11.rész Gumicukor és vallomás

" Utáltam látni, hogy Ana megint rosszul érezte magát! Tényleg mindig az volt, ha jött valami jó, utána a rossz következett. Nagyon sajnáltam, hiszen szeretettem, de ezt a kijelentésemet nem mertem neki elmondani, főleg akkor nem. És Louis... Nem gondoltam volna, hogy mindent előröl fog kezdeni, főleg nem így! " - Harry Styles

Remegő végtagokkal lépem át a kórház bejáratát, miközben Harry kezét szorítom a megnyugtatásom végett. Szememből szüntelenül potyognak a könnyek és hiába beszél hozzám kedvesen és megnyugtatóan a mellettem lépkedő férfi, nem ér el vele semmit, mert bennem van a tudat, hogy a barátnőm megsérült. Neki is rengeteg mindent köszönhetek, a rosszabb napjaimon mellettem volt ő is és Hazza-val egyetemben erőt lehelt belém. Egy életre való, aranyos lány a műtőasztalon fekszik és küzdenek az életért, mert egy idióta kocsi orbitális módon elgázolta. Nem bírom elhinni! Hihetetlen, hogy mindig azokkal történik a lehető legrosszabb, akik fontosak nekem, a legfontosabbak. Bánatom ellenére elébem kerül a vörös hajú, zöld szemű és hihetetlenül aranyos mosolyú lány, aki szeleburdi viselkedésével mindenkit levesz a lábáról. Ahogy ezekre gondolok sokkot kapok és ha a velem lévő férfi nem kapja el a derekamat, akkor a földre rogyok. Minden erőm elfogy, a szívem összezsugorodik és a könnyektől rosszul látok.
- Nyugodj meg, Szépségem - ölel magához szorosan Harry, ami egyben jól és rosszul esik.
Legszívesebben kiszabadulnék a kezei közül, hogy egy kicsit egyedül legyek, de másrészt rettentő jól esik, hogy ennyire támogat, legyen bármiről is szó.
- Nem bírom... - zokogok fel és amennyire tőlem telik sóhajtok egy nagyot, mert már ez a cselekedet is nehezemre esik. - A barátnőm, Harry. A barátnőmet próbálják megmenteni a haláltól - mondom kétségbe esve és erősen szorítom a vállát.
- Tudom, Ana, de ne erre gondolj, hanem arra, hogy meg fog gyógyulni és minden rendben lesz vele - biztat határozottan és próbál velem valamit kezdeni, de most nem tud, még ő sem.
- Menj haza kérlek, megleszek egyedül is - kérem megtörten és szemeibe nézek, amik meglepetten néznek vissza rám.
- Biztos nem! - köti ki és kezei arcomra simulnak. - Szükséged van valakire - magyarázza meg érve okát, amiben igaza van, de egyedül akarok lenni most az egyszer.
- Kérlek - suttogom és homlokának döntöm a fejemet. - Esküszöm felhívlak - kérlelem tovább, ami hatásosnak bizonyul, mert megadóan felsóhajt és egy kicsit eltávolodik tőlem.
- Ha egyszer is nem veszed fel a telefont, akkor ne lepődj meg, ha itt leszek - mondja szigorúan, egyben megértően is, majd nedves számhoz hajol és hint rá egy apró csókot.
- Rendben - bólintok erőtlenül, majd én mozdulok meg, de az én esetemben arcához közeledek. - Köszönöm - nézek fel rá hálásan, majd egy pillanatra hozzá bújok.
- Vigyázz magadra - biztosít, majd egy utolsó homlok puszi és ölelés után a kijárat felé indul.
Egészen addig figyelem, amíg a magától működő ajtón kilép, utána már egy kicsit megnyugodva a recepciós pulthoz lépkedek.
- Jó napot! - üdvözlöm a középkorú nőt, aki mosolyogva néz fel rám a számítógép mögül.
- Jó napot! - villantja meg fogait, de ahogy észre veszi, hogy nem a legjobb kedvemben vagyok, lejjebb vesz a jókedvéből és mondhatni együtt érzően méreget.
- Megszeretném tudni, hogy Mia Steff melyik kórteremben van - törlöm meg a szememet egy gyors mozdulattal, mert a könnyek ismét kezdik ellepni a szememet és elég rosszul látok.
