15.rész Hatalmas hiba

" Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a válasza, rosszul érintett. Reménykedtem abban, hogy ő is szeretett engem annyira, mint én őt. Nem tudtam mit mondani, ezért fogtam magam és haza mentem még az sem érdekelt, hogy ő hogyan jutott haza, egyedül akartam lenni! " - Harry Styles

~ Anastasia Moon ~

Érdekes dolog a részemről, hogy én nem a boldogságtól zokogok, hanem a szomorúságtól. Én még nem akarom ezt, 20 éves vagyok és túl fiatal ahhoz, hogy feleség legyek. Egyáltalán nem készültem fel erre a helyzetre, arra pedig főleg nem, hogy Harry-nek ilyen ötlete fog támadni. Nem mondok semmit csak szám előtt tartom a kezemet és mélyen a szemébe nézek, amiből kétely és idegesség csillog. Nem akarom megbántani, de azt se, hogy az ujjamra húzza a kezében tartott gyűrűt. Szerintem ő sem gondolja komolyan ezt az egészet, mivel híres ember és még nincs szüksége menyasszonyra, vagy mégis? Nem tudom az ő fejében mi játszódik le, de nekem azt, hogy ez nem helyes még most, talán majd később, mikor már érettebbek leszünk. 

- Ne haragudj, Harry, de... - mondom akadozva és lecsukom a selyem borítású doboza tetején. - én ez még nem akarom - rázom meg a fejem és egy zsebkendővel letörlöm kibuggyanó könnyimet. 

Válaszomra az arca eltorzul, szemei kikerekedek és idegesen mustrál velük. Ez az, amit nem akarok. Megbántani, mert nagyon szeretem és úgy érzem, hogy ezt egy arany ékszer nélkül is megtehetem. Ingerülten rakja el a nekem szánt gyűrűt, majd újra rám néz és olyat mond, amit soha nem gondoltam volna, hogy esetleg a fejében is megfordulna:

- Értem - bólogat szaporán. - Én mindent megteszek neked, teljesen beléd habarodtam, te meg nem is érzed ezt irántam. Feleslegesen csinálok bármit is, mert semmibe nézed - neveti el magát cinikusan és sebesen vezeti bele ujjait göndör hajába. 

- Ez nem igaz! - reagálok egyből és hangom magasabb lesz, mint eddig. - Nagyon jól tudod, hogy milyen fontos vagy nekem és mennyire szeretlek. Előtted soha nem volt tartós kapcsolatom, már azt is lehet mondani, hogy te tanítottál meg szeretni. Túl gyors ez az egész, Harry, mind a ketten fiatalok vagyunk még ehhez - érvelek, miközben fel-fel szipogok a könnyeimtől.

- Rendben - mondja egyszerűen és mikor megáll velünk a kerék kabinja, egyből kiszáll és gyors léptekkel közelíti meg a vidámpark kijáratát. 

- Most hova mész? - futok utána és kezénél fogva fordítom magam felé, ezáltal kénytelen rám nézni. - Haragszol rám? - kérdezem hüledezve, mire kezét kitépi a szorításomból és meghátrál tőlem egy kicsit. 

