16.rész Minden rosszban van valami jó

" Mindent a legjobb barátnőmnek, Ana-nak köszönhettem. Ő volt a hősöm, ő volt mellettem akkor, amikor fel akartam adni és biztatott még akkor is, ha sokszor nem foglalkoztam a szavaival. Egy életre hálás voltam neki és én is bármit megtettem volna azért, hogy újra boldog legyen, de nem tudtam mihez kezdeni csak megmutatni neki, hogy én nagyon szerettem. " - Mia Steff

- Szia! - köszöntöm bizonytalanul és leülök a legközelebbi helyre, mivel a lábaim kezdtek
összerogyni. 

- Rendben vagy? - kérdezi halkan és kedvesen, ami egy pillanatra megmosolyogtat. 

- Nem - válaszolok bánatosan és egy hirtelen ötlettől vezérelve felállok a kanapéról és az emeletre megyek. 

Megállok Harry ajtaja előtt, óvatosan lenyomom a kilincset, majd átlépem a küszöböt. A szobába még érezni lehet parfümjének finom illatát, az ágy nincs rendbe rakva, ruhák pihennek a földön, amiket minden bizonnyal tegnap használt. Óvatosan leereszkedek az íróasztalához tartózó székre és kezembe veszem azt a képet, ami velem szembe foglal helyett, amin Harry és én vagyok. Boldogan, szerelmesen öleljük egymást, már olyannyira majd' összetörjük a másikat, szemeink bőszen csillognak, le se tagadhattuk volna, hogy akkor is mennyire ragaszkodtunk egymáshoz. 

- Sajnálom - mondja hosszú percek után egy nagy sóhajtás kíséretében. - Ne haragudj, Drágám, amiért ilyen későn zargatlak, de a Harry által hallottak után muszáj volt tudnom, hogy minden rendben van-e veled - beszél nyugodtan és kibírom venni a hangjából, hogy mosolyog. - Merre vagy most? - érdeklődik és egy pillanatra úgy érzem, hogy engem többe néz, mint a fiát. 

