" Egy napló. Egy nyavalyás naplóból kellett megtudnom, hogy az apám miben halt meg! Nem bírtam felfogni és a tudat, hogy tehetettem volna az ellen, hogy távozzon az élők közül, egyszerűen felemésztett! Teljes egészében összeroppantam és csak Ő tudott segíteni, senki más! " - Anastasia Moon
~ Harry Styles ~
A kezeim között tartok egy tűz piros, pánt nélküli ruhát, amit csak is kizárólag Ana-n tudnák elképzelni, de ezek a gondolataim hamar eltűnnek, mikor a szőke hajú lány könnyes szemekkel fut ki az öltözőfülkéből, amit nem tudok mire vélni, hiszen az előbb még semmi baja nem volt. Hihetetlen gyorsasággal férkőzik a kezeim közé és olyan erősen fogja közre a derekamat, hogy szerintem még senki nem csinálta így. Rettegve ölel, mire gondolkodás nélkül ölelem át én is őt és arcomat hajába rejtem, ezáltal orromba egyből beleszökik a zuhatag finom illata. Ahogy a közelemben van a szívem szaporábban ver, mint általában, csak őt tudom nézni és arra gondolok, hogy milyen lenne vele. Senki nem fogott még így meg első látásra, ami furcsa, hiszen nem vagyok híres a tartós kapcsolataimról meg egyáltalán nem is szeretem őket. Szabad akarok lenni, a magam dolgát végezni és nem a másik kívánságát lesni és tudom, hogy ez így disznóságnak hangzik, de így van. De most... Ha ránézek erre a lányra, ezeket a dolgokat elfelejtem és egy szempillantás alatt azt gondolom, hogy igenis mellette a végsőkig kitartanék, szeretném és talán még az életemnél is jobban. Lehet, hogy elhamarkodott vagyok, de ilyet még soha nem éreztem, pedig már volt jó pár barátnőm.
- Mi a baj? - súgom halkan a fülébe, mire egy kicsit eltávolodik tőlem és hatalmas szemeivel felnéz rám.
- Kérlek, Harry vigyél el Kris-hez - kéri kétségbeesetten és erősen markolni kezdi hátamon a pólót.
- Ki az a Kris? - húzom össze a szememet, mire sóhajtva megrázza a fejét, de azért válaszol.
- A szomszédom. A tűzoltók oda vitték hozzájuk a házamban maradt épp dolgokat és megtalált köztük egy nagyon fontos tárgyat, amit azonnal magamnál akarok tudni. Könyörgök vigyél oda - hajtja egy pillanatra fejét a vállamra, majd újra rám néz, mire egy halványat bólintok.
Gyors léptekkel megyek oda a kasszához, kifizetem azokat a ruhákat, amiket már Ana felpróbált és jóknak bizonyulnak, majd futva közelítem meg őt és kezét az enyém közé fogva hagyjuk el a boltot. Szüntelenül figyelem az arcát, ami gondterhelt, szomorú és fáradt. Nem tudom mi lehet vele, de azt igen, hogy segíteni akarok neki még akkor is, ha az a hülye Louis ezt nem engedi. Nem szólhat bele, hogy mit csinálok és ha meg is teszi, nem fogom figyelembe venni. A kezemben lévő három szatyrot gyorsan bedobom a hátsó ülésre, mikor már az autónál állunk, majd kinyitom azt az ajtót is, ahova Ana akar beülni. Futva térek az én oldalamra, majd a kocsit villám gyorsan indítom be mikor beszállok és a lány navigálásával vezetek egy szép kertes házig. Míg ez szinte tündököl, addig a mellette lévő korom fekete, rendőrségi szalaggal körbe van kerítve, hogy még véletlenül se térjen senki az életveszélyes övezetbe. Ezúttal nem kell neki kinyitnom az ajtót, magától megteszi, majd villám gyorsan szaladni kezd egy sötét bőrű nő felé, aki már tárt karokkal várja a bejárati ajtónál. Ha nem lennénk ilyen kiszámíthatatlan helyzetben, akkor mosolyogva nézném a párosukat, de így semmi esetre sem csinálom ezt, hanem lassú léptekkel közelítem meg őket.
- Jó napot asszonyom, Harry Styles vagyok! - mutatkozok be a nőnek, aki halványan mosolyogva, mégis bánatosan néz rám.
- Szervusz, Harry! Mrs. Bruce vagyok, de szólíts nyugodtan Kris-nek - rázza meg a felé nyújtott kezemet, majd engem és Ana-t maga elé engedve invitál be a házba.
Ahogy átlépjük a küszöböt az összhang egyből elnyeri a tetszésemet, hiszen a régies és a modern dolgok kavalkádja fogad, ami kifejezetten tetszik. Minden helység más színű, rengeteg kép lóg a falon és a látszat csal, mert aki bejön ide azt hinné, hogy egy fiatal házas pár bitorolja ezt a házat, miközben nincs így, mivel az idősebbeknek is lehet ízlésük és nekik nagyon is van.
- Szia, Greg! - öleli magához Ana a szintén sötét bőrű férfit, aki kedvesen simogatja a hátát és puszikkal hinti be a feje búbját.
