34.rész Vége van? Ó dehogy!

" Azt hitték nem tudom meg, hogy Ana újra emlékszik. Én mindenről értesültem és az volt a legnagyobb baj, hogy egykori legjobb barátnőmre nem gondolva keresztbe tettem neki. Soha nem ártott nekem, mindig mellettem volt, amiért továbbra is hálás voltam neki, de ami egyszer az enyém volt, akkor másodjára is az enyém lett. " - Mia Steff

Az étkezőasztalnál ülünk, nagymamám finom ebédjét falatozzuk, miközben könnyed beszélgetést
folytatunk. Az asztalfőnél nagypapám, míg két oldalán felesége és én foglalok helyet, mellettem pedig Harry ízlelgeti a finom ételt. Egyik keze combomon pihen, míg szabad mancsom az övén van, amire ha ránézek elmosolyodok. Még mindig hihetetlen, hogy itt van mellettem, hozzá érhetek, láthatom és boldog lehetek, amiért a társaságomban tudhatom. Peter nem ebédel velünk, mert Moonlight-ot edzi, amiért nem lehetek neki elég hálás, már öt hónapja foglalkozik a lovammal minden rossz szó vagy jelző nélkül. Teljes lelkesedéssel gondoskodik az állatról, amíg nekem nincs rá időm.
- Mikor jönnek a fiúk? - kérdezi meg nagymamám, mikor leteszi az evőeszközt ezzel jelezve, hogy abba hagyta az evést és székében hátra dőlve rám néz.
- Nem tudom, nem mondtak időt - rántom meg a vállam és villámról számba teszem az utolsó falat húst, majd, ahogy eszembe jutnak a fiúk elmosolyodok.
- Olyan jó, hogy itt vagy, Harry - mondja mosolyogva és vőlegényemre néz, aki időközben már a támlának vetve hátát nézi arcomat, amit csak most veszek észre.
- Én is örülök és köszönöm a vendéglátást - mondja illedelmesen, beszéde annak ellenére, hogy már egy jó ideje ismeri a nagyszüleimet nem változott.
- Ugyan, Drágám, szívesen látunk - legyint a nő, mire a továbbra is evő nagypapám szorgosan bólogatni kezd.
- Amióta itt vagy, Ana olyan, mintha kicserélték volna - mondja mosolyogva a férfi és a mellettem ülő fiúra néz, de azért néhányszor engem is megillet pillantásával, mire somolyogva lehajtom a fejem. - Nem mostanában láttam ilyen boldognak - teszi hozzá, ezzel elérve, hogy kissé elpiruljak, amit magam sem értek miért történik meg, miközben minden szava igaz, tényleg rettentően boldog vagyok.
- Ezzel én is így vagyok - neveti el magát Harry és kezemet elengedve izmos karját átveti vállam felett és közelebb von magához, majd puszit nyom a hajamba.
A két felnőtt mosolyogva nézi párosunkat, majd nagymamám biccent egyet, amikor férje befejezi ebédjét, felállnak a helyükről és az edényeket, evőeszközöket összeszedve kimennek a konyhába. Halkan felsóhajtok és oldalra fordítom fejem, ezáltal láthatom Harry meseszép szemeit, amik bőszen csillognak. Kezemet felemelem és megsimogatom az arcát, mire elkapja ujjaimat és apró csókot nyom tenyerembe. Nem kellenek szavak, elég ha érintésekkel kifejezzük egymás iránt érzett szerelmünket, már annál a pontnál tartunk, hogy a szavak nem elegek. Szüntelenül nézzük egymás íriszét, a tekintetéből mindent kitudok olvasni, nem hiába szem a lélek tükre. Neki annyira tiszta lelke van, hogy egy jelentős pillantás és tudom mire gondol. Homlokát az enyémnek dönti és mosolyogva nyom egy puszit az orromra, ezelőtt nem csinálta ezt, nem rég cselekszik így, amit felettébb édes gesztusnak találok. Annyira figyelmes, tapintatos férfi és bátran ki merem jelenteni, hogy a mások által felmerült problémák nélkül minden a legnagyobb rendben lett volna a kapcsolatunk kezdetétől kezdve.
- Olyan szép vagy! - szólal meg és arcát távolabb tolja az enyémtől, miközben pillantása megváltozik, teljességgel csodálatot fedezek fel bennük.
Kijelentésére nem mondok semmit, mert erre nem lehet mit mondani, inkább ajkamat egy röpke pillanatra az övéhez érintem, de nem elég neki, így egy gyors mozdulattal elkapva a tarkómat közelebb von magához. Élvezem, ahogy ajkai kényeztetik az enyémet, ennél a pillanatnál nincs jobb. Ahogy eltávolodunk egymástól, a széket, amin ülök maga felé fordítja velem együtt, ezáltal térdeink összeérnek, de ez sem elég neki, felállít helyemről és az ölébe ültet. Fejemet széles mellkasára hajtom és hallgatom szívének egyenletes dobogását, amit minden reggel megszoktam tenni, mivel mellette ébredek és egyből fedetlen felsőtestéhez simulok. Egyszerre sóhajtunk fel, mire halkan felkuncogok, majd észre veszem, hogy karjai szorosabban vonnak testéhez.
- Bocsánat, Drágáim, de felkeltek a fiúk - hajol be mosolyogva az ajtón egyetlen nagymamám, mire bólintok egyet és lomhán állok fel vőlegényem öléből. - És, Harry, kint vár Peter - mondja még gyorsan, majd el is tűnik.
