18.rész Mit keresel itt?

" Nem akartam elhinni! Újra Harry oldalán volt a lány, akit magamnak akartam tudni már hosszú ideje. Ideges, csalódott voltam, amiért nem bírtam elérni azt, hogy engem szeressen. Az meg se fordult a fejembe, hogy feladjam, azért is mentem Doncaster-ből vissza Londonba, hogy megmutassam mind a kettejüknek, nem állhat senki az utamba! " - Louis Tomlinson

~ Anastasia Moon ~

Meredten, szinte levegővétel nélkül nézem Mr. Kress-t, miközben Harry átöleli a derekamat, de leseprem magamról a kezeit. Visszajött, bocsánatot kért, de a szívem még sebes, attól, amit tett. Szeretem, talán túlzottan is, de csalódtam benne, még akkor is, ha én is hibáztam. Nem kellett volna elutasítanom, de neki sem így beszélnie velem és magara hagynia. Cselekedetemre felsóhajt, mire félszemmel ránézek, amit nem vesz észre, mert lehajtja a fejét. 

- Mi a baj? - szólalok meg végül, mire a doktor elneveti magát, amit nem értek, ezért bambán nézek rá. 

- Az, hogy Mia teljesen meggyógyult, semmi baja - neveti el magát, mire hangosan felsóhajtok, barátnőm pedig sírni kezd. 

Rögvest odamegyek hozzá és kezeim közé zárom, miközben puszit nyomok dús hajába. A vállai remegnek, sír és egyben nevet, felhőtlen boldogságot érez, ahogy én is. Elnevetem magam, miközben a két férfi csak mosolyogva néz minket. 

- Meggyógyultál, Mia! - veszem kezeim közé könnyes arcait és ezúttal homlokára adok egy apró csókot. - Most már semmi bajod - beszélek teljes boldogsággal, mire újra hozzám bújik és ragaszkodóan fonja körém kezeit. 

- Természetesen a mankót továbbra is használnod kell, de azt is hamarosan hanyagolhatod - lép mellénk a doki és Mia-nak idézi szavait. 

- Rendben - válaszol szipogva, mire zsebemből előhúzok egy zsebkendőt és a kezébe nyomom. 

Egyből megtörli szemeit, majd kifújja az orrát, ami után elteszi a használt papírt és megöleli az orvosát. 

- Mindent köszönök, maga egy fantasztikus orvos - mormolja a férfi fehér köpenyébe, miközben eltávolodok tőlük és úgy nézem párosukat. 

- Én vagyok a legboldogabb, hogy meggyógyultál - simítja meg a lány buksiját, majd eltávolodik tőle és a dolgozó asztalához lépked. - Ezt majd elfelejtettem... - mosolyodik el, majd visszatér hozzá egy felettébb ismerős karkötővel a kezében. - A kórtermedben találtam meg a földön - adja oda neki az ékszert, mire barátnőm szeme felcsillan. 

- Köszönöm, ezt keresem már mióta - neveti el magát, majd felém mutatja a kezében tartott tárgyat, amit második látásra egyből felismerek, hiszen én vettem neki. - Ezt Ana-tól kaptam, azzal a címszóval, hogy ez az örök barátságunk szimbóluma - beszél az előtte álló személynek, még is rám-rám pillant. - Neki is ugyan ilyen van - teszi hozzá, mire felhúzom kabátom ujját és megvillantom barátnőm ékszerének pontos mását. 