- Szia, Kicsim! - távolodik el a lánytól és kezei közé fogja az arcát. - Jól vagy? - érdeklődik tapintatosan a férfi és hosszú ujjaival finoman simogatja Ana bőrét.
- Nem! - jelenti ki kertelés nélkül a kérdezett és sután lehajtja a fejét. - Most először vallom be, hogy semmi nincs rendben. Kezdek megőrülni és az a legnagyobb baj, hogy mikor azt veszem észre valami kezd rendbe jönni, akkor akad egy másik dolog, amitől minden összedől. Elegem van az egész életemből! - zokog fel a lány és akár egy kislány úgy bújik a kissé pocakos férfihoz, aki készségesen szorítja magához és próbálja vigasztalni.
- Minden rendbe jön, Drágám, semmi baj - mormolja a fülébe és ez idáig Kris-szel egymás mellett állva néztük őket, majd a nő kényszer mosolyával kéri, hogy foglaljak helyet az egyik széken és ne álljak.
- Ana - szólítja meg az asszony a síró lányt és néhány lépéssel közelebb merészkedik hozzá. - Menj fel Cara régi szobájában, ott megtalálod a naplót. Jogod van megtudni az igazat - szedi ki férje kezei közül, majd haját megigazítva nyom egy puszit a homlokára.
- Milyen igazat? - kérdez vissza Ana összehúzott szemekkel.
- Csak menj fel - nógatja tovább a nő, mire a lány menésre bírja magát és bizonytalan léptekkel szedi a lépcsőfokokat az emelet felé.
- Jaj, édes Istenem - sóhajt fel Greg és fej rázva ül le mellém. - Hihetetlen, hogy mennyi mindenen kell keresztül mennie ennek a szegény lánynak - folytatja, mire felesége is csatlakozik hozzánk.
- Egy kis sütemény meg limonádé - teszi le elém az egyiket egy nagy tálcával, a másikat pedig egy nagy kancsóval és egy pohár társaságában.
- Köszönöm - mosolygok rá szerényen, majd figyelem, ahogy párja mellé ül, aki egyből ölébe helyezi egyik kezét és simogatni kezdi.
- Egészségedre, remélem ízleni fognak - neveti el magát egy kicsit, ami mosolygásra késztet.
- Nagyon jól tud sütni - mondom két falat között, mikor már majdnem megeszem a krémes sütemény egyik kisebb darabját.
- Örülök, hogy ezt mondod - kacsint felém, amitől muszáj elnevetne magam, mikor Ana-ra tekintettel nem is lehetne.
Talán egy órát beszélgetek velük minden érdektelen dolgokról, de nem bánom, mert élvezem a társaságukat, nagyon rendes emberek. Tetszik, hogy ilyen fiatalosak, életvidámak és a legkisebb dolgon is tudnak nevetni, míg a legrosszabbon átugrani és pozitívan nézni. Nem nevetünk, halkan beszélgetünk, így váltunk eszme cserét, de ez hamar abba marad, mikor az emeletről sikítást, zokogást és további hangos zajokat hallunk meg. Mind a hárman egyből felpattanunk a helyünkről és gyors léptekkel közelítjük meg azt a szobát, amibe Ana tartózkodik. Greg villámgyorsan nyitja ki az ajtót és meglátjuk a lányt, ahogy az ágyon ülve kiabál és azt hajtogatja, hogy ez lehetetlen. Kikerekedett szemekkel figyelem, az igazat megvallva azt sem tudom, hogy mitévő legyek, inkább hagyom, hogy Kris hozzá szaladva vonja nagy nehezen a mellkasára.
- Nyugalom, Csillagom, semmi baj - hajtogatja szüntelenül, amivel nem segít, mert az így is sokkos állapotban lévő lány, még rosszabbul lesz.
- Semmi baj?! - pattan fel a nő mellől és torkaszakadtából üvölt. - Az ég szerelmére, az apám nem is balesetben halt meg, megmenthettem volna! Nem mondott semmit, most is szenvedek, mikor még a mai napig velem lehetne! - folytatja és úgy vezeti kezeit a haja közé, hogy az még nekem is fáj.
Egyikőnk se mond semmit, hagyjuk, hogy kitombolja magát és kiadja magából, mindazt, ami benne van. Igaz, nem értek semmit a hallott szavakból, de azt letudom belőle venni, hogy nagy és rossz dolog van a témában. Magatehetetlenül figyelem, ahogy Greg is csatlakozik feleségéhez és próbál a számukra annyira fontos személynek segíteni, még ha az nem is megy egykönnyen.
- Ti tudtatok erről? - bök az ágyon heverő, virágos füzetre, mire mindannyian annak az irányába kapjuk a tekintetünket. - Tudtatok arról, hogy az apámnak tüdőrákja volt? - kérdez tovább, mire a férfi és a nő egyszerre csóválják meg a fejüket.
- Nem, Kincsem, mi is ma tudtuk meg - sóhajt fel a férfi és lomha mozdulatokkal ül le párja mellé, akinek szemeiből szüntelenül potyognak a könnyek, ezzel még nehezebbé téve az amúgy is fennálló helyzetet.