- Egy pillant - idéz felém egy enyhe mosolyt, majd kezeivel pötyögni kezd a billentyűzeten. - Meg is van - néz rám ismét néhány perc múlva, mire felkapom a fejemet és figyelmesen hallgatom. - Az 5. emeleten van a 18-as szobában.
- Köszönöm szépen - intek neki, majd gyors léptekkel közelítem meg a liftet.
Elég nehezen megy a mozgás, mert a lelkem súlyától és fejem kótyagosságától nehezen bírom szedni végtagjaimat, annak ellenére hamar odaérek a vas felvonóhoz. Szerencsére senki nem áll ott, ezért könnyűszerrel jutok be az apró helyiségbe, aminek 5. gombját megnyomva, arra az emeletre visz, ahova menni szeretnék. A vaskos ajtó kinyílik a halk csengőszó után, mire szemeimet egyből elkezdem legeltetni az ajtók sorszámozásain. Néhány méter után rátalálok a megfelelőre, ami előtt veszek egy nagy levegőt és szememet megtörölve kopogok be rajta.
- Egy pillanat - hallok meg egy női hangot, mire hátrálok egy kicsit és várok.
Percek múlása után a faszerkezet kinyílik és szembe találom magam egy szőke hajú, vékony ápoló nővel, aki maga után egyből becsukja az ajtót és rám néz.
- Üdvözlöm! - jön hozzám közelebb és arca elől elveszi a száj maszkot és halványan elmosolyodik.
- Jó napot! - nyújtom felé a kezemet, amit egyből el is fogad és párszor megrázza. - Anastasia Moon vagyok és a lány, aki bent van a szobában a legjobb barátnőm - világosítom fel, mire bólint egyet, hogy érti, amit mondok. - Nem rég értesítettek arról, hogy megsérült... - csuklik el a hangom, mire néhány pillanatra becsukom a számat. - szeretnék hozzá bemenni, ha szabad - fúrom kérlelő tekintetemet az övébe, mire megfogja a kezemet és az egyik műanyag székre ültet, ami a fal mentén húzódik többi társával együtt.
- Figyeljen, Anastasia - foglal ő is helyet mellettem és hatalmasat sóhajt, ami számomra csak a legrosszabbat jelentheti. - A barátnője nagyon súlyosan megsérült, bordái, csuklója tört, de legjobban a fejét érte a baj. Emiatt kellett megműteni, mert a koponyája egy része megrepedt - fogja meg a kezemet, miközben beszél, én pedig ismét zokogni kezdek, mert ezek azok a dolgok, amiket nem akartam hallani. - Most természetes altatásban van, de lehet, hogy kómába esik, amiből nem tudjuk megmondani, hogy mikor ébred fel. Lehetnek napok, hetek, de akár évek is, mert megütötte az agyát és azaz a szerv, ami mindenét irányítja. Mindent megteszünk érte, de nem tudok még most biztosan mondani, sajnálom! - simítja meg a vállamat, majd lassú mozdulatokkal feláll. - Addig lehet bent nála, amíg akar, ha gondolja ágyat is adhatunk magának - áll a rendelkezésemre, ami figyelmessége jól esik, mert most szükségem van rá.
- Köszönöm - mondom szinte suttogva, mire biztatóan rám mosoly és lábait szedve eltűnik a folyosón.