Ahogy lépkedünk ki az ebédlőből, gyors puszit nyom a számra, majd siet a bejárat felé és mikor elindulok a lépcső irányába, már csak azt hallom, hogy becsukódik az ajtó. Amint felfedezem fiaim egyre erőteljesebb sírását, gyorsabban szedem lábaimat a fokokon, mert tudom, hogy ilyenkor az a nagy baj, hogy éhesek. Amikor benyitok a kék szobába, egyből megérzem a finom baba illatot, amit annyira szeretek, majd megállok a kiságyak előtt és azon gondolkodom, hogy Leon-t vagy Lucas-t etessem meg előbb. Hangosan felsóhajtok, azt sem tudom, hogy mit csináljak, egy hét után is szokatlan ez a helyzet és az is tetőzi a dolgot, hogy ketten vannak és általában egyszerre éhesek, egyszerre kell pelenkát cserélni és egyszerre nyűgösek.
- Itt vagyok - lép be az ajtón nagymamám két cumisüveggel a kezében, mire megkönnyebbülve felsóhajtok.
- Köszönöm - hálálkodok és míg ő Lucas-hoz, addig én másik fiamhoz megyek és óvatosan, mégis sietve veszem ki az ágyból, hogy minél hamarabb megtudjam etetni.
Mind a ketten elfoglaljuk helyünket a puha fotelekben, majd mikor kezembe veszem az üveget és Leon szájához érintem, mohón kapja be, amin halkan felnevetek. Egyből szívni kezdi a cumit, pici kezét rögvest egyik ujjam köré fonja, amit mosolyogva nézek végbe, hihetetlen, hogy ilyen kicsi, mégis ennyire ragaszkodnak hozzám. Nagymamám kezében lévő másik fiam csukott szemmel eszik, ahogy öccse is, miközben édesen szuszog. Nem beszélgetünk, meg sem mukkanunk csak figyeljük a kezünkben lévő babákat, akik minden egyes percben levesznek a lábamról. Sokszor leülök az ágyuk mellé és álmodozva figyelem nyugodt pihenésüket, hallgatom halk szuszogásukat és magamba szívom finom illatukat, amit soha nem tudnék megunni. Lucas hamarabb megissza a tejet, mire nagyim feláll eddigi helyéről és beleteszi dédunokáját a kiságyba, majd gondosan betakarja.
- Lent leszek - suttogja, mire mosolyogva bólintok egyet, majd végbe nézem, ahogy óvatos mozdulatokkal távozik a szobából.
Leon is kiüríti a cumisüveget, mire leteszem a mellettem lévő asztalkára a tárgyat, majd próbálnék felállni, de nem megy, mert fiam nyűglődni kezd, nem alszik még mélyen. Simogatni kezdem arcocskáját és haját, puszit nyomok illatos bőrére, majd egy gyors mozdulattal mégis felállok és mellkasomra hajtom csöppnyi testét. Arra már rájöttem, hogy mind a ketten akkor nyugszanak meg a leghamarabb, ha ilyen pózba teszem őket és hallhatják szívem dobbanását. Van amikor énekelek nekik, de az nagyon ritka, nem igazán szeretem kiengedni a hangomat. Lassan sétálni kezdek vele, védelmezően fonom át kezeimet apró testén, arcomat fejecskéjének döntöm és dúdolni kezdek. Az ablakon halvány fény szűrődik be, mivel a sötételő nem enged neki több lehetőséget. A falakon mesefigurák díszelegnek, közöttük egy, két kép is megtalálható fiaimról. A polcokon gondosan hajtogatva sorakoznak az apró ruhák, egy másik polcon azok a dolgok, amik a pelenkázáshoz, fürdetéshez szükségesek, plüss állatok minden ponton felfedezhetőek, rengetegek kapnak a dédszüleiktől, szinte minden nap vesznek nekik valami puha játékot. Meghallom Leon egyenletes szuszogását, miközben nézelődök, majd ágya elé lépkedek és figyelmesen teszem helyére, miközben a takaróval beterítem pici lényét. Oldalra döntött fejjel nézem a két apró babát, akiket mindig csillogó szemekkel figyelek meg, teljességgel elkápráztatnak. Náluk nincsenek szebb babák, nagyobb korukban pedig nem lesz párjuk, ha édesapjuk sármját öröklik, márpedig biztosra veszem, hogy Harry génjei tobzódnak ereikben. Ízig-vérig Styles-ok lesznek, aminek vőlegényem fog a legjobban örülni, én pedig majd foghatom a fejemet, amiért hetente fogják cserélgetni a barátnőiket. Miközben ezen gondolkodom, az ajtó halkan kinyílik és megpillantok három fiút, akik nem mások, mint Niall, Liam és Zayn. Hatalmas mosollyal arcomon biccentek, hogy nyugodtan jöjjenek beljebb, mire egyből cselekednek és mind hárman átlépik a küszöböt, majd behajtják maguk mögött a faszerkezetet. Rettentően figyelnek a csendre, szinte hangtalanul lépkednek mellém és vonnak hosszas és szeretetteljes ölelésbe.
- Nagyon sok babát láttam már, de olyan szépeket, mint ők biztos nem - jelenti ki Liam halkan és közelebb merészkedik a kiságyakhoz, mire szavai hallatán bőszen elmosolyodok. - Ha felébredtek, megszeretgethetem őket? - kérdezi és csillogó szemekkel néz rám.
- Persze - válaszolok lelkesen, mire ennyi elég neki, máris folytatja fiaim megfigyelését.
- Gratulálok, Angyal! - súgja a fülembe Zayn és átöleli a derekamat, majd közelebb von magához. - Gyönyörűek - nézi szüntelenül a békésen alvó babákat, mire egyből rá nézek.
- Köszönöm - hintek egy puszit borostás arcára és figyelem elgondolkodó ábrázatát. - Nektek is nem soká lesznek ilyen törpéitek Perrie-vel - döntöm fejemet mellkasára, mire hosszasan felsóhajt, ami jelzi, hogy ő is pontosan ezen gondolkodik, amit kijelentettem.
