Felmegyek a szobába átöltözni - rázom meg enyhén a fejemet, ezzel elérve, hogy kikeveredjek a zöld kavalkádból, mivel a göndör hajú fiú szemében, ennek a színnek az összes árnyalatát fel lehet fedezni.
Kijelentésemre egyből bólintanak, majd egy apró mosoly után a lépcső felé kezdek menni. Hátamon érzem a pillantásokat, amitől még jobban zavarba jövök. Lábaimat gyorsabban kezdem szedni, hogy minél hamarabb eltűnjek a látókörükből, majd mikor ez megtörténik és az összes fokot magam mögött hagyom, halkan felsóhajtok. Hajamba belevezetve kezeimet megyek tovább és csak akkor veszem ki onnan őket, mikor az ideiglenes szobám ajtaja elé érek. Lassan nyomom le a kilincset, majd a faszerkezetet egyből be is csukom, mikor átlépem a küszöböt. Megfontolt léptekkel megyek az ágyra terített ruháimhoz, amik továbbra is a tegnapi darabok, mivel a többi odaveszett a tűzben. Ahogy ez az eszembe jut, nagyot fújtatva ülök le a puha takaróra és kezeim közé temetem arcomat. Előttem lebeg, ahogy minden ég, a rengeteg ember, egyszerűen borzasztó volt a látvány. Nem arról van szó, hogy repesek az örömtől, amiért elvesztettem az otthonomat, hanem, hogy könnyebb minden így. Próbálom elfelejteni, másra gondolni és így igaz nehezen, de túl tudom tenni magam rajta. Túl sokat agyaltam már az életemen, épp itt az ideje, hogy ezen változtassak és a rosszat jóvá varázsoljam. Görnyedt helyzetemből egyből felegyenesedek, vonásaimat rendezem és a bennem lévő érzelmeket elásom, hogy a négy fiú, akik nem tudják, hogy mi történt, azok biztos ne értesüljenek róla az arcomat látva. Térdeimre támaszkodva állok fel eddigi helyemről, majd az ágy oldalához lépve elkezdem megigazítani a gyűrött párnát és takarót. Ahogy ezzel végzek, a fürdőszobába megyek, ahol magamra veszem a ruháimat, a Louis-tól kapottat, pedig a szennyes kosárba teszem, mivel már használtam és senki nem venné fel mosatlanul. A tükörhöz ballagva megmosakszom, az egyik használatlan fogkefével megmosom a fogamat, majd egy kezembe akadó fésűvel elrendezem kócos tincseimet, amiket vállamra omolva hagyok, mikor gubanc mentessé varázsolom hajzuhatagomat. Ahogy kilépek a fürdőből, az ajtón halk kopogást hallok, mire tekintetemet a hang felé irányítom és az engem kereső illetőt betessékelem.
- Bocsánat, Ana, nem akartalak zavarni... - látom meg Harry buksiját a nyitott ajtó apró résén, mire mosolyomat meglátva belép a kicsi szobába. - csak megszeretném kérdezni, hogy nincs-e kedved eljönni velem valahova reggelizni? - nyúl zavartan a tarkójához, majd kezeit kezdi babrálni, akár egy aranyos kisfiú.
- De van - lépek felé néhány lépést, mivel elég nagy táv van köztünk, mire eddig leszegett fejét felemeli és cukin mosolyogva bólint egyet. - Már indulunk is? - kérdezem, mire válasza ismét csak egy bólintás, amit furcsállok, de nem mondok semmit.
- Mehetünk - mondom, mikor felveszem a dzsekimet és menésre bírom az eddig engem váró és figyelő fiút, amire válasza újra csak egy apró biccentés.
Mosolyogva enged ki az ajtón, amit hasonló gesztussal fogadok és előtte lépkedve ballagok a lépcső felé. Hirtelen bevillan Cara és a munkahelyem, ahol már rég ott kellene lennem, mire egyből megtorpanok és nagyokat pislogva nézek magam elé. Hátamon megérzem Harry izmos mellkasát, miközben nekem ütközik és ha nem kapaszkodik meg a csípőmben, akkor minden bizonnyal elesne. Kezeit gyorsan leveszi rólam, miközben felé fordulok és nézem értetlen arcát.
