33.rész Csak vele

" Hogy fájt-e? Rettentően fájt, de nem mondtam semmit, hiszen tudtam, hogy az idő véges és egyszer eljön az a pillanat. A szívem összetört, amiért elveszítettem Ana-t, de ahogy Harry a lány balesete után, úgy én is belenyugodtam akkor a ténybe, hogy elvesztettem azt a személyt, akit annyira szerettem. Elfogadtam, hogy ők ketten egymásnak voltak teremtve, mindenben megegyeztek, Harry nem is találhatott volna megfelelőbb társat Anastasia-nal. " - Louis Tomlinson 

Anastasia Moon

Az emlékek villámcsapásként érnek, miközben az előttem álló, engem ölelő férfi zöld szemeibe nézek. Elmémben félélednek a szép pillanatok, amikor elsőnek találkoztunk, amikor titkoltuk egymás előtt az érzéseinket, amikor hosszú idő után megkérte, hogy legyek a barátnője, amikor rosszabb napjaimon folyamatosan mellettem volt és támogatott, amikor az óriáskeréken megkérte a kezem, amikor az első nagyobb veszekedésünk után megjelent a tornácon Mia házánál, amikor a szakításunk előtti utolsó együtt töltött nap gyanánt elvitt egy meseszép házba, amikor megtudtuk, hogy gyermekeink lesznek és könnyes szemekkel néztük a monitort és amikor másodjára is képes volt feltenni a nagy kérdést és igent mondtam neki. Mindig mellettem volt, egy pillanatra sem tántorodott el tőlem, hű társam volt, amiért nem lehetek neki elég hálás. Az is az eszembe jut, amikor anyukám, a doktor és a többiek és próbáltak meggyőzni arról, hogy én Harry-é vagyok és nem Louis-é, amit akkor nem akartam elhinni. Tényleg amnéziába estem és hat hónap kellett ahhoz, hogy visszanyerjem az emlékezetemet és amellett a fiú mellett legyek, aki mellett lennem kell. A sós könnyek folytonosan csordulnak végig az arcomon, úgy tűnik soha nem akarnak eltűnni. Erősen ölelem Harry-t és mélyen nézek íriszeibe, amik bőszen csillognak, majd észre veszem mosolyát, ami egészen szeméig felér. Majd nem kockára tettem az életemet, mivel én ettől a személytől függök, ő az életem. Nem kívánhatnék és nem is akarok nála jobb és különb férfit, mivel nincs is, hozzá senki sem ér fel. A szívem erősen zakatol, amit annyira régen nem tapasztaltam, az arcomra pír szökik átható pillantásától, a lábaim meginognak a hirtelen ért érzelmi lökettől. Minden lejátszódik bennem, minden egyes perc, óra, nap, hét és hónap, amit vele töltöttem és amit nélküle szenvedtem végig. Igaz, amnéziába voltam esve, de Louis mellett akkor is éreztem, hogy hiányzott valami és most jövök rá, hogy Harry hiányzott annyira, akire egyáltalán nem emlékeztem. 

- Annyira sajnálom, ne haragudj! - zokogok fel és arcomat ingébe rejtem, nem vagyok képes tovább a szemébe nézni, rettenetesen szégyellem magam. 

- Ana... - szólít suttogva, állam alá nyúlva felbillenti a fejem és kényszerít, hogy kezdeményezzek vele szemkontaktust. - Beteg voltál, te semmiről nem tehetsz, Szépségem - becéz, amitől átjár a melegség, olyan régen hallottam tőle ezt a szót és ez most nagy hatással van rám. - Egy pillanatra sem hibáztattalak, próbáltam elfogadni, hogy nem emlékszel rám, de most... Végre visszatért az emlékezeted és tudod ki vagyok - dönti homlokát az enyémnek, lehelete végig siklik arcomon, amitől kiráz a hideg és lassan lehunyom a szemem. 

- Nagyon szeretlek, Harry! - suttogom ajkaira és ujjaimmal megérintem puha arcát, mire akadozva kifújja a levegőt. 

- Én is téged, Egyetlenem! - mondja és mikor ránézek megsimítja az arcomat, a fülem mögé tűr egy tincset, majd nem bírom tovább, kezeimet nyaka köré fonom és ajkainkat összeillesztem. 