- A fiúknál - válaszolok sután, majd az eddig kezemben tartott és nézett képet visszarakom a helyére. - Louis ide hozott - beszélek tovább, mire a fiú neve hallatán a nő felsóhajt.
- Louis... - ízlelgeti a nevet, mire összeráncolom a szemöldökömet, nem értem, hogy miért lett hirtelen ilyen furcsa. - Figyelj, Anne. Nem szeretem őt csak egy nagyon jó barát, én Harry-be vagyok szerelmes, de annyira, hogy azt nem tudom szavakba foglalni. A fiad annyira belopta magát a szívembe, hogy ha akarnám se tudnám kiűzni magamból ezt az érzést. Gondolom nem kell ezt ecsetelnem, boldog házasságban élsz Robin mellett és tudod, hogy miről beszélek - állok fel a székről és az erkélyajtót kinyitva megyek ki oda.
Rögvest megcsap a hideg szél, ami nagyon jól esik, a fázás gondolta sem jut az eszembe. Ismét nem hallok a vonal végéről mást csak szuszogást, azért a korláthoz lépkedek és egyik kezemet rárakva nézem az elébem terülő tájat. Az autók moraja, a csillagos ég és az emberi életet mutató hangok megnyugtatnak.
- Értem, Drágám - lesz ugyan olyan a hangja, nyugalmat és szeretetet sugárzó. - Itt van mellette Harry, ő is mindent hall, amit mondasz - világosít fel, mire teljes testemben megdermedek és legszívesebben bontanám a vonalat, amit hamarosan meg is teszek.
- Jobb lesz, ha letesszük. Én is fáradt vagyok és biztos már ti is pihennétek - kezdem akadozva és a kezem remegni kezd, ahogy ujjaim között tartom a telefont.
- Ne csináld ezt... - kérlel a nő, mire szaporán megrázom a fejemet, amit nem láthat.
- Anne, a fiad nem kíváncsi rám, azt mondta örökre hagyjam békén, szóval nincs értelme tovább ezt csinálni. Sziasztok! - köszönök el tőlük a sírás határán és megnyomom a piros gombot.
Amint zsebembe lesz a telefonom, elhagyom az erkélyt és a szobát is, mert úgy érzem nem bírok tovább itt lenni, felemésztenek az érzelmeim. Legszívesebben újra sírnék, ordítanák, de nem teszem. Próbálok mosolyogni és pozitívan nézni a dolgokat, még ha nem is megy ez olyan egyszerűen. Nehéz nem gondolni arra a személyre, akit tiszta szívedből szeretsz és akire rá bíznád az egész életedet. Lassan ballagok le a lépcsőn, majd a nappaliba megyek, ahol ott vannak a fiúk, társaságukban most már Zayn-el. Amint meglát, feláll és odajön hozzám, majd részesít egy hosszú, szeretetteljes ölelésben, amivel mutatja, hogy ő is támogat. Kezemet széles hátára teszem és óvatosan simítok végig rajta, mire arcát jobban a hajamba rejti.
- Minden rendben lesz, Angyal - mondja határozottan, mikor a szemembe néz, majd nyom egy puszit a homlokomra.
- Úgy legyen... - sóhajtok fel és egy pillanatra vállára ejtem a fejemet.
Elengedjük egymást, majd ő az egyik fotelbe, míg én a kanapéra ülők le Louis mellé. Ahogy derekamra teszi a kezét hirtelen ér, de nem mondok semmit csak nyugtázom magamban, hogy örülök, amiért érezteti velem az odafigyelését. Figyelem, ahogy Liam és Niall jókat nevetnek valami viccen, néha én is felkuncogok gyerekeskedésiken, míg Zayn csak néz maga elé és jól láthatóan valamin nagyon gondolkodik. Louis mellettem ülve nézi a halkan szóló tévét, amiben a késő esti híradó megy. A falon kattogó órára nézek, ami fél 11-et mutat, soká van, de az iménti álmosságom elmúlik, véleményem szerint az Anne-el való beszélgetés miatt.
- Ana, szerinted piros vagy vajszín? - szólal meg a félig arab fiú és halványan mosolyogva néz a szemebe.
Egy pillanatig sem gondolkodok a kérdése okán, mivel Perrie-vel már hónapok óta szervezik az esküvőt, amiben nagy örömömre én is segítettem és szerencsére meg is fogadták azokat a tanácsokat, amiket adtam nekik. Igaz, a szőke hajú lánnyal nem találkozunk sokat, de rettentő kedves és aranyos. Sokszor hallgatott meg rosszabb napjaimon és támogatott, ami mindennél többet jelentett. Teljes egészében összeillenek Zayn-el és bátran kimerem jelenteni, hogy fantasztikus párost alkotnak ők ketten.
- Vajszín - válaszolok egy kis gondolkodás után. - Egy esküvőhöz jobban illik, mint a piros, az túl erős szín - érvelek, mire együtt értően bólogatni kezd.
- Köszönöm - mereszt rám hálás pillantást, mire csak legyint egyek, szívesen segítek neki mindenben.
Az óra ketyeg, már éjfél is elmúlik, de a fiúk továbbra is mellettem vannak és lehet, hogy álmosak, mégsem teszik szóvá. Ásításukat próbálják elrejteni előlem, de hasztalanul, mert már a bőszen csillogó szemeikből is kitudom olvasni, hogy nagyon fáradtak.
- Menjetek aludni, már nem bírom nézni, hogy szenvedtek - adok hangot magamnak mosolyogva, mire kisgyerekek módjára bólintanak mondatomra és a helyükről rögvest fel is tápászkodnak.
- Jó éjszakát, Angyal! - lép elsőnek elém Niall és megjutalmaz aranyos mosolyával.
- Neked is - nyomok egy puszit puha arcára és kezei közé vetem magam.
Egy apró csókot hint fejem búbjára, majd helyet ad másik két barátjának, akik szintél elbúcsúznak és elindulnak a lépcső felé, hogy végre menjenek megfürödni, majd aludni. Louis nem mozdul, tovább ül a kanapén és nagy szemeivel engem figyel. Álló helyzetemen egyből változtatok és lerogyok mellé, mire halványan elmosolyodik.