- Menj előre, én is mindjárt megyek, csak elfelejtettem egy fontos dolgot - beszélek hozzá sietősen, a szoba felé kezdek futni és éppen látom, ahogy halványan, de továbbra is meglepődve bólint, majd lassú léptekkel eltűnik, ahogy lefele tart a lépcsőn. 
Fújtatva veszem ki kabátom zsebéből a telefont és tárcsázni kezdem Cara telefonszámát, amint megtalálom a névjegyzékben. A vonal végéről sokáig nem hallok mást csak búgást, de amikor már ujjam a piros gomb felé közeledik, meghallom a nő kedves hangját.
- Szia, Ana! - üdvözöl szokásos hangjával, amitől egyből mosolyogni kezdek. - Miért nem jöttél dolgozni? - érdeklődik, de kérdésében semmi gúnyt vagy szemrehányást nem veszek észre.
- Nagy baj történt! - sóhajtok fel, majd a nyelvem elered és mindenről beszámolok neki, elejétől a végéig.
Amint a nővel mindent tisztázok és megbeszélek, leteszem a telefont és gyors léptekkel közelítem meg a lépcsőt, mosollyal az arcomon, mivel Cara megérti a helyzetemet és kijelentette, hogy csak akkor menjek dolgozni, ha minden rendbe jött. Számon a felfele ívelő görbület röptében lekonyul, amikor meghallom Harry és Louis kiabálását. Lábam mozgásán lassítok és megszeppenve tartok lefele és ahogy a nappaliba érek, részesülök a ténnyel, hogy a két fiú veszekszik és nem is kicsit. A másik három tag szintén meglepve ülnek a kanapén és szótlanul figyelik az eseményeket, ahogy én is, mikor meghallom a nevemet. Az ülőalkamatosság háttámlájához lépek, mire Liam gyorsan feláll és a helyére enged, amit egy kisebb mosollyal köszönök meg neki. Oda áll, ahova én is szerettem volna és hatalmas kezeit vállaimra rakja, amiken kisebb szorításokat hajt végre, ezzel nyugtatva engem.
- Nem is ismered te idióta! - rikkant fel ismét Lou és amúgy is kusza hajába dúr. - Egyből elhívod reggelizni? Normális vagy te?! - folytatja, mire az előtte álló barátja is szabadjára engedi a hangját.
- Mi közöd van ahhoz, hogy én mikor és hova hívom?! - tárja szét a kezeit és mérgesen felnevet. - Én csak megkérdeztem tőle, mire ő belegyezett, ennyi az egész! Ha nem lenne neked Eleanor komolyan azt hinném, hogy féltékeny vagy! - kacag fel ismét, de mélyebb hanglejtéssel és dühösen a tarkójához kap.
- Semmi okom nincs arra, mivel én őt szeretem, de te... - cammog fel Louis, amivel a göndör hajú srácot csak tovább hergeli. - Egyik lányról ugrasz a másikra, még te magad se tudod eldönteni, hogy mit akarsz! - fújtat, mire Harry még közelebb lép hozzá és mélyen a szemébe néz.
- Te csak ne mond meg, hogy mit csináljak! Gondolj csak bele... Ha nem vagyok én, akkor most El sem lehetne a tied, hülye gyerek! - sziszegi az arcába, majd mikor oldalra fordítja a fejét és meglát engem, egyből hátrál Louis-tól és lesüti szemeit.
Halkan sóhajtva állok fel a helyemről, majd a konyhába megyek és leülök az asztalhoz tartozó székek egyikére. Mind a két kezemet a négy lábú szerkezetre teszem és arcomat a tenyerembe temetem, mert nincs elég bajom, még ők is veszekednek és a legfurcsább, hogy miattam. Igaz, Lou tegnap este, de a többiek még csak ma reggel ismertek meg és máris galiba van az itt létem végett. Innen sürgősen el kell mennem, mert nem szeretném, hogy a bandába balhé lenne, hiszen én nekik egy senki vagyok. Louis csak sajnálatból szánt meg és engedte meg, hogy itt legyek, ami nem baj, sőt, inkább az aggaszt, hogy az egyik legjobb barátjával civakodik egy olyan lány miatt, mint én. Nem is ismernek, igazából azt se tudják, hogy ki vagyok, ami számomra csak jó és a távozásomba ez is közre játszik. Úgy, ahogy Mia-nak, úgy nekik se akarok az életemről mondani semmit, hiszen tudom mi lenne a következménye, amit nem akarok. Ha nem ma, de holnap elmegyek innen, elfelejtenek és számukra csak egy röpke pillanat maradok, ami szerintem a legjobb dolog lesz.
