12.rész Eleanor és Gemma

" Elegem volt, tényleg mindent föl adtam! Szerettem Eleanor-t, de Anastasia iránt is éreztem valamit és nem kis dolgot, nagyon nem kicsit. Tetszett a lány, elbűvölt és nem bírtam feldolgozni azt, hogy nem lehetett az enyém. Zavart, hogy ennyire szerették egymást Harry-vel, még úgy is, hogy soha nem mondták ki a bűvös szót, vagyis én az hittem... " - Louis Tomlinson

- Harry... - pattanok fel a helyemről és elé sietek, mire ő is mozdul és kezei közé zár. - Gyere menjünk ki innen, ne veszekedjetek - fogom meg a kezét, mikor eltávolodok tőle, de nem mozdul, áll, mint egy kőszikla és mereven nézi Louis-t, aki szintén így tesz csak tekintetében felfedezek egy kis félelmet is.
- Hányszor kell neked elmondani, hogy Ana soha nem lesz a tied? - emeli fel a hangját barátom és ökölbe szorult kezekkel megy beljebb az ajtóból az apró szobába. - Miért akarsz minden áron minket szét szakítani? Szeretjük egymást, ezt nem bírod felfogni? Mindig azt akarod, ami a másé, de ezt nagyon jól jegyezd meg... Ana soha nem lesz másé, csak az enyém, mert kiegészítjük egymást és vele akarom leélni az életemet! Több, mint fél éve együtt vagyunk nem igaz, hogy nem bírod ezt felfogni. Az enyém, Tomlinson, az enyém és senki másé! - kiabál torka szakadtából, mire nem bírom tovább és futólépésben hagyom el az emeletet, majd a házat és az udvarra megyek.
Nem foglalkozok azzal, hogy hideg van, a legközelebbi fa tövébe kucorodok és sírni kezdek, mert elegem van abból, hogy ezt kell hallgatni. Miattam veszekednek, ami bánt, mert én azt akarom a legjobb, hogy szeressék egymást. Én nem érek egyikőjüknek sem annyit, mint ők egymásnak. Sokszor megfordul a fejemben, hogy miért hozott össze velük a sors, de utána rájövök, hogy Harry miatt. Őt adta nekem az ég, aki szeret, támogat és mindenben számíthatok rá. Louis-t is nagyon szeretem, de mint egy barátot, a vallomása teljesen a földbe tiport, egyszerűen nem bírom felfogni, hogy miattam hagyott fel egy tökéletes kapcsolatot El-el. Hajamba túrva vetem hátra fejemet és a fa törzsének döntöm, miközben könnyeim potyognak. Mélyet sóhajtok, majd kezeimmel átölelem a lábaimat és mereven nézek magam elé. Hátam mögül lépteket hallok, lábai alatt zörögnek a száraz levelek, de nem foglalkozok vele, egyedül akarok lenni. Hirtelen mellettem terem egy gyönyörű, hosszú hajú lány, akinek mikor meglátom az arcát, rájövök, hogy ő Gemma. Rendezem vonásaimat és kényszer mosolyogva fordulok felé, mire hatalmas meglepetésemre körém fonja a kezeit és figyelmesen ölel magához. Nagy önuralom kell ahhoz, hogy el ne zokogjam magam, de erőt veszek magamon és viszonzom gesztusát. Orromat egyből megcsapja kellemes illata, amit a haja és bőre áraszt és a testén lévő kabát melegíti csupasz kezeimet, mivel csak egy póló van rajtam. Néhány percig tart a kezei között, ami elegendő idő ahhoz, hogy valamelyest megnyugodjak és a szemébe tudjak nézni.
- Sajnálom, Gemma... - kezdenék el szabadkozni, de nem tudom tovább folytatni, mert közbe szól, aminek örülök, mert így nem kell szavaimmal újra eszembe juttatni az előbbi dolgokat.
- Semmi baj, Ana - mosolyog rám, amitől úgy, mint öccsének, előbújnak gödröcskéi. - Örülök, hogy végre megismerhetlek - folytatja, mire arcomra nekem is őszinte mosoly húzódik, jó hallani ezt tőle.
- Én is örülök - bólintok mondandóm mellé, mire hátunk mögül egy halkabb krákogást hallunk meg.
Egyszerre fordulunk a hang felé, ezáltal meglátjuk Harry-t, ahogy lehajtott fejjel piszkálja lábával a talajt. Elmosolyodok ábrázatán, annak ellenére, hogy haragszom rá, de tudom milyen, nagyon féltékeny és ezt lehet, hogy nehezen bírom elviselni, de attól eltekintve örülök, amiért ennyire kimutatja az érzelmeit.