- Remélem - mormolja a hajamba és hagy rajta egy nagy puszit, jó őket látni ennyi hosszú idő után.
- Én is megszeretgethetlek? - hallom meg Niall hangját, mire felemelem a fejem és megpillantom mosolygós arcát.
- Hiányoztál, Manó! - mormolom nyakhajlatába, mikor elengedem Zayn-t és ölelésébe férkőzök.
- Te is nekem, Ana! - válaszol és hatalmas kezével végig simít hátamon. - A fiúk pontosan olyanok lesznek, mint az apjuk - állapítja meg és oldalra fordítja fejét, hogy nézhesse a szóban forgó apróságokat.
- Én is ettől félek - nevetek fel halkan és arcomat pólójába rejtem, ezáltal érezhetem parfümjének kellemes illatát.
- Félj is - hallom meg egészen közelről Liam hangját, észre sem veszem, hogy a hátam mögé lépked és megfogja vállaimat.
Ahogy barátait, őt is megölelem, hosszasan bújok izmos testéhez, mire csendesen felsóhajt és megtámasztja állát fejem búbján. Ahogy én az övét, ő is simogatja a hátamat, annyira jó érzés, hogy itt vannak. Nagyon hiányoztak és ez a hiány azóta zaklat, amióta a születésnapom utáni reggelen elindultak Franciaországba, hogy folytathassák turnéjukat. Rettentő büszke vagyok rájuk, amiért röpke öt év alatt ennyi mindent elértek, az egész világ imádja őket és több millió embernek okoznak örömöt, de amikor elmennek és hónapokig nem látom őket, az elviselhetetlen tud lenni. Ahogy elengedjük egymást Liam-mel, társaival együtt a kiságyakhoz ballagnak és szüntelenül figyelik a mélyen alvó fiúkat.
- Még maradtok? - kérdezem, mire mind hárman rám néznek és egyszerre bólintanak. - Akkor lemegyek, ha nem gond - kezdek el az ajtó felé lépkedni, mire hirtelen elém lép Niall és komoly ábrázattal néz a szemembe. - Mi a baj? - ijedek meg és arcára simítom egyik kezemet, mire elhúzza a száját és kezét az enyémre teszi.
- Mia is velünk jött - néz egy pillanatra a padlóra, majd ismét rám és szemeiben megbánást és szégyenkezést látok.
- Semmi baj - erőltetek mosolyt arcomra, majd megpuszilom enyhén borostás pofiját, miközben elviselem átható pillantásait, majd magukra hagyom őket fiaimmal.
Lehet, hogy kijelentésem hihető volt, de ami bennem játszódik az egy cseppet sem normális. A gyomrom Niall mondta után összeszűkült és még most is így van, fogalmam sincs mit tegyek, ha meglátom egykori legjobb barátnőmet. Célszerű lenne kioktatnom, megkérdezi tőle viselkedésének okát, de ismerem már annyira, hogy tudjam, rettentő makacs és még azért sem válaszolna. El kell fogadnom, hogy itt van és minden bizonnyal Harry-hez jött, amit mosolyogva fogadnék, ha továbbra is amnéziás lennék, de nem vagyok az és elkap a féltékenység, ha arra gondolok, hogy vőlegényemet próbálja visszaszerezni. Lábaimat amilyen lassan csak lehet úgy szedem a fokok felett, miközben hallom a lány ismerős hangját, amitől a torkomba egy hatalmas gombóc keletkezik. Végtagjaim remegni kezdek, olyan, mintha rettegnék tőle, pedig nincs így csak furcsa a helyzet, hogy ennyi idő után itt van még annak ellenére is, hogy nem vagyunk már barátok. Mikor az utolsó fokra lépek, elkerekednek szemeim, ahogy hátulról megpillantom Mia-t. Derékig érő vörös haját egészen válláig levágatta, öltözködése is megváltozott, pedig külön tetszett, hogy nem hétköznapiasan használta ruháit, egyedi volt a külsője, de amit most látok a régi Mia-nak szöges ellentéte. A nappali közepén áll és lelkesen mesél valamit nagymamámnak, aki figyeli, de ábrázatát jobban megnézve nem igazán érdekelheti. Azt hittem, hogy Harry karjaiban fogom viszont látni, de örülök, hogy nincs így. Minden bizonnyal hajánál fogva rángatnám el melegebb éghajlatra, mert Harry-nek én vagyok a menyasszony, ő pedig az én vőlegényem és elhatároztam, hogy ezentúl senki nem fog érdekelni, csak is a mi boldogságunk és aki az utunkba mer állni, az nagyon megbánja. Nem vagyok birtokló típus, de az idő múltával belefáradtam, hogy mindenkinek az kell, ami számomra a legfontosabb.
- Szia, Ana! - mondja lelkesen a zöld szemű lány, hirtelen nem tudom mire vélni felettébb kedves viselkedését.
- Szia! - köszöntöm hűvösen és figyelmen kívül hagyom, hogy megakar ölelni, hátrébb lépek tőle, mire megrántja a vállát, nem igazán hatja meg cselekedetem. - Mi járatban? - érdeklődök semleges hangon és leülök nagymamám mellé, aki megfogja egyik kezemet, hogy hatással legyen rám, ha betelik a pohár és olyat akarnék csinálni, amit alapjáraton nem tennék.
Ő is helyet foglal velünk szemben, majd igazgatni kezdi bőr szoknyáját és hófehér ingét, amit csodálkozva nézek, ez nem az a Mia, akit egykor megismertem. Lábait akár egy mádám keresztezi, kezeit kecsesen teszi térdére és hatalmas szempillái mögül sandít ránk. Hátra dűlök a fotelben és farkasszemet nézek velem, valamilyen formában, de nagyon gyorsan vissza kell hoznom azt a lányt, akit annyira szerettem.
