30.rész Összezavarodva

" Azt akartam, hogy velünk jöjjön, nyugodt környezetben legyen, ezáltal minél hamarabb meggyógyuljon. Rettentően szerettem Ana-t, Harry-t pedig szimpatikusnak és kedvesnek tartottam, nem engedhette el ilyen könnyen az unokámat. Lehet, hogy messzebb szándékoztam vinni tőle, de csak segíteni akartam, hogy minél hamarabb visszakapja emlékezetét az a lány, akit annyira szeretett ő, mi és mindenki. " - Laura Moon

Meglepetten fogadom el Anne felém nyújtott kezét, miközben Louis-ra nézek néhányszor, aki egy
cseppet sem örül annak, hogy a nővel tartok. Nem értem a viselkedését, ez a személy soha nem ártott neki, mégis úgy néz rá, mint aki megakarja ölni a pillantásával. 

- Mindjárt visszajövök - súgom vőlegényem fülébe, aki bólint egyet, de nem néz rám, csak is a kezemet fogó nőt mustrálja. 

Az elegánsan felöltözött anyuka előttem lépkedve vezet maga után, felmegyünk a lépcsőn, miközben mancsomat egy pillanatra se engedi el és egészen a szobámig megy. 

- Honnan tudod...? - kérdezném meg, hogy honnan tudja hol található a birodalmam, de megelőz. 

- Mia mondta el - világosít fel, miközben a szemembe néz és halványan elmosolyodik. 