- Elegem van mindenből! - mutatja meg ismét hangját Ana és fél szemmel rám néz, amiből sugárzik a harag és a bánat. - Az életemből, azzal ami mindig körülöttem forog és abból is, hogy ekkora szerencsétlenség vagyok, egy rakás szar! - káromkodik, ami meglep, mert nem gondoltam volna, hogy egy ilyen lány a buta szón kívül tud más jelzőt is. - Menjetek ki kérlek, egyedül szeretnék lenni - sóhajt fel a végén és hangja szinte suttogássá válik, miközben ő is leül az ágyra és mereven néz maga elé.
- Rendben, de ha szükséged van ránk, csak szólj - biztosítja az őszülő férfi, majd miután adott egy puszit a lány homlokára felkarolja a feleségét és lassan kisétál vele a helységből, aki továbbra is zokog és úgy néz ki, hogy nem is bírja abba hagyni.
Én is átlépem a küszöböt és már követném az előttem lépkedő két személyt, mikor Ana ismét hangot ad magának, de ezúttal én felém irányulnak szavai. Sietősen fordulok meg tengelyem körül és szemébe nézek, mire int egyet, amiből tudom azt akarja, hogy maradjak. Kérését készségesen teljesítem, óvatosan becsukom az ajtót, majd kissé zavarodottan lépkedek az ágy felé, amin ül. Ahogy odaérek, leveszem a cipőmet, majd gesztusomból látva arrébb megy, ezért letudok feküdni a puha takaróra, amit csak nagy szemekkel néz végbe. Enyhén megütögetem a mellkasomat, hogy feküdjön oda, mire néhány pillanat tétovázás után azt is teszi. Hosszú haja elterül a pólómon, ahogy fejét elhelyezi rajta, illata ismét megcsap, amit soha nem tudnék megunni. Kezeimet egyből köré fonom, ezzel próbálva megnyugtatni, mivel továbbra is sír és teste emiatt szüntelenül rezeg. Kis idő elteltével már csak szipogását vélem felfedezni, ezért kezemet hátára helyezem és lassan simogatni kezdem. Ahogy nézem a szobát több helyen felfedezem a kezeim között lévő lány fényképeit, ami számomra csak annyit sugall, hogy ez a család nagyon szeretheti őt. Egy szintén sötét bőrű, fekete hajú nő társaságában látható több helyen, aki minden bizonnyal Kris és Greg lány lehet. Halványan elmosolyodok, ahogy tekintetem az íróasztalra téved és meglátom Ana-t két kisfiú társaságában, miközben önfeledten mosolyognak, ami tetszik. Jó látni ezt a lány boldognak és én nem is akarok mást csak ezt. Boldognak és nem összetörten látni. Ha mosolyog, akkor én is úgy teszek, ha nevet a szívem meglódul és ezt onnan tudom, hogy ma már ez sokszor megtörtént. Még saját maga se tudja, hogy mennyire különleges, amiről én tudatosultam, mert elég volt egy nap is arra, hogy erre rájöjjek. Nem szoktam ilyen hamar ennyi mindent felfedezni valakiben, de ő más. Úgy érzem, hogy nem tudok rá barátként tekinteni, mert többre van szükségem, sokkal többre. Lehet ostobának tűnök, amiért ilyenek gondolkodok, de én lennék a legboldogabb ember, ha olyan társat tudnék magam mellett, mint ő. Egyedi, káprázatos és csodálatra méltó, mert ő az. Semmi rosszat nem tudok mondani vagy gondolni róla, hiszen az első perctől fogva elkápráztatott és most, hogy ennyire közel van hozzám, ez csak tetőzi a dolgot. Boldog vagyok, pedig tekintettel rá együtt érzőnek kellene lennem, de az is vagyok csak közben örülök, hogy én ölelhetem és mellette lehetek.
- Mi ez az egész, Ana? - kérdezem meg halkan, mire egy kicsit megrezzen, majd sóhajt egyet, de nem mond semmit. - Személyes dolog? - nógatom tovább, mire sután bólint egyet és a válaszát látva nem kérdezősködnék tovább, de nem is kell, mert magától kezd el beszélni.
Óvatosan felemelkedik rólam, ami rosszul érint, mert így már nincs olyan közel hozzám, mint ahogy szeretném, majd még enyhén könnyes szemeit megtörli egy hosszú sóhaj kíséretében.