Ahogy ajkaink szinkronban mozognak, ahogy mellkasunk összesimul, ahogy kezeink egymás testrészét érintik, teljesen elernyedek, nincs annál jobb érzés, amikor az a férfi tart a kezei között, akit annyira szeretsz. Ujjaimat selymes hajába vezetem, majd körmeimmel hátán szántok végig, mire jól érezhetően kirázza a hideg és enyhén megharapja alsó ajkam. Ő oldalamon simít végig, majd erősebben megszorítja a derekamat, mire halkan felmordulok. Annyira vártam ezt a pillanatot, hogy a pillangóim újra felébredjenek, hogy az izmaim elgyengüljenek, hogy a fejem megbóduljon és érezzem, hogy szeretek valakit és az a valaki pontosan ezt érzi irántam. Ebben már biztos vagyok, Harry számomra a nagy Ő, közös erővel megalkottunk két fantasztikusan gyönyörű fiúcskát, akik bizonyítják szerelmünket és egymás iránti végeláthatatlan érzelmeinket. Szuszogva válunk el egymástól, homlokunkat egy pillanatra összeérintjük és jelentős pillantást váltunk, majd az ablak felé fordít, a hátam mögé áll és kezeivel körbe öleli derekamat. Állát vállamon támasztja meg és hosszan felsóhajt, miközben folyamatosan a fiainkat nézzük, a közös babáinkat. 

- Olyan hihetetlen - szólalok meg és halkan felnevetek. - Kilenc hónapon keresztül vártam arra, hogy végre a kezeim között legyenek, hogy arcocskáikra puszit adhassak, hogy ellássam őket végtelen anyai szeretettel, megvédjem őket mindentől, akár az életem árán is és tessék... Végre itt vannak, az életem részesei lettek, a legszebb kincsek, akiket valaha is kívánhatnék - mosolyodok el bágyadtan és szüntelenül nézem az aprócska testeket, akik akár hiszem, akár nem, az idő gyors múlásával felnőttek lesznek, mellettem nőnek fel, akikre büszke lehetek és majd dagadó mellkassal mondhatom, hogy igen, ők az én fiaim. 

