14.rész A kérdés

" Gond, gond és gond. Ez övezte az életem minden pillanatát. Kezdett elegem lenni belőlem, de Mia együttműködése és Harry támogatása segített. Kris és Gerg is kifejtette a véleményét, ami további erőt adott, mert nagyon jól tudtam, hogy igazuk volt, Mia képes volt a gyógyulásra. És a randevú... Harry mindig megtudott lepni valamivel, de nem gondoltam volna, hogy ilyen dologgal. Nem akartam elhinni!" - Anastasia Moon

~ Harry Styles ~

Meredten figyelem a két lányt, ahogy Mia sír, szerelmem pedig próbálja őt megvigasztalni. Nyugtató dolgokat mond neki, folyton megpuszilja valahol, amit öröm nézni, hiszen frenetikus barátnő, de számomra párnak még jobb. Hihetetlen, hogy majd' egy éve az én birtokomban van ez a gyönyörű, angyalra hasonlító lány. Nem gondoltam volna, hogy az életben fogok úgy szeretni valakit, mint őt. Ezennel az ismertető jeleim, hogy nőcsábász, szoknyavadász el is tűnhetnek, mert tartós kapcsolatban élek, ami olyan akár egy tündérmese. Lehet, hogy sok rossz dolgok történtek eddig velünk és még lesznek is ilyenek, de mindent megoldottunk és meg is fogunk. Ana nekem olyan, mint a másik felem és erre akkor jöttem rá, mikor elsőnek több napig nem volt mellettem. Nem találtam a helyem, állandóan vele akartam beszélni és a hiánya kezdett megőrjíteni, pedig csak néhány napra mentem el Amerikába a bandával egy megbeszélésre. A legnagyobb baj pedig az, hogy hamarosan indul a következő turnénk, 6 hónapig járjuk a világot és nem tudom, hogy hogyan oldjam meg azt, hogy velem legyen. Erről ő még nem tud, de mihamarabb elmondom neki, mert szorít az idő, cirka egy hónapom van hátra.
- Én most megyek, mert dolgom van, de hamarosan visszajövök - szólal meg az orvos és a választ meg sem várva, kimegy a szobából.
Mia tovább zokog, Ana már nem tud mit csinálni, azért leül mellé az ágyra és kezét fogva nézi. Én is közelebb megyek, barátnőm vállát megfogom és enyhén megszorítom, hogy jelezzem neki, én is itt vagyok, számíthatnak rám. Nem igazán ismerem ezt a vörös hajú lányt, de sajnálom, nagyon is. Annyira életvidám és bohókás személyisége van, hogy nem bírom elképzelni egy tolókocsiban, a fenekén nyugodtan ülni. Hiába, ezt kell tennie, még ha nem is akarja, de biztosra veszem, hogy a barátnője mellett mindent kifog bírni, mert Ana bármire képes érte.
- A fene egye meg, béna lettem! - mondja mérgesen a síró lány és a mellette ülő személy vállára hajtja a fejét. - Nem hiszem el! - néz mereven maga elé és szinte suttogva beszél, előbbi hangerejének már semmi nyoma.
- Nem vagy az, Mia, ezt fejezd be! - szól rá erélyesen Anastasia és felemeli a fejét, majd kezei közé fogja. - Csak egy ideig kell tolószékben lenned és a doktor egy szóval sem mondta, hogy béna vagy! - emeli fel még jobban a hangját, hogy hatni tudjon kétségbeesett barátnőjére.
- De meddig kell abban a szarban lennem? - kérdez vissza ő is hangosan és lehámozza magáról Ana kezeit.
- Az kit érdekel, ha szükséged van rá a gyógyuláshoz? Nem járhatsz, Mia, érted?! Ha lábra állsz a szék nélkül, akkor tényleg béna leszel! - kiabálja és feláll a helyéről, majd fej rázva kimegy a teremből.
Ezúttal én ülők le Ana helyére és figyelem a lányt, ahogy újra síni kezd, de szerintem nem a lába miatt, hanem a távozó személy az oka. Megfogom a kezét és simogatni kezdem, mire hatalmas, zöld szemeivel rám mered, majd sóhajt egy nagyot.