- Haza megyek - rántja meg a vállát közömbösen. - Utoljára még azt szeretném mondani, hogy engem hagyjál békén örökre! - mondja rezzenéstelen arccal, mégis erővel a hangjában, majd hátat fordít nekem és elmegy.
Megkövülten és könnybe lábadt szemekkel figyelem távolodó alakját, majd egy közeli padhoz megyek és leülök rá. Minden annyira jól kezdődött, minden percet imádtam itt vele, de elment. Kezembe temetem az arcom és hangosan veszem a levegőt, hogy ne sírjam el magam ismét. Csalódtam Harry-ben, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen dolog miatt felkapja a vizet és itt hagy. Szerintem teljesen jogosak voltak az érveim és biztos vagyok benne, hogy ha ő is jobban belegondol, akkor egyet fog velem érteni. Fájnak azok a szavak, amiket mondott az imént, de ennek ellenére elhatározom magamban, hogy teljesítem a kérését és békén hagyom egy életre, még ha nehezemre is fog esni. Nagyon szeretem, ő az egyik legfontosabb ember az életemben, de ha ő ezt akarja, akkor nem tehetek semmit csak annyit, hogy tiszteletben tartom a kérését. Vállamra akasztom a deszkákra hullott táskámat, majd a kijárat felé kezdek ténferegni. A hatalmas kapuból arrébb megyek, hogy ne legyek senkinek sem az útjában, majd kezembe veszem a telefonomat és egy olyan férfi számát kezdem tárcsázni, akire jelenleg szükségem van. Ez a személy nem más, mint Louis. A kőfalnak dűlve várom, hogy felvegye és halljam a hangját, ami hamarosan meg is történik.
- Szia, Ana! - köszön meglepetten, még is aranyosan, ami megmosolyogtat.
- Szia, Lou! - üdvözlöm halkan és cipőm orrát kezdem el nézni, miközben azt veszem észre, hogy szemeimből könnyek kezdenek el hullani. - Szükségem lenne egy olyan személyre, aki mellettem van és támogat. Rád számíthatok? - döntöm oldalra a fejemet és várom válaszát, ami először csak egy nagy sóhajtás, ezért kezdek megijedni, hogy ő sem kíváncsi rám.
- Persze, hogy számíthatsz - nevet fel halkan, mire én sóhajtok fel, csak én a megkönnyebbüléstől. - Hol vagy most? - érdeklődik, mire elmondom neki, hogy hol talál jelen pillanatban.
Azon az úton indulok meg, mikor elteszem a készüléket, amin Harry-vel jöttünk ide, ezzel megkönnyítve a kék szemű fiú dolgát, hogy ne kelljen annyi kocsi között szlalomoznia. A parkoló sorok végére érek, mikor megpillantom a hatalmas, fekete kocsit, aminek oldalának dőlve a gazdáját is. Futni kezdek és nem foglalkozva a sok emberrel és netalántán rajongókkal, a nyakába vetem magam és ha eddig nem, akkor most sírva fakadok, de teljes igazából. Erőteljesen ráz a zokogás, alig bírom venni a levegőt, amiben Louis kabátja is közre játszik, mert akaratosan nyomom bele az arcomat és az sem segít, hogy hatalmas kezeivel simogatja a hátamat és próbál vigasztalni. Óvatosan eltol magától, kezei közé veszi az arcomat és beszél hozzám, de nem értek belőle semmit, kizárom az egész világot magam körül. Már csak azt veszem észre, hogy fájdalommentesen paskolja orcámat, ezzel arra ösztönözve, hogy figyelembe vegyem őt és a szavait is. Nehezen, de észhez térek a sokkból és nagy szemekkel nézek fel a fiúra.
- Anastasia, mi a baj? - kérdezi hüledezve és hogy ne figyeljen fel ránk senki, segít a kocsiba ülni.
Ő is gyorsan elfoglalja a helyét, beindítja a motort és azt hiszem, hogy ennyiben marad a téma, de nagyot tévedek, mert csak nyugodtabb helyre parkol le, ahol nincs annyi autó.
- Hol van Harry? - kérdez tovább, mire a férfi neve hallatán mély levegőt veszek.
- Haza ment - válaszolok halkan és körmeimet kezdem el piszkálni, hogy ne kelljen Louis szemébe nézni.
- Mi az, hogy haza ment? - emeli feljebb a hangját. - Nézz rám, Ana, kérlek! - kérlel aggodalmasan, mire így teszek és szembekerülök tudatlan ábrázatával, ezért egy hatalmas sóhaj után beszélni kezdek és mindent elmondok neki. - Hát ez hülye! - mondja idegesen, mikor befejezem beszédemet és akaratosan megrázza a fejét.