Vállamra akasztom a táskámat, majd oda megyek az ajtóhoz és óvatosan lenyomva a kilincset kinyitom. Ezt a cselekedetemet egyből megbánom, mert megpillantom az ágyon barátnőmet olyan állapotban, amiben soha nem akartam tudni. Bőre sápadt, már-már fehér, a haja kócos, ami csak egy kicsit látszik, mert a fején egy hatalmas nagy kötés éktelenkedik, ami majdhogy az orcáját is eltakarja. Kezei magatehetetlenül pihennek teste mellett, lábai is jól látszódnak a takaró által is, hogy szét vannak vetve. Közelebb merészkedek hozzá, a táskámat az övétől nem messze álló ágyra helyezem, majd az egyik székre leülve tovább figyelem. Arca nem csak kórosan fehér, hanem sebes és foltos is az ütések miatt. Nehezen veszem a levegőt, tüdőm teljes mértékben elszorul a sírástól és arra gondolok, hogy most inkább én szeretnék a helyében lenni. Lehet, hogy ostoba ötlet, de én kevésbé vagyok szerethető ember, mint ő. Az ő háta mögött szerető család, biztos háttér van, ami nekem is meglenne, hanem rontottam volna el mindent. Óvatosan megfogom a kezét, ami annyira hidegnek bizonyul, hogy kételyek fognak el, majd fejemet az ágyra döntöm és megállás nélkül sírok. Nem akarom, hogy bármi baja is legyen, látni akarom szemeiben a csillogást és az életet, mozdulataiban a gyermekded örömöt és csintalanságot, hangjában a boldogságot és azokat az érzelmeket, amik az enyémben nagyon régen nincsenek meg. Mia egy olyan különleges lány, amilyennel szerintem még soha nem találkoztam és érdekes, de én is olyan akarok lenni, mint ő. Egy olyan ember, aki mindenben a jót látja, a legkisebb dolognak is képes örülni és korának ellenére meséket néz, kicsikkel játszik és úgy nevet, akár egy baba. Lehet, hogy mások rigolyásnak, szinte örültnek tartják, de ha megtudnák, hogy ezek a gesztusok mennyire jól állnak neki, akkor ezek a gondolataik menten eltűnnének. Ő úgy jó, ahogy van és úgy szeretem, ahogy van. Nem mostanában imádkoztam, de most könyörgök az Úrhoz, hogy hozza vissza nekem ezt a lányt, aki minden pillanatomat szebbé teszi és akit mára már a legjobb barátnőmnek mondhatok.

***

Fél év múlva

Hihetetlen és félelmetes, de Mia még mindig nem kelt fel. Az orvosok szerint ez még normális, de ami bennem lejátszódik az nem. Minden nap bőgök, már nem tudom elrejteni az érzéseimet és mikor meglátom a kórházat minden bajom lesz. Barátnőm ugyan úgy fekszik, mint mikor elsőnek láttam, a bőre még fehérebb és hidegebb, a szemei alatt hatalmas karikák éktelenkednek, ami elborzaszt. Nem telik el úgy nap, hogy ne kérdezzem meg az orvosát, hogy mikor ébred fel, szegény embernek már az agyára megyek, de nem tudok mit csinálni, rettentő fontos nekem ez a lány és erre ez utóbbi időben jöttem rá a legjobban. A telefonomat egy nap kétszer is fel kell tölteni, mert a benne lévő képek miatt állandóan nyomkodom. Csodálom a vörös hajú leányzó mosolyt, amit már annyira régen láttam és hiányzik. Harry már sokszor elveszi a készüléket, hogy ne ostorozzam magam és mélyen elrejti egy szekrénybe és csak akkor adja vissza, mikor látja, hogy valamelyest jobban lettem. Fél év alatt még közelebb kerültünk egymáshoz a fiúval és szerencsére Louis-szal is minden rendeződött, mint köztem és mint barátja között. Végre tudnak normálisan beszélgetni minden felhánytorgatás nélkül és ami a legfontosabb, hogy ismét a legjobb barátoknak tekintik egymást. Igaz a srácok nem igazán ismerik Mia-t, mégis beszoktak jönni a kórházba és érdeklődnek az állapotáról, engem pedig próbálnak vigasztalni, ami sokszor sikerül is. Velük is közelebb kerültünk egymáshoz, főleg Liam-mel, aki apáskodó természetével és kedves hangjával épp annyi erőt lehet belém, akár csak göndör hajú barátom. Megtudták a titkaimat, elmondtam nekik mindent, amit meglepő módon nagyon jól fogadtak és az első perctől elfogadnak úgy, ahogy vagyok és eszükbe nem jut az, hogy elítéljenek. Ebből is jöttem rá, hogy másabbak, mint a többi ember, bennük igazi barátokra találtam.