- Miért csinálod ezt? - kérdezem halkan és lehajtott fejjel. - Ő csak segíteni akar, nagyon szeret téged - mosolyodok el és immár ránézek, ahogy ő is rám.
- Nem rá haragszom, mindenben igaza van, de Harry, én egy tolókosiban? - kérdezi hüledezve és cinikusan nevetve. - Lehetetlen, én nem bírok egy helyben ülni, főleg úgy, hogy azt se tudom meddig kell abban a szarban szerencsétlenkednem - rázza a fejét, ezzel haja is követ mozdulatait.
- Elhiszem, de fogadd meg Ana tanácsát, mert tényleg igaza van - döntöm oldalra a fejemet és enyhén megrántom a vállam. - Ha kibírod, ahogy te mondod, abban a szarban, akkor helyre jössz és újra tudni fogsz járni - mosolyodok el, mire ő is így tesz. - Ne legyél ilyen a legjobb barátnőddel, mert ez nagyon rosszul esik neki. Tudod, mikor kómában voltál, akkor minden nap bejött hozzád, virágot hozott neked és volt olyan is, hogy itt éjszakázott. Senki nem bírt vele, mindig itt akart lenni melletted. A telefonján annyiszor megnézte a közös képeiteket, hogy mindig sírt tőlük, ezért el kellett tőle vennem és eldugnom, hogy ne ostorozza magát - mesélem, mire a lány szemei kikerekednek és teljes testtel felém fordulva hallgat tovább. - Legtöbbször úgy kellett kirángatni a szobájából enni meg inni, az udvarra a kezembe vittem ki, mert oda se akart menni, hogy legalább egy kicsit levegőzzön - nevetem el magam egy kicsit, ahogy eszembe jut ez az emlék. - Most lehet viccesnek hangzik, de akkor nem volt az, teljes depresszióba esett. Állandóan sírt, a szemei alatt hatalmas karikák voltak, mert nem aludt normálisan és a kedve egyenlő volt a nullával - húzom el a számat és mélyen a szemébe nézek, amik tiszta könnyesek. - Imád téged, Mia, te vagy neki az egyik legfontosabb ember a világon, szinte a testvérének tekint - tájékoztatom és letörlöm kibuggyanó könnyeit az arcáról.
- Istenem... - suttogja és inkább magának mondja, mintsem nekem. - Teljesen bolond vagyok - ingatja meg a fejét és eltakarja az arcát.
Felállok a helyemről, az ajtóhoz megyek és mikor kinyitom, egyből barátnőmet látom meg, ahogy előre hajolva, kezei közé rejtett arccal ül. A hangra felkapja a fejét, szemei könnyesek, de nem megyek oda hozzá, mert ismerem és tudom, hogy akkor jobban sírva fakadna.
- Bejönnél, kérlek? - kérdezem és az ajtófélfának dőlve várom a válaszát.
- Lenyugodott? - válaszol kérdésemre kérdéssel, a hangja teljesen rekedt, ezért köhint egyet.
- Mondhatni - adok választ, mire feláll a műanyag ülőalkalmatosságról és kinyújtott kezemet elfogadva lépi át a kórterem küszöbét.
Mia szemei is pirosak és könnyesek, ahogy a mellettem álldogáló leányzónak is és mikor az ágyban fekvő int egyet, barátnőm oda megy hozzá, de nem ül le, nem ér hozzá és csak áll és figyeli. A lány felsóhajt, leereszti a kezét, pedig az akarta, hogy barátnője megfogja.
- Sajnálom! - böki ki halkan Mia és félve néz a szőke hajú nőre, akinek vonásai meglágyulnak és újra leül mellé, ma már sokadjára.
- Nem haragszom, csak annyira önfejű vagy. Hitesd el magaddal, hogy igen is megfogsz gyógyulni, rendben leszel, mert tényleg így lesz, tudom - mondja határozottan és szorosan megöleli az immár mosolygó lányt.
- Rendben - bólint egy nagyot, mikor elválnak egymástól és puszit nyom Ana arcára. - Annyira jó, hogy vagy nekem! - teszi hozzá és úgy néz barátnőjére hatalmas, zöld szemeivel, akár egy hősre.