- Ez egy nagyon aranyos és becsületre méltó dolog - beszél mind a kettőnkhöz Mr. Kress. - A barátság az egyik legfontosabb dolog az életben - húzza halvány mosolyra ajkait beszéd közben, mire a vörös hajú lánnyal ugyan így teszünk.
Ahogy elhagyjuk a kórházat, vissza se nézek, nagyon remélem, hogy többet nem kell ide jönnöm, se más miatt, se magam miatt. Barátnőm ismét belém kapaszkodik és apró léptekkel haladunk, míg Harry előre siet és kinyitja az autó ajtaját, ezzel megkönnyítve Mia dolgát. Már ülni akar be, mikor hirtelen megtorpan és nagy szemekkel néz rám.
- Mi a baj? - lepődök meg, mire elmosolyodik és ebből már tudom, hogy baj nincs csak szeretne valamit.
- Nagy baj lenne, ha elmennénk sétálni? - rebegteti meg szempillát és rám meg barátomra néz. - Már alig vártam, hogy elmehessek valahova és ne csak a négy fal között üljek - húzza el a száját, mire mosolyogva megsimítom a haját.
- Persze, hogy nem baj - szólal meg Hazza, majd ahogy eltávolodunk a kocsitól, becsukja az ajtaját és ismét lezárja, nehogy beleüljön valaki és elvigye.
A hó szállingózik, hatalmas szürke fellegek borítják az eget, hideg van, mi még is mosolyogva lépkedünk az egyre havasabb járdákon. Az örömöm határtalan, mivel a mellettem lépkedő lány úgy, ahogy rendbe van, már csak mankót kell használnia, amit kis idő elteltével el is tehet. Harry is itt van, még ha a kapcsolatunk nem is olyan, mint régebben, de tudom és biztos vagyok benne, hogy ez idővel megfog változni. Egyik kezemmel barátnőmet segítem, míg másikat Harry óvatosan megfogja és hosszú ujjaival átöleli azt. Felnézek rá és elmosolyodok, mire közelebb hajol hozzám és apró csókot hint a homlokomra.
- Nem félsz, hogy meglátnak velem? - kérdezem bizonytalanul, mire felnevet és magához ölel.
- A barátnőm vagy, ezt mindenki tudja és akinek nem tetszik, az így járt - rántja meg a vállát lazán és teljesen nyugodtan, mire rajtam van a sor, hogy elnevessem magam.
- Valahogy éreztem, hogy ezt fogod mondani - simítom ki homlokából göndör tincseit, mire megfogja a kezemet és meleg puszit nyom a tenyerembe.
- Örülök, hogy kibékültetek - jegyzi meg Mia és mosolyogva néz minket. - Tudom, Harold, hogy egy idióta és önfejű majom vagy, de ha boldoggá teszed a legjobb barátnőmet, akkor engem is - neveti el magát, mire mi is csípős kijelentéseire. - Csak ez maradjon is így, különben az életed be fog fejeződni - emeli fel mutatóujját és úgy néz mélyen barátom szemébe.
- Rendben - mosolyodik el a fiú, majd ismét hozzám hajol és ezúttal a számat puszija meg, amitől kiráz a hideg.
Már vagy egy órája sétálunk, egyre több utcát tudunk a hátunk mögött, mégse fázunk, sőt jól érezzük magunkat hármasban és barátnőm egyre jobb kapcsolatba kerül Harry-vel. Jókat nevetnek, beszélgetnek, míg én mosolyogva hallgatom őket, olykor nevetek, mert sokszor hülyeségeken beszélgetnek és vitáznak. A lábaim már egy kicsit fájnak a sok járkálástól, mégse teszem szóvá, barátnőm kedvében járok és tűröm a végtagjaimba nyilalló bizsergést.
- Nem megyünk be oda? - kérdezi boldogan a lány és az előttünk lévő cukrászdára bök.
- De - mondom nyugodtan, miközben legszívesebben egyből beszaladnék oda, hogy leülhessek egy székre, de nem teszem, hanem a háta mögött megyek és várom, hogy Harry segítségével odaérjen a bejárathoz.