Annyira furcsa most a viselkedése, távolságtartó, töprengő és feszült, amit nem tudok mire vélni, soha nem láttam még ilyennek. Mindig kiegyensúlyozott, mosolygós kisugárzással tisztelt meg, de most... Egyre jobban összezavarodok. A kilincset lenyomja és előre enged, mire a félhomályban meglátok egy alakot, miközben az ágyamon ül. A hátam mögött álló nő felkapcsolja a villanyt, azáltal megláthatom, hogy Harry bitorolja fekvőhelyemet. Ahogy tudatosul bennem a tény, abban a pillanatban vissza akarok fordulni és elsietni, de ezt nem tudom megtenni, mert Anne kívülről ránk zárja az ajtót.
- Ne csináld már ezt kérlek, annyira gyerekes! - dörömbölök az ajtón, hol a kezemmel, hol a lábammal, kiakarok menni ebből a szobából.
- Sajnálom, Drágám, de mindent meg kell beszélnetek a fiammal - mondja, mire minden cselekedetemet befejezem és nehezen Harry felé fordulok, aki csak nagy szemekkel néz rám.
- Fia? - kérdezem szinte suttogva, mire bólint egyet és feláll a helyéről.
- Már 21 éve - rántja meg a vállát és halványan elmosolyodik. - Félsz tőlem? - kérdezi hüledezve mikor észre veszi, ahogy ő felém, én úgy lépek egyet hátra.
- Nem csak kiszeretnék menni ebből a szobából - mormolom, miközben melleim alatt keresztbe fonom karjaimat és lomhán az ajtónak dűlök.
Folyamatosan a padlót nézem, míg ő az arcomat, amit jól érzékelek, szinte lyukat éget pillantásával a bőrömbe. Hirtelen megint elkap az a szokatlan érzés, ami eddig a közelében mindig, amit nem akarok, egyáltalán nem. Nekem vőlegényem, neki barátnője van, de mit beszélek, hiszen még tetszeni se tetszik! Pofátlannak tartom, amiért az anyukáját felhasználva becsalt ide, miközben ünnepelhetnék a szeretteimmel és barátaimmal, amit nem tudok megtenni, mert összezártak vele. Óvatosan lépked felém, mire összerezzenek és tekintetemet rögvest arcára vezetem. Hatalmas kezeit hasamra simítja, mire szemeim elkerekednek és erősen zakatoló szívvel tűröm, hogy meleg tenyerei gömbölyödő testrészemen van.
- Jól vannak? - kérdezi rekedten, mégis utánozhatatlan törődéssel teli hanggal, mire izmaim egy pillanatra ellazulnak, de nem sokáig, ismét feszengeni kezdek, amikor ujjai mozogni kezdenek ruhámon.
- Honnan tudod? - sütöm le szememet és mozgó végtagjait nézem, amik finom mozognak gyermekim kuckójának tetején.
- Anyukád mondta - válaszol és nem foglalkozik azzal, hogy előző kérdésére nem feleltem. - Nagyobb lett a pocakod - állapítja meg, mesésen csillogó szemeit rám emeli és ezúttal nem tudok máshova nézni, megbabonáz íriszeivel.
Valamiféle csodálatot, gyengédséget és szeretetet fedezek fel szemeiben, amiket erősen sugároz felém, ahogy néz. Nem szándékozik megszakítani a kontaktust, de az a gond, hogy én pedig nem tudom. Elveszek hatalmas, zöld látószerveiben és megfigyelem, hogy nem olyan megtört és bánatos, mint elsőnek. Sokkal több életet fedezek fel benne, minden bizonnyal a Mia iránt táplált érzelmei miatt.
- Honnan ismered az anyukámat? - jut eszembe legutóbbi mondta, lelököm magamról kezeit és az ablakhoz sétálok, amin elmélkedve nézek ki.
- A szüleidet, nagy szüleidet, testvéredet, Peter-t, Mia-t, mindenkit ismerek, akihez közöd van - válaszol teljesen nyugodtan, miközben kezdek egyre idegesebb lenni, pedig nem akarok az lenni. - Mindent tudok rólad, Ana - teszi hozzá és ez nekem bőven elég.
- Ez a baj! - fordulok felé és feljebb emelem hangomat. - Te mindent tudsz rólam, míg én semmit, a kórházban láttalak először. Hülyeségeket kezdtél el nekem beszélni, kérleltét, de minek? - tárom szét kezeimet és elnevetem magam. - Semmi közöm hozzád, még csak az egyik barátom sem vagy, számomra csak egy idegennek tűnsz - nézek mélyen a szemébe, ami kezd elködösödni, tekintete megváltozik, olyan lesz, mint az első találkozásnál. - Mi vagy te nyomozó? Követsz, kutakodsz utánam, mit akarsz tőlem? - megyek hozzá közelebb és ujjaimmal megbökdösöm mellkasát, mire elkapja karomat.
- Nem beszéltem hülyeségeket, Ana, igazat mondtam. Minden egyes szavam igaz, te vagy az életem szerelme - mondja ártatlanul és egy pillanatra homlokát az enyémnek dönti, mire ellököm magamtól.