- Gem, beszélhetnék Ana-val? - kérdezi halkan és óvatosan ránk néz, mire nővére egy ölelés után feláll mellőlem és testvére mellett elmenve tipeg be a házba.
Visszafordulok és nézem az udvaron lévő fákat és bokrokat, Theo játékait, amiket kint felejtett, mikor legutóbb itt volt nagybátyjánál. Lábaimat ismét átölelem kezeimmel, mert fázok, amit nem érzek sokáig, mivel barátom rám teríti vastag pulóverét. Egyből ujjába bújtatom kezeimet, összehúzom magamon és erősen beszívom gazdájának finom illatát, amit mindig képes lennék szagolni. A fiú lassan ereszkedik le mellém, de nem ér hozzám csak halkan szuszogva néz előre, ahogy én is. Nem bírom tovább, ezért megszólalok:
- Miért csináljátok ezt, Harry? - kérdezem kétségbeesetten, de nem nézek rá, túl mérges vagyok ahhoz.
- Mit, Angyal? - kérdez vissza, mire megforgatom a szememet. - Azt, hogy leállítom Tomlinson-t, amiért elakar tőlem venni téged? - emeli fel a hangját, de ahogy meglepett szemekkel ránézek, egyből levesz a hangerejéből és sután lesüti szemeit. - Ahogy mondtam, senkinek nem fogom hagyni azt, hogy elvegyen tőlem - jelent ki mérges, egyben elszánt hangon, mire betelik nálam a pohár.
- Nem bírod azt felfogni, hogy senkié nem leszek rajtad kívül? - fordulok felé teljes testtel és kezeim közé veszem az arcát. - Szeretlek, Harry, mindenkinél jobban! Ezt még soha nem mondtam ki, de remélem megérted, amit mondok és el is hiszed - nem mond rá semmit csak átölel hosszú karjaival és ajkait az enyémekre nyomja.
Ahogy nyelveink találkoznak, minden mérgem elszáll és csak arra tudok gondolni, hogy minden porcikámmal azt érzem ez iránt a fiú iránt, amit az előbb mondtam. Tiszta szívemből szeretem és se Louis, se senki nem vehet el tőle és őt se tőlem. Úgy vagyunk jók együtt, ahogy vagyunk és hiába a rajongók, akik a mai napig sem tudnak elfogadni, nem foglalkozok velük, mert kell nekem ez a fiú és senki miatt nem fogom elhagyni. Nagyot sóhajtva döntöm homlokomat az övének, mikor elválunk egymástól és melegséggel tölt el, hogy mancsai két oldalt pihennek derekamon a póló alatt.
- Én is szeretlek, Szépségem! - leheli halkan és egy apró csókot hint duzzadt számra, ami szüntelenül vágyik további érintésére. - Esküszöm, nem veszekszek Tomlinson-nal többet - ígéri, miközben szemeimbe néz, amikből süt az őszinteség és ez megmosolyogtat.
- Köszönöm - nyomom fejemet a nyakához és puszit nyomok rá, amitől jól érezhetően kirázza a hideg. - Gyere, menjünk be, mert megfogsz fázni - állok fel mellőle és őt is húzom magammal, majd megközelítjük az ajtót.
Arcomról egyből lehervad a mosoly, amikor meglátom El-t a nappaliba, ahogy a többiekkel beszélget. Rögvest Harry oldalához simulok és lesütöm szememet, mert képtelen vagyok a lányra nézni. Gyors léptekben próbálok elvonulni a társaságából, de nem jutok sikerrel, mert a lány hangja és barátom csuklómat megfogó kezei megállítanak.
- Ne menj el, Ana - kéri kedves hangon, mire megfordulok és sután nézek hatalmas szemeibe. - Kérlek maradj - áll fel a kanapéról és felém közeledik, ami meglep, de legjobban szavai. - Nem haragszom rád, mert semmi rosszat nem tettél. Már a barátnőmnek tekintelek és nem akarom, hogy ilyen legyen a kapcsolatunk - fogja meg a kezemet, mikor ide ér hozzám, amit legszívesebben elrántanék onnan, de nem teszem.
- Rendben - egyezek bele halkan, mire arcára mosoly kerekedik és erősen megölel.
- Elmegyünk egy kicsit csavarogni, nem jössz velünk? - hallom meg Gemma felém idézett szavait, mire Eleanor válla felett ránézek. - Mármint, ha nem akarsz, akkor... - húzza el a száját, de gyorsan megrázom a fejemet.
- Semmi gond, szívesen megyek - dúrok bele kiengedett hajamba, mivel a tincsek a szemebe lógnak. - Jó lesz egy kicsit kimozdulni - mosolyodok el halványan.