- Megnézhetem a fiaidat? - kérdezi mosolyogva, mire kiráz a hideg, még az arcán lévő vidámság is átváltott gúnnyá és nagyképűséggé.
- Nem - mondom nemes egyszerűséggel, mire szemei elkerekednek és felhorkant.
- Nagyon megváltoztál, Anastasia - vágja hozzám, mire érzem, hogy kezd betelni a pohár, de inkább nem mondok semmit csak erősebben megszorítom nagyim kezét, aki nyugtatásképp simogatni kezdi mancsomat. - Nagy képű lettél, teljességgel más vagy, mint voltál - kezdi el piszkálni a haját és mélyen néz szemeimbe, ami elég idegesítő.
- Ha ezt fogod végig csinálni, akkor már mehetsz is - mondom jelenleg higgadtan, majd felsóhajtok és nagymamámra nézek, aki elengedi a kezemet és inkább hátamat kezdi simogatni.
- Aranyos vagy, de inkább maradnék - neveti el magát és rövid haját átdobja a vállán, hogy hátára omoljanak tincsei.
- Amúgy miért vagy itt? - érdeklődök és térdeimen megtámasztva kezemet nézem lényét. - Semmi keresni valód itt - húzom el a számat, egyre jobban kezdenek belőlem kijönni a felgyülemlett érzelmek.
- Tudod miért vagyok itt? - hümmög és megmutatja hófehér fogait, ahogy önelégülten elmosolyodik, mire kíváncsian nézek rá, én is szeretném tudni miért tengeti itt nálunk az idejét. - Azért, mert terhes vagyok Harry-től és kötelessége feleségül venni - mondja vidáman, mire szám O alakot formál, szemeim kitágulnak és egy pillanatra azt hiszem, hogy rosszul hallok, mire nagyim gyors mozdulatokkal feláll helyéről és kiviharzik a nappaliból.
- Micsoda? - kérdezem suttogva és zöld szemeibe nézek, miközben érzem, hogy íriszeimet kezdik marni a könnyek és a gyomrom egy pillanat alatt az eddiginél is jobban összezsugorodik.
- Jól hallottad - fonja össze kezeit mellei alatt és akár egy rúd kihúzza magát. - Három hetes terhes vagyok - ereszti le kezeit, majd lapos hasára simítja őket.
Nem tudok mit mondani, jobb ha felállok a kanapéról és távozok a társaságából, ahogy a lépcsőn menetelek fel, érzem, hogy a könnyek egymás után cikáznak végig az arcomon, mindenem remeg a kétségbe esés, félelem és düh miatt. Nem gondoltam volna, hogy ezzel a szándékkal akar ide jönni, de úgy érzem nem tudok mit tenni. Három héttel ezelőtt még nem emlékeztem Harry-re, jogosan szeretkezhettek és foganhatott meg Mia hasában a kisbaba. Most lehet, hogy ideges vagyok, de ezt az érzelmet le kell küzdenem, csak is azért lehetek dühös, amiért le estem a lépcsőről és megfeledkeztem arról az emberről, aki a világot jelenti számomra. Akaratosan törlöm le arcomról a nedvességet és nyitom ki szobám ajtaját, majd egyből kutakodni kezdek az éjjeliszekrényemben, majd mikor megtalálom, amit annyira keresek, egyből elhagyom a helységet. Lábaimat gyorsan szedem a fokok felett, remegő végtagokkal nyitom ki a bejárati ajtót és rohanok egészen az istállóig. A hatalmas fa ajtót amilyen gyorsan csak tudom elhúzom, majd vissza zárt állapotába helyezem és elballagok Moonlight boxáig. Hiába, nem tudok nem sírni, a könnyek maguktól hagyják el szememet, azért nem is fáradozok azzal, hogy letöröljem őket. Erősen szorítom mellkasomhoz a vaskos füzetet, majd amikor meglátom gyönyörű lovamat, igaz keserűen, de elmosolyodok.
- Szia, Kislány! - szólítom meg, mire méretes fejét felemeli és a szaglászást abba hagyva nyomja puha orrát arcomhoz.
Egyik kezemben a füzetet tartom, másikkal lovamat simogatom, miközben ragaszkodóan préselődök hozzá és egyre jobban sírni kezdek. Mint, aki érzi, nógatni kezd, hogy hagyjam abba könnyeim hullatását, homlokát az enyémhez érinti és mélyen néz a szemembe. Elveszek hatalmas, barna íriszeiben, majd hangosan felsóhajtok. Elengedem vastag szőrrel fedett nyakát és elhúzom boxának ajtaját, majd mikor hátrébb araszol, belépek a szalmával terített térbe, miközben orromba szökik a megszokott ló illat. Másoknak büdös, nekem egy cseppet sem, ez nyugtat meg, ettől leszek boldog. Visszatolom a vas tákolmányt a helyére és az egyik sarokba helyet foglalva nyitom ki a meggyötört lapú naplót. Moonlight, akár egy hűséges kutya letelepedik mellém, fejét combomra hajtja, mire érzem levegővételét bőrömön. A kezemben tartott tárgy első oldalán édesapám nevét fedezem fel, amit tőle megszokott, erős betűkkel vésett egykor oda. Sírásom felerősödik, ahogy elolvasom; Christofer Moon. Hangosan veszem a levegőt, a felhők megint összecsapnak a fejem fölött, kezdek megőrülni a bennem tomboló érzelmektől. Akár egy hatalmas örvény levesznek a lábamról, minden erőt kiárasztanak belőlem, egy csődtömegnek érzem magam. Olvasni kezdem a következő oldalt, mélyen elzárkózok a világtól és csak is kizárólag édesapám szavaira koncentrálok.