- Ne kezd megint! - nézek rá ellenségesen, mire felsóhajt és az egyik polchoz sétál. - Gyere ide légy szíves - kérlel, mire nehezen, de ráveszem magam és odamegyek hozzá.
- Mit szeretnél? - kérdezem monoton hangon, mire mosolyogva megrázza a fejét és óvatosan megfogva csuklómat maga elé állít.
Izmos mellkasa hátamnak feszül, leheletét érzem a bőrömön, ami egyben idegesít és ellazít. Akadozott sóhajtás közepette hunyom le egy pillanatra a szememet és elgondolkodom azon, hogy miért van rám akkora hatással? Hosszú percekig nem mond semmit, azt hiszen, hogy ez csak egy ürügy, hogy a közelében legyek, de utána felemeli a kezét és magához vesz egy aranyozott keretű képet. Elképedek, amikor őt és engem fedezek fel rajta, még a levegő is belém szorul.
- Ez nem lehet... - suttogom magam elé, elveszem tőle a keretet és úgy szemlélem tovább.
Ez a kép teljesen más pillanatot örökít meg, mint, amik a telefonomban vannak, hatalmas szemeremmel öleljük és csókoljuk egymást, még a bolond is láthatja, hogy ez egy szerelmes pár. De nekem Louis mellett kellene ezt tennem, vele kellene megörökítenem ilyen csodálatos pillanatokat, de nem... Hiába, ha Harry van a képen és őt csókolom. Annyi érzelem tör fel bennem, úgy érzem kezdek megbolondulni. Remegő kezekkel teszem vissza a tárgyat a helyére és lassan fordulok a hátam mögött álló férfi felé.
- Ez lehetetlen... Nem lehet... - habogom, mire kezei közé veszi arcomat és kényszerít, hogy nézzek rá, amit kisebb nógatás után meg is teszek.
- Nem az, Ana, engem szeretsz - bizonygatja tovább, amit nem hiszek el, nem akarom elhinni.
- Louis-t szeretem! - vágom rá erőtlenül és ujjaimat kiengedett hajamba vezetem, nem bírom már ezt az egész helyzetet.
- Ha ezt csinálom, mit érzel? - kérdezi és végig simít az arcomon, egészen a kulcscsontomig, amitől teljes egészében kiráz a hideg, reménykedek, hogy nem veszi észre. - És most? - kérdez újra és száját az arcomra nyomja, ami egyre nagyobb és több érzelmet hoz ki belőlem, amit már észre vehet, mert mikor ismét találkozik tekintetünk, elmosolyodik. - Most? - suttogja és ajkai az enyémen landolnak, ami olyan érzést vált ki belőlem, mintha megcsapna az áram.
Nem tudom mi van velem, nem lököm el magamtól, nem jut eszembe Louis, nem lesz bűntudatom, csak élvezem, ahogy ragaszkodóan ölel, óvatosan simogat és nyelvével engedélyt kér a bejutáshoz, amit meg is adok neki. Derekamat enyhén megmarkolva még közelebb von magához, míg én ujjaimat dús hajába vezetem, majd nyakát simítom és végül hátán szántok végig körmömmel, ami minden bizonnyal tetszik neki, mert halkan felmordul. Óvatosan elválok tőle, de csak annyira, hogy kezeimet átfonjam széles hátán és kezei közé férkőzzek, kérve, hogy öleljen. Rögvest meg is teszi, arcát hajamba temeti és szaporán veszi a levegőt, ahogy én is. Teljességgel lehetetlennek hiszen az előbb történteket, nem szabadott volna engednem neki, de ahogy felemelem a fejemet és zöld szemeibe nézek, minden kimegy a fejemből. Puha arcára vezetem ujjaimat és simogatni kezdem bőrét, mire sóhajtva lehunyja szemét.
- Ne tolj el magadtól - kérlel és szorítása erősödik körülöttem.
- Muszáj, Harry, vőlegényem van, aki mellesleg a bandatársad - sóhajtok fel, mire kinyitja szemet és szánakozva néz rám.
- Könyörgöm, nekem te vagy a mindenem! - ereszt el és kezeivel megfogja arcomat, miközben hüvelykujjaival végig simít rajta.
- Nem lehet - rázom szaporán a fejemet és kezeimet az övéire teszem és elveszem onnan. - Gyermekeim lesznek, nem csinálhatom ezt az apjukkal. A másik ok pedig, hogy nem ismerlek, most látlak másodjára és még mindig nem fogom fel, hogy csókolóztam veled - hátrálok meg tőle egy kicsit, mire vállait leereszti, szemei elsötétülnek. - És ott van a barátnőd Mia, aki az én barátnőm is, nem bánthatjuk meg - vázolom neki a helyzetet, mire bólint egyet, de nem néz rám.
- Igazad van, ne haragudj! - mondja, de továbbra sem tisztel meg azzal, hogy rám nézzen.