- Ana - hallok meg egy halk, egyben mély hangot, mire felemelem a fejemet és meglátom Harry-t, ahogy a helyiség közepén áll, teljesen gyámoltalanul.
- Harry - állok fel a fából készült székről és közelebb megyek hozzá. - Nem kell bocsánatot kérni, nem kell magyarázkodni, mert döntöttem - jelentem ki határozottan, mire szemöldökei a homloka közepéig szaladnak és kimereszti csillogó szemeit.
- Ezt most nem értem - rázza meg a fejét szaporán és zavarodottan elneveti magát. - Mégis miről? - tárja szét a kezeit és lábai segítségével közelebb kerül hozzám.
- Arról, hogy holnap elmegyek innen - ezt a mondatomat már nem olyan bátran mondom el, egyből lehajtom a fejemet és a barna padlólapot kezdem nézni, ami a lábam alatt húzódik.
- Mi? - emelkedik feljebb a hangja, amivel kissé megijeszt, ezért csodálkozva nézek rá. - A veszekedés miatt? - halkul el ismét és sóhajtozva beszél hozzám.
- Részben - ingatom meg a fejemet. - És azért is, mert én nem tartozok ide. Nem ismertek, én se titeket, még a barátim se vagytok, hogy nyugodt szívvel itt maradjak, ezért jobb ha hagylak titeket a megszokott életetekben. Elég bajotok van így is, nem kellek a nyakatokra nyűgnek. Így lesz a legjobb - mosolyodok el halványan, mire a fiú óvatosan megfogja a kezemet és előttem lépkedve húz magával.
Meglepődve követem utasításait, felveszem a cipőmet, magamhoz veszem a táskámat, majd szemeim elkerekednek mikor meghallom mondatát.
- Szerzek neked egy emlékezetes napot - mosolyodik el aranyosan és hint egy gyors puszit az arcomra, amitől a szívem kétszer gyorsabban kezd verni és nem igazán értem ezt az érzést. - Elmentünk! - kiáltja el magát, mire Louis kivételével mindenki egy köszönéssel adja a tudtunkra, hogy nincs ellenükre barátjuk kijelentése.
Kezei közé veszi az enyémet és vezet maga után, egészen az udvaron álló kocsik egyikéhez, aminek a nevét elolvasva egy Range Rover. Nem lepődök meg a kinézetén, hiszen Dave-nek is ilyen járműve van, ami szép, de nekem valamiért nem nyeri el annyira a tetszésemet. Nagy, férfias és nem nekem való. Szerény személyem egy kényelmes és aranyos autóra vágyik, ami mindenre alkalmas. Mosolyogva fogadom el a fiú gesztusát, ahogy kinyitja nekem az ajtót, akár egy úri ember. Hihetetlen, hogy velem szemben mennyire megtud változni, mivel nem olyan rég még barátjával üvöltözött, most meg kedvesen mosolyog rám és a dühének semmi nyoma. Figyelem, ahogy gyorsan bepattan a kormány mögé és a kulcs segítségével nyújtást ad a motornak. Nagyon fúrja az oldalamat, hogy miért civakodott az egyik legjobb barátjával, de az még jobban, hogy miért én voltam a téma. Nem szólalok meg csak kíváncsian várom, hogy hova is visz. Fejemet az üvegnek döntöm és az elsuhanó tájat kémlelem, miközben a fejem kattog a megannyi gondolat miatt. A zsebemben lévő telefonom halkan kezd el rezegni, majd hangosan zenélni, ami csak annyit jelent, hogy valaki keres. Ahogy kezemben tudom az apró tárgyat összehúzott szemekkel nézem az ismeretlen számot. Nem habozok, felveszem, amit jól teszek, mert egy kedves személy hangját hallom meg a vonal túlsó végéről. 
- Szia, Ana, Mia vagyok! - köszön bátortalanul, ami minden bizonnyal a tegnapi beszélgetésünk miatt van.
- Szia, Mia! - köszöntöm mosolyogva, amit nem láthat, de a hangomból halhatja.
- Mondta Cara, hogy mi történt tegnap este - sóhajt fel és a körülötte lévő zajok megszűnnek, ami attól lehet, hogy elvonul egy csendesebb helyre. - Nagyon sajnálom és ha bármiben segíthetek csak szólj - bizonygatja lelkesen, amitől arcomra még nagyobb mosoly kerekedik.