Kint szakad az eső, mivel november van és nem a legjobb az időjárás. Tegnap este Harry kérésére itt maradtam nála, ezért az ágyában fekve, nyakig takarózva nézem az ablakot, aminek hangosan koppannak a nagy esőcseppek. A fehér falak, barna-fekete bútorok és férfias cuccok megmosolyogtatnak, ahogy tekintetem végig legeltetem a kicsiny helységen és meglátom párom ruháit a földön, képeket a falon és polcokon, amik között már magamat is felfedezem, csak mosolyogva, boldogan és nem olyan állapotban, mint most, hogy be vagyok zárkózva a szobába, gondolkodok Mia-n, hogy vajon mikor ébred fel és mikor ölelhetem ismét magamhoz hangosan nevetve. Igaz ez nem az én szobám, de egyedül vagyok benne, mert Haz elment Gemma elé az állomásra, mert a lány újra Londonba jön meglátogatni az öccsét és barátait, akivel még személyesen nem találkoztam, de már képeken láttam. Olyan, mint Harry csak lányba, a hangját is volt szerencsém hallani telefonon keresztül, ami kedves és selymes, ezért nincs félni valóm az ismerkedéstől. Anne is pontosan ilyen, ő is már csak hallásból megszerette magát velem és tudom, hogy barátom családjával nagyon jól kifogok jönni, vagyis remélem.
A puha textilt még jobban az arcomba fúrom, mélyeket lélegzek és azokat a gondoltatokat, amik hosszú ideje a fejembe vannak, próbálom onnan kiűzni, de hasztalanul. Mindig a vörös hajú lánynál lyukadok ki és a szüleinél, akik minden nap hívnak, hogy értesüljenek a lányukról. Ők nem tudják bármikor meglátogatni, mivel Birmingham-ben laknak és nem egyszerű a közlekedés a távolság és munka miatt. Nehezemre esik velük beszélni, a lány édesanyjának, Karen-nek a sírását és Tom-nak az édesapjának akadozó hangját hallgatni. Megbíznak bennem, ami jól esik csak kár, hogy ilyen formában és helyzetben kellett velük megismerkednem.
Az ajtón halk kopogást hallok, mire suta mozdulatokkal kimászok a takaró alól és az ajtóhoz vánszorgok. Elfordítom a kulcsot, majd lenyomom a kilincset és meglátom Liam-et, aki mosolyogva figyeli az arcomat.
- Bejöhetek? - kérdezi halkan és egyik lábáról a másikra áll, úgy néz ki, mint ha feszélyeztetve érezné magát előttem.
- Persze - lépek arrébb és figyelem, hogy óvatosan átlépi a küszöböt és felém fordul. - Ne csináld már ezt, Liam, nem eszlek meg - nevetem el magam halkan, majd megsimítom a vállát, mire arca felderül és szemei is erősebben kezdenek csillogni.
Visszahelyezem magam az ágyra, lábaimra húzom a meleget biztosító anyagot és kezemmel jelzem, hogy ő is így tegyen, amit nem kell neki kétszer mondani. Megkerüli a fekvőhelyet, leül rá és hátát a támlának vetve takarja be magát. Vállának döntöm a fejemet, mire mocorogni kezd, ezért felemelkedek és kérdőn nézek rá.
- Hoztam neked egy kis kedv csinálót - nyújt felém egy kisebb tál gumicukrot, amit mosolyogva veszek magamhoz és ölembe helyezve veszek ki belőle egyet és számba veszem.
- Köszönöm - hanyatlok újra rá, mire puszit nyom a hajamba és fejét az enyémre dönti.
- Minden rendben? - kérdezi meg egy kis csönd után, ami kérdését minden nap hallok.
- Fogjuk rá - vallom be, majd ránézek és törökülésbe helyezem magam, majd felé nyújtom az édességet, amiből rögvest vesz is. - Mindig Mia jár a fejembe és akármennyire nem akarok rá gondolni, nem megy - sóhajtok fel és lehajtom a fejemet, ezzel elérve azt, hogy ne fakadjak sírva.
- Mert szereted, Ana - fogja meg az egyik kezemet és szájához emelve hint rá egy apró csókot. - Ez természetes, hogy rá gondolsz, mert nagyon szeretnéd, hogy felépüljön, ami meg is fog történni, hidd el - biztat lelkesen, ami mint mindig, most is segít, nagyon is sokat.
- Nem tudom, Liam - ingatom meg a fejemet. - Attól félek, hogy a doktorok feladják és lekapcsolják a gépekről - buggyan ki szememből egy könnycsepp, amit gyorsan le is törlök.