- Lucas és Leon - mormolja a fülembe, mire oldalra fordítom a fejemet és ránézek. - Ti hárman vagytok az életem legfontosabb elemei, nélkületek egy senki lennék - mélyeszti pillantását az enyémbe, mire elmosolyodok és apró csókot hintek ajkára, amit egyből viszonoz.
- Mi négyen vagyunk egy nagy család - nézek újra a két babára, akik mozgolódni kezdenek, úgy követik egymás mozdulatát, mintha tudnák, hogy melyikőjük mire gondol.
Arcát hajamba temeti és édesen szuszog, kezei védelmezően ölelnek körbe, mire krákogást hallunk meg mellőlünk és egyszerre nézünk a hang irányába. Louis áll mellettünk, akinek tekintete mélyen az enyémbe vésődik, egy pillanatra elakad a lélegzetem és nem tudom, hogy mit mondhatnék neki. Számat kinyitom, de egyből vissza is csukom, nem tudok megszólalni, a szavak belém rekednek. Ő sem mond semmit csak mereven néz előre, majd le a földre és ezeket a cselekedeteket többször is megismétli. Harry izmai is érezhetően megfeszülnek, a levegő nem is lehetne ennél fagyosabb, kézzel fogható a feszültség. Akadozva sóhajtok egyet és lesütöm barna szemeimet, elakartam neki mondani, de nem így, ilyen körülmények között.
- Louis... - mondom szinte suttogva és nyelek egy nagyot, de szerencsémre megállít a beszédben keze felemelésével.
- Nem kell mondani semmit - mosolyodik el keserűen és közelebb lépked hozzánk, mire Harry kezei erősebben vonnak testéhez, engem pedig kiráz a hideg, mivel félek a reakciójától. - Visszajött az emlékezted, igaz? - kérdezi halkan, minden harag és gúny nélkül, mire félve bólintok egyet, de nem bírok ránézni, még jobban az engem ölelő férfi kezei közé bújok. - Ez így van rendjén - mondja egyszerűen, mire kitágult szemekkel nézek rá, nem akarom elhinni, amit mond. - A doktor is megmondta, hogy idővel visszajön és hat hónap kellett ehhez, ez is nagyon hosszú idő. Nehéz így látni titeket, de ahogy egyre több időt voltam veled, ahogy egyre közelebb kerültem hozzád, rájöttem, hogy nem vehetem át Harry helyét. Az én társaságomban nem voltál olyan boldog, mint az övében, a szemedben nem láttam azt a különleges csillogást, nem nevettél annyit, a mosolyod nem ért a szemedig és az érintéseid, szavaid... Harry-nek tudtad a legjobban kimutatni az érzelmeid, a szerelmedet és én nem ő vagyok. Elfogadom és belenyugszom, hogy ti így vagytok együtt a tökéletes páros - mutat végig rajtunk mosolyogva, miközben szavait hallva ismét kibuggyannak könnyeim és végig cikáznak az arcomon. - Többet nem állok az utatokba és Harry... - néz bandatársára és elmosolyodik, amit örömmel veszek tudomásul, olyan régen nézett így egykori legjobb barátjára. - Elnézést kérek, egy hatalmas seggfej voltam és mindig kihasználtam a helyzetet - húzza el a száját, mire barátom elenged és Louis elé lépked. - Ne haragudj, Haver! - süti le szemét, mire a göndör hajú férfi erősen magához öleli, én pedig melleim alatt összekulcsolom kezeimet és könnyes szemekkel nézem párosukat.
Majd' három év kellett ahhoz, hogy újra rátaláljanak a barátságra, elássák a csatabárdot és ismét testvéri szeretettel tekintsenek a másikra. Annyit küzdöttem, hogy helyre jöjjön a kapcsolatuk, hogy normálisan beszélgessenek egymással, de nem értem el vele semmit. Tényleg, ahogy mondják; az idő nagy úr és mindent rendbe rak. Tényleg ezt tette, összehozta ismét azt a két férfit, akik együtt lettek felnőttek, akik úgy ismerik egymást, mint a saját tenyerüket, akik között olyan szoros kapocs van, amit sok ember nem bír megérteni. És most itt vannak előttem, szorosan ölelik egymást, fátylat hintenek a múltra, elfelejtik a rosszat, ahogy Peter és én is tettem. Boldogabb nem is lehetnék, hiszen megszülettek az életem értelmei, a fiaim, visszakaptam Harry-t, ő pedig a legjobb barátját. Ujjaimmal eltávolítom arcomról a hatalmas könnyeket és bőszen mosolyogva nézem őket, hirtelen kicsi gyerekekké vállnak, akik jobban ragaszkodnak a legjobb barátjukhoz, mint az este ágyban mellettük helyet foglaló és megvédő plüss macihoz.
- Felejtsünk el mindent - mondja Harry mosolyogva és megveregeti barátja vállát, amikor elválnak egymástól, mire a kék szemű fiú bólint egy nagyot és kezet fognak. - Örülök, hogy ismét a legjobb barátom vagy - teszi hozzá, mire Louis arc mimikája megváltozik, teljességgel elérzékenyül.
- Én is, Hazza - helyesel és az ablakhoz lép, közvetlen mellém. - Meseszép babákat hoztatok össze - néz rám mosolyogva, mire nem bírom tovább és izmos kezei közé férkőzök.
Igaz, nem szerettem úgy, ahogy azt kellett volna, mivel beteg voltam, de egy részem érezte, hogy nem hozzá tartozom. Vigyázott rám, törődött velem, minden mozdulatomat leste, amikor velem volt, de ahogy elmondta, nem voltam belé szerelmes. Mégis szégyellem magam, amiért egy ilyen aranyos és figyelmes fiúval úgy bántam. Pólójába rejtem arcomat és halkan sírdogálok, miközben köntössel fedett hátamon kezeivel végig szánt, amitől egy minimális szinten megnyugszom.
- Ne haragudj - dörmögöm, mire felsóhajt és államnál fogva felemeli a fejem, amit nem akarok, nincs erőm a szemébe nézni.
- Nem haragszom, Angyal - mosolyodik el bágyadtan és egy rakoncátlan tincset elsöpör az arcomból. - Az érzéseidnek nem tudok parancsolni, neked Harry mellett van a helyed - néz egy pillanatra barátjára a fejem fölött, majd puszit nyom a homlokomra.