- Köszönöm, Mia, ez nagyon aranyos tőled - hálálkodok neki, hiszen alig ismer, még is érdeklődik felőlem és szívesen segítene. - Sajnálom a tegnapit - halkul el a hangom és még jobban az ablak felé fordulok, hogy a mellettem vezető fiú meg ne hallja, hogy miket mondok.
- Én sajnálom! - vágja rá kapásból és látom magam előtt, ahogy lehajtja a fejét, mint mindig ilyen esetekben. - Rossz szokásom, hogy akivel ismerkedek egyből mindent megakarok róla tudni és tegnap is ez volt velem. Nem akarok rád akaszkodni, hiszen alig ismerjük egymást. Tudom, hogy néha fárasztó vagyok, de megtudok változni. Tényleg megtudok, Ana, csak ne haragudj rám. Elfogadom, hogy vannak titkaid, hiszen nekem is vannak és többet nem hozok fel semmilyen személyes témát - mondja szinte levegővétel nélkül és úgy látszik, hogy többet nem is akarja befogni a száját.
- Nyugi, Mia! - kuncogom el magam halkan, mire megérzem magamon Harry pillantását. - Nem haragszom, minden rendben és nem kell változnod semmit. Te is elfogadsz úgy, ahogy vagyok és én is téged. Különbözünk egymástól nagyon sok mindenben, de hidd el, hogy nagyon jó barátnők leszünk - mondom neki kedvesen, mire egy halk, mégis megkönnyebbült sóhajt hallok meg válaszul.
- Köszönöm - mondja aranyosan, mitől mosolyognom kell. - Majd még hívlak, de mennem kell dolgozni.
- Rendben, vigyázz magadra - kezdek búcsúzni, mivel tudom, hogy Cara milyen a munkahelyén és nem akarom, hogy leszidja a lányt.
- Te is - mondja szigorúan, mire elnevetem magam, ezzel elérve, hogy a göndör hajú fiú ismét engem nézzen.
- Szia, Ana! - köszön el, mire én is így teszek és megbontjuk a vonalat.
A kicsi kütyüt újra a nadrágomba rejtem, majd kezeimet az ölembe helyezem és nézem az előttem húzódó utat és csak ekkor veszem észre, hogy a belvárosba vagyunk, ezzel a kíváncsiságom még nagyobb lesz. Már várom Harry kérdését, miszerint kivel beszéltem, ami hamarosan be is következik, mire somolyogva rá nézek.
- Mia-val, a munkatársammal - adok neki tömör választ, mire bólint egyet és szemeit újra az útra vezeti.
- Tudom, hogy nem akarsz magyarázatot hallani és már eldöntötted, hogy holnap elmész tőlünk, de azért én elmondom, hogy mi volt ez köztem és az idióta Tomlinson között - mondja és barátja nevét szinte köpi, amit rossz szemmel nézek, hiszen bandatársak, barátok és mára már testvéreknek is lehet ezt az két fiút mondani.
- Ne beszélj így a legjobb barátodról! - dorgálom meg komor hangon, mire csak megrántja a vállát és folytatja tovább, amit az előbb elkezdett.
- Mikor visszamentél a szobába, akkor én lementem a többiekhez és hallottam, ahogy azaz idióta azt mondja teljes lelkesedéssel, hogy elvisz téged vásárolni, mert nincs ruhád meg semmid, mire megszólaltam, hogy már velem jössz reggelizni - megáll egy pillanatra a beszédben és rám néz, mire bólintok egyet, hogy eddig értem. - Amikor ezt elmondtam, felkapta a vizet és vörösödő fejjel kezdett el velem üvöltözni, hogy mit képzelek magamról meg nem is ismerlek. Én se hagytam magam, ami a számra jött mondtam és utána már úgy belemerült a dologba, hogy ilyen módon még soha nem beszélt velem. A többit meg már te is hallottad - sóhajt fel és dobolni kezd a kormányon, ezzel is nyugtatva a benne mászkáló haragot. - Nem értem mi lett vele, úgy nézett ki, mint, aki féltékeny. Nem tudom te hogy a vagy vele, de szerintem semmi oka a féltékenykedésre, mivel neki ott van Eleanor - fújtat fel és hitetlenkedve rám néz.