- Te miért nem mész pihenni? - simítom meg enyhén borostás arcát, amitől egy pillanatra lehunyja a szemét.
- Nem hagylak itt - fogja meg arcán lévő kezemet, majd elveszi onnan és lábára téve simogatni kezdi.
- Köszönök mindent, Louis! - mondom halkan és mérhetetlen hálával a hangomban. - Nem tudom ki jött volna el értem a város másik végébe - sóhajtok fel és fürkésző szemeibe nézek.
- Rám bármikor számíthatsz, Ana - ejti ki halkan, még is határozottan szavait, ezért halványan elmosolyodok. - A barátod vagyok még akkor is, ha ennél többet érzek irántad. Tudom, hogy Harry-t szereted és ezt tiszteletben tartom. Nem akarok az életedbe férkőzni úgy, hogy azt nem akarod - ül hozzám közelebb és kezeivel védelmezően átölel. - Nagyon remélem, hogy azzal a bolonddal kibékültök, de ha még se, akkor ezt most kijelentem, hogy küzdeni fogok érted. Küzdeni fogok a szívedért, mert neked szeretetre és törődésre van szükséged, a legjobb dolgokra, Angyal - mormolja a hajamba, amitől kiráz a hideg és a szavai szíven ütnek.
Képes lenne azért küzdeni értem, hogy boldognak lásson. Nem is arra törekszik, hogy szeressem őt, hanem, hogy nekem jó legyen. Hihetetlen egy férfi, de tisztában vagyok azzal, hogy neki Eleanor mellett, míg nekem Harry mellett van a helyem. Lehet, hogy egy bizonyos idő elteltével más szemmel tudnék rá nézni, de én mást szeretek, mást akarok szeretni. Nem mondok semmit csak erősebben bújok hozzá, amitől jól halhatóan felsóhajt.
- Menjünk aludni, már te is álmos vagy - távolodok el tőle és kezét megfogva, felhúzom a helyéről.
Mondatomra csak bólint egyet és engedelmesen követ az emeletre, majd mikor elérünk a szobájához, megelőz és kinyitja nekem az ajtót. Gesztusán elmosolyodok, majd átlépem a küszöböt, ahogy ő is és már csak azt hallom, hogy becsukja a faszerkezetet. Felkapcsolja a lámpát és egyből a ruhás szekrényéhez megy, majd kis kutakodás után mosolyogva fordul felém.
- Tudom, hogy Hazza szobájába van ruhád, de egy estére ez is megteszi - nyújt felém egy kék nadrágot és egy fekete felsőt. - Eleanor-é - vált hangszínt, majd lehajtja a fejét.
Elveszem tőle a ruhadarabokat, majd egyből le is teszem az ágyra és közelebb megyek hozzá. Állánál fogva felemelem a fejét és könnybe lábadt szemeibe nézek, amitől rögvest meghasad a szívem. El se tudná titkolni a benne tomboló érzelmeket.
- Ugye szereted még? - kérdezem és kezeim közé veszem az arcát.
- Persze, hogy szeretem - válaszol szinte suttogva, majd engem magával húzva leül a fehér huzattal fedett takarójára. - Nagyon szeretem, de képtelen voltam vele azt megtenni, hogy vele lakok, vele alszok és a legtöbb időmet vele töltöm, miközben irántad is táplálok érzelmeket. Úgy éreztem, hogy ezzel elárultam és inkább én szenvedek, mint ő. Túl fontos nekem ahhoz, hogy tönkre tegyem. Annyira törékeny és érzékeny, nem akartam végbe nézni, ahogy gyanakszik és kételkedik az iránta táplált szerelmemben - mondja kétségbeesetten és a szemeiből azt bírom kiolvasni, hogy segítséget akar kapni.
- Figyelj... - sóhajtok fel és teljes testtel felé fordulok, mire ő is így tesz. - Ne értem küzdj, hanem magadért, értetek. Lehet, hogy érzel irántam valamit, de te is nagyon jól tudod, hogy El-re van szükséged. Ő életed szerelme, ő vele osztottad meg az életedet három évig. Az nagyon hosszú idő, Louis, ne dobd el magadtól a boldogságot. Eleanor az a lány, aki teljes egészében boldoggá tud tenni és az a baj, hogy ezt én nem bírom megtenni. Mondhatnám azt neked, hogy szeretlek, miközben nincs így. Ez ugyan az lenne, mint neked. Szereted azt, aki melletted van, de azt is, aki nincs. Én Harry-t szeretem, rá van szükségem, de neked arra a lányra, aki még most is szeret - mosolyodok el és megfogom az egyik kezét. - És a legfontosabb az, hogy teljes szívből és odaadásból. Tisztel, elfogad úgy, ahogy vagy, bármikor kiáll melletted és ő az, akire bármikor számíthatsz. Neked ez kell, egy biztos háttér, amit mellettem nem kapnál meg, de ő mellette igen - nézek mélyen a szemébe, mert azt akarom, hogy, amit mondok felfogja és elgondolkodjon rajta.
- Igazad lehet - mondja néhány perc csönd után, majd mozgásra bírja magát és ahogy ma már olyan sokszor, újra megölel.
A beszélgetésünk után gyorsan megfürdünk, pizsamába bújunk, majd előbb én, után ő bújik a takaró alá. Az éjjeli szekrényen lévő lámpát lekapcsolja, majd még hosszú ideig mozgolódik mellettem. Én kifele fordulva várom, hogy abba hagyja, miközben abban reménykedek, hogy azon gondolkodik, amiket mondtam neki, mert ami szavak elhagyták a számat az mind igaz, még akkor is, ha ő nem ezt gondolja. Egy idő után abba hagyja a mocorgást, majd meleg kezét érzem meg a derekamon. Érintése hirtelen érint, gondolkodok azon, hogy elvegyem onnan nagy mancsát vagy ne, de utána meggondolom magam és izmaimat kiengedve sóhajtok egy aprót, hogy ő meg ne hallja.
- Jó éjt, Ana! - mormolja a hátamba és ölelése erősödik körülöttem.
- Neked is! - válaszolok és néhány perc elteltével már az álomvilágba találom magam.