- Köszönöm - pipiskedek fel és óvatos puszit nyomok az arcára. - Mindet köszönök neked, Louis - mélyesztem pillantásomat az övébe, mire elmosolyodik, ami nem őszinte, de valamilyen szinte meggyőz vele.
- Gyertek, itt van Eleanor és Gemma, nem rég érkeztek - beszél ezúttal mind a kettőnkhöz és Harry mellé irányít, aki egyből átfonja kezét a derekamon.
Egy utolsó pillantást vetek Leon-ra és Lucas-ra, akik mélyen alszanak és azt sem tudják, hogy hol vannak, még annyira picik. Lábaimat nehezen szedem, minden porcikám fáj, amit a két férfi figyelembe vesz és amíg én nehezen ballagok mellettük, addig halkan beszélgetnek. Én csak hallgatom őket, meg sem szólalok, jobb így, legalább mindent letudnak rendezni egymás között.
Ahogy a kórtermembe érünk, egyből mosoly kerekedik arcomra, ahogy megpillantom a két lányt, akik már annyit segítettek nekem. A lépcsőről való lezuhanásom után minden nap felhívtak, érdeklődtek felőlem, olykor el is jöttek a farmra és támogattak. Elsőnek rettentő furcsa volt, hogy El is ennyire ragaszkodott hozzám, mivel sokáig volt együtt Lou-val és akkor én léptem a helyére, de nem mondott semmit. A két lány teljességgel átvette Mia helyét, akire nagyon sokat gondolok, de már elkönyveltem magamban, hogy elveszítettem. Hiába küzdenék, hiába harcolnék a barátságáért, már semmi nem lenne olyan, mint régen.
- Sziasztok! - üdvözlöm őket és elébük lépkedek, ami nem megy a legegyszerűbben, de sikerül és mind a két lányt a kezeim közé tudom zárni.
Óvatosan leülök az ágyra, mire Gemma mellém szegődik és akár egy kislány hozzám bújuk. Teljesen egyformák az öccsével, le sem tagadhatnák egymást. Átvetem kezemet válla fölött és bár ő az idősebb, most úgy érzem, mintha én lennék az és vigasztalnám a nem létező húgomat. Mindenki helyet foglal valahol és beszélgetésbe kezdünk, mindannyian mesélünk valamit, más-más témákat hozunk fel és rájövök, hogy nekik köszönhetően sokkal gyorsabban telik az idő és már azon kapom magam, hogy az ajtó kinyílik és megjelennek a kisfiaim, akik minden bizonnyal már éhesek.
Mivel a két lány még nem látta őket, egyből megrohamozzák a fekvőhelyüket és álmodozva nézik őket. Gem egyből képeket kezd el készíteni, hatalmas mosoly ékeskedik az arcán, ahogy Eleanor-nak is.
- Annyira aranyosak - szólal meg a barna, hosszú hajú lány és rám néz, de nem sok időre, utána ismét a babáknak szenteli magát.
- A keresztfiaim - mondja suttogva Gemma, majd testvére mellé szegődik és erősen megöleli. - Gratulálok, Harry! - néz fel öccsére, aki csókot hint a homlokára és aranyosan mosolyog rá.
- Én is gratulálok, gyönyörű fiaid vannak! - lép oda hozzá El is és ő is megöleli barátomat.
- Köszönöm! - mondja Harry halkan, miközben folyamatosan gyermekeit nézi.
Engem is megölelgetnek, majd nagyszüleim és Louis társaságában kimennek a helységből, egyedül Harry marad bent velem és a fiaimat hozó ápolónő. Kedvesen mosolyogva kezembe adja Leon-t, majd egyből etetni kezdem és nem foglalkozok azzal, hogy az ágy előtt álló férfi folyamatosan engem néz.
- Ne haragudjon, oda adná Lucas-t a vőlegényemnek? - kérdezem szerényen a rózsaszín ruhában dolgozó nőtől, aki kedvesen mosolyogva bólint egyet és a férfi kezébe adja a csöppséget.
- Köszönöm - mondja Harry megilletődve és akár egy porcelánt, úgy fogja fiát, amin jót mosolygok.
- Magukra hagyom önöket, jelezzen, ha elvihetem a babákat - mondja a szőke hajú ápolónő, mire kijelentésére mosolyogva reagálok, majd távozik a kórteremből.
Figyelem, ahogy a velem lévő személy folyamatosan a kezében lévő babát nézi, ahogy arcán levakarhatatlan mosoly csücsül és ahogy a kezében lévő fiúcska arcát és apró kezét simogatja. Tisztán látszódik rajta, hogy mennyire furcsa neki ez a helyzet és bár nem elsőnek látom és fogom kezemben a fiúkat, nekem is az és hihetetlen, hogy ők vannak nekem. A kezemben lévő Leon-ra nézek, aki aranyosan eszik és csak ekkor veszem észre, hogy apró kezecskéjét mutatóujjam köré kulcsolta. Elmélázva nézem hibátlan arcát, nagy haját és apró testét, ami elveszik kezem között. Annyira picik, nem tudnak semmiről, én mégis tudom azt, hogy hamarosan megnőnek, óvodások, iskolások lesznek, majd felnőttek, akikre annyira büszke lehetek, mint anya a gyermekeire. Minden erőmmel azon leszek, hogy tisztességes férfiakat faragjak belőlük, akikben nem fogok csalódni, akiket rettentően szerethetek és védhetek. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy 21 évesen ők lesznek nekem, ennek ellenére én vagyok a világ legboldogabb nője.
- Honnan tudod, hogy ki Lucas és ki Leon? - kérdezi Harry szinte suttogva, mire felkapom a fejem, de ő nem néz rám, továbbra is fiát nézi.
- Leon-nak hosszabb a haja, Lucas pedig egy kicsivel kisebb, mint a bátyja - mondom mosolyogva, mire szavaim hallatán végül rám néz és ő is elmosolyodik.
- Nagyon megnézted őket - nevet fel halkan, mire megrántom a vállamat, ez természetes, minden porcikájuk érdekel. - Szóval ő az idősebb? - néz a kezében lévő, édesen alvó fiúcskára, mire bólintok.
- Két perccel hamarabb született - vázolom és után ismét csendben maradunk, nem kellennek szavak ahhoz, hogy tudjuk, boldogok vagyunk.