Babrálni kezd a telefonjával, majd visszateszi a zsebébe és néhány pillanat múlva kattan a zár, nyílik az ajtó és megpillantjuk Anne-t. Arcán mosoly ékeskedik, de ahogy fiára néz, minden öröme elszáll. Még utoljára a férfira nézek, anyukája kíváncsi és kutakodó pillantásával nem foglalkozva megkerülöm őket és elindulok a nappali felé. A lépcsőn felettébb óvatosan megyek, minden fokot figyelek, mivel nem szeretnék még egyszer lezuhanni róla, ezzel kockáztatva a fiaim és az én életemet is. Az utolsó lépcsőn állok, mikor megpillantom szőke barátomat, ahogy felém kocog.
- Gyere, Szépség, fel kell vágnod a tortát - mondja vidáman és átöleli a derekamat, miközben puszit nyom a hajamba.
- Éhes vagy? - nevetek fel és felnézek rá, mire ő is így tesz és megmutatja hófehér fogait.
- Azt mondanám, hogy igen, de ez a te napod, 21 éves lettél - ütközteti kobakját az enyémnek és édesen néz rám, amitől rájövök, hogy ő is mennyire hiányzott.
Ő is és barátai is, nem volt senki, aki a kórházban felvidított volna, sokszor egyedül ültem az ágyban és vártam, hogy valamelyikük megjelenjen, de telefonon keresztüli hangjukon kívül nem kaptam semmi mást. Ahogy a nappaliba érek egyből elmosolyodok, mert mindenki együtt van, aki számít nekem. Önfeledten beszélgetnek, nevetnek, jól érzik magukat és hatalmas meglepettségemre Louis és Eleanor mosolyogva, egymás mellett ülve beszélgetnek. Nem kap el a féltékenység, nem feszülök meg, a harag apró szikrája sem jelenik meg, csak örülök. Egy év után most beszélnek először és nagyon remélem, hogy ez így is marad, mert bár nem akarják bevallani, de ha nem is szerelemben, de barátságban szükségük van egymásra.
- Minden oké? - kérdezi Niall fülembe suttogva, mire ránézek és a legőszintébben bólintok egyet.
- Minden - válaszolok és ekkor eszembe jut Harry, majd élőben is megjelenik, ahogy elmegy mellettem és leül barátnője mellé, aki számomra most annyira idegen, mintha nem is ismerném.
- Meghoztam az ünnepeltet! - kiáltja el magát a továbbra is engem ölelő fiú, mire mindenki rám kapja a tekintetét és felállnak a helyükről.
- Dalt kérünk! - hallom meg nagymamám és anyukám hangját a hátam mögött, mire megfordulok és nézem, ahogy egy hatalmas tortát tartva a kezükben lépkednek egyre közelebb a társasághoz.
Az a bizonyos dal felcsendül, a sütemény csoda a helyére kerül, miközben Niall helyét átveszi Louis és hozzápréselődve kémlelem, ahogy a két nő énekelve meggyújtja a gyertyákat, ami elég soknak bizonyul, huszonegy darab.
-...happy birthday to you - fejezik be az éneklést és hangosan tapsolni kezdenek, még Harry is mosolyog, amit akkor látok meg mikor egy pillanatra ránézek.
A tortát egyforma darabokra, kisebb bajlódással felvágom és mindenkinek odaviszem az adagját, miközben fogadom a kedves szavakat, bókokat, amiken vagy nevetek vagy szerényen mosolygok. A kanapén ülök, kezemben egy kisebb darab sütemény ékeskedik a porcelán tányéron, mikor mellettem terem Zayn és kezembe adja telefonját.
- Perrie az - mondja mosolyogva, mire meglepettségem eltűnik és én is így teszek.
- Szia! - köszöntöm vidáman, mire a telefon végéről nem várt hangerő fogad.
- Boldog születésnapot! - kiáltja egyszerre több hang is, majd nevetést fedezek fel és én is így teszek.
- Köszönöm szépen és megtiszteltetés, hogy az egész Little Mix felköszönt - kacagok tovább és nem gondolkodok sokat, biztosra veszem, hogy barátnői társaságában van a szőke hajú lány.
- Minden rendben? - kérdezi Jade aranyosan, miközben tűröm, ahogy Pezz vőlegénye folyamatosan és mosolyogva figyel.
- Persze és veletek? - érdeklődök, mire mind a négyen, egymás szavába vágva beszélni kezdenek, amit hallgatok, vagyis csak próbálom, mert alig értem, amit mondanak.
Hosszúnak mondható beszélgetés után bontjuk a vonalat, majd a telefont vissza adom a gazdájának egy nagy puszi kíséretében, mire úgy néz rám, akár egy kisfiú. Kémlelni kezdem tekintetemmel a társaságot, Louis Liam-mel és Niall-lel beszélget, Harry, Mia, Gemma és Eleanor egy társaságba kuporodva, elvonulva csevegnek, nagymamám, nagypapám, Dave, anya és Anne hangosan nevetve taglalnak valami érdekes témát és végül nővérem Peter-rel vált eszmét, amit mosolyogva veszek tudomásul, annak ellenére, hogy Bella mennyire utálta ezt a fiút. Zayn mellettem van és viccelődve megböki övével a vállamat látva elmélázásomat. Fejemet sóhajtva döntöm izmos karjának, mire mocorogni kezd és végtagját átvetve a fejem felett mutatja, hogy inkább mellkasára hajtsam fejemet.