***

Pontosan egy hónap telik el. December 20-át írunk, négy nap múlva karácsony, amit rettentő módon várok. Anyuék haza jönnek és igaz nem az egykori közös házunkba, hanem Mia-hoz, de ez mellékes dolog, hiszen csak az számít, hogy velem legyenek. Harry-vel továbbra sem beszélek és emiatt rengeteget sírok és magamba fordulok, de próbálom magam túltenni rajta valahogy. Legjobb barátnőm rengeteget segít, támogat, ami bőven elég ahhoz, hogy pozitívan lássam a dolgokat. A banda már egy hónapja turnén van és ötőjük közül négyel beszélek, míg közülük egyel talán túl sokat is. Louis-nak hiába mondtam el a véleményemet, miszerint El mellett van a helye, úgy néz ki, hogy nem foglalkozik vele, mert amint van szabadideje felhív és órákig mesél, amit öröm hallgatni, de én inkább egy oly' ismert, karcos, férfias hangot hallgatnék, akinek a tulajdonosa egy göndör hajú, zöld szemű férfi. Hiányzik a jelenléte, a gesztusai és az a szeretet, amit csak ő tudott megadni. Annyira különleges és megmagyarázhatatlan kapocs volt közöttünk, hogy sokszor még én sem értettem az egészet. Vele villámgyorsan telt az idő, teljes mértékben önmagam tudtam lenni, mivel úgy fogadott el, ahogy vagyok. Mia-ra visszatérve, kerekes székben van, de nem sokáig. Az egy hónap leforgása alatt minden nap vittem kezelésekre és gyógytornákra, aminek az lett a hatása, hogy a lábát már tudja mozgatni és olykor már bennem kapaszkodva is tudja szedni a végtagjait, nem kell a kerekes tákolmány. Hatalmas akarat ereje van, aminek megvan az eredménye, rohamosan gyógyul. Visszamentem Cara-hoz dolgozni, mivel barátnőm otthon van, így nem tudnánk fizetni a csekkeket és egyéb dolgokat, hogy ha örökösen mellette lennék. Az elejében féltem magára hagyni, de mikor biztosított arról, hogy minden rendben lesz, nem teljesen, de nyugodtabban mentem dolgozni. 