- Most már mindegy, soha többet nem akar látni - rántom meg a vállam és próbálok úgy állni a dologhoz, mintha nem érdekelne, pedig ez nem így van nagyon is aggaszt a dolog.
- Nem mindegy, Ana! - horkant fel és a kormányra csapja a kezét. - Mindent tönkre tesz egy ilyen hülyeséggel, miközben mindenben igazad volt. Nem akarok beleszólni, de ennek tényleg nem most jött el az ideje. 20 évesek vagytok és ismerem Harry-t, még nincs felkészülve egy házasságra - halkul el a hangja és óvatosan megfogja az egyik kezemet.
- Tudom, Louis, de nem bírja megérteni és inkább felkapta a vizet, minthogy elgondolkodna ezen - sóhajtok fel lemondóan, mire a fiú együtt érzően néz a szemembe és beindítja a motort, ami halk morajt hallat.
Néhány perce megyünk az utcákon, mikor kezébe veszi a telefonját és hívni kezd valakit. Aggodalmasan figyelem, ahogy csak egyik kezével fogja a kormányt, de tudom, hogy jól vezet, ezért rögvest meg is nyugszok, mert nem vagyok baleset veszélyben mellette.
- Csá! - köszönti hanyagul a vonal túlsó végén lévő személyt, majd hangosan felsóhajt. - Nyugodj már le ember, mi a szarért csinálod ezt? - emeli fel a hangját, mire nagy szemekkel nézek rá és figyelem arcát, ami elég idegesen fest. - Merre vagy? - érdeklődik, mire minden bizonnyal megkapja a választ, mert köszönés nélkül nyomja meg a piros gombot és a kesztyűtartóhoz dobja a telefont.
Egyből elveszem onnan és kezembe veszem, hogy ne érje több ütődés, mire fél szemmel mosolyogva rám néz, amit úgy ahogy viszonzok is. Hirtelen ötlettől vezérelve inkább táskámba süllyesztem a fekete Iphone-t, így még nagyobb biztonságba tudom. Rettentő kíváncsi vagyok, hogy kivel beszélhetett, miközben van egy sejtésem, de mégis megszólalok:
- Kivel beszéltél? - nézek rá, mire halkan felkuncog. - Mi ilyen vicces? - emelem magasba szemöldökömet egy halvány mosoly kíséretével.
- Még mindig nagyon kíváncsi vagy - rázza meg a fejét és rám néz hatalmas kék szemeivel. - Amúgy Harry-vel, megkérdeztem tőle, hogy hol van.
- És hol van? - kérdezek tovább, ami már meg se lepi és kertelés nélkül válaszol.
- Elindul haza, Holmes Chapel-be és állítása szerint egy hétig haza se jön - rántja meg a vállát nem törődöm stílusba, ami az én részemről nem mondható el az, hogy ennyire nem érdekel.
Üveges szemekkel meredek az előttem húzódó útra, meg sem szólalok csak Lou szavai járnak a fejemben. Nem akartam elűzni innen, miattam nem is kellene elmennie, elég ha csak elkerül, én meg békén hagyom. Hirtelen bűntudat tör rám, a szívem annyira összeszorul, mint még soha és egy kérdés kering az elmémbe, hogy miért nem mondtam igent a lánykérésére? Hatalmas hibát követtem el, ezt már most tudom, mert elveszítettem azt a férfit, akit annyira szeretek és szeretni is fogok mindig. Harry nekem nem az első barátom volt, de ő felé irányítottam a legőszintébb és intenzívebb érzéseimet, teljes szívemből szerettem. Neki tudtam teljes igazából azt mondani, hogy szeretem, az ő csókját élveztem a legjobb és mikor becézett eltudtam volna olvadni. Nála különlegesebb és szeretni valóbb férfi nincs a világon és ezt az angyalhoz hasonló személyt a magaménak tudhattam, de elveszítettem. Lehet, hogy fiatalok vagyunk, de szeretem és illett volna a kérdésére a legboldogabban azt mondani, hogy igen, hozzád megyek, Harry feleségül, mert mindennél jobban szeretlek. Eddig azt hittem, hogy csak nekem, de neki is igaza van, talán jobban, mint nekem. Hibáztam, egy hatalmas nagy hibát követtem el, amit már nem tudok helyre hozni.
- Ana? - hallom meg Louis hangját és mikor megrázom a fejemet arcával találom szembe magam. - Minden rendben? - kérdezi bizonytalanul és ujjaival egy pillanatra megérinti az arcomat.
- Igen - mondom halkan és ekkor veszem észre, hogy a házuknál vagyunk, tudja, hogy ide kell hoznia, mert itt biztos jobb kedvre derülök és ez igaz is.