***

Reggel mikor felkelek az arcomon mosoly pihen, teljesen boldog vagyok, mivel ma egy szép estét fogok eltölteni életem szerelmével. A terveim meg vannak, olyan helyre fogom vinni Ana-t, ami biztosra veszem, hogy tetszeni fog neki. Ahogy lábam a talajra ér, lerázom magamról a takarót és egyből a ruhásszekrényemhez megyek, amiből kiveszek, egy melegítőnadrágot, pólót és pulóvert. Gyorsan magamra veszem őket, majd a konyhába indulok, mivel 10 óra lévén éhes vagyok. A reggeli teendőket elhalasztom későbbre, most nincs kedvem hozzájuk. A lépcsőn menet meghallom nővérem hangját, ahogy barátnőm nevét mondja, ezért azt hiszem, hogy itt van és futva megyek tovább. Leugrok az utolsó fokról és a nappaliba sietek, de ott nincs a barátnőm csak testvérem a kanapén fekve, miközben telefonál valakivel. 

- Rendben, 4-re ott vagyok - mondja mosolyogva Gemma és felül a bútoron. - Puszi, szia! - köszön el az illetőtől, majd megnyomja a piros gombot és telefonját elhelyezi a dohányzóasztalon. 

- Kivel beszéltél? - kérdezem meg egyből teljes kíváncsisággal, mire a lány sután lábra áll. 

- Neked is szép jó reggelt, öcsi - ad egy puszit az arcomra, ami aranyos, de nem erre vagyok kíváncsi. 

- Jó, szia, de mondd már! - sürgetem és összehúzott szemekkel nézek rá, kimondottan élvezi, hogy kötekedhet velem egy kicsit. 

- A barátnőddel, Harry, megyek majd neki segíteni - sóhajt fel és megrántja a vállát, majd a konyha felé tipeg, ahova követem. 

- Segíteni? Minek? - bombázom a kérdéseimmel és mikor bemegyünk a helységbe figyelembe se veszem az ott tartózkodó barátaimat, csak megyek testvérem után. 

- Randitok lesz - tárja szét a kezeit, mikor leül az egyik bárszékre és végre rám néz. - És felajánlottam, hogy segítek neki elkészülődni - forgatja meg a szemeit. - Mióta lettél te ilyen kíváncsi? - neveti el magát és megpaskolja az arcomat. 

- Hagyjál már - nevetem el magam én is és a konyhaszekrényhez megyek. - Jó reggelt! - fordulok meg egy pillanatra és köszöntöm a srácokat, mire ők is így tesznek. 

- Randizol Ana-val? - hallom meg Louis hangját, mire leteszem kezemből a müzlis dobozt és lassan fordulok felé. 

- Igen, miért bajod van vele? - kérdezem cinikusan nevetve. - Inkább ne is szólj hozzám - jegyzem meg olyan hangnemben, amit nagyon ritkán használok, de ezzel az emberrel nem tudok máshogy tárgyalni. 

- Bocs - mondja, majd kitolja maga alól a széket és kimegy a konyhából. 

Ingerülten felsóhajtok, újra kezembe veszem a papír dobozt és színes golyókkal töltöm meg a tálamat, majd öntök hozzá némi tejet. Leülök az étkezőasztalhoz, mire észre veszem, hogy mindenki engem néz, minden bizonnyal az előbbi beszólásom miatt. 

- Mi van? - kérdezem nagyra nyílt szemekkel és a számba teszek egy kanállal a reggelimből. 

- Ezt most miért kellett? - hördül fel Zayn és hátra dűl székében, miután letette kezéből a kanalat. 