- Tudni kell rólam, hogy világéletemben apás voltam, ellenben a nővéremmel, Bella-val. Ő anyuhoz ragaszkodott inkább, ahogy még a mai napig is, de én... - csuklik el a hangja, mire én is ülőhelyzetbe tornázom magam és kezeit az enyémek közé fogva nézek a szemébe. - mindig apám körül lődörögtem, szinte már csodáltam és rettentő jó kapcsolat volt közöttünk. Ő egy gyárban dolgozott, ahol nehéz gépekkel dolgoztak és hatalmas fizikai erő kellett a munkájához. Egyik nap, mikor elment dolgozni, néhány óra elteltével a cégtől hívták anyámat, hogy az apám meghalt, mert egy gerenda rázuhant és agyon ütötte - beszél halkan, miközben minden szavára figyelek és a tekintetem egy pillanatra se hagyja el az ő piros, mégis káprázatosan csillogó, barna íriszeit. - Anyámnak nehezére esett elmondania nekem a dolgot, mivel tudta, hogy mi fog történni és úgy is lett. Kérlek, Harry amiket most elmondok, azok hallatán ne ítélj el, ne undorodj tőlem, könyörgöm - gyűltek ismét könnyek a szemeibe és kezei erősen fonódtak az ujjaim köré, mire lassan bólintottam egyet kikötésére. - Apám segítségével jutottam be London leghíresebb zeneiskolájába, amit a halála után ott is hagytam, elzárkóztam mindenkitől, bulizni, cigizni és drogozni kezdtem és még efelett rossz társaságba keveredtem, ami miatt elveszítettem az összes barátomat, mert szégyelltek a viselkedésem miatt. Teljesen felfordult az életem, a makulátlan, szép és intelligens Anastasia-ból egy roncs lett, ami most is vagyok - kezd el sírni, mire a hallottakat próbálom feldolgozni, ami nehezemre megy, mivel csalódnom kell benne és nem is kicsit. - Rengeteget veszekedtem a családommal, senkit nem hallgattam meg, azt csináltam, amit jónak véltem és most itt vagyok, a semmi közepén. Számtalanszor megbántam a bűneimet, szinte minden nap kijárok apám sírjához a bocsánatáért esedezni, mivel azt gondoltam és gondolom most is, hogy ezzel neki ártottam a legjobban, még ha nem is él - vált át sírása zokogásba, amit nem bírok tovább nézni, ezért erősen magamhoz ölelem, még ha mérges is vagyok rá, amiért ezt tette. - Sajnálom, Harry, én ezt nem akartam, esküszöm, hogy nem - mondja a nyakhajlatomba, amitől akaratom ellenére is kiráz a hideg, mert meleg lehelete csiklandozza a bőrömet és bizsergés járja át a testemet.
- Cssss, semmi baj, Ana - simogatom a hátát és ringatózni kezdek vele együtt, hogy hagyja abba a sírást, mert ennek nem lesz jó vége, ha továbbra is ezt csinálja. - Felejts el mindent, már elmúlt és arra koncentrálj, hogy ne tegyél többet ilyen rossz dolgokat - súgom a fülébe és feje búbjára nyomok egy nagy puszit.
Hosszú percekig tartom a kezeim között, mire viszonylag megnyugszik, majd lassan eltolom magamtól és arcát kezem közé véve beszélni kezdek:
- Rettentően haragszom rád és csalódott vagyok, amiért ezt tetted magaddal, de eltekintek ezekről. Soha többet ne csinálj ilyet, mert nem ezt érdemled, Ana. Te nem tudod, de rettentő különleges lány vagy, akinek boldognak kéne lennie és nem úgy sírni, mint most. Bármit megteszek, azért, hogy mindig mosolyogni és nevetni lássalak, mindent, Anastasia - jelentem ki és arcára nyomok egy lágy puszit, miközben lehunyom a szememet, ahogy puha bőre az ajkaimhoz ér.
- Az apám pedig nem is abban halt... - kezdene újra beszélni, de mutató ujjamat a szájára helyezem, hogy ne tudja folytatni.
- Majd elmondod máskor, mikor már nyugodtan eltudod mondani - mosolyodok el halványan, mire kezeim közé férkőzik és ragaszkodóan ölel magához.
- Köszönöm, Harry - mondja halkan, amit a csendes szobában tisztán hallok, mire elmosolyodok, amit nem láthat.
- Én mindig itt leszek melletted - húzom az ölembe és eldűlök vele az ágyon, így szembe találom magam hibátlan arcával.
Kis idő elteltével szép szemei lecsukódnak és rendezetlen levegővétele nyugodttá válik, ezzel jelezve, hogy elaludt, ezért az egyik hozzám közeli pléddel betakarom. Eszem ágában sincs elmenni mellőle, figyelem hibátlan arcát, amin rózsaszín, formás ajkai, apró orra és hatalmas szempillákkal megáldott szemei foglalnak helyet, amelyek ezúttal csukva vannak. Kiengedett haja a párnán minden fele megtalálható, beteríti vele az egész teret a textilen. Mosolyogva nézem nyugodt pihenését, annyira szép és annyira védtelen, de nem szabad... Nem gondolhatok ilyenekre, hiszen híres vagyok és nem bírna vele egy kapcsolatot. Túl sok minden folyik körülöttem, rengeteget utazok és a rajongók is jelen vannak. Nagyon szeretem őket, de tudom, hogy milyenek és nem akarom azt, hogy ennek a gyönyörű lánynak a mindennapjait megkeserítsék az utálkozásaikkal. Nem bírnám ki, ha miattam szenvedni, így is elég gondja van szegénynek, de hiába próbálom ezeket a dolgokat bemesélni magamnak, hogy nem szabad, nem jó ötlet, még jobban megakarom ismerni. Túl titokzatos, kedves és szeretni való, ahhoz, hogy magára hagyjam és ne vegyem figyelembe. Segítek rajta, ha tetszik neki, hanem és ha kell minden hová magammal viszem csak, hogy tudjam mi van vele.