Ahogy barátom kinyitja az épület ajtaját, rögvest megcsap a meleg, a sütemények, kávék illata és fülembe szökik az itt lévő emberek moraja. Elmosolyodok a látványtól, hiszen minden annyira hívogató és megnyugtató. A falak narancssárga színűek, képekkel díszítve, nagy ablakok adnak fényt a cukrászdának, a székek, asztalok fehérek, egyszóval minden úgy jó, ahogy van. Apró léptekkel közelítek meg egy asztalt, ami a legközelebb van hozzánk, mire Harry és Mia követnek, majd csatlakoznak hozzám. Levesszük kabátunkat, az én esetemben a sálat, sapkát is, amiket a székre akasztok.
- Jó napot! - lép mellénk egy kedvesen mosolygó fiú, aki feltűnően kezdi el vizslatni az arcomat, amitől egyből zavarba jövök.
- Szia! - szólalok meg, mire mosolya nagyobb lesz és mellém lép, miközben a velem tartó személyek is üdvözlik őt.
- Tessék - adja ide nekem az egyik süteményes, innivalós lapot, mire halkan megköszönöm, nem merek a szemébe nézni, mert Harry folyamatosan engem és a fiút nézi szikrázó szemeivel. - Ha eldöntötték mit szeretnének, akkor jelezzenek - mondja aranyosan, majd felsóhajtok, mikor elmegy, mert így nem kell tűrnöm tovább barátom csúnya nézését.
- Ez mi volt? - kérdezi fojtottan, de nem néz rám, inkább az előtte lévő papírt böngészi.
- Micsoda? - lepődök meg és nagy szemekkel nézek rá, mivel semmi rosszat nem tettem.
- Menjünk innen! - jelenti ki mérgesen, majd kezét az asztalra csapja, mire én is barátnőm is összerezzen. - Most! - teszi hozzá, mire szem forgatva és fej rázva felállok és kezdem felvenni a kabátomat, amit nem olyan régen vettem le.
- Ez mire jó, Harry? - kérdezem kimérten, mire ölni képes szemeit rám emeli, amitől egyből be is fogom a számat, nem kérdezek többet.
Meglepődök a viselkedésén, hiszen ilyet még sosem csinált, volt, amikor rájött a féltékenységi roham, de nem ennyire. Mia is felöltözik és ingerülten figyeli az előttünk lépkedő és mérges férfit, mire rá nézek és csak megrántom a vállam. Akaratosan nyitja ki a helység ajtaját és határozott, hosszú léptekkel baktat előre, de olyan sebességgel, hogy alig bírjuk tartani vele a lépését.
- Lassíts már te idióta! - kiáltja el magát barátnőm, miközben a nyakamat öleli és nehezed lépked. - Ha feltűnne, még fáj a lábam - közli cinikusan, mikor utolérjük Harry-t. - Azért ennyire ne legyél féltékeny - jegyzi meg nevetve, mire a fiú megfordul és haragosan néz a szemébe.
- Nem vagyok az! - szűri ki fogai között, mire a lány még jobban nevetni kezd.
- Majd ki pukkansz az idegtől, nem tudsz hazudni - kacag tovább, mire én is elmosolyodok felettébb jó kedvét.
- Inkább menjünk - fordít nekünk hátat és menni készül, de nem sokáig, mert megszólalok:
- Én veled biztos nem megyek, inkább hívok taxit - nézek mélyen a szemébe, mire lesüti azokat és a földet kezdi el nézni. - Te mehetsz a kocsidhoz, de mi biztos nem mozdulunk innen - mutatok a járdára, amin állunk, mire megrántja a vállát és tovább áll.
Megszeppenve nézem, ahogy ténylegesen el megy és itt hagy, ahogy a vidámparkban is. Már majd nem lefordul az egyik utcán, mire nem bírom tovább és újra megszólalok, de ezzel elérem a várt hatást.