Lassan, lomhán szállok ki a kocsiból, majd követem a bejárati ajtó felé, amit kinyit és illedelmesen előre enged, ami aranyos gesztus tőle, de nem tudok megszólalni, mosolyogni meg főleg nem. Leveszem a bakancsomat és kabátomat, a táskámat a fogasra akasztom, miután kiveszem belőle a férfi mobilját. Megvárom, amíg ő is megszabadul lábbelijétől és kabátjától, majd mikor felegyenesedik minden szó nélkül nyomom az orra alá a kezemben tartott tárgyat.
- Köszönöm - veszi magához, majd zsebébe csúsztatja, de ismét nem mondok semmit, nincs hozzá erőm.
Elől menve térek a nappaliba, ahol egyedül Liam tartózkodik a kanapén fekve, miközben nézi a tévét. Meg se szólalok csak leülök az egyik fotelba és arcomat kezeim közé fogva helyezkedek el. Hallom, ahogy Lou valamit susmorog a barátjának, aki egyből mozgolódni kezd és már csak azt veszem észre, hogy elém guggol és végtagjaimat eltávolítja az arcomról.
- Angyal... - mondja lágyan, mire újra eltörik a mécses és sírva vetem kezei közé magam.
Erőse markolom hátán a fehér pulóvert, halkan hüppögök, miközben felemelkedik velem együtt, az előbbi helyemre ül és az ölébe csücsültetve von a mellkasára.
- Mindent elrontottam, Liam, mindent - ejtem ki akadozva a szavakat, mire óvatosan ringatózni kezd velem, akár egy babával.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj - jelenti ki, amiről én tudom, hogy nem lesz így, de inkább csendben maradok.
Halkan hüppögve ülök az ölében, hallgatom, amiket mond, de nem ér el az agyamig, mert ott más uralkodik, teljes káosz. Leforog előttem az egész nap, Harry ábrázata, amikor visszautasítottam és az, hogy most megint a földre kerültem a magasból. A barna szemű fiú hűen simogatja a hátamat, míg Louis a kanapén ül és térdére támasztott kezekkel figyel minket. Annyira nehéz, nem akarok sírni, de egyszerűen nem bírom abba hagyni. A könnyek szüntelenül jönnek, szánkáznak az arcomon, amik Liam pólójába rejtőznek el, ahogy beleívódnak a textilbe. Fejemet felemelve megtörlöm a szememet, majd újra támogatómhoz bújok, aki kezeit egyből körém fonja.
- Ki van itt? - halljuk meg Niall hangját, majd lábai dobogást a lépcsőfokokon.
Lihegve áll meg a nappaliban, hatalmas mosollyal az arcán, amit most irigyelek, hogy ilyen boldog, ellenben velem. Ahogy szemébe nézek a görbület eltűnik ajkairól és aggodalommal az arcán jön hozzám közelebb. Ahogy nem rég Liam tette, ő is leereszkedik elém és hatalmas, kék szemeivel engem vizslat.
- Mi a baj, Angyal? - hallat halk hangot és megfogja az egyik kezemet. - Mi történt? - kérdet tovább, de képtelen vagyok beszélni, ezért még jobban barátjához bújok, aki egyből szavaival a segítségemre siet.
- Niall, most ne, hagyjad - beszél társához, aki sután bólint egyet, majd törökülésbe helyezkedik és továbbra sem engedi el a kezemet.
- Kérsz egy csésze teát? - szólal meg Lou és mikor felnézek rá, együtt érző pillantásokat küld felém.
- Igen, köszönöm - mondom akadozva és kezemmel újra megtörlöm a szememet, mert további könnyek áztatják az arcomat.
Mondatomat hallva egyből föl áll és a konyhába siet, miközben a szőke fiú zsebében kutat, majd felém nyújt egy zsebkendőt, amit egy grimaszra hasonlító mosoly kíséretében fogadok el tőle. Egy kicsit eltávolodva Liam-től fújom ki az orromat a fehér anyagba, mire aki adta, minden undor nélkül veszi vissza magához és újra nadrágjába dugja el. Képtelen vagyok beszélni, még a pislogás is nehézkesnek bizonyul, ezét csak Li mellkasán pihentetem a fejemet és halkan szuszogok. Már majdnem lehunyom szemeimet az álmosságtól, mikor az előszobában lévő fogasra akasztott táskámban megszólal a telefonom. Niall szó nélkül áll fel és megy érte, majd gyorsan vissza is jön a továbbra is hangosan zenélő masinával.
- Kris az - jelenti be, mire sóhajtok egy nagyot, nincs erőm beszélni vele és elmondani mindent, most nincs.
- Vedd fel, kérlek - beszélek akadozva, mire bólint egyet és megnyomja a zöld gombot, ezáltal füléhez emeli a készüléket.