2010. június 26.

Drága, Anastasia-m!

Hozzád írom ezt a naplót, mert te vagy a szemem fénye, az életet adóm és nem tudhatod, de nagyon sokat köszönhetek neked. Mindig azt mondtad, én vagyok a példaképed, ahogy ez rám is igaz a te esetedben. Teljességgel rajongok érted és ha egyszer lesz barátod, férjed, biztosra veheted, hogy soha nem fog úgy szeretni téged, ahogyan én. Emlékszem arra a napra, amikor zokogva foghattalak elsőnek a kezemben és gyönyörködhettem benned. Igaz, akkor ott volt már Bella is, de ő más... Te kicsi korodban és most is rettentő módon ragaszkodsz hozzám, ő inkább édesanyádhoz húz, ami olykor elszomorított, de utána rájöttem, hogy felesleges ilyeneken gondolkodnom, gyerek koromban én is anyukámat szerettem jobban. Te vagy a jobb kezem, annyira büszke lehetek rád, mint egy apa ereje teljéből tud a lányára, olyan vagy, akár egy angyal. Örömmel hallgatom hangod csengését, boldog nevetésed, epekedve nézem szemednek vad ragyogását és nézem azt is végbe, ahogy lassan, de biztosan felnősz és kész nővé cseperedsz. Egyre kérlek, Csillagom, maradj mindig ilyen, ha eljön az idő és felmegyek az égbe, akkor ott is bőszen mosolyogva nézhessem végig élteted menetét. Nem kell változnod, nem kell senkihez sem alkalmazkodnod, te úgy vagy jó, ahogy vagy. Kivételes, gyönyörű és bámulatos, amit nem tudok elégszer hangsúlyozni. Nagyon szeretlek, Kislá... 