- Már megint itt hagysz? - tárom szét a kezeimet, mire felém fordul és csak néz. - Neked ez a mániád? Ha nem tetszik valami, akkor elmész? Így könnyebb vagy mi? - nevetem el magam cinikusan, miközben erősen tartom Mia-t, nehogy megcsússzon a havas úton és megüsse magát.
Nem mond semmit csak vissza felé indul hozzánk, amit csak nézek. Már a végén fut, nem foglakozik azzal, hogy eleshet a nyirkos úton, szalad tovább, mire Mia elenged és errébb áll tőlem. Nem értem miért teszi ezt, de mikor Harry közel ér hozzám és a kezei közé kap, akkor megértem. Akaratosan nyomja ajkait az enyémekre és hagy rajtuk nedves csókot, amit természetesen egyből viszonzok, ha csókol, akkor nem tudok ellenállni. Hosszú kezei a derekamra csavarodnak, míg én hajába túrok és élvezem a pillanatot. Mikor elválunk egymástól homlokát az enyémnek dönti és csak ennyit mond:
- Sajnálom! - ejti ki halkan, mire elmosolyodok és kezeimet arcára simítom.
- Harry, ha nem tudod azt felfogni, hogy csak téged szeretlek, akkor nagyon sajnállak, de tényleg így van. Azzal a fiúval a cukrászdába csak kedves voltam és lehet jól nézett ki a szőke hajával és kék szemével, de nekem egy barna, göndör hajú és bőszen csillogó, zöld szemű barátom van, akit nagyon szeretek, de ezt ő is pontosan tudja - nevetem el magam halkan, mire elveszem arcáról kezemet, ami után egyből hajamba rejti azt. - Olyan dili vagy - simítom meg a fejét, mire ismét rám néz.
- Szeretlek, Anastasia! - mondja és a teljes nevemen szólít, nem becéz, amiből tudom, hogy, amit mond azt legkomolyabban gondolja.
- Ne legyél ennyire féltékeny - dörgölöm orromat az övének, miközben halványan elmosolyodok.
- Én... - kezdene mentegetőzni, de összehúzott szemöldökkel meredek rá. - Jó, oké - neveti el magát, mire én is így teszek és kabátjába rejtem az arcomat, ahogy megölelem.
- Félek, Harry, hogy meglátnak minket - vallom be, mire eltol magától és hitetlenkedve néz a szemembe.
- Nem kell félned, mindenkitől megvédelek - bizonygatja a kapcsolatunk alatt már sokadjára. - Nekem te kellesz, beléd vagyok szerelmes a lábam hegyétől, a fejem búbjáig... - mutat végig magán, mire hangosan felnevetek. - és ez ellen senki nem tud mit tenni - rántja meg a vállát édesen mosolyogva, majd hint egy csókot a homlokomra.
- Köszönöm! - mondom halkan és boldogan, mire összekulcsolja a kezeinket és az eddig álldogáló és minket figyelő barátnőm felé fordulunk.
- Mindent megbeszéltetek? - érdeklődik kedvesen, a hangjából semmi cinikusság vagy hasonló érzelem nem tükröződik, csak a megértés.
- Igen - mondjuk egyszerre teljes határozottsággal, mire a lány bólint egyet, lassan mellénk lépked, majd belém karol.
- Ne haragudj, de amíg haza nem érünk, addig én bitorlom a barátnődet - próbál együtt érző lenni, de nem megy neki, elkacagja magát. - Remélem rám nem vagy féltékeny - teszi hozzá angyali arcát elővéve és úgy néz göndör hajú barátomra.
- Ezt még visszakapod - jegyzi meg elszántan a fiú és összeszűkített szemekkel néz rá.
- Oké - nevet tovább barátnőm, miközben keze helyett a derekát fogom meg, mert így biztosabb kezek között lehet.