- Rendben, akkor szedd össze a dolgaidat és mehetünk - lelkesedik fel a szőke hajú lány, ami mondatát megfogadom és sarkon fordulva indulok meg az emelet felé.
Gyorsan szedem a fokokat és mikor Harry szobájába térek, felveszem a vajszínű kabátomat és vállamra akasztom a táskámat, amiben minden szükséges cuccom benne van. Már fordulnék ki az ajtón, mikor egy izmos mellkasba ütközök bele. Felnézek a személyre, aki nem más, mint Louis, akitől sóhajtva hátrálok arrébb.
- Ne haragudj rám, Ana - néz mélyen a szemembe, ami hatalmas kékségben majdhogy elveszek. - Sajnálom, nem akartam ezt - kezdi el tördelni az ujjait, miközben lábával az emeleti folyosó szőnyegét piszkálja.
- Hagyjuk - rántom meg a vállamat. - De az kérlek értsd meg, hogy én Harry-t szeretem és nem is fogok mást - simítom meg a vállát, majd elakarok menni mellette, de egy gyors mozdulattal visszaránt egyenest a mellkasára.
- Köszönöm - mormolja a hajamba, majd egy arcomra hintett puszi után elenged.
Kétségek merülnek fel bennem, amiért így ott hagyom a fiút, de tudom, hogy mi lenne a vége, ezért megyek tovább. Harry megharagudna, Eleanor valószínűleg nem nézné jó szemmel és a fiúk csak továbbra hallgatnák a cirkuszt, amit nem akarok. Jobb a békesség és mostantól ehhez fogom tartani magam.
- Itt is vagyok - ugrok le az utolsó lépcsőfokról és csatlakozok az ajtóban álló lányokhoz.
- Vigyázzatok rá! - emeli ki barátom nővérének és El-nek, majd erősen megölel, miután felveszem a csizmámat. - Szeretném, ha egyben látnám ismét - neveti el magát, ahogy a két lány és én is, miközben nyakába bújtatom az arcom. - Szeretlek, Angyal! - fogja kezei közé arcomat és hint egy óvatos csókot a számra.
- Én is téged! - lehelem erőtlenül, mert még nem vagyok ahhoz szokva, hogy ilyen közvetlenül mondjuk egymásnak ezt az apró, de annál nagyobb erővel bíró szót.
- Olyan aranyosak vagytok - mondja Gem kislányos hangon, miközben oldalra dönti a fejét. - Öcsi, te tényleg megtaláltad az igazit - mosolyodik el halványan, mire Harry még közelebb von magához.
- Az biztos - mondja halkan, mire egy utolsó csók után elenged.
- Sziasztok! - köszönünk egyszerre a két lánnyal, mire a válasz egyöntetű üdvözlés lesz.
Ahogy beülünk Eleanor kocsijába, a motor hamar felbődül és míg elől a két lány beszélget, én addig az ablaknak döntött fejjel nézem az elsuhanó tárgyakat. A mai napon is túl sok minden történt, de Mia orvosa még nem hívott, pedig minden nap megteszi és ez aggaszt. Zavar, hogy nem tudok a legjobb barátnőmről semmit, főleg úgy, hogy tudom, még mindig kómában van. Nem azt mondom, hogy kezdem feladni, hanem lelkileg teljesen elfáradtam. Ha nem lennének mellettem a fiúk, a családom, Kris-ék és végül Harry, akkor biztosra veszem, hogy most is Cara régi szobájába lennék bezárkózva és nem két lány társaságában mennék valahova, amiről semmit nem tudok.
- Minden oké, Ana? - hallom meg El aggódó hangját, mire megrázom a fejemet, ezzel elérve, hogy kimásszak a gondolataimból.
- Persze, csak egy kicsit elgondolkodtam - mosolygok rá, amit a visszapillantó tükörből viszonoz is.
Észre se veszem, hogy meddig elvoltam magammal, amíg az autó meg nem áll egy aranyos kis kávézó előtt. A pavilon alatt nincsenek kint az asztalok és székek, mivel hideg van és senki nem akar ott üldögélni. Kiszállunk a kocsiból, majd a gazdája lezárja és a kulcsot mélyen a táskájába rejti. Az úttesten nem jön sok kocsi, ezért könnyen átjutunk a túloldalra. Amikor betérünk a megcélzott épületbe a szemeim elkerekednek és arcomra mosoly kúszik. Minden annyira szép és hívogató, a falak világoskékek, míg a bútorok fehérek vagy feketék. A parketta olyan tiszta, hogy szinte látom benne magamat, amiért félve lépek rá. Egy pillanat alatt megtetszik a hely és örülök, amiért Eleanor elhozott ide minket. Gemma is épp olyan ábrázattal nézelődik, mint én, neki is tetszik az egész kávézó, amit csillogó szemeiből és mosolyából tudok megállapítani.