- Ne, Angyal! - sóhajt fel és azzal a becenévvel illet, amivel mindig is szokott, majd erősen magához ölel. - Ez nem fog megtörténni, Mia erős, nem adja fel - súgja a fülembe és nyugtatóan simogatja a hátamat.
- Biztos? - kérdezem kétségbeesetten és arcomat még jobban pulóverrel borított mellkasába rejtem.
- Biztos! - válaszol határozottan, mire valamelyest megnyugodok és nem engedem meg magamnak, hogy többet sírjak.
Az idő telik, mi pedig mindenféle témát felhozunk, rengeteget nevetünk és az egy tál cukor mellé további édességek kerülnek, amit beszélgetésünk közben el is tüntetünk. Liam olyan nekem, akár a testvérem, megbízok benne és tudom, hogy neki bármit elmondhatok, magában tarja jó mélyen. Aranyos mosolya, boci szemei és frenetikus humora hatására egyből jobb kedvre derít, ahogy most is. Dülöngélve nevetek azon, ahogy szájába akar dobni egy kocka csokit, de annyira feldobja, hogy muszáj előre hajolnia, amitől sikeresen leesik az ágyról. Már fáj a hasam a kacagástól, régen nem éreztem magam ilyen jól. Potyognak a könnyeim, de most nem a bánattól, hanem a hatalmas örömtől, amit ez a fiú okoz számomra. Nem bírom tovább, arcomba nyomok egy párnát és úgy próbálok megnyugodni, de ahogy meghallom a fiú hangját, ismét úrrá lesz rajtam a törvénytelen nevetés.
- Félre nyeltem ezt a szart - nyávog a földön fekve és nem hogy felülne, tovább szenved hanyatt fekve. - Biztos, hogy nem eszek többet ilyen szarságot! - ül fel nagy nehezen és fejét az ágynak dönti, majd felnéz rám és mikor meglátja, hogy milyen jól szórakozok rajta, ő is hangosan nevetni kezd.
Elterülök az ágyon, hajam az arcomba omlik, mire felém kerül az izmos férfi és csípőmre ülve csikizni kezd, ami csak hab a tortára. Szüntelenül rugdalózok alatta, próbálok megszabadulni kezeitől és szinte visítva nevetek, miközben azt hajtogatom, hogy ezt még vissza fogja kapni. Nagy nehezen abba hagyja a kínzásomat és mellém fekve a mellkasára húz, miközben elrendezi rakoncátlan tincseimet. Hangosan szuszogok és olykor halkan felnevetek, ahogy előttem lebeg ez a fiú, miközben eszi a csokit. Az biztos, hogy nem csak kanál, de az olvadós édesség sem való a kezébe, mert képes vele magát megölni, amit egyáltalán nem akarok. Neki is néha meg-meg rezzen a mellkasa fejem alatt, ahogy kacarászik. Csendben nézzük a plafont, rendezzük levegővételünket, mikor kicsapódik az ajtó és megjelenik a többi három srác. Mosolyogva nézik párosunkat, majd csatlakoznak hozzánk és ki a földön, ki az ágy szabad részén elterülve helyezkedik el.
- Látom jobb kedved van, Angyal - jegyzi meg Niall boldogan mosolyogva, miközben a szőnyegen fekve nézi az arcomat.
- Hála ennek az észlénynek - bököm meg nevetve Liam hasát, mire halkan felnyög, de csak a dráma kedvéért, mert nem ütöttem nagyot. - Ne adjatok neki többet csokit, mert most is majd nem megfulladt tőle - jelentem be, mire az említett hangosan felnevet, amit én is követek, a többiek meg csak értetlenül merednek ránk.
- Vagy két órája itt vagy bent haver, mit csináltatok ti? - kérdezi Zayn kíváncsian és hasra vágja magát az ágyon és úgy méregeti hol barátját, hol engem.
- Jó kedvre derítettem, Ana-t - rántja meg a vállát Li, majd engem is magával húzva felül és az ölébe helyez, mire fejemet a mellkasán pihentetem, mint eddig.
- Velünk mikor leszel egy kicsit? - kérdezi halkan Louis, akinek ezidáig még nem hallottam a hangját, miközben Niall-re és Zayn-re mutat, köztük magára is.
- Most is veletek vagyok - tárom szét a kezeimet és elkuncogom magam.