***

Egy hét telt el, már haza jöhettünk a kórházból, azáltal megtehetem azt, hogy a számomra oly' fontos férfival sétáljak a farm környékén és ujjaimat az övéi köré fonjam. Narancssárga ruhám alját lebegteti a lágy, nyári szellő, szandálban lévő lábamat simogatja a hűvös fű, a Nap erősen veri fényét ránk, csend van, ami pótolhatatlan. Fejemet Harry vállának döntöm és így ballagok tovább mellette, mire fél szemmel rám néz és elmosolyodik. Annyira jól érzem magam vele, úgy érzem, mintha egy tizenöt éves tinédzser lennék. Az arcom sokszor pírba borul, a szívem erősen kalapál, a hasam bizsereg, olykor nem tudok megszólalni és mikor a velem lévő férfi becéz vagy hozzám ér, a lábam egyből meginog. Egy kavicsos útra térünk, ami mentén hatalmas barackfák sorakoznak, méhek duruzsolnak körülöttünk, a virágok illata belengi az egész környéket, a távolból lovak nyerítésé halljuk. Annyira nyugodt minden és bár már sokszor megjártam ezt az utat, vele másabb. 

- Olyan jó itt lenni - szólal meg Harry és mély levegőt vesz, mire elmosolyodok, jó hallani, hogy így vélekedik az otthonomról. 

- Akkor nem bánod, hogy két hétre ott hagytad a turnét? - teszem fel a kérdést, mire lenéz rám, majd szabad kezével megsimogatja az arcom. 

- Fontosak a rajongók, de nekem már itt a családom, akik még fontosabbak - mondja bizalmasan, mintha valaki meghallaná, mire megállok és csodálattal nézek rá. - Miattatok az összes turnét lemondanám, nekem ti vagytok a mindeneim - beszél tovább, majd egy forró csókot hint a homlokomra, mire lehunyom a szememet. 