- Én is így vagyok vele, Harry, de miattam ne csináljátok ezt - nézek rá könyörgő szemekkel, mire megingatja a fejét és előre kezd nézni. - Ha haza mentünk békülj ki vele, mert ha ezt csináljátok se nektek, se a bandának, se a rajongóknak nem jó, szóval gondolkodjatok egy kicsit érettebben. Míg nektek így jó, addig több ezer csodálótoknak összetöritek a szívét a viselkedésetekkel - teszem kezemet a vállára és finoman végig simítok rajta, mire ma már sokadjára rám néz.
- Igazad van - ért velem egyet, amit nagyra becsülök és arcához hajolva most én nyomok rá egy apró puszit.
- Köszönöm! - nézek rá lágy tekintettel, mire nevetve megrázza a fejét.
- Mindig eléred, amit akarsz, igazam van? - nevet tovább, ezzel elérve, hogy csodáljam hibátlan arcát és meglepődjek magamon, hogy ilyeneket gondolok.
- Részben - nevetek fel én is, mire hirtelen megáll a kocsi alattunk és csak akkor tudatosulok arról, hogy egy pláza parkolójában vagyunk. - Miért jöttünk ide? - kíváncsiskodok és kapkodom a fejemet, hol közte, hol a hatalmas épület között.
- Tudtommal nincs ruhád, ezért reggeli előtt vásárolunk - rántja meg a vállát lazán és sietősen kiszáll a kocsiból, majd az én oldalamhoz lépked. - Ne nézz hülyének, de ismerek egy jó női ruha boltot, ahol biztos találunk neked jó cuccokat - neveti el magát, ahogy én is, majd mikor észbe kapok, hogy mit mondott, megtorpanok.
- Mégis honnan ismered te az a boltot? - húzom fel mind a két szemöldököm és hunyorogva nézek a szemeibe.
- Van egy nővérem, akiről tudni kell, hogy rettentő ruhamániás - forgatja meg a szemét drámaian és újra megfogja a kezem, ami zavarni nem zavar, de furcsa dolog a részemről, hiszen szimpatikusnak találom ezt a göndör hajú, zöld szemű fiút, akinek rettentő cuki mosolya van.
És megint itt tartunk! Álmodozok róla, gondolatban olyan dolgokat mondok, amit én se hiszek el, hogy megfordul a fejembe és attól félek, hogy beleszeretek, pedig nem akarok. Nem vagyok hozzá való, se rangilag, se sehogy nem illünk össze, mivel ő sztár, én meg egy rakás szerencsétlenség. Sokszor volt barátom, de ilyet még nem éreztem. Mikor hozzám ér a testem úgy reagál rá, mintha áramütés érne és a szívem majd' kiszakad a helyéről. Hihetetlen, hogy néhány órája ismertem meg és máris ilyen butaságok keringenek az elmémben, vegyülve az érzéseimmel, amit sürgősen ki kell irtanom magamból.
- Minden rendben? - hallom meg bizonytalan hangját, mire pislogok párat és rá nézek.
- Persze, de nem lesz abból gond, ha így látnak minket? - utalok az összekulcsolt ujjainkra, mire mind a ketten odanézünk az említett végtagjainkra.
- Nem! - jelenti ki mosolyogva és még szorosabban fogja közre hosszú ujjaimat. - Ne velem, hanem magukkal foglalkozzanak és ezt most a rajongóimra is értem. Unom, hogy nem csinálhatok azt, amit akarok, mert vannak kritikusaim. Meg van a saját életem, amivel csak nekem kell foglalkozni és ha meglátnak minket így, akkor had gondolkodjanak, hogy miért fogom a kezedet - mondja teljesen lazán, amin csak mosolyogni tudok, mert ez a stílusa valahogy jobban tetszik, mint a veszekedős.
- Túl könnyen beszélsz, Styles! - bököm hasba azzal a kezemmel, amit nem fog, mire nevetve elengedi ujjaimat és derekamat átkarolva csikizni kezd. - Ne csináld! - kiabálom el magam, mire a körülöttünk lévő emberek furán néznek rám.