- Nem így értettem - forgatja meg a szemeit és egyik kezével a hajába túr. - Hiányzol, Angyal - ejti ki a szavakat, szinte suttogva, majd feláll a helyéről és kimegy a szobából.
Értetlenül nézek utána, nem értem most mi rosszat mondtam, eddig semmi baja nem volt. Vele is épp annyi időt töltök, mint a többiekkel, kivétel Harry, mivel ő a szerelmem. Kikerekedett szemekkel nézek körbe, mire Liam és Zayn egyszerre rántja meg a vállát, egyedül Niall kezd el beszélni.
- Menj után, nincs a legjobb kedvében - sóhajt fel és összekulcsolja lábait török ülésbe a földön tartózkodva. - Tegnap összeveszett Eleanor-ral - rázza meg a fejét, mire nekem se kell több, kimászok Liam öléből és gyors léptekkel megyek utána.
Tudom, hogy hol lehet, mivel ha maga alatt van csak is kizárólag a szobájába megy, ahol egyedül lehet, mint ahogy én csinálni szoktam. Ajtaja elé érve óvatosan kopogok, mire megkapom a választ, hogy bemehetek. Lenyomom a kilincset és meglátom, ahogy a mindig vidám fiú, teljesen összetörten ül az ágyán és kezei közé temetett arccal nézi a földet. Gyorsan mellé lépkedek, leülök a kék huzattal borított takaróra és vállaira simítom a kezemet. Nem kell többet tennem, pillanatok alatt a kezeim között találom és egyből az jut az egyembe, hogy több, mit fél évvel ezelőtt én is így tettem vele, mikor megtalált abban a parkban. Erősen ölel, arca hajam és nyakam között pihen, miközben simogatom a hátát és olykor puszit nyomok feje búbjára. Tudom, hogy mennyire szereti El-t, ezért sajnálom, hogy most nem a legjobb időt élik át együtt, de bízom benne, hogy kibékülnek és újra láthatom az irigylésre méltó álompárt.
- Nyugalom, Louis - súgom a fülébe, mire akár egy kisfiú, még jobban hozzám simul.
- Nem bírom tovább... - leheli erőtlenül, majd eltávolodik tőlem és könnyes szemeivel az enyémekbe néz, ami megrémiszt, mert még soha nem láttam ilyennek.
- Biztos, hogy kibékültök Eleanor-ral csak idők kérdése - simítom meg az arcát, mire becsukj a szemét és erőszakosan megrázza a fejét.
- Nem erről van szó, Angyal! - pattan fel a helyéről és két kezével a hajába dúr, ami már nekem is fáj, olyan erősen teszi mozdulatait. - Azért szakítottam El-el, mert beléd vagyok szerelmes, már amióta megismertelek! - néz rám végül, mire én csak megsemmisülten ülök és figyelem a fiút. - És már azt nem bírom tovább, hogy Harry-vel vagy, őt szereted és nem engem! Hányszor gondoltam már arra, hogy milyen lehet téged megcsókolni, veled aludni, de nem tudhatom meg, mert Harry iránt táplálsz érzelmeket, engem meg észre sem veszel! - sziszegi halkan, mire megszeppenve és nagyra nyílt szemekkel, szinte pislogás nélkül hallgatom szavait. - Elegem van abból, hogy nekem semmi nem sikerül, de Harry-nek igen, mert egy olyan barátnője van, mint te! - rogy le az ágyra, amitől egy kicsit én is megmozdulok hirtelen érkezésétől, de nem nézek rá csak mereven előre.
És ekkor következik az, amit nem akarok, Harry az ajtóban áll, maga mellett logó kezekkel és olyan mérgesen, amilyennek talán még soha nem láttam.
- Jó ezeket a dolgokat tudni, Tomlinson! - dörmögi karcos hangján, ami nem hogy a kék szemű fiút, de engem is megijeszt.

~.~.~.~

Üdvözlet Manók! :D
Ismét megjöttem egy újabb résszel. Ezt most könnyen megírtam, mivel beteg lettem és nem menten iskolába. Remélem elnyeri a tetszéseteket és kapok néhány visszajelzést! :)
Vigyázzatok magatokra és jó olvasást! 

Have a nice day: Fanny