- Azt ne mondd, hogy neki adsz igazat! - egyenesedek fel és mélyen a szemébe nézek, mikor lenyelem a falatot. - Te nem így tennél, ha ezt csinálná Pezz-el? - kérdezem, mire lehajtja a fejét, innen már tudom, hogy nekem ad igazat. - Elakarja venni tőlem azt, aki a legfontosabb. Ti tudjátok a legjobban, hogy mennyire szeretem Ana-t és ezzel ő is tisztába van, de már harmadjára próbálkozik azzal, hogy elcsábítsa tőlem. Elegem van most már! - adom ki magamból és már állni akarok fel, de Zayn újra megszólal:

- Nem kell elmenned, ülj le. Igazad van bocs - vakarja meg a tarkóját zavartan, majd újra kezébe veszi a kanalat, ahogy én is és folytatjuk a reggelinket. 

A többiek csak egyöntetűen felsóhajtanak, de ők is esznek tovább, nem foglalkozunk ezzel a témával. Egyedül Niall morog magában, mivel őt idegesíti ez a helyzet a legjobban. Nem bírja elviselni, ha valami nem oké a bandában és ennek hangot is szokott adni, talán most csak türtőzteti magát. 

A szobámba állok teljesen készen arra, hogy induljak Ana-ért, de még gyorsan megnézem magam a tükörben. Hajam úgy áll, mint mindig, jó borzos, kapucnis pulóver, fekete farmer és a szokás csizmám van rajtam, ami ruhákat kényelmesnek és melegnek nyilvánítok a mai estéhez. Fújok magamra egy kis parfümöt, zsebembe rejtem a telefonomat, majd mikor kezembe tudom autóm kulcsát, elhagyom a szobát. Ahogy a nappaliba érek, mindenki ott van, kivéve Gemma, mivel ő már rég elment barátnőmhöz, hogy segítsen neki. Liam, Zayn és Niall kiterülve ülnek a kanapén és úgy nézik a tévét, egyedül Tomlinson nyomorog az egyik fotelban és jól láthatóan nem a filmet nézi, hanem gondolkodik. Magamra veszem a kabátomat, majd vissza megyek, hogy elköszönjek és már sietek is az utcán álló Range Rover-hez. Nem laknak tőlünk messze Kris-ék, ezért hamar oda érek a kedves házhoz, ahol olyan sokat szoktam lenni, szinte már engem is családtagjuknak tartanak az itt lakók. Kocogva közelítem meg a bejárati ajtót, majd mikor csöngetek egyből lábdobogásokat hallok. Azt remélem, hogy szépséges barátnőm nyit ajtót, de tévedek, mert Gemma mosolygós arcával találom szembe magam. 

- Szia, Harry! - ölel meg, majd beljebb enged a házba. 

- Szia, Gem! - követem és szememmel Ana-t keresem, de nem találom. 

- Mindjárt jön - súgja fülembe nővérem, mire bólintok, majd a nappaliban lévő kanapéra ül le. 

- Sziasztok! - köszöntöm hatalmas örömmel a két felnőttet, akik mikor meglátnak egyből elmosolyodnak. 

- Harry! - kiállja a nő, majd ideszalad hozzám és erősen megölel. - Nagyon sármos vagy, Drágám - jegyzi meg és pajkosan kacsint egyet, mire hangosan felnevetek. 

- Köszönöm - karolom át a vállát, de egyből el is veszem onnan, mert Greg is előttem terem. 

- Szervusz, Fiam! - nyújtja felém a kezét, amit egyből el is fogadok. - Tényleg jól nézel ki, de Ana szebb - neveti el magát és megütögeti a vállamat. 

- Abban biztos vagyok - értek vele egyet, majd a férfi a lépcső felé bök, ahova rögvest oda is nézek. 