- Szia! - köszönti aranyosan a vonal túlsó végén lévő nőt. - Persze, minden rendben vele, csak most éppen fürdik és ha nem gond, akkor ma itt aludna nálunk - folytatja, mire meg sem lepődök mondatán, ha bármi gondom, bajom van, soha nem engednek haza, itt kell maradnom velük. - Rendben, jó éjt, Kris! - búcsúzik hasonló, kedves hangnemben, majd bontja a vonalat.
Lassan csúztatja az asztalra a telefont, majd leül a másik fotelba és csendben nézelődik a házban. Ez esetben nekem is van rá alkalmam, minden részét megfigyelem a helységnek, ahol vagyunk. A falak barackvirág színűek, a parketta világos barna, a bútorok vagy barna vagy fekete színűek. A keretekben megpillantok fényképeket, amiken a fiúk vagy azok családjai vannak, mindenki önfeledten mosolyog, de akaratom ellenére is, Harry családján akad meg a szemem. A göndör hajú férfi középen áll, édesanyja, nevelőapja és nővére őt öleli, örülnek annak, hogy velük van és nem távol tőlük. Virágok, dísztárgyak tarkítják a polcok sorait, még soha nem néztem meg ilyen tünetesen a nappalit, pedig számtalanszor jártam benne. Fülemben hallom Liam szívének egyenletes dobbanását, ami megnyugtat és alább hagy a sírás, helyét átveszi a gondolkodás. Gondolkodom azon, hogy Hazza vajon mit csinálhat Holmes Chapel-ben, mit szólhat ahhoz Anne, hogy elutasítottam a fiát, annak ellenére, hogy neki is számtalanszor elmondtam, mennyire szeretem és tisztelem egyetlen fiú gyermekét.
A fejemben lévő gondolatok rögvest eltűnnek, ahogy Liam felemel a combjáról, a helyére ültet, ő pedig a fotel karfáján foglal helyet, majd Louis előttem állva adja kezembe a nagy bögre, gőzölgő teát.
- Köszönöm - nézek rá hálásan, mire válasza egy aranyos mosoly, amit mindig megmutat nekem.
Óvatosan emelem számhoz az átlátszó tárgyat és inni kezdem a kellemesen meleg italt, ami mikor a számba kerül elégedetten hümmögök egyet. A finom, citromos folyadék úgy gördül le a torkomon, hogy kiráz a hideg. Amikor elfogyasztom, a bögrét a dohányzóasztalra teszem és a fotel támlájának döntöm a hátamat. A mellettem ülő fiú egyik kezemet az övéi közé veszi, minden pillanatban hozzám ér, figyel rám és gesztusaival támogat, ami rettentő jól esik.
- Szeretnél velem aludni, vagy inkább Harry szobájában? - szól hozzám Lou, mire rákapom a tekintetemet, Liam pedig hangosan felmordul.
- Ezt nem éppen most kellene - mormolja az orra alatt a fiú és megrázza a fejét.
- Nincs semmi hátsó szándékom, Liam csak nem akarom, hogy itt aludjon ezen a kemény kanapén - paskolja meg a bútort, amin ül és így beszél barátjához magyarázatot adva.
- Veled alszok, Louis - mondom a szemébe nézve és egy kisebb mosollyal, ami a fiú meglepettségét hozza elő.
- De, ha gondold ott van Harry szobája is vagy... - kezd el hadonászni, mire szőke barátja halkan elneveti magát és Liam is így tesz, mivel elég vicces látvány, ahogy zavarba jön a beszélő fiú.
- Nem - rázom meg szaporán a fejem. - Az ő szobájában nem akarok aludni, így is túl sokat gondolok rá és egyre rosszabb ez az egész - húzom el számat, miközben Li oldalához dűlök, ő pedig egyből átveti kezét a vállamon.
- Rendben - mosolyodik el szerényen, még nem láttam ilyen gyermetegnek a mosolyát, mindig önfeledten, boldogan görbíti felfele ajkait.
Éppen állnék fel, hogy menjek fürödni és lassacskán az ágyba bújjak, mikor a telefonom újra megszólal, ezért megállok a mozgásban. A kijelzőre pillantva idegen számot fedezek fel, ezért tétovázok, hogy felvegyem vagy ne, de végül az első opciót viszem véghez.
- Háló? - szólok bele bizonytalanul, mikor fülemhez emelem a készüléket.
- Szia, Ana! - hallok meg egy felettébb ismerős hangot, de hirtelen nem tudom memorizálni, hogy ki is lehet ő. - Anne vagyok - teszi hozzá, mire elkerekedik a szemem és a szám O alakot formál.

~.~.~.~

Sziasztok Csajszik! :)

Még se tűntem el, anyuék engedik, hogy gépezzek, de csak egy keveset, ezért időhiányában, de összehoztam ezt a részt. Biztosan meglepődtetek Ana válaszán és az egész helyzeten, de lesznek még következményei, az már biztos! ;)

További szép hete és legyetek jók! <3

Have a nice day: Fanny