- Ide mindig Danielle-l jártam, de amióta nem tartjuk a kapcsolatot, nem voltam itt - húzza el a száját El és egy eldugottabb box felé megy.
Követjük a lányt és csatlakozunk hozzá, mire egyből mellettünk terem egy pincér lány, aki már kéri is a rendelést. Gyorsan kezünkbe veszünk egy-egy itallapot, mire én kevés gondolkodás után már tudom is, hogy mit akarok.
- Egy citromos teát kérek - nézek fel a fekete hajú lányra, aki mosolyogva írja is fel füzetébe a kérésemet.
- Nekem is jó lesz az, köszönöm - hallatja meg Gemma is a hangját, majd El is, hogy neki is jó lesz egy meleg ital.
Amíg nem jön a kért teánk, addig minden lényegtelen dolgot felhozunk, olykor hangosan fel is nevetünk, de érdekes módon ez senkit nem zavar, mert nem teszik szóvá. Illedelmesen megköszönjük pincérünknek a nagy bögre, sötét italt, majd lassan kezdjük elfogyasztani.
- Nem akarom elrontani a hangulatot, de még mindig kórházban van a barátnőd? - kérdezi Gem és kezeit az asztalra téve figyel.
Veszek egy nagy levegőt, mert tényleg nem könnyű erről beszélnem, de tudom, hogy ez a két lány teljes mértékben megért és még ha nem is annyira, de ismernek.
- Igen - kezdem el kavargatni bögrém tartalmát és sután nézek rájuk. - Ma még nem beszéltem az orvosával, ami zavar, mert ilyenkor már értesíteni szokott a hogylétéről - rázom meg a fejemet hitetlenkedve.
- Biztos sok dolga van - érvel a hosszú, barna hajú leányzó, mire elmosolyodok, mert lehet, hogy így történt és feleslegesen aggódok.
- És mióta van bent? - érdeklődik tovább barátom testvére.
- Már fél éve - sóhajtok fel és lesütöm szemeimet, mert nem bírom elviselni a sajnálkozó pillantásaikat.
- Sajnálom - engedi el utolsó szavát, majd mellém siet és vállamat átölelve kezd el vigasztalni.
- Semmi baj, csak ez a téma nehezen érint, mert Mia a legjobb a barátnőm, majdhogy a testvéremnek tekintem. Sokat segített, mindig mellettem volt és még most se tudom felfogni, hogy kómában fekszik - veszem arcomat kezeim közé egy pillanatra, majd ismét rájuk nézek.
- Nyugodj meg, Ana - biztat El és az asztalon keresztül megfogja az egyik kezemet.
Táskámban csörögni kezd a telefon, mire elnézést kérve arrébb vonulok, mert így is elég nagy a hangzavar a sok vendég miatt. Nagy nehezen kezemben tudom a készüléket, majd mikor Mia orvosának a számát fedezem fel a kijelzőn, megkönnyebbülten felsóhajtok.
- Jó napot, Mr. Kress! - köszöntöm illedelmesen és várom a mai fejleményeket a barátnőmről.
- Jó napot, Anastasia! - üdvözöl vidáman, már szinte nevet a telefonba, amit nem értek.
- Minden rendben? - kérdezem bizonytalanul és egyik lábamról a másikra állok.
- Nagyon jó hírrel tudok szolgálni - örvendezik magas hangon. - Fél év után a barátnője felébredt a kómából! - kiálltja el magát, mire minden mozdulatomban megállok és próbálom felfogni, amit mond. - Minden rendben vele, teljesen jól van és magát akarja látni, minél hamarabb - folytatja, mire szememből hónapok után öröm könnyek kezdenek potyogni.
Arcomra egy hatalmas nagy levakarhatatlan mosoly kúszik és a tudat, hogy a legjobb barátnőm felébredt, egyszerűen az egekbe visz. Végre visszakapom őt épen és egészségesen.

~.~.~.~

Hi Drágáim! *.*

Hihetetlen, hogy már a 12. résznél tartunk. Nem tudom, hogy láttátok-e a változtatást, de 50 helyett csak 30 rész lesz. Nem akarom csűrni-csavarni a történtet, mivel megvannak az ötleteim, amihez ez az arány pont megfelel. 

Kinek hogy megy az iskola? Minden rendben veletek? Velem nem igazán, mivel visszaestem a betegségbe és jobban köhögök, mint eddig. Elég borzasztó ugatni, mint a kutya. -,- :D 

Köszönöm a kommenteket, nagyon aranyosak vagytok és rettentő jól esik! :3

Have a nice day: Fanny