- Annyira jó ezt hallani - nézek bele ragyogó szemeibe, átfonom kezeimet a nyakán és közelebb húzom magamhoz. - Szeretlek, Harry! - döntöm homlokomat az övének és felsóhajtok. 

- Én is téged, Ana! - válaszol mosolyogva, majd kezei közé veszi az enyémet és puszit nyomna a tenyerembe, de megakad. - Viseled? - kérdezi hüledezve és szüntelenül azt a gyűrűt nézi, amivel megkérte a kezem, mire oldalra döntöm a fejemet és szabad kezemmel eligazítom göndör haját. 

- A vőlegényem vagy, persze, hogy viselem - vezetem ujjaimat arcára és ott is hagyom. - Nem vágyok másra csak arra, hogy a feleséged legyek - mormolom ajkaira, mire egy hirtelen mozdulattal összeérinti szánkat. 

Órák hosszat vagyunk távol a háztól, jókat nevetünk, személyes és egyéb dolgokról beszélgetünk, olyan dolgokat mondunk el egymásnak, amiket még eddig soha, mindig megtudunk valami újat a másikról. Amíg vele vagyok nem tudok mást csinálni csak mosolyogni, rettentően szeretni és minden gondot elfelejteni. Nekem ő a gyógyszerem, ha mellettem van semmi rossz nem érhet. A napsugarak a horizont végét súrolják, a szél egyre jobban fúj, az égen hatalmas fekete fellegek gyülekeznek, mi mégis gondtalanul sétálgatunk összebújva. Nem zavar bennünket, hogy bármikor elkezdhet esni az eső, hogy bőrig ázhatunk, csak egymásra tudunk koncentrálni. A madarak csicsergése megszűnik, a lovak nyerítését sem halljuk, nagypapám minden bizonnyal bevitte őket a helyükre nehogy megázzanak és megfázzanak. Harry egy gyors mozdulattal megáll, lehajol, majd felemelkedik egy rózsaszín virággal, amit mosolyogva tűz a hajamba. Elnevetem magam gesztusán, annyira aranyos és figyelmes, nála tökéletesebb ember tényleg nincsen. Csókok, ölelések, szép szavak sokasága történik meg az együtt töltött idő alatt, annyira hiányzott ez, hogy csak ketten legyünk, elzárkózva a világtól. 

- Virágot a virágnak - mondja, mikor már a harmadik illatos növényt illeszti összefont hajamba, olyan akár egy gondtalan kisfiú. 

- Köszönöm - nézek piros arccal a szemébe, hiába ismerem lassan négy éve, mindig zavarba tud hozni, főleg az ilyen megjelenésivel.

- She's been my queen

Since we were sixteen

We want the same things,

We dream the same dreams,

Alright - énekli halkan, mélyen a szemembe néz, mire csak bőszen mosolyogni tudok, annyira szeretem, amikor énekel.

- Everybody wanna steal my girl

Evereybody wanna take her heart away

Couple billion in the whole wide world

Find another one 'cause she belongs to me - folytatja és homlokát az enyémnek dönti, csodálattal hallgatom tovább gyönyörű hangját, mire az ég dörren egy hatalmasat és elkezd szakadni az eső.

Nem foglalkozik vele, a kezei közé kap és hangosan énekelve pörgetni kezd, miközben boldogan nevetek és körül ölelem a nyakát. Néhány fordulat után lábaim ismét a talajt érintik, arcomat az égnek emelem és élvezem, ahogy a hideg cseppek áztatják bőrömet, majd Harry megfogja az arcomat és kérlel, hogy nézzek a szemébe.

- Azaz egyik álmom, hogy életem szerelmével csókolózzak az esőben - mosolyodik el és mondatára reagálni sem tudok, ajkai az enyémen landolnak, ezzel elkönyvelve, hogy teljesítem az egyik kívánságát. 

~.~.~.~

Sziasztok!^^ 
Tudom, hogy kedden hoztam részt, de muszáj ezt feltennem, hogy úgy jöjjön ki az ütem, minden hétvégén legyenek friss részek. Remélem nem bánjátok. 

Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, örömmel veszem észre, hogy egyre többen írjátok le a véleményeteket, aminek rettentően örülök. <3

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok nektek és sok locsolót holnapra! :)

Have a nice day: Fanny