- Halkabban! - csitítgat és befejezi a kínzásomat, de hatalmas mancsait továbbra is az oldalamnál hagyja, amitől zavarba  jövök és ezt ő is észre veszi. - Zavar? - utal a túlzott közelségére, mire halványan, de annál félősebben rázom meg a fejem. - Akkor jó, mert nincs szándékomban megenni téged - súgja a fülembe, amitől meleg lehelete csikizi a nyakamat, ezáltal kiráz a hideg és talán az arcom is pirossá válik.
Nem mondok semmit csak ballagok mellette, de ahogy beérünk a hatalmas vásárlóközpontba, szinte futunk a célzott butikig. Nem látnak meg minket, de Harry szerint fő a biztonság, ezért gyorsan szedjük lábainkat a felmerülő veszély elől. Nagyokat sóhajtva megyünk be a boltba, ami kifejezetten hívogatónak látszik és a nagysága is jó, nem nagy, de nem is kicsi. Bár nem igazán szeretem a rózsaszín színt, a falakon tetszik és a rajtuk díszelgő tapéta is, halkan szól a zene, a ruhák hibátlanul, mondhatni makulátlanul vannak a helyükön és a fekete padló kövezet egyből a szívembe lopja magát, annyira tetszik.
- Jó napot! - köszön kedvesen a mellettem álló fiú, mikor a futástól lenyugszik annyira, hogy lihegés nélkül tud beszélni.
- Harry! - pattan fel helyéről a talán ötvenes éveiben járó nő és felénk siet. - Hol hagytad Gemma-t? - érdeklődik, miközben én csak hallgatok és azon gondolkodok, hogy ki lehet az a lány, akit az eladó emleget.
- A nővérem - súgja a fülembe Harry mosolyogva, mire gesztusát utánozva bólintok egyet. - Otthon van Holmes Chapel-ben. Nem rég ment vissza innen, mert hiányzott neki a család - ecseteli továbbra is azzal a levakarhatatlan, cuki mosolyával, miközben a nő figyelmesen hallgatja.
- Kár - húzza el száját az őszülő nő. - Meseszép ruhák érkeztek és mikor megláttam őket, egyből a testvéred jutott az eszembe - kacagja el magát selymes hangján és neki is megcsillannak hófehér fogai.
- Lehet, hogy ő nincs itt, de hoztam helyette egy gyönyörű lányt - karolja át a derekamat és közelebb von magához az énekes fiú. - Anastasia Moon-nak hívják - mutat be aranyosan.
- Jó napot! -nyújtom felé a kezemet, mire egyből elfogadja és enyhén megrázza.
- Szervusz, Drágám, Rose Poket vagyok! - mosolyog kedvesen és egyből nagymamám jut az eszembe, hiszen ő is pont ilyen közvetlen és kedves asszony. - Tényleg nagyon szép leányzó vagy az már biztos. Örülök, hogy Harry ilyen lányt talált magának, mint te vagy - simít végig a kezemen, mire megszeppenve mosolygok és félszemmel az említett személyre nézek, aki pillantásával jelzi, hogy ne törődjek azzal, amit Rose mond. - Tudod, az előzőek nem igazán tetszettek. Az egyik öreg volt, a másik csúnya, a harmadik meg egy elkényeztetett királykisasszony, de te tökéletes vagy, igazi állom párnak minősültök így együtt - beszél lelkesen, mire csak mosolygok és bólogatok, mert nem tudom, hogy ki az a három lány, akikről az imént beszélt.
- Oké, Rose, köszönjük a bókokat, de inkább mutatnál nekünk valami szép ruhát? - kérdezi tapintatosan Hazza, mire a nő szemei felcsillannak és már megy is a sorok közé keresgélni.
Mi is követjük őt és egy némelyik helyen meg is állok, mert megtetszik egy ruhadarab, de amikor már a harmadiknak olvasom le az árát, ami nem kevés, nem bírom tovább és megszólalok:
- Harry, nagyon aranyos vagy, hogy venni akarsz nekem olyan dolgokat, amikre szükségem van, de ezek nagyon drágák - fordulok meg tengelyem körül és úgy beszélek, de el is hallgatok, mikor észre veszem, hogy a fiú mennyire közel van hozzám, majd' hogy összeér a mellkasunk.
- Nem is drágák - erősködik egyből és megnézi a kezébe eső darab egyikének az árát.
- Harold, 60 fontért drága, főleg, hogy ez csak egy póló! - mondom egy kissé idegesen és mélyen a szemébe nézek, mikor visszateszi a helyére a csillogós felsőt. - Köszönöm, de nem kell innen semmi! - jelentem ki, de nem foglakozik mondandómmal, megfordít és maga előtt tolva visz Rose-hoz, aki már több darabbal is a kezében vár.