Szerelmemet pillanatom meg, ahogy a lépcső utolsó fokán áll és mosolyog. Lábán barna, gyöngyös bakancs van, csinos combjait egy fehér farmerbe, míg felsőtestét egy szintén gyöngyös, barna felsőbe és fehér mellénybe rejti. Mese szép, de ha szakadt ruhákban állna előttem, még akkor is így vélekednék róla, ő nekem mindenhogy gyönyörű. Hosszú, szőke haja most nem kiengedve omlik a vállára, hanem aranyos kontyba fogva ékeskedik a buksiján, amitől arca vonásai még jobban kiemelkednek. Nővérem jó munkát végzett, az már biztos.
- Én megmondtam - súgja a fülembe Greg előbbi kinyilvánulása miatt, mire bőszen elmosolyodok.
Mikor észhez térek közelebb megyek a lányhoz, aki szintén így tesz, így könnyen a kezeim között tudhatom. Erősen ölelem közre formás derekát és mikor orromba szökik mámorító illata, kiráz a hideg. Nem tudom mi lenne velem nélküle, talán most is egyedül ülnék otthon és nézném a szobám négy falát. Ettől a gondolattól elkomorodok, de mikor eszembe juttatom, hogy kit ölelek magamhoz, egyből felcsillan a szemem.
- Szia! - köszönt kedves hangján, mikor már a szemembe néz, mire megsimogatom puha arcát.
- Szia, Angyal! - szólalok meg én is, majd nem bírom tovább és összeérintem ajkainkat.
Nem viszem túlzásba, nem hagyom, hogy az érzés magával ragadjon és akármennyire kívánom és vágyok az érintésére, nagy nehezen elválok tőle. Elmosolyodok csillogó szemei, angyalra hasonlító arca és utánozhatatlan mosolya láttán. Ő számomra egy kincs, egy olyan kincs, akit életem végégig és talán még tovább is őriznem kell, mert az enyém és amit a birtokomba tudok, azt soha nem engedem el.
- Mehetünk? - kérdezem lelkesedve, mire ő is ilyen buzgón kezd bólogatni.
Ahogy elköszönünk a többiektől, ujjainkat összekulcsolva lépjük át a küszöböt és célba vesszük a sötét utcán álló autót. Illedelmesen nyitom ki neki az ajtót, amit édes mosolyával köszön meg, ez a gesztus tőle számomra megunhatatlan. Én is elfoglalom a helyemet és mikor egyik kezem a kormányon, másik a kulcson van, beindítom a motort. A mellettem ülő lány öt perc eltelte után mocorogni kezd az ülésben, innen tudom, hogy kíváncsi és izgatott. Én is az vagyok, mivel a lehető legjobb estét akarom vele tölteni úgy, hogy se paparazzik, se rajongók vagy egyéb tényezők zavarnának minket. Úgy akarok vele lenni, hogy ne a sztárt lássa bennem, hanem azt a Harry-t, aki valójában vagyok, még ha tudja is, hogy milyen az. Minden oldalamat ismeri, úgy kitud fejteni, akár a tenyere vonalait, miközben én minden egyes alkalommal újabb és újabb dolgokat fedezek fel rajta és benne. Hihetetlen egy nő, aki bearanyozza az életemet már csak a jelenlétével. Ahogy a vidámpark utcájába fordulok, Ana szinte az ablak üvegre tapad és úgy kémleli a fényeket. Messziről látszódnak a forgók, hullámvasutak és a rengeteg autó is elárulja, hogy itt bizony szórakozásra alkalmas hely van. Még soha nem jöttem ide vele, biztosra veszem, hogy ő már volt itt, ahogy én is, de így más lesz. Együtt jövünk, nem külön-külön és lesznek közös élményeink, amiket később boldogan idézhetünk vissza. Sokan vannak és nem a legjobb hely egy randihoz, de már a lány tekintetéből tudom, hogy jó ötlet volt idejönni és tetszik neki. Nekem már azért megérte idáig elkocsikázni. Ahogy eszembe jut a mai tervem főbb szakasza, a gyomrom görcsbe rándul és egy pillanatra elszorul a torkom. Még én se hiszem el, hogy erre készülök, de biztos vagyok magamba, talán életembe most először a legjobban.