Szemei enyhén megrebbennek, mikor ujjammal megérintem puha arcát, de nem ébred fel, ezért nem kapom el onnan a kezemet, tovább élvezem bőre selymességét. Akaratom ellenére mozdulok meg és hintek apró csókot a homlokára, majd az arcára, amitől mozgolódni kezd, de nem azért, mert felakar ébredni, hanem, mert mellkasomra helyezi fejét, ezzel elérve azt, hogy a szívem kétszer gyorsabb ütemet diktáljon. Túl nagy hatással van rám ez a lány és az a baj, hogy engem ez nem zavar, sőt! Kifejezetten élvezem, mikor ilyen közel van hozzám, amikor érezhetem az illatát vagy akár csak egy ujjal is hozzáérhetek. Egy napja ismerem, mégis ezt érzem, akkor mi lesz később? Annyira belefogok szeretni, hogy senki és semmi nem fogja tudni majd kiűzni belőlem azt az érzést és ettől megmondom őszintén, hogy egy kicsit félek. Nem volt tartós kapcsolatom még soha, nem igazán tudom, hogy mi az igazi szerelem, de azt igen, hogy amennyire Ana-nak rám, úgy nekem is annyira van rá szükségem. Vele eltudnám képzelni az életemet, akár egy tündérmesét, minden gond és baj nélkül, mert tudnám szeretni, talán jobban, mint eddig bárkit mást.
- Nyugalom, Csillagom, semmi baj - hajtogatja szüntelenül, amivel nem segít, mert az így is sokkos állapotban lévő lány, még rosszabbul lesz.
- Semmi baj?! - pattan fel a nő mellől és torkaszakadtából üvölt. - Az ég szerelmére, az apám nem is balesetben halt meg, megmenthettem volna! Nem mondott semmit, most is szenvedek, mikor még a mai napig velem lehetne! - folytatja és úgy vezeti kezeit a haja közé, hogy az még nekem is fáj.
Egyikőnk se mond semmit, hagyjuk, hogy kitombolja magát és kiadja magából, mindazt, ami benne van. Igaz, nem értek semmit a hallott szavakból, de azt letudom belőle venni, hogy nagy és rossz dolog van a témában. Magatehetetlenül figyelem, ahogy Greg is csatlakozik feleségéhez és próbál a számukra annyira fontos személynek segíteni, még ha az nem is megy egykönnyen.
- Ti tudtatok erről? - bök az ágyon heverő, virágos füzetre, mire mindannyian annak az irányába kapjuk a tekintetünket. - Tudtatok arról, hogy az apámnak tüdőrákja volt? - kérdez tovább, mire a férfi és a nő egyszerre csóválják meg a fejüket.
- Nem, Kincsem, mi is ma tudtuk meg - sóhajt fel a férfi és lomha mozdulatokkal ül le párja mellé, akinek szemeiből szüntelenül potyognak a könnyek, ezzel még nehezebbé téve az amúgy is fennálló helyzetet.
- Elegem van mindenből! - mutatja meg ismét hangját Ana és fél szemmel rám néz, amiből sugárzik a harag és a bánat. - Az életemből, azzal ami mindig körülöttem forog és abból is, hogy ekkora szerencsétlenség vagyok, egy rakás szar! - káromkodik, ami meglep, mert nem gondoltam volna, hogy egy ilyen lány a buta szón kívül tud más jelzőt is. - Menjetek ki kérlek, egyedül szeretnék lenni - sóhajt fel a végén és hangja szinte suttogássá válik, miközben ő is leül az ágyra és mereven néz maga elé.
- Rendben, de ha szükséged van ránk, csak szólj - biztosítja az őszülő férfi, majd miután adott egy puszit a lány homlokára felkarolja a feleségét és lassan kisétál vele a helységből, aki továbbra is zokog és úgy néz ki, hogy nem is bírja abba hagyni.
Én is átlépem a küszöböt és már követném az előttem lépkedő két személyt, mikor Ana ismét hangot ad magának, de ezúttal én felém irányulnak szavai. Sietősen fordulok meg tengelyem körül és szemébe nézek, mire int egyet, amiből tudom azt akarja, hogy maradjak. Kérését készségesen teljesítem, óvatosan becsukom az ajtót, majd kissé zavarodottan lépkedek az ágy felé, amin ül. Ahogy odaérek, leveszem a cipőmet, majd gesztusomból látva arrébb megy, ezért letudok feküdni a puha takaróra, amit csak nagy szemekkel néz végbe. Enyhén megütögetem a mellkasomat, hogy feküdjön oda, mire néhány pillanat tétovázás után azt is teszi. Hosszú haja elterül a pólómon, ahogy fejét elhelyezi rajta, illata ismét megcsap, amit soha nem tudnék megunni. Kezeimet egyből köré fonom, ezzel próbálva megnyugtatni, mivel továbbra is sír és teste emiatt szüntelenül rezeg. Kis idő elteltével már csak szipogását vélem felfedezni, ezért kezemet hátára helyezem és lassan simogatni kezdem. Ahogy nézem a szobát több helyen felfedezem a kezeim között lévő lány fényképeit, ami számomra csak annyit sugall, hogy ez a család nagyon szeretheti őt. Egy szintén sötét bőrű, fekete hajú nő társaságában látható több helyen, aki minden bizonnyal Kris és Greg lány lehet. Halványan elmosolyodok, ahogy tekintetem az íróasztalra téved és meglátom Ana-t két kisfiú társaságában, miközben önfeledten mosolyognak, ami tetszik. Jó látni ezt a lány boldognak és én nem is akarok mást csak ezt. Boldognak és nem összetörten látni. Ha mosolyog, akkor én is úgy teszek, ha nevet a szívem meglódul és ezt onnan tudom, hogy ma már ez sokszor megtörtént. Még saját maga se tudja, hogy mennyire különleges, amiről én tudatosultam, mert elég volt egy nap is arra, hogy erre rájöjjek. Nem szoktam ilyen hamar ennyi mindent felfedezni valakiben, de ő más. Úgy érzem, hogy nem tudok rá barátként tekinteni, mert többre van szükségem, sokkal többre. Lehet ostobának tűnök, amiért ilyenek gondolkodok, de én lennék a legboldogabb ember, ha olyan társat tudnék magam mellett, mint ő. Egyedi, káprázatos és csodálatra méltó, mert ő az. Semmi rosszat nem tudok mondani vagy gondolni róla, hiszen az első perctől fogva elkápráztatott és most, hogy ennyire közel van hozzám, ez csak tetőzi a dolgot. Boldog vagyok, pedig tekintettel rá együtt érzőnek kellene lennem, de az is vagyok csak közben örülök, hogy én ölelhetem és mellette lehetek.