- Baj van? - kérdezi bizalmasan, mire bólintok, ezáltal érzem, hogy izmai megfeszülnek. - Micsoda? - ültet fel és megfogja mind a két vállamat.
- Mia - mondom sóhajtva, mire láthatóan elkapja a felismerés és elenged, de csak annyira, hogy megfogja ujjaimat.
- Ne foglalkozz vele - mondja egyszerűen, mire rákapom tekintetemet és csodálkozva nézek rá. - Teljesen megváltozott, a turnén is alig vártam, hogy elmenjen valamerre és ne legyen a közelemben - ráncolja szemöldökét és szavain elnevetném magam, de nem most. - Annyira féltékeny, hogy egy pillanatra se tágít Harry mellől és szerintem elkönyvelte, hogy te a vetélytársa vagy - rántja meg a vállát és fejét hátra fordítva egy pillanatra a szóba forgó lányra néz. - Olyan, mint, aki megbolondult vagy nem is tudom - néz a szemembe tudatlanul, mire ismét felsóhajtok és úgy nézek rá, mint ha ő megtudna menteni vagy tudna valamiben segíteni, de nincs így, mindent nekem kell megoldani.
- Ő is veletek volt a turnén? - kérdezem szinte suttogva, mire száj húzva bólint egyet, teljesen együtt érez velem, ami nagyon jól esik.
- Igen és holnap indulunk tovább - sóhajt fel ezúttal ő, de haragosan és feladóan. - Nem tudom, hogy fogom kibírni vele - simít végig kezemen hüvelykujjával, mire odanézek és elgondolkodok, hogy még mindig túl apró mancsaim vannak. - Gyoma veszett annak a Mia-nak, aki volt, teljességgel utálom a mostani énjét - fújtat, mire nem bírom tovább és szeretetéhesen férkőzök az ölelésébe, amit egyáltalán nem bán, rögvest magam körül érzem kezeit.
Szemeim könnybe lábadnak és a tudat felemészt, hogy elveszítettem a legjobb barátnőmet, ez már biztos. Nem tudok mit tenni, én mondtam neki, hogy jöjjön össze Harry-vel, amit meg is tett és el kell fogadnom, hogy ezáltal elveszítettem őt. És a másik gond, hogyha ő is és Louis is megtudja, hogy csókolóztunk Harry-vel, akkor mindennek annyi, elveszítem életem szerelmét, amit nem akarok. Görcsösen ölelem a félig arab fiú pulóverét, próbálok láthatatlanná válni az ölelésében, de hiába, nem tudok eltűnni. Fáj, hogy elveszítettem egy fontos személyt az életemből és kijátszott a vőlegényemet, undorítónak érzem magam.
- Minden rendben lesz - biztosít Zayn, ahogy megérzi merev tartásomat, mire gy kicsit megnyugszok, de nem a kijelentésétől, hanem a hangjától, annyira megnyugtató és figyelmes.
- Ne haragudjatok, elmondhatok valamit? - kérdezi nagymamám nagy hanggal, mire a zaj megszűnik, helyét átveszi a csend és én is felé nézek, de nem válok el a Malik fiútól, ahogy ő se enged el engem. - Nehezen hoztuk meg ezt a döntést, de Sarah-val ezt gondoljuk a legjobb megoldásnak - néz nagyim anyukámra, aki halványan elmosolyodik, de ismerem ezt a mosolyt, nem jó hírt akar közöl nagyszüleim egyike.
Figyelmesen hallgatom szavait, nem tudom mit akar mondani, de semmi jó érzés nincs bennem és arra is gondolok, hogy rólam van szó. Zayn szótlanul simogatja a hátamat, annyira jó, hogy egy szó nélkül megért, már ő is túlságosan ismer, a szeretteim elől semmit nem tudok eltitkolni, pedig a Harry-vel történt csók így lesz. Senki nem fogja megtudni, örökre kettőnk között marad.
- Mivel Ana egyedül élne ebben a házban, ebben a városban, ezért arra jutottunk, hogy holnap velünk jön a farmra, Bolton-ba és ott fog velünk lakni - mondja teljesen nyugodtan és természetes mosolyogva a nagymamám, mire teljes testemben megfeszülök és erősebben kezdem el markolni Zayn pulóverét.

~.~.~.~

Szép vasárnapot Drágáim!

Íme a 30. rész, amit nehezen írtam meg, mert elég forgalmas volt a hétvégém, de sikerült. 

Ismételten nagyon szépen köszönöm a támogatástokokat, biztosra veszem, hogy nekem vannak a világ legjobb olvasói! ^.^

A következő részt megpróbálom hamarabb hozni, de azért remélem, hogy ez is tetszett. 

Have a nice day: Fanny