Itt félbe szakad az olvasás, mivel meghallom Harry kiabálását, mire erősen lehunyom a szememet, még levegőt is félve merek venni, nem akarom, hogy megtaláljon. A virágokkal borított füzetet óvatosan összecsukom és amennyire csak lehet, a sarokba kuporodok. Szememből továbbra is potyognak a könnyek, mind édesapám hiányától és mind Mia nagy hírétől.
- Kicsim, merre vagy? - hallom egyre közelebbről a hangját és becézésétől összezsugorodik a gyomrom, nem engem kellene így szólítania. - Hát itt vagy? - hajol be hirtelen a box ajtaján és egyből elhúzza, hogy beléphessen a nagyocska helyiségbe.
- Menj innen, Harry, hagyj békén! - állok fel hirtelen, ezzel Moonlight nyugalmát megzavarva és mélyen nézek a fiú hatalmas és kétségbeesett szemeibe.
- Szépségem, mi a baj? - lépked felém tudatlan ábrázattal, de én ezzel a lendülettel a fapalánkoknak nyomódok és mintha bántani akarna, védekezően felemelem kezeimet.
- Mia a közös babátokkal várandós! - kiabálom, erősen vezetem ujjaimat a hajamba és felteszem magamban a kérdést; "vége van?", mire a tudat alattim egyből rávágja, hogy "Ó, dehogy!"

~.~.~.~

Sziasztok Angyalok! :)

Itt vagyok barátnőmnél és nincs igazán időm átnézni a részt, de holnap minden képen megteszem és kijavítom a hibákat. Remélem tetszett a mostani alkotásom, szívem szerint jó lett, de ahogy mindig, ez most is mellékes. :) 

Kérlek tieteket írjátok le a véleményeteket, számomra az a legfontosabb! <3

Puszilok Mindenkit! ^^

Have a nice day: Fanny