- Mi ez az egész, Ana? - kérdezem meg halkan, mire egy kicsit megrezzen, majd sóhajt egyet, de nem mond semmit. - Személyes dolog? - nógatom tovább, mire sután bólint egyet és a válaszát látva nem kérdezősködnék tovább, de nem is kell, mert magától kezd el beszélni.
Óvatosan felemelkedik rólam, ami rosszul érint, mert így már nincs olyan közel hozzám, mint ahogy szeretném, majd még enyhén könnyes szemeit megtörli egy hosszú sóhaj kíséretében.
- Tudni kell rólam, hogy világéletemben apás voltam, ellenben a nővéremmel, Bella-val. Ő anyuhoz ragaszkodott inkább, ahogy még a mai napig is, de én... - csuklik el a hangja, mire én is ülőhelyzetbe tornázom magam és kezeit az enyémek közé fogva nézek a szemébe. - mindig apám körül lődörögtem, szinte már csodáltam és rettentő jó kapcsolat volt közöttünk. Ő egy gyárban dolgozott, ahol nehéz gépekkel dolgoztak és hatalmas fizikai erő kellett a munkájához. Egyik nap, mikor elment dolgozni, néhány óra elteltével a cégtől hívták anyámat, hogy az apám meghalt, mert egy gerenda rázuhant és agyon ütötte - beszél halkan, miközben minden szavára figyelek és a tekintetem egy pillanatra se hagyja el az ő piros, mégis káprázatosan csillogó, barna íriszeit. - Anyámnak nehezére esett elmondania nekem a dolgot, mivel tudta, hogy mi fog történni és úgy is lett. Kérlek, Harry amiket most elmondok, azok hallatán ne ítélj el, ne undorodj tőlem, könyörgöm - gyűltek ismét könnyek a szemeibe és kezei erősen fonódtak az ujjaim köré, mire lassan bólintottam egyet kikötésére. - Apám segítségével jutottam be London leghíresebb zeneiskolájába, amit a halála után ott is hagytam, elzárkóztam mindenkitől, bulizni, cigizni és drogozni kezdtem és még efelett rossz társaságba keveredtem, ami miatt elveszítettem az összes barátomat, mert szégyelltek a viselkedésem miatt. Teljesen felfordult az életem, a makulátlan, szép és intelligens Anastasia-ból egy roncs lett, ami most is vagyok - kezd el sírni, mire a hallottakat próbálom feldolgozni, ami nehezemre megy, mivel csalódnom kell benne és nem is kicsit. - Rengeteget veszekedtem a családommal, senkit nem hallgattam meg, azt csináltam, amit jónak véltem és most itt vagyok, a semmi közepén. Számtalanszor megbántam a bűneimet, szinte minden nap kijárok apám sírjához a bocsánatáért esedezni, mivel azt gondoltam és gondolom most is, hogy ezzel neki ártottam a legjobban, még ha nem is él - vált át sírása zokogásba, amit nem bírok tovább nézni, ezért erősen magamhoz ölelem, még ha mérges is vagyok rá, amiért ezt tette. - Sajnálom, Harry, én ezt nem akartam, esküszöm, hogy nem - mondja a nyakhajlatomba, amitől akaratom ellenére is kiráz a hideg, mert meleg lehelete csiklandozza a bőrömet és bizsergés járja át a testemet.
- Cssss, semmi baj, Ana - simogatom a hátát és ringatózni kezdek vele együtt, hogy hagyja abba a sírást, mert ennek nem lesz jó vége, ha továbbra is ezt csinálja. - Felejts el mindent, már elmúlt és arra koncentrálj, hogy ne tegyél többet ilyen rossz dolgokat - súgom a fülébe és feje búbjára nyomok egy nagy puszit.