- Utoljára Bella-val és apával voltam itt - jegyzi meg könnyes szemekkel és rám néz, mire a mosolyom lekonyul.
- Sajnálom, nem akartalak elkeseríteni! - kezdek szabadkozni, mire mutató ujját a szám elé teszi és elmosolyogja magát.
- Semmi gond, Kicsim, csak boldog vagyok - töröl le egy kósza könnycseppet az arcáról és kezei az arcomra vándorolnak. - Szép emlékek fűznek ide, köszönöm, hogy elhoztál - mondja halkan, mire megkönnyebbülten felsóhajtok és ajkaimat a homlokára nyomom és hosszú puszit hagyok rajta.
- Jaj, Szépségem... - sóhajtok fel és kezeim közé zárom. - Kezdtem kétségbe esni - vallom be nevetve, mire ő is így tesz.
- Pedig nem kell - nyom egy puszit az arcomra, mikor eltávolodik tőlem.
Mosolyogva szállok ki a járműből és az ő oldalához érve, segítek neki kiszállni. Eddig nyitott kabátját felcipzározza, majd mikor megigazítja magán lehetőségem lesz arra, hogy megfogjam apró kezét. Ahhoz képest, hogy este van, sokan vannak, ezért a parkoló helyünktől jó néhány métert kell sétálnunk a bejáratig. Eddig sem vesztegettük az időt, így most se, ezért megállás nélkül beszélgetünk, egymáshoz bújunk és megmutatjuk másoknak, hogy mi igenis együtt vagyunk. Mikor nálam fiatal srácok mennek el mellettünk és jobban megnézik barátnőmet, erősebben vonom magamhoz, miközben olyan cselekedeteket teszek, amivel mutatom, hogy elmehetnek a francba, ő az enyém. Lehet, hogy ez már rigolyás dolog, de nem érdekel, senki ne nézze meg őt, csak én tehetem ezt.
Ahogy megvesszük a jegyeket és bejutást nyerünk a nagy területen fekvő parkba, újra csak mosolyogni tudok, mert a lány ábrázata miatt nem tudok másképp tenni. Annyira aranyos, ahogy gyermekded örömmel, ragyogó tekintettel nézi a játékokat és embereket, talán jobban örül ennek, mint a körülöttünk lévő, kicsi gyerekek. Ezt is annyira szeretem benne, mindennek tud örülni, ha csak reggelit csinálok neki, már attól is a fellegekben érzi magát, ahogy én is, mert örömet tudok neki okozni.
Minden lehető játékot kipróbálunk, rengeteget nevetünk, főleg akkor, mikor veszünk vattacukrot és a beszéd közbeni hadonászása miatt az arcába nyomja az egészet. Remegő kezekkel, könnyező szemekkel próbálja kiszedni a hajából a ragadós édességet, én képtelen vagyok bármit is csinálni, mert annyira nevetek. Ő is így tesz, alig bír mozogni és elkönyvelem magamban, hogy rég nevettem ilyen jót. Mikor valamelyest lenyugszom, próbálok rajta és a haján segíteni, de mikor fintorogva és grimaszolva ügyködik a kinézetén, újra kiborul a bili és röhögő görcsöt kapok. A hullámvasutat inkább kihagyjuk, mert annyi mindent eszünk, hogy félünk annak a veszélyétől, hogy minden kijön belőlünk, ezért inkább abban maradunk, hogy máskor is eljövünk és akkor használatba vesszük a hatalmas és kacskaringós tákolmányt. Mikor elmegyünk egy kimaszkírozott bohóc mellett, nem bírom megállni, hogy ne nézzem meg közelebbről. Meg se mozdul, még pislogni se pislog, akárhogy csápolok előtte és beszélek hozzá, meg se mozdul, olyan akár egy szobor.
- Ez nem fog megmozdulni, Kicsim - tájékoztat barátnőm, mire duzzogva hátra fordulok hozzá, majd újra a bohócra nézek.
- Mozdulj már meg! - ripakodok rá, mire továbbra sem csinál semmit csak mosolyogva néz rám, biztosra veszem, hogy teljesen hülyének néz. - Ez bolond - nevetem el magam és Ana felé fordulok, mire valaki megfogja hátulról a vállamat és megráz.