Sok időbe fog telni, mire az autóhoz érünk, mivel messzire elsétáltunk, de nem bánjuk, amilyen jó hangulatban jöttünk, úgy is megyünk vissza a kórház parkolójához. Olykor megállunk, mivel Harry-vel egy kisebb hócsatába keveredek és hangosan nevetve dobáljuk egymáshoz a meglévő hóból gyúrt golyókat. Mivel Mia most is csak áll és figyel, ezért újabb hideg labdát csinálok, majd mellkasához dobom, amit megszeppenve, mégis bőszen mosolyogva, nevetve fogad. Lassú mozdulatokkal sepri le magáról a havat, de továbbra sem mozdul, biztos lábakon áll és figyel minket. Nem veszem észre, hogy barátom a hátam mögé lopakodik, már csak azt veszem észre, hogy a vállára dob és egy kisebb füves terület felé visz. Hirtelen mozdulattal terít a földre, miközben a combjaimra ül, míg én sikítozok és nevetek. Arcomra keni a hideg havat, amit próbálok megakadályozni, de nem sikerül, mivel sokkal erősebb nálam és nagyobbak a kezei, mint az enyémek.
- Hagyjál már! - kiáltom és ficánkolni kezdek alatta, de nem érek el vele semmit.
Ő is csak nevet és élvezi, hogy szenvedek, a sapka már leesett a fejemről, ezért a hajam is tiszta fehér, olyan, mintha hirtelen megőszültem volna. Egy idő elteltével megunja, hogy mindenhol csapkodom, kiabálok, nevetek, ezért abba hagyja cselekedeteit, majd egy számra nyomott puszi után leszáll rólam és segít felállni. Szem forgatva fogadom el hatalmas kezét, mire gyorsan felránt és elkezdi rólam leseperni a havat. Még néha felkuncogok az imént történtek miatt és mikor leguggol elém, hogy a lábamat is letakarítsa, térdemmel meglököm, ezért majdnem hagyat vágódik. Mia jókat nevet rajtunk, élvezettel nézi, hogy most helyette én kötekedek a fiúval. Mikor tisztának nyilvánít, felemelkedik, felveszi a földön heverő sapimat és kezemet ismét megfogva elhagyjuk a csataterünket, mintha mi sem történt volna. A kezemben lévő textilt már fejemre se helyezem, mivel tiszta víz, azért ha rajtam lenne csak megfáznék tőle.
Két óra leforgása alatt a barátom tulajdonában lévő Range Rover-hez érünk, amit egy egyszerű gomb nyomással ki is nyit. Kiveszem zsebemből a telefonomat, ami szerencsére nem vizes, mivel hosszú a kabát, ezért nem ázott át a nadrágom. Megnyomom a készüléken az egyetlen gombot, mire a kijelzőre nyert rálátásom miatt megtudom, hogy délután 4 óra van. Rég eljöttünk otthonról, de nem foglalkoztat túlzottan, mert elsősorban Mia, de mi is jól éreztük magunkat Hazza-val a kisebb nézeteltérésünk ellenére. Gyorsan beülök a járműbe, mivel a hófürdő után az én esetemben fázok. Nem vacogok, de ahogy fúj a szél és egyre hidegebb lesz, nem jó érzés, még csak enyhén vizesen is állni az utcán. Barátnőmet ezúttal Harry segíti be a hátsóülésre, amit jó szemmel fogad, de nem állja meg, hogy be ne szóljon neki, amin a fiú csak nevet, majd idővel beváltja az ígéretét, miszerint még megbánja a vörös hajú leányzó, amiért így viselkedik vele. Csak fej rázva mosolygok rajtuk, mivel olyanok, akár a nagyra nőtt gyerekek, sokszor úgy érzem csak én vagyok az egyetlen normális hármónk közül. A hazafele úton nem igazán beszélgetünk, ezért van időm gondolkodni. Elmélkedve nézem a barátommal összefont ujjainkat a sebváltón és rájövök arra, hogy nem tudom távol tartani magamtól. Ez számomra egy lehetetlen feladat, mivel nagyon szeretem és szükségem van a közelségére és erre a mai nap folyamán jöttem rá. Akárhogy csalódtam benne, akárhogy vannak közöttünk olyan dolgok, mint például a féltékenység vagy az én esetemben a lobbanékony természet, úgy érzem, mégis kiegészítjük egymást. Vannak bizonyos dolgok, amiben