Reggel mikor felkelek egyből ki is ugrok az ágyból, mert a földszintről éles hangokat hallok. Gyorsan lábamra veszem a mamuszomat és futva közelítem meg a lépcsőt. Ahogy a nappaliba érek tovább megyek, mert ott nem látom a vörös hajú lányt, inkább a konyhába tartok. Mikor kinyitom az ajtót, egyből meg is állok és hajamba vezetem a kezeimet, mert Mia a lábán állva kapaszkodik a konyhaszekrénybe és szemezik a padlón hevert üvegszilánkokkal, amik néhány perccel ezelőtt még egy poharat alkottak. 

- Mia... - sóhajtok fel és közelebb megyek hozzá. 

- Bocsánat csak inni akartam - mondja bűnbánóan, mire halkan felnevetek. 

- Ez már hanyadik pohár a héten? - állok meg mellette és kezét megfogva vezetem a kerekes székhez. 

- Nem tudom - rántja meg a vállát kuncogva és úgy néz fel rám, immáron ülve.

- Most már szóljál nekem, mert lassan oda az egész készleted - simítom meg a fejét mosolyogva, majd hintek egy puszit az arcára. - Jól aludtál? - kérdezem, miközben megkeresem a seprűt és a lapátot, majd elkezdem felseperni a szilánkokat, mielőtt belelépnék. 

- Igen csak már unalmas a kanapé - húzza el a száját, mire elnevetem magam. - Ne nevess, tényleg az - dorgál meg. 

Helyére teszem a kezemben lévő tárgyakat, miután az üvegdarabokat a kukába süllyesztem, majd odamegyek hozzá és magamhoz véve egy széket, leülök elé. 

- Már ma este nem kell azon aludnod - fogom meg a kezét és boldogságtól csillogó szemeibe nézek. - Ma már elfelejted ezt,... - bökök a székre, amiben ül. - a szenvedést és minden rossz dolgot. 

- Mindent köszönök neked, Ana! - mondja hálásan és mosolyogva, amitől nekem is ezt kell tennem. - Ha te nem nem vagy velem, akkor szerintem már őrültnek nyilvánítottak volna ki - rázza meg a fejét somolyogva. 

- Ez nem csak rajtam függött, hanem rajtad is, Mia - tűrök egy szemébe lógó tincset a füle mögé. - Erős vagy és ezt most bizonyítottad be a legjobban. Senki nem fogadta volna el ilyen könnyen a tényt, hogy nem tud járni, mint te - ölelem magamhoz szorosan, amit egyből viszonoz is. 

- Ha te nem vagy, akkor nem bírtam volna elfogadni - mormolja a hajamba, mire kezeim erősebben vonják közre a hátát. 

- Jaj te... - távolodok el tőle és megsimogatom fehér arcát. - Szeretlek! - mondom halkan és teljesen őszintén.

- Én is téged! - válaszol és újra hozzám bújik, ami jól esik, mert ő az, aki mindig és mindig mellettem van, történjen bármi.
Az emeleten hagyott telefonom olyan hangosan kezd el zenélni, hogy még a konyhába is behallatszik, ezért magára hagyom barátnőmet és futva megyek a készülékért. Ahogy betrappolok a szobámba, egyből keresni kezdem, mire az ágy alatt meg is találom. A kijelzőn annak az embernek a neve villog, akire nem számítok. A szemeim elkerekednek, a kezem és az egész testem remegni kezd a félelemtől. Tartok attól, hogy minden ugyan úgy marad, ahogy eddig.

~.~.~.~

Üdvözlök Mindenkit!

Megjöttem kisebb-nagyobb késéssel, amiért elnézést kérek, de sokat kellett tanulnom. Remélem elnyeri a tetszéseteket ez a rész! :)

Köszönöm a kommenteket, rettentő hálás vagyok mindenért! <3

Jó szünetet és időtöltést kívánok nektek, ebben a kicsivel kevesebb, mint két hétben!

Have a nice day: Fanny