Hosszú percekig tartom a kezeim között, mire viszonylag megnyugszik, majd lassan eltolom magamtól és arcát kezem közé véve beszélni kezdek:
- Rettentően haragszom rád és csalódott vagyok, amiért ezt tetted magaddal, de eltekintek ezekről. Soha többet ne csinálj ilyet, mert nem ezt érdemled, Ana. Te nem tudod, de rettentő különleges lány vagy, akinek boldognak kéne lennie és nem úgy sírni, mint most. Bármit megteszek, azért, hogy mindig mosolyogni és nevetni lássalak, mindent, Anastasia - jelentem ki és arcára nyomok egy lágy puszit, miközben lehunyom a szememet, ahogy puha bőre az ajkaimhoz ér.
- Az apám pedig nem is abban halt... - kezdene újra beszélni, de mutató ujjamat a szájára helyezem, hogy ne tudja folytatni.
- Majd elmondod máskor, mikor már nyugodtan eltudod mondani - mosolyodok el halványan, mire kezeim közé férkőzik és ragaszkodóan ölel magához.
- Köszönöm, Harry - mondja halkan, amit a csendes szobában tisztán hallok, mire elmosolyodok, amit nem láthat.
- Én mindig itt leszek melletted - húzom az ölembe és eldűlök vele az ágyon, így szembe találom magam hibátlan arcával.
Kis idő elteltével szép szemei lecsukódnak és rendezetlen levegővétele nyugodttá válik, ezzel jelezve, hogy elaludt, ezért az egyik hozzám közeli pléddel betakarom. Eszem ágában sincs elmenni mellőle, figyelem hibátlan arcát, amin rózsaszín, formás ajkai, apró orra és hatalmas szempillákkal megáldott szemei foglalnak helyet, amelyek ezúttal csukva vannak. Kiengedett haja a párnán minden fele megtalálható, beteríti vele az egész teret a textilen. Mosolyogva nézem nyugodt pihenését, annyira szép és annyira védtelen, de nem szabad... Nem gondolhatok ilyenekre, hiszen híres vagyok és nem bírna vele egy kapcsolatot. Túl sok minden folyik körülöttem, rengeteget utazok és a rajongók is jelen vannak. Nagyon szeretem őket, de tudom, hogy milyenek és nem akarom azt, hogy ennek a gyönyörű lánynak a mindennapjait megkeserítsék az utálkozásaikkal. Nem bírnám ki, ha miattam szenvedni, így is elég gondja van szegénynek, de hiába próbálom ezeket a dolgokat bemesélni magamnak, hogy nem szabad, nem jó ötlet, még jobban megakarom ismerni. Túl titokzatos, kedves és szeretni való, ahhoz, hogy magára hagyjam és ne vegyem figyelembe. Segítek rajta, ha tetszik neki, hanem és ha kell minden hová magammal viszem csak, hogy tudjam mi van vele.
Szemei enyhén megrebbennek, mikor ujjammal megérintem puha arcát, de nem ébred fel, ezért nem kapom el onnan a kezemet, tovább élvezem bőre selymességét. Akaratom ellenére mozdulok meg és hintek apró csókot a homlokára, majd az arcára, amitől mozgolódni kezd, de nem azért, mert felakar ébredni, hanem, mert mellkasomra helyezi fejét, ezzel elérve azt, hogy a szívem kétszer gyorsabb ütemet diktáljon. Túl nagy hatással van rám ez a lány és az a baj, hogy engem ez nem zavar, sőt! Kifejezetten élvezem, mikor ilyen közel van hozzám, amikor érezhetem az illatát vagy akár csak egy ujjal is hozzáérhetek. Egy napja ismerem, mégis ezt érzem, akkor mi lesz később? Annyira belefogok szeretni, hogy senki és semmi nem fogja tudni majd kiűzni belőlem azt az érzést és ettől megmondom őszintén, hogy egy kicsit félek. Nem volt tartós kapcsolatom még soha, nem igazán tudom, hogy mi az igazi szerelem, de azt igen, hogy amennyire Ana-nak rám, úgy nekem is annyira van rá szükségem. Vele eltudnám képzelni az életemet, akár egy tündérmesét, minden gond és baj nélkül, mert tudnám szeretni, talán jobban, mint eddig bárkit mást.
***
Este tízkor mosolyogva lépek be a fiúkkal közös házamba, mivel a gondokat eltekintve nagyon jó napom volt. Ahogy Ana megnyugodott, minden jobb lett és a nappaliba beszélgetve töltöttük el az időt Kris és Greg társaságában, akiket már most nagyon kedvelek, hiszen fantasztikus emberek. A sötét bőrű nő sürgött-forgott a konyhában, nagyon finom ételek és süteményeket csinált, azzal a címszóval, hogy ma ismertek meg és erre enni kell, amit mikor elmondott jót nevettem rajta. A szőke hajú lány folyamatosan a közelemben volt, ahogy én is az övében és mikor a kanapén ülve szorosan az oldalamhoz vontam, Greg egy somolygással jelezte, hogy észre vette. Hiába ma ismertem meg őket is, nem voltam a jelenlétükben zavarodott, nem féltem Ana-hoz érni, mivel a tekintetükből kibírtam olvasni, hogy örülnek, amiért a lány mellett vagyok. Ana nem jött vissza hozzánk, amit mikor kijelentett meg is értettem, hiszen most olyanok mellett van a helye, akiket ismer, szeret és azok is őt, egy családias érzetre. Kijelentette, hogy holnap átjön megköszönni a fiúknak is, hogy elfogadták, amiért egy éjszakát itt töltött, de megbeszéltük, hogy a mai nap leforgásairól egy szót sem szólunk, mivel csak az idióta Lou tud mindent, de Ana bizonygatta, hogy ő sem fog semmit mondani. Na majd meglátjuk.