Úgy megijedek, hogy azt se tudom mit csináljak, teljesen megfagyok és csak nagyokat pislogva meredek magam elé. A velem tartó lány úgy elkezd nevetni, hogy majdnem a földön fekszik, a bohóc is így tesz, míg én csak állok, akár egy nagy rakás szerencsétlenség. Megbánom, hogy idejöttem ehhez a beöltözött emberhez, nagyon hülye ötlet volt, ezért magamat összehúzva megindulok egy irányba. Barátnőm is követni kezd, de továbbra is jót szórakozik rajtam, amitől néha én is elmosolyodok, mert nagyon aranyosan kacag.
- Most már megnyugodtál? - kérdezi akadozva és kezét a vállamra teszi.
- Nagyon vicces vagy! - jegyzem meg tetetett haraggal, mire elkomorodik és így mered rám.
Ezután én kezdek nevetni, mire mosolyogva megböki a hasam ezért, hogy kiengeszteljem magamhoz ölelem, szembe fordítom magammal és megcsókolom. Ajkai az enyémmel együtt kezdenek el mozogni, ami jelzi, hogy egyáltalán nem haragszik, ezért elmosolyodok, mire felmordul. Örülök, hogy végre úgy csókolhatom meg, hogy nem veszi figyelembe senki, egy rajongó sem jött még ide hozzánk, még ha fel is ismertek vagy észre vettek.
- Te meg gonosz - mondja somolyogva, mikor ajkaink elválnak egymástól.
- Gyere - fogom meg a kezét és magammal húzom az előttünk lévő óriáskerékhez.
Elérünk oda, ahova akartam egész nap, egy olyan helyre, ami biztosra veszem, hogy nagy nyomot hagy bennünk, de főleg bennem. Mivel nem állnak sokan a sorban, ezért hamar bejutunk az egyik kabinba, ami majd a magasba visz minket. Elfoglaljuk a helyünket, majd Ana egyből az ablak felé fordul és úgy néz ki rajta. Már majdnem a legtetején járunk, ahonnan mindent lehet látni, mire halkan megszólal:
- Nem változott semmi - mosolyodik el bágyadtan, mire kezemet a derekára teszem, fejemet pedig a vállán támasztom meg és így húzom közelebb magamhoz. - Minden ugyan olyan, mint 10 évvel ezelőtt - beszél tovább és hangjában érződik a bánat és boldogság egyvelege.
Úgy érzem itt az idő, még ha mindenem remeg is, a szívem háromszor gyorsabban ver, a tenyerem izzad, de biztos vagyok abban, hogy jól döntök, semmit nem fogok megbánni.
- Ana? - szólítom meg, mire hümmögve jelzi, hogy mondjam nyugodtan, amit akarok. - Mondhatok valamit? - remeg meg a hangom, mire érdeklődve felém fordul, ezzel elszakadva a táj látványától.
- Persze - helyesel egyből és kíváncsi szemekkel mered rám.
- Azt már tapasztaltad, hogy az érzéseimről nehezen beszélek, de előtted nincs így. Nyíltan kimerem mondani, hogy mit érzek irántad, mennyire fontos vagy nekem. Minden pillanatban szükségem van rád, biztos vagyok benne, hogy te vagy nekem a másik felem, rád vártam ennyi ideig - beszélek lassan és halkan, mert a torkom nem enged többet, teljesen elszorul az izgalomtól. - Nekem nem elég, ha csak a barátnőmnek mondhatlak el, ennél többre vágyom, ezért felteszem a nagy kérést - jelentem ki bátrabban, mire Ana szemei kikerekednek és hangosan felsóhajt.
Kabátzsebemből előkeresem az apró, tűzpiros dobozkát és a tetejét felnyitva nézek mélyen a szemébe, miközben felteszem a lényegre törő kérdést:
- Anastasia Moon, hozzám jönnél feleségül és boldoggá tennél azzal, hogy a feleségemnek mondhassalak? - kérdezem halványan mosolyogva és remegő kezekkel, mire a lány hangosan felzokog és szája elé kapja a kezét.

~.~.~.~

Üdvözöllek titeket drága olvasóim! :3
Biztosra veszem, hogy meglepett titeket ez a fordulat, de minden kiforrja magát, csak maradjatok velem továbbra is. Gonosz vagyok, tudom, amiért itt hagytam abba, de kell egy kis izgalom és az hogy kíváncsivá tegyelek titeket. ;) 
Köszönöm a támogatás és szavazzatok, ha szeretnétek, hogy 30-nál több rész legyen! :D

Have a nice day: Fanny