különbözünk, más a véleményünk, de ez így van rendjén. Az nem lenne jó, ha egyformák lennénk, úgy nem lennének titkok, minden egyes nap felfedezések a másikban és ez az erős kapocs, ami közöttünk van. Még mindig nem hiszem el, hogy van egy olyan fiú a világon, mint ő, aki ennyire és így megtudott fogni. Kislány koromban mindig egy mesébe illő kapcsolatra vágytam, példáztam a szüleimről, mivel az ők házasságuk ilyen volt. Erős, gond nélküli és olyan érzelmes, amit nem akartam elhinni. Lehet, hogy anyám boldog Dave mellett, de olyan, mint apámmal soha nem lesz, ezt biztosra veszem. És most itt vagyok 20 éves, felnőtt nőként és magam mellett tudhatok egy olyan férfit, mint Harry Styles-t, akiért lányok milliói esedeznek. Ezt még nem mondtam, de szerencsésnek és kivételesnek érzem magam, amiért észre vett, belém szeretett és most is itt van velem. Úgy hiszem, hogy életem legjobb döntése volt, amiért elfogadtam Louis ajánlatát és lehet egy napra, de odamentem hozzájuk és megismerkedhettem vele.
Elmélkedésemből már csak az ébreszt fel, hogy megáll a kocsi, majd Harry gyorsan kiszáll és az én oldalamra siet. Illedelmes férfi példáját mutatva segít kiszállni, majd barátnőmnek is, aki ezúttal nem mond semmit csak mosolyog. Megfontolt léptekkel közelítjük meg barátnőm házát, amit az elmúlt időben már az otthonomnak mondhatok. Lehet nincsenek benne azok a tárgyak, színek és bútorok, mind ezek között az emlékeim, mint a sajátomban, de örülök, hogy van egy olyan hely, amit meleg szívvel szólíthatok az otthonomnak. Kabátom zsebéből előveszem a lakáskulcsot és a zárba helyezem, amit ahogy elfordítok egy halk kattanással jelzi, hogy kinyitottam az ajtót. Előre engedem őket és én lépek be utoljára, majd mikor megszabadulunk a kabátunktól, cipőnktől elakarjuk hagyni az előszobát, de nem lehet, mert csengetnek. Sóhajtva fordulok meg tengelyem körül és helyezem kezemet a kilincsre, majd lenyomom azt és ahogy kinyitom a faszerkezetet, egy hatalmas nagy rózsacsokorral kezdek el szemezni. Egy lépést hátra hőkölök és megilletődve figyelem a virágokat, mire azok mögül egy ismerős arcot fedezek fel, mégpedig a Louis-ét. Szemeim elkerekednek a hívatlan személy láttán, de ennek ellenére próbálok mosolyt erőltetni az arcomra. Enyhén hátra fordítom a fejemet és látom, ahogy Mia épp úgy, mint én tudatlanul követi az eseményeket, míg Harry arca eltorzul és jól láthatóan idegessé válik.
- Ezt a világ legszebb lányának hoztam - mondja boldogan a kék szemű fiú és leteszi a nekem szánt ajándékot a küszöbre, ami egy nagy, üveg vázában foglal helyet. - Oh, sziasztok, rosszkor jöttem? - kérdezi, de teljesen nyilvánvaló a helyzet, biztosra veszem tudta, hogy itt van a bandatársa.
- Mit keresel itt? - teszem fel a kérdést talán illetlenül, de nem tudok mit tenni, nem vártam a férfi érkezésére, főleg úgy, hogy a barátom is itt van és köztudott, hogy a jelenlétemben nem tudnak magukkal bírni.

~.~.~.~

Sziasztok Babák! ^.^

Hatalmas örömömre megszavaztátok, hogy 30 résznél több legyen, ezért tíz résszel hosszabbra fog nyúlódni a történet. Nagyon örülök ennek, mert szeretem ezt a blogot írni, főleg úgy, hogy ilyen drága olvasóim vannak, mint ti! <3

Jó olvasást és a hétre kitartást kívánok nektek! :*

Have a nice day: Fanny