- Mi ez a nagy öröm, Harold? - hallom meg a gondolt személy cinikus hangját, mikor belépek a nappaliba.
A kanapén fetreng, a tévét bámulja, de az arcán ott van az a gúnyos, levakarhatatlan mosoly, amit egyből meg is próbálok eltüntetni.
- Mi közöd van hozzá? - ejtem a szavakat a hozzá hasonló hangnemben, mire komor tekintettel felül és lábait a földre helyezve úgy is marad.
- Hagyjuk - legyint és kusza hajába túr, amit már le kéne vágni, amit én is megtettem néhány napja, mikor elegem lett a célozgatásokból. - Inkább az a másik kérdésem, hogy hol van Ana? - kezd el nézni minden felé a lányt keresve, amin magamban jót mosolygok, mert ettől a balfácántól nem köszönt el, míg tőlem igen, sőt, még egy egész napot is velem töltött.
- Nekem meg az a másik válaszom, hogy mi közöd van hozzá? - vágom zsebre a kezeimet és enyhén oldalra döntöm a fejemet, mire egyből feláll a helyéről és elém siet.
- Ne szórakozz velem, Styles, hol van Anastasia? - sziszegi és szemeiben csillog az irántam táplált dühe.
- Hívd fel telefonon és kérdezd meg tőle - indulok el a konyha felé, nem is foglalkozva vele, mire a padlón hallom talpa csattogását, ahogy követ.
- Nem is tudom a telefonszámát! - csattan fel, mire gyorsan megfordulok és rezzenéstelen arccal szemébe mondom a szavakat.
- Sajnálom, Tomlinson, így jártál - rántom meg a vállamat, majd nem bírom tovább, elnevetem magam és folytatom tovább utamat a megcélzott helységbe.
Ahogy kinyitom a konyha ajtaját, hirtelen lökést érzek meg a testemen, majd megfordítanak a tengelyem körül és Louis pirosodó fejjel nyom torkomnál fogva a hűtőhöz, ami megrázkódik a hirtelen csapódástól.
- Na most mit akarsz, seggfej, megverni? - mondom akadozva, mivel szóritása erősödik a nyakam körül. - Hajrá - legyintek és várom a csattanást, de csak azt veszem észre, ahogy Zayn hangosan üvöltve szedi le rólam és kilökdösi a nappaliba.
Niall és Liam odajönnek hozzám, majd mikor leülök egy székre, szöszke barátom a kezembe nyom egy nagy pohár vizet.
- Kösz - nézek rá hálásan, mire biccent egyet és, ahogy Liam, úgy ő is leül velem szembe.
- Komolyan mondom ez a Louis bolond! - akad ki a rövid hajú, barna szemű srác és hüledezve tárja szét a kezeit. - Lassan már olyan lesz, mint egy elmebeteg - folytatja, de legyint egyet és jobbnak látja, ha nem beszél tovább, inkább csak a fejét rázza.
- Miért ment neked? - kérdezi Nialler a térdére támaszkodva és kíváncsi szemeket villant rám.
Pár perc alatt elmondok nekik mindent, mire Liam újra kiakar fakadni, de ír barátunk egy 'Kuss!' szóval csendre bírja, ami hatásosnak látszik. Percekig hallgatjuk még, ahogy Zayn kioktatja ezt a nagy marhát, majd újra belökdösi a konyhába és utolsó szava után leül közénk és mérgesen figyeli az együl álló szerencsétlenséget.
- Bocs, Styles - dörmögi unottan, mire a hátam mögött helyet foglaló Malik erőteljesen krákog egyet, ami még engem is megijeszt.
- Ne haragudj, Harry, hülye voltam és nem kellett volna ezt csinálnom! Sajnálom! - visz egy kis életet a mondandójába, ami cseppet sem hat meg, az egyik fülemen bemegy, a másikon kijön.
- Én meg azt sajnálom, hogy ennyi ideig neveztelek a legjobb barátomnak! - állok fel a helyemről feldúltan és mikor elmegyek mellette erősen a vállának ütközök.
Mikor kinyitom a konyha ajtót, hogy távozzak és felmenjek a szobámba, a részéről csak egy sóhajtást hallok, amit én is megcsinálok, mert elegem van ebből az emberből.
~.~.~.~
Sziasztok Bogárkák! :)
Itt lenne a 8. rész, ami nehezen született meg, mert alig volt időm írni, de itt van, olvashatjátok.
Ma volt az évnyitó -vagyis nekünk ma-, nem tudom kinek mikor, szóval holnaptól jön a rossz világ. Újra be kell ülni az iskolapadba, jönnek a könyvek, füzetek és azok a szerencsétlen dolgozatok, amiket annyira utálunk! :/ Sok sikert kívánok mindenkinek és amennyire nem szeretitek ezeket a dolgokat, annyira tanuljatok, mert én is azt fogom tenni.
Vigyázzatok magatokra és jó olvasást! :3
Have a nice day: Fanny
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése