10.rész Micsoda?

" Jó volt látni, hogy a barátom boldog volt. Ana teljes egészében visszahozta azt a Harry-t, aki régen volt. Ezért nagyon hálás voltam neki, de az nem tetszett, hogy a lány miatt veszekedett a legjobb barátjával Hazz. Nem értettem a dolgot, hiszen Louis-nak ott volt Eleanor. " - Zayn Malik

Több, mint egy hónapja élek Cara szüleivel, járok dolgozni és még egy dolgot teszek, ami mind közül a legfontosabb. Ez idő alatt rengeteg időt töltök Harry-vel és az érzéseim ellenére azt tudom mondani, hogy ő a legjobb barátom, hiszen csak az lehet, semmi több. Mindenben segít, amiben csak tud, a munkája ellenére sokat van velem és a legfontosabb, hogy elfogad úgy, ahogy vagyok. Rettentő különleges fiú, aki minden erejével azzal van, hogy az ígéretét betartva folytonos boldogságban lásson. Felesleges küszködnie, mivel ha már csak a közelembe van, az arcomon mosoly ülhet, de ha már a kezei között tart, a fellegekben járok. Olyan nekem ez a fiú, mint egy gyógyszer, aki minden gondomra, bajomra ellenszer, a társaságában nem tudok a boldogságon kívül mást érezni. Vele feltudtam dolgozni az apámmal történt dolgokat, a házam leégését és azt, hogy Louis szinte utál. Soha nem veszi fel a telefont, ha hívom, mikor a fiúkhoz megyek sosincs otthon, a próbákról meg ne is beszéljünk... Nem szól hozzám, ha megpróbálok vele beszélni, elcsapja a fejét és elmegy a közelemből. Hihetetlenül fáj, amiért ezt csinálja, mivel ő mentett meg, neki köszönhetem, hogy most jól vagyok, de nem értem az irántam táplált hatalmas dühét. Nem tettem semmi rosszat, csak próbáltam neki és Hazza-nak segíteni, hogy újra jóban legyenek és szeressék egymást. Göndör hajú barátomnak is számtalanszor elmondom az óhajomat, miszerint béküljön ki vele, mert így nem mennek semmire, de hasztalanul, mert túl makacs és kiáll amellett, hogy okkal teszi azt, amit. Mai napig nem értem a viszályuk tárgyát, de már nem is akarom, belefáradtam az örökös szentbeszédekbe, majd megoldják maguk, ha akarják. 

- Szia, Angyalom! - hallok meg a hátam mögött egy mély, de annál inkább ismert hangot és a pult mögött gyorsan megfordulva találom szembe magam a hang forrásával. 

- Szia, Szupersztár! - mosolyodok el röptében és a kasszától kilépve vetem magam a kezei közé. 

Ahogy nyakába fúrom az arcomat, lehunyom a szemeimet és beszívom a már oly' ismert parfümjének az illatát, amit száz közül is felismernék. A szívem annyira dobog, hogy félek, ő is megérzi, a lábam egy pillanatra meginog, amit szerencsére nem vesz észre a körém font kezei miatt, amik erősen tartanak. Ő is így tesz, csak ő éppen a hajamba rejti orcáját, miközben érzem levegővételét, amitől kiráz a hideg, fejem búbjától a lábujjam hegyéig. Elfelejtem, hogy mik és kik vannak körülöttem, nem foglalkozunk azzal, hogy egy ismert boltban vagyunk, ahol sokan látnak, csak egymással, vagyis én csak őt veszem figyelembe. 

- Hiányoztál - mondja gyermekded hangon, mikor elválok tőle, majd egy hosszú és meleg puszit ad az arcomra. 

- Te is nekem - simítom meg az arcát és pipiskedve hintek egy apró csókot a homlokára. - Mi járatban erre fele? - mosolyodok el és boldogan veszem figyelembe azt, hogy továbbra is közel vonva mellkasához tart, ami megbolondít, mert arcunk között alig van néhány centiméter. 

- Mivel egy szépséges lánynak lejárt a munka ideje, elhatároztam, hogy a nap hátralévő részét vele akarom tölteni - ecseteli lelkesen, amitől a szívem egy hatalmasat dobban és még feljebb leszek az égben, mint eddig. 

- Igen? - kérdezek vissza és érzem, hogy az arcom erősebb színt vesz fel, amit jelen esetben sehogy sem tudok eltakarni. - És ez a lány miért nem tud erről? - nevetem el magam és figyelem arcát, aminek minden részét tökéletesnek vélek. 

- Mert ez az ötlet csak most jutotta az eszembe - dönti oldalra a fejét és figyeli reakciómat, ami csupán csak egy bólintás, mert örömmel megyek vele bárhova. 

- Mindjárt jövök csak átöltözök - próbálok kiszabadulni a kezei közül, ami nem tűnik egyszerű feladatnak, mivel sokkal erősebb nálam. 

- Egy feltétellel mehetsz el - makacsolja meg magát és rezzenéstelen arccal mondja el szavait. 

- Mégpedig? - húzom össze szemeimet somolyogva és mélyen nézek hatalmas, zöld íriszeibe. 

- Ha kapok egy puszit ide - teszi mutatóujját a szájára és ezek azok a kinyilvánulásai, amiket nem értek. 

- Meg a nagy francokat! - kacagom el magam és hátra vetem a fejemet. - Az arcodra kapsz, de semmi több - rázom meg a kobakomat, ami nehezemre esik, mert ezer örömmel adnék neki oda puszit, ahova akarja, de nem szabad. 

- Egy ideig az is megfelel - rántja meg a vállát és elfordítja a fejét, mire már mozdulok is arca felé. - De csak egy ideig! - néz rám megint, mire gyorsan hátra hőkölök, mielőtt a kérése teljesül és tényleg oda menne a puszi, ami már veszélyes zónának minősül. 

- Oké-oké, Styles úr - nevetem el magam ismét és kezemmel megfogva a fejét, oldalra fordítom és megteszem azt, ami után könnyűszerrel mehetek az öltözőbe.
Szinte futva közelítem meg a kicsiny helységet, ahova belépve meglátom Mia-t, ahogy az egyik készen ül és készségesen pötyög a telefonján.
- Hoppá, bocsánat - hátrálok vissza nevetve és kopogtatok kettőt az ajtón, mire rám kapja a tekintetét és szélesen elmosolyodik.
- Semmi baj, csak üzenetet írok - legyint egyet és újra belemerül ujjaival való mozgatással a koncentrálásba, mire becsukom a faszerkezetet és gyorsan a táskámhoz megyek. - Mi ez a sietség? - kacagja el magát és észre veszem, hogy időközben a székben hátradőlve figyel.
- Itt... - kezdenék bele, de nagy hanggal és boldogan közbe szól:
- Igen, tudom, itt van Harry - áll fel a helyéről és mellém lépked, mire teljes testtel felé fordulok. - Ilyenkor teljesen más vagy, szinte ragyogsz, onnan tudom - simítja meg a vállamat, mire helyeslően bólogatok, mert ez tényleg így van és nem is tudnám ezt megcáfolni.
- Igazad van - mondom halkan és pirosló arccal lehajtom a fejemet.
- Persze, hogy igazam van, de most már nagyon remélem, hogy egy pár lesztek és nem csak hülyítitek egymást - vált kissé dühös hangnembe, de továbbra is mosolyog és mielőtt mondhatnék valamit, kimegy.
Még hogy hülyítjük egymást! Ez nincs így, vagy mégis? Fogalmam sincs, már semmit nem tudok csak egyedül azt, hogy rettentő fontos nekem ez a fiú, aki annak ellenére, hogy sztár, olyan, mint egy hétköznapi ember és rengeteget törődik velem, ami az egyik legjobb dolog jelen esetben az életemben. Gondolataimat elhessegetem a fejemből és fürgén átöltözök munkásból az utcai ruháimba, ami egy térdig érő, virágos szoknyából, fehér fűzőből és egy farmer blézerből áll, ami ruhákat nyugodtan hordhatok, mert a májusi időt figyelembe véve, a Nap hét ágra süt és a kedvenc szandálomat is boldogan viselhetem a lábamon. Egyenruhámat és sport cipőmet beteszem a nevemmel ellátott szekrénybe, vállamra akasztom a táskámat és gyorsan hagyom el a szobát, barátomhoz sietve.
- Itt is vagyok - lépek Harry mellé, aki ez idő alatt Mia-val beszélget és mikor észre vesz egyik kezét röptében a derekam köré fonja.
- Mese szép vagy! - súgja a fülembe, mire zavaromba csak makogva tudom megköszönni a bókját. - Mehetünk? - kérdezi aranyosan mosolyogva, mire bólintok egy nagyot és ellépve tőle, barátnőmhöz fordulok.
- Csak ügyesen! - kacsint rám a vörös hajú lány, mire kuncogva megforgatom a szemeimet.
- Ez nem randi lesz, Mia - világosítom fel, mire csak egy amolyan ő védjegyének számító mosolyával jutalmaz meg.
- Én meg hülye vagyok, Ana - mondja hüledezve, majd erősen kezei közé zár, ami gesztusát egyből viszonzom is.
- Szia, Dilinyós, majd estére hívlak - hagyom annyiban a témát, most ő győzött, de azért mosolyogva idézem neki szavaimat.
- Rendben, sziasztok! - integet aranyosan, miközben kedvesen fogadja a mellettem lépkedő fiú búcsúzását.
Harry ujjait kis idő elteltével az enyémek köré fonja, ami cselekedete után csillogó szemekkel és felfele görbülő ajkakkal nézek fel rá, mire ő is így tesz és hint egy apró csókot fejem búbjára. Amíg ki nem érünk a hatalmas épületből nem szólunk egymáshoz semmit csak átlagos tempóban lépkedünk és az én esetembe nézelődök az üzletsorok között. Az egyik ékszeres, órás kirakatban meglátok egy férfi karórát, amit nem tudok nem nézni, mert erről a tárgyról csak is kizárólag az a fiú jut az eszembe, aki most is mellettem van. Elhatározom, hogy minél hamarabb megveszem neki hálám jeléül, mivel letisztult, egyedi óra, amilyet Hazza is hord, de már többször is szóvá tette, hogy a mostanit leakarja cserélni, amiről majd én gondoskodok. Nem teszek feltűnő mozdulatokat, nehogy észre vegye és szóvá tegye, hogy mit nézek annyira, ezért inkább fejemet előre fordítom. Ahogy kienged a hatalmas, üveg ajtón, újra érzem tenyeremnél az ő puha bőrét, amin magamba jót mosolygok és szárnyalok a boldogságtól. Nem tudok most már mit csinálni, teljesen beleszerettem Harry Styles-ba, még ha ez egy hatalmas nagy bűnnek is bizonyul. Az érzéseimnek és a szívemnek nem tudok parancsolni, teljesen elvette az eszemet ez a barna, göndör hajú és csodálatosan smaragdzöld szemű férfi.
- Minden rendben? - hallom meg lágy hangját egész közelről, mire lassan felé fordulok és határozottan bólintok egyet. - Biztos? - érdeklődik tovább, ami annyira aranyosnak bizonyul tőle, hogy muszáj elnevetnem magam.
- Biztos - bólintok ismét, hogy megnyugodjon és óvatosan megsimogatom selymes arcát. - Ha veled vagyok, akkor minden rendben van velem - teszem hozzá halkan, amit meghall, mert megtorpan és szembe fordít magával.
- Tudod milyen jó ezt hallani tőled? - mosolyog bágyadtan és arca közeledik az enyém felé, de azon kívül, hogy a homlokát az enyémnek dönti, nem tesz semmi mást. - Hogy megismertelek, az volt életem egyik legjobb pillanata - mormolja halkan, ami szavait hallom, de nem bírom feldolgozni.
- Harry... - veszek egy mély levegőt, de nem tudok többet mondani, bennem reked a szó.
- Nem beszélek hülyeségeket, Anastasia, tényleg komolyan gondolom - simogatja meg ujjaival az arcomat, amitől egyből lehunyom a szememet és úgy hallgatom tovább, hogy mit mond. - Kivételes lány vagy, de ezt már számtalanszor elmondtam. Nagyon fontos vagy nekem - emeli fel államnál fogva a fejemet és kéri, hogy hatalmas szemeibe nézzek, amik őszintén csillognak.
Fejemet megrázva ölelem meg és próbálom visszanyelni a könnyimet, amik a meghatottságtól és attól akarnak kiszökni, amiért eszembe jutnak, hogy ez a férfi mennyi mindent tett velem egy hónap alatt. Úgy érezhetem magam mellette, mintha a régi lennék és visszakaptam a makulátlan és szép életemet.
- Köszönöm - mondom akadozva és egy kicsit eltávolodva tőle felnézek rá, mire elmosolyodik és azt teszi, amit annyira szeretek, a homlokomra ad egy édes csókot.
- Gyere, menjünk - fogja meg a kezemet és újra menésre bírjuk magunkat.
- Van kitűzött cél? - kíváncsiskodok, mire rám néz és elneveti magát.
- Igen, de... - emeli fel a mutatóujját és már tudom, hogy mit akar, ezért illetlen módon közbe szólok:
- De nem mondod el és ne is kérdezzek többet, mert úgy se tudom belőled kihúzni - beszélek dalolva és ez a szöveg már betanultnak minősül.
- Pontosan - helyesel egyből és bólint egy nagyot. - Látod, tudsz te valamit - böki meg oldalamat a könyökével, mire hangosan felnevetek.
- Igen, mert már ezt a mondatot több százszor hallottam - forgatom meg a szemeimet és ezúttal én bököm meg őt, ami látszólag szórakoztatja őt.
- Témaváltásként annyit elárulok, hogy kocsival megyünk oda, mert messze van a belvárostól, szóval tessék beülni hölgyem - nyitja ki nekem autója ajtaját, mikor odaérünk, ami gesztusát nagy mosollyal fogadok.
- Köszönöm - ülök be az ülésre és egyből bekötöm magam az övvel.
Villámgyorsan megkerüli a járgányt és mellém ülve indítja be a motort, mikor ő is maga elé helyezi a biztonsági övet. A kerekek viszonylag sokáig gurulnak alattunk, mire célunkhoz érünk, ami nem tudom mi az, de izgatottan várom a végkifejletet. Óvatosan tolat be Harry a parkoló egyik részébe, majd mikor már kezében van a kulcs, az én oldalamra siet és segít kiszállni a járműből, amit ismét csak megköszönni tudok neki, hiszen örömmel tölt el a folytonos figyelme velem szemben. Mikor biztonságban tudja fekete Range Rover-ét a kulcsot eltünteti a zsebében, majd keze az enyémet veszi birtokba, ami nem lep meg, de a szívemet igen, mert erőteljesen kezd el dobogni. Talán egy percet sétálhatunk, mikor tudatosulok arról, hogy egy parkban vagyunk, egy gyönyörű parkban. Ez teljesen más, mint a többi, rengeteg bokor és fa övezi be a területet, különböző állatok éldegélnek itt, amit akkor tudok meg, mikor galamb után mókust, azután hattyút, majd kacsát pillantok meg, akik boldogan járnak-kelnek a számukra tökéletes övezetben. Annyira elbűvöl a látvány és a környezet, hogy észre se veszem a további dolgokat, amiről Harry világosít fel, mikor fülemhez hajolva megszólal:
- Nézz fel - kéri kedves hangon, mire így teszek és a lélegzetem elakad.
Egy hatalmas nagy és hosszú rózsapavilon alatt lépkedünk, amit meseszép virágok díszítenek, ami annyira elnyeri a tetszésemet, hogy nem bírom elvenni onnan a tekintetemet. Ámuldozva és mosolyogva élvezem a látványt, miközben fejemet Hazza vállára döntöm és erősebben szorítom a kezét, mint eddig.
- Tetszik? - szólal meg ismét, mire ránézek és a legőszintébben és boldogan bólintok egy nagyot.
- Nagyon - nézek fel újra, majd szemeibe, amik annyira csillognak a Nap fénytől, hogy egyből elveszek bennük. - Köszönöm, hogy elhoztál ide - simítom meg az arcát, mire szemeit lecsukja, amit meglepődve fogadok, hiszen ilyet még nem csinált érintésemtől.
- Érted bármit megtennék, Anastasia - néznek szemembe az ő hatalmas íriszei, mire a szó bennem akad és nem bírok megszólalni. - Kérlek ülj le ide - vezet egy közeli padhoz és nem engedi, hogy helyet foglaljak a fából készült tákolmányon, mivel könnyed mozdulattal ültet az ölébe. - Szeretnék neked mondani valamit, mert már nem bírom magamban tartani - neveti el magát hitetlenül és lopva tarkójához nyúl, ahonnan egyből elvezeti kezét és az enyémet kezdi el simogatni. - Nem akarok kertelni, nehezen beszélek az érzéseimről, de azt könnyedén eltudom mondani, hogy teljesen beléd szerettem, Ana. Hatalmas szükségem van rád és én lennék a világ legboldogabb embere, ha a barátnőmnek mondhatnálak az egész világ előtt - ejti ki lassan szavait, amiket nehezen fogok fel és még nehezebbnek bizonyul reagálni rá, hiszen ilyet nekem még egy férfi sem mondott.
Nagyot sóhajtok, amitől arcára kétely és félelem ül ki, mire nem bírok tovább a szemébe nézni, ezért mellkasának döntöm homlokomat és gondolkodni kezdek. Jó lesz nekem az, ha Harry lesz a párom? Abban teljesen biztos vagyok, de ő sztár, nem én mellettem kellene leragadnia, nálam sokkal szebb lányt is találhatna. Én is ugyan ezt érzem iránta, de félek. Félek attól, hogy nem vagyok még felkészülve egy kapcsolatra, arra, hogy az emberek megnéznek az utcán, mert a barátom egy sztár, sem arra, hogy a média és a rajongók rólam beszélnek, rosszabb esetben gyűlölködnek. Hirtelen bevillan az, hogy ez a fiú nem hiába mondta ezeket, valami olyat látott meg bennem, ami megtetszett neki, ezért minden ostobaságot kiverek a fejemből és csak arra gondolok, hogy szükségem van rá, kell nekem az a férfi. Tekintetemben a lehető legnagyobb magabiztossággal nézek fel rá, miközben ő türelmesen várja a válaszomat. Kezeim közé veszem az arcát, homlokomat az övének döntöm és halkan, szinte az ajkaira kezdek el beszélni.
- Én is örülnék neki, Harry - mosolyodok el halványan, mire arca rögtön felderül és reménykedve teszi fel kérdését, amit már olyan régóta várok.
- Lennél a barátnőm, Ana? - durozsolja rekedt hangján és ajkai olyan szépen formálják meg a szavakat, hogy csak azokat bírom nézni és gyönyörű szemeit.
- Igen - bólintok egyet kijelentésemhez, mire ajkai egyből az enyémre találnak és eltart néhány pillanatig, amíg reagálni tudok mozdulatára.
Kezeim rögvest hajába fúródnak, egy kissé megszédülök és a hasamban lévő pillangók annyira mozognak, hogy félek, kifognak onnan szabadulni. Soha életemben nem éreztem még ilyet, ahogy egy férfi csókol és gyengéd mozdulatokkal simogatja az oldalamat és hátamat. Nem akarom, hogy ennek vége legyen, örökre érezni akarom csókja ízét és ezt a közelséget, már szinte egyé válunk, annyira simulunk egymáshoz. Mindent kizárok magam körül csak Harry és én vagyok, senki más. Szerelemes vagyok, ezt le se tagadhatom, de hihetetlen, hogy egy olyan fiú a barátom, mint ő. Fel kell fognom ezt az egészet és elhitetni magammal, hogy egymáséi vagyunk és nagyon remélem, hogy minél több ideig. Levegőhiány miatt elválunk egymástól, hangosan szuszogunk és bár ajkaim erősen felduzzadtak, tovább akarom, hogy érintsen. Nem bírok vele betelni és félő, hogy ezt hamarosan ki is fogom mutatni. Kissé elválunk egymástól, a fonatomból kiálló tincseket könnyed mozdulattal a fülem mögé tűri, majd hatalmas mosollyal néz rám. Szemei másképp csillognak, mint eddig, arca más lesz és érintése is. Egy csók után minden így megváltozik, akkor mi lesz ezután?
- Köszönöm, Angyalom! - szólal meg néhány perc csend után, majd mellkasára húz, így hallhatom szívének egyenletlenen ütemét, amitől elmosolyodok, bár az enyém sem viselkedik másképpen.
- Én köszönök neked mindent, Harry! - nézek rá hálásan és bátortalanul, de hintek egy apró csókot formás szájára, amit boldogan fogad és egyből viszonoz.
- Ahogy mondtam: érted bármit megtennék - cirógatja arcomat, ami annyira jól esik, hogy muszáj lehunynom a szememet.
- Minden rendben lesz? - kérdezem félve, ami nem hiába van, mert rengeteg tényező övezi ezt a fiút.
- Minden - biztosít azonnal és oldalamnál lévő keze simogatni kezdi a testemet. - Ígérem! Nem hagyom, hogy bárki is bántson - cirógatja kézfejemet másik végtagjával, ami érintéseit a legnagyobb örömmel élvezek.
Szótlanul élvezzük a másik érintését és társaságát, mikor a táskámban lévő telefonom megszólal és hangosan zenélni kezd. Gyorsan megkeresem a készüléket és a zöld gombot megnyomva a fülemhez emelem.
- Jó napot! - köszönök illedelmesen, mivel egy ismeretlen számról hívnak.
- Jó napot, Hölgyem! - hallok meg a vonal túlsó végéről egy karcos férfi hangot, mire meglepődve hallgatom további beszédét. - A barátnőjét, Mia Steff-et elütötte egy autó és súlyosan megsérült, a műtőben operálják és mivel a telefonkönyvében önt hívtam nem régen, ezért jogunkban áll értesíteni az esetről valakit - tájékoztat, mire mindenem remegni kezd, teljesen megfagyok és minden erő egy szempillantás alatt kiszáll belőlem.
- Micsoda? - kérdezek vissza halkan és sírós hangon, mire barátom aggódva kémleli az arcomat és tudatlanul néz rám.
- Sajnálom! - idézi felém a férfi együtt érző szavait, majd elköszön és bonja a vonalat, míg én csak magam elé meredek és nem akarom elhinni, hogy ez történt azzal a személlyel, aki az életem egyik legfontosabb része.

~.~.~.~

Sziasztok Manók! *.*

Itt lenne a 10. rész, ami nem olyan hosszú, mint az eddigiek, de attól eltekintve remélem tetszeni fog. Kinek hogy megy az iskola, a tanulást elnézve szerettek menni? Én nagyon, mert frenetikus osztályom és tanáraim vannak. :)

Jó olvasást és kellemes időtöltést a hétvégére! 

Have a nice day: Fanny

Ui.: Nagyon örülnék néhány visszajelzésnek, mert így azzal a véleménnyel vagyok, hogy nem tetszik a történet. :/