- Tessék, Édesem, ezek tökéletesen fognak állni - adja át nekem a szerintem is szép ruhákat, de nem akarom ezt. - Menj nyugodtan és próbáld fel őket - bök az egyik fülkére, amit egy szintén rózsaszín függöny takar el a kíváncsi szemek elől.
Szúrósan nézek Harry-re, aki jót szórakozik a mérgemen és szenvedésemen, ami nem is lenne olyan rossz, ha nem az ő pénze menne rá. Tudom, hogy nem szűkölködik, de akkor is! Senkije sem vagyok, mégis elhoz egy méregdrága üzletbe, ahol boldogan nézi, ha az eladó még több ruhát ad be nekem felpróbálás céljából.
A végére elfogadom, hogy ezt a vásárlás dolgot tényleg komolyan gondolja és mosolyogva fogadom, ahogy ő is keresi nekem a szebbnél szebb ruhákat. Elnézem, ahogy a sorok között baktatva keresgél, majd mikor számára megfelelő akad a kezébe, felcsillannak a szemei. A mosolya mindig jelen van az arcán, el se lehetne onnan tüntetni, amit ha lehetne még akkor se tenném meg, mert annyira aranyos. Tetőtől-talpig végig mérem, a lábát fedő, fekete farmer, a felsőtestét takaró, szürke felső rettentő helyessé teszi és a fejkendő alól kilógó, göndör tincsit sem bírom szem elől hagyni, hiszen még így borzosan is jól áll neki. A lábán lévő, barna csizma is elnyeri a tetszésemet, de a szemei... Azokba ha belenézek egy végeláthatatlan örvénybe keveredek, amiből csak nehezen tudok kimászni, olykor nem is akarok. Amennyire nézem, annyira jövök rá, hogy ő más, mint a többi férfi. Kedves, figyelmes és egyben vicces, hiszen amióta itt vagyunk rengeteget nevettünk és ezek a tulajdonságok tetszenek benne, nagyon is. Nem akarok szerelembe esni, főleg nem belé, de ezeket a dolgokat nem tudom nem észre venni, hiszen minden gesztusából ezeket mutatja, ami nagyon jól esik, mert így nem gondolok semmi és senkire csak arra, hogy vele vagyok, egy olyan férfival, aki mellettem van még akkor is, ha nem is ismer, mert ez tényleg így van. Míg ő rólam, addig én róla nem tudok semmit, de szerintem ez így jó. Egy ilyen fiú biztos nem állna velem szóba, ha megtudná, amit már a barátja, Louis tud az életemről.
A táskámban lapuló telefonom kiábrándít a gondolataimból, azért egy félig felvett felsővel a nyakamba kezdem el keresgélni, ami természetesen legalul van, mint mindig. A kijelzőn Cara édesanyja, Kris nevét pillantom meg, akivel tegnap beszéltem utoljára, ezért boldogan nyomom meg a zöld gombot.
- Szia! - üdvözlöm kislányos hangomon, mire az ő részéről a jókedv nem mondható el.
- Szia, Csillagom! - sóhajt fel köszöntése után, mire az arcomra kerülő mosoly gyorsan eltűnik. - A tűzoltók ma hozták át nekünk az épségben maradt dolgokat a házatokból és találtunk közte egy nagyon fontos tár - kezd bele egyből a lényegbe, mire megdermedve hallgatom, amit mond.
- Micsodát? - kérdezem halkan és leereszkedik mind a két vállam a hír hallatán.
- Édesapád naplóját, amit hozzád írt - mondja ugyan olyan hangnemben, mint én, mire a mondat elhangzása után könnybe lábad a szemem és újra feltörnek bennem az emlékek.

~.~.~.~

Sziasztok Drágáim! :3

Itt is lenne a következő rész, amivel szolgálni tudok, remélem elnyeri a tetszéseteket. Próbálom izgalmassá, átérezhetővé írni a blogot, annak ellenére, hogy nehéz, mert én még nem éltem át ilyet, amiket kitaláltam. 

Nem is fecsegek tovább, élvezzétek ki az iskoláig tartó pár napot és vigyázzatok magatokra! :)

Have a nice day: Fanny